Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-03 / 232. szám
1981. OKTÓBER 3., SZOMBAT Cselekvő részvétel a döntésekben Nem pusztába kiáltott szó A városi tanács munkastílusának eleme a lakossági igények nyomonkövetése, a közérdekű bejelentések gyors intézése, a panaszok meghallgatása, a jogosak megoldása. De ugyanígy másik fontos alkotóeleme a döntések megalapozottsága. Csakhogy a jó döntéshez megfelelő informáltság szükséges. Éppen ezért a tanács nemcsak „eltűri”, hanem igényli is azt, hogy a város lakói aktív részesei legyenek a vezetésnek. Köztudott, hogy az információszerzés egyik biztos forrása a tanácstagi választáshoz kapcsolódó jelölőgyűlések sora. Megoldást hozott Hogyan reagált a tanács a jelölőgyűléseken felvetett problémákra? Mit kezdett a közérdekű bejelentésekkel? Ezekről számolt be Marosvölgyi Lajos tanácselnök a városi párt-végrehajtóbizottság ülésén. A jelölőgyűléseken 1699 választópolgár vett részt, s közülük 499-en kértek s kaptak szót. A felszólalók 228 közérdekű javaslatot s 220 közérdekű bejelentést tettek, 6-an panaszokat fogalmaztak, adtak elő. A jelölőgyűléseken elhangzott felszólalások összegyűjtése után intézkedési tervet készítettek a tennivalókról. A tanácsülés pedig ideiglenes bizottságot jelölt ki, bízott meg az intézkedési terv végrehajtásának ellenőrzésével. A bizottság megállapította, hogy az észrevételekhez fűződő intézkedésekre időben sor került, s legtöbbjük meghozta a várt megoldást. A lakossági észrevételek és javaslatok egy része azonna'i vagy ütemezhető intézkedést kívánt, más részük közvetítve a lakosság igényeit, valamint kritikai észrevételeit, nagymértékben elősegítette a városfejlesztési koncepció kialakítását. A gyűléseken felvetett problémák közül a múlt esztendőben 263-at intéztek el. A bejelentések jól tükrözték a valóságos gondokat. Az elintézés módjában és gyorsaságában kifejeződött: az illetékesek nagyon odafigyelnek ezekre. Dt-, járda-, csatornaépítéssel 56; a vízellátással 15; köz- világítás és villanyhálózat-bővítéssel 9; közlekedéssel 25; a kereskedelemmel és a szolgáltatásokkal 35, egészségüggyel 2; házkezeléssel 5; kulturális kérdésekkel 2; tanácsi ügyintézéssel 3, és a köztisztasággal kapcsolatos problémákkal 111 felszólalás foglalkozott. Nos, és az intézkedések? Csak példaként a jelentősebbek: a Mária utca és Aradi út bevezető szakaszának aszfaltozása, a lakótelepi csatornák folyamatos tisztántartása, a Vasúti villasori csatornák folyamatos tisztántartása, a Vasúti villasori csapadékvízelvezető árkok karbantartása és a különböző utak, járdák javítása, sőt újabb járdák építése, valamint a játszótéri felszerelések javítása, karbantartása. Nyitvatartási rend De felétlenül meg kell említeni azt is, hogy a városi tanács az észrevételek alapján megvizsgálta és szükség szerint módosította az üzletek nyitvatartási rendjét, figyelemmel kísérték a boltok áruellátását és a választék alakulását. Az autóbuszközlekedéssel kapcsolatos észrevételeket egyeztették a Volán 20-as számú Vállalatával és sikerült kedvezőbb megoldást találni a Dózsa György úti üzemek átszállás nélküli megközelítésére, valamint a bérletrendszer problémáira. De más területen is jelentős intézkedések történtek; 'üiégkiüntették á különféle építkezéseknél a lakosRang és egyensúly Kérdések a levegőben GAZDAG VAROS Szentendre. Gazdagságának ösz- szetevői: történelmi múltja, művészeti, kulturális, nemzetiségi hagyományai, s nem utolsósorban, erőteljesen fejlődő jelene. Mindezek egyúttal terheket is rónak a városra. Kulturális és idegenforgalmi központ lett, s ez folyamatosan fokozza a vele szemben támasztott követelményeket, a sokrétű igényeket, melyeknek része a közlekedés, az ellátás, a szórakozás, a lakás, a közművek. Egyszóval a lehetőség, hogy a városban lakók kényelmesen élhessenek, hogy kulturáltan tölt- hesse el az idelátogató a hétvégét. Vajon kielégíti-e a város ezeket az igényeket? A kérdés nem szónoki, hiszen sok szentendrei kérdezi ezt önmagától, s másoktól is. A kérdés tehát a „levegőben” van. A válasz nem könnyű. A város vezetői elégedetlenek. Ez természetes is, hiszen szeretik városukat, a fejlődés jelenlegi ütemét kissé lassúnak tartják. De ez csak óhaj, s nem a realitásokra támaszkodó akarat. A városlakók, úgylehet, szintén elégedetlenek. ^Igv az összhang — úgy tűnik — tökéletes. Csakhogy gyakoriak azok a felhangok is, amelyek zavarják a .harmóniát. A nézőpontok miatt van ez így. A vezetők a város életét teljességében szemlélik, öreg hiba lenne, ha nem így tennének. Mit jelent ez a teljesség? A kulturális központtal kancsolatos felelősség vállalása. a lakossági ellátás gondjainak nem megkerülése. a demokratikus vezetés követelményeinek megtartása, a gyermekintézmények számának gyarapítása és a meglevő, az adott anyagi eszközök lehető legjobb és legcélszerűbb felhasználása. A városlakóktól természetesen nem lehet, s nem is volna helyes ilyen komplex szemléletet követelni. Tőlük az eddigi eredmények alapján csak megértést lehet kérni, de elvárni, hogy a városfejlesztés céljait jóakaratú közreműködésükkel támogassák! Szerencsére itt nincs is hiba. A városért önkéftt adott társadalmi munka értéke imponáló számokban fejezhető ki. Hát akkor hol a hiba? Talán ott, hogy egyesek szűk szemlélettel a város életének csak egy- egy szektorát vizsgálják, s az ott fellelhető hibákat általánosítják. Kevés az óvodai hely — mondják. Kevés a tanterem — állítják. Több üzletet meg lakást kellene építeni, s nem múzeumokat — suttogják. AZ ÁTGONDOLT, megalapozott városfejlesztési politika. amiben gondos mérlegelés után rangsorolják a számos megoldásra' váró feladat közül mindig a legfontosabbat a soron következő első helyre. Nem vitás, lakás is kell, de a város rangja a múzeumot is megköveteli. A város egyensúlya pedig a kényelmi, civilizációs és kulturális beruházások helyes arányú elosztását. A város vezetői így politizálnak, s ehhez kérik a megértő támogatást. Ne feledjük, az országos költségvetés elosztásakor Szentendre csak eey magyar város a többi között, a mi szemünkben természetesen o város. ságot zavaró részleteket, s rendszeresen ellenőrzik az útfelbontásokat, a területfoglalásokat. Nincs megállás Az idei pénzügyi tervben és társadalmimunka-tervezésben — a lehetőségek határán belül — figyelembe vették a gyűléseken elhangzott javaslatokat. Ennek alapján a következő jelentősebb munkákról számolhatunk be: tovább építik a Lukács fivérek útját, helyreállítják a Pannónia telepi utcákat, s befejezik a Dunakanyar körút járdaépítését. A jelölőgyűléseken elhangzottak hasznosan egészítették ki a VI. ötéves terv programját is. Az elfogadott középtávú fejlesztési terv a lakosság igényeit elégíti ki. Az új kenyérgyár elkészülte után biztosítja majd a zavartalan kenyérellátást, s megoldódnak a postai és a telefongondok is az új postaközpont belépésével. Teljes körű lesz a tornatermi hálózat az izbégi tornaterem felépítésével, tovább épül a Petőfi téren az óvoda. A sportolási feltételek is javulnak majd a vízi sportbázis és a tanuszoda felépítésével. Lakossági igényt elégít ki az ebben a tervciklusban meginduló szamárhegyi rekonstrukció is, valamint a gázprogram továbbfejlesztése. Legközelebb a Felszabadulás és a Vasvári lakótelep kap majd vezetékes gázt. Tovább folytatódik — bár mérsékeltebb ütemben — a telepszerű lakásépítés. Igaz, most kevesebb állami lakás épül majd, de fokozottabb mértékben segítik a társashózépítést. Összefoglalva, nyugodtan állíthatjuk, hogy a jélölőgyűlé- seken elhangzottak úem pusztába kiáltott szavak, hanem azok értékes támogatást nyújtottak a város vezetésének. Forgalomelterelés Október 5-től, hétfőtől előreláthatólag december 15-ig, csatornaépítés miatt lezárják a gépkocsiforgalom elől a Dézsma utcát. A lezárás, ideje alatt megváltozik a Pis- mányból , a HÉV végállomás felé közlekedő autóbusz vonala. .Ez a járat a jövőben az Egressy útról a Dunakanyar körútra fordulva, majd a Vízműveknél ismét elfordulva az Ady Endre úton közlekedik tovább. A Petőfi téri és a Rév utcai autóbuszmegálló ezért ideiglenesen megszűnik, helyettük az Adv Endre utca és Rév utca sarkán lesz az új megálló. A Pomázi Faipari Szövetkezet, mint azt Annus Sándor elnöktől megtudtam, hosszú és göröngyös utat tett meg, amíg az „üstfoltozó” jellegtől eljutott a kihelyezett üzemmel bíró, tőkés exportra is dolgozó cég rangjáig. Huszonegy esztendővel ezelőtt alakult meg a szövetkezet néhány kisiparos részvételével, s kezdte meg működését egy bérelt helyiségben. Nyílászáró szerkezeteket javítgattak, cipősarkokat, fakanalat készítettek, kizárólag belső piacokra. A fordulat 1968- ban kezdődött, s a fejlődés azóta is töretlen. Akkor építették ugyanis saját ereiükből az irodaépületet, szerelték fel a központi fűtést és a porelszívó berendezéseket. A termelés pedig már üzemszerűen, biztos megrendelőkkel a hátuk mögött, szériagyártással folytatódott. A szövetkezet anyagilag megizmosodott, sőt, már terjeszkedni is kezdett: Tápiógyör- gyén tízmillió forintos költséggel kihelyezett üzemet hoztak létre, az ottlakók nem kis örömére, hiszen azóta helyben is találnak munkát. A Pomázi Faipari Szövetkezet. termékei ma mind bel-, mind ' külföldön keresettek. Belföldre évente 110 ezer darab gyógyászati segédeszközt, ülő- és fekvő bútorok vázait. háztartási faeszközöket és nyugágyakat gyártanak. Külföldre pedig fakanalakat. Megszervezték a folyamatos anyagellátást, módosították a gyártási technológiákat, sőt, saját tervezésű és kivitelezésű célgépeket állítottak munkába, így termékeik gyártási ideje lerövidült, csökkent az önköltség is. Természetesen gondosan ügyelnek a minőségre, valamint a szállítási határidők tartására. A Pomázi Faipari Szövetkezet ma már életképes vállalkozás. A vezetés és a tagság között jó az összhang, teljes a bizalom. Ez adta lehetőségét és szilárd alapját annak a döntésnek, hogy 1905 végére termelési értéküket 22. exporttervüket 10, nyereséghányadukat pedig 3 millió forintra emelik. Ügy tűnik, terveik megalapozottak, hiszen a piackutatás igazolta: a fakanál még sokáig keresett cikk lesz az NSZK- piacon, kárpitos szövetkezetekkel kötött szerződésük szerint pedig még sok ülő- és fekvőbútor vázára lesz szükség, nemkülönben gyógyászati segédeszközökre. A szövetkezet jó munkáját csak egy akadályozza: már százszor is jelentették ezer helyre, de intézkedés mégsem történt: augusztus 13-a óta elvágták őket a külvilágtól. Azóta süket a telefonjuk! Pedig az üzem tűzveszélyes. Kökitermelés Mederrendezéshez A dunahogdányi kőbánya legnagyobb megrendelői közé tartozik a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság. A kitermelt követ a Duna meder- rendezési munkálataihoz és építkezésekhez használják fel. Hírek a városból üzletek, közlekedés Ismét megnyílt a Telep utca és a Dózsa György út sarkán lévő 72-es számú bolt. a régi nyitvatartási rend szerint üzemel. ★ A közelmúltban a Római sánc utca 2. szám alatt meg>- kezdte működését a barkács- és műszaki bolt. Az új üzlet bőséges áruválasztékkal várja vevőit. ★ Még ebben a hónapban felállítják a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár előtt Beck ű. F.ülöp szobrászművésznek Katona Józsefről, a Bánk bán írójáról készült szobrát. Szabadságolások miatt október 12-ig zárva lesz a 75-ös számú tejivó a HÉV-végállo- másnál; október 21-ig a 170-" es számú üzlet a Barackos úton; október 27-ig a Marx téren lévő húsbolt. A lakosság kérésére új autóbuszjáratot indított a Volán 20. számú Vállalata, amely a Felszabadulás lakótelepről indul hajnali 4 órakor és 4 óra 6 Jj^cjvor érkezik meg a HEV-végállomás- hoz. Az új járat így csatlakozást biztosít a Budapest felé 4 óra 12 perckor induló HÉV-szerelvényhez. A kábelkígyó helyére kerül Az első vevő Seprésből jött ö• rom belépni. Az üzlet ízléses berendezésével. s értékes kiállított tárgyaival invitálja a látogatót. A város új színfoltjában, a Szentendrei Műhely Galériában, vezetője, Erdész László beszél az első nap tapasztalatairól. — Az első vásárló Sopronból jött, az ottani művelődési központ művészeti titkára, aki egy-egy Barcsay- és Deim- alikotást vásárolt 7040 forint értékben. — Ez igen. Zsebből kell fizetni? — Ügy is lehet, de részletre is árusítunk. Az összegtől függően 3—18 havi törlesztésre. Ilyen esetben csak a személyi igazolvány bemutatása szükséges a vételhez. — Melyek a legkeresettebb alko* tások? — Barcsay, Deim és Szántó Piroska. — Az üzlet célja? — Hozzásegíteni a kispénzűeket is a nagy nfesterek alkotásaihoz. — Tiszteletre méltó cél. További tervek? — Vannak. A szezonban például szombat, vasárnap is nyitva tartunk majd. Aztán kiállítások megrendezését is tervezzük... Az új üzlet, ■** amely az országban az első ilyen jellegű intézmény. ízlésesen kialakított homlokzatával jól illeszkedik a Marx tér műemlék épületeinek hangulatába. A tárgyalóteremből Éjszakai szórakozás után Űj, kétezer méter hosszú telefonkábelt fektetnek le Leányfalun, az Észak-Pest megyei Távközlési Üzem dolgozói. Köztisztasági hónap Hétfőtől, október 5-től november 7-ig tart az őszi köz- tisztasági hónap, melynek keretében a Városgazdálkodási Vállalat lomtalanítási napokat jelölt meg: október 10-én, szombaton a lakóövezetekből, október 12-én, hétfőn az üdülőkörzetekből viszik el a feleslegessé vált holmikat. A köztisztasági hónap keretében az utak, utcák és közterek mosására, sártalanításá- ra is sor kerül. A bűncselekmények többsége, j rendszerint italozással kezdődik. Az elfogyasztott älkohol- mennyiséggel fordított arányban csökken az italozó természetes önkontrollja. Így történt ez Tart János szentendrei lakos esetében is, aki józan állapotban bizonyára nem indult volna el azon az úton, amelyre szeptember 22-én, éjfél után két órakor lépett. Az éjszakába nyúló szórakozás után Tari János úgy döntött, hogy gépkocsival tér haza Felszabadulás lakótelepen lévő lakására. De mivel autója nincs, úgy döntött, majd menet közben szerez egyet. A „szerencse” valóban kedvezett neki, mert rábukkant egy lezáratlan Skoda személygépkocsira. Tari János villanyszerelő, nem okozott hát gondot az indítókulcs hiánya. Az elektromos kábelt rövidre zárta; s a motort beindította. Fáradozását azonban mégsem koronázta siker: a motor hamarosan leállt, s makacsul ellenállt minden további indítási kísérletnek. A Szentendrei Járásbíróság a szeptember 28-án megtartott tárgyaláson Tari Jánost génjármű önkényes elvételének kísérlete miatt tízhónapi. tizenöt százaléké* bércsökkentéssel járó javító- nevelő munkára ítélte. Áz ítélet ellen fellebbezést nem jelentettek be, így az jogerőssé vált. Az oldalt Irta: Karácsony4 István Fotó: Halmégyi Péter t Tűzveszélyes üzem telefon nélkül? Fakanáltól a bútorvázig