Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

10 \ PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1981. OKTOBER 25., VASÁRNAP A matematika csodás történelméből A párbajban vesztett az algebra Élete utolsó estéjén asztalhoz ült egy húszéves fiatalember és sietősen vetette papírra addigi kutatásainak eredményeit. Sietve és csak az eredményeket, mert még napfelkelte előtt párbajoznia kel­lett. Ellenfele hírhedt párbajhős — az ifjú tudta hát, hogy meg kell halnia. A gondolatokat tartalmazó vékony kis irka sokáig hányó­dott; csak negyven év múltán vették észre a tudósok, mily érté­kes munka van a birtokukban. Azóta viszont ez a hatvan lap könyvtárakat teremtett. Felülmúlta tanárait Százhetven évvel ezelőtt, 1811. ok­tóber 25-én született Evariste Ga­lois, a tragikus sorsú zseni. Rövid életét végigkísérte a meg nem ér­tés, az emberi kicsinyesség, és sok idő telt el, amíg beláttuk: ö vetette meg a modern algebra alapjait, Galois (ejtsd: galoa), a Párizs mel­letti Bourg La Reme-ben született, művelt, forradalmi szellemű polgári családban. Édesanyja egy párizsi egyetemi tanár lánya volt, a klasz- szikus nyelvekben jártas, sokoldalú irodalmi ismeretekkel rendelkező asszony. Édesapja nevelőintézetét vezette, s a városka polgármestere volt. A gyermek Évariste csak 12 éves koráig lehetett boldog, amíg édesanyja nevelte és tanította. Ami­kor a híres Louis de Grand gimná­zium negyedik osztályába került, megkezdődött a csalódások hosszú sorozata. Politikai viharok, forra­dalmak és császárságok váltakozá­sai tették lehetetlenné az elmélyült tanulást. Ebben a légkörben hamar szemet szúrt a szabad sz.ellemű fia­talember, s kiütközött a tehetséges embereknél gyakran tapasztalható egyoldalú érdeklődése is. Kizárólag a matematika foglalkoztatta, de is­kolai eredményei ebben sem lehet­tek jók, hiszen középszerű tanárai nem értették meg a legnagyobb ma­tematikusok könyvein , nevelkedett ifjú gondolatait. Galois úgy olvasta Lagrange és Gauss műveit, mint mások az ifjúsági regényeket, nem csoda hát, ha semmiképpen nem le­hetett az iskolai sablonokba szorí­tani. Botrány a felvételin Tizenhat éves korában az ország legkitűnőbb főiskolájába, az Ecole Polytechnigue-be jelentkezett, Írás­beli dolgozatát kétszer utasították vissza, ezért önálló munkába kez­dett. Egy év múlva egy, az egyen­letek megoldásáról szóló dolgozatot nyújtott át a világhírű matemati­kusnak, Cauchynak, aki megígérte, hogy eljuttatja azt az akadémiára. A nagy tudós azonban megfeled­kezett ígéretéről, a kéziratnak nyo­ma veszett. Galois, ezután sem ad­ta fel a harcot, harmadszor is je­lentkezett a főiskolára. Az írásbelit most elfogadták, a szóbeli vizsga azonban botrányba fulladt. A fel­adat megoldását nem értették a vizsgáztatók, a gondolatmenetet kép­telenek voltak követni, ostobaság­nak nevezték. Galois agyát elöntöt­te a vér, s a kezében tartott sziva­csot a tiszteletre méltó tudósok fe­jéhez vágta. Másutt is próbálkozott. Matema­tika tanári képesítést kívánt sze­rezni, ezért beiratkozott egy tanár­képzőbe. Az ott született pályaműn­Történelmi évforduló Jártam újra az emlékek között. Népem sósának lapjaiba néztem: Iszakovszkij szovjet-orosz költő 1917. október 25. című versének következő két sorát olvashatjuk a rejtvény megfejtése után, Szily Ernő fordításában. VÍZSZINTES Az idézet folytatásának első része. Akadékoskodva ellenkező. 15. Jó vl- ny ielzője. 16. ... lázadás; bizánci népi kelés volt 532-ben. 17. Az 1045. évi po- tylázadás vezetőié 21. Mondd gyorsan! A lúrakctrszak felső szakasza. 24. képző 26. Dél-amerikai indián törzs- ók 28. Zell am . . — üdülőhely Auszt- ban. 29 Kim .. . : amerikai filmsztár. Margit becézése. 34. Dohányáruda. 36. rázsló istennő, akinél Odüsszeusz egy g tartózkodott. 37. Fordított névelő. 38. na idegen változata. 39 Lövegtalo. 41. Valloné. 42. Hazafele!!! 43. Borzasztó. Fokozatosan kife.iiesztő. 46. Nehezen z. 48 Férfinév. 49 ösztönzés válasz- isra. 51 Bizalma« megszólítás. 54. 9 római számmal 55. Sváiei francia . 57. Királyi oalota Be'grádban. név­vel 58. Félsziget a Gdanski-öbölben, l.ábasfeiü tengeri állat. 62. ingervezető tt 83 Jelentékeny kiteriedésű. 64. Tej- 1. t.oiásban előforduló, szerves vegyü- . 66. Am a helvrp ömlő. FÜGGŐT F.GES . Haza. 2. Verkli, névelővel. 3. Erős igrázködtstás 4. Belül mosat! 5. Nem­kát azonban egyetlen szóval utasí­tották vissza: érthetetlen. Az isko­lából kizárták, a csalódott fiatal­ember a politikai küzdelmekbe ve­tette magát. Tizenkilenc évesen részt vett a forradalmi események­ben, aminek eredménye börtön lett. Tanulmányait ott is folytatta, de egészsége annyira megromlott, hogy kórházba kellett szállítani. És ez lett a végzete. 1832-ben megismerke­dett egy — finoman szólva — fes- lett életű nővel, szerelmes lett be­lé, majd amikor valaki — a csa­lád véleménye szerint Fülöp Lajos egyik ügynöke — sértő megjegy­zést tett a nőre, párbajra került a sor. A halálos sebet kapott Gaolis, így vigasztalta síró bátyját: Ne sírj, nekem minden erőmre szükségem van, hogy 20 éves koromban meg tudjak halni. Máig ható eredmény A párbaj előtti éjszakán papírra vetett gondolatok az algebra több százéves problémáira adtak választ. Nézzük csak sorjában: már időszá- fhításunk előtt 2000 évvel kínai és mezopotámiai írásokban másodfokú egyenletek megoldását keresik. A negatív számok bevezetésével i. sz. 600 körül vált lehetővé, hogy az in­diai Brahmagupta, az általános megoldást leírhassa. Az algebra a számtani műveletek általánosítá­sának, a betűszámtannak tudómé nya —, már régen megszületett, de a harmad- és magasabbfokú egyen­letek megoldását még nem találták meg. Sokáig geometriai eszközökkel próbálkoztak, majd 1535-ben a da- dogós Tartaglia (bolognai tudósj, egy matematikai vita során adta meg a harmadfokú megoldóképletet. Megfejtési határidő: 1 hét. AZ OKTOBER 11-1 REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE:.Markó Károly. Turgenyev. Hemingway. Cesar Franck. Mozart, Ar­temisz. Faulkner. KÖNYVUTALVÁNYT NYERTEK: Asz­talos Imréné (Szigetújfalu. 2319), — Csányi Péter (Nagykőrös, Kecskeméti u. 3. 2750), — Csóka Béla (Budapest. Dózsa Gy. út 68. 1076). — Krizsán Györgyné (Monor, Liszt Ferenc u. 30. 2200), — Nagy Ferenc (Budaörs, OLB. Pf. 331. 1502), — Fallaga Jánosné (Vecsés, Besse- nyői u. 18. 2220). — Sauer Lászlóné (Nagykáta, Ady Endre u. 64 . 2760). — Wester Sándorné (Gödöllő, Stromfeld sé­tány 6/a.) 2100), — Somlai Ernő (Sóskút, Hegy u. 12. 2038). — zakar Tiborné (Ceg­léd, Rákóczi út 13. 2700). GYERMEKREJTVÉNY Pajtások! Mai rejtvényünkben folytat­juk látogatásunkat az Amerikai Egyesült Államokban. VÍZSZINTES 1. A kacat belseje! 5. Gyom. irtani kell. 3. Az a személy, aki valakivel egy kor­ban él vagy élt. 9. Az USA 51. tagállama, orosz birtok volt, 1867-ben 7,2 millió dol­lárért vette meg az USA a cári kormány tói. il. Már az elején, loholni kezd! 12. A szobor fele! 13. Rangjelző. 14. Gyógy balzsam. 15. Teherautó-márka. 16. A ke­nu része! 17. Magyar kártyalap. 21. Nagy virágú, szép kerti dísznövény. 22. Ebben a csatában. 1526-ban, Tömöri Pál serege vereséget szenvedett a törököktől. 25. Az íráshoz szükséges kellék. FÜGGŐLEGES 1. Balatoni fürdőhely. 2. 2800 km hosz- szú folyó az ország nyugati részén, a Kaliforniai-öbölbe torkollik. 3. Ez a mér­ték mindig kéznél van. 2. 2X2 néha ... ; magyar film címe. 5. Sekély vízben iá­ból. 6. Egyik állam a Mississippi mellé­kén, fővárosa: Little Rock. 7. Zsalugáter rövidebben. 10. 5400 km hosszú hegység, eredeti neve: Rocky Mountains. 17. Anyánk egyik beceneve. 18. Fél adag kávé. 19. Szamárbeszéd fordítva. 20. He­lyette mindinkább étolajjal főznek. 23. Szócska a ló megállítására. 24. Cirmos Zoli névbetűi. Pajtások! A vastag betűkkel szedett so­rok megfejtését, a többi októberi meg­fejtésekkel együtt — egy levelezőlapon — november 10-ig küldjétek be a szerkesz­tőséghez. A helyes megfejtők részt vesz­nek az októberi jutalomsorsolásban. zetközi rövidítés! 6. A Hét novellistája (Károly. 1874—1915). 7. Nem tartózkodik otthon. 8. A Warta mellékfolyója Len­gyelországban. 9. Az ólom vegyjele. 10. Áz oxigén és az ezüst vegyjele. u. Angol közúti villamosvasút. 12, Kossuth-dfjas ba­lettpedagógus. 13. Attila névváltozata. 18. Határérték, névelővel. 20. Az idézet befe­jező része. 22. Kétszemélyes kártyajáték. 25. Holland gépkocsitípus. 27. Törökország fővárosa. 30 Létezik. 31. Zárt terület el­hagyására jogosító papír 33. Kiejtett ze­nei hang. 35. Filmfelvevőgép. 36. Angol film elme. 37. Közigazgatást egység a Du­nántúlon. 40. Népszerű színész (Kamill). 41. ... Maruth; alias Traven. 43. Zokog. 45. Líbiai hírügynökség (Lybian News Agency). 46 Trükköket alkalmaz. 47. Ze­neiskola régi neve. 50. Nevezetes ország- gyűlésünk. 52. Reá várnak Beckett da­rabjában. 53. Kosaras termetű. 56. Több személynek szóló tiltás. 58. Fél. németül (Halb). 59. A selyemszövés franciaor­szági központja 61. A foszfor és az in­dium vegyjele. 63. Hónaprövidítés. 65. Németh Henrik. 67 Santa ... ; argentínai kikötő a Paraná mellett. beküldendő: a vízszintes 1. és a füg­gőleges 20. sorok megfejtése. Az idők során lassan-lassan újabb segédeszközök születtek: Napier 1614-ben fedezi fel a logaritmust, Descartes bevezeti az analitikus geometriát és a függvényszemléle­tet, Newton, a közelítés módszerét, Leibnitz, a determinánst, majd a 22 éves Gauss 1799-ben fedezi fel, hogy minden egyenletnek annyi gyöke (megoldása) van, ahányad fokú. Lehetne életszerűen Lagrange megtalálja annak igazo­lását, hogy nem alkalmazhatók Ugyanazon módszerek a negyedfo­kú egyenleteknél magasabb fokok­nál, és végül Abel — a szintén tra­gikus sorsú, 27 éves korában el­hunyt norvég matematikus — be­bizonyítja, hogy az általános ötöd­fokú egyenlet nem oldható meg vé­ges számú algebrai műveletekkel, vagyis a négy alapművelettel és a gyökvonással. Ezeket az eredménye­ket egyesítette Galois, s a csoport­elméletnek nevezett tudomány, ma segédeszközök születtek; Napier a matematika egyik leggyümölcsö­zőbb, leggyorsabban fejlődő ága. Talán éppen Galois példája az, ami elégedetlenségünk kifejezésére bátorít. Sokan, sokszor leírták már: iskpláinkban feltétlen szükség van a tudománytörténet tanítására. En­nek ellenére — a matektankönyvek 60—80 ezres példányszámával szem­ben — Sain Márton Matematika- történeti ABC- je (amelyből cik­künk anyagához is merítettünk), mindössze hétezer példányban je­lent meg. Nem kell soká bizonyita- ni: a mindennapi élettől elrugasz­kodott matematika száraz tételeit nehéz megtanulni. Ám, ha legalább a tankönyvek képletei alatt — kis­betűvel — elmesélnénk azok szüle­tésének szinte legendás történeteit, Abel, Galois, Descartes és a töb­biek hányatott és kalandos életét: a legközömbösebb fiatal is odafi­gyelne. KOLOSSÁ TAMÁS < 5. 2> 4 5 b * fc KO u a «2» iS Kb A 50 21 2± 53 1H □ IS J A rádió és televízió műsorából VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ éne­4.55: Rákóczi-induló. 5.00: Előttünk a vasárnap. 8.00: Hírek. Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.313: Filmsztárok zenés játékokból kelnek. 8.55: Kulturális magazin. 10.00: Hírek. Útközben. 10.08: A gyermekrádió műsora. 10.40: Szalmacsákó, fapapucs, fűszoknya. 10.46: Az MRT gyermekkórusa énekel. 11.14: Pablo Casals felvételeiből. Közben: 12.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 12.40: Sanzonfelvételckből. 13.01: Egy korty tenger. 13.11: Életem muzsikája. 13.55: Es ha azt hallja.... esői 13.55: Daloló, muzsikáló tájak, 14.35: A megboldogult. 15.00: Hírek. Útközben, 15.14: Operaáriák. 15.50: A félkegyelmű. 3. rési. 17.0«: Hírek. Útközben. , ' , 17.10: Pillantás a nagyvilágba. 17.30: Ml a titka? 18.15: Hol volt, hol nem volt.. i 18.30: Hírek. Útközben. 18.45: Sporthírek. Totó. 18.50: OIRT hang játékfesztivál, 20.12: Operettfelvételekből. 20.50: Nagy mesterek — vUághfrű előadó­művészek. 21.26: Népdalfelvételekből. 22.00: Hírek, időjárás-jelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Hangverseny Bach műveiből. 23.20: Lortzing operáiból. 24.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 0.10: A Régi zene stúdiója együttesének felvételeiből. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — koránkelők­nek. A református egyház félórája. Schumann-orgonaművek. Hírek. Időjárás-jelentés. Mit hallunk? A gyermekrádió műsora. Vasárnapi koktél. Hírek. Operettrészletek. Múzeumi hónap. Reklámparádé. Jó ebédhez szól a nóta. A gyermekrádió műsora. Időjárás- és vízállásjelentés. Újdonságainkból. Hírek. Táskarádió. Jelenidöben. , Sanzonok. Hírek. Ütközben. Fúvószene. A vasárnap sportja. Totó. Slágerek mindenk.nek. Hírek. Zenekari operarészletek. Tanít-e a történelem? Popműhely. Az örömhöz. Hírek. Sporthírek. Totó. Életem. — I. rész. Slágermúzeum. Verbunkosok. Hírek. Időjárás-jelentés. Kellemes pihenést! Hírek, időjárás-jelentés. Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát és német nyelvű mű­sor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.11: Zenekari muzsika. 9.55: Üj zenei újság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 11.06: Hi-Fi varieté. 12.00: Operarészletek. 13.00: Hírek. 14.36: Szimfonikus zene. 13.54: A magyar széppróza századai. 15.49: Liszt: Vándorévek. 17.00: Rádiószínház. 18.04: Szenthelyi Miklós hegedül, 19.00: Hírek. 19.03: Hangfelvételek felsőfokon. 20.41: Operarészletek. 21.51: Zsebrádiószínház. 22.05: A Budapesti Madrigálkórus énekel. 22.23: A Rádió Dalszínháza. 23.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 7.55: Tévétorna 8.00: Mindenki iskolája. 9.05: Aki mer, az nyer. I. rész. 9.30: Óvodások filmműsora. 9.45: Egészségünkért! 9.50: Állatszelídítők. 10.20: Hírek. 10.25: Pöttöm Panna. Dán mesejáték. 10.55: Elegant Kupa. Női kézilabda-mér­kőzés. 7.00 7.30 8.00 8.05 8.30 9.00 10.30 10.33 11.17 11.47 11.57 12.54 13.45 14.05 14.30 14.33 15.30 16.00 16.30 16.35 17.00 17.35 18.30 18.33 19.25 19.35 20.20 20.30 20.38 21.38 22.28 23.00 23.10 24.00 0.10 12,15: Zenebulik. 14.25: Vasárnapi muzsika. 15.00: A tavasz 17 pillanata. Szovjet fllmr sorozat. 6. rész. 16.15: Műsorainkat ajánljuk! 16.40: Ménesek Nagydíja galopp verseny. 17.35: Picasso a kortárs szemével. 17.55: Vetélkedőműsor. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Magyar népmesék. 20.15: Szolgák és urak. NSZK-tévéfilm. 21.10: Sporthírek. 21.20: Budapesti művészeti hetek. Fischer Annie zongorázik. 21.50: Az iskolateremtő prof. Dr. Noszkay Aurél. 22.30: Hírek. 2. MŰSOR 16.30: Emilé Zola. avagy az emberi lelki, ismeret. 4. rész. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.25: Népdalok. 9.00: A hét zeneműve. 9.30: ötven felé. 9.44: Ki kopog? 10.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Operettrészletek. 11.10: Népdalok. 11.39: Irgalom. 12.00: Déli krónika. 12.20- Ki nyer ma? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek. 14.42: Vadlúd kisasszony. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Hírek, időjárás-jelenté*. 15.28: Képek és jelképek. 16.00: Ütközben. 16.05: Zenés játékokból. 16.30: Látogatóban. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.10: Bartók Béla zongorázik. 18.00: Tudományos híradó. 18.15: Hol volt, hol nem volt • • • 18.30: Esti magazin. 19.15: Húszas stúdió. 20.09: Aranylemezek ... 21.00: Csak arra vagyok kíváncsi».; 21.30: Iparpolitikánk. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Esti hangverseny. 23.30: Üj operalemezeinkből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. O.liO: Eenett: Commedia. 0.25: Himnusz. PEÍTÖFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor, 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Opcrettrészletek. 8.20: Figyelmébe ajánlom. 8.30: Hírek. 8.33: Slágermúzeum. 9.18: Nóták. 9.50: Indokolás a kevesebbről. 10.00: Zenedélelőtt, 12.00: Lakatos Sándor népi zenekara ját­szik. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Népszerű fúvósátiratok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig — a rádió kívánság- műsora. 17.00: Kóma, avagy kié a testünk? 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Vándordal. 19.28: Nyelvrokonaink zenéjéből. 20.00: Napenergia világfórumon. 20.30: Hírek. 20.33: Senki többet? Harmadszor! 22.01: örökzöld dallamok. 23.00: Hírek, időjárás-jelentés. Sporthírek. 23.20: Népdalok. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Operarészletek. 10.10: (Sarokk muzsika. 11.32: Kamarazene. 13.00: Hírek. . V i 13.07: Rádiószínház. 14.07: A Berlini Filharmonikus Zenekar játszik. 16.00: Iskoiarádió. 16.30: Paganini-művek. 17.00: Harminc perc beat. 17.30: Mozart-áriák. 18.14: Hangfelvételek felsőfokon. 19.00: Hírek. 19.05: Fordulók a líra történetében. 19.35: Luciano Berio műveiből hangver­seny. 22.00: A hét zeneműve. 22.30: Hírek. Idő járás-jelentés. 22.33: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom