Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-02 / 231. szám
LLŐI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM. 231. SZÄM 1981. OKTOBER 2., PÉNTEK Hidakat, utakat újítanak fel Csömörön is számit a na k a lakókra Településeink egy része karnyújtásnyinál is közelebb van a fővároshoz. Ilyen Csömör is, ahová kijár a HÉV, s ezen naponta ezrek mennek a fővárosba dolgozni. Helyben mindössze bárom kisebb üzem vagy üzemrész ad munkát a felnőtt lakosság egy részének. Ám ez elenyészően kevés a bejárók számához képest. Az azonban bizonyos, hogy az alapvetően fontos kommunális ellátás, ennek előteremtése a helyi szervekre hárul. Legalábbis nagyobb részben. Ütem, mérték Hiszen ki tagadná, hogy a bevásárlásokat, a takarékossági ügyeket sokan a fővárosban intézik, s mivel munkahelyük ott van, az orvosi ellátás egy részét is Pesten veszik igénybe. Döntően azonban mindenki ott igényel többet, jobbat a réginél, ahol lakik. Ezzel persze, a2 ismert okok miatt, egy kissé csínján kell bánnunk, hiszen a fejlesztés ütemében, mértékében nem álmodozhatunk úgy és annyit, mint régebben. A több mint 5 ezer 500 lelket számláló Csömörön a költségvetési fenntartásokra szánt összeg ugyan több, mint a múlt tervidőszakban, a fejlesztési azonban náluk is szerényebb. A hatodik ötéves tervük mintegy 71 millió forintos előirányzatot tartalmaz, amiből fejlesztési feladataik megoldására 15 milliót költhetnek. Intézményeik működéséhez 56 milliót terveztek, ami biztosítja a meglevő iskolák, egészségügyi hálózat és más közcélú intézmények fenntartására, de számításba vették az új létesítmények működési költségeit is. Bővítik az iskolát Ha bevételeik megvalósulnak, ezek fedezetet nyújtanak az ugyancsalj, eltervezett ár- és bérintézkedések kihatására, az épületek, berendezések szükséges felújításaira is. Ügy fogalmaznak a csömöri tanácsban, hogy a bevételi tervük reálisan feszített, a kiegyensúlyozott gazdálkodási viszonyok között teljesíthető. Amint arról Paulovics Mihály tanácselnök tájékoztatott, az úgynevezett gazdasági ágazat az összes kiadásuk 17,2 százalékát adja. Ebben legjelentősebb beruházásuk a tanácsi kezelésű utak, hidak karbantartása és felújítása lesz. Megyei támogatásból, mintegy 1 millió 700 ezer forint értékben- elvégzik a Rákóczi utca burkolatának megerősítését. Belvízelvezetésekre 400 ezer forint áll rendelkezésükre, amelyből a Hunyadi János utca vízelvezetését oldják meg. A tervidőszakban bővítik a közvilágítási hálózatot is. A költségvetési alap csaknem 59 százalékát, mintegy 33 millió forintot az oktatás és a közművelődés feladatainak ellátására költik Csömörön. Ovodagondjaik nincsenek, de nyugtalanítja őket a tanteremhiány. A soron következő iskolabővítésben 6 iskolai tanulócsoportnak, illetve 6 napközis csoportnak kívánnak megfelelő számú helyiséget építeni. A község művelődési háza évekkel ezelőtt veszélybe keTörőtengelycsere rült, mivel az alatta levő pince miatt a padozat és a falak is megsérültek. Ezt gyors, szakszerű beavatkozással sikerült helyreállítani, a nézőtér alatti lyukat azóta teljesen betömték, a további felújításokra azonban az idén még 800 ezer forintot költenek. A fejlesztési alappal csakugyan óvatosan kell gazdálkodniuk. Saját bevételi forrásuk a múlt tervidőszakhoz képest kisebb, amelyet részben magyaráz, hogy a legnagyobb bevételt jelentő telekértékesítési lehetőségeik megcsappantak. A lakossági hozzájárulásban mérsékelt emelkedéssel számoltak. Itt mindenekelőtt a földhasználati és a közmű- fejlesztési hozzájárulás díjai és egyebek a számottevőek, amelyekből mintegy 7 millió forintra számítanak. A maradványpénzekből és a felsőbb tanácsi hozzájárulásból jön össze végül az a húszmillió forint, amelyet fejlesztésre költhetnek. Életveszélyes épület Az iskolaépítésre, amelynek tervük szerint 1985-re kell befejeződnie, mintegy 18 millió forintot irányoztak elő, s nagymértékben számolnak a lakossági segítségre is. Űj orvosi rendelőt szükséges építeniük az egyes körzetekben, mivel a régi épület életveszélyessé vált. F. I. Kongresszusra készülve Minden rokkantat felkeresnek ősszel megélénkül a közélet. Minden szervezetben nagyobb a mozgolódás, még azokban is, amelyek a nyáron sem tartanak szünetet, így a Vöröskereszt-szervezetekben. Az év hátralevő hónapjainak legfontosabb teendőiről érdeklődtünk Bárdos Istvánná városi és dr. Cseri Lászlóné járási titkártól. Lévén az idei esztendő a rokkantak éve, a vöröskeresztes aktivisták is kiemelt feladatnak tekintik a velük való foglalkozást, gondjaik feltárását, azok megoldásának elősegítését. Mindkét szervezet mindenekelőtt felkutatja a járás községeiben és a városban élő rokkantakat, csökkent munkaképességűeket. E munkában, mint ahogy az egyéb tevékenységben sem, nincsenek egyedül a vöröskeresztesek, számíthatnak a népfrontosok, a tanácstagok, a lakóbizottsági tagok, az üzemek, intézmények támogatására. Ugyanígy a pedagógusokra és az egészségügyiekre. Kisebb létszám Általánosítva is elmondható, a Vöröskeresz-szervezetek igyekeznek együttműködni minden szervezettel, kihasználni az összes kínálkozó lehetőséget az egészségügyi kultúra terjesztésére, különböző programjaik népszerűsítésére, mozgalmaik támogatására. A járási szervezet például nagy figyelmet szentel a környezetvédelemre az elkövetkező hónapokban. A népfrontosokkal együtt kezdeményezik és szorgalmazzák az utcák, terek rendezését, a fásítást, virágosítást. Az egészségnevelésben a, helyi művelődési házakkal, a könyvtárakkal dolgoznak együtt. A korábbiaktól eltérő irányzat figyelhető meg az előadások szervezésében. Nem a minél nagyobb tömeg összeto- borzását tartják üdvözítőnek, inkább a kisebb létszámú ösz- szejöveteleket részesítik előnyben. Általános tapasztalat, hogy e kisebb csoportokban alaposabban lehet megbeszélni a dolgokat, s a részvevőknek is tágabb lehetőségük nyílik kérdéseiket feltenni, úgyszólván személyre szólóan kapnak választ, tanácsokat, megoldási javaslatokat. Többféle segítség Ez a megfontolás készteti a szervezetet az ifjúsági és nyugdíjasklubok nagyobb bevonására. Pontosabban: ezeknek a kluboknak az összejövetelein is szerepeltetnek olyan előadásokat. beszélgetéseket, amelyeken vöröskeresztes témák kapnak hangot. Egy-két szó erejéig még visszatérve a rokkantakra. Nagyobb méretekben természetesen a kiküldött kérdőívek beérkezése és összesítése után válnak lehetségessé az intézkedések sorsuk megkönnyítésére, de ahol és akinél lehet, nem várakoznak az összesítésre. A gödöllői Háziipari Szövetkezetben, ahol számukra külön munkahelyet létesítenek, néhányan máris megkezdték a munkát. A segítség egy másik módja: a Gyógyáruértékesítő Vállalat gödöllői raktárának vöröskeresztes szervezete és szocialista brigádja egy bes- nyői óvodásnak hallókészüléket vásárolt. A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat kollektívája egy kommunista szombatjának munkabérét ajánlotta fel. A rokkantakkal való törődést az idén kiemelt feladatnak tartják a vöröskeresztesek, de nem hanyagolják el évről évre visszatérő, folyamatos teendőiket sem. Megkezdődnek az előadások, tanfolyamok a városban, a községekben, az üzemekben és szövetkezetekben. Az elsősegély- nyújtás, az egészséges életmódra, a családi életre nevelés mellett nagy gondot fordítanak a házi betegápolás tudnivalóinak az elsajátítására. Megkezdik az iskolákban, az úttörőévhez kapcsolódva, az ifjú vöröskeresztesek és a kis egészségőrök csoportjainak a szervezését. És itt az október, amikor megint megrendezik az idősek hónapját, a közlekedés- biztonsági tanáccsal közösen tartanak előadásokat az idős korban különösen veszélyes forgalmi helyzetekről. Á szociális otthonokban is szerveznek programokat különböző témákban. A gödöllői otthonban az idén is lesz kézimunkakiállítás. Választás előtt Természetesen véradás is lesz, s egy-két helyen, ahol még nem tartották meg, sort kerítenek a centenáriumi ünnepségre, így Csömörön, Pé- celen, az ikladi Ipari Műszergyárban, s ekkor adják át a kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Végül, de nem utolsósorban: az alapszervezetek készülnek a jövő évi kongresszusra, amelynek jegyében tavasszal megválasztják, illetve megújítják a vezetőségeket. Ehhez igyekeznek megtalálni a leginkább megfelelő személyeket. K. P. Verseg Különbusszal színházba Az elmúlt években a vérségi általános iskolások évenként két alkalommal tekintettek meg egy-egy színdarabot a főváros valamely színházában, többnyire a Gyermekszínházban. Az idén a korábbiaknál jóval nagyobb Nyílik még a sárga rózsa Válaszom leveleitekre HAZAÉRKEZTEM. Nyitom a kaput, belépek az előszobaajtón. Az asztalkán csak egy újság árválkodik. Már nem is kezdek átkozódni, egyszerűen tudomásul veszem, hogy ma sem leszek képes már semmit sem csinálni. Másfél hete nem kaptam levelet. Csak nem hagytak cserben a barátaim? Szobámba lépve azután ismét kinyílik a sárga rózsa. Na, végre! És egyszerre három boríték is! Együttérző húgom az írógép billentyűzetére helyezte valamennyit. Onnan mosolyognak rám. Köszönöm, feladók. Tudjátok, az utóbbi időben hiába ültem le feladataimat elvégezni, ötleteimet megvalósítani — segítségetek, érdeklődésetek érzése nélkül nem ment. Egyetlen kerek mondatot sem tudtam megfogalmazni. Ügy gondolom, hogy ez az állapot nem egyedül rám jellemző. Ezrek kerültek ki ebben az évben is az egyetemek, főiskolák védő karjaiból. A gyorsan változó erőterek között, mese nincs, meg kell tanulni manőverezni. Ismételt vizsla nincs. HUSZONÉVESEN tizenévesnek éreztük magunkat, amikor első munkahelyünkre beléptünk. S lám, nem harí^ntáTr Q7 /%m in Irat. art A kartali Petőfi Termelőszövetkezet vérségi gépműhelyében a szerelők egy csoportja a silókukorica betakarítására készíti fel a gépeket. E munkában részt vesz majd a képen látható E—280-as típusú gép is, amelynek törötengelye használhatatlanná kopott. Ezt a tengelyt cseréli ki Hegyi László. Bene Mihály felvétele mondják — erre majd később kerül sor. A munkahelyek nagy része szerencsére nem olyan, mint ahogy azt pesszimista álmainkban, szorongó perceinkben, óráinkban elképzeltük. Persze, ne gondoljátok utánunk következők, hogy minden simán ment. és megy majd. Még a jónak bizonyuló munkahelyek is ide- gesítőek az első napokban, ha nem tudjuk, hogy ki kicsoda, mi hol található, vagy egyszerűen merre kell indulni a labirintusszerű folyosón, hogy a kívánt irányba érkezzünk. Csupa bizonytalanság minden, legalább két hétig. Azt írod, barátom, hogy már agyonra unatkoztad magad a munkahelyen — jobban szólva a tartózkodási helyeden — jobb lenne valami kicsit azért dolgozni is. Azzal erősíted önbizalmamat, hogy az én munkám érdekes és sikerélményem is akad. Való igaz, de tudom, hogy Te sem bírod sokáig tétlen, hiszen az egyetem utolsó három relévé alatt szinte perfektül megtanultál angolul, a számvitelben is az elsők között voltál — és az emberek általában szeretik hasznosítani tudásukat. Örülök, hogy rohansz a békéscsabai postahivatalba, akkor is, ha nincs lámpa a Rigán, mert tudom, hogy for- galmatlan az út és ismered, mint a saját tenyeredet Nógrádi barátom, feladatokat kérsz tőlem. Megbízlak leveleim olvasásával és kérdéseim megválaszolásával. Egyik nap után a másik, semmire nincs idő, hiányzik néha a régi társaság — panaszkodsz. Nem törvényszerű, hogy a megnövekedett földrajzi távolság miatt meglazuljon a kapcsolat, máj d egyszerűen elfelejtsük egymást , Együttes válaszomat talán az erdélyi Sárosról érkezett levél utóiratával zárhatom. Turge- nyev írta: „Az egyéni akarat nagyobb hatalmat kölcsönöz, mint a szabadság”. Gyakorlatiasra fordítva: akaratunk kitágíthatja az adottságként létező szabadságot. A valóság egyik normája a távolsághoz kapcsolódó felejtés. Rajtunk múlik megcáfolni ezt. Arra kérlek benneteket Salgótarjánban, Békéscsabán és Sároson, valamint ahonnan még várom az első leveleket: Vácról és Hernádról, Nyíregyházáról és Szombathelyről, hogy új határidőnaplótokba jegyezzétek fel a régi barátok neveit is. MOST MEG azért nem végzem a feladatomat, mert levelet kaptam? Lehet, de ez azonban mégis másféle érzéssel jár. Ma még sokszor átolvasom a küldeményeket, holnap már vidáman haladhatok a munkámmal. Balázs Gusztáv súlyt helyez az iskola e lehetőség kiaknázására, s a Barátunk, a színház akció keretében összesen nyolc alkalommal vesznek részt színielőadásokon, négyszer-négyszer az alsósok és a felsősök. Október közepén először a felső tagozatosok, az Egy szívdobbanás fele, az alsósok a Töklámpás című darabot nézik meg a Gyermekszínházban. A tanulókat külön autóbusz viszi a fővárosba, s így egyéb programra is jut idő. A művelődési ház programja A stúdiómozi előadásában Polanski: Macbeth című filmjét vetítik a színházteremben 19 órakor. Szobanövényekből rendeznek vásárt és szaktanácsadást a kiállítóteremben 15 és 19 óra között. Városi moziműsor Macbeth. Angol film. Shakespeare drámája alapján, 4, 6 és 8 órakor. Tábor tíz napig Egy napig nem sok tapasztalatot adott volna a boglár- lel-lei tábor. Vagyis a tegnapi számunkban közöltökkel ellentétben augusztus 18-tól 28- ig működött a Balaton mellett kísérleti jelleggel a járási ifjúsági tábor. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlapi Női félcipők most 50%-kal olcsóbban kaphatók aszódi cipőboltjában: .o?Kossuth Lajos u. 10. Ajánlatunk: Sárvári női félcipő, 404 fi helyett 202 ft Sárvári női félcipő, 405 ft helyett 203 ft Alföldi női félcipő, 428 fi helyett 214 ft