Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
Vili- ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1981. OKTOBER 18., VASÁRNAP LUOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Segitő katonak, diákok Kedvező időben, szakszerű munka Most már a mezőgazdászok sem panaszkodhatnak az időjárásra, hiszen két hete zavartalanul folyhatnak a betakarítási és a vetési munkálatok. A szeptember végén és október első napjaiban hullott száz milliméter eső miatt szüneteltetni kellett a gödöllői tangazdaságban az őszi ár. pa vetését, de azután teljes erővel folytathatták, így a hét közepén mind a 470 hektáron földbe kerülhetett a mag. Jó vetőágy Befejezéshez közeledik az őszi búza vetése: a 2200 hektárból péntek estig alig maradt 300 hektár, így, ha nem lesz eső. hétfőre ezzel is végeznek. Gyakorlatilag tizenegy nap kellett ehhez, ami rekordnak számít. Ehhez is kedvezett az időjárás: a talaj- előkészítésben részt vevők — öt Rába, illetve öt T—150-es traktorral — nyújtott műszakban dolgoztak. Egy traktorra három embert osztottak be, akik tizenkét órás munka után negyvennyolc órát pihenhettek. Amint azt Csató Sándor, a tangazdaság növénytermesztési osztályvezetője elmondotta: igen jó vetőágyat tudtak készíteni, hiszen a szántáshoz és a talaj elmunkálásához az éppen ideális mennyiségű nedvesség volt a földben. Ez tulajdonképpen abban is megnyilvánult, hogy míg máskor hat-hét művelettel tudtak jó vetőágyat készíteni, most a tárcsázás és a kombinátorozás is elégnek bizonyult. Tehát az időjárás ugyancsak hozzájárult az energiatakarékosabb vetéshez. Az erózió ellen Korábban már elkezdték a tavasziak alá történő őszi mélyszántást, amiből szintén nem kevés: 3 ezer 2Ö0 hektár vár gépkezelőikre és a gépek, re. Az összes terület csaknem húsz százalékát, mintegy hatszáz hektárt szántottak fel eddig, s amint a vetéselőkészítő szántás befejeződik, várhatóan hétfőtől, a tíz nagy teljesítményű traktorral folytatják a mélyszántást. November 7-re szeretnék ezt is befejezni, úgy, hogy utána már csak a talaj lezárása marad hátra. Simítókkal Három éve annak, hogy szorosabb kapcsolat fűzi egymáshoz a gödöllői körzeti állami zeneiskolát a Csehszlovákiában lévő Revuca község zeneiskolájához, ahol nemcsak zenei nevelésben részesítik a gyerekeket, hanem a mozgás- kultúra alapvető tudnivalóira, gyakorlataira is megtanítják a növendékeket. A szlovákiai iskola tanárainak és tanulóinak égy csoportvagy hengerekkel, természetesen csak a laza szerkezetű homoktalajok felszínét egyengetik el, egyrészt azért, hogy az erózió: a szél vagy az esetleges eső ne Hordja, mossa el a talajfelszínt. Másrészt ezeken a területeken arra törek. szenek, hogy kevesebb legyen a tavasszal elvégzendő munka. Es a szüret Az említetteken kívül már csak egy jelentősebb tennivaló van a tangazdaság tábláin: a szüret, amely az 53 hektáron hatvan százalékban kész. A bornak való begyűjtését az Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karának hallgatói csaknem százan, valamint a honvédségi alakulatok és a hatvani diákok segítik. ja szombaton érkezett autóbusszal Gödöllőre, viszonozva a mieink tavaszi látogatását. Vasárnap Gödöllő és a főváros megtekintése szerepel a vendégek programjában, aznap este színházba is elmennek vendéglátóikkal együtt. A szlovák gyerekek különben, a megszokott rend szerint, a gödöllői pajtásaik családjánál töltik az éjszakákat. Gödöllői zeneiskola Szlovák vendégek érkeztek ÖREG NÉNIKÉK. Aligha vonható meg biztonsággal a határ, amelyen innen az emberek fiatalok, azon túl pedig öregek. Az öregedés, öregség összetett állapot és helyzet, egy-egy emberre jellemző sajátosságokkal, árnyalatokkal. Különbséget teszünk fizikai és szellemi öregség között, ahogy mondogatni szoktuk: vannak húszéves aggastyánok, és hetvenéves ifjak. Az utóbbi esetben a gondolkodás mozgékonysága, a világra való nyitottság, az új iránti érdeklődés, annak befogadó képessége nyom a legtöbbet a latban. Bármilyen összetett legyen azonban az öregség állapota és helyzete, akármilyen és mennyi kivétellel találkozzunk is, mondjuk hetven körül többé-kevésbé mindenkinél megkezdődik az öregedés. Számoljunk: aki ma hetvenéves, az 1911-ben született. Az első világháború végén kezdett iskolába járni, a második világégést a harmadik évtizedében járva élte, harcolta végig. A felszabaduláskor, az új élet megindításakor még mindig fiatalnak számított, ha nem is a legfogékonyabb korbán volt, az érdeklődés elevenen élt benne. Sokan kezdtek akkor tanulni, középiskolát és egyetemet végeztek, s mint ilyenek, találkozhattak a kor tudományának, ideológiai és filozófiai rendszereinek sokféleségével. Mindennapi Eme korosztály nem minden tagja, sőt csak a kisebb hányada járta végig a vázolt utat. Ámde valamennyien ekkor éltek. S a rádió, televízió a korábban nem tapasztalt módon szólt bele mindennapjaikba, zúdította rájuk az információk tömegét. Nincs az emberi gondolkodásnak olyan területe, amellyel ezek a technikai eszközök ne foglalkoznának, így ha szándéktalanul is, az emberek túlnyomó többsége tudomást szerez róluk. Mindez azért jutott eszembe, mert mostanában többször hallottam, az ismeretterjesztés ilyen-olyan képviselőitől: nincs mese, vannak olyan nénikék, akiknek erről vagy arról ,halvány sejtelmük sincs, megszokott falusi világképük vezérli cselekedeteiket. Bizonyára így igaz. De ha így van, gondoljunk csak bele, mekkora szakadékok vannak emberek és emberek között, milyen mélységek tátonganak tudásban és ismeretben, következésképpen gondolkodásmódban a napjainkban ugyanabban a városban, faluban élők, dolgozók között. Vajon holnap és azután mi leszünk a nénikék, bácsikák, akikről egy kicsit sajnálkozva apróságok beszélnek az akkori fiatalok és derékhadbeliek? Avagy: többen leszünk-e, akik képesek valamelyest lépést tartani a korral? Mert talán ez lehet a fejlődés egyik kritériuma: mekkora arányban vannak egy-egy nemzedékben az újhoz kötődők, illetve a régi gondolatokhoz ragaszkodók. AZ ÜJ ÉS A RÉGI. Tapasztalataim mindenesetre riasztóak. Öt év alatt még egyetlen olyan tervvel vagy létesítménnyel sem találkoztam Gödöllőn, amelyet nem tartottak volna fölöslegesnek. Kivétel talán csak a lakás, kifogás persze velük kapcsolatban is akadt és akad bőven. Miért tízemeletesek, miért olyan beosztásúak, miért arra a bizonyos helyre építették őket. Sokak szerint az aluljáró nem kellett volna, vannak, akik úgy vélik, a művelődési házat fölöslegesen létesítették, meglennénk szobrok és emlékművek nélkül is. Es ugyanők körömszakadtáig ragaszkodnak minden régihez, ha szép, ha csúnya, ha értékes, ha értéktelen. Bizonyos, megméretésünkkor figyelembe veszik majd bírálóink, hogyan sáfárkodtunk megvolt javainkkal, de János utcai gázvezeték A magyarázat nem melegít A be nem tartott határidők példái Mint valami örökmozgó újságíróhangya, még napokig járhattam volna az illetékeseket, tudakolva, miért nem fejezték be a vállalt és megígért határidőre a gödöllői János utcában, 350 lakásban a gázvezeték szerelését. Mindenütt tudtak volna mondani nyomós érveket a késés igazolásául — ámde attól a gáz nem érkezik meg az otthonokba. Egy darabig követtem a szorgalmas hangya példáját, hordozgattam a morzsákat, a tényekből, ígéretekből, vállalásokból, határidőkből keletkezett törmeléket, melyből, mint minden törmelékből, úgyszólván lehetetlen összerakni a valóságnak megfelelő téglákat. Útközben eszembe jutott egy néhány héttel ezelőtt tar. tott tanácsi végrehajtó bizottsági ülés, melynek napirendjére készült írásos jelentés december 31-ben jelölte meg az Afit-szerviz átadását. Az illetékesek azonban azzal kezdték szóbeli kiegészítőjüket, hogy a tisztelt testületi tagok tekintsék tárgytalannak azt a dátumot, az üzem majd csak a jövő év első negyedében fejeződik be. Jött persze a körítés is, hogy műszaki átadás azért lesz, meg belakás is lesz. Tapasztaltabbak azonban tudják, az ilyesmi elkenése a lényegnek. Ahogy nézegettem a János utcában a gázvezetéknek ki. ásott árkokat, más is eszembe jutott. Csak találomra sorolom, hogy mi. A művelődési házat nem adták át határidőre, nem a Karikás Frigyes iskola tornacsarnokát, nem az Imre utcai általános iskolát, nem a lakásokat, az óvodákat, bölcsődéket, üzleteket. Az új tanácsházának is állnia kellene már, holott még csak az alapoknál tartanak. Az elmúlt napokban sokan panaszkodtak, hogy kezüket, lábukat törik, ha a ' HÉV-vá- gány mentén húzódó feltört járdán akarnak céljukhoz eljutni. A tanács végrehajtó biazt is mérlegelni fogják, mit alkottunk, mivel járultunk hozzá lakóhelyünk, környezetünk fejlesztéséhez, szépítéséhez. A teremtő lény nemcsak óv, hanem alkot, újat hoz létre. FA ÉS OXIGÉN. Azt hiszem, abból kell kiindulnunk, hogy fákat mindig ki fogunk vágni, mert útban lesznek. De hogy mennyire megfontoltan kell ezt tennünk, arról két tény meggyőzhet. Egyetlen autó működtetésekor átlagosan négy ember oxigénadagját fogyasztja el. Ennek a meny- nyiségnek a megtermelésére öt fa szükségeltetik. Gödöllőn számosán laknak, akik éber szemmel figyelik, hol emelnek fejszét valamelyik fára. Vagy ismerik ezt az adatot, vagy nem. Még ha ismerik is, valószínűnek tartom, elsősorban nem emiatt vétóznak. A megszokottat védik, az eddig jónak, szépnek tartottat. Mindegy. A lényeg: ők a mi élő lelkiismeretünk, akik, noha többnyire az idősebb generációhoz tartoznak, a jövőért aggódnak, azokért, akik ma még a bokrok magasáig sem érnek fel. Persze, ezekért tenni is lehet, úgy, hogy csak az óhatatlanul szükséges fát vágjuk ki s helyébe, vagy helyette másikat ültetünk. Mert az oxigént zabáló autócsordák szaporodnak. Kör Pál zottsági ülésén bejelentették, október 10-re rendbehozzák. Óvatos duhajként így írtam le a közlést: tizediké körül. A jelzett napon nem néztem meg az utat, de egy-két nappal ké. sőbb még mindig nem volt teljesen kész ... Határidőügyekben igen edzettnek érzi magát e sorok írója, éppen ezért többnyire tartózkodik dátumok közzétételétől. (Azon csak mosolyog, ha némelyek, mondjuk, tanácsi vezetők biztatják:, írja csak meg, hadd piruljon a kivitelező, hogyha nem teljesíti. Egy vállalat, üzem, építésfőnökség képtelen a szégyenkezésre.) Nos, akármilyen edzett vagyok is, olykor-olykor még meglepődöm. Például a következőn. A János utcában ez idő szerint állami és szövetkezeti lakásokba vezetik be a gázt. Száznegyvennégy állami lakás kéménye olyan, hogy nem bírja elvezetni a gázfűtéskor keletkező végterméket. Emiatt a fürdőszobákba szerelt gázvízmelegítőket nem szabad üzemeltetni. Amíg ezek nincsenek kiiktatva, addig a gázszolgáltató vállalat nem köti be a vezetéket. S minderről a lakót október 2-án tájékoztatták. Holott, s ez is meglepő, még a nyáron, egészen pontosan augusztus 20-án az egyik kivitelező határozottan kijelentette: a fűtési szezonra mindenképpen elkészülnek a munkákkal. Ha nem 350 családról volna szó, lehetne elmélkedni azon, vajon a fűtési szezonra kifejezés hogyan értendő, hiszen az október közepétől április derekáig tart. Téved, aki azt hiszi, hogy csak ez az egyetlen baki történt. Vannak lakások, ahol a tervező túl közel rakatta a mérőórához a gázkészüléket..., amíg nem szerelik át, addig... Sőt, akad ház, amelybe beszerelték a vezetéket, de a külső hálózat nem érinti... következésképpen olyan is, amely előtt elhálad a közép- nyomású vezeték, de az épületbe nem szerelték be a kisnyomásút ... összegezés: Ha a határidőket szinte soha nem tartják be, akkor nehezen okolható X. vagy Y. Akkor valami nyomó, sabb, mélyebben rejlő magyarázatnak kell lennie, ami minden bizonnyal nem Gödöllőn lelhető fel, s nemcsak erre a városra érvényes. Befejezésül a János utcaiaknak annyit: a gázszolgáltató vállalat illetékese szerint, ha semmi nem jön közbe, november 20-a körül az utolsó lakásba is bekötik a gázt. K. P. Dány Székely Bertalan grafikái Ma tartják meg az idei múzeumi és műemléki hónap dá- nyi rendezvényét. A megnyitó a helybeli néprajzi gyűjtemény udvarán lesz délután 3 órakor. Az általános iskola énekkara dalcsokrot ad elő, majd Szekeres Mária óvónő versmondása következik, valamint a vegyes kórus népdalokból összeállított műsora. Végezetül megtekintik a néprajzi gyűjteményt. Innen a közönség a művelődési házba megy, ahol dr. Asztalos István, az aszódi Petőfi Múzeum igazgatója megnyitja a Székely Bertalan grafikái című kiállítást, amelynek a klubhelyiség ad otthont. Aszód Kasíélyfeemutató A múzeumi és műemléki hónap rendezvényeinek keretében a Podmaniczky-kasté- lyokat és a Kracker-freskót mutatják be ma az érdeklődőknek Aszódon. Gyülekezés a Petőfi Múzeumnál délelőtt 11 órakor. A művelődési ház programja Vasárnapi dzsessz — 19 órakor, közreműködik a Jávori együttes. Csömör Paudits Béla estje Az úgynevezett régi jó világban címmel tartják meg ma este a csömöri művelődési házban 19 órai kezdettel Paudits Béla zenés-irodalmi estjét. Városi moziműsor Vasárnap: A gejzírvölgy titka. Az eltűnt indiánok nyomában ... Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm. Kísérőműsor:... protest song 77. Csak 4 árakor. Rendőrök háborúja. Színes francia bűnügyi filmdráma. Kísérőműsor: Animális — Százlábú, Magyar Híradó. Csak 16 éven felülieknek, 6 és 8 órákor. Hétfő: Robin Hood nyila.A népszerű kalandhős új ruhában. Színes, szinkronizált szovjet film. Kísérőműsor: A naprendszerben. Csak 4 órakor. Ideiglenes paradicsom. Színes, magyar filmdráma. 14 éven aluliaknak nem ajánlott, 6 és 8 órakor. Anyakönyvi hírek Született: Némedy Zoltán és Putnoki-Nagy Márta: Márta; Kovács Péter és Püspök Julianna: Zoltán; Szomori József és Maszlag Erzsébet: Boglárka; Harangi Lajos ás Stopp Erzsébet: Attila; Bizony Árpád és Gasparics Anna: Olivia Anna nevű gyermeke. Névadót tartott: Vilmos György és Gáldi Edit: Edit; Futó-Tóth Attila és Borsi Mária: Attila nevű gyermekének. Házasságot kötött: Tóth Tamás Béla és Hosztafi Katalin. Elhunyt: Mészáros István, Káptalantóti, Rózsadomb utca 19; Fehér Jolán, Gödöllő, kastély; Zsichla Pálné Papp Rozália, Gödöllő, kastély; Pásztor Lajosné Pikács Julianna, Gödöllő, Munkácsy M. u. 3/a; Nagy Lajos. Budapest, IV., Baross utca 100; Benke Sándor, Gödöllő, Madách Imre utca 9; Szabó Károlyné Pobrubszki Erzsébet, Budapest, XX. Pap- pünia utca 53; Sárközi Kálmánná Fingar Matild, Gödöllő, kastély; Rajcsányi Lászlóné Nagy Ilona, Gödöllő, Hunyadi János utca 5. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) ÁFÉSZ-EXPO október 15-től 24-ig, a Dózsa György u. 67. szám alatt. Nyitva: naponta 10-től 17.30 óráig, szombaton 9-től 15 óráig.