Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1981. SZEPTEMBER 27., VASÄRNAP Három évtized szolgálatban Tisztelet, ismeretlenül is Ügy indultam Szentendrére, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára, hogy megismerek két embert, mindketten honvédtisztek, parancsnokok. Annyit látatlanban is tudtam róluk, hogy egyenruhájuk, beosztásuk számos közös vonást feltételez: egyfajta elhivatottságot, keménységet, s azt, hogy sajátos világukban, a hadseregben számukra ismeretlenül bárki köteles megadni az előírt tiszteletet . Egy percig sem volt teher... Hogyan lehetne megteremteni a jobb feltételeket, az időbeosztás változtatásával, a hallgatók nyelvtanulásához — mikor beléptem, erről beszélt épp Babos István ezredes, a főiskola parancsnoki karának egyik magas beosztású tagja Matuszka István ezredessel, az intézmény pártbizottságának titkárával. S nem is az orosz nyelvről volt szó, hiszen azt természetes, hogy elsajátítják a tisztjelöltek — hanem angolról, németről, melyekből ugyancsak nyelvvizsga szintig juthat el itt a szorgalmas diák. Több nyelven beszélő tisztek? Reális elképzelés ez, amikor manapság a civil pályákon is annyit küszködünk az elemi nyelvtudás hiányával? — A hadsereg nem zárt világ — szögezi le hozzám fordulva Babos ezredes — a nyelvek ismerete nálunk ugyanúgy létkérdéssé vált, mint az élet más területén. Egyre több hallgató él is a szervezett tanulás lehetőségével. A dolgozószoba első pillantásra talán ridegnek tűnik: a berendezést egyértelműen a célszerűség határozta meg. A falon térképek, az előtérben tárgyalóasztal, mellette termetes íróasztal, rendezett papírkötegek- kel. Az otthonos sarkot a dohányzó- asztal körüli fotelek jelentik az ablak előtt. A szoba lakója beleillik, a képbe — ezt nyilvánvalóan az egyenruha es a napbarnított arc teszi —, mert a beszélgetésünk légköre az első perctől kezdve nélkülözi a feszességet, a merevséget. — Hogyan lett katona? — Ügy, mint annak idején, 1948- ban sok ezren. A családban előtte soha nem volt egyenruhás, tehát nem örökölteim a hajlamot. Hét elemi elvégzése után, 1947-ben kereskedőinasnak álltam be Csepelen. Kenyérre kellett a pénz. Még ugyanebben az évben korengedménnyel, felvettek az MKP-ba. Tagja lettem az R-gárdának. Nagy hatással volt rám az 1948-as május elseje, majd augusztus 20-án az első díszszemle. Bár akkor még a második világháborúból maradt felszereléssel vonultaik fel a honvédek, s a technika jó részét szó szerint a lóerő adta. A pártalapszervezetből többen jelentkeztünk katonai pályára: csábított a tanulási lehetőség, s az is, hogy ruhát adtak, egyenruhát. Anyám nehezen, de végül is aláírta a beleegyező nyilatkozatot. A nagykorúság küszöbén egy új, romantikus világba csöppentem: az egyéves csapatszolgálatot a pilisi hegyekben töltöttem, a rohamtüzérek’nél. (E fegyvernemi megnevezés ma már magyarázatra szorul, bár hasonló technikai eszközök ma is rendszeresítettek. A ro- hamlöveg abban különbözik a harckocsitól, hogy a tornya nem forgatható.) A kiképzés napjainak felidézése láthatólag jóleső érzés beszélgetőpartneremnek. Pedig a mai szemmel nézve nem éppen kellemes dolgokról mesél: a hóra vert kétszemélyes sátor, a nagy csajka keserű pótkávé, a zsíros babgulyás, úgy látszik, mégis hozzátartozik az őszinte lelkesedéstől fűtött, 18 éves kor felejthetetlen emlékeihez. S az érdeklődést akkoriban külön is fokozhatta, hogy a legmodernebb szovjet fegyverekkel, például az SZU—76-o^okkal kezdték a tanulást. A csapatszolgálat után tiszti iskola következett; 11 hónap volt a képzési idő, hiszen az új hadsereg új parancsnokokat igényelt — minél gyorsabban. Még nem volt húszéves, amikor ütegparancsnoki beosztást kapott az egyik Tolna megyei alakulatnál. Két éven belül pedig már egy ezred törzsénél nyert magas beosztást. A kor természetes logikájához tartozik, hogy itt is rövid ideig szolgált. Nemcsak a csapatok, hanem a tisztképző intézmények is kádereket igényeltek. A legjobb csapattisztekre katedrák vártak az újonnan szerveződött tiszti iskolákban. Babos István másfél évtizeden át a páncélos tanszék vezetője volt. S mindeközben nemcsak vizsgáztatott, hanem maga is vizsgázott Leérettségizett, elvégezte a Zrínyi Akadémiát, kitüntetéssel. öt éve foglalkozik a fiatalokkal Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. — Több mint három évtized tapasztalataira visszatekintve, nehezebben válik jó tiszt a ma jelentkezőkből, mint a korábbi évek jelöltjeiből? — Az biztos, hogy most nem olyanok a fiatalok, mint mi voltunk. De nem is lenne jó, ha hasonlók lennének. Az ifjúság — ugyanúgy, mint abban az időben — a társadalommal együtt fejlődik, annak képére formálódik. Az én korosztályomban az avatáskor egyetlen érettségizett sem akadt,' most pedig ez a végzettség a felvétel alapja. Ez persze statisztikai megközelítés. A tartalmi különbség az egyéni felkészültségben, a mai kor igényességével magától értetődően rendelkező személyiségben van. Enélkül nem lehetne elsajátítani a korszerű hadművészetet, harcászatot, elérni a technikai eszközök fölötti magabiztos uralmat. Ugyanakkor ma is végeznek kiválóan olyanok, akik érettségi nélkül, szakmunkás-bizonyítványai kerülnek a főiskolára. Az idén az ünnepélyes tisztavatáson az eskü szövegét épp egy ilyen fiatal, Horváth Sándor főhadnagy mondta el. — A közvélemény azt tartja, hogy a fiatal generáció, fokozottan előnyben részesíti a kötetlenebb pályákat Aki a tiszti hivatást választja, annak egyben a parancsok világát, a szigorúan szabályozott életet is vállalnia kell. Képesek helytállni e vonatkozásban a jelöltek? — Nem tagadjuk a hivatás sajátosságait akkor sem, ha pályaválaszt' fiatalokkal beszélgetünk. A fegyve rés testület természetéből fakad s „sarkosabb” rend, az, hogy a ma gánélet és a szolgálat nem választ ható el egymástól. Ha példákat ke résünk, a civil életben sem ritka ev a fajta kötöttség. Ismerek én olyar esztergályost, aki a napi műszak végén nem tudja munkahelye gondját az overallal együtt a szögre akasztani. Őszintén elmondhatom, számomra egy percig sem volt teher a szolgálat az elmúlt több mint három évtized alatt. A mostani tisztje- lölteknél is azt látom: tudomásul veszik, hozzászoknak, életelemükké válik a fegyelem. Ezután hosszan sorakoznak a bizonyíték erejű emlékek a katonák helytállásáról, a legbonyolultabb körülmények között is. 1956 novemberének vészterhes napjaiban, mikor a komáromi járási karhatalom parancsnokhelyetteseként telj esített szolgálatot, vagy a nagy tiszai árvizeknél, s a békés viszonyok között is embert próbáló gyakorlatokon, éleslövészeteiken. S már csak adalékként a főiskola beszédes eredményei: tavaly' 20 kollektíva ért el élenjáró címet, s a kikerülő tisztek több mint kétharmada érett párttaggá az itt töltött évek alatt. — Nem vak, hanem tudatos fegyelemre van szükségünk. Követelményt támasztani, mégis közeli kapcsolatba kerülni az emberekkel — ez a legfontosabb, melyet a leendő tiszteknek meg kell tanulniuk. S akkor ők is elmondhatják azt, amire a legbüszkébb vagyok — a legválságő- sabb helyzetben sem hagyott cserben soha egyetlen beosztottam sem. Ahol valami új kezdődött... A másik katonát, akivel ugyanaznap kötöttem közelebbi ismeretséget, akár a neve is késztethette volna arra, hogy e hivatást válassza, Karikás Frigyes klasszikussá vált, hasonló nevű katonahőse nyomán. Korbely János alezredest, aki ugyancsak a főiskola egyik magas beosztású vezetője — nem ez terelte a meghatározó fordulathoz. Sokkal prózaibb, mindennapibb a valóság: felkeltette érdeklődését a hivatás. Sokak számára a katona igazán akkor testesíti meg e fogalmat, mikor díszelgő alakulatban jelenik meg. A díszszemle ezért Is vizsga, sikere pedig mérce a hadseregben, látványos, közérthető bizonyítéka a fegyveres testület alappillérei — a tudás, az akaraterő és a fegyelem — minőségének. Korbely Jánossal többször is találkoztam már korábban. Szikár alakja, határozott fellépése szinte átsugárzott a főiskola udvarán a díszelgésre készülő jelöltekre. A lépések, a fordulatok egyöntetűsége azt sugallta: itt még a gondolat is egyszerre mozdul... S a legutóbbi díszszemlén ő volt a vezénylő parancsnoka a főiskola felvonuló alakulatának. A négyszög előtt haladt, élő példájaként annak, milyen tökéletes összhangot, harmóniát képes teremteni az emberi akarat, a test minden mozdulatában. Aki a főiskolán megfordul, rá bizonyosan emlékezik. Ma már őszül a haja, hiszen 34 év a hadseregben, ebből 3 évtized a tisztképzésen — nagy idő. Csoda hát, ha szinte naponta megállítják, akár az utcán is: megismer, alezredes elvtárs? Amint elmondja, gyakran röstelli, hogy nem emlékszik. Pedig hogy is emlékezhetne ezrekre és ezrekre, hiszen a tisztek nemzedékei kerültek ki a keze alól. Korbely János is Piliscsaba környékén ismerkedett meg a katonaélettel. Később, még a 24. évét sem töltötte be, mikor az egyik ezred törKorbely János ii ifi WMIMI! AUijOJ-i Ji zsének főnökhelyettesévé nevezték ki. Mély nyomokat hagyott benne hadtestparancsnoka, Szalvai Mihály példamutató, keménységgel párosuló embersége. Fiatalon érett parancsnokká. — Az ellenforradalom idején Tatán, a karhatalmisták egyik parancsnoka voltam. Forró napokat éltünk át ezen a novemberen. Emlékezetes marad számomra, mikor a tavak zsiliprendszerén keresztül jutottam el a laktanyába, hogy erősítést hozzak a járási rendőrkapitányság visz- szafoglalásához. Másnap tüdőgyulladással kerültem kórházba. Nem az a típus, akiből ömlik a szó, ha érdekes történetek felől faggatják. Ami másnak színes, izgalmas kaland lenne, azt neki keresgélnie kell az emlékek között. Amit élete természetes velejárójának tart az ember, nem sorolja különleges élményei közé. — Mire a legbüszkébb? — Arra, hogy szinte minden olyan eseményben részt vettem az elmúlt 30 év során, ami valami újnak a kezdetét jelentette a néphadsereg fejlődésében, formálódásában. Az első tisztek között avattak, az elsők között kapcsolódtam be a tisztképzésbe, nyomon kísérhettem napról napra azokat a változásokat, melyek az igazán korszerű kiképzési-oktatási feltételek kialakulásához vezettek. Hogy milyen volt ez a főiskola kezdetben, és milyen, ma — a különbséget igazán csak az én korosztályom érzékelheti. S mindebben része van munkámnak, beleépült az életem. Ez jó érzés. Csaknem két évtizede lakik Szentendrén. Jelentésekben gyakran szerepel az a mondat, hogy o főiskola szervesen bekapcsolódik a város életébe. Hogy mi van e megállapítás mögött? Elsőként a személyes kapocs kínálkozik említésre: Korbely János alezredes tagja a városi párt- bizottságnak. S ez a képviselet nemcsak a statisztikát gazdagítja, az iskola parancsnokai, hallgatói ott vannak a város minden politikai, társadalmi rendezvényén, részt vesznek a különböző városfejlesztési megmozdulásokban. Megszámlálhatatlan társadalmi munkaórát teljesítettek a település építésében, szépítésében. Pótolhatatlan segítséget nyújtanak az iskolák oktató-nevelő munkájához, az úttörő- és ifjúsági mozgalomban. Meghatározó az intézmény szerepe a város sportéletében, az utánpótlás nevelésében. — Nemrégiben részt vettem egy pártbizottsági felmérésben, mely az ifjúsági törvény végrehajtását vizsgálta. Az ülésen felszólalva arra is eltértem, hogyan érzékeljük mi, parancsnokok, itt a főiskolán a törvény nyomán született intézkedések látását. Számosán vonulnak behoz- ••ánk sorkatonai szolgálatra a kör- lyékről. Megnyugtató, hogy körülményeik rendezettek, tettrekészek, nyíltak ezek a 18 évesek. Ez is bizonyítja, hogy megfelelően gondoskoBabos István , Halmágyi Péter felvételei dik a járás és a város vezetése a jövő nemzedékéről. — Mint a bevonulókkal rendszeresen foglalkozó parancsnoknak, bizonyára nemcsak pozitív tapasztalatai vannak. Hol lát gondokat? — Ügy vélem, természetellenes lenne — s nem is ez a valóság —, hogy katonának minden szempontból tökéletes emberek kerülnek. Gondot okoz például nemegyszer az italozás. Egy hétig itt a büfében még sört sem ihat a katona, ezért mikor kimenőhöz jut, egyikük- másikuk bizony a pohár fenekére néz. A dolog legtöbbször kitudódik, és sokba kerül az illetőnek a fegyelmezetlenség. A büntetés elkerülhetetlen, de nem végleges megoldás. Nagyobb reményeket fűzünk az egyéni beszélgetésekhez, a meggyőzéshez. Ha keli, végtelen türelemmel magyarázzuk, hogy a mai korszerű technika kezelése maximálisan tiszta fejet igényel. Ezért tartozik például az előírások közé, hogy a szolgálatba lépő köteles a parancskihirdetésen nemcsak hogy józanul, de kipihenten megjelenni. Nem nehéz belátni: ebből nem engedhetünk. Ugyancsak problémákkal jár, hogy sok fiatal családosként vonul bé sorkatonai szolgálatra. Nem írja ugyan elő a'szabályzat, de mi rendszeresen meghívjuk a feleségeket beszélgetésre: mondják el gondjaikat, s ha tudunk, segítünk. Hasonló szerepet szánunk a szülői értekezleteknek. Jó, ha a család is látja a körülményeket, ismeri a követelményeket. Ez Is hozzájárul a mélyebb emberi kapcsolatok kiépí- téséhez. — Eszerint a hadsereg és a demokratizmus egymással jól megférő fogalmak? — Talán közhelynek hangzik, mégis ezt valljuk — enélkül elképzelhetetlen a szocialista fegyveres testület. Ha általában fejlődésünk kulcskérdése jelenleg minden területen a demokratizmus kiteljesedése — akkor ez a hadseregre is vonatkozik. A katonaélet változását nemcsak az jelzi, hogy a honvédek laticelen alszanak szalmazsák helyett, rendszeresített a pizsama és a tréningruha, olvashatnak, színházba járhatnak, hanem az is, hogy rendelkezésükre állnak azok a fórumok, ahol elmondhatják véleményüket, javaslataikat, esetleges panaszukat. E fórumok működését nemcsak fontosnak tartjuk, hanem építünk rájuk. Valljuk, hogy mindig tudni kell a katonának, miért kell a parancsot végrehajtani. A demokratikus közérzet megteremtésében természetesen nélkülözhetetlenek a KISZ- és a pártszervezetek. Vonatkozik ez a kiképzésre és a szabad időre egyaránt. Részük van abban, hogy a ma leszerelők többsége már csak elbeszélésből ismeri a korábban gyakori, megalázó „kitolásokat”. Különösen figyelünk arra, hogy ezeknek még az emléke is elhalványuljon az évek során. ERŐSZAKOS ÁTKELÉS (Bükkös! Gábor festménye) J Ügy indultam Szentendrére, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára, hogy megismerek két embert, két honvédtisztet. S a beszélgetések során feltárult előttem egy sokat megélt nemzedék életútja. A tiszti állomány derékhadát ma is ők alkotják. Azok, akik életüket tették fel arra, hogy a néphadsereg gyarapodását szolgálják. Anélkül, hogy kötelesség írná elő — tisztelet, ismeretlenül is, valamennyiüknek! _________ mészáros jäxos 4
