Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-25 / 225. szám
ma A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM. 225. SZÁM 1981. SZEPTEMBER 25., PÉNTEK A jók közi tartják számon Szoros baráti szálak szövődnek MSZBT-tagcsoport a Súgván Tsz-ben A barátság, a szó nemes értelmében igen komoly dolog. Élni vele egyben nagyszerű lehetőség is. Két nép barátsága felelősséget jelent, a tervezés és a kapcsolatok terén egyaránt tevékeny munkát kíván, hiszen csak így töltődhet meg valós tartalommal valamennyi elképzelés. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság most készül a VII. országos értekezletre. Számba veszik az eddig végzett munkát, a tagcsoportok tevékenységét összegezve, meghatározzák a következő feladatokat. Mindennek jó alapot az eredmények és tapasztalatok adnak. Az értekezlet sikere tehát erre a munkára épül. Formaságok nélkül Az abonyi Ságvári Termelő- szövetkezeioen iH'i'A óta muKo- ciik az MiJ-Lr-tagcsoport. A háromszáz tós koiieKiiva eredményesen viszi sikerre a barátság eszméinek gyakorlati alkalmazását, megvalósítását. Az éves munkaterv alapján, konkrét elképzelésekre epitve dolgozik a U fős vezetőség. A lehetőségekhez mérten színvonalas programokat szerveznek. Az aktivisták bevonásával végzett tevékenységüli sarkallja a részvételt, a barátság fogalom tai'talonimál való nieg- töltését. — A termelőszövetkezet valamennyi dolgozója tagja a tagcsoportnak. Miként vesznek reszt ebben a munkában? — Az élet minden területén megtalálható kapcsolat a dolgozok körében kissé oldottabb — válaszolja Bugány István párttitkár, az MSz,hTi.-tagcsoport ügyvezető elnöke. — Kerüljük a formaságokat, a tényleges, élő, tartós együttműködésre törekszünk. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy az emberek szívesen élnek ezzel, ki-ki a maga módján. Az utóbbi időben érezhetően nőtt az érdeklődés, nagyobb az aktivitás, hatékonyabb lett a munka. Rendezvényeink tömegeket megmozgatnak, s ehhez biztosíték a párttagok segítsége. Komoly feladatot vállalnak a szocialista brigádvezetők, hisz bármilyen elképzelésünk van, ők az elsők, akikkel megbeszéljük. Segítenek a felsőbb pártszervek is. Jó a kapcsolatunk az MSZBT központi szerveivel, programjaink megnyerik tetszésüket, elismerésüket. A felkészülés jegyében tartott megyei értekezleten a jó tagcsoportok közt említették a Ságvári Tsz-ét. Ez egyértelműen bizonyítja munkájuk eredményességét. Sokan megismerték — Mit jelent ez a gyakorlatban? — Sajátosságunkból adódóan igyekszünk olyan rendezvényeket szervezni — feleli Baranyai Jánosné ügyvezető elnökhelyettes —, melyen minden érdeklődő részt vehet, évente vetélkedőt rendezünk a Szovjetunió életéről, történetéről, új eredményeiről szóló ismeretekből. A selejtezőkön valamennyi szocialista brigád részt vesz, és a legjobbak mérik össze tudásukat az ősszel sorra kerülő döntőkön. Valamennyi ünnepről megemlékezünk, melyet a brigádok saját maguk közt rendeznek meg. Szocialista brigádjaink annak idején vállalták a szovjet hősi sírok ápolását. Ide látogató barátaink ezt megtekintve mindig elismeréssel szólnak. Gyakran járunk különféle rendezvényekre, melyeken megismerkedhetünk a Szovjetunió életével, eredményeivel, Sz off 515 emberek- mindennapjaival. Több alkalommal jártunk a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában. Láttuk a Mojszejev együttest és a jégrevüt is. Minden évben jár néhány munkatársunk a Barátság-vonattal a Szovjetunióban. Volt úgy, hogy negyven dolgozónk ment utazni, ismerkedni barátaink életével, hazájával. Ürvetélkedő — Elégedettek-e a tagcsoport munkájával a termelőszövetkezet dolgozói, vezetése? — Mintegy száz előfizetőt tartunk számon, akik valamilyen magyar nyelvű szovjet folyóiratot járatnak. Rendezvényeink látogatottak és érdeklődésre tarthatnak számot. A vetélkedőkön rendszeresen száznál többen vesznek részt. 1977-ben politikai jórumot szerveztünk szovjet vendégek bevonásával, több mint háromszáz ember vett ezen részt, bekapcsolódtak az igen őszinte és baráti légkörű találkozóba. Hamarosan a szovjet űrCeglédi ősz Színes, vidám forgatag Csütörtökön már kora reggel sürgés-forgás fogadta a Cegléd főterére érkezőket. Színes zászlófüzéreket aggattak a kirakatsorok mentén, a tér fái közt húzódó utak fölött, sátorvázakat s ponyvát hordtak a tér betonjára, készült a pódium. Látványossággal, árubemutatóval és vásárral nyílik ma a Ceglédi ősz. Üzemek, vállalatok, iparosok, ügyes kezű mesterek és művészek készülődtek erre a napra. Október 4-ig egymást érik az események. Aki mindent látni akar, mindenen részt szeretne venni, bizony felhúzhatja a nyúlcipőt. Vásár, kiállítások, zenei események, művészeti bemutatók, jó falatok, sportesemények: mind ez része a Ceglédi ősznek. Rendezők és kíváncsiak kívánják egyaránt: csak lenne pompás őszidő, amolyan igazi vénasszonyok nyara! Fél sikere volna a szabadtéri eseményeknek. Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Kossuth Művelődési Központban a lakótelepi közművelődéssel foglalkozó tanácskozás. A Szabadság téri pódiumon ekkor a nagykőrösi Arany János Művelődési Központ citerazenekara és asz- szonykórusa szerepel. A Szabadság Filmszínház estére látványos és sokakat érdeklő rendezvény színhelye lesz: ott zajlik az őszi-téli divatbemutató. Napközben már nyitva áll az érdeklődők előtt a Kossuth Múzeumban a Fa és környezet című kiállítás, a Várkonyi iskolában pedig a sportfotó bemutató. A Rákóczi úti pártszékházban dokumentumanyagot láthat a közönség: Vendéglátóipari dolgozók a magyar munkásmozgalomban címmel nyílt kiállítás. kutatással kapcsolatban szeretnénk vetélkedőt tartani, meghívjuk barátainkat is. — Milyen gondok foglalkoztatják most a tagcsoportot? — Nem állítom, hogy minden rendben van — mondja Bugány István. — Gond például a friss anyag beszerzése. Előfordul, hogy hiába van két hirdetőtáblánk, anyaghiány miatt heteken át ott öregednek a képek, dokumentumok. A pótlás sürgetés ellenére is késik. Rendszeresen részt vennének a különféle pályázatokon, vetélkedőkön, de a kiírás többségében iskolai, üzemi tagcsoportokat érint. Kevés a felkészüléshez ajánlott anyag, ami pedig szerepel, az nálunk nincsen meg. Segít a könyvtár is, de ez a lehetőség is korlátozott. Aktivistáink lelkesek, részt vesznek, megszervezik a programot, de kevés az új ötletük. Van még tennivalónk bőven, igyekszünk is valóra váltani terveinket. Cs. B. Vizsgára várnak a Fecskék Több mint ötven lakókocsit újítanak fel ebben az évben a ceglédi Lenin Tsz Mezőgazdasági Gépjavító GT-telepén. A Zalka Máté szocialista brigád tagjai Fecske lakókocsikat vizsgára készítenek elő. Apáti-Tóth Sándor felvétele A több is kevés volt Megnőtt a sörivók szemja Üdítő italt is szállítanak A napokban Vanház Endrével, a Kőbányai Sörgyár körzeti kirendeltségének vezetőiével beszélgettünk. Ez a kirendeltség Nagykőrös és Cegléd városok mellett a környék 20 községét látja el kőbányai és küföldi sörrel. Tavasszal Vanház Endre azt mondotta, hogy a körzet az idén több sört kap a tavalyinál. Ezzel szemben a meleg nyári napokon, a vendéglátó- helyeken és a boltokban, akár Nagykőrösön, akár Kocséron jártam, mindenütt azt panaszolták, hogy kevés a sör! Sokat nyom a latban léitó ellenfelek voltak Teke A Ceglédi KÖZGÉP SE NE II-es férfi tekecsapata nagy lépést tett a bennmaradás ki- narcolása felé. Két legutóbbi összecsapásán három pontot szerzett a gárda, kettőt idegenben, egyet Nyíregyházán. Ez utóbbi a különösen értékes, sokat nyom a latban a végelszámolásnál. KÖZGÉP SE—Debreceni MVSC 6-2 (2627-2531) A ceglédiek a vártnál biztosabban verték jó képességű ellenfelüket. Pontszerzők: Sárik (458), Hollósi (458), Sütő (433), Nyíri (430). Szabolcsi Építők—KÖZGÉP SE 4-4 (2670-2666) Csupán négy fán múlt, hogy a KÖZGÉP nem hozta el mindkét bajnoki pontot. Jó eredményt ért el a csapat, különösen Nyíri remekelt, aki alig maradt el az ötszáz fás eredménytől. Pontszerzők: Nyíri (497) Sütő (478), Rónaszéki (459), Pintér (437). Női kézilabda A CVSE női együttese előbb egy góllal kikapott Cegléden a listavezetőtől, majd győzött Budakalászon. Budaörs—Ceglédi VSE 9-8 (5-5) CVSE: Szenczi — Bíró, Kö- rösztös, Dancsó, Bencsik (2), Gyöngyösi (1), Urbánné (2), Csere: Törőcsikné (3), Csen- desné, Gál, Pánczél. Végig fejfej melletti, élvezetes küzdelmet hozott a mérkőzés. A ceglédiek méltó ellenfelei voltak a listavezetőnek, aki a hajrában. csak, játékvezetői segédlettel — megítélt büntetőkkel — tudta a maga javára fordítani az eredményt. A Vasutas legalább döntetlent érdemelt volna. Jók: Szenczi, Urbánné. Ceglédi VSE—Budakalász 14-7 CVSE: Szenczi — Körösztös (1) , Törőcsikné (2), Bencsik (5), Pánczél, Dancsó (5), Urbánné. Csere: Gál, Farkas. A kényszerű átszervezés miatt az első játékrészben az új posztokon játszó játékosok még bátortalanul, a számukra szokatlan helyen, tudásukhoz képest mérsékelten játszottak. Szünet után már egyre jobban belelendültek a játékba, ennek is része volt abban, hogy a CVSE növelte előnyét, s végül megérdemelten nyert. Jó: Szenczi, Dancsó. Asztalitenisz Megkezdődött a Pest megyei felnőtt és ifjúsági csapatbajnokság. A ceglédi ifjúságiak őrzik veretlenségüket, bár most csak a lehető legminimálisabb arányban győztek. Felnőttek: CVSE II.—Nagykőrös II. 10-10 Győztek: Szegedi, Nagy M. (3-3), Türei, Szappanos (2-2). Ifjúságiak: CVSE—Nagykőrös 6-4 Győztek: Szálkái (2), Palásti (2) , Halmai (1) és az Orosz— Szálkái páros. CVSE—Gödöllő 10-0 Győztek: Türei, Szappanos, Palásti (3-3) és az Orosz—Szálkái páros. U. L. A Kőbányai Sörgyár kirendeltségének vezetője most elmondotta, hogy az idén több sört juttatott a nagykőrösiek- nek, mint az előző esztendőkben. A teherautók hordós és üveges sörből napi átlagban 100—120 hektolitert vittek az idén a nagykőrösi vendéglátó- helyekre és a kereskedésekbe, s emellett a külföldi importsörök és gyógytápsörök meny- nyisége is. A kocsériak pedig minden héten több mint 100 hektoliter sört kaptak. Tehát nem a sörellátás rosszabbodott, hanem szomjasabbak voltak a körösiek és a kocsériak a korábbinál. Vanház Endre irodájában állandóan cseng a telefon. Vendéglátóhelyekre, kereskedésekre sört és üdítő italokat kérnek, mert az utóbbiakkal is kiszolgálják itt a megrendelőket. Arra törekszik a vezető, hogy minél jobban teljesítse a kívánságokat. A kirendeltség teherautói gyakran járnak a szolnoki kirendeltségre is, hogy a Pestről kapott napi 350—400 hektoliter sör ellátmányához pótlást kapjanak. Elmondotta még a sörgyári kirendeltségvezető, hogy az üzletekben mostanában azért -van több külföldi sör, mert újabban az ottani gyárak növelték a szállítást. K. L. Vízilabda Váratlan pontveszteség Magyar Népköztársasági Kupa. Siketek SE—Ceglédi VSE 8-8 (1-4, 2-1, 1-1, 4-2) Budapest. Vezette: Ferenczi, Szarka. Cegléd: Németh, Beck P., Tánczos, Tankó, Bóbis, Kelemen, Ungvári. Csere: Tóth, Jezerniczky, Zsíros, Kiss, Sajgál. Edző: Czigány Károly. Góllövők: Bóbis (3), Kelemen (2), Tánczos (2), Tóth (1). Váratlanul, de teljesen megérdemelten szerezte meg az egy pontot, a határtalan lelkesedéssel játszó Siketek együttese. Az első játékrészben még a ceglédiek három góllal vezettek, aránylag jól is játszottak, de a továbbiakban már. az alsóbb osztályban játszó ellenfél irányított. Az eddigi mérkőzéseken remekül játszó ceglédiekre rá sem lehetett ismerni, rengeteg rossz átadás, holtbiztos helyzetek kihagyása jellemezte mostani szereplésüket. A következő találkozó Cegléden lesz, a Kecskemét csapatával 26-án, szombaton délután 4 órakor. Beck Mihály Moziműsor Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap: Kopaszkutya (magyar zenés film). Szombaton este: Ceglédi ősz Divatnosztalgia ’81. A kamaramoziban : Benzinkutasok az aranypatkónál (csehszlovák bűnügyi film). A mesemoziban, délután és vasárnap délelőtt-' A kis kecske bánata (szovjet mesefilmsorozat.) Abony, szombaton és vasárnap: Kóma (amerikai bűnügyi film). Vasárnap délután: A dzsungel könyve (amerikai mesefilm). Albertirsa, vasárnap: Kínai negyed. Ceglédbercel, vasárnap Óvakodj a törpétől (amerikai bűnügyi filmvígjá- ték). Törtei, szombaton és vasárnap: Ékszerrablás fényes nappal (szovjet krimi). Hétfőn Városi tanácsülés Napirenden a földvédelem Szeptember 28-án hétfőn délután kétórai kezdettel ülést tart a városi tanács, a városháza emeleti nagytermében. A ■földvédelmi törvény hatályosu- lása a ceglédi földhasználók körében című jelentést, továbbá a városi tanács által alkotott rcndeletek felülvizsgálatának tapasztalatait vitatják meg. Abonyban r Ékszerek, lőszerbe! Szép, ősi művészet Hétfőn, szeptember 28-án, délután 17 órakor kiállítás nyílik a falumúzeum és a nagyközségi könyvtár rendezésében Abonyban, a tanácsháza emeleti dísztermében Bodrogi Sándor lószőrékszer-készítő és tanítványai munkáiból. Bodrogi Sándor a népművészet mestere, a Gránátalma díj tulajdonosa, ősi művészeti ág felelevenítésén, megőrzésén fáradozik, sikerrel. Követőkre, tanítványokra is lelt már. Szőrszálakból készítik színes fotóikat, legtöbbször ékszereket, öltözék-tartozékokat. Az abonyi kiállítást Bálint Zsuzsa, a Szolnoki Rádió munkatársa nyitja meg. Október 8-ig láthatók a pompás nép- művészeti alkotások, hivatali Időben, 9—17 óráig. Vadász fúvósok koncertje Ritka látványosságot és élményt kínál az érdeklődőknek a Ceglédi ősz mai és holnapi programja. Pénteken este hat órakor ad műsort a Szabadság téren — korabeli öltözékben, különleges hangszerekkel — a dortmundi vadász fúvószenekar. A tervek szerint szombaton délután négy órakor megismétlik fellépésüket. A Nívó Ruhaszalon szolgálta- fásaival elégedett leszl Vállalunk méret szerinti varrást, igazítást, javítást, átalakítást. Címünk: 2. sz. szolgáltatóház Cegléd, Károlyi Mihály lakótelep, Táncsics Mihály utca. Nyitva: 10-től 18 óráig, szombaton 8.30-tól 11.30 óráig. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó 800 négyszögöl szőlő. Kormuth dűlő 53. sz. alatt épülettel, felszereléssel, terméssel. Érdeklődni: Ceg- léd. Zrínyi u. 36. 2 szoba, konyha, spájz, terasz, fáskamra kiadó Cegléd, ösz- szekötő út 47. Érdeklődni: 16—17 óra között. Hosszücsemő 9. dűlőben 1100 négyszögöl szőlő eladó, lakható épülettel. Érdeklődni Cegléd, Körösi u. 38/a. Eladó 100 mázsa réti széna. Fritz Antal, Cegléd XI. kér. Örkényi út 509. Előhasú üsző eladó. Cegléd xn. kér. 157., Váradi Imre. Érett tök takarmánynak olcsón eladó. Zöldhalom, volt vasútállomással szemben. Szódaüzememet megnyitottam. Cegléd II. kér. Mező u. 11. Bujáid Pálné Eladó használt faanyag, kazán, gázbojler. olajkályha és 3 tábla faszínű dekor- anyag. Cegléd, Jókai utca 17., este. 2 és fél szobás, fürdőszobás házrész, terménybolttal. terménydarálóval. melléképülettel eladó. Cegléd, Alszegi út 21 ________ Sü rgősen eladó 3 szoba összkomfortos, gázfűtéses. kétszintes öröklakás Cegléd, Széchenyi úti sorház E/5. Érdeklődni lehet mindennap. Hasas anyadisznő eladó. Cseh, Cegléd XII., Csengeri u. 64. 2 hold kukorica törés előtt, talpon, ugyanott csövesen is eladó. Cegléd XI. kér. Téglagyár dűlő 30. sz., Re- hor Ferenc. ZO-s Wartburg személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet Cegléd, Felház u. 6., 17 óra után. Albérlet kiadó, léd, Pesti út 6S. , Cégszám, Különböző űrtartalmú boroshordók eladók. Cegléd, Görbe u. 47. szám. ISSN 0134—asco (Ceglédi Hírlap) á