Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-25 / 225. szám

1981. SZEPTEMBER 25., PÉNTEK ip Jó időben tornaóra az udvaron Dunakeszin a Kossuth Lajos ut­cai általános is­kolában kihasz­nálva a jó időt — a meglévő terem- gondok miatt — az udvaron tart­ják a tornaórá­kat. Képünkön: Petrocits Attila tanár vezetésével edződnek a hete­dik osztályosok. A közös vagyon védelme Napirenden a város nyugalma A bűnözés egyre inkább a városokban összpontosul. Nincs ez másképp Dunakeszin sem, sőt, az egyre nagyobb mé­retű fejlődés, a beruházások, a munkásszállók, a sok al­bérlő, a lakótelepek, a lakos­ság számának növekedése még fokozza is a rejtett veszélye­ket. Megelőző munka Dunakeszi tanácsa csütörtö­ki ülésén tárgyalta meg a vá­ros közbiztonságának helyze­tét. Megállapították, hogy az utóbhi két-három évben a vá­rosban elkövetett bűncselek­mények száma, súlya és struk­túrája érdemlegesen nem vál­tozott, a közrendet és a köz- biztonságot alapjában jónak mondhatjuk. Természetesen ez közelről sem azt jelenti, hogy elégedettek lehetnénk a je­lenlegi állapottal. Tovább kell fokozni a dunakeszi rendőrőrs megelőző munkájának haté­konyságát, bár a köznyugal­mat súlyosan sértő bűncse­lekmények, illetve. renőzgy.a-,. rások csak elvétve fordulnak elő. Sőt, álljuk az összehason­lítást a többi helységgel is: a megye városai közül a 10 ezer lakosra eső bűncselekmények száma nálunk a legalacso­nyabb. Szervezett bűnözés pe­dig nincs. Hiányzó ellenőrzés A vagyon elleni bűncselek­ményeknél tapasztalható emel­kedést a társadalmi tulajdont károsító esetek növekedése okozta. Ezeket a bűncselek­ményeket gyakran a nem megfelelő őrzés, tárolás, gon­doskodás és az ellenőrzés hiá­nya teszi lehetővé, megköny- nyítve a bűncselekmény elkö­vetését, a károkozást. Erre való tekintettel a megelőzésre fordítanak egyre nagyobb fi­gyelmet, feltárják, kutatják az elősegítő okokat, körülménye­ket és jelzik azokat, hogy az erre illetékesek intézkedni tudjanak. A társadalmi tulaj­don fokozott védelmének je­lentősége tovább nőtt. Bár ta­pasztalható javulás, ez azon­ban a reálisan várhatónál jó­val lassúbb. Ismeretlen tettesek A közös vagyon védelme, az óvás, őrzés és ellenőrzés meg­szervezése elsősorban a gaz­dasági vezetők feladata. A tapasztalatok azonban azt bi­zonyítják, hogy ezt sok he­lyen nem súlyának, jelentősé­gének megfelelően kezelik. É\$c elvétve, találko­zunk olyan jelentősebb vissza­éléssel (sikkasztás, csalás, ok­irattal való visszaélés), amit a saját belső ellenőrzés, re­vízió tárt volna fel. Úgyneve­zett bűnözéssel fertőzött üzem, ennek ellenére nincs a város­ban, inkább az építkezéseken gyakoribbak az anyag- és szerszámlopások. A vagyon elleni bűncselek­mények 90 százalékánál a fel­jelentést ismeretlen tettes ellen teszik. Az ügyek nagy száma, HÍREK - HÍREK - HÍREK - HÍREK - HÍREK - HÍREK ­Előadói est. Ma, pénteken, a Brigádélet sorozatában első előadásként Színészdal címmel Szabó Gyula Jászai- és SZOT- díjas, kiváló művész vendégjá­tékára kerül sor a művelődési központban. Közreműködik: Prokupius Imre zongoramű­vész. A műsorban többek kö­zött Jókai Mór, Arany János, Váci Mihály és Petőfi Sándor műveiből hallhatnak részlete­ket. Klubfoglalkozás. Szeptember 28-án, hétfőn Mi a lelki egész­ség? A jóga varázsa és haszna címmel ismeretterjesztő elő­adást tart Csörsz Sándor, a Jó­zsef Attila ifjúsági klubban 19 órától. Helyreigazítás. Múlt heti számunk anyakönyvi rovatá­ba sajnálatos hiba csúszott. A mondat helyesen: Házasságot kötött: Vártok Gábor Antal Máriával. Várospolitikai fórum. Váro­sunk jelenéről és jövőjéről kér­dezhetsz címmel tartják szep­tember 28-án 17 órai kezdettel az ifjúmunkás és szakmunkás­tanuló napok programja kere­tében a várospolitikai fórumot a József Attila Művelődési Köz­pontban. Tanácsi rendeletek. A lakás- építési hozzájárulás és lakás­használatbavételi díj részbeni vagy teljes elengedéséről, il­letve a tanácsi lakások elosztá­sáról és a lakásigények társa­dalmi elbírálásáról adott ki a városi tanács új rendeleteket. Felvilágosítás az információs iroda nyújt. Társadalmi munka. Dunake- •zin az első félévben több mint 3 millió forint értékű társadal­mi munkát végzett a lakosság. A kommunista műszakok be­vétele 470 ezer forint volt, ame­lyet a mozgássérültek segítésé­re és a gyermekintézmények fejlesztésére fordították. a rendőrség túlterheltsége és egyéb okok miatt sajnos, az ismeretien elkövetők felderí­tési arányát évek óta nem tudták javítani. A jövőben e munka eredményességének fo­kozása lesz az egyik legfonto­sabb feladat. Az viszont tény, hogy a súlyosabb, jelentősebb bűncselekmények zömében si­keresen felderítették az elkö­vetőket. Az eredménytelen ügyek döntő többségét a kis kárértékű lopások (kerékpár, jármű, anyag- és szerszámlo­pások) teszik ki. örvendetesen csökkent az erőszakos és garázda bűncse­lekmények száma, holott ép­pen ezek zavarják elsősorban a köznyugalmat, a város la- lakóinak biztonságérzetét. Jel­lemző, hogy az ebbe a kate­góriába tartozó esetek jelen­tős részét nem közterületen, hanem családon belül, de fő­leg a rossz szomszédi vesze­kedések során követik el. Az ilyen garázdaságok meg­előzése érdekében a városban rendszeresen tartottak közbiz­tonsági razziákat: Ezekbe gyakran besegített a forra­dalmi rendőrezred is Buda­pestről. A dunakeszi őrs a körzeti megbízottak bevonásával jót szervezi a közterületek, szóra­kozóhelyek rendszeres,. visz- szatérő ellenőrzését. Társadalmi feladat Nyugtalanító a fiatalkorú­ak részarányának — bár cse­kély mértékű — növekedése, a bűnelkövetésben. Ennek meg­előzése többnyire nem rendőri feladat. Nagyon indokolt a veszélyeztetett gyermekek és fiatalkorúak felkutatása a szükséges védő- és óvóintéz­kedések időbeni megtétele a csavargó, nem tanuló, nem dolgozó fiatalok gyors előke- rítése. Ehhez a szülőknek és az iskoláknak is hozzá kell járulniuk. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Számítógépes nyilvántartás Magyarázat az adóívhez Mint két héttel ezelőtt utal­tunk rá, Dunakeszin a városi tanácson az adónyilvántartás idén január 1-től a számítógép feladata. S ugyanez a számító­gép könyvel és szolgáltatja az adatokat. Az elektronikus rendszerre való áttéréshez már tavaly megkezdték az adófize­tők személyi számának össze­gyűjtését, de mivel a vidéken lakókat csak később tudták el­érni, ezért a nyilvántartás is csak jelentős többletmunkával készülhetett el. Idén az első félévi adónyil­vántartást már a gép készítette el, az adóívet és az elszámolást is. Az általános tapasztalat az, hogy a lakosok nagy része még nem tudja megfele­lően értelmezni ezeket az értesítéseket. Szokat­lan az új formájú adóív, s hogy ez mennyire így van, azt az is bizonyítja, hogy volt olyan nap, amikor 260-an ke­resték fel a tanács adócsoport­ját. Ügy gondoltuk, nem árt nem hivatalos nyelven is be­mutatni az adóívet és az el­számolást, mit is tartalmaznak a rubrikák. Ezzel talán feles­leges fáradozástól kímélhetjük meg olvasóinkat. A két kutyanyelv közül nézzük az elsőt, az adóívet. Ennek első rovatában az adó­zó neve, címe és személyi szá­ma található. A második ré­szen az áll, hogy melyik évre, mi után, mennyit adózik össze­sen, a harmadik rubrika pedig az átvételt elismerő tértive- vény. Például az adózónak van egy háza, egy kutyája1 és, egy adóköteles gépjárművé. Ilyen­kor az adóívre felírják a kive­tett adó forintösszegét, és té­telesen is: házadó ennyi, eb­adó ennyi, gépjárműadó amannyi. A másik kutyanyelv első rubrikája szintén az adózó nevét, címét és személyi szá­mát tartalmazza, a második rovat azonban eltérő. Ezen összegszerűen felsorolhatják az Moziműsor Vörös Csillag Filmszínház: 24-től 27-ig, a Zsaru vagy csir­kefogó, szombaton és vasár­nap a Púpos lovacska, hétfőn és kedden a Rooky című film pereg. József Attila Filmszínház: vasárnap a Szandakan 8, hét­főn a San Babiia egy napja, szerdán a Vadnyugat hőskora I—II. színes amerikai western- filmet vetítik. Nyáron sem tétlenkedett Dunakeszin a Pinceszínház amatőr társulata. Uray Györggyel, a főrendezővel be­szélgettünk az évad kezdésé­ről, új bemutatóikról: — Mozgalmas volt a nyár, egyrészt az új tagok stúdióját nyitották * meg, másrészt egy hétig Zsámbékon, a Pest me­gyei komplex közművelődési tábor rendezői intenzív tanfo­lyamához adtunk színjátszó­kat. A társulat egyhetes szlo­vákiai kiránduláson is részt vett a Vág völgyében, s itt tu­lajdonképpen baráti beszélge­téseken alakult ki koncepciónk az új darabokról. Múlt csütörtökön kezdtük az évadot, két este mutattuk be Per Olov Enquist darabját, a Tribádok éjszakáját. Ezen a héten egy előadást tartunk, ősszel négy új egyfelvonásost mutatunk be Tennessee Wil- liamstől, az Ez a ház bontás­ra vár, Boldizsár Pétertől a Félálmaink, szintén Tennessee Williamstőí, Beszélj, mint az eső és Beckettől az Utolsó te­kercs című darabokat. Még az idén, ezeken kívül, műsorunkra tűzzük Edward Albee Nem félünk a farkastól című darabját, Lázár Ervin kétfelvonásos gyerekeknek A Pinceszínház új bemutatói Beszélj, mint az eső szóló darabját. Bizonytalan két Mrozeíc-darab bemutatási idő­pontja, a Károly és a Tenger címűt. Ezekkel nem sietünk, csak akkor tűzzük műsorra, ha valóban jó produkcióval áll­hatunk elő. A két utóbbi ab­szurd dráma s tulajdonképpen elég sok probléma elé állít bennünket az értelmezés, a rendezés végleges kialakulása szempontjából. Nem szeret­nénk filozófiai tanképletet ját­szani, mert ez felveti a túlzott egyszerűsítés hibáját. Nem szeretem a már első pillana­tokban eldöntött szituációkat. Szerintem lehetőséget kell ad­ni a választásra, akár a rossz választásra is. A másik nagy vállalkozá­sunk a Nem félünk a farkas­tól szintén mai életünk szerin­tem egyik legnagyobb problé­májával foglalkozik: két em­ber gyötri egymást, ugyanak­kor világos teljes egymásra­utaltságuk. Ami ránk vonat­kozik a darabból, az a konflik­tusok kerülésének egyre job­ban elharapódzó szokása. Nem keressük a megoldásokat, el­kenjük a gondokat, s ugyan­akkor emberi életeket kenünk szét ezzel. Egyre inkább szere­tünk leülni a tévé elé, szót sem váltva egymással, közöm­bösen: hadd menjen, mit tö­rődöm én vele. Most készülünk a dunakeszi művészeti napok rendezvény- sorozatára, s eddig nem talál­tunk megfelelő — munkásté­májú — darabot. Sajnos, ami van, az olyan színvonalú, ame­lyet nem mutatunk be, jobb pedig nincs. Ez évek óta visz- szatérő gond, többször kény­szerült már arra a társulat, hogy maga üssön össze szocio­grafikus témájú darabokat. Az idén először sikerült be­vezetnünk a jegyek elővétel­ben való árusítását, a gyárte­lepi könyvesboltban és a Köl­csey utcai városi könyvtárban lehet jegyet kapni, természete­sen a helyszíni jegyvásárláso­kon kívül. Első két előadá­sunk telt házat vonzott, s re­méljük, a többinél sem fognak foghíjasán tátongani a székso­rok. adótartozásokat, a túlfizetést. Vigyázat! A most kiküldött el­számolások csak az 1981. június 30-ig befizetett pénzeket foglal­ja magában. Az ez után befizetett összege­ket az elszámolás nem tartal­mazza. Nyugtalanságra azon­ban nincsen ok, az adócsoport­nál megvárják a végső befize­tési határidőket, rászámítva a postai, egyéb utakat is, s csak utána küldenek ki felszólítást. Az utolsó rubrika két részre oszlik. Ez tartalmazza a már beérkezett forintösszeget, és az esetleges befizetendő pénzt, de tájékoztat arról is, hogy van-e túlfizetés vagy pontosan rend­ben van-e az egyenleg. A második félévre esedékes adót türelmi idővel szeptember 30-ig lehet be­fizetni, s ez előtt nem küldenek ki fi­zetési felszólításokat. S még valami! Postautalványon fi­zetjük az adónkat, és sokan a középső részén található be­keretezett részt is kitöltik. Erre nincs szükség, felesleges. Tudja-e, hogy... ... az 1900-ban kiadott helység- névtár már községként említi Du­nakeszit. A hozzá tartozó helyek, amelyek jelentőségüknél fogva az országos törzskönyvbe is felvé­tettek: Kis&lag, Nagyalag-major, Versenyistállók, Lrlovasok ver­senytere, Imreház-major, Vízmű- telep, Alagi villatelep, Uj-dunake- szi, Horányi rév-átkelő. 1901-ben épült fel a községháza (a mai tanácsháza), majd 1904- ben az Olvasókör. 1900—1910 kö­zött kezdett kiépülni a Bankle­lép, majd az alagi oldalon a Lo­vásztelepen a versenyistálló és az új vasútállomás. A dinamikus Iparosodást, illetve annak megin­dulását jelzi 1910-ben a MAV-fő- műhely kezdődő építkezése. A prosperitás azonban nem tart so­káig, az 1914-es világháború nem­csak a MAV-főműhely építését, hanem az egész község fejlődését is leállította. A gyártelepen elké­szült épületekben hadikórházat rendeztek be, s kórház volt az akkori kultúrház, a mai József Attila Művelődési Központ épüle­te is. Alagon a Geisz-telepet ren­dezték be hadikórháznak. Itt sok helybeli nő vállalt munkát, hogy a fronton lévő férfiak kieső ke­resetét pótolják. A háború elején megtorpand munkás- és parasztmegmozdulá­sok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására újból erőre kaptak, s ezeket még az 1918, március 18-án elrendelt statárium sem tudta letörni. A forradalom győzelméből erőt merítő, a négy­éves háborút átélő embereket már nem lehetett megfélemlíteni. A baloldali szervezkedések során gyakori lett a csendőrökkel való összeütközés. A katonaszökevé­nyek valóságos szegénylegények módjára éltek a Duna-parton — a Horányi-szigeten —, s támogat­ták a rendszer elleni harcot. 1918. október 31-én a pesti események hatására Dunakeszin és Alagon megalakult a Polgárőrség, a köz- biz+o^ság fenntartására, s ezzel győzött itt is a polgári demokra­tikus forradalom. Jövő heti számunkban a Ta­nácsköztársaság 133 napos törté­netének dunakeszi eseményeivel foglalkozunk. (Forrás: Dunakeszi Krónika.) Szolgáltatások Ahol szorít a cipő Csaknem 30 ezren lakunk Dunakeszi városában. S bi­zony mindnyájunknak szüksé­ge van a szolgáltatásokra. Nos, nem vagyunk elkényeztetve. Kevés, mind az állami, mind a szövetkezeti ‘ szolgáltató egy­ség, és nem elegendő a kisipa­rosok munkája sem. Vezekényi Ferencnével, a városi tanács termelés- és el­látásfelügyeleti osztályának ve­zetőjével beszélgettünk arról, hogy fejlődött-e az elmúlt öt évben ezen a téren a város, s vajon mit várhatunk a jövő­ben: — Felesleges volna rózsaszí­nű képet festeni a helyzetről. Sem az állami, sem a szövet­kezeti ipar nyújtotta szolgál­tatások nem fejlődtek túl so­kat, az elmúlt években. Máig is döntő szerepe van a kis­iparnak, sőt egyes szakmáknál, például az autójavításnál és a teher­szállításnál szinte teljes mér­tékben a kisiparosok elégítik ki az igényeket. Az elmúlt öt­éves terv időszakában kezdődő és a hatodik ötéves tervre is át­húzódó beruházás az új lakó­telepi szolgáltatóház építése. Itt rádió, televízió, háztartási gép­javító, ruhatisztító, fényképész, fodrász, valamint kozmetikus kap majd helyet, s lehetséges, hogy méretes ruhakészítő sza­lon is nyílik majd benne. Ily módon szinte teljessé lehetne ten­ni a szolgáltatások körét az új lakótelepen. Az elmúlt öt évben az ál­lami vállalatok közül mind­össze a Gelka létesített egy kis alapterületű felvevőhelyet, to­vábbá a- Pest megyei Szolgál­tató és Csomagoló Vállalat nyi­tott két ruhatisztító-felvevő he­lyet. A szövetkezeti ipar sem fej­lődött sokat. A Rávisz ugyan hibabejelentő szolgálatot tart a Pest megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalatnál, önálló felvevőhelyre azonban nekik sem tellett. Dicséret egyedül a Dunakanyar Vegyesipari Szol­gáltató Szövetkezet ténykedé­sét illeti. Különösen a tervidő­szak utolsó két évében tettek jelentős lépéseket a feilesztés terén. A város különböző pontjain nyolc korszerűen berende­zett és felszerelt egységet nyitottak, amelyeket gebines rendszerben üzemeltetnek. Ezek férfi és női fodrászatok és kozmetikai sza­lonok. Bár az ötödik ötéves terv el­ső éveiben a kisiparosok szá­ma csökkent, és nagy volt a fluktuáció, végül is a tervidő­szak végére a kisiparosok lét­száma emelkedett. Olyan szak­mák is meghonosodtak váro­sunkban, amelyek előzőleg nem- voltak. Adtunk ki engedélyt látszerésznek, gázöngyújtótöl- tő- és javítónak, redőnykészí­tőnek, akkumulátor töltő- és javítónak, valamint felvonó­karbantartó szerelőnek is. A jövő útja világos előttünk, mivel nagyobb beruházásokra a szolgáltató iparban nem szá­míthatunk, növelni szeretnénk a kisiparosok számát. Több iparjogosítvány kiadása szük­séges az ács, bádogos, kárpi­tos, férfi és női fodrász, férfi­szabó, gáz- és vízvezetékszere­lő, központifűtés-szerelő, tető­fedő, üveges, rádió- és tv-sze- relő szakmában, de növelni kell a háztartási gépjavító, asz­talos, gépkocsijavító és gépjár­művillamossági műszerész kis­iparosok számát is. Ahol nincs hiány, az a női szabó, lakásta­karító, tűzifafűrészelő, fuva­rozó, sütő, száraztésztakészítő és lakatosszakma. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi javulásra is erőteljes szükség van. Az iparjogositvá- nyok kiadásánál ezért előnyben részesítjük majd a kisipari mestervizsgával rendelkezőket. így tehát a magánkisipart a szervezett szolgáltatás része­ként kell kezelnünk, törekedve arra, hogy egészséges verseny alakuljon ki a szocialista szek­tor és a magánkisipar között, de szeretnénk, ha a kisiparosok egymás közt is versenyeznének. — Tovább kell erősíteni a tanács ellenőrző tevékenységét, bár alapjában véve minden szektor a törvényes keretek betartásával dolgozik, s pana­szok csal? elvétve jelentkez­nek. — Számítunk a lakosság segítségére is. Társadalmi munkákat szerve­zünk majd, s szeretnénk olyan tanfolyamokat indítani, ame­lyek a kisiparosok politikai és jogi ismereteinek fejlesztését szolgálják, összességében te­hát mutatkoznak a megoldás lehetőségei, bár a korábbinál nehezebb feltételek között. Az oldalt irta: Kovács Attila Ernő Fotó: Barcza Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom