Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-02 / 205. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM 1081. SZEPTEMBER 2., SZERDA Karfali változások Folyamatos községfejlesztés * Segített az áfész és a tsz is Veszem észre, hogy az el­múlt ötéves terv tényeiről, köz­ség-, illetve városfejlesztési eredményeiről meglehetősen jóízű elégedettséggel szólnak tanácstagok, tanácsi vezetők vagy akár azoknak a kisebb közösségeknek a tagjai is, akik a lakossággal együtt sokat tet­tek ebben a dologban. Érthető az örömük, amikor a közcélú létesítmények közösségi és egy­úttal szinte személyes birtoko­saiként, a felsoroláskor külö­nös hangsúlyt adnak szavaik­nak. A gyarapodást akarók Ami a már megindult kö­zéptávú terv elképzeléseinek valóra váltását illeti, abban — csakúgy, mint korábban — szerényebbek a nyilatkozók, a beszélgető partnerek. Nemcsak azért, mert már tudják, hogy a fejlesztésre fordítható összegek valamelyest kisebbek, vagy ép­pen egyeznek a múltbélivel, hanem azért is,, mert tény, hogy lényegében előttünk áll még szűk négy és fél esztendő a hatodik ötéves terv befejezé­séig. Sok mindent tudnak már ar­ról, hogy várhatóan mire fut­ja, s mire nem, pénzügyi for­rásaikból. Az bizonyos, hogy olykor ennek tételeit indokolt lehet átcsoportosítani, főkép­pen, ha a kivitelezés költségei változnak,, növekszenek. Azt azonban sehol sem ta­pasztaltam, hogy sokat enged­nének abból az elképzelésből, amely, ha szerény mértékben is, de magába foglalja a folya­matos fejlesztés igényét. Ide tartozhat, hogy korábban is voltak gondok, ám.küszködve, birkózva, olykor vitatkozva, a haladást, a gyarapodást akarók lendítették igazán előre a fej­lesztést. Máshonnan is vehetnénk példát, de álljon itt ezúttal an­nak a beszélgetésnek a tanul­sága, amelyet a napokban Kartalon Sőregi János tanács­elnökkel folytattam. Most már hiányozna — Nem vagyok kereskedelmi vagy építész szakember, de azt valahogy sikerült megéreznem az elmúlt években, hogy mi mindenre van szüksége ötezer­ötszáz lakosú községünk lakói­nak ahhoz, hogy egyre növek­vő igényeiket például a keres­kedelmi és a vendéglátó háló­zat fejlesztésével kielégítsük, vagy közelítsünk az elfogadha­tóbbhoz — kezdte beszélgeté­sünket a tapasztalt tanácsi ve­zető. — Évekkel ezelőtt sokan megjegyezték: mit gondolok, lesz-e elég nagy forgalma az új élelmiszeráruháznak ? — Érződött hangjukból a kétkedés. Szerencsére, kitartot­tam, ráadásul ebben jó part­nerekre is leltem. Nos, az ered­mény az lett, hogy amíg a ré­gi üzlet havi forgalma csupán 600 ezer forint körül mozgott, az újé általában eléri a két­millió forintot. Szó sincs róla, hogy talán fölösleges lett volna megépíteni. — Vagy mondjam az áfész kezelésében levő tüzép-telep, a vas-műBzaki bolt, esetleg a né­hány honapja megnyílt, s kul­turált körülmények között üze­melő vendéglő példáját? Eset­leg a'felvásárlótelepét? Mind­egyik esetében bebizonyoso­dott, hogy ma már nagyon hiá­nyozna. ha nem épült volna meg. S hogy mennyire sok még a tennivaló Kartalon is, azt — egyebek mellett — a túrái Galgavidéke ÁFÉSZ-én kívül az ugyancsak túrái székhelyű takarékszövetkezet egyik épít­kezésével is bizonyítja, mivel kirendeltséget létesít ezekben a hónapokban KaTtalon. Illetve: a kirendeltség már csaknem egy éve működik egy régi pa­rasztházban, de már épül az új iroda. Szólnak, ha kell A községfejlesztés folytatá­sára tehát az akaraton, a ter­veken kívül már tények is vannak. Soroljuk csak tovább! — A fiatalokra, a gyerekek­re mindig gondolnunk kell — folytatja Sőregi János tanács­elnök. — Elsősorban társadal­mi összefogással készítünk el hamarosan három kispályát a községben! Kettőt az ifjúsági parknál, egyet pedig az agya- gosi szeméttelep közelében. Hogy miért kell az ifjúsági parknál kettő, mert megfigyel­tük, hogy ha csak egy van, a nagyobbak, a 17—18 évesek bizony kiszorítják a kicsiket. — Az agyagosi pályának vi­szont számomra különösen kedves története van máris. Az az igazság, hogy az ott levő le­gális szemétlerakó helyet egyes felnőttek nem úgy hasz­nálják, mint kellene. Sokan nem Viszik el a gödörig a hul­ladékot, hanem közelebb rak­ják le. Annak fejében, hogy mi most kisméretű pályát alakí­tunk ki a gyerekek számára, az úttörők vállalták a környék rendjének megőrzését, úgy is, mint mondták: ha szükséges, szólnak a felnőtteknek: ne a kispálya környékére szemeteld jenek. Ügy tervezik, hogy saját erő­ből művelődési otthont építe­nek Kartalon, amelyhez már megkezdték a társadalmi erők összefogását. Ehhez a saját erőhöz, a lakossági társadalmi munkán kívül természetesen a helyi üzemek hozeájárulását is bekalkulálták. Ily módon a he­lyi Petőfi Tsz például már megígért százezer forintot, és azt, hogy amikor kell, fuvarral is segíti a tanácsot. Azt is elújságolhatta a kar- taliak tanácselnöke, hogy né­hány hete adták ki az első iparengedélyt autójavító kis­iparosnak, Maiina Ferencnek. — Karosszéria-javításokkal foglalkozom — mondja a hu­szonhat éves fiatalember. — Az autós szakmát a Bánki Do- nát szakközépiskolában tanul­tam. Az iskola után rögtön mélyvízbe kerültem: a Főtaxi­nál dolgoztam kilenc évig, ott is karosszériás voltam, s kivá­ló mesterektől tanultam meg a mesterséget. Igen jó*szakembe- rek vannak ott, s kitűnő a fel­szerszámozottság is. Férfiszabó is — Miért jött haza? — Elsősorban azért, mert fárasztó és hosszú volt a be­járás. Naponta 3—4 órát utaz­tam. Másodállást nem engedé­lyeztek. Szóval, úgy döntöttem, ipart váltok. Eddig körülbelül kétszázezer forintot költöttem a műhelyemre, de remélem, megérte. Maiina Ferenc vállalkozó ked­vétől is gyarapodott a község, hiszen egyre több a gépkocsi a faluban. A tanácselnök szerint pedig: nem állnak ugyan rosz- szul kisiparosokkal, de egy fér­fiszabó is nagyon elkelne. F. I. Galga-expedlció Minden perc élményt adott Szép barátságok szövődtek „Az expedíció ismét teljesí­tette küldetését. Megismerked­tünk Galgamácsával és vidé­kével. Élvezhettük ezt a cso­dálatosan szép tájat, a gazdag népi hagyományokat, az itt élő ismert és névtelen emberek alkotásainak eredményeit. Tá­bori krónikánk nagyon gaz­dag és színes lapokkal gyara­podott kutatómunkánk idején. A filmkockák rögzítették mindazt, amit szóban elmon­dani nem lehet, a magnósza­lagokon még sokszor felcsen­dülnek majd e vidék magyar és szlovák népdalkincsének legszebb gyöngyszemei, az itt élő emberek kiegyensúlyozott, optimista vallomásai a múlt­ról, a jelenről és a jövőről.” Északi vendégek A fenti bejegyzés a Galga- expedíció nagy gonddal veze­tett krónikájából származni. A tábor krónikása Varró Ma­rietta ifivezető volt. Tőle kér­dezem, hogy melyik lapot vagy oldalt tartja a legérde­kesebbnek a krónikában? — Erre sajnos nem tudok válaszolni — feleli Tinódi ké­sei utóda: Igyekeztünk min­dent beírni a krónikába, ami a tíz nap alatt történt. En úgy érzem, hogy egy perc sem volt fölösleges, minden ese­ménynek nagyon nagy jelentő­sége van. Semmiképpen sem maradhat ki a krónikából a honfoglalás története. Ez a nap nemcsak arról nevezetes, hogy a 43 út­törő és 18 vezető birtokába ve­hette a remekül felszerelt tá­bort, ahol az ebédlősátrat az az 56 egykori zászló díszítette, amelyeket Pock Aladárné csa­patvezető őrzött meg és aján­dékozott a 35. születésnap tisz­teletére a mai úttörőknek, hanem az is, hogy a honfog­lalás napján húsz csehszlovák úttörő érkezett Acsaújlakra két vezetővel. Már az első nap olyan bará­tokká váltak a gyerekek, hogy a programokat is közösen ter­vezték az expedíció egész időtartamára. A pozsonyi paj­tások nagyon jó partnereknek bizonyultak nemcsak a játé­kokban és vetélkedőkben, de a kutatómunkában is. Az első nagy akció a Tér­képjelek Ácsa térképén fedő­nevet viselte. A feladat az volt ugyanis, hogy a kutató- csoportok és gárdistarajoknak előre megadott térképen fel kellett keresni épületeket, em­s*~n**%-*'iW i i ' x X Kutatáson Püspökhatvan főutcáján bereket. A kutatást a gárdis­ták munkásőrraja végezte el a legjobban. Az esti táborgyű­lésen tehát örömmel számol­tak be Kardos Józsefnével való találkozásukról és mind­arról, amit sikerült megtud­niuk a 88 éves nénitől. Partizánok útján Másnap a reggeli torna után kerékpárra pattantak a kis magellánusok és hamarosan Püspökhatvan utcáin csendül­tek fel a szebbnél szebb szlo­vák dalok, amelyeket a mag­netofon ejtett rabul, hogy aztán este a közös tábortűznél ismét felcsendülhessenek. Nem hagyható ki a termé­szet napja sem. A tábor nóg­rádi partizánalakulattá szer­veződött. A főparancsnok had­parancsának meghallgatása után elindultak megmászni Csővár falait, közben leküzd­ve a kúszófolyosó nehézségeit, a rejtőzködés és robbantás iz­galmait. Számot kellett adni arról is az akadályverseny so­rán, hogy ismerik-e az egy­kori partizánok fegyvereit; vagy arról, hogy tudnak-e üzenetet továbbítani a TBK- telefonon. Akiknek sikerült a próbát teljesíteni, ma büsz­Tuhjdonsága a fészekhűség Galambászok közt Zsámbokon A Magyar Postagalamb Szö­vetség Zsámboki A 50-es egyesületének két tagjával — Czeglédi Károly agrokémikus- sal és Kákái Zoltán osztály- vezetővel — figyeljük a vakí­tóan kék eget. Sehol egy fel­hő, amely zavarná a kilátást, vagy a csillogó napsütést. Mindketten a galambok sze­relmesei és együtt állítják, hogy szenvedélyük a leghasz­nosabb és egyben legizgalma­sabb időtöltés. Postagalambok nevelői, edzői, versenyre kül­dői. Hogy kezdődött? Czeg­lédi Károly fogalmazza meg a kérdésre a választ. Kiengedtem őket — öt-hat éves koromban már tartottam galambokat. Apám vadászmester volt, s ta­lán tőle örököltem a természet szeretetét. Csodálatos látvány, amikor az erdő zöldjéből, vagy éppen a sárguló búza­táblából a kék végtelenjébe röppen a fehéren izzó ga­lambcsapat. Hatvanba jár­tam középiskolába. A város nagyforgalmú vasúti pályaud­varán többször is láttam ket­recekbe zárt galambokat. — A vasutasok elmondták, hogy röptetésre, versenyre szállítják őket. Ekkor kezdtem érdeklődni a postagalambok tenyésztése iránt. Amikor be­vonultam tényleges katonai szolgálatra, minden fillért fél­reraktam, s 6200 forintért vá­sároltam két pár Belgiumból importált postagalambot. Ha sikerült kimenőt kapnom, ro­hantam haza. Egyik hét végén nem találtam kedvenceimet a ketrecükben. Édesanyám nyugtatott: Nagyon sajnáltam őket, hogy napról napra itt senyvednek, búsan turbékol- nak, kiengedtem hát őket. — Nem szóltam édesanyám- pak, el sem árulhattam, hogy milyen drága galambokat en­gedett világgá, csak újra elha­tároztam, azért is lesznek ga­lambjaim. És vannak. Ma százhúsz postagalamb tulajdo­nosa vagyok. Kókai Zoltán is gyerekkorá­ban kezdett galambokkal fog­lalkozni, s gyerekkori szenve­délye máig megmaradt. — Háromszor költöztem, amíg felépült a saját házam. A galambjaim is háromszor költöztek velem, nem csoda, hogyi miíid a nyolcvanat meg­ismerem már a levegőben. Meg is hálálják a figyelmet, a törődést, amikor helyt kell állniuk egy-egy versenyen. Nyolcszáz kilométer Czeglédi Károly a menőbb tenyésztő, neki már országos sikerei is voltak, vele magya­ráztatom el a verseny szabá­lyait, lefolyását. — A tenyésztő egy verseny­re maximum 12 galambot ne­vezhet be. Minden galambot a törzskönyvi adatai alapján kell a versenyen indítani és felgyűrűzni. Az éllatgyűjtő kamion — amely az észak­magyarországi egyesületeket járja körbe — meghatározott időben érkezik Zsámbokra, ahol a versenyre benevezett galambokat begyűjti. — Egy kamion 4—5 ezer ga­lambot szállít a starthelyre, ami 600—800 kilométer távol­ságra van tőlünk. Híres start­helyek Berlin, Cseszka-Lipa, Boleslaw, Poznan, Pilah, Ko­szaim. Reggel 4—5 órakor en­gedik el a galambokat, s mi délutánra várjuk őket. — Ez a várakozás a galam­bászok életében a legizgalma­sabb időszak — veszi át a szót ismét Kókai Zoltán. Min­den ekkor dől el, ekkor derül ki, jó volt-e a felkészítés idő­zítése, megfelelt-e a kondicio­nálás. A versenyekre való fel­készítésnek ugyanis annyi módja van, amennyi a ga­lambtenyésztők száma. Min­denki a saját jól titkolt mód­szerére esküszik. — A megérkezett galamb­ról le kell húzni a gyűrűt, s ezt azonnal bele kell helyezni a versenyórába, amely rögvest blokkol, és fehér szalagra nyomja az időpontot, valamint a galamb törzskönyvi adatait. Ezt a szalagot kell elküldeni a szövetségbe, ahol tudják, mikor volt a röptetés és ki­számítható, hogy a verseny- távot kinek a galambja meny­nyi idő alatt tette meg. Az biztos, hogy néha a tized má­sodpercek is beleszólnak a rangsorolásba. A versenyek veszteséggel is járhatnak, ugyanis előfordul, hogy egy-egy galamb nem tér vissza tulajdonosához. Elté­ved, beteg lesz. Kókai Zoltán galambjai közé is tévedt már be idegen. Megetette, felcédu- lázta és hamarosan megkapta a köszönőlevelet, mert a ga­lamb néha napok, néha csak évek múltán, de mindig visz- szatér a gazdájához. Czeglédi Gábor is ezt a fészekhűséget tartja kis barátai legszebb tulajdonságának: Patikatisztaság — Óránként 80 km-es át Iagsebességgel megérkezik a versenyző galamb. Ez alatt az idő alatt olyan megerőltétő teljesítményt nyújt, hogy sú­lyának egyharmadát elveszti. Mint a nyíl, úgy süvít haza. Közben szélviharba, hózápor­ba, jeges esőbe keveredhet. — Legyőzi az elemeket, di­deregve, remegve hagyja, hogy a gyűrűt lehúzzuk a lá­báról. Húsz-harminc centimé­terre van a fészkétől, s annyi­ra fáradt, hogy ezt a távolsá­got 15—20 perc alatt teszi meg. De addig nem eszik, nem iszik, amíg az övéit, a fészkét meg nem találja. Kókai Zoltán és Czeglédi Károly megmutatják galamb­jaikat. Patikatisztaság, nem­csak a dúcokban, de a kör­nyéken is. Gyógyszeres és tá- pos dobozok. Mindketten napi két-három órát töltenek el galambjaik között ők is, meg az a tizenhét galambász, aki a zsámboki egyesület tagja. A rendet látva, a sok kedves történetet hallva, kedve kere­kedik az embernek postaga­lambok versenyeztetésére. < F. M. kén viselhetik a partizánpró­ba jelvényét, amelyet maga Gergus János munkásőrpa- rancsnok, a támadás fő irá­nyítója akasztott a legügye­sebbek nyakába. De szólni kell az Eger csil­lagai játékról is, amelyet ki­adós buszkirándulás kereté­ben Egerben játszottak végig, kutatva, nyomon követve Gár­donyi Géza életútját. Az úttörő gárda napján leg­először KRESZ-elméletből vizsgáztak a pajtások, majd kerékpáros ügyességi és lassú­sági versenyt bonyolítottak le nagy sikerrel. A vetélkedőt az úttörő gárdisták közlekedési járőr raja nyerte, az egyéni versenyben a leányok közül Szilágyi Krisztina, a fiúk kö­zül pedig Fónagy Attila bizo­nyult a legjobbnak. Galgamácsa, Iklad A galgamácsai falumúzeu­mot a népművészet napján látogatták meg, majd Somogyi István festőművész látta ven­dégül a 20 kilométeres kerék­párúitól kissé eltikkadt vendé­geket. A művész vetélkedőt szervezett a gyerekeknek, ahol az Expedíció 1. csoport szere­pelt a legjobban Gyenes László ifivezető irányításával. Nem maradt el a jutalom: a győz­tesek egy eredeti alkotást kaptak a művész Napraforgó című képsorozatából. Az ikladi Ipari Műszergyár­ban kedves ismerős, Baráth Ernő, munkásőr parancsnok várta a látogatókat és végig­kalauzolta az üzemeken az ex­pedíciósokat. Itt akadtak rá a tábor egyik módszertani ve­zetőjének, Urr László munkás- őr munkahelyére is és arra a hatalmas gépcsodára, melyet Laci bácsi hoz nap mint nap mozgásba. A Bánki-tó hűs hullámait ez évben is élvezhették a tá­bor lakói, majd az Űrszonda napja élménydús programja érdemel említést. Elsőként Gyenes Laci vidám Fele sem igaz vetélkedőt vezetett, me­lyet Virgancz Misi nyert meg. Talán egyetlen szempár sem maradt könny nélkül a záró tábortűzön. A hat magyar és két csehszlovák csoport 8 iránvból érkezett a kastély fái közül a> tábortűzi tisztásra. A csoportok égő gyertyával hoz­ták a lángot és közösen gyúj­tották meg a tüzet. A száraz ágak hatalmas lángot lövelltek az égbolt felé, millió aoró kis csillagocskától övezve. Mintha a vidámság, a nóta is egy kissé komolyabb és ünnenélyesebb lett volna ezen az estén. Takács Pál Városi moziműsor Dollárpapa. Magyar film felújítása. Csak 4 órakor! Üvegtörők. Színes, angol zenés film, 6 és 8 órakor. Csak 16 éven felülieknek! ISSN 0133—1937 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom