Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-18 / 219. szám
1981. SZEPTEMBER 18., PÉNTEK A cél a körülmények javítása volt Már nincsen ok a panaszra Új rendelő, óvoda, épülő lakások Nem mindegy, hogy hogyan élünk! Hát persze, hogy nem, vágná rá mindenki, aki hallja. A MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzeme másfél évtizeddel ezelőtt nem állt a helyzet magaslatán, legalábbis ami az élet és munkakörülményekről való gondoskodást illeti. Kevés volt a bölcsődei és óvodai hely, elavult az orvosi rendelő, s ki tudná még felsorolni az akkori gondokat. Megelőzés Cyepessy Ferenc termelési főmérnökkel és Somodi Ferenc munkaügyi és szociális osztályvezetővel arról beszélgetünk, hogy mit változott a helyzet az azóta eltelt időszakban: — Jelenleg már két rendelőnk van — az újabb társadalmi munkával épült —, ahol két főállású üzemorvos kíséri figyelemmel a dolgozók egészségi állapotát, de fogorvosunk és hetente, bőrgyógyászati szakrendelést is igénybe vehetnek az arra rászorulók. De nemcsak a meglévő betegségeket szeretnénk gyó- gyíttatni, hanem igyekszünk a munkahelyi ártalmakat is csökkenteni. Régebben a szűrővizsgálatok elég gyakran találtak nagymértékű ólomlerakódást egyes munkások szervezetében, akik a vasúti kocsik alapozásánál, festésénél, a vázszerkezet bontásánál dolgoztak. Azelőtt ezeket az embereket más munkahelyre irányítottuk. Két év óta azonban kidolgoztunk egy új technológiát, amely az ólomszennyezést a minimumra csökkenti. Az eljárás gazdasági haszna sem jelentéktelen, jóval rövidebb idő alatt készül el egy-egy vasúti kocsi — (nondja Gyepessy Ferenc. — Évek hosszú során át — vette át a szót Somodi Ferenc — nagy gond volt dolgozóink gyerekeinek bölcsődei és óvodai elhelyezése. Ma már ott tartunk, hogy minden gyermeket fel tudunk venni, sőt még marad is helyünk. Űj óvodánk épült, s a bölcsődét bővítettük, és így nemcsak a gyári dolgozók, hanem a Dunakeszin lakó vasutasok gyerekeit is el tudjuk helyezni. Ezekben a létesítményekben a pedagógiai munka minden feltétele adott, sőt, amire különösen büszkék vagyunk, óvodánkban még tornatermünk js van. A beszédhibái gyerekek mellé logopédus szakembert is alkalmazunk. Kölcsönök — Megoldódott az egyedülálló, munkásszállást igénylő dolgozóink gondja is — folytatja Gyepessy Ferenc. — Jelenleg két munkásszálónk van. Az egyik, a modernebb 200 személyes, négyen laknak egy-egy szobában, minden emeleten külön televíziósszoba, lent a földszinten sporteszközök, rex, pingpong, könyvtár áll rendelkezésükre. — Ügy tervezzük, hogy a Kossuth Lajos és Széchenyi István Tudja-e azt, hogy... . Alagpuszta 1819-ben népesült be újra a törökdúlások után. A betelepülés két családdal kezdődik és 1827-ben már kilenc család él a pusztán. A fejlődésre mi sem jellemzőbb, minthogy az 1828-as összeíráskor Dunakeszin 280 igás ökör, 100 hámos ló, 76 fejős és 23 meddő tehén, valamint 27 sertés után adóztak. Az adófizető házak száma ekkorra már 129, s hogy a kisipar sem hiányzik, azt jelzi, hogy 5 mesterember is dolgozik a faluban. A főleg mezőgazdasági munkából élő lakosságnak új kereseti lehetőség nyílik 1844 nyarán. Ekkor indul meg a Pest-Buda—Vác közötti vasútépítkezés. Az akkori szokásoknak megfelelően csak Szent Mihály-naptól (szeptember 29.) Szent György-napig (április 24.) vállaltak munkát, ám a téli időszakban így mégis szép pénzkeresethez jutottak. A korabeli feljegyzés így'szól: „Dunakeszi népét 1845. évben is a vasúti munka foglalta le. Igen kedvezett az idő, a tél olyan lágy .volt, hogy csak Gyertyaszentelőkor volt valami fagy, február végétől megint a legkellemesebb idő következett, így a vasút nagyszerű, bámulatos sebességgel készülve bő keresetet nyújtott mindenkinek.” Magyarország első vasútvonala 1846-ban készült el. Az első szerelvény — amelyen Kossuth Lajos és Széchenyi István is utazott — csak Dunakeszin állt meg. 1848-ban, a téli hadjárat idején itt utazott keresztül Görgey Artúr, majd 1849-ben, a győztes isaszegi csata után, itt vonultak át a honvédcsapatok, a váci és nagysallói csataterekre. Sajnos, a szabadságharcot leverő orosz csapatok is igénybe vették később ezt a vasútvonalat. Bár a jobbágyság már 1848- ban megszűnt, a környékbeli földek csak 1862-re kerültek a község lakóinak tulajdonába. A feljegyzések szerint egyetlen parcella sem maradt parlagon, a legrosszabb homokot is megművelték. A jármos ökrök helyett lovakat vásároltak, s a vasút vonalától egészen Fótig szőlőt ültettek. Ezek nagy részét a múlt századi nagy filoxérajárványok kipusztították ugyan, de kisebb területeken még 1930-ban is erről szüreteltek. Az 1870-es években Dunakeszi lakosai voltak Magyarországon a paradicsomtermelés úttörői. Meghonosítója Kiss Lászlónér 1872-ben ültette el az első töveket. A századfordulón már nagybani termelés folyt. 1877- ben Dunakeszi falu. Hozzátartozott Kis- és Nagyalag- puszta, vasútállomása,' távirati állomása és postája volt'. A fejlődés következő állomása 1880-hoz fűződik. Ekkor újabb — nem mezőgazdasági jellegű — kereseti lehetőséghez jutott a falu lakossága. Ekkor épül a Fővárosi Vízmű és a Duna gátrendszere. Az eddig csak legelőnek és kaszálónak használt árterületet alkalmassá teszik művelésre, s így újabb, zöldségtermesztésre is használható földterülethez jutnak. 1890-től építkezni kezdett a Lovaregylet is Alagon, területének egy részét erdősítette és vízmüvet épített. 1898-ban új iskola épült 4 tanteremmel. S ezzel zárült Dunakeszi XIX. századbeli mozgalmas korszaka. Következő számunkban városunk XX. századi történelmével foglalkozunk. (Forrás: Dunakeszi Krónika) Moziműsor hét napra Vörös Csillag Filmszínház: Majmok bolygója (17—22.), Végzetes aranyrögök (19—20), Zsaru vagy csirkefogó (24— 27). József Attila Filmszínház: Osceola (20), A kis rendőr nagy napja (21), Pantaleon és a hölgyvendégek (23), Vadember (24). régi munkásszállást — ha sikerül — garzonlakásokká alakítjuk át fiatal házaspárok részére, hiszen sok fiatal dolgozik nálunk, akinek nincs önálló lakáSa. Vállalatunk egyébként kamatmentes kölcsönnel is‘segíti az építkezőket és a lakásvásárlókat, általában 100—120 ezer forintot adunk 15—20 éves távra. A szociálpolitikai feladatok között ezt a tevékenységet kiemelkedően fontosnak tartjuk, s a hatodik ötéves terv időszakában évente 1 millió 200 ezer forint kölcsönt tudunk majd adni. Azokat pedig, akik maguk építik otthonukat bontott anyaggal, fuvarral, betonkeverő géppel tudjuk segíteni, Üdülés — Érdemes néhány mondatot ejteni — vette vissza a szót Somodi Ferenc — vállalati üdülőinkről is. Boglár- lellén vízparti üdülőnk van, amelyet most újjítottunk fel, gyakorlatilag teljesen újjávarázsoltuk. Ez természetesen vállalati kezelésben van, de a beutalásokat a szakszervezet intézi. Általában tíznapos turnusok vannak, szemben a királyréti hétvégi házunkkal, ahová egy hétre mehetnek pihenni dolgozóink. Aki fürdőre vágyik és nen> szabad vízre, annak is tartogatunk ajánlatot. Komáromban a Thermál fürdőnél van egy faházunk. A külföldi üdülés sem ritkaság, az NDK és csehszlovák vasutakkal kiépített jó kapcsolatunk abbán is megnyilvánul. hogy sűrűn szervezünk csereüdültetést. Mindent össze, vetve két vagy három évenként sora kerül minden dolgozónk valamelyik üdülési formánál. Tulajdonképpen', mindenünk megvan, amire szükségünk lehet. Apróbb-na- gyobb bővítésekre, javításokra lesz csak szükség, így például az 1500 adagos konyhánk tüzelését állítjuk át olajról gázra és a bölcsőde öltözőit építjük újjá. ^KESZI íwían A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Kevés zöldborsó, sok málna Régi gépből — új gyártósor Sokan azt mondják, hogy az idei évben a mezőgazdasági termés gyengébb volt a tavalyinál. A Dunakeszi Konzervgyár termelési osztályvezetője, Halmos Attila, nem mindenben osztja ezt a véleményt: — Igaz ugyan, hogy a szezon kezdetén rosszak voltak a kilátások, de később behoztuk az itt szerzett lemaradást. Nálunk a konzerviparban a zöldborsóval kezdődik a munka, s ebből valóban — országosan is — igen rossz volt a termés. A tervezett 3500 tonna helyett mindössze 2000 tonnát tudtunk felvásárolni, s ez — mint a számok is mutatják —, jóval elmarad a várakozástól. Fő oka a szárazság volt. Mással azonban sikerült pótolni ezt a lemaradást, így például a tervezett 180 tonna szamóca helyett 220 tonnát vásároltunk, s így eleget tudtunk tenni a jelentkező nagyobb mennyiségi és minőségi igényeknek. Ebből főleg dzsemalapanyagok és tejipari sűrítmények készültek, például a közkedvelt gyümölcs joghurtokhoz is ezt használják fel. — A cseresznye- és a meggytermés szintén sokkal jobb volt a vártnál. Minőségét és mennyiségét tekintve egyaránt elégedettek vagyunk, hiszen cseresznyéből 130 helyett 265 tonnányi jutott gyárunknak. A viszonylag — a zöldborsó kiesése miatt — kisebb feladatok és bizonyos üzemszervezési intézkedések folytán ebből — egyliteres csomagolásban — azonnal tudtunk készárut gyártani, az előző évek gyakorlatával szemben, amikor erre az időszakra csak a félkész termelés volt a jellemző. Meggyből a dupláját tudtuk a tervezettnek felvásárolni, s ebből a mennyiség felét diabetikus befőttnek készítettük el. — Az igazi nagyüzem a málnával indult be. 990 tonna Anyakönyvi hírek Házasságot kötött: Lőrincz József Sós Zsuzsannával, Vártok Gábor Antal Borsos Erzsébettel, Kovács István Herde Máriával, Kovács István Zalay Katalinnal, Szurkos Sándor Trokán Erzsébettel, Bozó Ottó Búzái Zsuzsannával, Rapcsák Sándor Bogácsi Etelkával. Elhalálozott: Tóth József (Engels u. 24.), Kovács Istvánná Csíkhegyi Jolán (Szabadság u. 5.), Kovács Sándorné, Mezei Anna (Tisza u. 50.), Ze- lei Pálné Madarász Erzsébet (Tiszafüred, Baross u. 22.). A múltból a jelenbe Bontják a régi házakat a Tanácsköztársaság útján, mögötte pedig már ott magasodik az új lakótelep. A régi téglákból azonban új öröme lesz a dunakeszi úttörőknek. A KÍSZ-bizott- ság — társadalmi összefogással — a bontási anyagból építi fel az új úttörőtábort. helyett 1350 tonna érkezett hozzánk, s ennek majdnem teljes mennyiségét tőkés exportra tudtuk szállítani, hűtött málnapulp formájában. Sajnos, technikai és kereskedelmi lehetőségeink nem teszik lehetővé, hogy tovább dolgozzuk fel a beérkező málnát. A piaci kondíciók nem biztos, hogy olyan kedvezőek lennének, mint így. — Az idén új feladatokat is tűztünk magunk elé. A Dunakeszi Konzervgyárban először dolgoztunk málnával, szamócával és ribizlivel. Ezt eddig a budapesti, Földvári úti telepünkön végezték. Az új gyártósorunk, amelyet régi gépekből, de új tapasztalatok alapján állítottunk össze, jól vizsgázott, így elmondhatjuk, hogy elégedettek lehetünk az idei szezonnal. Most az utolsó nyári gyümölcsök érkeznek jelenleg: a szilva és a körte. Jövő hét hétfőre pedig már valószínűleg ezekkel is végzünk. Irány az áruház Sokáig vártunk a dunaiteszi áruház megnyitására, ám nem hiába. Persze, ha csak a dn- nakesziek járnának ide, a kereskedőknek „felkopna az álla”. A szellemes útjelző tehát mindenkit hívogat, erre tessék, itt az áruház. Háromszázötven versenyző Sikeres városi sportnap Mint már jeleztük, múlt hét szombatján rendezték meg a szokásos városi sportnapot a DVSE sportpályáján. A városi sportnap a szakmaközi bizottság szervezésében zajlott, s az üzemek szocialista brigádjainak küzdelméhez kapcsolódott a város KISZ-fiatalsága is. A KISZ-esek az ifjúmunkás és szakmunkástanulók olimpiájára készültek, s itt dőlt el, kik képviselik Dunakeszi színeit szeptember 20-án a megyei döntőn. A megnyitón részt vett Rónai Árpád, a városi pártbizottság első titkára és Villási László, a városi tanács elnökhelyettese is. A versenyt Papp József, a. szakmaközi bizottság titkára nyitotta meg. Eredmények: Atlétika: 100 m: Fetting Miklósné (Járműjavító), Molnár Ferenc (Jármű); 200 m: Báder Katalin (Jármű), Molnár Ferenc (Jármű); 400 m: Báder; 1500 m: Kapósa László (201. isk.). Távolugrás: Báder, Molnár. Súlylökés: Horváth Sándorné (Jármű), Vásárhelyi György (Jármű). Magasugrás: Báder, Szedla- csek István. Asztalitenisz: női egyéni: Fazekas' Ferencné, Venczel Hajnal (Konzervgyár), Jeszenszky Jánosné (Konzervgyár), Suplicz Judit (Jármű). Férfi egyéni: Molnár Sándor (Konzervgyár), Kocsis Gábor (Jármű), Kecsmár László. Sakk: férfi egyéni: Majoros Zoltán (Konzervgyár),* Nádas- di Attila, Hönsch Pál (Jármű- sök); női egyéni: Ádámi Zsuzsa, Terbe Erika (Gimn.). Lövészet: ifjúsági női: Dugonics Katalin, Szabó Erzsébet, Takács Ágnes (gimn.), ifjúsági fiú: ifj. Solymosi Lajos, Pál András, Földesi Miklós, felnőtt női: Holló Ágnes, Báder K., Darvast Pálné (Konzgy.); felnőtt férfi: Szoták András (Jármű), Szabó Imre (Mechanika), Jambrik Zoltán (Jármű). Labdarúgás: Barátság lakótelepi tömegsport, Jármű KISZ VIII. alapszerv., Szabadságliget. Tollaslabda: női egyéni: L. Juhász Anna, Varga Rozália, (Mechanika), férfi egyéni: Haulik Ferenc (Mechanika), Borszéki Péter, Augusztin Gusztáv (Gimn.). Pontversenyben: Járműjavító, Gimnázium, Mechanika. Kézilabda: női — Közért, Mechanika, Gimnázium a sorrend; férfi — Járműjavító, Mech. Labor, 201. sz. isk. HÍREK - HÍREK - HÍREK - HÍREK - HÍREK - HÍREK John Lennon élete. Ma 18 órától a művelődési központ színháztermében diaporáma- műsort rendeznek a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt beatzenész életéről. A műsor vezetője Wilpert Imre lesz. Tízen Túliak Társasága. Kedden, 22-én-17 órától az általános iskolák felső tagozatosai részére a Tízen Túliak Társasága jön házhoz a művelődési központ színháztermébe. A műsorban közreműködik Dévényi Tibor lemezlovas, Nagy Éva gitáros, énekes és Takács Roland bűvész is. Kismamaklub. A Vöröskereszt városi bizottsága és a József Attila Művelődési Központ közös szervezésében kismamaklub indul. Minden páratlan hét csütörtökén 15 órától látogatható, megfelelő számú jelentkező esetén a gyerekek részére — a klubfoglalkozás időtartama alatt — felügyeletet biztosítanak. Gyermekszínpad. Szeptembertől gyermekszínpad indul, amelyet Béri Eszter tanítónő vezet majd. Elsősorban a felső tagozatos gyerekek jelentkezését várják, érdeklődni lehet a művelődési központ irodájában, munkanapokon 10-től 17 óráig. Disco-táncverseny. Ma, pénteken 18 órától tartják a József Attila Ifjúsági Klubban a disco-táncverseny döntőjét S egyúttal játékos sportvetélkedőre is sor kerül a városi klubok tagjainak részvételével. Az oldalt írta: Kovács Attila Ernő Fotó: Barcza Zsolt >