Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-11 / 213. szám
1981. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK Árszabályozó szerepük is lehet Első: a fogyasztók %#niap érdeke Hatvanhétben épp hogy elindultunk — idézhetnék a népszerű szerzőpáros Szörényi Levente és Bródy János slágerének szövegét — kis módosítással — a dunakeszi kertbarát- és kisállattenyésztő kör .tagjai. Ekkor alakult meg ugyanis 20 alapító taggal a kertbarátkor. Nem volt köny- nyű az indulás, sokáig a tisztázatlan feltételek, s talán a meg nem ért^s is akadályozta a munkát. A hetvenes évek azonban meghozták a fellendülés lehetőségeit, s mára már a megye --- sőt talán az ország — egyik legnagyobb és legjobabn működő kertbarátköre a dunakeszi. Antal Jánossal, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkárával — ez a szervezet koordinálja ugyanis a kertbarátkor munkáját — beszélgettünk az eddig elért eredményekről, s a jövő kilátásairól Az értékesítésben is segítünk — Dunakeszin a házak többségéhez kert is tartozik. Nem véletlen tehát a nagy érdeklődés. Tagságunk közös erőfeszítésével, társadalmi munkában építettük fel klubházunkat és a raktárát. — Mit nyújt a kör tagjainak? — A 30 forintos évi tagdíj ellenében ingyenesen tartunk a kiskertművelők részére — a A Szent István utcában 400 milliméter átmérőjű csöveket fektet le a hernádi Március 15. Termelőszövetkezet szocialista brigádja. Az új szakasz hossza 500 méter lesz. Versenyre készülve Holnap: fiatalok „olimpiája’' Ép testben ép lélek — tartja a latin közmondás. Az utóbbi néhány évtizedben azonban, mintha az egészséges testmozgás lekerült volna az emberek életének napirendjéről. Túl sok az elfoglaltság, s vajmi kevés kedv és energia maradt a mozgás örömére. Pedig erre feltétlenül szükség van. A szívás érrendszeri megbetegedések szaporodásának riasztó görbéje figyelmeztet arra, hogy aki nem akar idő előtt kihullani a sorból, annak bizony mozognia kell. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Dunakeszi Városi Bizottsága holnap rendezi meg, a városi szakmaközi bizottsággal összefogva, az őszi városi sportnapot, amely egyben az ifjúmunkás- és szakmunkásnapok olimpiájának városi selejtezője is lesz. Németh Zónáiméval, a KISZ- bizottság munkatársával beszélgettünk a verseny céljáról: — A városi sportnapot már hosszú ideje megrendezzük, eddig minden évben a fegyveres erők napján került rá sor. Az idén azonban előrehozták az ISZN-olimpia megyei döntőjét, s ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kellett- A verseny célja kettős. Mindenekelőtt lehetőséget szeretnénk teremteni a város fiataljainak — KISZ-tagságuktól _ függetlenül — a sportolásra, valamint ez a verseny kitűnő pontszerzési lehetőség az Edzett ifjúságért mozgalmon belül. e Hol kerül sor a versenyre? — Szombaton, azaz holnap 1 órakor a Dunakeszi VSE sporttelepén rendezzük meg, a csapatokat és a versenyzőket- pedig — már átöltözve — háromnegyed egyre várjuk a megnyitó helyszínére. O Kik jelentkezhetnek? — Az üzemek, iskolák fiataljai. Előzetes felméréseink szerint részt vesznek a versenyeken a gimnázium, a szakmunkásképző intézet és városunk összes nagyüzemének csapatai. e Mint minden sporteseményen, itt is lesznek győztesek. Hogyan, mivel jutalmazzák a legeredményesebbeket ? — Az egyéni versenyszámokban az első-harmadik helyezettek oklevelet és érmet, a csapatversenyek győztesei oklevelet és serleget, a második, harmadik helyezettek szintén oklevelet és érmet kapnak. Itt azonban nem a díjazás az elsődleges. Azt szeretnénk, ha magáért a mozgás öröméért jönnének a fiatalok, és a verseny csupán arra szolgálna, hogy magasabb teljesítményekre serkentse a résztvevőket. A sporttelepen egyébként biztosítjuk az öltözködési, fürdési lehetőségeket, büfét üzemeltetünk. Valamennyi sportágban a versenyszabályok lesznek a mérvadók, ám orvosi igazolást senkitől sem kérünk. O Milyen sportágakban mérhetik össze tudásukat a fiatarok? — Igyekeztünk változatos programot szervezni, a műsorban szerepel: kispályás labdarúgás, férfi és női kézilabda, lábtenisz, tollaslabda, lövészet, asztalitenisz, atlétika, a szellemi sportok kedvelőinek pedig sakk. legjobb egyetemi tanárok részvételével — TIT-előadásokat, klubházunkban rendelkezésükre áll a mezőgazdasági szakirodalom, beszerezhetnek tőlünk viszonylag olcsón palántákat és műtrágyát, a kör tulajdonában levő motoros permetezőket is ingyen használhatják és, ha szükséges, segítünk termékfeleslegük szervezett értékesítésében is. Parlagföldeket hasznosítanak — Önök a parlagföldek hasznosításából is kiveszik részüket ... — Kilenc hektárnyi nagyüzemiig művelhetetlen földet vettünk át a tanácstól, s ezt 112 gazdának — 150—150 négyszögölet adtunk ki művelésre térítésmentesen. Egyetlen feltétel: hogy jó gazda módjára megműveljék a földet. Tulajdonképpen a parlagföldekkel szerencsénk is volt, hiszen nem a hetedik határban, hanem majdnem bent a városban találhatók. Ezek után legfőképpen a lakótelepiek érdeklődnek, akik szabad idejükben rendszeres fizikai munkára vágynak, s ezt az igényüket helyben nem tudják kielégíteni. — Van-e még szabadon parlagföld? — Sajnos már nincs. Parcellázáskor nem gondoltunk arra, hogy ez az akció ilyen nagy sikert arat. Azonban elég nagy a fluktuáció, hiszen szigorúan ellenőrizzük, hogy az igényelt földet vajon tényleg műveli-e az új gazda, s ha nem, akkor a szerződést 15 napon belül felbontjuk és a földet másnak adjuk át. Évente körülbelül 20—30 ilyen eset fordul elő. A gazdálkodó úttörőőrs és a jutalom — Végül néhány szót jövő évi terveinkről. — A legfontosabb, hogy a tagjaink által megtermelt árut értékesíteni tudjuk. A piactéren a gödi termelőszövetkezetnek van egy árudája, amit e pillanatban nem használnak. Most tárgyalunk velük, valószínűleg jövőre ez a mi tulajdonunkba kerül. A másik, hogy felvennénk a kapcsolatot az iskolákkal és az úttörőmozgalom keretén belül kertbarátőrsöt létesítenénk. Az őrs részére kijelölnénk egy földterületet, amelyet tanári és klubfelügyelet mellett művelnének, az év végén pedig jutalmaznánk munkájukat. Ä PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Adóügyek a tanács előtt Leróttuk-e obulusainkat? Mint mindenütt a világon, hazánkban is valamennyi állampolgár adózik valamilyen formában. Ezért nem közömbös, hogyan értékelte a városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén az adóügyi csoport munkáját, s miben határozta meg a továbblépés feladatait. r Uj helyzet Mint a jelentésből és a vitából kitűnt, Dunakeszin pontosan betartották az adópolitika alkalmazását behatároló jogszabályokat. A város lakóinak többsége ház-, illetve gépjárműadó fizetésére kötelezett. Az idén 6224 állampolgár fizetett házadót, 2555 ingatlan tulajdonosa méltányossági alapon — meghatározott időre — adómentességet élvez. Üj helyzet állt elő a gépjárművek adóztatásánál is. Míg tavaly 2 ezer 500 gépkocsi után fizettek adót, az idén már csak 116-an kötelesek leróni obulusaikát nagy teljesítményű gépkocsijuk után. Természetesen nemcsak az ingatlanok, hanem jövedelmük után is adókötelesek az államipolgárok. Ezen a területen azonban már nem is olyan egyszerű az adóügyi hatóságok dolga; főleg, ami az ingatlanok bérbeadóit illeti. A háztáji és kisegítő gazdaságok után Dunakeszin 684-en adóznak. Közülük 91- en — előrehaladott korukra való tekintettel — 50 százalékos adókedvezményt kapnak. Számítógépes feldolgozás Ha nem pontos az adónyilvántartás, az állampolgároknak is sok bosszúságot okozhatnak a hivatal tévedései. Ezt elkerülendő, az idén januártól Dunakeszin is áttértek az elektronikus számitógépes adatnyilvántartásra. Ez a rendszer egyébként nemcsak a nyilvántartást, hanem az ezzel kapcsolatos könyvelési és adatszolgáltatási feladatokat is megkönnyíti: elkészíti az adóívet, elkönyveli a bevételeket, a laikus számára is áttekinthetően kimutatja az esetleges hátralékot. Rövidített határidők Bármily hihetetlennek is tűnik, az adóügyi csoport munkatársai nem száraz adatokkal dolgozó bürokraták. Az adókivetésnél, az úgynevezett méltányossági ügyeknél mindig alapos környezettanulmányt végeznek. Megvizsgálják az anyagi és szociális körülményeket — s a jogszabályok keretein belül — e szerint döntik el, mi a teendő. Mindinkább előtérbe került az ügyintézés meggyorsítása, hogy a lakosság idejéből is egyre kevesebbet raboljon el a hivatali ügyintézés. Így például a határozatot nem igénylő ügyek elintézésének határideje az idén átlagosan 9 nap volt, ám az ügyek egy- harmadának végére az adócsoport 3 napnál rövidebb idő alatt pontot tett. Nem mindenki jogász, ám jogainkkal és kötelességeinkkel tisztában kell lennünk — már csak a saját, jól felfogott érdekünkben is. A tanács is fontos feladatnak tartja a lakosság tájékoztatását Bárkinek rendelkezésére bocsátják, illetve konkrét esetekben felhívják figyelmét a Házi Jogtanácsadó megfelelő példányára, ezenkívül a tanácstagok is rendszeresen ismertetik a jogszabályokban bekövetkezett változásokat. Villanyrendőr Évek hosszú során át gondot jelentett Dunakeszi lakosságának — a kijelölt gyalogátkelőhelyek ellenére — átmenni a Tanácsköztársaság út egyik oldaláról a másikra. Az egyre sűrűsödő dunakanyari forgalom bizony nemegyszer próbára tette idegeinket és fürgeségünket egyaránt. A múlt hét végére elkészült végre a Liget utca és a Tanácsköztársaság út sarkán Dunakeszi első, lámpával szabályozott gyalogos átkelőhelye. A nyomógombos vezérlésű közlekedési lámpa nem véletlenül került pont ide: itt iskolák vannak* s a gyerekek biztonsága a legfontosabb. Ez azonban csak az első lépés. Jövőre a tervek szerint megkezdődik a 2. számú főút négysávossá alakítása, s mire ez befejeződik, nyolc, lámpával szabályozott kereszteződés és valószínűleg egy aluljáró óvja majd testi épségünket. Képünkön: még szerelik a közlekedési lámpát. hírek - hírek - hírek - hírek - hírek - hírek A JÁRMŰJAVÍTÓ közművelődési bizottságának szervezésében szombatig árusítással egybekötött virágkiállítás látható. Megtekinthető 11 órától 18.30-ig. Helye: a művelődési központ játékterme. ÍRÓ—OLVASÓ TALÁLKOZÓ lesz kedden. Vendég: Soós Zoltán SZOT-díjas költő. A találkozó helye: a művelődési központ klubhelyisége, háromnegyed háromkor. GYEREKEKNEK. Ugyancsak kedden fél 4-kor a művelődési központ színháztermében vidám gyermekműsor várja az általános iskolák alsó tagozatosait. A műsorban bemutatkozik Szepi, megtudhatjuk, hogyan ismerkedett meg Mazsola és Manóka. Találkozunk Pepi kacsával és a bohóccal. DISCÓ. Szerdán 7 órakor a József Attila Ifjúsági Klub által szervezett discó-táncver- seny döntője lesz. Lemezlovas: Lányi Péter. Szájkosarai, póráz nélkül Az én kutyám is haraphat... Cave canem! Óvakodj a kutyától! — hirdeti a felirat Pompeji'oen, a Kereskedő há- zánaK küszöbén. A figyelmeztetés nem hiábavaló, hiszen Id örül annak, ha megharapja egy kutya, ráadásul, betegségeket is terjesztenek a kóbor ebek. Dunakeszin évekig gondot okoztak a gazdátlanul kóborló kutyák. Bármennyire szeresse is az _ ember az állatokat, kevés olyan ember akad, akinek ne szállna inába a bátorsága, ha falkástól állják el az útját a kiéhezett ebek. Hogy ez az áldatlan állapot megszűnjék, ezért dolgozik Parázs Viktor, a város hivatásos gyepmestere. — Kérem, mutassa be olvasóinknak ezt a meglehetősen szokatlan, némely állatbarátnak talán ellenszenvesnek tűnő mesterséget. — A közhiedelemmel ellentétben, a gyepmester nem gyűlöli az állatokat, hanem a lakosság épségét, biztonságát vigyázza. Az én feladatom. a munkaköri leírásom szerint az, hogy hetenként kétszer begyfijtsem a kóborló állatokat, eltakarítsam az utakról az elhullott kutyákat és az állategészségügyi munkában segítsek az állatorvosnak, például a baromfiak, nyulak, kutyák beoltásánál. A kóborló állatok reális veszélyt jelentenek. Az idén körülbelül 45 embert haraptak meg kutyák. A kutyatartást egyébként Dunakeszin is tanácsi rendelet szabályozza, amely kimondja, hogy az utcán szájkosár és póráz nélkül nem ■szabad kutyával sétálni. Sajnos, nagyon kevesen tartják be az előírást. A gazdák kivétel nélkül mindig meg vannak győződve arról, hogy az ő kutyájuk kivétel, az nem harap stb. Ez azonban nem mindig igaz. Saját példámmal is igazolhatnám, hiszen rajtam is csak nemrég gyógyultak be azok a sebek, amelyeket az egyik kóbor kutya befogásakor szereztem. — Mi a sorsa a befogott állatoknak? — Elszállítom a váci gyepmesteri telepre, ahol 8 napig őrzik, fedéllel és élelemmel látják el a kutyákat, úgyhogy a gazda bármikor kiválthatja kedves háziállatát. Naponta mindössze 20 forintot számolunk fel az ellátásért. Amelyik ebet nem váltják ki, azt továbbítják, s általában kísérleti célokra használják fel. A távlati tervek szerint Dunakeszin is lesz gyepmesteri telep. Máris nagy terveim vannak. Szeretnék például olyan kiállításokat rendezni, ahol a látogatók, a ki nem váltott kutyákat megvásárolhatnák. Ezenkívül vállalhatnánk megőrzést, ha például a gazdának el kell utaznia, s nincs kire bíznia kedves négylábúját. Természetesen teljes ellátással — megfelelő díjazásért. — Kiből fehet gyepmester? — Tulajdonképpen bárkiből, de nem árt, ha van az illetőnek mezőgazdasági képzettsége. Én mezőgazdasági szakközépiskolát végeztem, ezen kívül megszereztem a törzskönyvező szaktechnikusi képesítést is. A tanácsi rendelet szigorú, a lakosság pedig nem tartja be. Volna e sorok szerzőjének egy áthidaló javaslata. Az itáliai Velencében az a gyakorlat, hogy a kutyák szabadon járnak az utcán, póráz és gazda nélkül, ám rajtuk van a szájkosár. Kivétel nélkül mindegyiken. Ez talán Dunakeszin is megoldható lenné. A legilletékesebb kutyaismerő Parázs Viktor gyepmester mindenesetre egyetért a javaslattal .,. Egy vereség, egy győzelem Dunakeszi VSE női kézilabdacsapata — a Csepel Autó ellen 21-16 arányban maradt alul. A legtöbb gólt (Somosné, Pocher 5-5) dobta. Az ificsapat is 20-10-re kapott ki. A DVSE labdarúgói Örboty- tyán csapatát fogadták és a második félidei jó játékukkal nyertek. DVSE: Virág — Mayer, Horváth, Merk, Láng, Zsi- kovszki — Skotnyár L. (Tit- kó), Mohácsi, Veres, Bajkán, Kovács (Kelemen). A góllövők: Veres (2), Bajkán. A csapat eddig 100 százalékos. Moziműsor Vörös Csillag Filmszínház: 10- től 13-ig az Vvegtörök, 12—13- án a . Sivatagi show. 14—15-én az Ékszerrablás fényes nappal és 17-én a Majmok bolygója szerepel a mozi műsorán. József Attila Filmszínház: 10-én a Jobb félni mint.. t című film pereg, 13-án a Szenzáció, 14-én a Biztosan ölő Sárkány Lady, 16-án Ezek a fiatalok, 17-én pedig a Bosszú című filmet vetítik. Az oldalt irta: Kovács Attila Ernő Fotó: Barcza Zsolt Épül a csatornahálózat