Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-10 / 212. szám

x/unap 1981. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Tanácskoztok a LEMP vajdasági bizottságainak első titkárai Agazdasági reform kérdéséről Varsóban szerdán az ország Időszerű társadalmi-gazdasági problémáiról tárgyaltak a Lengyel Egyesült Munkáspárt vajdasági bizottságainak első titkárai és a KB osztályveze­tői. A tanácskozáson, amelyen Stanislaw Kania, a Központi Bizottság első titkára elnökölt, Kazimierz Barcikowski és Stefan Olszowski, a Politikai Bizottság tagjai, a KB titkárai terjesztettek elő referátumot. Az ülés résztvevői állást foglaltak a gazdasági reform előkészítésének meggyorsítása mellett, hangsúlyozták a mun­kásönkormányzatok és az igazgatók szerepének jelentő­ségét a szocialista vállalatok­nát. Megállapították, hogy a | IX. kongresszus és a Központ! Bizottság harmadik plénuma határozatainak végrehajtásá­ban, a helyzet stabilizálása-1 ban nagy feladat hárul a j pártalapszervezetekre és a | tömegtájékoztatási eszközökre. Ötödik napja folyik a vita Gdanskban a „Szolidaritás” szervezet első kongresszusán. Szerdán az alapszabályzat módosításának kérdése volt napirenden. Minden egyes módosításhoz abszolút több­ségre van szükség, és hatály­ba csak akkor lép, ha azt a regionális szervezeteknek leg­alább fele jóváhagyta. Ágazatiak a immkásönkormányzatról Mint az ágazatiak vezetősé­ge megállapította, az állami vállalatokról és a munkás­önkormányzatról szóló tör­vénytervezetek jelenleg éles, politikai jellegű vita tárgyát képezik. Az ágazatiak a kor­mány által kidolgozott terve­zetekben sokallják a központi előírásokat, a „Szolidaritás” elképzeléseit viszont teljesség­gel elfogadhatatlannak tartják. A „Szolidaritás” tervezete ugyanis „olyan koncepciót ve­tít elő — mondják —, amely nem oldja fel a kollektívák csoportérdekei és az össztár­sadalmi érdekek közötti el­lentmondást, így új feszültsé­hogy önkormányzati szervek válasszák meg az igazgatókat). •k Lengyelországban az utóbbi időben elszaporodtak a temp­lomi és múzeumi betörések — jelentette a PAP hírügynök- j ség. Egy szervezett banda — amelynek egy részét már si­került ártalmatlanná tenni —, három hónap alatt egyedül a konini vajdaságban har­minc templomot fosztott ki Radomban letartóztattak egy 16 és egy 21 éves fiatal­embert, miután bebizonyoso­dott róluk, hogy a vajdaság egyik vasútállomásán augusz­tusban ötven kiló dinamitot loptak, s azt Radomban el­rejtették. Egyelőre nem isme­retes, hogy mire akarták hasz­nálni a robbanóanyagot. gek és konfliktusok forrásává válhat”. Az ágazatiak állásfoglalása leszögezi, hogy a nép vagyo­nát össztársadalmi tulajdon­nak kell tekinteni (a Szolida­ritás a csoporttulajdont szor­galmazza), továbbá: a munka­helyi kollektívák csak részt vennének a vállalat irányítá­sában, az igazgatót pedig a kollektíva egyetértésével a felsőbb szerveknek kellene ki­neveznie, s az össztársadalmi érdekeket kell képviselnie. (A „Szolidaritás” a munkásön­kormányzatot kívánja meg­tenni a vállalat tényleges irányítójává, s azt követeli, Reagan és Begin tárgyalásai Hangsúly a szövetségen Washingtonban szerdán megkezdődtek Ronald Rea­gan amerikai elnök és Me- nahem Begin izraeli minisz­terelnök tárgyalásai. Az első megbeszélés homlokterében a közel-keleti térség kérdései szerepeltek. Reagan hangsú­lyozta, hogy kormányának egyik fő külpolitikai célja Iz­rael biztonságának szavatolá­sa. Begin viszont kijelentette, hogy Izrael az Egyesült Álla­mok szilárd szövetségese, és kész részt vállalni a „szabad­ság” védelmében az állítóla­gos szovjet terjeszkedéssel szemben. Begin hivatalosan meghívta Reagant izraeli lá­togatásra. A meghívást úgy fogalmazta, hogy abból kitűn­jék: kormánya Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. Az USA-ra terelődött a gyanú Újabb járvány Kubában Nyilatkozatban leplezte le a kubai kormány az Egyesült Államoknak a szigetország el­len szőtt terveit. A nyilatko­zat a többi között hangsú­lyozza, hogy rejtélyes módon újabb járvány, a vérömlenyes kötőhártyagyulladás terjedt el Kubában. Az újabb járványos megbetegedések — hangzik a nyilatkozat — azt a gyanút erősítik meg, hogy az Egye­sült Államok bakteriológiai eszközöket alkalmaz Kuba el­len. A nyilatkozat részleteket közöl a Miami Herald 1 című amerikai lap cikkéből, amely szerint biológiai eszközöket is magában foglaló tervet dol­goztak ki az Egyesült Álla­mokban Kuba „destabilizálá- sára”. Beszámol William Tur- nernak, a szövetségi nyomo­zóhivatal volt ügynöképek és Warren Hinckle újságírónak egyik könyvéről. A két szer­ző művében azt írja, hogy az Egyesült Államok Nixon el­nöksége alatt biológiai had­viselést ^lkalmazott Kuba el­len és, hogy a Cl A révén az Egyesült Államok már húsz év óta titkos, illegális és had­üzenet nélküli háborút foly­tat Kuba ellen. MDK-NSZK Közös érdek A Német Szövetségi Köztár­saság és a Német Demokrati­kus Köztársaság vezetőinek feltételek támasztása nélkül kell tárgyalniuk egymással — jelentette ki Helmut Schmidt bonni kancellár a Vorwärts szerdai számában Erich Ho- neckerrel, az NDK államtaná­csának elnökével tervezett ta­lálkozójával kapcsolatban. Schmidt szerint mindkét né­met állam közös érdeke egy európai háború megakadályo­zása, mivel egy ilyen háború fő hadszíntere valószínűleg az NSZK és az NDK lenne. A két német államnak ezért minden eszközzel hozzá kell járulnia a két társadalmi rendszer kö­zötti katonai erőegyensúly biz­tosításához, hogy ezáltal a mi­nimálisra csökkentsék egy jö­vőbeni háború lehetőségét. Szankciókat sürgetnek az afrikai országok Az ENSZ Nam Kedden New Yorkban foly­tatta munkáját az ENSZ-köz- gyűlés Namíbiával foglalkozó rendkívüli ülésszaka. A fel­szólalók zöme elitélte a pre­toriai rendszer Namíbiából kiinduló, Angola elleni agresz- szióját, és szorgalmazta, hogy mielőbb valósítsák meg az ENS2 Biztonsági Tanácsának 435. számú, Namíbia függet­lenségére vonatkozó határoza­tát Több afrikai ország kép­viselője a Namíbia független­ségéért harcoló Délnyugat-af­rikai Népi Szervezet (SWAPO) fokozottabb támogatására szó­lított fel, és a pretoriai faj­üldöző rendszer elleni szank­ciókat sürgetett. Anthony Parsons brit ál­landó ENSZ-képviselő, a kö­zöspiaci országok nevében fel­szólította a. dél-afrikai veze­tést, hogy hozzon a Namíbia függetlenné válását elősegítő intézkedéseket. ★ Jósé Eduardo Dos Santos angolai köztársasági elnök szer­dán nemzetközi sajtóértekez­leten cáfolta a dél-afrikai és a nyugati sajtóban az utóbbi időben a dél-afrikai agresz- szió ellen küzdő országnak nyújtott szocialista segítséggel kapcsolatban napvilágot lá­tott rágalmakat. Az elnök luandai sajtóértekezletén le­szögezte, hogy „egyetlen szov­jet, vagy NDK-beli katona sem tartózkodik Angolában”. Berecz János párizsi megbeszélései A kétoldalú kapszulátokról Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának ve­zetője szeptember 7—9. között Párizsban tartózkodott, ahol megbeszéléseket folytatott Gaston Plissonnier-val és Ma­xime Gremetz-cel, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjaival, a KB titkáraival. A francia pártvezetők tájé­A szovjet jegyzék visszhangja Elutasító magatartás Szerdán a madridi napilapok teljes terjedelemben közölték a tervezett spanyol NATO-tag- sággal kapcsolatos szovjet me­morandumot, amelyet hétfőn nyújtottak ót a madridi kül­ügyminisztériumban és ame­lyet mint „beavatkozást a spa­nyol belső vitába” visszaküld­ték a nagykövetségnek. A lapok egyben közölték a politikai pártok szóvivőinek ál­lásfoglalásait is. Ezek egyönte­tűen helyeslik ugyan a kül­ügyminisztérium eljárását, de a szocialista és a kommunista megnyilatkozások továbbra is bírálják a kormányszerveket amiatt, hogy nem utasították vissza hasonló határozottsággal a külső — főleg amerikai — Szndaí sajtóértekezlete A tisztogató akciókról „Nincs többé kímélet az el­lenzék iránt” — jelentette ki szerdán Szadat egyiptomi el­nök az egy héttel korábban kezdett tisztogatóv intézkedé­seit magyarázó sajtóértekezle tén. Mint ismeretes, ezerötszáznál több „mohamedán és keresz­tény szélsőséges” letartóztatá­sával egyidejűleg az ellenzéki pártok több vezető alakját és független politikai személyisé­geket vettek őrizetbe a hatósá­gok. Az elnök másfél órás sajtó- értekezleten igyekezett meg­győzni hallgatóságát arról, hogy a letartóztatottak — és általá­ban az ellenzéki vezetők — „árulók”. Az őrizetbe vett nemzetközi hírű újságíróval, Mohammed Hasszánéin Heikal- lal és a pápai tisztétől elnöki dekrétummal megfosztott III. Senudával, a kopt egyház fe­jével együtt azzal vádolta őket, hogy „meghamisították, befeketítették Egyiptom képét a külföld előtt”. Szadat feltűnően hosszú időt szentelt a külföldi sajtó, s ki­vált egyes amerikai sajtószer­vek éles' bírálatának. Dühöd- ten támadta az ABC amerikai tv-társaságot, amiért az a kö­zelmúltban Egyiptomot dikta­túrának feltüntető műsort su­gárzott, s ugyanígy a The New York Times című lap tudósí­tóját hasonló tartalmú írá­saiért. beavatkozásokat, a NATO-ba való belépés érdekében kifej­tett nyomást. koztatást adtak a baloldal vá­lasztási győzelme után a kom­munista miniszterek kormány­ba lépésével kialakult belpo­litikai helyzetről, és az FKP tevékenységéről. A találkozón eszmecserére került sor a bé- kp és a leszerelés ügyével ösz- szefüggő időszerű kérdésekről. A Francia Szocialista Párt székházában Berecz János ta­lálkozott Veronique Nierzzel, a párt külügyi titkárával. Szót váltottak az MSZMP és az FSZP, valamint a Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság kétoldalú kap­csolatait érintő fontosabb kér­désekről. Berecz János hason­ló témákról folytatott megbe­széléseket a francia külügy­minisztérium több vezető tisztségviselőjével is. Brezsnyev-Pen Savon találkozó Délkelet-Ázsia helyzete Leonyid Brezsnyev szerdán Moszkvában fogadta Pen So- vant, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottságának főtitkárát, a Kambodzsai Népköztársaság miniszterelnökét. Pen Sovan üdülésen tartózkodik a Szov­jetunióban. Leonyid Brezsnyev és Pen Sovan áttekintette a délkelet­ázsiai helyzetet is. Megállapí­tották, hogy ez a terület a pe­kingi hegemonisták és az ame­rikai imperializmus veszélyes intrikáinak és durva nyomá­sának célpontjává vált. Pe­king és Washington, szoro­san együttműködve egymás­sal, mindent megtesz azért, hogy akadályozza az indokí­nai országok népeinek előre­lépését a haladás és a szocia­lizmus útján. A két politikus újólag meg­erősítette, hogy a Szovjetunió és Kambodzsa érvénytelen­nek tekinti a Kambodzsáról tárgyaló úgynevezett nemzet­közi konferencia határozatait. Ezek a döntések csupán a szu­verén országok belügyeibe va­ló beavatkozásra tett kísérle­tek voltak. Leonyid Brezsnyev kijelen­tette, hogy a Szovjetunió ha­tározottan támogatja Viet­nam, Kambodzsa és Laosz békekezdeményezéseit, töb­bek között azt a javaslatu­kat, hogy az indokínai orszá­gok és az ASEAN tagállamai tartsanak regionális konfe­renciát. Egy ilyen tanácsko­zás mindenképpen hozzájá­rulna a térség békéjének meg­szilárdításához, az ott ural­kodó légkör javításához. Leonyid Brezsnyev és ven­dége áttekintette a szovjet- kambodzsai együttműködés to­vábbfejlesztésének lehetősé­geit. Pen Sovan pártja, kor­mánya és az egész kambod­zsai nép nevében köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió kormányának és népének azért a sokoldalú támogatá­sért, amelyet Kambodzsának nyújtott és nyújt. ■A találkozás szívélyes, ba­ráti légkörben zajlott le, és a megbeszélést a megvitatott kérdésekben a teljes nézet- azonosság jellemezte. Ünnepségek Bulgáriában és a KNDK-ban Az évfordulók köszöntése Impozáns katonai díszszem­lével és színpompás felvonulás­sal emlékeztek meg szerdán Szófiában a bolgár állam meg­alapításának 1300. és a szocia­lista forradalom győzelmének 37. évfordulójáról. A bolgár városok és falvak szerdán zászlódíszben köszön­tötték a szabadság ünnepét. A szófiai dolgozók hagyományos ünnepi felvonulását a bolgár főváros szívében, a Szeptember 9. téren tartották meg. Todor Zsivkovnak, a BKP KB főtit­kárának, az államtanács elnö­kének vezetésével foglalták el helyüket a Georgi Dimitrov Mauzóleum mellvédjén a párt és az állam vezetői, a munkás­mozgalom veteránjai, ismert közéleti személyiségek. ★ A párt és a kormány legfel­sőbb vezetőinek részvételével kedden ünnepi nagygyűlésen emlékeztek meg Phenjanban a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalapításának 33. évfordulójáról. Pák Szong Csői, a Koreai Munkapárt KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság alelnöke, ünnepi beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a köztársaság megalapítása tör­ténelmi jelentőségű esemény az ország népének életében, majd méltatta a néphatalom évei alatt elért eredményeket. Az olasz szakszervezetek a neutronfegyverről Szenoda az ellenzők között Szonoda Szunao japán kül­ügyminiszter, a parlament fel­sőházának külügyi bizottsá­gában kijelentette, hogy ellen­zi amerikai neutronfegyverek esetleges elhelyezését a Tá­vol-Keleten, mivel az tovább növelné a feszültséget a tér­ségben. A japán sajtó hírmagyará­zói szerint Szonodának a neutronfegyverrel szembeni állásfoglalása válasz volt a /"Odahaza és külföldön egy- aránt nagy vihart kavart a spanyol kormány bejelenté­se, hogy Spanyolország „gyor­sított ütemben” a NATO tag­ja kíván lenni. A felháboro­dást csak fokozza, hogy Mad­rid és Washington már az 1981. decemberi NATO-ta- nácskozáson szentesíteni akar­ja Spanyolország belépését a nyugati katonai tömörülésbe. Calvo Sotelo miniszterelnök és a spanyol haderők egye­sített vezérkara a februárban végrehajtott puccskísérlet után kialakult Bizonytalan helyze­tet használta ki a NATO-csat- lakozás meggyorsítására. A spanyol hadsereg technikai fejlődésben érdekelt csoport­jai ugyanis támogatják a be­lépést, a rendőri feladatokhoz szokott hadseregtábornokok egy része és a csendőrség tisz­tikarának némely frakciói vi­szont ellenzik azt. A kormány azzal érvel: ha Spanyolország gyorsan csatlakozik a NATO- hoz, akkor csökken a továb­bi puccskísérletek kirobbaná­sának esélye. Ez az érv nem különöseb­ben meggyőző, elegendő Por­tugália éss Görögország példá­jára gondolni. A spanyol NATO-belépés más • problémákat is okoz. A spanyol kormány ma azt mondja, hogy a belépés egyik feltétele az lenne: ne tárolja­nak atomfegyvereket Spa­Spanyolország A NATO nyolország területén. Semmi garancia nincs azonban arra, hogy később ezt a rendelke­zést ne módosítanák. Annál is inkább, mert az évtizedek óta létező kétoldalú amerikai —spanyol katonai egyezmény keretében ma is vannak ame­rikai támaszpontok Spanyol- országban. Mindezek alapján aligha le­het csodálkozni azon, hogy a NATO-belépés meggyorsítá­sa ezekben a hetekben jelen­tősen növeli Spanyolországban a politikai feszültséget. Külö­nösen ingerli és felháborítja a baloldalt, hogy a kormány ennek a mindenképpen sors­döntő lépésnek a megtételét egyszerű parlamenti többség­gel akarja biztosítani. A szo­cialista párt (PSOE) és a kom­munista párt élesen tiltakozik e módszer ellen, és népszava­zást követel a belépés eldön­tésére. A legutóbbi napokban kiderült, hogy a sok frakció­ból álló kormánypárt, a De­mokratikus Centrum Unió sem egységes a kérdésben. Rendkívül nagy mind a spa­nyol kormány, mind a NATO- tagállamok vezetőinek felelős­sége nemzetközi vonatkozás­ban is. Huszonhét éve, 1954 (az NSZK csatlakozása) óta most először vesz fel a NATO új tagot. Méghozzá éppen egy olyan időszakban, amikor az amerikai kormányzat egész politikája, s ezen belül a kö­zép-hatósugarú nukleáris ra­kéták nyugat-európai telepíté­sének erőszakolása az európai politikai-stratégiai egyensúlyt amúgy is veszélyezteti. A Szovjetunió ezért diplo- máciai jegyzékben hívta fel Spanyolország figyelmét a tervezett NATO-csatlakozás várható következményeire. Eb­ben hangsúlyozta: a Szovjet­unió és a Varsói Szerződés töb­bi tagországa, akárcsak a múlt­ban, a jelenben is — a köl­csönösség elve alapján — min­dent megtesz az egymással szembenálló katonai tömbök feloszlatásáért. Spanyolország belépése a NATO-ba éppen ellenkező irányba hatna. An­nál is negatívabb lenne ez, mivel pontosan beilleszkedne azoknak a lépéseknek a rend­szerébe, amelyek célja a fegy­verkezési hajsza felgyorsítá­sa, a nemzetközi feszültség növelése, a Kelet és a Nyugat közötti párbeszéd megnehezí­tése. , —i—e. Pentagon szóvivőjének arra a korábbi bejelentésére, hogy Washington fontolóra vette e fegyvertípus elhelyezését az ázsiai—csendes-óceáni térség­ben is. ★ A három nagy olasz szak­szervezeti szövetség, a CGIL, a CISL és az UIL szerdán közös állásfoglalásban ellenez­te rakétatámaszpont létesíté­sét Szicília szigetén. A szak- szervezetek az augusztus ele­jén hozott kormánydöntést már eddig is ismételten bírálták, rámutatva, hogy a támaszpont létrehozása fokozza az európai feszültséget, növeli Olaszor­szágnak a NATO-n belüli sze­repét. A szakszervezeti szövetségek legújabb állásfoglalásukban eí- ítélik Reagannek á neutron­fegyver gyártására vonatkozó határozatát, és azt javasolják, hogy „Európa aktív részvéte­lével” minél előbb kezdődje­nek tárgyalások a fegyverke­zési verseny megfékezésére. CSAK RÖVIDEN... IZRAELI REPÜLŐGÉPEK szerdán több alkalommal meg­sértették Libanon légterét. Több mint öt alkalommal je­lentek meg izraeli gépek a fő­város felett, TIZENNÉGY NATO-tagál- lam 300 000 katonája vesz részt az „Autumn Forge 81” fedőnevű hadgyakorlaton — közölték a NATO európai fő­parancsnokságán Brüsszelben. A PÁRIZSI TŐZSDÉN szer­dán délelőtt meglepetéssze­rűen felfüggesztették az álla­mosításra kijelölt 9 ipari cso­port, 20 pénzügyi intézmény, valamint három állami bank részvényeinek jegyzését, hogy elejét vegyék az ezen cégek értékpapírjaival való spekulá­ciónak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom