Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
1981. AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Halmi Tóth Endre: Sziklatömb Z ágon doktor napközben a kertben szöszmötölt, gratuláló levelet írt fiának, aki bekerült egy országos vetélkedő televíziós döntőjébe, elfogyasztott egy bögre aludttejet, lehúzta a vécét, pizsamába bújt. Harminchét évig gyógyított, ebből húszat a kis lélekszámú, de nagy külterületi! faluban, ahonnét gyerekei kirepültek, ahol feleségét eltemette. Háromévi nyugdíj után még mindig nem élt gyógyszerekkel, öt- venkilós szikárságát irigyelték az érvagy emésztőrendszeri problémákkal küzdő aktív kollégák. A faluban, a tanyákon mindenkit ismert, apraját- nagyját, gondját, baját. Bekapcsolta a tévét, keze ügyébe készített egy zamatos almát, amit többnyire akkor szokott elrágni, amikor a híradó a nemzetközi helyzet újabb konfliktusairól tájékoztatta. Amikor a bárgyú krimi elkezdődött, levette a hangot, leoldotta láncáról és enni adott a kutyának, bezárta az utcai kaput, a konyhában eloltotta a villanyt. Mert vérből, tragédiából volt elég. Az öreg Kárász Panna néni, ki hat gyereket felnevelt, de egyedül élt, hetvenéves korában leesett a fáról, gerinctörése a kórházban tett pontot életére. Az átlőtt karú, szökött katona negyvennégyben. Biczó papa, a téesz állatgondozója, akit megtaposott a bika. Bírta Pista tizenkét éves lánya, akit apja megerőszakolt. A kislányt a rendelőből vitték el a mentők, a tárgyaláson mint orvos, doktor Zágon volt a koronatanú. Bírta Istvánt több évre ítélték. Bent nem jutott szeszhez, jó magaviseleté miatt harmadolták. Mikor kiszár badult, tíz kilóval volt nehezebb, mint előtte. Az utcán találkoztak össze. — Nem ismer meg, doktor úr? Ugye nem? Pedig mikor lecsukatott, gondolhatta volna, hogy egyszer még találkozunk. Fogunk még, do- kikám. Fogunk. Ezt jegyezze fel magának — közölte vele a másfél fejjel föléje tornyosuló ember. A krimi után a vetélkedő első döntője következett. — Ki a szerzője, és mi a címe a könyvnek, amelyből a következő részlet elhangzik: „Lehár egy ideig elgondolkodva bámult maga elé, nem értette a kis kígyó szávait, de hirtelen felcsillant a szeme. — Eresszek magamból vért, kis kígyó? — kérdezte. — Ne eressz, úgysem érnél vele semmit. — Hát akkor mit kell tennem, kis kígyó? — Emeld meg azt a sziklatömböt”. E kkor csengettek. Az utcai kapun. Bosszúsan lépett az udvarra. A ház előtt mentőkocsi állt, a kapunál fehér köpenyes kolléga és egyenruhás betegkísérő a járási kórházból. — Elnézést, kolléga, hogy pihenésit zavarjuk, de nem volt más választásunk. Doktor Soóst, a körzeti orvost nem találjuk. Telefonon hívtak bennünket egy asszonyhoz, aki megmérgezte magát. De a nő már egzitált. Hullaszállítót kell küldenünk, de az sem viheti el addig, amíg a rendőrség nem látta a helyszínt. Az itteni rendőrt sem találtuk, a járási kaDitányságról kellene járőrt küldeni. Kérem, szíveskedjék velünk jönni és biztosítani a helyszínt.' míg a rendőrség megérkezik. Maximum fél óra az egész, és ők viszszahozzák önt kocsival — közölte a főorvos egyszuszra. — És kihez kell menni? — kérdezte doktor Zágon. — Bírta Istvánékhoz. A férj hivatott bennünket, de már részeg, mint a csap. — Egy kis türelmet, felöltözöm. A képernyőn látható fiára pillantott, kikapcsolta a készüléket, nadrágba, zakóba bújt, orvosi táskájáról letörölte a port, bezárta a bejárati ajtót. — Egyszer még találkozunk. Egyszer még találkozunk — zakatoltak agyában Bírta szavai. — Egy pillanat még, valamit elfelejtettem. — Vissza a házba, villany fel, táskából szike a zakózsebbe, zsebkendőbe, hogy a szövetet ki ne vágja. — Mi van doki? Fázik? Fázik? — böfögi rá a pálinkabűzt Bírta, mikor a lakásba lépnek. A mentőorvos kezével félretessékeli a házigazdát. Az nekitántoro- dik a falnak és csuklani kezd. A szobát savanyú hányadékszag tölti be. A betegkísérő kinyitja az ablakot. A mennyezeten negyvenes égő gyér fénye világítja meg a szoba koszos falait. — Megmérgezte magát... ott az üveg... az asztalon — botladozik Bírta nyelve. Az asszony az ágyon fekszik, ruhája gondosan begombölva, elsimít- gatva. — Jöjjön csak, kolléga... — szól a mentőorvos, és félrehúzza a hulla frissen fésült haját. A nyakon karcolások, véraláfutá- sok árulkodnak a fojtogatásról. A gége roncsolt, a száj üregben sérülések. B írta az asztalnál ül, egy vadásztőrrel játszik. — Mikor találta meg a feleségét? — teszi fel a kérdést Zágon doktor, nyomatékül táskája csattan az asztal közepén. Egyik keze zsebben, a betegkísérőre pillantva szemöldöke sürgetőn megrándul. Birtát a határozott mozdulat meglepi, bambán bámul az orvosra, nem veszi észre, hogy a betegkísérő mögé lép. — Mikor ért haza? — vonja magára a férfi figyelmét a mentőorvos. Egy villanás és a kés Zágon doktor kezéből a táskába hull. Kattan a zár, Bírta szemében gyűlölet csillan. 22 óra 7 perc: a mentőorvosék mögött becsukódik a bejárati ajtó. — Harminc perc — gondolja Zágon doktor és a szobaajtó mellett egy székre ül. Az ütött-kopott szekrény tetején borosüvegekbe eltett paradicsom. A szekrény oldalába vert szögön lóg egy pecsétes télikabát. Az ablak nyitva. 22 óra 31 perc: az ágy alatt sáros bakancsok, magas szárú női cipők, kilógó béllel. Btrta az asztalnál ülve alvást mímel, félig hunyt szemmel figyeli az orvost. A nyitott ablakon távoli kutyaugatás hallatszik. 23 óra 21 perc: a falon Bírtáék esküvői képe. Mellette a kislány, mint első áldozó. — Igen, huszonkettő lehet most — számol az orvos. A szobában távolodó motor zúgása oszlik semmivé. 23 óra 22 perc: — Átöltözöm — közli Bírta, és mozdul. — Nem! Maradjon ott, ahol van! — vágja rá az orvos, miközben zsebre vágott keze a szikét szorítja. A távolban kutyák csaholnak egymásnak. 0 óra 12 perc: — Hugyozni megyek! — emelkedik fel Bírta. A sarokban kupacnyi szennyes ruha. A konyhában koszos edények, vagonnyi üres üveg. Felszakad a felhőzet, az égen feltűnik a hold. 0 óra 34 perc: két rendőr lép a la kásba. A kereszthuzat az asztalról földre sodorja az orvos véres ingét. A konyha földjét vérbe alvadt üvegcserepek borítják. Köztük egy nagy darab férfi fekszik eszméletlenül. A másik mellette térdel, karján gézkötés, atlétatrikója, nadrágja alvadt vértől szennyezett. Doktor Zágon nem veszi észre a rendőrök érkezését, szorítókötést teker Bírta felkarjára. A megyei bíróság megállapította: Bírta István délután feleségével a falu italboltjában szeszt fogyasztott. Este hazatérve szóváltás közben megfojtotta- élettársát. ,A , halál beállta után a tetem torkába fakanállal gyógyszert dugdosott, hogy tettét ön- gyilkosságnak álcázza, majd a postáról mentőért telefonáltatott. A mentők által lakására szállított Zágon doktor ellen előre megfontolt szándékkal emberölést kísérelt meg. Hogy nem sikerült, az csak az orvos lélekjelenlétén múlott. A bíróság a vádlottat első fokon kötél általi halálra ítélte. Másodfokon az ítéletet életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatta a Legfelsőb Bíróság. Zágon doktor hazament, friss kötést rakott karjára... feladta fiának a gratuláló levelet... helyettesítette a körzeti orvost... megmetszette a gyümölcsfákat... törött csontokat rakott sínbe... gyógyszereket írt ki... szüléseket vezetett le... bort fejtett... permetezett... majd... Csemő, Iskola dűlő... A házszám nem érdekes, talán nincs is száma Ladányi Mihály „alkotóházának”. Repedezett falú vályogépület, előtte meggyfa, s egy zöld színű deszkakerítés. Ami mögötte van. Negyvenhét éves költő, harmincéves diófa, tizenhárom verseskötet, két József Attila- s egy Gábor Andor-díj. Ennyi? Több. Egy kis Magyarország, sőt, Európa is elfér a diófa alatti asztalon, a költő műhelyében. Itt van az Európa-hírű költő, Ladányi Mihály is. Sorrendiség ... Csemő hívta Ladányit, vagy ö „szabadult rá” a békés Dél-Pest megyei községre? Teljesen mindegy. Ladányi Mihály az év tizenkét hónapjából kilencet a környék által oly jól ismert „alkotóházban” tölt el. Mióta is? — Nyolc évvel ezelőtt, egy könyvheti kiruccanás alatt a csemői iskolaigazgatót rábeszélt: vegyem meg ezt a négyszáz négyszögölnyi szőlőt, tanyástól, diófástól, pókhálóstól. Megvettem, annál is inkább, mert a csemői borokat még katonakororpban megismertem, de az ittlakók szavát is tudtam. Ha nincs ez a csemői nyolc év, akkor most nincsen „teljes” értékű Ladányi, s legalább öt könyvvel szegényebb lenne. Három vers-, egy versfordítás kötetet írt itt; most az ötödik könyvén dolgozik. Csemői időszámítás szerint... — Az irodalom tüze mellől ballagtál el annak idején. Vagy mégsem? — Azért választottam ezt a „száműzetést”, mert a sok pesti barát, haver és kortárs közelsége egy idő után a borozói kiruccanásolcat, s a kávéházi locsi-fecsit jelentette. Röpült az idő, napok múltak el tollvonás nélkül. Itt is kialakult egy baráti köröm, be-beesnek hozzám subások és gubások, de szerencsémre — szerencséjükre? —, ők is elfoglalt emberek. Hamar továbbállnak, ha látják, dolgozom. Egy-egy sort azért mindig hoznak magukkal, egy-egy versei nekik is szedelat ha szavakat ebédelünk. Ami azt a bizonyos „irodalmi tüzet” illeti: a máglyát messziről nézd, akkor nem hull szemedbe zsarátnok. Melegedni itt, a nyitott tűzhely mellett szoktam. Sokan elférünk körülötte. — Nyolc éve Csemőn... De hát te elsősorban a „városok talpasa” voltál lektor, újságíró, tanár, művelö- désiház-igazgató éveidben. — Telente egy-két hónapot Pesten töltök. Jól vagy rosszul, most nem érdekes. Viszont minden évben néhány hétig a szomszédba szakadt hazánkfia vagyok: éppen a minap jöttem haza Romániából. Mindig viszek magammal egy kis Csemöt, s hozok néhány európai költőt. így kereskedem. Vámmentesen... — Most, kit hoztál magaddal Romániából? —* Fölfedeztem egy érdekes embert: Mircea Dinescu a neve, s azt hiszem, a mai román líra legizgalmasabb egyénisége ő. Helye van abban a válogatásban, melyben lengyel, jugoszláv, bolgár, német és kubai költők verseit örökítené meg az Európa Kiadó. — És ki lenne a válogató? — Ladányi. Magam fordítom a verseket — németül, oroszul és románul perfekt tudok, a macedón nyelvvel most keltem bírókra —, s a válogatás is „ladányiasan” alakul majd. Hát erre is jó ez a csemői birtok. — És mire még? — Rendszeresen, keményen dolgozom ezen a parcellán. A mindennapi fizikai munka gyógyír az „íróasztal- betegségemre” is; elmeszesedtek a gerinccsigolyáim... Csemő, Iskola dűlő... A házszám nem fontos, nincs is száma Ladányi Mihály alkotóházának. A postás tudja, hogy hova, s kinek szól a Bukarestből, Pozsonyból, Várnából küldött levél. Beszc Imre Faluvége Durkó Gábor rajza Bényi László tusrajza Vardi Anna: 360 fok Alkotóházban: Költő a csemői kertek alatt Fiatal voltál, nem tudtad még, hogy a teljesség köre kerékbetörő nagy kerek, szenvedővé zúz előbb, majd 360 fokát küldi minden töredék; sorsdöntő a fojtott indulat, a csillagspirál, mi a tekintetbe vész, s a gyötrődés célja, a miért; ruhád könnye mossa át a textilgyárak fonalát — s mire hordod. ' már könnyű, tiszta, kiszabott és ép. 4 á
