Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-06 / 183. szám

Ipari háttér falun VÁCI ^aííia A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK Kedvezmények és kiárusítások Mit kockáztat a kereskedelem? Nem kell naponta utazni Javultak a munkakörülmények Naptár A direktórium 1919. augusztus 6-án mon­dott le a váci direktórium. A tanácskormány 1919. augusztus 1-én adta át a he­lyét. A csehekkel szembenálló 35 ezer vörös katona a kiadott parancsnak engedelmeskedve Vác felé tartott, ahol a vásár­téren (ma Széchenyi és Sebes Imre utcák közötti terület) és a két kaszárnyában (ma az Egyesült Izzó és a Könyvtár épületei) négy nap alatt le­fegyverezték őket. Augusztus 6-án a szakszer­vezeti kormány lemondása után a váci direktórium elnö­ke, Kovacsik Mihály a város vezetését a volt polgármester­nek, Zádor Jánosnak adta át. Zádor az összehívott tanács­ülésen elismerőn szólt a di­rektórium munkájáról a mun­kások fegyelmezettségéről. Még ezen a napon megjelent a város új katonai parancsnoká­nak felhívása, aki este kilenc órától kijárási tilalmat rendelt el és bejelentette „aki az utcán fegyverrel találtatik, aki iz­gat ... a helyszínen ki lesz végezve.” Augusztus 9-én dél­előtt fél tizenegykor szállták meg a várost a románok és ettől kezdve, egy magyar bi­zottság névjegyzéke alapján román és magyar tiszti jár­őrök több száz kommunistát, szimpatizánst tartóztattak le a városban, akiket kínvallatásra a szemináriumba és a mellette lévő zárdába (ma Sztáron Sándor Gimnázium és Hámán Kató. Általános Iskola érzüle­tei) vittek. A bizottság székhe­lye az úgynevezett „kanonok­ház” volt. Irodalom: Vigh Károly: Vö­rös Pest Vármegye, Lakatos Er­nő stb. Iratok Pest megye tör­ténetéhez, Alföldi Vilma: Vác munkásmozgalma. Tihanyi Er­nő: Váci mártírok, váci hóhé­rok 1919-ben, és korabeli na­pilapok. Téves információ Augusztus 1-i számunkba tévesen került a hír, hogy a kereskedelmi és, vendéglátó­ipari, valamint a 204. számú Szakmunkásképző Intézet ta­nári karában képesítés nél­küli pedagógusokat is alkal­maznak. Az idei pedagógusi felvételek már minden isko­lában befejeződtek. A hét elejétől szünetel a munka a váci Kossuth téri 1-es számú cukrászüzemben. Megkezdődött a szokásos évi karbantartás és sor kerül a korszerűsítés első szakaszára is. A nyári csúcsforgalomban komoly kiesést jelent a cuk­rászüzem termelésének ,a szüneteltetése, amely előre­láthatólag a hónap végéig tart. Erre az időre a 2-es számú társüzem vállalta, hogy pótolja a felújítás miatt ki­esett veszteséget. A Köztársaság út 35. számú épület udvarában dolgozik a helybeli rokon-üzem, de az utcára is kiárad a jellegze­tes, kellemes illat. Kovács Árpád részlegvezető elmondta, hogy szívesen vállalták a rend­kívüli munkát, hiszen válla­lati, közös érdekről és a vá­sárlóközönség igényeinek a kielégítéséről van szó. Három műszakban termel­nek ebbep az időszakban. Eredetileg ők látják el a járás vendéglátóhelyeit, vi­szonteladó üzleteit Vámosmi- kolától Fötig. Ezenkívül Gödöl­lőt is kisegítik heti négy-öt má­zsa félkésztermákkei, piskóta­tésztával, tortakarikával. S most Vác is az ő termékeik­ből kap néhány hétig. A 18 tagú Munkácsy Mihály brigád becsülettel helytáll. Az összeszokott munkacsapat se­gítette az első féléves tervek teljesítését. Ezenkívül időt ta­láltak arra is, hogy névadó­juk, a neves festőművész élet­rajzával, életművével ismer­kedjenek. Szép vállalásuk: patronálják Kati nénit, a vá­rosi tanács szakosztálya által kijelölt idős asszonyt. Szer-. dán is ott voltak a lakásá­Mindig élénk kíváncsiságot | kelt a vevőkben, ha rendezik a kirakatokat. A boltok elé fi- | gyelmeztető táblákat helyez­nek. Pillanatok alatt elterjed a hír: árleszállítás van! Jó lenne előre tudni, hogy mikor miből lesz kiárusítás, vagy azt, hogy a vállalatok milyen alapon terveznek árle­szállítást. Tervezett veszteségek Tudjuk, hogy a kereskedel­mi értékesítés bizonyos kocká­zattal jár, s a tapasztalati számok alapján előre ki lehet számolni azt az összeget, amit a jó kereskedő a nyereségből várható forgalma árnyékában félre is tesz. A vállalatokat erre kötelezik is. Ez a kockázati alap, amely­ből fedezik a piaci kereslet­kínálat előidézte, valamint az állam által előírt árcsökkenté­sekkel járó készletdifferenciá­kat. A divat változásával já­ró nagyobb kockázattól vala­mint a raktári gondoktól va­ló mentesítésre a szezonvégi különféle akciók rendezésével járó, a vevők részére adott árkedvezményeket, az élelmi­szerboltokban a kenyér és tej leárazásával járó vesztesége­ket. Végigjártuk, és megkérdez­tük a kereskedelmi válalato- kat, hogy az első félévi mér­legük alapján miként gazdál­kodtak ezzel az alappal, és a következő félévben milyen ki­árusításokat és akciókat ter­veznek? ban, segítettek főzni, takarí­tani. A megnövekedett, három műszak üzemeltetésével pár­huzamosan egybehangolták a szállítási dolgozók munkáját is. Biztosították a hétnapos áruelszállítás ütemességét, szervezettségét. Állandóan figyelemmel kísérik a rende­lések alakulását, rugalmasan alkalmazkodnak a változó igényekhez. Ami öröm a Köztársaság úti üzem életében: Kovács Árpád tájékoztatása szerint a gázvezeték már elérte az épülettömb udvarát. Még eb­ben az évben bevezetik a kor­szerű energiát az ő műhe­lyeikbe is. Ez gyorsabbá, könnyebbé teszi a 2-es számú cukrászüzem dolgozóinak a munkáját és segít abban, hogy még tetszetősebb, ízle- tesebb termékek sorával lás­sák el Észak-Pest megye la­kosságát és az ide érkező tu­ristákat. Papp Rezső Elhunyt Szerencsés Érmé A Pest megyei Tanács gyászértesítése adta tudtul, hogy Szerencsés Ernőné, a megyei tanács többszörösen kitüntetett nyugdíjasa — aki 1945 óta volt a pártnak .a tagja — elhunyt. Több évti­zedet töltött el az államigaz­gatás szolgálatában: 1957-től 1962-ig a Váci Járási Tanács végrehajtó bizottságának volt a titkára. Szerencsés Ernőné temetése csütörtökön, augusz­tus 6-án délelőtt fél 12 óra­kor lesz Budapesten, a Far­kasréti temetőben. A Pest megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat igazga­tóhelyettese, Gerőcs Lajos a következőket mondta: — Vállalatunknak tíz és fél millió forint volt a kockázati alapja. Ebből kiárusításra 13 millió forintot, árengedmé­nyekre 3 millió forintot fordí­tottunk, a forgalom arányá­ban, ennek körülbelül a 30 százaléka került Vácra. Tehát túlléptük a keretet, így de­cember 31-ig nem tervezünk külön akciókat, legfeljebb ka­rácsony előtt játékok eladásá­ra, mert kockázati alapunkat nem akarjuk a következő év­re átvinni. Mennyi az alap? A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat igaz­gatóhelyettese a következő felvilágosítást adta: — Vállalati szinten csaknem 20 millió forint kockázati ala­punkból körülbelül 30 száza­lékot kiárusításra, 20 százalé­kot árengedményre fordítot­tunk. Az idén ugyanezeket a számokat követjük. Nagy sike­re volt a februárban megren­dezett téli vásárnak és ugyan­ilyen . formában szeretnénk megrendezni a közeli napok­ban a nyári vásárt is. Szándé­kunkban áll a szezonvégi ki­árusítások mellett különféle akciókat is rendezni. A Vác és Környéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­latnál Palotás József igazgató- helyettessel beszélgettünk: — Az első félévben több mint hárommillió forintunk volt, melyből kiárusításra más- félmilliót, vevőengedményre kétszázezer forintot, árválto­zások készletkülönbségére 407 ezer forintot fordítottunk. Ezenkívül kenyér-leárazásra 145, tej, leárazásra 244 ezer fo­rintot fizettünk ki. A második félévben- kiárusításra és ak­ciókra 650 ezer forintot, ke­nyérre 240, teire 80 ezer fo­rintot tervezzük. A Vác és Vidéke Afész-nál Tóth Károly elnökhelyettes az alábbi választ adta kérdé­sünkre: Vác kézilabda-sportjáról el­mondhatjuk, hogy az utóbbi időben inkább a női csapatok hallattak magukról, míg a fér­fiak eléggé gyengécskén sze­repeltek. A javulás érdekében az elmúlt év végén sportve­zetőink egyesítették az erő­ket, összevonták az Izzó és a Fonó csapatát, és egy új, ütő­képes csapat kialakítását ter­vezték. A város színeiben A férfiaknál tehát egy csa­pat, az Izzó gárdája maradt és a jövőben ők képviselik a várost, e hagyományosan sze­retett sportágban. Az Izzó ve­zetősége nagy erőfeszítéseket tett a jövő biztosítása érde­kében, és ezért a meglevő if­júsági és felnőttcsapat mellett tartalékcsapat szereplését ' is előtérbe helyezte, ahol az it- júságiak közül, már kiörege­dett, de a felnőttcsapatban még nem szerepeltetett játé­kosok kaptak játéklehetőséget. A tartalék mellett két serdülő csapata is alakult az egyesü­letnek. sőt már 10—11 éves fiúkkal beindult az előkészítő csoport is. A felnőtt együttes a megyei bajnokságban szerepel. A ve­— Az első félévben kétmil­lió 200 ezer forint állt ren­delkezésünkre, melyből kiáru­sításra 800 ezer, árleszállítás­ra félmillió forintot fordítot­tunk. Tejre, kenyérre összesen 130 ezer forintot fizettünk. ki. A következő félévben kocká­zati alapunk nagy részét a ve­vőknek adott engedményekre akarjuk fordítani. Erre csak egy példa, mely a Skála-Coop- hoz tartozásunkat is jellemzi, a keddtől keddig akciók. A most rendezett NDK, valamint augusztusban nyíló csehszlo­vák hét is nagy összeget vett ki kockázati alapunkból. Meg kell említeni, hogy az árengedmény semmi más, mint különféle akciók rendezése ab­ból a célból, hogy a vállalat boltjaiba csalogassa a vevőket. Nyitástól zárásig é — De miért kellett a kocká­zati alapból költeni a tejre és a kenyérre? Rendelet írja elő, hogy min­den élelmiszerbolt a nyitástól a zárásig köteles kenyeret és tejet tartani. Ezen árucikkek forgalma az idegenforgalmi helyeken és a többnapos ün­nepek előtt annyira hullámzó, hogy szinte lehetetlen a meg­felelő készletmennyiséget ki­számolni. A boltvezetőket megbünte­tik, ha a záráskor nincs ke­nyér és tej. Ezért aztán sok­szor az igényeknél magasabb, úgynevezett biztonsági készle­tet rendelnek. A zárás után maradt, lejárt szavatosságú, háromnapos kenyér és kétna­pos tej emberi fogyasztásra már nem alkalmas, és azt jó­val áron alul, állatok eteté­séhez forgalmazzák, vagy kise­lejtezik. Vácott, és a váci já­rásban ez egy év alatt meg­haladja az egymillió forintot. Jó lenne tehát megtalálni a helyes arányokat, mert bár a kereskedelem kockázattal jár, azt a kockázatot minél ki­sebbre csökkenteni szeretnék a kereskedelem dolgozói, s közvetve ez a vevőknek is ér­dekük. zetők, az idei bajnoki szezon­ra a két csoport játékosainak összehangolását, ütőképes csapat kialakítását tervezték. A bajnokságban a várt reá­lis eredményt nyújtották, bár időnként elmaradtak a kívánt teljesítménytől. Annak ellené­re, hogy az együttes újjáala- kulóban van, nem lett volna szabad ilyen vereséget szen­vednie hazai pályán az Ik- lad együttesétől, és bizony senki sem számított arra, hogy a Csepel Autó közepes képes­ségű csapatának otthonából pont nélkül térnek haza a váciak. Rengeteg örömteli és biztató dolgot produkáltak a fiúk, de meg kell állapítani, hogy^ az együttes a jelenlegi gárdával nem képes a bajnoki cím megszerzésére, három éven belül. Erősítés kell Mint azt a vezetőség meg­határozta, feltétlenül erősítés­re van szükség, melyet csak idegenből lehet megoldani, vagy pedig nagyobb távlatok­ban kell gondolkodni, hogy a fiatalok beérjenek és ütőké­pes csapatot alkossanak. Saj­nos, előbb-utóbb számolni kell Kovacsics, Bayer és Liebrecz, Az Elektherm Ipari Szövet­kezet egyik üzeme Vámosmi- kolán működik. Két évvel ez­előtt kaptak egy új szerelő- csarnokot 10 millióért. — A sok évi jó munkánk elismerését is jelenti ez a be­ruházás — mondja Major László üzemvezető. — Olaj- és gázkazánokat gyártunk. 500 ezertől 2 millió 500 ezer kilo- kalóriás nagyságig. Az eddi­giek darabonként 10 tonna sú­lyúak voltak, de a gyártást be­szüntettük, új konstrukció alakján dolgozunk. — A BNV-n nagy sikere volt, a bedolgozott anyag 40 százalékkal csökkent, a telje­sítmény jobbá vált. Az újítás lényege, hogy az ovális ala­kot a hengeres váltotta fel, a belső vízszintes felületeket el­hanyagolhattuk. A hatásfoka 90 százalékos lett, melyet gőz­ben vagy forró vízben ad le. Nagy felelősség Ebben az üzemben csak mi­nősített szakmunkások he­geszthetnek. A nyomástartó edény robbanás esetén óriási károkat okozhat, ezért a hossz­varratokat úgy kell összedol­gozni, hogy a röntgenpróba salakot, zárványt ne mutasson ki. A szakmunkásnak a vizsgán különböző testhelyzetekben kell varratot hegesztenie, s há­romévenként meg kell véde­nie a jogosítványát. Érdemes végigolvasni, hogy hogyan ké­szül a Magyar Szabvány sze­rinti kazán. Először tehát az alkatrészek hegesztését rönt­genezik, aztán a hatósági szerkezeti vizsgálat követke­zik. A harmadik lépcső a nyo­máspróba, ahol másfélszeres terhelést kell kiállnia. Csak azután következhet az autómá­rkák, a hőszigetelés és burko­lás szerelése. Az üzem 1980-ban 30 millió forint értéket termelt. Négy esztergapadot kapnak a közel­jövőben, másfél millióért. Mo­dern a csarnok, de a munka így is nehéz. A keresetek négy- és ötezer forint között mozognak. Lengyel Csaba lakatos szak­munkás, vámosmikolai lakos. — Helyben vagyunk, jól keresek, az új csarnok fel­építésével a munkakörülmé­nyek nagyot javultak. A fele­ségem a kötöttárugyár helyi üzemében dolgozik, a háztáji­ban feketeribiszkét termelünk. Évente 20 ezer abból is bejön. Majd, ha a gyerekek akarják, elmennek a faluból. Mi ma­radunk. — Mit gyártanak most? — Talajfúródobokat a Híd­építő Vállalat számára. Ezek­kel dolgoznak a Marx és a Flórián téren. Arra alkalmas, hogy 1040 milliméteres lyukat a három fiatal és igen tehet­séges játékos időszakos kiál­lására, hisz ők sorkatonai szolgálat előtt állnak, és be­vonulásuk esetén játékuk erősen kétséges. Az együttes a tavaszi sze­zon befejeztével a reális ne­gyedik helyen áll, s előrelé­pésre az őszi szezon folyamán sem számíthat. Nem is lenne baj, ha a negyedik helyen végezne, hisz az idei évre nem helyezésbeli, hanem csapat­építési terveket kell megvaló- sítaniok az edzőknek. A bajnoki szezon előtt a felkészülési időszakban a fo- nyódi edzőtáborozással kezde­nek, ahol a tavasz eleji tábo­rozástól eltérően most már komoly szakmai munkát kell folytatni. Sok munka vár az edzőkre, hisz itt már a csa­patszerkezetet kell kialakíta­ni, melyhez a körülmények ideálisak. Ezt az elmúlt félév munkájának tapasztalataival a hátuk mögött bizonyára sike­resen fogják megoldani. Jó formában Régen szerepelt ilyen jól az egyesület ifjúsági gárdája, amely Sári Árpád edző veze­tésével két közepes ifiegyüt­f úr jón, 40 méteres mélységbe. Ebbe pumpálják bele a cölö­pökhöz való nyersbetont. Két műszak Az üzem egyműszakos. Reg­gel hattól dolgozunk 14 óráig. Égetően fontos lenne még egy műszak beindítása, de nincs munkaerő. Major László azt mondja, hogy azonnal felvenne 20 la­katost és hegesztőt. Megren­delés sok van, négyféle vízlá­gyítót kellene -gyorsan gyárta­ni. A vállalat csalogatja az embereket. Viszik őket kirán­dulni, prémiumokat adnak, külön üdülőjük van. A mikolai üzem dolgozói azonban üdülni sem mennek. A málnától, epertől, nyúltar- tástól nem marad idejük. A kulturális igény bizonyos mér­tékig háttérbe szorul. Éppen vége a munkaidőnek. Az emberek igyekeznek a má­sodik műszakba. Vicsotka Mihály Nyári szünet Az SZMT- künyvtárban A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsának váci körzeti könyvtára annak közlését kér­te, hogy az augusztusi műsor­füzettel és a heti programis­mertetéssel ellentétben augusz­tusban szünetelteti a könyvköl­csönzést. Váciak a fesztiválon A Corpus kezdi... A televízió tánc- és popdal­fesztiváljának második elődön­tőjét szombaton 20 óra 5 perc­kor közvetítik az 1. műsor­ban. A programot a váci Cor­pus együttes kezdi, Lenkei Péter—Bradányi Iván Zsúfolt napok című szerzeményének bemutatójával. Versenynaptár A Vízművek SE úszószak­osztálya szenior csapata Leány­falun tart edzést augusztus­ban. Szeptember hatodikén Gyulán rendeznek országos úszóversenyt, melyen a váciak is részt vesznek. A következő vasárnapon Vácott rendezik a hagyományos Dunakanyar Ku­pa úszóviadalt, szeptember 20- án pedig Leányfalun a Pest megyei úszóbajnokságot. tesből alakult ki. A tavaszi fordulóban mindössze Foton szenvedtek vereséget, és je­lenleg a második helyen áll­nak. Ismerve a becsületes felké­szülést, a játékosok szorgal­mát, bízunk benne, hogy rá­cáfolnak a jelenlegi véle­ményre. Tehetségesen bonto­gatja szárnyait Rozmann 11., Kolár, Bakacsi, Földvári, Csukárdi és Rácz. A tarta­lékcsapat a budapesti IV. ke­rület rendezésében zajló baj­nokságban szerepel, ahol je­lenleg az első helyen áll. A budapesti serdülőbajnok­ságban mindkét korcsoport­ban szerepel a váci csapat. A 15 évesek közt az újonc vá­ciak a hetedik, míg az egy évvel fiatalabbak a dicséretes harmadik helyen állnak. Itt is említésre méltó Hegyesi, Sári, Imre, Madár, Bozóki, valamint a fiatalabbaknál Se­bestyén, Miklián, Vörös, Szász, Serföző teljesítménye. A fiatalabbaknál említést érdemel még a szobi Hegyi Gábor, aki szorgalmasan lá­togatja az edzéseket, tehetsé­ges, és ami nem mellékes, 14 éves korára már 192 centi­méterre nőtt. Az őszi szezon­ban mindkét csapatnál elő­relépés várható. Nyári József Segít a 2-es üzem Összeszokott munkacsapat M. Gy. Kézilabda Csapatok, eredmények, tervek

Next

/
Oldalképek
Tartalom