Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1981. AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP nem reménykedhetnék, itt nekünk kell összefogni. Már alig várják, hogy megkapják az ígért sódert és cementet, ősszel végre nem kell a sarat dagasztaniuk, a hét végén megcsinálják a járdát. Nemcsak angyalok Magára talált egy lakóközössé; A köznyelv pEMÜ-lakótelepnek nevezi Solymáron azt a 250 lakásból álló kolóniát, amely a Pest megyei Műanyagipari Vállalattal szemben, a Pilisszentiván felé vezető út jobb oldalán épült. Lényegében két Házsorról van szó: az egyiket Tersztyánszky, a másikat Váci Mihály utca néven tartják számon. A telep létrehozásában valóban meghatározó szerepe volt a vállalatnak, de nemcsak a „pemüsök” jutottak itt OTP-öröklakáshoz. A blokkok két ütemben épültek, s a két honfoglalás között több év telt el. A nagyközségtől elkülönülő világot hosszú ideig furcsa kettősség jellemezte: komfort a lépcsőházakon belül, elhagyatottság, rendetlenség a kapukon kívül. Fatizedelők Jövőre talán már az egész telep ilyen képet mutat majd — Megvallom, mi kezdettől berzenkedtünk, s el is határoztuk, nem várunk. Gyepet telepítettünk, fát ültettünk és reménykedtünk, hogy később sem vágják ki a facsemetéket — mondja Vida László, a PEMÜ gépkocsivezetője, a Váci Mihály utca egyik házának közös képviselője. A zöld oázis azonban továbbra is egyedül árválkodott a kolónia törmelék- és dudvagyűrűjében. Közvetlen szomszédaikon kívül nem akadt követőjük,'Azaz akadt, de az csak bosszantásultra szolgált. Mások ugyanis a készen, az ingyen kapottat sem becsülték,meg. Időközben ugyanis a Tersztyánszky utcai sorházak tövében terepet rendeztek, füvesítettek a tanács költségvetési üzemének dolgozói. A gyep azonban lassú pusztulásra ítéltetett, a facsemetéket csintalan gyerkőcök, parkoló autósok tizedelték. Ügy látszott, a solymári lakótelep a többi sorsára jut: az emberek közömbössé válnak környezetük és egymás iránt. Hogy mégsem ül átok a PEMÜ- lakótelep felett, arra egy verőfényes tavaszi reggelen ébredtek rá az itteniek. Motorjukat túráztató ZIL- teherautók búgása verte föl őket álmukból, egymás után érkeztek a kővel megrakott gépkocsik. Megjelentek a Pest megyei Útépítő Vállalat gépei, emberei és a hengerek takaros aszfaltutat hagytak maguk mögött. Aztán egy, a nagyközségi tanács címére küldött levél postázását követően, hatalmas földkupacok kerültek a blokkok köré — alapanyag a parkosításhoz. Most már azok sem tudtak elfogadható érveket felhozni passzivitásuk magyarázatára, akik ez ideig a külső segítség hiányára hivatkoztak. A jeladás tehát megtörtént, hétvégeken, esténként lapátot, csákányt ragadtak a telepiek. A negyedik emeleten hiába keressük Hegedűs Bélámé köiös képviselőt, zárt ajtóra találunk. Találomra Hídvégi Zoltánéknál nyomjuk meg a csengőt. Hat év körüli gyerek nyit ajtót, az édesanyját szólítja. — Tulajdonképpen szégyenkeznünk kellene. Én legalábbis így vagyok vele. De nálunk valahogy minden fordítva van. Évekig 'pereskedtünk, nagy pénzeket fizettünk az ügyvédnek, mert sok hiányosságot tapasztaltunk a megvásárolt lakásokban. Mondanom sem kell, eredménytelenül. Most már elegem van belőle, és nem csak nekem. Ami a kertészkedést illeti, néhányan megpróbáltunk tenni valamit. Leszóltak érte. Talán azért tartunk itt, mert nincs olyan valaki, aki magával ragadná a többieket. Hídvégi Zoltánnénak valószínűleg igaza van. Legalábbis, ami a szervező egyéniség hiányát illeti. Mert akad ezen a lakótelepen olyan közös képviselő is, aki nemcsak 14 család számára fut anyag után, hanem mind a 250 részére.. Ilyen a riport elején megszólaltatott Vida László is, aki nem volt rest kijárni a gyár illetékeseinél a járdához szükséges kavicsot, cementet. Lombosodó remények Első kaszálás az újonnan telepített gyepen. Slarnfcld Amoldné kezében azonban még csak nretszőolló van: egyelőre ezzel is boldogul tem, egyelőre befejeztem a. tanulást. S ha a feleségemre gondol, hát ő látja az ablakból, hogy jó helyen vagyok — tréfálkozik Vida László. — És mi lesz, ha elkészülnek 8 járdával, a parkosítással, mi tartja össze akkor majd a kollektívát? — Remélem, majd akad valaíki más, aki jártasabb nálam a kulturális és sportügyekben. Szeretnénk ugyanis berendezni a közös használatú földszinti szobát, ahol sakkozhatnánk, beszélgethetnénk anélküli hogy otthonunkban zavarnánk egymást. Egyszer talán arra is akad vállalkozó, hogy a most még csellengő gyerekekkel foglalkozzon délutánonként, persze csak úgy kedvtelésből. — A mi lépcsőházunkban is akadt, aki kereken kijelentette, egyetlen lapát homokot sem hajlandó odébb tenni, aztán az egyik délután azt. vettük észre,^fürdőruhára vetkőzve közibénk állt az ódzkodó lakótárs. Azt hiszem, nagyon jó dolog ez a közös munka. Hamar kiderült, milyen könnyen szót tud érteni a kutatómérnök a faipari munkással, a Szabolcsból ideszármazott család a Budapestről kiköltözötteL — Nem vesz túl sok időt igénybe öntől ez a közösségi munka? — Tavasz óta nem számolom az órákat, nem vagyok úgy lekötve, mint korábban. Az idén érettségizMagára talált egy embercsoport a rideg lakótelepen. Ma még túlzás lenne azt állítani, hogy közösséggé formálódott Mindenesetre már többet tudnak szomszédjukról, odafigyelnek egymásra, törődnek a másikkal. Egyelőre kóstolgatják az ösz- szetartozás ízét a betonrengetegben. Sikerül-e, amit szeretnének, ma még nem lehet megmondani. Annyi biztos, hogy a fák, amelyeket a saját kezükkel ültettek, szépen növekednek, és akkor is tovább lombosodnak, ha netán megcsappan a lelkesedés. S ez is valami. VALKŐ BÉLA Azóta összejárunk Starndfeld Arnoldnét, ha nem is névről, de látásból szinte mindenki ismeri a solymári kolónián. A fekete hajú, törékeny alkatú fiatalasszony valóságos parancsnoka lett a botcsinálta parképítőknek. — Ha hiszi, ha nem, senkit sem kellett nógatni. Mindenki önként jött dolgozni. Még a kisgyermekes mamák is. De van ennek a társadalmi munkának egyéb haszna is azon kívül, hogy megszépül a környezetünk. Egy idő óta összejámak a feleségek, nem mennek el egymás mellett köszönés nélkül férfiak, törődnek a házbeliek egymás kisebb-nagyobb gondjaival. — Ha ez ilyen magától értetődő miért mozdultak olyan nehezen? — Nézze, sokan költöztek ide tanácsi lakásokból, ahol megszokták, hogy mindenben az Ingatlankezelő Fac3or*.:Í2 és gynm híren. Talán egyszer ennek a háznak a lakói is szer- Vállalatra hagyatkozzanak. Csak las- számot vesznek kezükbe, hogy legalább azt ápolják, amit készen kaptak san jöttek rá, hogy itt ilyesmiben Belartaj konkursoj emrég érkezett a hír: az eszperantö-világkongresszuson, amelyet az |w Idén — mint ahogy arról már beszámoltunk — Brasiliáuan tartottal., 11 az éVente rendszeresen meghirdetett irodalmi pályázat esszekategóriá- jában a legjobb pályaműnek járó Luigi Minaaja-díjat a Pest megyei Hírlap munkatársa, Tófalvi Éva kapta. Már ez a siker is indokolja, hogy néhány percre félrebillentsük azt a függönyt, amely a kívülállók elől az eszperantó mozgalom eredményeit, az eszperantó irodalom helyzetét takarja. S még inkább indokolja az a tény, hogy Tófalvi Éva a korábbi években is’ hasonló sikereket aratott a pályázatokon. De egyáltalán: hogyan váft eszperantistává? — Mondjam, hogy véletlenül? Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jártam, az Eöívös-koilégiumban laktam, a szobatársnöm tanult eszperantóul, is nekem annyira megtetszett a nyelv, hogy harmadik szakként ebből is diplomát szereztem. Azután, ahogyan gyarapodtak ismereteim, komolyan kezdtek érdekelni a nyelv s az eszperantó irodalom kérdései. Hogy feleletet keressek rájuk, ahhoz a Jeligés pályázatokon való részvétel lehetősége is inspirált. 19$> óta évente megrendezik — más-más fővárosban — az Eszperantó Világszövetség kongresszusát, ehhez kapcsolódva 1952 óta írják ki a Belartaj konkursojt, magyarul szépművészeti, irodalmi pályázatot. — S ön eredményesen szerepelt a négy legutóbbin. Díjat kapott Várnában, Koppenhágában, Stockholmban és most Brasiliában. A négy közül melyiket tartja a legfontosabbnak? — Tavaly írtak ki először pályázatot eszperantó nyelven írt regényre. A díjat Raymond Schwartzról, a modern, eszperantó nagyregény megteremtőjéről nevezték el. Tíz regény érkezett a pályázatra, a díjat férjemmel, Knichal Oldrichhal — aki nyelvi szempontból lektorálta a regényemet — együtt kaptam meg. Ezt az eredményt azért tartom fontosnak, mert korábban hiányzott az eszperantó irodalomból az úgynevezett „önismereti regény”, a mozgalom történetét, szerepét feldolgozó mű, pedig a fenti kérdések alapvetően fontosak. Nos, ez a regény a két világháború között egy képzelt közép-európai országban játszódik, s az eszperantista . Jitifasiszta ellenállókról szól. Történelmi tény, hogy a fasizmus üldözte az eszperantó mozgalmat, a Korthy-rendőrség például rendeletileg oszlatta fel a Magyar Eszperantista Munkásszövetséget 1034-ben, azzal az indoklással, hogy az „a bolsevik! propaganda melegágya”. — Kapcsolódott-e Idei esszéje a tavalyi regényhez? — Mostani tanulmányomban, amelynek címe A személyi tényező szerepe {az eszperantó irodalomban, az eszperantó író sajátos helyzetéről írtam, arról: mit jelent Idegen nyelven írni egy egységes nyelvi-ctnika környezetében. Az eszperantó író ma a legmagánycsabb író a világon, s elszigeteltségét egyelőre csak úgy lehet feloldani, ht műveit lefordítják az egyes nemzeti nyelvekre. Szathmári Sándort például, az Utazás Kazohinába frtgát, aki mindvégig eszperantó írónak vallotta magát, fordítás nélkül ki ismerné nálunk? A fordítások híveke't — később talán egyre több aktív résztvevőt is — szereznek a mozgalomnak. — Ön azért nem tartozik a Icgmagánvosabbak közé ... C seh származású férjem is eszperantista — éppen most jelent meg egy novelláskötcte Prágában —, s ez számomra nagyon sok segítséget jelent, hiszen otthon általában eszperantóul beszélünk. Tizenöt hónapos fiúnk pedig egyformán hall magyar, cseh és eszperantó szót. — De a mama mindhárom nyelven mama? — Téved Eszperantóul pan jó. csehül maminka. Az autó azonban így is, úgy is autó. Úgyhogy a gyerek ezt tanulta meg legelőször P. SZABÓ ERNŐ Szükségtelen árgus szemekkel végigjárni azonban a blokkok környékét, hogy észrevegyük, nem változott varázsütésre mindenki angyallá. A Tersztyánszky utca 90. szám alatti épület lakóiról a tavasszal ültetett bokrokat, fákat elborító gyomtenger árulkodik. Vagy mégsem? Kérdezzük meg a legilletékesebbeket, a ház lakóit. KÖZÖS OTTHONUNK _______ % i 1 deje a solymári lakótelep ős-, pontosabban első lakói. És persze „tűrték” az embermagasságú gyomot, a szemetet, a port, esős időben a sarat. Miért nem csináltatja meg a tanács?! Kár hozzákezdeni, a PEMU hamarosan úgyis rendezi a terepet, parkosít. Addig meg, majd csak lesz valahogy! — vélekedtek négy észtén-
