Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-29 / 202. szám

FsjőkelfM a gumiüzemljil A karfái! Petőfi Tsz vérségi gumiüzemében a szorgos és ügyes kezű asszonyok sokféle eszközt és alkatrészt állítanak elő. Régóta gyártott termékük a tehenészetekben használatos fejő- kehely. Képünkön: Király Sándorné egy kész fejőkelyhet bont ki a sütőmintából. Bene Mihály felvétele Egyetemi tanévnyitó Beiratkozás a gimnáziumba Az ősz közeledtét jelzi, hogy szaporodnak az iskolai hírek. Meghívón adják tudtul, hogy az agrártudományi egyetem aulájában szeptember 7-én 10 órakor tartják az ünnepélyes tanévnyitót, amelyen dr. Bíró Ferenc rektor köszönti mun­katársait, a hallgatókat, az utóbbiak között az egyetemi tanulmányaikat idén kezdő elsőéveseket is. Az ő beiktatá­sukkal egy időben átadják a címzetes egyetemi tanári és a címzetes egyetemi docensi cí­mekről szóló okmányokat azoknak a tudományos ” és gyakorlati szakembereknek, akik napi munkájuk mellett az egyetemi oktatásból is részt kérnek. Heltai Miklós, a gödöllői Török Ignác Gimnázium és pvónői Szakközépiskola igaz­gatója viszont arról tájékoz­tatott, hogy intézményükben augusztus 29-én fél nyolc óra­kor tartják a pótvizsgákat, míg az ünnepélyes tanévnyi­tó náluk szeptember 1-én 10 órakor lesz. A levelező tago­zatra való beiratkozás augusz­tus 31-én 15-től 18 óráig tart, a levelezősök oktatása szep­tember 8-án 15 órakor kezdő­dik. Azt is elmondta a gimná­zium igazgatója, hogy mind a nappali, mind a levelező ta­gozatosok helyben vásárolhat­ják meg a tankönyveket. Városi moziműsor 25 millió fontos váltságdíj. Színes angol bűnügyi film, 4, 6 és 8 órakor. Megoldódó vizes gondok A törpevízmű létesítésének gondolata nem új keletű Ver- segen, a tanács ugyanis régóta tisztában van az ivóvízproblé­ma súlyával. Az első lépések megtételére a kivitelezés terén tavaly tavasszal került sor, amikor a Nógrádi Bányász Vállalat az előzetesen megkö­tött szerződés szerint felvo­nult, s két hónap leforgása alatt kétszázötven méter mély­ségű kutat fúrtak, Nem sok­kal később a KÖJÁL vizsgá­latai ennek is alkalmatlannak találták közfogyasztásra a vi­zét. Kwf volt, víz nem. A község vezetői új megol­dási lehetőségeket latolgattak, végül is a megyei tanács sietett a község segítségére, mégpedig oly módon, hogy magára vállalta egy újabb kút megfúrásának költségeit. A második alkalommal az orszá­gosan jó hírnévnek örvendő Vízkutató és Kútfúró Vállalat debreceni üzemével sikerült szerződést kötnie a tanácsnak. A második kút fúrásához március végén kezdtek hozzá, a fúrás időtartama azonban elhúzódott, mivel kétszáz mé­ter körüli mélységben rendkí­vül szilárd anyagba ütközött a fúrófej. A hosszas, kitartó át­hatolási kísérleteket siker ko­ronázta, s végül háromszáz méteres mélységben bukkantak vízadó rétegre. Innen szivaty- tyúzás nélkül harminc liter víz folyik ki percenként, szi­vattyúzással pedig száznyolc­van literre számítanak. A má­sodik kút vizét a KÖJÁL jó minőségűnek találta. Az első kút vizét is többször megvizsgálták, s a nyár eleji vizsgálatok már ezt is kelle­mes ízűnek, minőségileg is ki­fogástalannak ítélték. A szak­értők feltételezése szerint e furcsaság oka valószínűleg a helyszínre kihordott, s egy ideig szabadon tárolt csövek elfertőződésében rejlett. Per­sze, a második kút megfúrása sem volt hiábavaló, mivel az első száznegyvennégy liter vi­zet ad percenként, s a szakér­tői vélemény szerint ez kevés lenne önmagában a lakosság és a közintézmények vízigényé­nek fedezésére. A két kút együttes hozama viszont táv­latokban gondolkodva is ele­gendő lesz. A kiindulópont már megvan, de hogy a falu minden részére eljusson a jó víz, még sok és nehéz feladat áll a község vezetői előtt. B. M. LLOI ma A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 202. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT-----7^-­A város, a községek iskoláiban Végeztek az előkészületekkel Vége a vakációnak, kezdő­dik az iskola. Sok a teendője ilyenkor a pedagógusoknak, a tanácsok művelődési osztályai munkatársainak, de a szülők­nek, s a diákoknak is. Az utóbbiaknak könyveket, tan­szereket, esetleg a kinőtt kö­peny, tornacipő, az elkallódott tisztasági csomag helyett kell újakat beszerezni. Ámbár, aki csak most kezdi, nem biztos, hogy jól jár. Több elsős Mint ahogy a nyári iskolai karbantartásokkal, javítások­kal is idejében végezni kellett a város és a járás általános és középiskoláiban. Vajon, ho­gyan sikerült a felkészülés és mi lesz a menetrend? Ezekkel a kérdésékkel fordultunk a vá­rosi tanács és a járási hivatal művelődésügyi osztályaihoz. A városban elmondták, hogy a festéssel, a szokásos nyári munkákkal valamennyi intéz­ményben elkészültek, tiszta is­kolák várják a diáksereget. Az idén különösen az elsősök lesznek sokan: az Erkel Fe­renc általános iskolában pél­dául öt osztályt kell indítani a részükre. Így is nagyok az osztálylétszámok. Az idén két kislétszámú első osztályt is indítanak, amelyek a Dam- janichhoz tartoznak, majd, sa Petőfi téren működnek. Ötvennél több napközis cso­port lesz a városban: minden iskola lehetőségeihez mérten próbál igazodni az igényekhez. Mivel a város iskolái nem vesznek részt az ötnapos mun­kahéthez igazodó kísérletben, az idén még marad a 11 napos ciklus. Így az ünnepélyes tan­évnyitókat szeptember 1-én tartják, a tanítás másnap kez­dődik. Az első félév 1982. ja­nuár 2-án zárul, bizonyítvány­osztás február 5-ig. A téli szü­netet december 21-től adják ki és január 3-ig tart. Képesítés nélkül Afelől is érdeklődtünk, hogy milyen a tantestületek össze­tétele. Kérdésünkre elmond­ták, hogy a város helyzete ál­talában jónak mondható. A tanév a nyugdíjasok — né­gyen lesznek —, búcsúztatásá­val és a pályakezdők fogadá­sával kezdődik. A szakos ellá­tottság jó, gond viszont, hogy a gyermekgondozási segélyre menő mamákat nehezen tud­ják pótolni. Az így megüresedett helyek­re szerződéssel vesznek fel nevelőket, s elengedhetetlen, hogy képesítés nélküliekkel töltsenek be néhány üres he­lyet. Arra azonban ügyelnek, hogy a jelentkezők csak jó érettségi eredménnyel próbál­kozhassanak a neveléssel, ok­tatással, s elsősorban olyano­kat kerestek, akik egyébként is erre a pályára készülnek. A járás községeiben is ha­sonló a helyzet: a nyári kar­bantartással, a festéssel, a ki­sebb javításokkal mindenütt elkészültek. Nagyobb felújí­tásra az idén Dányban és Pé- celen került sor, az új, vagy felújított tantermekben szep­tember elején mindkét helyen megkezdődhet a tanítás. Akár­csak az aszódi új iskolában. Tizenegy nap Vácszentlászlón az idén elő­ször szerveztek napközis cso­portot, amelynek zavartalan működéséhez melegítő kony­hát alakítottak ki az iskolá­ban, ahová az óvodából hord­ják majd az ebédet. A községi iskolában is ma­rad a l'l napos ciklus, a tan­évnyitókat mindenütt szeptem­ber 1-én tartják, a tanévnyitó értekezleteket pedig augusztus 29. és szeptember 1-e között. A járás több községében — különösen Kerepestarcsán —, gond a pedagógushiány. Több pályakezdőt vártak, mint amennyi végül jelentkezett. Ennek egyik oka a város és Budapest elszívó hatása. Különösen gyógypedagógu­sokból és tanítókból van hiány, de kevés orosz- és az énektanár is. Tavaly csak egy-két képesítés nélküli ne­velőt kellett alkalmazni a já­rásban, az idén a számuk alig­hanem tíz fölött lesz. De a községekben is vigyáznak ar­ra, hogy csak rátermett fiata­lok kerülhessenek katedrára. G. Z. Állatorvosi ügyelet Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepes­tarcsán, Mogyoródon, Nagy- tarcsán, Pécelen, Szadán, Ve­resegyházon augusztus 30-án, vasárnap: dr. Mohai Imre, Veresegyház, Bánóczi u. 2. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Valkón, Vácegresen, Váckis- újfalun, Vácszentlászlón, Ver- segen, Zsámbokon augusztus 30-án, vasárnap: dr. Varró Imre, Túra, Dózsa Gy. u. 2. Kézilabda üzemi bajnokság Véget ért az üzemi kézilab­da-bajnokság az Árammérő- gyárban. Három hét alatt hét Várják a bogiakat Utazik a Muharay együttes Nyugdíjasok a Dunakanyarban — Sikerült a hét végére mind az öt autóbuszt megszerezni, és ez nehezebb volt, mint a hét végi programokat meg­szervezni — mondja Dinnyés László, a bagi művelődési központ igazgatója, s aztán so­rolja augusztus utolsó napjai­nak programját. Látványosság — A művelődési központ és a túrái Galgavidéke Áfész Muharay Elemér Népiegyüttese szombaton délután két autó­busszal elutazik Nagykátára, hogy részt vegyen a szövetke­zeti néptánccsoportok 111. Pest megyei találkozóján. Szomba­ton este tájelőadás keretében a pilisvörösvári Német Nem­zetiségi Együttessel Tápió- bicskén, majd a szigetújfalui Német Nemzetiségi Csoporttal Tápiószecsőn lépnek közön­ség elé. A tájelőadáson az együttes ötvenperces műsort ad. Ezt tekinti meg a szakmai zsűri és értékeli a látottakat. Az együttes a műsorok befejezése után Szentmártonkátára, a Ferenctanyai Állami Gazda­ságba utazik. A közös vacsora elfogyasztása után a> pilisvö­rösvári és a vecsési együtte­sekkel tábortűz mellett is­merkednek. szórakoznak éjfé­lig. Másnap, vasárnap Nagy­kátára utazik a csoport. Az együttesvezetők, valamint a fenntartók megbízottai részé­re szakmai tanácskozás lesz, amelyen a zsűri elmondja a tapasztalatait és tanácsokkal látja el az együtteseket, segít­ve ezzel további fejlődésüket. Tíz órakor Nagykátán a gimnáziumtól az új szabadtéri színpadig menettáncversenyen vesz részt a találkozó tizen­egy együttese. Tizenegy órakor kezdődik a gálaműsor. Vala­mennyi együttes azzal a tíz­perces műsorral lép fel, amely­re a zsűri javaslatot tett. Sze­retnénk, mondja Dinnyés László, ha a nagyon látvá­nyosnak ígérkező rendezvé­nyen sok bagi lakos megjelen­ne és szurkolna községe sok sikert elért hagyományőrző csoportjának. Koncert Azt, hogy a másik három autóbusz milyen célra kell, Gergely Sándor, a bagi és Ré­ti István, a hévízgyörki nyug­díjasklub elnöke mondta el. A bagi nyugdíjasok kilencvenen, a hévízgyörkiek ötvenen a Dunakanyarral ismerkednek. Szentendre —Visegrád—Esz­tergom az útirány. A csopor­tokhoz a TIT városi-járási el­nöksége adott szakképzett idegenvezetőket, s így előre­láthatóan mód nyílik az is­meretek bővítésére is. — Persze, a faluban maradó fiatalok sem maradnak prog­ram nélkül — tájékoztatott Bankó János előadó —, mert vasárnap este 8 órakor kezdő­dik a bagi művelődési köz­pont színháztermében a Dina­mit együttes koncertje. A jó­nevű és a fiatalok körében népszerű zenekar hosszú ideig hangversenyezett a Szovjet­unióban, s hazatérésük óta még kevés helyen léptek fel, ezért várható, hogy a vasárnap esti koncertjük sok fiatalt vonz nemcsak a környező községekből, de távolabbról is. A hangverseny után kez­dődő diszkó éjfélkor ér véget. Szórakozás Az ősz, a tél — szerencsé­re — még várat magára, ha hűvösebbre fordult is az idő, így még nem indult meg a közművelődési idény sem. Ez a hétvége viszont máris nagyüzemet jelent a bagi mű­velődési központban. Az öt buszon mintegy kétszázötve­nen, a koncerten várhatóan hat- hétszázan pihennek, szó­rakoznak, s a népművelők joggal mondják: Ezen a hét­végén is sokak számára te­remtettük meg az érdeklődé­süknek megfelelő programot. Azt hiszem, így természetes ez, s így van rendjén. F. M. fordulót játszottak a csapatok, s az elsőség eldöntése az utol­sóra maradt. Az esélytelen Forgácsoló üzem egy mérkő­zéssel a bajnokság vége előtt még az élen állt, de végül re­mek csatában és a papírfor­mát igazolva, a Műszerész üzem diadalmaskodott, s a lab­darúgás után kézilabdában is a legjobbnak bizonyult. Az idei torna, bár csak négy csapat vett részt rajta, ki­egyensúlyozottabb volt, egyik gárda sem rendelkezett igazi profikkal. A végső sorrend: Műszerész 8, Forgácsoló 7, TMK 5, Iroda 4 ponttal. Az első három helyezett csapat érmeket kapott, s mind a négyen okleveleket. A baj­nok Műszerész üzem a vándor­serleget is elnyerte és értékes ajándéktárgyakat kaptak a já­tékosok. Külön díj jutott a legjobb góllövő Juhász László­nak és Kocsis Péternek, a leg­jobb kapusnak. A fair play díj nyertese az Iroda csapata lett, Két végi sportműsor Labdarúgás Vasárnap, 30-án délelőtt 10 órakor a GEAC-sporttelepen fogadja a GSC Vác csapatát a megyei bajnokságban. Előtte 9 órakor GSC ifi—Vác ifi. Megkezdődnek a küzdelmek a járási labdarúgó-bajnokság­ban is. A GEAC, az egyetemis­ták későbbi kezdése miatt még nem játszik. A vasárnapi párosítás: Erdőkertes—Veres­egyház, Isaszeg—Domony, Zsámbok—Pécel, Kerepestar- csa—Hévízgyörk, Galgahévíz —Valkó. Kézilabda Vasárnap délután a GSC ké- zilabdásai a2 egyetemi sportpá­lyán fogadják Pilisvörösvár csapatát. Az ifik 14.30-kor, a felnőttek 16 órakor kezdenek. Szombati jegyzet Testedzés Vége a nyárnak. Megle­het: a vénasszonyok nya­ra még tartogat számunkra néhány szép, meleg, napfé­nyes napot, netán hetet, de visszavonhatatlan, hogy mostantól már az őszbe megyünk. Aki nem ért vele egyet, szóljon: ez a nyár különle­gesen kedves volt hozzánk. S bár így is akadhat, aki a rosszul megválasztott sza­badság idejét szidja, mert akkor éppen nem volt ká­nikula, igazi strandidő, alig­hanem hosszú évek óta mm volt hasonlóan me­leg, száraz időnk ezekben a hónapokban. Bizofiyságul elég, ha a csapadékmér­leget nézzük: már-már ag­gasztóan kevés eső hullott járásszerte. A mezőgazdászok persze nem örülnek, de most nem az ő gondjaikról van szó. Hanem azokról a kelle­mesebbekről, amit né­melyikünknek a nyár oko­zott: hol töltsem el a sza­bad időmet, mivel szóra­koztassam magamát és a családomat, a barátaimat. Ilyen időben persze első .helyre kerül, s került is a fürdés, a napozás, a spor­tolás, a testedzés. Mitagadás, év közben éppen eleget sírtunk azon, hogy nincs időnk, erőnk, lehetőségünk mozogni. Ke­veset kirándulunk, uszodák­kal nem bővelkedünk. Az egészséges, a testedző moz­gás hiányzik. S ez még azokra a fizikai munkát végzőkre is áll, akik ugyancsak sokat mozgatják izmaikat, akár a gépek mellett, akár a földeken. De a kétféle mozgás nem ugyanaz. Erről az élspor­tolók mesélhetnek. Egy at­létával beszélgettem a nyá­ron, aki építkezésen segí­tett a barátjának. S az egész napi betonhordás után, este még levezetés­ként futott vagy öt-hat ki­lométert, mondván: ki kell mozognia magából a fáradtságot! Akár így, akár úgy azért a nyáron biztosan vala­mennyiünk többet sportolt, futott, labdázott, kirándult, mint egyéb évszakokban. S ez nem utolsósorban ép­pen a szép nyárnak volt köszönhető, amely végig jó idővel hívogatott bennün­ket a szabadba. S most? Megint kezdődik minden elölről? A panasz­kodás, a tunyulás, a nyá­ron leadott kilók újbóli felszedése? Megint az idő és a lehetőségek hiányára panaszkodunk majd? Bármilyen szomorú, azt hiszem ez az idén is így lesz. így volt tavaly és azelőtt is. De vajon mit lehetne kitalálni, hogy leg­alább jövőre már ne így legyen? Lehet, hogy túlontúl op­timista vagyok, de azt hi­szem a legszükségesebb dol­gok ki vannak találva. So­rolhatom. Már legalább öt­hat községből kaptuk a hírt, hogy kezdődik a kis­pályás labdarúgó-bajnok­ság. Ezeken sokan kerge­tik a labdát, ha nem is mindannyian profi módon, de hasznosan. Hamarosan megkezdődik a pontvadá­szat a városi kispályákon is. Mint ahogy nemrégiben fejeződött be például az Árammérőgyárban, ahol kézilabda (!) üzemi bajnok­ságot szerveztek. Tíz jegyzet helye sem volfia elegendő felsorolni azt a tömérdek lehetőséget, amit egy év alatt, mondjuk jövő nyárig kínál Gödöllőn és a járás községeiben a tömegsportnaptár. Minde­nütt sportnapokra, ünnepi kupákra, bajnokságokra, kocogásra, focira, asztalite­niszre, tollaslabdára, kézi- és kosárlabdamérkőzésekre készülnek — egyelőre a szervezők. Reméljük a jeles alkal­makkor nem maradnak magukra s eljönnek, el­mennek mindazok, ak'knek testedzésre van szüksége? S vajon akad-e valaki, aki nyugodtan állíthatja, nekem ugyan nincs rá szükségem? Ha akad, ak­kor sem irigylem. Gáti Zoltán ISSN 0133—1957 (Gödöllőt Hírlap) V

Next

/
Oldalképek
Tartalom