Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-29 / 202. szám
Ma: 3. oldal: Levegőben, víz alatt, lőtéren 4. oldal: Szép lesz, ha végre elkészül Tanévkezdés az iskolában 6. oldal: Pest megyei rivalizálás 7. oldal: Családban — ház körül Együtt az utakon 8. oldal: Hétvégi kalauz Házigazdaként Szívesen látott vendégeket fogad ma és holnap Gödöllő. A Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Magyar Honvédelmi Szövetség a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen rendezi meg az MHSZ-vezetők IV. országos tanácskozását. Ez alkalommal az elmúlt fél évtized munkájának értékelésére, vélemény- és tapasztalatcserére, valamint újabb öt esztendő feladatainak meghatározására készül a szövetség kongresz- szusa. A nagy jelentőségű tanácskozáson ,az MHSZ különböző szintű vezetőivel együtt részt vesznek a velük együttműködő állami és társadalmi szervek képviselői, a fegyveres erők parancsnokai, társadalmi aktivisták és veteránok is. Felszólal a tanácskozáson Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára, aki házigazdaként köszönti a jelenlevőket. Első alkalommal vesznek részt az MHSZ-vezetők országos tanácskozásán a testvérszervezeteknek a Szovjetunióból, Bulgáriából, Csehszlovákiából, Kubából, Lengyelországból, az NDK- ból és Romániából érkező küldöttségei. Az MHSZ főtitkárának beszámolójában minden bizonnyal nagy hangsúllyal szerepelnek majd a lakosság, különösképpen az ifjúság hazafias és internacionalista nevelésének feladatai, a honvédelmi oktatás és a honvédelmi felkészítés főbb tennivalói. A ma délelőtti ünnepélyes megnyitó után elhangzó főtitkári beszámolót vita követi, s ez előreláthatólag vasárnap délelőtt is folytatódik. E tanácskozást ugyanis az országban mindenütt — így, miként arról többször beszámoltunk, Pest megyében is — szakosztály- és klubülések, értekezletek előzték, meg, s az ott elhangzott vélemények, tapasztalatok alapján kerül most sor a szövetség tevékenységének, munkamódszereinek elemzéseire, a hatékonyabb munka feltételeinek meghatározására. Holnap a főtitkár a zárszó, majd a legjobbak munkájának elismerése után a tanácskozás résztvevői együtt tekintik meg a gödöllői repülőtéren a Pest megyei honvédelmi és sportnap délutáni programját, amelyet olvasóink lapunkból már megismerhettek. Pest megye társadalmi és állami vezetői, az MHSZ megyei vezetősége és aktivistáinak s.zázai, az ipari és mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek, valamint népművészetünk és sportéletünk megyei legjobbjai lelkiismeretes munkával készültek erre a rangos eseményre. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a tanácskozás résztvevői az eredményes munkához szükséges feltételeket megtalálják Gödöllőn és szívesen gondolnak majd vissza a vendéglátók igyekezetére, gondosságára. Az előkészületek és a program ismeretében meggyőződésünk az is, hogy a holnap Gödöllőre látogatók tízezreinek felejthetetlen élménysorozatban lesz részük, s ugyanakkor teljesebbé válik a képük a Magyar Honvédelmi Szövetség több százezres táborának a mindennapi munkájára vonatkozóan. Jó munkát, az MHSZ-vezetők IV. országos tanácskozásán résztvevőknek hasznos időtöltést a Pest megyei honvédelmi és sportnap minden vendégének! Cseri Sándor KÖZELET PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Dr. Tatai József pozsonyi főkonzul és Hrabec István konzul a magyar és a szlovák Tanácsköztársaság védelmében elesett magyar vöröskatonáknak a szlovákiai rima- szombati járásban lévő sírjaira pénteken ünnepélyesen virágcsokrokat helyezett el. A járás négy helységében összesen több mini, húsz magyar vöröskatona síremlékét nagy kegyelettel gondozza a helyi lakosság, és hősi haláluk évfordulóiról rendszeresen megemlékeznek. Nageeh Mohammed Ibrahim, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság hírügynökségének vezérigazgatója a Magyar Távirati Iroda vezér- igazgatójának meghívására hazánkban tartózkodott. Tárgyalásokat folytatott az MTI vezetőivel a két hírügynökség közötti kapcsolatok megteremtéséről, majd dr. Lakatos Ernő, az MTI és Nageeb Mohammed Ibrahim, az ANA Hírszolgálati Iroda vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá. A jemeni vendéget fogadta Győri Imre, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője. XXV, ÉVFOLYAM, 202. SZÁM Ára 1,40 lóriul 1981. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT Angola ügyében Összeült a Biztonsági Tanács Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap délután, helyi idő szerint 16 órakor, közép-európai idő szerint 22 órakor ült össze, hogy megvitassa az Angola ellen elkövetett dél-afrikai agressziót. Az erről szóló döntést a BT-tagországok képviselőinek csütörtök esti konzultációján hozták meg. Lázár György látogatása a magyar néphadseregnél Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénteken a magyar néphadsereg több egységéhez látogatott el. Programját a Honvédelmi Minisztériumban kezdte, ahol Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter fogadta, majd tájékoztatta a honi- légvédelem helyzetéről. Ezt követően Lázár György a honi légvédelmi csapatok tevékenységével ismerkedett és felkeresett több honi légvédelmi alakulatot. Ütja először Pápára vezetett, ahol katonai tiszteletadással fogadták. A fogadásnál jelent volt Pap János. az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára, az országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke. Bakó Ferenc alezredesnek, az alakulat parancsnokának jelentése után a kormány elnöke megtekintette a pilóták oktatását szolgáló korszerű technikai eszközöket, megismerkedett a repülési ismeretek elsajátításának, oktatásának módszereivel. Ezután megnézte a pilótáktól magas fokú technikai felkészültséget, rátermettséget kívánó MIG-családok repülőgép-bemutatóját, a készültségi szolgálatot és egy vadászrepülőgép próbariadóját. , A Minisztertanács elnökének programja egy rádiótechnikai alegységnél folytatódott. A parancsnok jelentése után Lázár György megtekintett több, különböző rendeltetésű lokátortechnikai berendezést. Ezt követően az egyik dunántúli légvédelmi rakétarendszerrel ismerkedett meg, ahol tájékoztatták a rakétakomplexum főbb jellemzőiről. Végezetül a kormány elnöke találkozott a honi légvédelmi hadsereg vezetőivel, parancsnokaival. Elismeréssel szólt a katonák derekas helytállásáról, a látottakról. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az ellátás általános színvonalának emelése, a lakosság munkaerő- és anyagi tartalékainak hatékonyabb felhasználása érdekében az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleteket alkotott a kisüzemi és a szövetkezeti gazdálkodás jogi feltételeinek továbbfejlesztésére. A szövetkezetekre vonatkozó törvényi rendelkezéseket módosító törvényerejű rendelet a szükségletekhez gyorsan igazodni képes szervezeti formákat hozott létre: a kis szövetkezetei, valamint az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoportot. A kis szövetkezet — legfeljebb 100 tagú — az ipar és a szolgáltatás területén működő önálló jogi személy, amelynek a rész- munkaidőben foglalkoztatottak, nyugdíjasok és egyetemi hallgatók is tagjai lehetnek. Az ipari és szolgáltató, szak- szövetkezet valamely szövetkezet keretében, de önálló A hűtéshez is kell energia Nemzetközi kollokvium lesz Budapesten Energiára nem csak a fűtéshez, hanem.. ennek ellenkezőjéhez, a hűtéshez is szükség van. A felesleges meleg kivonásához ugyanis a hűtőközeget mozgatni,- áramoltatni kell, s ezt energia, legtöbbször villamos energia igénybevételével tudjuk csak elérni. De nem csak a háztartások áramfogyasztásában jelentős tétel a hűtőszekrény, az országos villanyszámlát is nagyban befolyásolja. Éppen ezért választották a szeptember 1-én, Budapesten, az MTESZ Kossuth téri székházában kezdődő V. nemzetközi hűtőtechnikai kollokvium egyik központi témájának a hűtőkészülékek energiafelhasználását, a takarékosság lehetőségeinek vizsgálatát. A Gépipari Tudományos Egyesület rendezésében tizenöt ország mintegy 270 szakembere 3 napon keresztül tanácskozik egyebek között olyan kérdésekről, hogy milyen feladatokat jelent az energiatakarékos hűtőkompresszorok fejlesztése, hogyan lehet a háztartási hűtőszekrények fogyasztását csökkenteni, vagy éppen hogyan lehet a napenergiát felhasználni a hűtéstechnikában. (Mivel a hazai háztartási hűtőszekrények kompresszormotorját — s ez határozza meg döntően a fogyasztást — az ikladi Ipari Műszergyár készíti, a gyakorlati megvalósítás során nagy szerep jut ennek a Pest megyei nagyüzemnek is.) A tanácskozás másik központi témája a hulladékhö-hasz- nosítás és a különböző hővisz- szanyerő berendezések alkalmazásának lehetősége lesz. Míg a különböző, fejlett ipari országokban már évek óta alkalmazzák például a hőszivattyúkat, melyekkel természetes vizek, a talajvíz, vagy akár a föld melegével is lehet fűteni, nálunk — egy-két kísérlettől eltekintve — ez még gyerekcipőben jár. Ennek megfelelően érdeklődésre tarthat számot az az előadás, mely a hőszivattyúk magyarországi alkalmazásának gazdaságossági kérdéseit taglalja majd. Hulladékhő — vagyis a hűtés, szellőztetés során keletkező, s többnyire a levegőbe engedett meleg — sok helyen keletkező, s többnyire a levegőbe engedett meleg — sok helyen keletkezik, többek között a mezőgazdasági nagyüzemek korszerű állattartó telepein. A veszteségek, az energiafelhasználás csökkentésének lehetőségeiről, ezek berendezéseiről is több előadás, hangzik majd el s külön kerekasztal-megbeszé- lést rendeznek majd ebben a témakörben. gazdasági elszámolásban tevékenykedik. Módosítva korábbi törvény- erejű rendeletét, az Elnöki Tanács rendelkezéseket fogadott el a lakosság fogyasztási szolgáltatásainak csaknem felét nyújtó kisipar továbbfejlesztésére. Az új jogszabály felszámolja a ma már szükségtelen jogi korlátozásokat, lehetőséget teremt a kisipar és a gazdálkodó szervezetek hasznos- együttműködésére, elősegíti a kisiparosok társulási lehetőségeit. Az Elnöki Tanács felhatalmazta a Minisztertanácsot a Polgári Törvénykönyvnek a polgári jogi társaságokra vonatkozó szabályaitól eltérő együttműködési forma, a gazdasági munkaközösség szabályainak megalkotására. Fenti célkitűzésekkel összhangban — módosítva a társadalombiztosításról szóló törvényt — az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel bővítette a kisiparosok, a magán- kereskedők, továbbá segítő családtagjaik társadalombiztosítási ellátását. Eszerint a kisiparosok és a magánkereskedők — tevékenységük sajátosságaiból adódó kisebb eltérésekkel — társadalombiztosítási szempontból a munkaviszonyban állókkal azonos helyzetbe kerülnek, segítő családtagként közreműködő házastársuk pedig jogot szerez a nyugellátásra és a baleseti ellátásra. A végrehajtási jogszabály a nyugellátást a mezőgazdasági szövetkezetek tagjainak a közös munkában részt vevő családtagjaira is kiterjeszti. Az ismertetett, jogszabályok 1982. január 1-én lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács ezután igazságszolgáltatási szervezeti és személyi kérdésekben határozott: módosította egyes bíróságok illetékességi területét, továbbá bírákat választott meg és mentett fel. Az Elnöki Tanács végül egyéb, folyamatban levő ügyeket tárgyalt. Ji Aktív, fegyelmezett szakszervezeti élet Csökkent az írásos munka Visszaélnek a tudománnyal Világszerte újabb tiltekosásek a neutronbomba ellen A Magyar Tudományos Akadémia debreceni Atommag- kutató Intézetének tudósai, mérnökei tegnap megvitatták a neutronbombáról rendelkezésükre álló információkat, s ezzel összefüggésben a neutronbomba gyártásának és esetleges európai telepítésének veszélyeit. Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a neutronfegyver gyártására vonatkozó döntés visszaélés a tudomány eredményeivel. A tanácskozás résztvevői az Országos Béketanácshoz intézett táviratukban leszögezték: a tudományos eredményeknek kizárólag az emberiség boldogulását és javát kellene szolgálnia. A magunk részéről is tiltakozunk a neutronfegyver gyártása és tervezett európai telepítése ellen, mert az nagymértékben megnöveli egy nukleáris világháború ki- robbantásának kockázatát. A tiltakozás nemcsak hazánkban, hanem világszerte folytatódik. A Béke-világta- nács nyilatkozata, amelyet a második világháború kirobbanásának 42. évfordulójára emlékezve tett közzé, a többi között rámutat, hogy az Egyesült Államoknak a neutronfegyver gyártásáról hozott határozata a nemzetközi béke ellen elkövetett szörnyű bűntett. Az amerikai lépés az emberiséget a fegyverkezési verseny további fokozásának irányába taszítja— szögezi le a dokumentum. Eddig Franciaországban már több száz értelmiségi — neves írók, művészek — írta alá a felhívást, amely rámutat, hogy a neutronfegyver gyártására vonatkozó amerikai döntés megnyitja korlátozott atomkonfliktus lehetőségét Európa földjén. Vácrátóton, az MTA Botanikai Kutató Intézetében tartotta ülését a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége, amelyen megjelent Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára és Jámbor Miklós, az SZMT vezető titkára Hunya István elnök megnyitója után dr. Dobi Ferenc főtitkár üdvözölte a megjelenteket, majd az elnökség megtárgyalta a MEDOSZ Pest megyei bizottságának jelentését az alapszervezetek ellenőrzésének tapasztalatairól. Major Péter, a megyei bizottság titkára az írásos beszámolót néhány számadattal egészítette ki. Elmondta, hogy 145 MEDOSZ-alapszervezet működik Pest megyében 52 680 taggal. Ebből a termelőszövetkezeti és közös vállalatok tagsága eléri a 31 ezret. 2243 szocialista brigádban több mint 30 ezren dolgoznak. Az ország termelőszövetkezeti szakszervezeti tagságának közel 40 százaléka Pest megye szövetkezeteiben található. A jelentés megállapította, rendszeres és megalapozott lett az elmúlt időben a tisztségviselők tájékoztatása, úgy, hogy az írásos munka nem nőtt, hanem csökkent. A 15 tagú megyebizottság munkáját ma már 250 társadalmi aktivista segíti, de a 6 állandó munka- bizottság és 2 szakcsoport is ezen munkálkodik. A bizalmi testületek jól dolgoznak, szorgos, fegyelmezett munka jellemzi a szakszervezeti életet A feladatok közt jelölték meg a káderutánpótlás képzését, a partneri kapcsolatok elmélyítését, a termelés és az ötnapos munkahétre történő áttérés segítését. Dr. Dobi Ferenc a vita ösz- szefoglalójában megállapította, hogy a MEDOSZ Pest megyei bizottsága fáradhatatlanul tevékenykedik. A 19 megyei bizottság közül a Pest megyei egészen rendkívüli helyet foglal el, itt különleges feladatokat kell teljesíteni. Ezt az elnökség elismeri és dicséretét fejezi ki a megyei bizottságnak és az aktívahálózatnak. Ezután az MTA Botanikai Kutató Intézet házigazdái — dr. Bérezik Árpád igazgató, Dinka Vincéné szb-titkár. Díváid Béláné laboráns, ország- gyűlési képviselő — adott áttekintést az intézet múltjáról, jelenéről, feladatairól, kapcsolatairól. Ezután az elnökség tagjai dr. Pócs Tamás, a biológiai tudományok doktora, osztályvezető szakértő vezetése mellett megtekintették a botanikus kert ritkaságait.