Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

Tetszenek a szép szerelvények Indul a Börzsöny-expressz A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM 1981. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK A közösség erejével Szókimondó, nyílt légkör Jegyzet Eár természetes Fót nagyközség olyan, mint egy kamasz. Hamar kinövi az új ruhákat — bölcsődéket, is­kolákat — és egyéb létesítmé­nyeket. A fejlődés, mindig ör­vendetes dolog, s jól esik be­számolni róla, ám a legfonto­sabb, hogy mitől és hogyan gyarapodik egy-egy község. Nagy lépések Egyedül nem megy —vall­ják Foton is. Csak a közös összefogás, a szűkebb lakó- környezetért vállalt odaadó munka hozhatja meg igazán gyümölcseit. A közösségi élet, az együttes cselekvés a leg­fontosabb fejlesztési fonrása a községeknek, falvaknak, s így ~ Fótnak is. Erről beszélgettünk Bata Pállal, a nagyközségi pártbizottság titkárával, aki 12 éve irányítja a nagyköz­ség politikai életét és Szalay Mihályiéval, a nagyközségi ta­nács végrehajtó bizottságának titkárával: — Igazán nagy lépésekkel, 1970 óta fejlődik a község — mondta Bata Pál. — Altkor 7 ezer lakosa volt a falunak, mára pedig 14 ezernél is töb­ben lakunk itt. Állandó afia- talodás, az idősek aránya a lakosságban alig 18 százalék. Az óvodás, iskolás korosztály adja a lakosok 30 százalékát Míg másfél évtizeddel ez­előtt egyértelműen gazdasági jellegű település voltunk, ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy az ipar éppúgy megho­nosodott itt, mint a mezőgaz­daság. Talán ennek is köszön­hető, hogy ma már a dolgo­zók 61 százaléka itt, helyben talál munkát, s hogy erőtel­jesen csökkent az. ingázó, be­járó emberek sZáma — a kö­zelmúlt ötezres nagyságrend­jéről 2 ezer 700-ra. Ez min­denképpen a gazdasági egy­ségek erősödésének, az ipa­rosodásnak, a munkakörülmé­nyek javulásának köszönhető. Sőt, ott tartunk, hogy ezer 200-an járnak dolgozni ide Dunakesziről, Budapestről és például Csornádról. A meg­határozó szerepet aZonban to­vábbra is a termelőszövetke­zet tölti be a falu életében, hiszen ez a legnagyobb ter­melő egység. — Azt a kifejezést használ­ta, hogy falu. A nagyközségek vezetői általában nem, szere­tik ezt a szót... — Mi viszont annál in­kább vállaljuk. Természete­sen ez már nem a háború előtti falu. Szocialista típusú. Nálunk a vezetékes gáz, a csatorna- és vízhálózat egy­aránt megtalálható. Ilyen körülmények között falun is jó lakni. Hiszen még az idén bevezetjük a gázfűtést az összes intézményben, s termé­szetes, hogy ott, ahol a főve­zeték elhalad, a lakosok ház­tartásait is rákötöttük. A múltkori falugyűlésen az em­berek kérték a gázprogram további kiterjesztését, s eh­hez saját anyagi erejével Is hajlandó hozzájárulni. Társu­lás létrehozását javasolták. Őszintén politizálni — A fóti falugyűlések min­dig híresek szókimondó stí­lusukról. Honnan ez a nyílt légkör? — Meggyőződésünk — vet­te át a szót Szalay Mihályné —, hogy másképp politizálni nem szabad, csak nyílt, és őszinte légkörben. A tanácsi és pártvezetés messzemenően együttműködik a lakossággal, hiszen az ő érdekeit képvisel­jük. Segítségük nélkül, csak magunkra utalva, nem sokra mennénk. Hogy az áldozat- késZség milyen magasszintű, arra a legjobb példa az, hogy a falugyűlés határozata sze­rint a lakosság az állami tá­mogatás minden egy forintjá­hoz hozzáteszi a ma§a egy fo­rintját. S ezt nemcsak tár­sadalmi munkaakciók kereté­ben, hanem például az egész­ségügyi központunk építkezé­sénél — több mint egymillió forintot — készpénzben is. Ebben az akcióban mindenki anyagi erejéhez mérten járult hozzá a költségekhez, s egy­forma hálával köszöntük meg a nyugdíjas 100 forintját épp­úgy, mint a tehetősebbek több ezres hozzájárulását. Tenni — magunkért — Az elmúlt ötéves terv­ben — folytatta Bata Pál — községünk lakossága közel 75 millió forint értékű társadal­mi munkát teljesített. Ez óriási összeg, ám az előttünk álló feladatok még ennél is nagyobbak.. Mivel nemcsak a központi támogatásra támasz­kodunk, hanem teszünk is sa­ját községünkért, a központi szervek úgy határoztak, hogy Fót — annak ellenére, hogy a népgazdaság anyagi ereje most csökken — a követke­ző időszakban, a VI. ötéves tervben, 100 millió forintot leap községfejlesztésre. Ehhez a másik 100 milliót a lakos­ság segítségével akarjuk hoz­zátenni. Tornatermet kap — Mire költik ezt a pénzt7 — A legsürgetőbb felada­taink az oktatás területén van­nak — mondta Szalay Mi­hályné. — Bővítjük a 2-es számú általános iskolát 8 tantereimmel, két napközis he­lyiséggel, és legnagyobb örö­münkre tornatermet is épít­hetünk. A 3-as számú iskola, amely a fót—kisalagi munkás­településen található, 4 tanter­met, két napköZis helyiséget, és szintén tornatermet kap. ABC épül Kisalagon, felépül a szolgáltatóház és ifjúsági otthon, befejeződik az egész­ségügyi központ építése, és 1982-ben elkezdjük az étte­remmel, bisztróval ellátott be­vásárlóközpont munkálatait is. Számítunk a köZség összefo­gására, és segítségére, hiszen egyetlen olyan beruházásunk sincs, ahol ne volna szükség a társadalmi munkára. Amit eddig elhatározott a falugyű­lés, azt teljesítettük is, s re­méljük, nem csalódunk a jö­vőben sem. Kovács Attila Ernő Monori úttörők indítják a Verőcemarosról Királyrét fe­lé tartó felújított úttörővena- tot. A következő csoport sze­mélyzete Nagykátáról érke­zik. Jakus Péter forgalomirányí­tó szerint mindig szombaton és vasárnap lehet csúcsforga­lomra számítani. Napi 10 já­rat indul Királyrét felé, s ezekén a megnyitástól szá­mítva júniusban és júliusban 106 ezer ember utazott. A felújítás előtti forgalom ta­Váci naptár Kossuth Lajos levele E cím alatt ismert a törté­nelemben Kossuth Lajos 1867. augusztus 20-án, Turinban kelt levele, melyet Rudnay Józsefhez, a váci választási kerület elnökéhez címzett. A levélben Kossuth vála­szolt arra az értesítésre, hogy őt a váciak országgyűlési kép­viselőnek megválasztották. Kossuth a választást nem fo­gadta el, mert nem akart olyan. országban képviselő lenni, melynek népe az oszt­rák császár elnyomatása alatt áll.. Válaszában támadta a kiegyezés gondolatát, és mind­azokat, akik Deák Ferenc ve­zetésével ezen munkálkodtak. HossZú levele harcra hívás volt a szabadság kivívásáért. Levelének másolatéi meg­küldte Böszörményi László el­lenzéki képviselőnek, aki az általa szerkesztett Magyar Új­ság augusztus 28-i számában ezt teljes egészében leközölte. A kormány aZ utcára került lappéldányokat lefoglalta, a csendőrség behatolt a szerkesz­tőségbe, és az ott még fel­lelhető újságokat és a nyom­dából érkező füzeteket, mely­ben külön ki akarták adni Kossuth levelét, elkobozták. Böszörményi Lászlót sajtóvét­ség címén egy évre elítélték, aki a börtönben meghalt. Irányi Dániel interpellációt nyújtott be a kormányhoz, amely szerint Böszörményit a börtönben meggyilkolták. Irodalom: Tragor: Váci ér­dekességek, 158. oldal. Tra­gor: Vác története 1848—49- ben, 310. oldal és 65. mellék­let. M. Gy. pasztalatai alapján arra szá­mítanak, hogy az őszi és ta­vaszi időszakban ennél is többen keresik majd fel a Duna-menti hegyvonulat völ­gyeit, erdőit, magaslatait, a kisvonaton megközelítve a célt. Az állomáson megkérdezett utasoknak tetszenek a szép, új szerelvények, de szerintük kellemesebb lenne a várako­zás, ha a végállomáson nem hiányoznának a székek, a pa­dok, s aki fáradt le is ül­hetne. Az épület mögött egymás mellett sorakoznak a divat- és trafikárut, üdítő italokat kínáló miniüzletek, de sajnos, szemben és közvetlen közel­ben, az általában férfiaknak és nőknek külön kijelölt sze- parékkal és mosdókkal. Ez utóbbiak ajtaján elfelejtet­ték a különbséget feltün­tetni. Csupán egy önkéntes vállalkozó véste fel grafittal a ma már lassan elmosódó feliratot. Férfiak. Kép: Barcza Zsolt Elismerés a legjobbaknak Népművelők napja A járás és város népművelői tegnap 10 órára érkeztek a Madách Imre Munkás és If­júsági Művelődési Központba, hogy köszöntsék a kitüntetett­jeiket, s 'kötetlen beszélgetés­sel töltsenek együtt néhány órát. Nagy Géza, a városa tanács művelődésügyi osztályának vezetője a város és a járás la­kóinak nevében üdvözölte a közművelődési dolgozókat. Megállapította, hogy szűkebb hazánkban javultak a népmű­velőd munka feltételei, az az országosnál jobb az intéz­mények ellátottsága. Jónak, szükségesnek és hasznosnak ítélte a város és a járás egy­re tökéletesebb együttműkö­dését. A Gödöllőn tartott megyei ünnepségen, mint beszámol­tunk róla, a Szocialista Kul­túráért kitüntetést kanta Bé­kéi Márton, a nagymarosi énekkar titkára. Kálmán Má­ria verőcemarosi klubkönyv- tárvezéto. Királyné Mundi Margit, a szobi körzeti zene­iskola tanára, lglói Sarolta, a/ váci művelődési központ fő­előadója, Kocsis Iván, a Du­nakanyar fotóklub vezetője. Csepregi Andrásné és Furák Lászióné, / a váci művelődési központ technikai dolgozói. Novak Imre, a fóti általános iskola igazgatója és Tapody József né püspökhatvani nép­művelő. Kiváló népművelő munkáért Csorba Jánosné tsz- tag. a letkési pávakor tagja, és Gáspár Emil nyugdíjas igazgató, klubvezető, vácdukai lakos kapott elismerést. Vicsotfea Mihály Nem kell bárgyú versike p'steledett már. Egy kicsit fázósan húzódtunk kö­zelebb a tűzhöz, mígnem há­zigazdánk néháryj plédet ho­zott ki a házból, azzal takar­tuk be magunkat. Beszélget­tünk, s ahogy az ilyen spon­tán találkozásokkor lenni szo­kott, a témák gyorsan változ­tak. Aztán valaki felfedezte, hogy innen, a Börzsöny lá­bánál fekvő hétvégi telekről ragyogóan látszanak Szent­endre, Leányfalu, Tahitótfalu fényei. S ekkor, bár nem be­széltünk össze, többen is el­mondták emlékeiket a Duna­kanyar e festői tájáról. Akadt, aki a Pilis egyik kis települé­sén született, másokat rokoni, családi kötelékek kötnek egy- egy faluhoz, városhoz. Az idő gyorsan röppent, a forró kávé u'.án más témára terelődött a beszélgetés. A lengyelországi események ke­rültek a társalgás középpont­jába. Szinte nem volt kö­zöttünk senki, aki ne mon­dott volna véleményt, hiszen a közeli baráti országban ne­héz órákat élnek az emberek. Bennünket, ott a börzsönyi kis faluban őszinte aggoda­lom töltött el, vajon sikerül-e túllendülni a mélyponton. Természetes, hogy ezekről a dolgokról beszélgettünk? Vagy szokatván, hogy mi, magyarok saját országunkat látjuk a legszebbnek, mégha olykor bosszankodunk is kisebb-na- gyobb botladozásaink miatti Vagy különleges eseménynek számít-e, hogy aggódunk a baráti lengyel nép jövőjéért? Bután hangzó kérdések ezek — hallom a. válaszokat. Mert, persze, hogy természe­tes: magyarok vagyunk, e kis haza szülöttei, de egyben egy nagy közösség, a szocialista országok közössége egyik tag­országának polgárai. Sőt, to­vább tágítva a képet: a földet benépesítő emberiség egy kis csoportja. Emberek, akikben él a hazafiság és az internacionalizmus. rTudom, vannak fogalmak, •* amelyeket nehéz megha­tározni. És megtörténhet az is, hogy egy-egy szó mást ta­kart egykor, s más a jelenté­se napjainkban. Példaként említsük csak a hazafiságot. A Horthy-rendszerben oly buzgón emlegetett magyarság-' tudat a fasiszta ideológia szol­gálatában a háborús célok elleplezését, az újabb világ­égésre való készülődést ta­kargatta. Az emberek annak bűvöletében éltek, hogy az igazságtalan trianoni szerző­déseket fegyverekkel lehet semmissé tenni. A propaganda arról persze nem beszélt, hogy ez emberek millióinak halálát is jelenti, nyomorúságot, mér­hetetlen szenvedést. Az isko­lákban buzgón kántálták az új Hiszekegyet, a kor egyik hősévé kinevezett Papp-Váry Elemérné bárgyú versikéjét. Nem hazafiság volt ez, ha­nem nacionalizmus, soviniz­mus. A felszabadulás után, a fia­tal szocialista magyar állam­ban harcot hirdetett a kom­munista párt ezen nézetek el­len. S hogy erőfeszítéseink si­kerrel jártak, bizonyítja: nap­jainkban az emberek döntő többsége elfogadja és képvi­seli, a hazafiság és a prole­tár internacionalizmus elvét, felismerve, hogy e két foga­lom egymástól elválaszthatat­lan. Többsége — írtam, mert igaz: még néha előfordulnak a szocializmustól idegen meg­nyilatkozások is. Néhány napja ismerősöm­mel arról vitatkoztunk, va­jon az iskolákban megfelelő színvonalon áll-e a gyerme­kek hazafias és internacio­nalista nevelése. Nem — mondta vitapartnerem, kü­lönösebb indoklás nélkül. Ál­lítását megcáfolni nem is olyan nehéz, hiszen gondci- junk csak arra, hogy a váci iskolákban hány helyen mű­ködik helytörténeti szakkör, ahol a pajtások szűkebb ha­zánk múltjával ismerkednek. Vagy példaként említhetnénk a Váci Múzeumi Egyesület újjászervezését, amelynek tag­jai szintén azt a célt tűzték maguk elé. De soroljuk csak tovább: vajon nem a ha­záért érzett felelősség gyö­keréből sarjad-e az az áldo­zatkészség, ahogy a város üzemeinek, vállalatainak szo­cialista brigádjai segítik a gyermekintézményeket, a rok­kantakat, idős munkatársai­kat? /V em folytatom, ezernyi ki- ^ ’ sebb-nagyobb példát em­líthetnék. Ismerősömet való­színűleg az tévesztette meg, hogy oktatáspolitikánkban nem kap helyet a harsány, melldöngető, illúziókat ker­gető hazafiságra nevelés. Is­koláinkban, az úttörőmozga­lomban sokkal inkább a ha­za, a szülőföld, a nép és a népi hagyományok igaz sze- retetére nevelik a gyermeke­ket, beléjük oltva a tágabb kitekintést is, a nyitottsá­got más népek törekvéseinek, kincseinek megértése, tiszte-r leiben tartása felé. Szerencsére, nem kell már kórusban kántálnunk rossz versikéket. Béke van, béké­ben élünk egy olyan állam­ban, amely több, mint ezer­éves múltját nem feledve, egy olyan jövőt épít, amely­ben minden ember boldogul­hat. S közben tovább folytat­juk harcunkat a világ hala­dó embereivel összefogva, azért, hogy soha ne kelljen még egyszer megismerni a háború borzalmait. Furucz Zoltán Két kép ötlik fel mos­tanában gyakran az emlé­kezetemben. Az egyik: me­zei virágokkal feldíszített tüzesgép vontatta cséplőgép, melynek tetején dalolva ér­keznek haza a faluba a munkások. Vége a betaka­rításnak, s végre fehér ka­réjt szelt anyánk a hosz- szú várakozás után, ami­kor kevés is volt, barna is volt az újig nehezen kitar­tó mindennapi. Az első őrletésből még egy kicsit bővebben mérték otthon a tízórait, de később már vi­gyázni kellett, hogy elég legyen az újig az a kevés. Mert bizony volt példa rá, hogy este ingerülten tért haza apám a kapálásból, s csak felnőtt koromban, a dúsan megrakott asztalnál, a vasárnapi ebéd utáni meghitt beszélgetés és az emlékezés pillanataiban tudhattam meg, mi volt az oka. Napi 25 deka volt akkor a kimért fejadag, s hogy nekem, meg a húgom­nak jusson reggelire, ebéd­re, tízóraira az iskolába, hát apám nem vitte magá­val a részét. Szalonnát meg, ha lett volna sem ehetett volna kenyér nélkül, így hát éhesen érkezett meg a mezőről. Csoda-e, ha a mindezt megért generáció olyan soltat mesél, példá­lózik ezekről az időkről. Szerintem nem azért, hogy a szenvedéseit mindúntalan fölemlegesse. Sokkal inkább azért, hogy a ma már job­ban élő nemzedék okuljon, s tudja, honnan hová ér­keztünk. — Élhetnénk jobban is — mondták a közelmúltbani a deákvári Ságvári klub büféjének egyik asztalá­nál, ahol gondtalanul sö- rözgettünk. A kijelentés azok szájából hangzott el, akik túl fiatalok még ah­hoz, hogy egybevessék óha­jainkat és lehetőségeinket. Egyik-másikukról tudom, hogy anyagi gondjaik jó ré­szét a szülök oldják meg, azok segítenek az elegáns motorok beszerzésében is. Gondtalanul költhetik el a keresetüket, s a munka­helyükön is meggondolják a vezetők, mikor szóljanak egy kis lazításért. Hiszen, ha egyszer kevés az em­ber, vigyázni kell, ne­hogy felmondjanak. Itt szo­kott beugrani az a másik kép is, ami az elmúlt öt évben annyiszor kivetítő- dött emlékezetem vászná­ra. Svájcban jártunk. A kis­városban élő magyarok kö­zött hamar elterjedt a hí­re, hogy hazájuk fiai ve­tődtek arra. Értünk jöttek hát a kempingtáborba, s azt ajánlották: üljünk be az egyik barátjuk cukrász­dájába, megünnepelni a találkozást. Egyikük felesé gének hangosbemondón üzentek be a strandra, ahol épp a délutánt töl­tötte. s kisvártatva mégis érkezett. — Hatvanöt fran­kot költöttem a belépőre, meg az ebédre — panaszol­ta. — Pedig ezt most nem engedhettem volna meg magamnak, mert újabban csak félnapi keresetem van. A tulajdonos ugyanis közölte velünk, hogy a: infláció miatt nem éri meg neki a nyolcórás fog­lalkoztatás, ezután félgőz­zel megy a hajó és ezt le­gyünk szívesek megérteni. — No, és ki fizeti a ki­esett jövedelem másik fe­lét? Az asszony csodálkozva nézett rám. — Ki fizetné? Senki. Hiszen azért nem dolgozunk. Ö már nem emlékezett arra, hogy a mi hazánk­ban az ilyen intézkedések hatására nem csökkenhet a dolgozók bére. s ha mégis megesne. ott a kollektív szerződés, a munka tör­vénykönyve, s jön a szak- szervezet és még sokféle testület. Igaz, az anyagi javakból nekik ott bővebben jutott, csak éppen nem mernek költeni. Mert az hiányzik, ami nekünk megvan: a már természetes, biztonsá­gos jog. a munka joga. Kovács T. István ISSN 0133—2739 (Váci Hírlap) 4 «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom