Pest Megyi Hírlap, 1981. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-20 / 195. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. ECYESÜIJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAHACS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM Ára 1,180 forint 1981. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK Ez lesz a történelem T enger íödte tűzhányóként nyug­talan világunk. Nem látjuk, de tudjuk, mit rejt a mély. lát­juk, de nem tudjuk, a követ­kező pillanatban miként ölt megint új formát a felszín. A hírek szikáran száraz mondatai záporoznak reánk, mi meg, már-már megbocsát­hatatlan egykedvűséggel rakjuk sorba tudatunk rekeszeiben az információ­darabkákat; lázadás, puccs, lezuhant, merénylet, sztrájk, lemondott, elrabol­ták, meggyilkolták, tüntetések... A hu­szadik század utolsó negyedének kulcs­szavai lennépek? Ma soha nem dönt­hető el, az utókor mit vél majd jel­lemzőnek, megőrzendőnek: a ma cse­lekvők soha nem úgy cselekednek, hogy sok tettük közül ez meg ez lesz majd a történelem. Mégis, biztosak lehetünk benne: amit tegnap megéltünk, amit ma élünk, s ami holnap vár reánk, az uódainknak történelem lesz. Nem több, de nem is kevesebb! Tör­ténelem lesz. s mert az, betű okmá­nyok, tudós és ostoba könyvek lapjain, kiszikkad belőle, az öröm és a félelem^ az emberi nagyság és kicsinység, a hős­sé magasodás és az árulóvá válás; el­illan belőle álmok fényes felhője és ál­nokságok mérgező füstje, szép akara­tok fölizzó melege és gonosz akarnok- ságok dermesztő fagya; eltűnik belőle a holnapot és a hatalmat felelősen öt­vöző ember, s az, aki a hatalomért bármivel, a holnappal is hajlandó fi­zetni. Miféle bibliai átkok ülnek rajtunk, hogy egy fajként vagyunk biológiai lé­tünkben, ám nem leljük a békességet, a megegyzást, a türelmet egymás kö­zött. egymással szemben?! Nem sereg­nyi vallás, seregnyi istene tart elénk egyszerre üdvözülést és kárhozatot, ha­nem társadalmi, politikai rendszerek, eszmék feszülnek egymásnak gigász­ként. érdekék ütköznek sziklafal ke­ménységgel, történelmi realitások kö­zött vezet az út előre is, szakadékhoz is. Lennének ostobák, akik a szakadék­hoz igyekeznek? Vannak, ráadásul nem ostobák, ha­nem a történelem törvényeit fölismer­ni képtelenek, de ettől még tudatosak, célratörők, semmitől vissza nem ria­dók. semmit nem sajnálok. Csupán egyetlen mondat bevezető ré­szét említve: megkezdték az Egyesült Államokban a neutronfegyverek töme­ges gyártását... Annyi mindent gyárt ez a mai, modern világ tömegesen, gyermekcipőt és gépkocsit, gabonakom­bájnt, cementet, szerszámgépet, televí­ziót, és gyárt, sajnos, tömegesen, harci- repülőgépeket, páncélosokat, gyalogsá­gi fegyvereket, aknákat, rakétákat, fel­derítő műholdakat, s akor most még ezt ezt ist! Döntésre döntés felel, fegyverrel fegyver néz szembe. A történelem azonban soha nem is­métli önmagát. Volt Idő. amikor, ha át­menetileg is. alkalmazhatónak látszott a világpolitika küzdőterén az erő dik­tátuma. a zsarolás. Az azóta eltelt évek, évtizedek azonban nemcsak az évszámokat változtatták, megváltozott a világ is. mások lettek az erőviszo­nyok. izsarolni pedig lehetetlen. Nem a gyengék félelme bujkál ben­nünk, hanem a felelősséget érzők óva­tosságát, türelmét gyakoroljuk. ' Ezért van erőnk, emberi hitünk, holnapokba vetett bizcdalmunk leülni most az ün­nepi asztalhoz, képletesen vagy való­ságosan magunk elé venni az új kenye­ret és megszegni azt. Minden népnek rengeteg rítusa ta­pad az új kenyérhez, legyen az való­ságosan is kenyér, vagy rizs, kukori­calepény, tésztává gyúrt maniokaliszt Rítusok rengetegében a világ báxmely táján ugyanaz fénylik fel. Termést adó föld-anyánk köszöntése, az újat kincs­ként szájához emelő ember örvendezé­se, hogy mert vetett, hát arathatott is, mivel nem vitte el a mindennapi ke­nyér ígéretét árvíz és tájfun, földrengés és gerinceket roppantó hegy omlás, nem falták föl növényi és állati kártevők, nem pusztította el a vak erőknek is legszörnyűbbje, a háború. ^ Az újat kincsként szájához emelő emberként örvendezzünk tehát mi is? Igen. Van okunk az örömre. Nehezebb feltételek között, mint korábban, sok­kal nyugtalanabb világban, mint évek­kel ezelőtt, de vethetünk és arathatunk, építhetünk jelent és holnapot. Gyer­meki naivitás lenne azt hinni, a vi­lág sokat bajlódik azzal, mi hogyan termett — termelődött — meg a ki­csiny Magyarországon, földeken és üze­mekben. Mi azonban, ha nem lennénk jó gazdái dolgunknak', Igencsak bajlód­hatnánk a világgal, hogy megszerezzük azt, ami miatt nélkülözésre kényszerü­lünk. Vannak gondjaink, de nem nél­külözünk. Vannak terheink, de ezek nem a mindennapos létezés, a betevő falat, a kenyérkeresetet nyújtó munka meglelésének lelket, testet emésztő, roppantó terhei. Ügy arattak le a megyében, hogy a majdnem egymilliós lakosságból csak maroknyi ember gondja-teendője volt ez. Ügy igyekeznek kifelé a piaci ér­tékítéletek, a termékváltások, a kor­szerűsítések szövevényéből a vállalatok, a szövetkezetek, hogy közben senki nem retteg a kenyeréért, létezése holnap­jáért, házáért. Régóta tudjuk, nem a költő kimondta Kánaán a célunk, nem oda igyekszünk, ám éppen mert ter­veink röghöz kötöttek, szándékaink megalapozottak, haladunk. Negyed évszázada ami volt — az ipari termelésből szerényen részesedő, mostoha mezőgazdasági adottságokkal küszködő megye —, az mára nem más mint történelem. Még a városokban is — a falvakról nem beszélve — gond volt a foglalkoztatás, a kisebb közsé­gekben eseménynek bizonyult, ha va­laki házat épített, az általános iskolá­soknak több. mint a fele nem része­sült szakrendszerű oktatásban, azaz minden tantárgyat egyazon pedagógus oktatott. Ehhez mérjünk? Ehhez is. Azután ahhoz is, hogy a közvetlen tegnaptól mennyire távolodtunk, mert most egy esztendő alatt annyit költenek el a megyében a lakosság életkörülményei­nek javítására, mint a hetvenes évek első felében kétszer tizenkét hónapban. Mihez mérce ez? Kerüljük a szépen hangzó szavakat, szocialista humani­tásról, terveink kiíeljesedésérpl. Érjük be sokkal szerényebb, mértéktartóbb fogalmazással. Azzal, hogy ez nem többre, de arra elég: ne keltjén fölad­nunk elhatározásainkat. Alacsony te­hát a mérce? Ki hihetné ezt, amikor halljuk, látjuk, közvetlenül és közvetet­ten, a világ mennyi táján, hány országá­ban kényszerülnek úgy menni, mint a rák?! Ha sikerül megmaradnunk ott, ahová eljutottunk, ha sikerül majd ki­csikét előbbre mennünk, akkor ez len­ne a kevés, a semmi, a szóra sem ér­demes ? Teljesíthető ez? Feleletként egyetlen, hivatkozásra szorítkozó tényt említ­ve: napjainkban a megyében dolgozó fizikai foglalkozásúaknak a fele oíyan feladatokat teljesít, amelyeket — lé­vén teljesen új a technológia, a techni­ka, a termék, a szolgáltatás — a leg­utóbbi öt évben határoztak meg szá­munkra. Sokat mond ez arról, képesek vagyunk-e az új válaszokra? Sokat. S elmondja azt is, hogy még mindig nem tartunk lehetőségeink határánál. Mert gondoljunk csak a fizikai foglalkozá­súak másik felére, akik változatlanul ugyanazt csinálják ... Bizonyos, nincs egyetlen olyan ki­sebb vagy nagyobb tisztségű politikus, gazdasági vezető, munkás vagy alkal­mazott, aki úgy gondolkozna: amit te­szek, ez lesz majd a történelem, ez szól majd rólam az utódoknak. Mégis, amit tesz, amit teszünk mindannyian, ami az egyéni tettekből összegződik, az lesz maga a történelem; tényekkel, tanul­ságokkal. Ezért, hogy nem szándékaink adnak majd hírt rólunk a később utá­nunk jövőknek, hanem cselekedeteink. Hazai és nemzetközi értelemben egy­aránt. Ezért, hogy cselekedeteinkkel akkor is viseljük a történelmi felelős­séget, ha magunk nem óhajtjuk azt, ha lemondanánk róla, ha elhárítanók. S enki sem bújhat ki kora embe­rének bőréből, bár természete­sen e koron belül sokfélék a vá­lasztási lehetőségek. A történe­lem csak a legkiélezettebb pil­lanatokban mutatja fekete-fehéren a jót és a rosszat, a haladót és a vissza­húzót. az emberit és az emberellenest. Ezért, hogy kiélezett pillanatokon túl — és azok előtt —, a választás nsm körlfíyű, nem egyszerű, de kétségtele­nül lehetséges. Ha nem hónapokban, években, hanem éveket láncszemmé fűző folyamatokban gondolkozunk, ak­kor azt láthatjuk: egyre többen, egyre nagyobb tömegek lelték meg a jó vá­laszt, a haladókhoz illő feleletet, az emberihez méltót, tehát a rosszat el­utasítót, a visszahúzót, legyűr'őt, az emberellenessel szembeszállót. Ne be­csüljük túl ennek a tábornak a nö­vekedését. ám ne legyünk kicsinyhitűek sem. hogy e gyarapodás nem oszt. nem szoroz. Oszt is, szoroz is a na;v tör­ténelmi alapműveletekben, ahol kérlel­hetetlenül érvényesül mennyiség és minőség dialektikus összefüggése, ahol sokszor és sok minden történt, történ­het időlegesen a népek érdekei ellené­re, de ami véglegesen történt, történik, amiből fölépült az emberi történelem, az eddig mindig előbbre vitt, följebb emelt, közelebb hozott egy jobb holna­pot. Ünnepség Dobáson, délelőtt tíz őrekor Alkotmányunk születésnapján Gáspár Sándor Békéscsabán, Scrlós István Csornán, Marjai József Dunaújvárosban, Pallói Árpád Kisvárdán mondott beszédet—Ünnepségek, avatások Pest megyében — Munkás—paraszt találkozó Erden Az alkotmány ünnepe tiszteletére szerda délután az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélye­sen, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Nép­köztársaság állami zászlaját. Zászlófelvonási ünnepség volt szerda délután a Gellérthegyen a felszabadulási emlékműnél is: szintén katonai tiszteletadás mellett vonták fel a magyar nem­zeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. Szerdán országszerte megkezdődtek az alkotmány napját köszöntő ünnepségek. Az ez alkalommal rende­zett politikai nagygyűlések sorából kiemelkedett a bé­késcsabai, ahol Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és a csornai, ahol Sarlós István, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, továbbá a dunaújvárosi, ahol Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és a kisvár- dai, ahol Pullai Árpád közlekedési és postaügyi minisz­ter mondott beszédet. Pest megyében is folytatódott tegnap az alkot­mánynapi ünnepségek sora. Hat városban és a váci já­rásban emlékeztek meg az alkotmány születésének 32. évfordulójáról, az államalapító István királyról; s a legtöbb helyen az új búzából sütött, illatos, ropogós ke­nyérrel köszöntötték a mezőgazdasági üzemek dolgozói az ipari munkásság képviselőit. Számos létesítményt avattak fel a megyében ün­nepélyes külsőségek között. Cegléden szolgáltatóházat, Budakeszin iskolát, Pilisvörösváron óvodát, Nagykátán óvodát és bölcsődét, Vácott bölcsődét és új üzletet ad­tak át. A háromnapos ünnep előestéjén a városokban és falvakban egyaránt a jó munka örömével, a gaz­dagodás jegyében ünnepeltek az emberek. (Részletesebb tudósításaink a 2-3. oldalon.) Mas 4. oldal: Értelmes, friss szóval, bizalommá! 7. oldal: Tetteinknek, életünknek tükre Egy kalász helyeit kettőt 8. oldal: Ma már nem hősi tett? 9. oldal: Berepülés a magánélet szféráiba ö;:ív Ä|Mi A népképviselőt megye! palotájában (képriportunk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom