Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-01 / 152. szám

1981. JÜLIUS 1., SZERDA %Müav Heti jogi tanácsok Eladhatja-e az állampolgár az épített vagy az OTP-től vásárolt szövetkezeti, illetve munkáslakást? Ha a tulajdonos a tanácsi értékesítésű (szövetkezeti! il­letve munkáslakás építése ese­tén a használatbavételi enge­délytől, illetve a vásárlástól (számított 15 éven belül első ízben az ingatlant elidegení­ti, köteles a lakással kapcsola­tos állami támogatást teljes összegében visszafizetni. A visszafizetési kötelezettség ■ adás-vételnél az eladót, aján­dékozásnál az ajándékozottat, életjáradéki szerződésnél pedig a tartásra kötelezettet terheli. Ha a tulajdonos a lakást 15 éven belül másik lakás tulaj­donjogának megszerzése elle­nében csereszerződéssel idege­níti el, az állami támogatást csak akkor köteles visszafizet­ni, ha a megszerzett másik la­kást 5 éven belül adásvételi, ajándékozási vagy életjáradéki szerződéssel elidegeníti. Nem kell az állami támo­gatást visszafizetni, ha a tu­lajdonos a tanácsi értékesíté­sű lakást újraelosztásra a la­kásügyi, hatóság rendelkezésére bocsátja, a munkásíakást (ez­alatt az állami vállalatoknál dolgozó munkások lakásépíté­sének támogatása keretében épült vagy vásárolt lakásokat értjük) az OTP útján az ál­lam javára idegeníti el a tu­lajionos. Akkor sem kell visz- szaf'zetni, ha egyenesági roko­na (örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermeke) vagy az örökbefogadó a mostoha és a nevelő szülők javára történik az elidegenítés, úgyszintén há­zasság felbontása esetén a va­gyonközösség megszüntetése érdekében. • Egyik olvasónk a szövet­kezeti lakását szeretné tanácsi bérlakásra elcserélni. Kérdése, megtcheti-e ezt, s ha igen, )e- lenthet-e ez számára következ­ményeket? Ha olvasónk a tanácsi érté­kesítésű lakását megváltozott jövedelmi, vagyoni és szociá­lis helyzete miatt tanácsi bér­lakás kiutalása ellenében a la- káshivatalnak felajánlja újra­elosztásra, de a tanács az igé­nyét 1 éven belül nem tudja teljesíteni, olvasónk lakását szabad forgalomban az állami támogatás visszafizetési köte­lezettsége nélkül akkor idege­nítheti el, ha ez másik lakás bérleti jogának megszerzése ellenében történik. Nem régi rendelkezés a ko­rábbival szemben az sem — s ez is támogatja a saját tulaj­donú lakás eladási lehetősége­get —, hogy abban az esetben, na az állampolgár a szövetke­zeti (tanácsi értékesítésű) la­kását tanácsi bérlakásra cse­réli el, akkor nem kell visz- szafizetni az állami támoga­tás összegét, ha a tanácsi bér­lakásra megállapítható hasz­nálatbavételi díj háromszoros összege nagyobb az egyébként visszafizetendő állami támoga­tásnál. Ha ez az összeg ennél kevesebb, csak a különbözetet kell visszatéríteni. a Kaphat-e vállalati támoga­tást az a dolgozó, aki újrael­osztásra visszavett lakást vá­sárolt az OTP-től? A dolgozók építkezésének támogatásáról szóló rendelke­zések kimondják, hogy válla­lati támogatást csak új lakás építésére (vásárlására) lehet adni. Ennél a kérdésnél nem té­rünk ki a lakás bővítésére ad­ható vállalati támogatásra, csupán azt a bizonytalanságot akarjuk eloszlatni, amely ha­sonló esetben olvasóinkat is MOZIMŰSOR JÜLIUS 2-TÖL 8-IG í9S3í»Í9VO^a ABONY 2—5: Piedone Egyiptomban 6— 7: Az acélváros titka BUDAKESZI, Kertmozi 2—3: Hölgyem, Isten áldja! 5— 6: Mondd, hogy mindent megteszel értem* 7— 8: A nyolcadik utas: a Halál*** BUDAÖRS 2—5: A pogány madonna 6— 7: Volt egyszer egy vadnyugat I—II.* CEGLÉD, Szabadság 2—5: Keresztül a nagy vízválasztón (du.) . A királyi biztos szeretője** (este) 6—8: A koppányi aga testamentuma (du.) Pillangó I—II.*** (este) CEGLÉD, Kamara 2—8: Hugó, a víziló (du.) 2—5: A híd túl messze van I—II.* (este) 6—8: Egy másik férfi és egy másik nő I—II. (este) DABAS 2—3: SOS Concorde 4—5: A fáraó I—It. 6—7: Örült nők ketrece** DUNAHARASZTI 2—3: Pokoli torony I—II.* 4—5: A fekete farkasok üvöltése* 6—7: Bátorság, fussunk !• DUNAKESZI, Vörös Csillag 2—3: Az amerikai barát** 4—5: Csaoda az őserdőben (du.) A mérkőzés** (este) 6—7: Mindhalálig zene** DUNAKESZI, József Attilo 2: Skalnvadászok* 5: Az első kísértés** 6: Severino 8: Éjszakai csendben** ÉRD 2—3: A fekete farkasok üvöltése* 5: Forrat fogért* 6—7: Piedone Afrikában FÓT 2—3: Pipacsok* 4—5: Meghívás egy gyilkos vacsorára* 6—7: A mérkőzés** GÖDÖLLŐ 2—5: Sivatagi show (du ) Túl a félelmen*** (este) 6—8: Liliom fi (du.) A fekete farkasok üvöltése* (este) GYAL 2—3: Fos-adó az „örök világossághoz”* 4—5: A nasrv zsákmány 6—7: Zsarutörténet** LEANYFAiU, Kertmozi 2— 3: Vadállatok a fedélzeten 4—5: Óvakodj a tömétől** 6—7: Folytassa, cowboy! MONOR 3— 5: Pillangó I—II.*** 4— 5: A vadorzó (du.) 6—7: Fő?luk meg1 és vigyétek (du.) 6—8: A XX. század kalózai MONOR, Kertmozi 3— 5: Pilice Python 357** 6—8: Száguldás gyilkosságokkal* NAGYKATA 2—5: Óvakodj a törpétől** 5: Hüvelyk Matyi (du.) 6—7: Indiánkaland Ontarióban* NAGYKÖRÖS, Arany János 2—3: Flórián kapitány I—II. 4— 5: A hét mesterlövész 6—7: A királyi biztos szeretője** NAGYKŐRÖS, Stúdiómozi 2—5: Alim és szamara (du.) 2—3: Liliomfi (este) 4—5: Tiltott terület (este) 6—8: A vadorzó (du.) Police Python 357** (este) P1LISVÖROSVAR 2—3: Az első nagy vonatrablás 4—5: A pogány madonna 6—7: A vadnyugat hőskora I—II. POMÁZ 2—3: Fogat fogért* 4—5: Kamaszok* 6—7: A pogány madonna 8: Csontváry* RÁCKEVE 2—3: Óvakodj a törpétől** 4—5: Bátorság, fussunk !* 6—7: Pokoli torony I—II.* SZENTENDRE 2—8: Kóma** SZIGETSZENTMIKLÓS 2—3: Kamaszok* 4—5: Walt Disney állatbirodalma (du.) Pokoli torony I—II.* (este) 6—7: Fogat fogért* TÁPIÓSZELE 2—3: Ballagás* 4— 5: Már ez is probléma* 6—7: Óvakodj a törpétől** VÁC, Kultúr 2— 5: Tecumseh (du.) Mindhalálig zene* (este) 6— 8: Csapda az őserdőben (du.) Ballagás* (este) VÁC, Madách Imre 3— 4: A Jó, a Rossz és a Csúf I—II.** VECSÉS, Kertmozi 2— 3: Fantozzi* 5— 6: Az amerikai barát** 7— 8: Bobby Deerfield* VECSÉS 3— 5: A XX. század kalózai 4— 5: Utazás a világ végére (du.) 6— 7: Sivatagi show (du.) 6—8: Kamaszok* • 14 éven aluliaknak nem ajánlott. •* Csak 16 éven felülieknek. ••* Csak 18 éven felülieknek. előveszi. Ezzel kapcsolatban több kérdést is intéztek hoz­zánk. Való igaz, ha az alapelv sze­rint támogatásban lehet része­síteni csak új lakás építé­sét (vásárlását) lehet, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy az újraértékesítésre visszavá­sárolt másik állampolgárnak eladott lakás a vállalati köl­csön szempontjából miként minősül. S itt merül fel az a kérdés is, hogy: • A munkáltató szerv mire nyújthat kölcsönt? A munkáltató a lakásépítési alapból kölcsönt nyújthat a dolgozónak telepszerű, vagy egyedi többszintes, illetve cso­portos korszerű lakóház épí­téshez, továbbá a hagyomá­nyos családi ház építéséhez. Korábban az emeletráépítés­hez, tetőtérbeépítéshez adható vállalati kölcsönt többféle kor­látozó intézkedés nehezítette. Ezek a jogszabályok többsé­gükben ma már nincsenek ha­tályban. (Korábban, ha a la­kás tulajdonosa állami szerv volt. akkor vagy ingatlankeze­lő vállalatnak, vagy a munkál­tatónak kellett vállalnia a be­ruházói, kivitelezői szerepet, s ez sok gondot okozott.) Tehát a sok könnyítő felté­tel mellett ezekhez is, a tol­dalék építéséhez és a nem la­kás céljára szolgáló helyiségek lakássá átalakításához is nyújtható vállalati kölcsön, te­kintet nélkül arra, hogy a la­kás tulajdonosa vagy bérlője-e. Ezután térünk rá a több ol­vasónkat is érintő tulajdon­képpeni kérdés megválaszolá­sára. • Az újraelosztás során ér­tékesített lakáshoz nyújthat-e a vállalat kölcsönt? A jogszabály azt mondja, hogy az újraelosztásra vissza­vett lakást az új tulajdonos ré­szére a tanácsi értéke­sít é s ű lakásokra vo­natkozó — az értékesítés­kor hatályos rendelkezések, pénzügyi feltételek és szociál­politikai kedvezmény alkalma­zásával, értékcsökkenés levo­násával kell kiutalni. A jogszabály azt is kimond­ja, hogy a munkáltató a la­kásépítési alapból a tanácsi ér­tékesítésű lakás, valamint az OTP beruházásában épített la­kás megvásárlásához is nyújt­ható kölcsön. A munkáltató ezt a lakásvásárlási formát is támogathatja lakásépítési alap­jából. Dr. M. J. A Legfelsőbb Bíróság dönfései Az eltartók mindent tagadtak Egy idős özvegyasszony fia­tal házaspárral tartási és örök­lési szerződést kötött. Ebben a házaspár vállalta, hogy a mat­róna eltartásáról, ápolásáról és eltemettetéséről gondoskodik, viszonzásképpen az asszony rájuk hagyta a házát s erről végrendeletet készített. Az idős nőnek nyugdíja is volt, de az­zal a megállapodás értelmé­ben szabadon rendelkezett. Évekig minden rendben volt, amikor a fiatalok kérték, hogy az időközben felemelt nyug­dijára való tekintettel járuljon hozzá eltartásához, ezt az asz- szony megtagadta, mire a vi­szony annyira megromlott kö­zöttük, hogy a házaspár ellen pert indított: kérte a tartási és öröklési szerződés megszün­tetését. Keresetében arra hi­vatkozott: azóta, hogy nem tel­jesítette kérésüket, nem gon­doskodnak róla. Az eltartók mindent tagadtak. Még tartott az ügy bírósági tárgyalása, amikor oz idős asz- szony meghalt, de a pert test­vére folytatta. A járásbíróság, majd fellebbezésre a megyei bíróság a keresetet elutasítot­ta. Ezt azzal indokolták, hogy az eltartók nem adtak okot a szerződés megszüntetésére, mert nincs adat arra, hogy a gondozást és ellátást megta­gadták volna. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás­ra a Legfelsőbb Bíróság az al­sófokú ítéletéket hatályon kí­vül helyezte és új eljárás ren­delt el. Határozatában a kö­vetkezőket mondta ki: — A jogszabályban megha­tározott okok esetén a tartási, arra, hogy a szerződő fejek vi­szonya miért romlott meg. Ezt pedig tisztázni kell, mert tar­tási, öröklési szerződést csaik egyoldalú súlyos szerződéssze­gés esetén lehet megszüntetni. Amennyiben az elhunyt állí­tása megfelelt a valóságnak, alkalmas lehet az öröklési szerződés megszüntetésére. Az erre vonatkozó tényállást új bizonyítási eljárással kell tisz­tázni. is bonyodalmai amelyek miatt nem javítható, s csak karosszériacserével te­hető üzemképessé, ami azon­ban nem gazdaságos. Ezek után a vevő a Merkúr ellen a vételár visszafizeté­séért pert indított. Indokul egyebek közt tévedését, meg­tévesztését, az autó rejtett hibája miatt a vállalat hibás teljesítését és szavazatossági felelősségét jelölte meg. A perben végső fokon dön­tő Legfelsőbb Bíróság ki­mondta: — Az eladó köteles a ve- vőt a vétel tárgyának lénye­ges tulajdonságairól tájékoz­tatni. Ennek a kötelezettségé­nek a vállalat a használt autó kipróbálásával, megtekintésre rendelkezésre adásával és a kocsi tényleges állapotát a va­lóságnak megfelelően feltün­tető adatlap átadásával eleget tett. Az átvételkor tett nyilat­kozata szerint a vevő ismerte, s tudomásul vette mindazt, amit az állapotlapban feltün­tettek. Nincs tehát jogalap an­nak megállapítására, hogy a szerződés érvénytelen, de ar­ra sem, hogy a vállalat hibá­san teljesített. Ezzel szemben a vevő nem élt jogával, mert <K autót csak az átvétel után vizsgálta meg. Egyébként is a karosszéria kötrodáltságáról a nem szakember is, egyszerű megtekintéssel, meggyőződhe­tett volna. Nem az autó álla­potának ismeretében tévedett, hanem abban, hogy azt mi­lyen költséggel lehet a közúti forgalomban való részvételre alkalmassá tenni. Ezt a téve­dését azonban nem a vállalat okozta. Egyébként a szerződés megkötésekor a kocsi vétel­ára és forgalmi értéke között feltűnően nagy különbség nem volt, mert azt a kihallgatott szakértő mindössze 900 forint­ra tette­A háztáji és kisegítő gazda­ságok jövedelemadójáról szóló egységes szerkezetben megje­lent jogszabályokat a mezőgaz­daságban dolgozók részére ajánljuk elsősorban. A jogsza­bálygyűjtemény megjelent a Pénzügyi Közlöny 9. számá­ban. A színházak és színházjelle­gű intézmények gazdálkodási és anyagi ösztönzési rendsze­réről a Művelődési Közlöny 12. számában olvashatják az érde­keltek a 20*3/1981. MM-PM. sz. együttes utasítást. Az ötnapos munkahét be­vezetéséről és a munkafegye­lem megszilárdítása szempont­öröklési szerződés megszünte­tését bármelyik fél kérheti. Az eltartott halála után is vizs­gálni kell, hogy az elhunyt ilyen irányú keresete mennyi­re volt megalapozott. Bár az idős asszony azt állította, hogy a fiatalok, amiért anyagi kéré­süket nem teljesítette, többé .nem törődtek vele, sem erre nintfs megnyugtató adat, sem Egy autóvásári Hogy használt autó vételé­nél milyen gondossággal kell eljárni, jól szemlélteti a per, amely most dőlt el a Legfel­sőbb Bíróságon. A Merkúr Személygépkocsi Értékesítő Vállalattól egy nyugdíjas forgalmi rendszám­mal nem rendelkező használt személyautót vásárolt. Az adásvételi szerződés értelmé­ben tudomásul vette, hogy a kocsit megtekintett állapot­ban, szerviz- és garanciális kö­telezettség nélkül vásárolta, s ezzel kapcsolatban az eladót semmiféle kötelezettség, illet­ve szavatosság nem terheli. Kapott egy úgynevezett álla­potlapot is, amely fölsorolta az autó főbb jellemzőit, és ér­tékét, továbbá a kocsiszek­rénynél megállapította: na­gyon korrodált, lyukas, javí­tott, alja átvizsgálandó. A nyugdíjas az autót meg akarta javíttatni, de szakem­berek megállapították, hogy az alvázon, valamint a karosszé­rián olyan korróziós elválto­zások, illetve törések vannak, Tíz nap rendeletéiből jából jelentőséggel bíró fegyel­mi ügyek törvényességi vizs­gálatáról ugyanitt fontos irányelvek találhatók. Az ifjúságról szóló 1971. évi IV. Tv. végrehajtásáról rendel­kező 4/1973. (X. 27.) BkM, sz, rendelet módosításáról a bel­kereskedelmi ágazatra kiterje­dően a 6/1981. (VI. 19.) BkM. sz. rendelet intézkedik. (Ma­gyar Közlöny 35. száma.) Az építésrendészeti bírságról kiadott 17/1981. (VI. 19.) ÉVM. sz. rendeletet és a részes mun­kavállalásról megjelent 11/ 1981. (VI. 19.) MÉM. sz. ren­deletet is a Magyar Közlöny 35. száma tartalmazza. • Határozott az esküdtszék • Rózsa Sándor aktája • Csődperek a századfordulón dául a birtokunkban. Ezek­ből többek között kiderül, a vagyon halál utáni átszállá­sát a magyar, a német és a szerb falvakban eltérő nor­mák szabályozták. A német községekben a földet nem osz­tották fel, azt a legidősebb fiú kapta, míg a többieknek meg kell elégedniük egy zsellér- parcellával. A magyar jog vi­szont a fiú gyermekek között felosztotta a földet, s csak a lányok kaptak hozományként kártalanítást. — A legújabb időkből mi­lyen bírósági anyagokat gyűjt a levéltár? — Minden típusú jogvitá­ból, bontó-, vagyoni, örökösö­dési, gazdasági, munkaügyi, büntető- stb. perből megőr- zünk néhányat. Ezek a minta­darabok jogtörténeti szem­pontból fontosak. Garanciális okokból ugyanakkor 25 év után megkapjuk valamennyi Pest megyében elkövetett em­berölése« bűnügy aktáját is. Nem egy rehabilitációs eljá­rásban, illetve perújrafelvétel­nél a levéltár adta ki 30—40 év múltán az eredeti iratokat. Babus Endre i 1 it is őrzik gye ezért elfogatta és öt évig fogva tartotta. Jókai róla ír­ta Rab Ráby című regényét. A leghíresebb magyar be­tyár, a végül is életfogytigla­ni fegyházra ítélt Rózsa Sán­dor bűnperének dokumentu­mait ugyancsak mi őrizzük, akárcsak a biatorbágyi via­duktot felrobbantó Matuska Szilveszter iratait. Ami pedig az 1945 utáni időszak per­anyagát illeti, nálunk találha­tó Endre László, az egykori hírhedt gödöllői járási főszol­gabíró, későbbi megyei alis­pán iratainak egy része. End­rét, mint a zsidó deportálá­sok szervezőjét, Szálasi bel­ügyi államtitkárát a Népbí­róság 1946-ban halálra ítélte. Nálunk azok a dokumentu­mok maradtak, amelyekre a perben nem volt szükség. — Milyen jogi kuriózumo­kat tartanak számon? — A gyűjteményben meg­találhatók. például olyan bí­rósági akták is, amelyekben még a századforduló idején esküdtszék döntött. Ugyancsak rendkívül érdekesek az első csődeljárások, a kapitalizmus jellegzetes perei. — Vagyis a levéltár nem ki­zárólag büntetőügyek anya­gával foglalkozik? — Nem. A gyűjtemény jó­val sokszínűbb. Jelentős szá­mú örökösödési irat van pél­iény a levéltárbai tyás irata perek. Nemegyszer pedig még az élet intim részleteiről is fellebbentik a fátylat az ügy­iratok közt található, önvallo­mások, szerelmes levelek. — Melyek a bírósági gyűj­temény. legrégibb darabjai? — Őrzünk szép számmal úriszéki jegyzőkönyveket, sőt birtokunkban van több rend­kívüli fenyítő törvényszéki irat a XVIII. századból. Pest- Pilis-Solt vármegye köz­ponti törvényszékének peres anyagán kívül a Váci, Ceglédi, Nagykátai Királyi Járásbíró­ság és a Pestvidéki Törvény­szék 1872—1944. közötti irat­tára is hozzánk került Egy sajnálatos tévedés, véletlen ki­selejtezés folytán ugyanakkor hiányoznak az alispáni és tör­vényszéki anyagokból az egy­kori aratósztrájkok iratai. Ez annál sajnálatosabb, mivel a korabeli sajtóból tudjuk, hogy a,nagykátai, monori, ceglédi járásban előfordultak munka- beszüntetések az agrárproletá- riátus körében. — Híres vagy hírhedt vád­lottak? — A megyei levéltár birto­kában van a Ráby Mátyás-fé­le ügy bírósági anyaga. Mint ismeretes, ő II. József kancel­láriai tisztviselője volt, s eb­ben a minőségben Szentend­re városában különböző visz- szaéléseket tárt fel. A várme­Bsrósági gyűjtési Ráby Má fi Levéltárosok jártak az el- H múlt hetekben Pest megye központi törvényházában, a Thököly úti bíróságon. Az ) archiváriusok az alagsori ' irattárakból elszállítottak j egy történelmi korszakot, az ; 1950-es évek első felének : legértékesebb igazságügyi ! dokumentumait. Letelt a 25 ' j év, s mint a súlyos bfintet- , íek aktáira került hosszú g pecsét is hirdeti: az ügy­iratok ezután a levéltárnak adandók át. így lett a je­lenből múlt, s a konkrét £ ügyekből kordokumentum. A különleges utazás, amely- lyel a peres anyagok immár történeti forrásokká lettek, kí­nálta az alkalmait az interjú- . ra a Pest megyei Levéltár bí­rósági gyűjteményéről, dr. La­katos Ernő igazgatóval és he­lyettesével, Egey Tiborral. — A bírósági dokumentu­mok kiemelkedően értékes tör­téneti forrásai az utolsó év­századoknak. Az iratokból rendkívül plasztikusan rajzo­lódik ki az adott korszak tár­sadalmi berendezkedése, az emberek mindennapi élete. Hogy milyen volt például két- háromszáz évvel ezelőtt a kocs­mai élet, arról legalább olyan bőségesen tudósítanak az egy­kori akták, mint a jelenlegi alkoholizmusról a legújabb

Next

/
Oldalképek
Tartalom