Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-05 / 156. szám
1981. JŰLIUS 5., VASÁRNAP PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Amit szabad Jupiternek...? mii volt az szokás akkoriban Jótékony istennő ' ‘Wr/fv •••• • ' '■ • k Száz esztendeje, 1881-ben született a slágergyáros, aki máig élőén hagyta ránk a címsort, meg sok tucatnyi más szerzeményének szállóigévé lett mondatait. Zerkovitz Béla a tízes évek elején írta meg a jól idomított, de kiruccanni vágyó férj sirámát így: Asszonykám, adj egy kis kimenőt / Hadd zülljek éppúgy, mint azelőtt... / Megjövök éjfélre, háromra vagy négyre, / Vagy holnap délre, mint azelőtt... Évtizedek időhomokja sem temette be a vágyat, azaz kimondva, kimondatlanul, ma is férji óhaj a kis kimenő. Vagy nem is csupán óhaj?! Hanem éppen mércéje, mutatója a családon belüli egyenlőségek és egyenlőtlenségek fura viszonyrend- szerének? Kisírta a meccset Pesten Korábbi az ismeretség, így tehát fespélyezettség nélkül, az előre megbeszéltek szerint kopogtathatok be Solymáron, a Hősök útján Sági Bélához és feleségéhez. A Pest megyei Műanyagipari Vállalat gépbeállító lakatosa beleegyezett a diskurzusba, bár behúzott nyakkal, mondván, sok disznóság kiderül róla. Jó jósnak bizonyult! Mert felesége, akivel tizenhetedik esztendeje közös a sorsuk, veszi , a lapot, sorolja: Béla meccsre jár be Pestre, mert Vasas-drukker, kezdetben ment a csapattal vidékre is, de egy idő után azt mondtam, ebből elég. Itt a két gyerek, azokkal törődni kell, nem elég, ha csak én foglalkozom velük. Akkor letett az utazgatásról, de a pesti meccseket ■ kisírta. Hát jó, menjen. Akkor itt vannak a cimborák, az ördög bibliájával. Hetente egyszer, kétszer biztos, hogy kézbe veszik. Nem komolyba megy, de ha nem nálunk jönnek össze, akkor persze megint nincs itthon. Ha nyer nyolc vagy tíz forintot, olyan boldog, mint aki a lottóötöst találta el. Hát akkor mondjam azt, ne menj? Ügy ül a kényelmes széken a ház ura, mint akit kínpadra vontak, mert hiszen milyen stiklik derülnek ki itt arról a komoly férfiről, aki a negyvenharmadik évét tapossa, kiváló dolgozó, két kamasz fiú büszke apja, imádja a mesterségét, egy pohár sörön túl az ital mindig is hidegen hagyta...! S még nincs vége a feketelevesnek. A kérdésre ugyanis, az asszonynak ilyen tekintetben, azaz a kimaradást illetően mi a járandósága, Ságiné fölhúzott szemöldökkel, széttárt karral felei: Nekem? Hát ugyan mit gondol?! Munka, háztartás, két gyerek mellett? Az is nagy szó, amikor nálunk kártyáznak, s leülök egy fél órára melléjük, hallgatom, miről beszélnek. S miről? Miről? A munkáról. Meg veszekednek, hogy nem úgy kellett volna kijönni ezzel vagy azzal a lappal, én nem értek hozzá szerencsére. Semmilyen kártyajátékhoz? Még csak az kellene! Szó sincs arról, hogy Ságiék között bármiféle konfliktust okozna a szokásjog alapján kialakult rend; a férfi m-ehet, az asszony csinálja a dolgát. így természetes, mert így van a többi ismerős családnál is. s ha a távozás, célja nem a kocsma, akkor az asszonyok nem akadnak fönn a dolgon. Igaz, Sági Bála megcsinál mindent a lakásban, a ház körül, ami úgynevezett férfimunka. Ságit a feleségének olyasmiben is, ami nem egészen általános az ő korosztályukban, például porszívózik — de csak akkor, mint kiderül. ha külön megkérik rá —, ha már elkerülhetetlen, akkor bevásárol. ám a zsuganapok, a szombati, olykor vasárnapi Vasas-meccsek tabunak számítanak, ilyenkor mindenkinek tudni illik, a ház ura megy. Tudatosan, ösztönösen Nemcsak a Sági gyerekek követnek mintákat, minden ember életmódminták között választ, bizonyos — nem jelentéktelen — objektív tényezők alkotta korlátokon belül. Így azután furcsa ellentmondások jönnek létre. Például a valamikori módosparaszt-, nagygazda-magatar- tás ma is vonzó némelyek számára falun — mert azt másolják — bár az e magatartást kialakító, fönntartó társadalmi, gazdasági környezet régen széthullott. Az életmódminták közötti választásban éppúgy hatnak a személyiségjegyek, mint a létfeltételek. A személyiségjegyek sem függetleníthető!;:. azonban a környezettől, elsősorban a családtól, mert ezek hol tudatosan, hol rejtetten és ösztönösen beépítenek az egyénbe — a jellemébe, a gondolkodásmódjába stb. — sokféle magatartásbéli a! - kötőelemet. Ezek viszont majd hatnak — és visszahatnak — a környezetre, a családira, tehát kialakul egy folytonos kölcsönhatás környezet e$ egyén, egyén és környezet között. Ennek a kölcsönhatásnak a különleges terméke az, hogy a családban, a*kiscsoportokban az egyen mi-ként viselkedik, mit vél kötelességének és jogának, keresi-e, vagy figyelmen kívül hagyja az egyenlőtlenségeket. Három gyermeket tettek egyenes sínre úgy, hogy azok bármelyikének házába beleférne kétszer is a maguké, ^melyik ott áll Farmoson, a Szelei úton. Irgalmatlanul sokat dolgoztak mindketten, Hajas Ferenc és felesége, egyéni paraszt korukban éppúgy, mint amóta termelőszövetkezeti tagok. Ráadásul a közös hosszú időn át vegetált, keveset fizetett, külön, a háztájiban kellett előteremteni mindazt, amiből a két lánynak, a fiúnak ház, s előbbi kettőnek még kelengye is lett. Megtették, amit megtehettek, s közben megöregedtek; mint Hajas Ferenc tréfái, hatvanig elfutottak, de már Miskolcra el nem érnek, azaz túllépték a'hatvanadik esztendőt mindketten. A szép íiermcliispalást Érdemes volt így cselekedniük? Ez a kérdés fölösleges, mert hiszen' nem változtat semmit azon, ami elmúlt. Ök iszonyú szegénységből jöttek, tehát életcéllá vált bennük, hpgy a gyermekeknek már legyen más, könnyebb, szebb az élet. Mit vettek a vállukra, s meiyikőjük mennyit? Megoldhatatlan összeadás és osztás lenne ez, mert házasságuk harminckilenc évének minden hónapját, hetét, napját sorra kellene vennünk. Az bizonyos: a szövetkezetben először kocsisként, azután állatgondozóként, mint szép szóval Hajas Ferenc mondja, a kötelesség cselédje volt a férfi. Azaz mindig a kötelesség mondta meg, mikor hová kell mennie, mi légyen a dolga, mikor szabadul haza. Ennek következtében azután a rengeteg állat ellátása gyakran az asszony nyakába szakadt — a baromfi és a nyúl amúgyis az ő terhe volt —, mert ha etetni kell, akkor nincs pardon. S persze, a háztartás teljes egészében a nőkre, az anyára, két lányára maradt, míg az apa és fia — megértheti, nem volt az szokás akkoriban, mondja csöndesen a férfi — csak azt látta el, ami kimondottan távol állt a háztartástól, a háztól, így a meszeléstől a konyhakertig minden oda torlódott Hajasné keze alá. Föltehetném éppen a kérdést, mert nyílt szívvel fogadtak, mi történt, hogyan történt az asszony szabad idejében, ám ilyen alapon azt is tudakolhatnám, mert' mindkettő egyformán távoli, szép-e egy hermelinpalást. Valójában Hajasaié szabad ideje nem kötelező, de hasznos foglalatosságok sorát szolgálta — így nagyon szép hímzéseket formáit asztalterítőkre, párnahuzatokra telente —, s a minden vasárnapi mi- sehallgatást. Embere valamivel többet mondhatott jussának; el-el járt beszélgetni komához, testvérhez, sógorhoz, néha be-banézett az italmé- résbe is, valamikor — hejh, hát azí hagyja, annyira régen volt — még kugiizott is vasárnaponként, azaz némi szabadságot élvezett otthonról. Ki adta ezt a szabadságot? Nem kellett kérni, bár a Zerkovitz-dalt ismeri, említése eszébe sem jutott Hajas Ferencnek soha, mert amit szüleiknél láttak, azt tették ők is, az volt a természetes. Feleségében föl nem merült az igény sem, nemhogy akarat legyen belőle, menjen ő is. Illetve ment; keresztelőre, lakodalomba, temetésre. Mert oda férjnek, feleségnek együtt kell mennie, úgy szól a meghívás minden esetben, máskülönben nagy haragok lennének belőle. Évszázadok kialakult szokásjoga néz szembe velünk beszélgetés közben, ám úgy, hegy ők ketten ezt a szokásjogot nap kél, nap nyugszik természetességűnek vélik, mert úgy cseperedtek gyerekből felnőtté, hogy ez volt a rend, s mert a gazdasági hátrányok fölszámolása szinte minden erejüket kisajtolta, másfajta hátrányaik, ha egyáltalán fölfedezték azokat, jelentéktelennek minősültek. Szociológiai vizsgálatok a következő meghökkentő tapasztalattal rukkoltak ki: a kevésbé iskolázottak családjaitól kiindulva fokozatosan növekszik a férfiak részvétele a háztartási munkában, s csökken a nőké. Ami szöges ellentétben áll a közvélekedésben élő fölfogással! Így például a vezető állású és a szakmunkás férfiak között mindössze kilenc perc eltérés volt a háztartási munkával eltöltött napi időt nézve, s ez a különbség sokkal kisebb. mint a szakmunkás és a segédmunkás férfiak összevetésekor. Megerősítik miás oldalról folytatott elemzések is az előbbieket. Amíg a szakmunkás férfiak és nők között nagyjából azonos arányban vaunak a rendszeresen könyvet olvasók, addig a segédmunkásoknál egyharmados, az állattenyésztőknél már háromszoros az eltérés a férfiak javára...! Ami sokat sejtet a családon belüli szabad idő megoszlásáról, egyenlőtlenségeiről, leírhatjuk, igazságtalanságairól. Űjabb nézőpontot választva r egyben tovább bonyolítva az eddig sem egyenes szálait a tapasztalatnak: a gépesített háztartás — amire olyan szívesen hivatkozunk, mint * nők fölszabadításának egyik, tárgy: jelére — sokkal inkább könnyebb munkát kínál, mintsem kevésbe időigényeset. A változó szokások ugyanis több tekintetben nem hogy csökkentették volna, hanem egyenesen növelték a háztartási — ház körüli — feladatok lekötötte óraszámot. Ilyen irányban hatottak és hatnak a dráguló szolgáltatások is^ ment ráveszik a családot a barkácsolásra — például festés, tapétázás, apróbb szerelések, javítások stb. — ám ezt nem vélhetjük igazi szabad idős foglalatosságnak, mert túlnyomórészt a kényszer következménye, a választási lehetőség hiányának tükre. Mindezek és a hasonlók figyelembevételével értékelhető igazán, mint jelentős társadalmi változás eleme, az a tény, hogy a férfiaknak a háztartásban kifejtett munkaideje folyamatosan bővül, a nőké. csökken. Az arány 4,8:1 vteít tizéinot esztendeje, napjainkban 3:1 a nők szemszögéből. Ami persze még mindig annyit tesz, hogy a nők háromszor annyi időt töltenek el a háztartási feladatokkal, mint — uraik és pa- rancsoióik... Ugratják a cimborák Tiszteletlenség lenne azt firtatni, mást láttak-e otthon, mint amit. követnek, s ráadásul igazságtalanság is, hiszen számadásuk nem többre, mindössze két esztendőre terjedhet, akkor kötött házasságot Antal Kálmán és Baranyi Elvira. A Hunyadi úti házba Ecseten az igen kimondásának napján költözött be az - if j ú pár, kiknek frigy,át némelyek értetlenkedve fogadták, hiszen ma sem általános a gépkocsivezető éS a tanárnő közötti szerelem. Az áfész gépkocsivezetője s az általános iskola pedagógusa a két család adta támogatásból és hitelből teremtett otthont, mint mondják, ezzel eladósodtak egy életre. Bánják? Az ember fiatal korában merészen lép a holnapba, félelmei csak később mutatkoznak. Az indok a lépésre: a magunk életét akarjuk élni. Ebben az életben bizonyára sok minden más, mint szüléikében, nem okvetlen azért, mert azt rossznak vélik, ítélik a fiatalok, hanem mert más közegből — szűk környezeti és tág társadalmi közegből — indultak útnak, más elvekkel, szokásokkal, követélményekkel. Ettől, azonban automatikusan még nem lesz mássá mindennapjaik sora; a jó és a rossz imáyú módosulások közös jellemzője, hogy egyaránt észrevehetetlenek, csak akkor lesznek kitapinthatókká. amikor ténnyé, azaz elfogadottá me- revülnek. Akkor viszont a változtatás már szinte lehetetlen. Mert például konfliktusokat rejthet magában, hogy a férj senkitől sem fogadott el tanácsokat kölyök kora óta arra, mit olvasson, s felesége szerint sok hülyeséggel is töltötte az idejét. A férj viszont némi ódzkodással veszi tudomásul felesége kedvenc időtöltését, a komoly zene hallgatását, amihez — neki — elismeri — semmi érzéke nincsen. Tavaly üdülni voltak, s Elvira ifiasszony zokon vette, férje több időt töltött el focizással, a kikölcsönzött vízibicikli taposásával, kártyával, röplabdával és rnás hülyéskedések- kel, mint amennyit párja mellett, de hát ők, mármint az asszonyok, Antal Kálmán szerint bár elvben, de örökösen varrtak, főztek, lakást rendezitek bé, s gyereknevelési módszereket csereberéltek. Ami őt egyáltalán nem érdekli. Erre azonban rögvest érkezik a replika, ami szerint igenis kell, hogy érdekeljen, mert majd a gyerekeket ketten neveljük s nem én magamban. Huzakodásuk és egyezkedésük most tréfás, paprikája, borsa a szerelmi játszadozásnak, ám csak remélhetjük, bizonyosak nem lehetünk benne, így marad sok esztendő múltán is. Rajtuk áll vagy bukik. Rajtuk is. Mert a férjet sokat ugratják a vele egyívású cimborák akikkel együtt legénykedett, mondván, szalad a Kálmán bélyegezni. Ezért azután megtörtént, nem sokszor, de egyszer-kétszer — kétszer, kiált föl Elvira, a nyomaték kedvéért két ujját is fölmutatja —, hogy a megígért idő helyett késő este jött haza. Nem italosán, mert a kormány, azaz a volán forgatása szerencsére egyszer és mindenkorra elszakította az italtól saját döntése alapján, de akkor is?! Milyen alapon? Mert ha Elvira nem jönne haza az ígért időre? Olyan nincsen — jelenti ki ellentmondást nem túróén az önérzetes férj, ám neje visszakérdez, már miért ne lehetne, ha neked lehetett? Látott és elképzelt minták, magatartások ütköznek és ötvöződnek elvekkel, álmokkal, s nagyon bátor jósnak kellene ahhoz lenni, hogy megfogalmazzuk: ezek a csaták majd merre vezetik őket, milyen új — csatamezőkre. Csak több vagy más is Átléptük az ötnapos munkahét bevezetésének küszöbét, egy esztendőn belül az aktív keresők döntő része már ebben a formában dolgozik. Csakhogy: miért azonosítja az emberek többsége az ötnapos munkahetet a minden szombat, vasárnap szabaddá tételével? Miért nincs polgárjoga annak a fölfogásnak, hogy az ötnapos munkahét annyi, mint öt nap munkában*, két nap pihenőben, a naptár mutatta hétfők tői, szerdáktól, szombatoktól függetlenül? Miért, hogy sokak számára az az 'élet, ami a munkán kívül van, azaz a szabad idő az érték, s a munka nem más, mint annak kényszere, hogy a szabad időhöz pénz társuljon? Folytathatjuk kérdésekben testet öltő töprengésünket azzal, valójában mennyi a tényleges szabad idő a különböző társadalmi' rétegekben, fi» Tibet, XVIII. század s azok alcsoportjaiban, a más és más foglalkozásúak között? Miért látszik a leglassabban változó tényezőnek a családon belüli munka- megosztás, a nő és a férfi egyenlőtlenségeinek makacs továbbörökí- tése vajon tényleg csak a nevelés konzervativizmusára vezethető visz- sza, vagy gyökere rejlik abban is, hogy a kereső foglalkozásokon belüli munkamegosztás szintén egyenlőtlen és gyakran igazságtalan? Az emberek életmódja, családon belüli magatartása nem változik attól automatikusan, hogy több lesz a szabad — a munkán kívüli — idejük. A munka világának változása — és tervszerű változtatása — nélkül valójában nem változhat a szabad idő világa sem. Átmenetileg eltávolodhat egyik a másiktól — s ilyen értelemben mindegy, milyen irányban melyik mozog —, tartósan azonban ez nem következhet be, illetve, ha igen, akkor annak jelentős torzulások a következményei mind a szabad idős, mind a munka- tevékenységekben. A kettő kölcsönhatása ugyanis törvényszerű, a munka világa befolyásolja a szabad idő világát, s ez utóbbi visszahat a munka világára. Tudomásul kell venni: a munka kultúrája és a szabad idő kultúrája egymástól nem független tényező. Mégis, az eddigi gyakorlat arra int, hogy éles közöttük a választóvonal, késik annak társadalmi méretű belátása, elfogadása, hogy világunk, emberi sorsunk nem osztható fel így: most dolgozunk, most pedig a szabad időnkben élünk. Ráadásul a szabad időnkben sűrűn olyan mintákat ítélünk másolandónak, amilyeneket munkában töltött időnk nem tesz indokolttá, lehetségessé, s a sorozatos csalódások azután azt is megakadályozzák lélektani görcsökkel, hogy adott korlátáinkon belül szépen, hasznosan töltsük el szabad idejűnk' óráit, napjait. Ezért nem lehet eléggé elsődlegessé tenni: akár munkatevékenységről, akár szabad idős tevékenységről szóljunk, akár egyenlőségek és egyenlőtlenségek társadalmi, családi vetüieteit méricskéljük is, valójában és kizárólag emberi kapcsolatokról, viszonyokról szólunik. S ezért a haladás minden csekély vagy jelentős lépésének alapja sem okvetlen a tárgyi környezet szegényessége vagy gazdagsága, hanem az emberi értelem és érzelem szegényessége vagy gazdagsága. MÉSZÁROS OTTO 1 i
