Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-04 / 155. szám

8 %Kc>r.r '4/ßjr' JK xMnap 1981. JÜLIUS 4., SZOMBAT MA: 1981. július 4. Szom­bat, Ulrik napja. A nap kél 4.52 - 20.44 órakor. A Hold kél 7.44 szik 22.48 órakor. nyugszik — nyug­Eleinte változóan, később erősen felhős idő. Sokfelé eső, zápor, többfelé zivatar, egy­két helyen jégeső. Több he­lyen megerősödő déli, délnyu­gati, elsősorban a Dunántúlon északnyugatira forduló és he­lyenként viharossá fokozódó szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában 21, 26 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál pénteken 11 érakor 20 fok volt. — Kastélyfelújítás. Hazánk első, úgynevezett világi ba­rokk műremekét, a ráckevei Savoyai-kastély és a hoz­zá tartozó helyreállítási munkái az utolsó esztendő­höz érkeztek, várhatóan az idén már átadják a közön­ségnek a megújított barokk kastélyt a parkokkal, sétá­nyokkal es a díszkapuval egyetemben. — Expedíció Afrikában. Magyar szakemberek részvé­telével expedíciót szerveztek a líbiai Nefusa-hegység fel­kutatására. A barlangászok­ból álló expedíció tagjai közt a Gödöllői» Agrártudományi Egyetem volt diákjai, illetve tanárai is részt vesznek, geodéziai és topográfiai fel­méréseket végeznek. A kuta­tás célja többek között'víztá­rozásra alkalmas barlangok felfedezése. HALASZ GABOR NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1901. július 4-én született Bu­dapesten, és 44 éves korában, 1945 márciusában a balfi ha­láltáborban pusztult el Halász Gábor kritikus, irodalomtörté­nész, a két világháború kö­zötti korszak jelentős esszéis­tája. A budapesti egyetemen 1925- ben szerzett bölcsészdoktorá­tust, majd két évig — állami ösztöndíjjal — Párizsban és Olaszországban tartózkodott. 1027-től az Országos Széchényi Könyvtárban volt előbb díjta­lan gyakornok, majd könyvtá­ros. A többi között jelentős ta­nulmányokkal kísérve megje­lentette Justli Zsigmond napló­ját, sajtó alá rendezte Madách összes műveit, s szerkesztette Az angol irodalom kincseshá­za című antológiát. Válogatott írásainak kötete — műveinek teljes bibliográfiájával — 1959- ben jelent meg. Több alapanyag Hőtároló kályha Gazdaságos üzemmódja miatt igen népszerűvé vált az éjszakai villamos fűtésű hőtá­roló kályha. Az-érintett gyár­tó vállalatok már készülnek rá, hogy a hidegebb hónapok beköszöntővel várhatóan megint magasra szökő keres­letet kielégíthessék. A Magne­zitipari Művekben például a sajtolóberendezések különféle átcsoportosításokat hajtottak és hajtanak végre folyamato­san, hogy időben szállíthas­sák azt az 500 tonna hőálló betétet, melyre pótmegrende­lést kaptak. Ennek felhaszná­lásával a Villamos Berende­zés és Készülék Művekben több hőtároló kályhát gyárt­hatnak majd. Reklámtermékek Fótról • • + Rekoesírukció a MITF A-ban AZ ARBORÉTUMBAN A Budapesttől alig harminc kilométerre levő Vácrátóti Ar­borétum százéves fáival, cser­jéivel, virágaival a fővárosiak egyik kedvenc kirándulóhelye. A hétvégék sok ezer kirándulót csalogatnak Vácrátótra. Öttalálalos szelvény \ loiiú nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság köz-lése szerint a Bőcsben megtartott 27. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 8,35,38, 44,50 A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 27. heti lottószelvények értékelése közben öttalálatos szelvényt talál­tak. A nyertes szelvény száma: 1 977 033. A lottószelvények érté­kelése még tart. A hatodik ötéves terv idő­szakára a fóti Műanyag- és Faipari Szövetkezetben mint­egy 23 millió forintot irányoz­tak elő a szövetkezet üzemei­nek rekonstrukciójára. Első­sorban a régi, elavult gépek és különféle berendezések cse­réjére kerül sor, de fontos feladat az is, hogy javuljanak a dolgozók munkakörülmé­nyei. Ebben az évben a köz­ponti telephely rekonstrukció­ját kezdik meg, kiemelt sze­repet kap a munkában a gombüzem. Az utóbbi években egyre fontosabb helyet foglal el a Mint a fagylalttölcsér Padláson lelt viharágyú Múzeumba került az utolsó mecseki viharágyú, amellyel a századforduló táján a szőlőt fenyegető viharfelhőket igye­keztek elűzni a gazdák. Ez volt a mai rakétás jégeső­elhárítás őse. Egykorú hír­adások szerint úgyszólván minden pécsi dombtetőn állt egy-egy ágyú, s ha jött a je­ges vihar, beledurrogtattak a felhőbe. Ügy hitték: a ísőből emelkedő légörvény szétosz­latja a veszélyes gomolyagot, azonban a különös szerken­tyűk nem váltották be a hoz­zájuk fűzött reményeket, egy idő után leszerelték őket és eladták ócskavasnak. Szeren­csés véletlen, hogy az egyik szőlőhegyi villa padlásán őr­zött ágyúról megfeledkeztek, és így legalább ez az egy pél­dány megmaradt. A 70—80 éve használt viharágyú teljesen ép, ma is működőképes. A fagylalttölcsérre emlékeztető vasalkotmány két méter ma­gas és kétszázötven kilo­gramm súlyú. Körülbelül öt kiló puskapor fér bele, amit ronggyal vagy papírral elfoj­tottak, s égő kanóccal elsütöt­ték. A tüzér rendszerint a vincellér volt. hazai reklámtermékek előállí­tásában a szövetkezet mű­anyagüzeme. A sokféle rek­lámlámpák, diadobozok, fény­képtartók, a metrófelira­tok s a Hungexpo irányítá­sával gyártott sportreklámok mind-mind itt készülnek. A műanyagüzem jelentőségét növeli, hogy a hagyományos termékek mellett, ilyen pél­dául a világító KRESZ-tábla, vagy a műanyag fénycsőbura, jelenleg többféle kísérleti gyártás is folyik. Ilyen pél­dául a műanyag fodrászbura is. A szövetkezet vezetői a reklámtermékek skáláját to­vább kívánja szélesíteni. Jó lehetőséget kínál ehhez a me­zőgazdasági reklámtermékek előállítása, amely a közeljövő­ben fog megvalósulni, ha a megrendelők és a gyártók kö­zött megállapodás jön létre. A továbbfejlődéshez azon­ban, mint Szabó Zoltán, a szövetkezet főkönyvelője el­mondta, arra van szükség, hogy az üzemek teljes vagy részleges rekonstrukciója az elképzelések szerint valósul­jon meg. Qfc J. Egyszerű csomagolás Fehér áruk — olcsóbban kerülnek for­Az élelmiszer- és vegyicikk- kereskedelemben új fogalom­mal ismerkedhetnek a vá­sárlók. Különféle tartós élel­miszerek, konzervek, édes­áruk. százraztészták, háztartá­si vegyicikkek úgynevezett A rádió és televízió műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.27: Lányok, asszonyok. 8.52: 4X4. Játék. 10.00: Hírek. Útközben. 10.10: Mi a titka? 11.00: örömök kertjében. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva ... 12.45: Zenekari muzsika. 13.32: Munkásigazgatók. 14.00: Útközben. 14.05: Tábori András jegyzete. 14.15: Magyari Imre népi zenekara játszik. - 14.30: A szövetkezés ereje. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.05: Új zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Világhírű zongoraművészek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek. Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.50 : 30 éves a Rádiószínház. 19.46: Népdalest. 20.39: Új operalemezeinkből. 22.58: Mozart-művek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0,10: Melódiakoktél. I. 58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÄDIÖ 4.25: Jfr reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.30: Hírek. Útközben: 8.38: Operettrészletek. 9.15: Ki jár jól? 9.30: Hogy tetszik lenni? 10,30: Hírek. 10.33: Német és angol nyelvű hí­rek. 10.39: Többet ésszel ..} II. 30: Hírek. 11.33: Orosz nyelvű hírek. 11.40: Fiataloknak! 12.30: Hírek. 12.33: Jó ebédhez szól á nóta. 13.30: Borsodi László: Címkék. 13.40: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ritmus! 14.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Magyar remekírók. 15.10: Énekszóval, muzsikával. 15.37: A két koldusdiák. 16.30: Hírek. Útközben. 16.35: Pophullám. 17.30: Fenntartott hely az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai számára. 19.20: Magnóról magnóra. 20.05: Filmzene. 20.30: Hírek. Útközben. 20.38: Sporthírek. 20.43: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.40: Könnyűzenei hangverseny. 22.32: Zenés játékokból. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: Román és szlovák nyelvű műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.11: Schubert muzsikájából. 9.27: Új lemezeinkből. 10.00: Új népzenei felvételeiből. 10.30: A Beatles együttes felvétele. 11.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 11.05: Ravel-művek. 11.46: Operaáriák. 12.20: Kívánságműsor sztereóban. 14 05: Zenekari muzsika. 15.00: Ország, város. 15.30: Harminc perc beat. 16.00: Jandó Jenő hangversenye. 17.05: Két évtized. 17.10: Operaáriák. 17.40: Sliágerlista. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Bach fiainak zenéjéből. 19.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 19.05: Hangversenyzenekar. 20.34: Szombat esti diszkó. 21.34: Óceánia népköltészete. 21.53: Új lemezek. 22.19: Kamarazenei ritkaságok. 22.57: Napjaink zenéje. 23.30; Hírek. Időjárás-jelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.50: Tévétorna. 8.55: A mi képernyőnk. 9.15: Csak gyerekeknek! 10.00: XVII. nyári úttörő-olimpia. 11.00: Jean-Christophe. 9. rész (ism.). 11.55: A fele sem igaz! 14.05: Hajótöröttek. 14.55: Hírek. 15.00: Nemzetközi teniszverseny. 17.30: Egy ősi mesterség. Csehszlovák kisfilm. 17.45: MAFILM-magazin. 18.00: Az égenjárók. Dokumentumfilm. 18.35: A moszkvai Kreml. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Szombat esti filmkoktél. Tetthely. NSZK bűnügyi filmsorozat. 21.25: Menő Manó. Olasz—angol rajzfilmsorozat. 21.30: Roberta Flack. Angol zenés film. 22.10: Menő Manó. Rajzfilm. 22.15: Minikrónikák. 22.30: Tv-híradó, 3. 22.40: Makk Károly-sorozat. Egy erkölcsös éjszaka. Magyar film. 2. MŰSOR 16.50: Kérem a következőt! 17.05: Moliére: Tudós nők. Komédia két részben. 18.55: Osztálytalálkozó. Riportfilm. 19.30: Tv-hírádó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Telesport. Közben: kb. 21.00: Tv-híradó, 2. fehér áruként galomba. A fehér termékek lényege, hogy olcsóbbak a hasonló, azonos minőségű cikkeknél. Elsősorban a lehető legegy­szerűbb csomagolás — pél­dául a karton helyett fólia, a fémdoboz helyett üveg, az import helyett hazai anyagok alkalmazása — a sima, a cif­raságmentes külső teszi lehe­tővé az árcsökkentést. Két nagykereskedelmi vál­lalat — Budapesti Füszért, valamint a Pest, Komárom, Nógrád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat — egyelőre 8-10-féle fehér árut, száraztésztát, édes­ipari terméket, gyümölcskon- zervet hozott forgalomba, s ezek már egyes üzletekben megjelentek. Az Anni teakifli és a Vali vaníliás teasüte­ményt például 25 forint he­lyett 23 forintért árusítják csupán azért, mert kartondo­boz helyett fóliába csoma­golták. Ezért csökkentették 2 forinttal a vegyes mézessüte­mény árát is. A Békéscsabai Konzervgyár kéttojásos cső­tésztája részben a csomago­lás miatt, részben, mert a tészta nem minden szála éri el a szabványban előírt hosz- szúságot, 19 helyett 16.30 fo­rintba kerül. A Nagykőrösi Konzervgyár ribizkedzsemje — amelyből elhagyták a drá­ga importzselatint — 4,40 fo­rinttal lett olcsóbb. A fehér áru elnevezés a megkülönböztetésre szolgál, az ilyen cikkek egyszerű fekete betűs sima fehér címkéje — rajta egy malacperselyes rajzzal — maga is az olcsóbb árat jelzi. Mil 3S|MPf IgKWii • A Szentendrei nyár tegna­pi nyitányát követően má­tól gazdag program várja a városba érkezőiket Miniatűrpremier Az eddigi szokástól eltérően a Miniatűr Színház a továb­biakban hétvégeken is- tart előadást. Hétfő kivételével minden este fél tizenegykor Ruttkai Éva és Sztankay Ist­ván felléptével adják elő Ka­rinthy Ferenc: Dunakanyar című lírai játékát. Hajók és városnézők A Szentendrére kirándulók figyelmébe ajánljuk, hogy egy hete a MAHART a buda­pesti Batthyány térről ' na­ponta (tehát a hétvégeken is) 8.30, 11, 13.30 és 16 órakor személyhajókat indít a vá­rosiba, melyek visszafelé 10, 12.30, 15 és 17.30-:kor startol­nak. Külön hajójárat a szent­endrei Teátrum nézői számá­ra 18.30-kor a Batthyány tér­ről, mely 23 órakor indul vissza. A Volán 20. pedig a buda­pesti Engels térről, a 15-ös kocsiállásról (hétfő kivételé­vel) naponta reggel 9 óraikor Szentendre nevezetességeit be­mutató vároisnézőbuszt indí­tott július 1-től. I A magyar, angol, német nyelven tájékoztató idegenve­zető kalauzolja az utasokat a Kőtárba, a skanzenbe, a Fe- renczy és Kovács Margit mú­zeumba, a rnűv. központba (a Barcsay-mozaikhoz), a közép­kori pestiskereszthez, a Du- na-partra, a szerb és a gö­rög templomba. Ebéd a Du­na étteremben. Pestre visz- szaérkezés 16 órára. Zene - zene - zene A váci zeneiskolában ma este 7 órakor Lehotka Gá­bor orgonái (közreműködik a Hayd n -kamarazenekar): mű­során Mendelssohn-, Pikéthy-, Saint-Saéns-, Purcell-, Char- pantiér-, Boellmanm.-, Bach- és Händel-művek. Visegrádon, a királyi palo­tában pedig Aa este indul az immár hagyományos nyári koncertsorozat: a Fraternitas Musicorum együttese ó-pro- vamszál trubadúrcLalofcat, s középkori magyar zeneműve­ket ad elő (közreműködik: Rónaszegi Éva előadóművész). Lovasprogram Apaion A Duna—Tisza közén egy­kor kiterjedi, de az emoeri tevékenység hatásara igen megiogy autózott ia*itcrüleieK- neK egyik utolsó maradvány-- foltja az Ocsa—Dabas—Inárcs közötti úgynevezett turján- vidék: meiy a turjánfajok gazdag, különleges növény- es állatvilágát, a terület táj­képi es Kultúrtörténeti érte­keit őrzi. MegteKintésre ajánl- juK az ócsai öregfalu népi építészeti emlékeit (a tájvé­delmi körzet Bercsényi út 4. szám alatti őrházában hely­történeti gyűjtemény látha­tó), a falu XIII. században épült műemlék templomát, az öreghegyi szőlőkben a nye­regtetős, ollóágas pincesort és az ócsai kopjafás temetörész- letet. Az égeres láperdő (Nagy­erdő) turisták által is járha­tó részein autóparkolók, pi­henőhelyek, séíautak, esőbe­állók, kerékpáros túrautak szolgálják a kikapcsolódást, a pihenést kereső látogatók ké­nyelmét. Megközelítés: Kőbánya— Kispest vasútállomásról in­duló vonattal Öcsa 30—35 perc alatt elérhető. Az állo­mástól az öregfalu és a kop­jafás temető 20—30 percnyi sétát jelent. Kicsit több időt vesz igénybe a szőlőhegyi pincesor megközelítése: az Ócsárol Inárcs felé vezető or­szágúton, a vasúti keresztező­dés előtti, földútan, Plosszabb gyalogtúrát jelent a Nagyer­dő felkeresése: Ócsárol a Bugyi község felé vezető or­szágúton, A védett terület lá­togatásával kapcsolatban rész­tatást kapunk a tájvédelmi körzet őrházában, ahol ke­rékpárkölcsönző is működik. Lazháza - este Az idei. legrangosáibb moto- crosseseményt holnap este Kiskunlacházáról közvetíti felvételről az MTV—2„ 20.05- kor kezdődő Telesport műso­rában. A helyiek rendezte nemzetközi és országos via­dal valójában 13.30-kor kez­dődik. Kilenc ország (Ausztria, Csehszlovákia, / Jugoszlávia, Lengyelország, aj NDK, az NSZK, Románia, Svájc és a Szovjetunió) 32 versenyzőjét fogadja ,az 5f fős magyar gár­da. Hazánkban, ezúttal elő­ször kerül sor háromkerekes (oldalkocsis) crossozásra — a tavalyi lacházi sikeres be­mutatót követően — verseny­szerűen. U! Ne feledje! Bár a nyár folyamán csak hetente kétszer (kedden és pénteken) tartja a Pest me­gyei Idegenforgalmi Hivatal apajpusztai kirándulásait: e hét végén — mindkét nap ;— sor kerül rá. A Budapesttől csupán 60 kilométerre levő Apajon fenn­maradt a múlt századi puszta képét, szokásait, viseletét tük­röző hagyomány. A csikós- és pásztorhagyományokat felele­venítő lovasprogram résztve­vői képet alkothatnak a kis­kunsági pásztorok hajdani életéről, szórakozhatnak tré­fáikon, dicsérhetik ügyessé­güket, nyaktörő mutatvá­nyaik közben. Apaj puszta megiköz-elításe: Budapestről az 51-es műúton Dömsödig, majd tovább a jel­zett úton. Jani- után juliáíis r $algahevízen a június 21-i juniálist holnap követi a ju- liális, melynek slágere a népi sportjátékokat követő labda­rúgó-mérkőzés, az Újságíró Liga-válogatott ós a Karthá­gó—P. Mobil—Missió rock­együttesek között; utóbbiak a találkozót követően 18-tól 21 óráig koncertet is adnak. A turján-vidék Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal bu­dapesti fel ügyel őségén Róka Mária biológiai felügyelő az ócsai tájvédelmi körzet fel­keresésére biztat: Budapesten szabadtéri ki­állítás látható a Zichy-kastély kertjében (III., Fő tér 1.); a szentendrei Vajda Lajos stú­dió plasztikái; a Magyar Nem­zeti. Galériában holnap zárul a sízentendrei Bartl József festőművész kiállítása; Egerben e héten, nyílt meg a megyei könyvtár aulájában Dohnál Tibor ceglédi szár­mazású festőművész kiállítá­sa; Esztergomban, a vár ron­dellájában, a városban élő és alkotó fiatal képzőművé­szek kollektív kiállítása te­kinthető meg, kik a szentend­rei iskola legnemesebb hagyo­mányainak ápolói s tovább­fejlesztői ; Gödöllőn holnap a műv. központban Benedek Miklós» Császár Angéla és Szacsvay László Budapest-Orfeum című műsorukat mutatják be; mától a városi helytörténeti gyűjtemény időszakos kiállí­tói: a múlt hónapban elhunyt Vályi Dezső festőművész és Gády Lajos szobrász; Gyomron ma 20 órakor Rá- ' kóczi-emléktábortüaet gyújta­nak; Szentendrén tartják holnap a megye amatőr pop-, rock- és dzsessz-zenekarainak or­szágos minősítő találkozóját; Tökölön, a szabadtéri szín­padon holnap 20 órakor a Dinamit együttes hangverse­nyezik; Zálalövön megnyílt az al- bertirsai Miklosovits László grafikusművész kiállítása. Programjainkhoz jó időt, kedvet kíván e hét végére: Alacs B. Tamás 1525 Budapest, Pf. 101 a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik -5 hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Agnes. — Dt\T MÍrVí MlPi fiP Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Irányltószám: 1446. - Kiadja a I LÚ I ItlLUILS (linLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi . telefonja: 343-100 és 335—130. ­-- ------ Szerkesztőségi titkársúg * 142^*228 . ____________________________________FlOKSZERKESZTOSÉGÉtNK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér t, Pf. 19. 2701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030. Telefon: 45—352. Gödöllői Hírlap, Gö döllő Szabadság út 2 Pf 14 2100. Telefon: 81—96. — Monorl Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác. Lenin út 45 Pf 32 2601 Telefon- 10—095 — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96 1 62 pénzforgalmi jelzőszámra. A lao ára- 8 oldal 140 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: «0,— Ft. - ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index- 25 064 HU), ’iSSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN «33—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monorl Hírlap). ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN «33-2759 (Váci'Hírlap). 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom