Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-04 / 155. szám
1981. JÜLIUS 4., SZOMBAT av s Jó vásárt... í.'. csinálnak mindazok, akik ma vagy holnap részt vesznek a Szentendrei nyár rendelvényein. Jó vásárt csinálnak például azért, mert bizonyosan nem unatkoznak azok, akik ma kisétálnak vagy kikocsikáznak ízbégre, hogy megtekintsék a szövetkezeti nap gazdag rendezvénysorozatát. A körhintától és a céllövöldétől a galambbemutatóig és a KRESZ-vetélkedőig, a néptánc- és kórusműsortól a rendőrkutya-bemu- tatóig és a sportrendezvényekig számos érdekes műsor szerepel a reggel nyolckor kezdődő, délután ötig tartó programban. Közben valóban vásárolhatnak is az érdeklődők — a Templom téren népi iparművészeti tárgyakat. S akik ma nem találnak kedvükre való kerámiát, szövetet, ötvösmunkát vagy gyermekjátékot, azoknak sem kell szomorkodniuk. Holnap a Templom téren újra megrendezik a Szentendrén immár hagyományossá vált népi ipar- művészeti vásárt. Egvféle hagyomány kialakulását viszont a résztvevő mesterek névsora ígér: a szentendrei művészek mellett az ország minden részéből érkező legjobb néni iparművészek nevét tartalmazza az árusítók névsora. Ez a lista azt Ígéri, hogy nem az alacsony, hanem a mancs színvonal váVu hagyománnyá. homi idén nem lasz senki talán az érdeklődők, vásárolni szándékozók között, aki kedvesze- oetten távozna a templom- dombról, mondván: no, én is jól bevásároltam ... HÍREK - HÍREK - HÍREK e Korszerű javítóműhely. 'A HÉV-járatok 1 gyorsításával, a biztonsági berendezést^ korszerűsítésével párhuzamosan úi javítócsarnok építését kezdi meg a BKV Szentendrén. A megnövekvő forgalom igényeinek megfelelően itt biztosítják majd a vonalon közlekedő 52 szerelvény üzemképességét. 9 Kömyezetvéde-em. Tegnap délután Dobogókőn, megalakult az Udülőterületi Kör- ínyezetvédelmi Bizottság. Az ebben részt vevő üdülők védnökséget vállaltak egyes területek felett. SZENTENDREI » PEST MESYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI ÉS SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Vendégváró kereskedők Kisvendéglők, presszók, üzletek A száraz, napos időnek nemcsak az aratók örülnek mostanában, hanem a hétvégeket Szentendrén vagy a járásban töltő üdülők, turisták tízezrei is. A szép táj és a jó idő azonban önmagában kevés lenne a boldogsághoz — évről évre nőnek a kereskedelem, vendéglátás iránti igények. A jobb ellátás egyaránt jelent több üzletet, minőségi árut és színvonalasabb kiszolgálást. Az a koncepció, amelynek jegyében a járás kereskedelmi hálózatát fejlesztik, úgy tűnik, mindhárom kívánalomnak megfelel. E koncepció értelmében azokon a helyeken, ahol az állami, szövetkezeti kereskedelem, vendéglátás fejlesztési nehézségek miatt nem tud lépést tartani az igényekkel, fokozottan támaszkodnak a magánerőre. Az utóbbi esztendőkben évente mintegy tizenöt-húsz magánkereskedői engedélyt adnak ki a járásban. A legszembetűnőbb a fejlődés Ta- hitótfaluban: az elmúlt két evben itt tíz kereskedői engedélyt adtak ki, öt kérelmet a közeljövőben bírálnak el — nyilvánvalóan kedvezően. A felsorolás is jelzi talán, hogy valóban élő igényeket elégítenek ki ezek az új üzletek: van közöttük zöldséges, büfé, falatozó, pecsenyesütő, bar- kázsbolt, dohánybolt, horgászbolt és sorolhatnánk tovább. Látványos a változás más településeken is: Dunabogdányban hamarosan magánkemping, penzió nyílik. A kempingben tíz faház, étterem várja majd a vendégeket. A képhez az is hozzátartozik, hogy megemlítjük a közelmúltban átadott pomázi ABC-áruház kimagaslóan nagy forgalmát, s azt az előkészítő munkát, amelynek köszönhetően új, ötszáz négyzetméteres ABC építését kezdik meg jövőre Budakalászon is. Az utóbbi településen a vendéglátás színvonalának javítása érdekében a közeljövőben átalakítják a nem éppen vonzó főtéri italboltot is. Ami az állami és szövetkezeti kereskedelem áruválasztékát, minőségét illeti: az elmúlt években ezen a területen is javulás figyelhető meg. A legpontosabb, legmegbízhatóbb szállítók közé tartozik az Esztergomi Füszért Vállalat, a Győri Húsipari Vállalat és a tahitótfalui szakszövetkezet. Az idegenforgalmi idényben a legnagyobb gondot az jelenti, hogy sok helyen a vissza nem szállított göngyöleg okoz zsúfoltságot. Egyre kevesebb azonban az ilyen gond — s egyre vonzóbb a környezet a járás vendéglátóiparában is. Az illetékesek keresik azokat a régi épületeket, amelyek hangulatos kisvendéglőkké, presszókká alakíthatók — s azokat a vállalkozó szellemű embereket, akik tovább javíthatják az ellátást. Nos, ami a színvonalat és a vállalkozó kedvet illeti: a visegrádi Vár étterem korszerűsítése mindkettőre jó példa lehet. A Pest megyei Vendéglátó Vállalat, az Egri Pince- gazdasággal együttműködve hangulatos pinceborozót is berendezett itt Aratnak az Óbudában Csörög a szem, recseg a tábla... Magtárakba kerül az új termés Odakint a Szente-tanyán, Pomáz és Budakalász között a kombájnosok június végén az utolsó csavarokat ellenőrizték: liibázik-e még valami, avagy nyugodtan indulhatnak a géppel, ha Péter-Pál napja körül úgy akarja az időjárás, a talaj és a gabona állapota. Az ország más, délebbi részén már jó egy hete arattak, amikor az Óbuda Tsz tábláján feldübörögtek a motorok, hogy a földekről a magtárakba kerüljön az idei termés. Halla Ferenc, akii huszonhárom évvel ezelőtt segédaratóként került az akkori AC— 400-»s típusú gépre, ilyenkor elő veszi ebéd > után becsatt intőit bicskáját, vagy a csavarhúzót keríti kézié ügyébe, hogy kipiszkálhassa a résekbe rakodó gyomnövényt: úgy lát- j.a, az apró, néhány hektáros parcellákon az idén nem ért el megfelelő hatást a vegyszeres gyomirtás. Kurblizásból elégtelen — Az a szép — mondja —, amikor a száraz szem csörögve hull le, amikor recseg a tábla a gép körül., Volt alkalma párszor tapasztalni ezt az érzést a negyedszázad alatt. Mielőtt gépre került, már tízéves korában kötötte a kévét; a nagykőrösi gépállomásra azért nem vették fel tanulónak, mert nem tudta bekurblizni a Hof- fer-traktort. S ez az epizód jelzi is talán azt a technikai fejlődést, amely megkönnyíti a.z aratást. Halla Ferenc színHétvégeken óriási az idegenforgalom a Dunakanyarban. Ezer és ezer turista érkezik a járásba, Nagymaroson keresztül Visegrádra te minden korábbi típusú kombájnt kipróbálva most SZK—6-ossal dolgozik. Jók ezek a gépek, ezeken a kis parcellákon — s szerencsére, ha máshol vannak is gondok, itt nincs baj az utánpótlással. Debreceni Ferenc öt, Kau- rok Márton két, Varga Péter és Németh István egy éve csatlakozott Halla Ferenchez. Egymástól lesik el a szakmai fogásokat — meg azokat , a módszereket, amelyekkel alkatrészt tudnak szerezni a gépekhez. Most- éppen szerencséjük van: két selejt kombájnból rakhatják át az alkatrészeket a három jóba. Javítani a kenyérellátást Az Óbuda Tsz pomázi lovasiskolája körül a megújuló környezet egyre inkább a régi udvarházak hangulatát idézi. _Itt kapott helyet a közös gazdaság mezőgazdasági főágazata. Vezetőjével, Szerem- ley Bélával beszélgetünk a betakarításról. Nem csupán a gabonáról, hiszen nagy figyelmet kell fordítani ilyenkor a lucerna- és a gyepterületre és a gyümölcskertészetre is. — A szövetkezet háromezer hektáros területének nagy részén három főbb kultúra kapott helyet Mintegy négyszáz hektáron vetettünk gabonát, hatszázon silókukoricát, ötszáz hektár a lucerna- és gyepterület. Az utóbbiak első kaszálása június első dekád- jában fejeződött be, s jó termésátlagot hozott Más tájegységeken általában az első betakarítás hozza a jobb eredményt. Nos, nálunk a mélyebb fekvésű területen kaptak helyet azok a növények, jól jött a csapadék is, így a lucerna második kaszálása is igen jó eredményt hoz. Szaremley Béla ezt a második kaszálást tartja izgalmasnak. Hiába végzik géppel a munkát, az egybeesik az aratással. A csúcs július 10. körül van: ekkor még javában tart a búza aratása, s kezdődik az említett második lucernaibetakarítás is. De mi is az j aratás menetrendje, s milyen termésátlagot várnak az egyes fajtákból? — A kemény telet és a száraz áprilist — mondja Ja- novszki József, a növénytermesztési ágazat vezetője — megsínylette a gabona. A néhány nappal ezelőtti eső erősen elgazosította a táblákat, s egy nap kiesést okozott a munkában is. Kedden az őszi árpa betakarításával kezdtünk. Harminchat mázsás termésátlagot becsültünk ebből hektáronként. A búza aratását kilencediké körül kezűjük. Mintegy ötszáz tonnát adunk át a váci gabcnafelvásárló szentendrei telepének. Javíí tó minőségű fajtáinkból — a Martonvásáritól, a GK 3-tól, a Ljubilanjnájtól — 40 mázsás hektáronkénti átlagot várunk. Ez erős közepes termést jelent. A szövetkezet elsődleges oélja a megnövekedett állatállomány ellátása, a 2 millió 500 ezer liter tej átadása, ele úgy érezzük, a kenyérellátás javításához nekünk is hozzá kell járulnunk. Néhány éven belül jelentősen növeljük a kenyérgabona vetésterületét. Mintegy két hét kell a gépeknek — a három kombájnnak, a négy bálázónak, hét Hamster típusú rendfelszedőnek, a teherautóknak, traktoroknak — és .az embereknek a 290 hektárnyi búza, azután két nap a negyvenkét hektárnyi zab learatásához. Július végére, úgy tűnik, simán véget ér az aratás. Ömlik az élet A gabona a magtárakba kerül, a feladatok azonban nem csökkennek. Augusztusban megindul a silókukorica betakarítása, most is dolgoznak a ribizliültetvényeken. A legnehezebb azonban kétségtelenül ott lehet a búzatáblák fölött, a gép fülkéjében. Minden kombájnosnak van tanult szakmája is: ki gépkocsivezető, ki szerelő. Miért vállalják: mégis ilyenkor évről évre a munka nehezét? — Az igaz, hogy nehéz a munka — bólogatnak a kom- bájnosok. — Ilyenkor 14—15 órát is dolgozunk, de meg is fizetik: egy jó fizetés ilyenkor 12—15 ezer forint között van, attól függ, ki hogyan igyekszik, s hogy milyen területet k.ap. De van olyan, aki semmi pénzért nem jönne ide, és higgye el. lehet szeretni ezt a munkát. Amikor nem gazos a föld, megy a gláp, és vastag sugárban ömlik a szem, vagy ahogyan régen mondták: az élet. Zenei képzőművészeti tábor Tesivérm úzsák H étfőn este ötvennél több fiatal indult el a Felszabadulás lakótelepi iskolából az izbégi úttörőtáborba. Néhány perc múlva megkezdődött az ismerkedés az országos zenei-képzőművészeti tábor és a helybéli iskolásoknak szervezett közművelődési olvasótábor tagjai között. A tábortűz mellett műsort adtak egymásnak, bizonyítván azt is, hogy a kultúra. a művészet egyes területei nem kizárják, hanem feltételezik 'egymást. Sajátos profil A fenti igazság bizonyításához persze nem kell feltétlenül a hétfői találkozást felidézni, hiszen a Felszabadulás lakótelepi iskolában június 23- án kezdődött és július másodikén véget ért Testvérmúzsák című országos zenei-képzőművészeti tábor már címével, alcímével, s munkájával is a zene és a vizuális művészetek, az aktív és a passzív befogadás egymást gazdagító hatásáról beszélt. — A tábor gondolata a város vezetőitől Indult ki — mondja Fenyő Gábor zenetanár, aki feleségével, Meíey Erikával és Koncz Istvánnal, az iskola igazgatóhelyettesével vezeti a tábort. — Ök hosz- szabb ideje támogatják azt a törekvésünket, hogy a város zenekultúrája felzárkózzon az igen élénk képzőművészeti élet mellé. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a zene a nyári programokban is fokozottan legyen jelen. Felvettük a kapcsolatot Klenjánszky Tamással, az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezetének titkárával, s együtt dolgoztuk ki a programot. Az országosan szétküldött felhívásra kétszer annyi zenei és képzőművészeti érdeklődésű fiatal jelentkezett, mint amennyit a tábor befogadhatott. A hat csoportvezető a Zeneakadémián középiskolai, énektanár- és karvezetőképző szakra jár. Még fontosabb összekötő kapcsot jelent azonban közöttük a Régi Zene Stúdiója, amelyet négy évvel ezelőtt alakítottak meg, s amely azt is jelzi, milyen eszközökkel formálják a táborozok zenei ízlését. Házimuzsika — A régi zene — mondja Klembala Géza, a stúdió vezetője —, tehát a barokk kor és a korábbi időszakok muzsikája viszonylag könnyen játszható. Az a mozgalom, amely a figyelem középpontjába szeretné állítani ezt a zenét, Hollandiából indult ki, s újraéleszti a házi zenélés hagyományait, így az aktív befogadáson keresztül nevel. A házimuzsikálás hagyományai elevenedtek fel a tábor munkájában is. Naponta sor került közös muzsikálásra, hiszen a táborozók nagy része zeneiskolások közül került ki, s a frissen megalakult négy kamarazenekar hangversenyt is adott a táborozás ideje alatt. Felléptek a Ferenczy Múzeumban, a Barcsay Gyűjteményben, a Szentendrei Képtárban és a Czóbel Múzeumban. Közben szorgalmasan dolgoztak azok is, akiket elsősorban a képzőművészet érdekelt, ök' kiállításon mutatták be tudásukat. A kétféle érdeklődés természetesen nem jelentett elkülönülést, hiszen mindenki részt vett a Tóth Antal művészettörténész vezette városnéző sétán, ellátogatott a kerámiaüzembe, együtt fogadták a Vuji- csics együttes, a Boróka együttes tagjait. A képzőművészeti jellegű foglalkozásokat helybéli művészek, Urban Teréz, Borsódy László, Gy. Molnár István és Csíkszentmihályi Róbert vezették, de eljutottak a táborozók Balogh László, Ligeti Erika. Rajki László műtermébe; találkoztak Deim Pállal és Barcsay lenével is. Mindenki nagyon sokat segített, hogy a tábor programja megvalósuljon. Egyetlen tervből nem lett valóság, de ezzel sem a táborozók, hanem a város lakói, az idelátogatók veszítettek: a művelődési központ nem szervezte meg azt a hangversenyt, amelyet a Régi Zene Stúdiójának tagjai adtak volna a Szentendrei nyár keretében. Az iskola aulájában muzsikáltak így — önmaguknak. Folytatni a munkát A régi zene esztétikai élményként és nevelőeszközként egyaránt fontos — ez a megállapítás összegződik a látogatóban a beszélgetések után. A négy-ötszáz évvel ezelőtti műveket azonban ma sajnos igen kevesen ismerik. — Valóban szaporítani kellene az ittenihez hasonló táborokat — mondja Klembala Géza. — A tervek szerint talán a Zeneakadémián is indul egy ilyen jellegű kurzus. Az itt elkezdett munkát mindenképpen folytatni kell. T árgyalóteremből Közel lakott Erdő mellett nem jó lakni — így kezdődik a dalocska, amely arra hívja fel a figyelmei, hogy sok fát kell hasogatni annak, aki nem költözik távoiaOD. Az azonban nem törvényszerű, hogy annak, aki közel lakik a Snack Andreas ételbár raktárához, feltétlenül fel is kell törnie azt a raktárt, mégpedig, a daiocska szelleméhez híven, egymás után többször is. A- huszonöt éves Puppán János, aki Szentendrén abban az udvarban lakik, ahol az ételbár raktára áll, lehet, hogy úgy gondolkodott: ne csak a turisták élvezzék az ételbár szolgáltatásait, azokhoz neki, szentendrei polgárnak is joga van. Így hát először április 21- én, majd április 27-én lopott húskonzervet, szörpsűrítményt a raktárból. Annyira belejött a dologba, hogy az első két lopás után őrizetből szabadulva május 11-én egy csavarhúzóval újra felfeszítette a kicserélt zárat, és sporttáskáját húskonzervvel, ételízesítővel töltve távozott. Az összes kár 3050 forint. Puppán, míg kőművesként dolgozott, havi 4000 forint körül'keresett. Miért szorgoskodott mégis a raktár körül? A tárgyaláson azzal védekezett,- hát betört hogy mindannyiszor ittas. volt. Ügy tűnik, éppen ezt az állapotot -kívánta meghosszabbítani lopásokkal is. mert az eltulajdonított húskonzervet, ételízesítőt, mélyen áron alul, különböző kocsmákban adta — illetve adta volna — el. A bíróság méltányolta ugyan a beismerő vallomást, az őszinte megbánást, a kár nagy részének megtérülését, súlyosbító körülményként vette azonban figyelembe, hogy Puppán a harmadik lopást őrizetből szabadulva, feltételes szabadsága alatt követte el. Folytatólagosan elkövetett lopásért, mint visszaesőt egyévi, börtönben végrehajtandó szabadságvesztére ítélte Puppán Jánost. Három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Elrendelte a Szentendrei Járásbíróság a korábbi szabadságvesztésből feltételesen elengedett büntetés letöltését, valamint Puppán János kényszerelvonó kezelését is. Hiszen ebben az esetben sem kis szerepet játszott az alkohol. , Az oldalt írta: P. Szabó Ernő Fotó: Halmágyi Péter