Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-31 / 178. szám
Egy édesanya öröme A tanácsiak ajándéka Indulás a tolókocsival falunéző sétára. Gödön, a Lenkey út 38. szám alatti albérleti lakásban egy édesanya szeretettel gondol azokra, akik élete nagy gondján segítettek. Egy 14 éves gyermek részére kitárult az eddig a szobaablak által határolt külvilág. Ami a legtöbb embernek természetes — a helyváltoztatás — az ő számára fogalom, ábránd volt. Eiler Andrea születése óta mozgásában korlátozott — Elkeseredésemben segítségért fordultam a Családi Laphoz, hogy gyermekem tolókocsihoz juthasson — mondja Kósi Jánosné, az édesanya. — Hetek múlva, csodálkozásomra a helyi tanácstól kerestek meg. Értesültek a gondomról, és azonnal a segítségemre siettek. Megvizsgálták a szociális helyzetünket is. A gyerek jogosultságát bizonyító okmányokat is soron kívül állították ki Vácott. • — Mint utólag megtudtam, ügyemben nagy levelezés folyt a helyi tanács, az Országos Orvosszakértői Bizottság, a gyártó és forgalmaz^ vállalat, és még ki tudja, hogy kik között. Rövid idő alatt annyian siettek segítségemre, hogy egész életemben nem tapasztaltam ennyi jóindulatot. — Teltek a hetek, s egyre közelebb kerültünk ahhoz a naphoz, hogy gyermekem részére az óhajtott kocsihoz juthassunk. Az általános Iskolát vidéken, speciális iskolában >é- gezte. Amikor hazajött, a szobából ki sem tudott mozdulni. Mozgatása, orvoshoz vitele nagy megerőltetést jelentett számunkra. 14 éves, és még nem ismer semmit a községből. Ennek az időszaknak most már vége. Áprilisban megkerestek: nyilatkozzunk arról, hogy nincs, és nem is volt tolókocsink. Az idő elteltével levél érkezett. A feladó a gödi tanács volt. Értesítettek, hogy a gyerekméretű kocsit a közeljövőben legyártják, a költséget a tanács dolgozói kifizették helyettünk, s hogy a kocsi átvételének idejéről a gyártó fog bennünket értesíteni. Kis idő múltán ismét keresett a postás. Két hét elteltével már itthon is volt a piros bőrrel bevont, csupa nikkel tolókocsi. Andrea most az iskola végeztével végleg hazajött. Ismerkedik a környékbeliekkel, s már tudja, hol van a bolt, a posta. Egyelőre még kell °e- gíteni neki, de már önállóan is próbálja hajtani. E nagy segítségért köszönőlevelet küldtem a tanácsnak. Kovács Csaba 1946—1981 A szövetkezés jubileuma Érdekes megemlékezésre készül a Vác és Vidéke Altalanos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Augusztus 11-én jubileumi ünnepségen idézik fel 1946 hasonló napját, amikor megkezdte tevékenységét a — méltó elődnek tekinthető — íelszaoaduias utáni szövetkezeti mozgalom. Már a múlt század végén, s a XX. század első felében is találkozunk a járásban, s Vácott a szövetkezeti eszme és gondolat jelentkezésével. 1889- ben megalakult a Püspökhatvani Hitelszövetkezet. Időrendben követte a Váci Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet, amely a század elején 845 tagot számlált. Kösd, Penc, Felséged, s a mai áfész területéhez tartozó többi községek sorra követték ezt a példát. A legjelentősebb esemény kétségtelenül az volt, hogy 1917-ben megalakult a váci Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Kezdeményezői Györgyffy Ákos és Wolkó- ber János siketnéma intézeti tanárok voltak. Hamarosan fióküzletet nyitottak Kisvácott és a Széchenyi utcában. Az 1920-as év keresekedelmi forgalma elérte a 30 millió koronát. A váci Földművesszövetkezet 35 évvel ezelőtt, 1946 augusztusában bontott zászlót és megkezdte a tagok toborzását. A gondolatnak olyan lelkes hívei voltak, mint Madarász László, aki az MKP képviselőjeként került a parlamentbe, s tevékenyen részt vett a váci földosztásban is. A Lenin úti Vörösház lett a szövetkezet központja, ahol egy felvásárlótelep és egy bolt működött. Lassan kialakult a kereskedelmi hálózat. Két élelmiszerboltot, húsboltot, gázcseretelepet és olajütőt nyitottak a városban. Foglalkoztak sertéshizlalással, vetőmagcserével, gabona-, széna- és szalmabegyűjtéssel. Hasonló célokkal hívták életre ebben az időben a kosdi, rádi, penci, csővári, acsai és a többi földművesszövetkezetet is. Ma is őrzik mindenütt ebből az időből az igazgatósági tablókat, üzletrészkönyveket és egyéb, értékes dokumentumokat. Hosszú volt az út 1981-ig. amikor a legutóbbi küldött- gyűléseken már 9135 szövetkezeti tagról és 853 millió évi forgalomról adhatott számot a Vác és Vidéke Áfész elnöksége. Augusztus 11-én visszatekintenek az indulás évére, a sikerekben, gondokban bővelkedő három és fél évtizedre és vázolják a következő évek fő feladatait is. P. R. VÁCI Aaiifap A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1981. JULIUS 31., PÉNTEK Körzeti üzem Nagymaroson Új ABC a Pap-kertben 198^re Építenek, szemetet szállítanak Az elmúlt esztendőkben nagy erőfeszítések történtek a járásban, hogy az egyre nagyobb gondot okozó házi hulladék elszállítását valahogyan megoldják. Azért is vált ez a kérdés fontossá, mert a Dunakanyar köztudottan az ország egyik turisták által legjobban látogatott része, s üdülőkörzet lévén, egyre szaporodik a hétvégi házak, kiskertek száma is. Az illetékes szakemberek, tekintettel arra, hogy a községi tanácsok meglehetősen szűkös anyagiakkal rendelkeznek, s saját erőből képtelenek lennének megoldani a szemét összegyűjtését, úgy döntöttek, hogy körzetesíteni kell ezt a munkát. Megyei támogatás így az elmúlt években a járásban több ilyen körzeti üzemet hoztak létre, ezek fejlesztésére a megyei tanács is jelentős támogatást adott. Igaz, az új rendszer kialakítása nem megy máról holnapra, de például egyes kommunális üzemek már a gyakorlatban is bizonyították, helyes volt a döntés. A Nagymarosi Nagyközségi Tanács Építőipari Költség- vetési Üzeme is ezt a funkciót tölti be egyebek között. Mert mint nevében szerepel, a szemétszállításon túl részt vesznek a kisebb-nagyobb helyi beruházások és felújítások elvégzésében is. Az idei munkatervükben szintén hasonló feladatokat fogalmazott meg a helyi tanács. Gazdasági megfontolásból ugyan 1981-re nem bővítik az építőipari tevékenységet, de még így is sok munka vár a dolgozókra. A szakemberek és a tanács vezetőinek előrelátását bizonyítja, hogy a várható évközi külön- feladatokra több mint 1 millió forintnyi szabad kapacitást tartanak fenn. Ügy gondolják, ha más munka nem adódna, az új kis ABC építkezését gyorsítják meg valamelyest. Ebben az esztendőben azonban — az elmúlt időszakhoz hasonlóan — a leggyakrabban felújításokat, karbantartásokat végeznek Nagymaroson az Felveszünk irázi üzemünkbe: asztalos szakmunkásokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat, fóti üzemünkbe: betanított munkásokat. Foglalkoztatás: o bútorgyártásban és a műanyagiparban. Elsősorban fiatalok jelentkezését várjuk. Továbbképzési lehetőség. Műanyag- és Faipari Szövetkezei Főt, Kossuth u. 26. Telefon: Főt 16. üzembeliek. A régebbi példák közül az egészségház építését említhetnénk, ahol a költségvetési üzem kollektívája pótolhatatlan munkát végzett. Gépeket vásárolnak Az idén, mint már említettük, a beruházások közül a kis ABC munkálatainak megkezdése emelkedik ki. A beruházó a Vác és környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, amely számítva arra, hogy a vízlépcső építkezése miatt csaknem a duplájára emelkedik a nagyközségben élők száma, az ellátás javítása érdekében már most elegendő pénzt biztosított egy új üzletre. A tervek szerint a Pap-kerti létesítmény mintegy 2 millió 500 ezer forintba kerül majd, ebből az idén összesen 600 ezer forintnyi munkát végeznek el a költségvetési üzem munkásai. Az átadásra várhatóan jövőre kerül sor. Természetesen, e nagy feladatok a telep folyamatos fejlesztését igénylik. A tanács több mint 2 millió 270 ezer forintos fejlesztési lehetőséget biztosít az üzemnek, ebből gépkocsitárolót, tűzcsaprendszert és különböző kisgépeket vásárolnak, de lehetőség nyílik arra is, hogy egy új Skoda típusú kukáskocsit, egy lánctalpas traktort, s egy billenős kistraktort is beszerezzenek. Az üzem másik nagy tevékenységi területe a szemét- szállítás. Jelenleg tíz községben végzik az intézményes hulladékbegyűjtést, s időszakonként lomtalanításokat is szerveznek. Ami gondot okoz, az az, hogy megfelelő járművek hiányában tavaly' nem tudták bekapcsolni ebbe a rendszerbe Szobot, Ipoly- damásdot és Zebegényt. Nos, jó hír az ezeken a településeken lakóknak, hogy az idén mindhárom faluban, sőt még Márianosztrán is megkezdődik a szemétszállítás. Több helyen megtörtént a kukák kiosztása is. Nemegyszer előfordult, hogy az emberek meglepve vették tudomásul, valamilyen oknál fogva késik a szemét elszállítása. Ez rendszerint amiatt volt, hogy a gépkocsik műszaki állapota meglehetősen rossz, sok közöttük az öreg, elhasználódott jármű. A jobb karbantartás érdekében ezért az idén szerelőműhelyt létesítenek a nagymarosi telepen, amely ugyan jelentős segítség lesz, hiszen időben felismerhetik és javíthatják a kisebb hibákat, de még mindig megmarad egy sor gond, például a műszaki vizsgákra való felkészítés is ezek közé tartozik. Palánták — eladásra E két fő profil mellett az üzem dolgozói parkfenntartást is végeznek. Jelenleg egy betanított kertészt és két segédmunkást foglalkoztatnak ebben az ágazatban. Tervezik. hogy a létszámot, a sokasodó feladatokra való tekintettel, az idén eggyel növelik. Az üvegház megfeleKöszönetnyilvánltás. Hálás kö- szönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik feledhetetlen, szeretett leányom, illetve testvérünk temetésén megjelentek és mély gyászunkban osztoztak. Buchwald család. lóén működik, ott termelik a kitelepítésre szánt palántákat, sőt, a felesleget a lakosság körében értékesítik is. Tavaly például mintegy 12 ezer forintért adtak el fiatal növényeket az igénylőknek. Ezeken kívül kisebb-nagyobb munkákat is elvállalnak, ha azok profiljukba illenek. Végeznek például szállítást, takarítást, gépkölcsönzést is, s értékesítik a raktáron elfekvő készleteket. Az idén, mint a költségvetési üzem tervéből kitűnik, összesen 8 millió 228 ezer forintnyi árbevételre számítanak. F. Z. Nyári galéria A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, és a Nagymaros Nagyközségi Tanács rendezésében augusztus 2-án 11 órakor a helyi művelődési ház nagytermében Kovács Nagy Ira festőművész kiállít tását dr. Losonci Miklós művészettörténész nyitja meg. Megtekinthető augusztus 2—16-ig, naponta 10—18 óráig — hétfő kivételével. Széllel bélelt váró Túlzás váróhelyiségnek nevezni a Földvári tér déli részén épített autóbusz-várakozót. A tetszetős, modern formájú építmény ugyanis ilyen formában nem nagyon alkalmas rendeltetésére. Elöl nyitott, hátul nyitott, kizárólag állóhelyes. Átfúj rajta a szél. eső veri a Budapest felől érkező autóbuszra várakozókat. Nemzetközi mérkőzés Az öregfiúk labdarúgó-bajnoksága 1981—82. évi küzdelmei augusztus 24-én kezdődnek. A kiemelt csoportban szereplő váci PENOMAH együttes július 27-én a stadionban Konrád László edző irányításával megkezdte a felkészülést. Két edzés után már a héten komoly erőpróba vár az öregekre. Augusztus 1-én, szombaton 16 órakor a stadionban vendégszerepei a csehszlovák Verebéig öregfiúk gárdája. A váciak még ebben az évben viszonozzák északi szomszédaink látogatását. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Váci Izzó felvesz: műszerész, lakatos, csőszerelő, villanyszerelő, forgácsoló szakmunkásokat, valamint női, férfi betanított munkaerőt. Jelentkezés: Vác, Sebes Imre u. 21—23. Munkaügyi osztály. A Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet órajavító szakembert keres a Vác, Ernst Thälmann téri üzletébe. Jelentkezni lehet 8—14 óráig, a szövetkezet központjában: Vác, Vak Bottyán tér 6. Szövetkezetünk Vác járási, városi lakásszerviz tevékenységének fejlesztéséhez kőműves, festő-mázoló, villanyszerelő, víz- és fűtésszerelő szakembereket keresünk, elsősorban átalánybefizetéses (gebines) rendszer szerinti tevékenység folytatására, vagy fő- és mellék- foglalkoztatási munkaviszony létesítésére. Jelentkezhetnek: kőműves, festő-mázoló, villanyszerelő, víz- és fűtésszerelő kisiparosok és szakmunkások. Cím: Kemence! Vegyesipari Szövetkezet Váci Főépítésvezetősége, Vác, Rákóczi tér 6. tel.: 11-949. A Dunakanyar Szolgáltató és Vegyesipari Szövetkezet értesíti Vác, Földvári téri lakóit, hogy megnyitotta női fodrász, kozmetikai részlegét a C/13- as számú épületben. — Szeretettel várjuk szolgáltatásainkat igénybevevő vendégeinket! A Váci FŰSZERT rak- tárháza azonnal felvesz : árukísérőket, raktárosokat, adminisztrátorokat, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, fűtőt, éjjeliőröket (nyugdíjast). Jelentkezni lehet — szombat kivételével —: Vác, Derecske dűlő 4. szám alatti raktárházunkban (a Hétkápolna és a Hajógyár között). Vác-Nyúlásban 230 négyszögöl telek, szép kilásátssal eladó. Érkilátással eladó. Érdeklődni lehet dél- Szent Mihály dűlő ^8 Vác-Csipkés ^dűlőben föld eladó, megosztva is. Érdeklődés: Vác, Hunyadi utca 1. (Ma- dárné). A Vác Városi Tanács V. B. felvételt hirdet építésztechnikus vagy üzemmérnöki és épület gépésztechniKus vagy üzemmérnöki végzettséggel: műszaki ellenőri állás betöltésére. Jelentkezés: Vác Városi Tanács személyzeti osztályán ________________ Fe lveszünk! Északpest megyei és váci telephelyünkre: műszaki anyagraktárost, szakképzett könyvelőket, gyors- és gépírni tudó adminisztrátort, előkészítő technikusokat (technológus, normás szakra). Jelentkezni kizárólag írásban váci telepünkön: Vác, Rákóczi tér 6. sz. alatt. Kemence! Vegyesipari Szöv. ______________ Al bárletbe kiadó Vác- Deákváron 2 és félszobás, komfortos lakás. Érdeklődés levélben: „Hosszabb időre is” jeligére hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9. Vác mellett, Gombáson 1400 négyszögöl megosztható, szépfekvésű, úthoz közeli, művelt telek eladó. Érdeklődni: Rózsahegyi László, Vác, Cserje utca 48. ______ Ba rna színű, rövid, kereszthúros, páncél- tőkés bécsi zongora sürgősen eladó. Telefon — esti órákban — Vác 12-497. Vác, Klein Károly utca 33. alatti 100 négyszögöles telken kétszobás, konyhás ház olcsón eladó. Cserelakás szükséges. Telefon (esti órákban) : Vác, 12-497. Elcserélném váci, másfélszobás, tanácsi, összkomfortos lakásomat kétszobás hasonlóért. Földszinti kizárva! Élmunkás utcai és Lenin úti előnyben! Leveleket „Nyár vége” jeligére hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9. _________ Vá c-Törökhegyen 241 négyszögöles telek — gyümölcsfákkal, szőlővel, kis faházzal — olcsón eladó. Érdeklődni: Budapest VT., Psulay Ede utca 15. 1061. (Drajkó). vagy 372-319 telefonon. Üj Tessuer-ablak, 2 darab 15nXl50-es, valamint 300 darab nala eladó. Vác, Lomb ufoa 19. Maeránvos nő keres Vácott külön beiársb'i kis albérleti szobát, ecetlee Deákváron, Értesítőt: Kurilla Fer^nc^é, Vác-Sejce, L én. 5. ülafkálvha Is három darab 200 literes ola- ioshordó eladó. Vác, Attila utca 23. Fiatal pedagógusnő lakásbérletet vagy albérletet keres Vácott. Pálóczi, Budapest, Nagyszeben utca 17. 1194. Vácott vagy környékén albérletet keresünk. Levélértesítést „Remény” jeligére, hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9.________ El cserélném balassagyarmati kétszobás, összkomfortos lakár sómat. Kérek: egy szoba garzont Vác- Alsóvároson. Érdeklődni : Temesvári Jánosné, Vác, Palmiro Togliatti utca 60. (volt Hattyú utca). Külön bejáratú albérletet keresünk vagy kis házat bérelnénk Vácott. Levélértesítést „Deákváron is” jeligére hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9. FIGYELEM! Váci részlegünk lakásszerviz tevékenységéhez bővítéséhez a váci járás és város területén, az alábbi szolgáltatási ágakban: gázszerelés, javítás, bővítés, építőipari felújítás, javítás, festés-mázolás, villanyszerelés ajánlatokat keresünk elsősorban lakásszövetkezetek, közös képviseletek részéről 1981—82. éves kivitelezéssel. Ajánlatokat a; Kemencei Vegyesipari ,t Szövetkezet, Vác, Rákóczi tér 6., tel.: 11-949 címre kérjük eljuttatni. Jó állapotban eladók a következők: olaj- tüzelésű fürdőhen- ger-kályha, málnáskocsi, Simson S/50 motorkerékpár. Vác, Alsó utca 13/b. Kertes, OTP-örökiakás Deákváron — beköltözhetően — eladó. Érdeklődni: Népek barátságának útja 21. fszt. vagy 10-150 telefonszámon. Két személy részére különálló lakrészt bérelnék albérletbe, lehetőleg konyha- és fürdőszoba-használattal. Értesítést: „Sürgős 114 344” jeligére hirdetőirodába. Pályakezdő mérnök bútorozatlan albérletet keres fürdőszobahasználattal Vácott augusztus végétől. Leveleket „Erdész” jeligére hirdetőirodába Vác, Jókai utca 9. . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)