Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-30 / 177. szám

’kMíop 1981. JÜLIUS 30., CSÜTÖRTÖK TUDOMÁNY • A Uj lehetőségek Veszprémben új növényvédő szerek előállításában, kikísér­letezésében: Pécsett a Dél-Du- nántúl természeti erőforrásai­nak komplex kutatásában; Szegeden az élelmiszeripari üzemek középtávú műszaki fej­lesztési terveinek elkészítésé­ben; Debrecenben a szarvas- marhatartás hatékonyabbá té­telében; Miskolcon pedig a gépipar további fejlődését elő­segítő programok kidolgozásá­ban működnek közre egyebek között az akadémiai bizottsá­gok. A Tudományos Akadémia elnökségének egy korábbi ér­tékelése szerint az eddig ösz- szegezhetö tapasztalatok iga­zolták a vidéki akadémiai bi­zottsági hálózat létrehozásá­nak helyességét: általuk új lehetőség nyílt a tudomány művelésének szélesebb körű és hatékonyabb elterjesztéséhez. A veszprémi akadémiai bi­zottság egyebek közt az idén öt megye ipari fejlesztését, vegyipari, mezőgazdasági és biológiai kutatását egyaránt befolyásoló gyógyszer-, növény­védőszer- és intermedier-gyár­tási központi fejlesztési prog­ramjához kapcsolódik, tudo­mányos terveivel. A terület sajátos feladatai­ból adódóan például a pécsi tudósok kiemelt figyelmet for­dítanak a bányaegészségügyi és a bányászati ergonómiai kutatások irányítására, a tu­dományos eredményeknek a gyakorlatba átültetésére. A dél-dunántúli bizottság szo­rosan kapcsolódik a kokszol­ható mecseki feketeszén ter­melésének növelését szolgáló országos kutatásokhoz is. A gyakorlati élethez szorosan kapcsolódik a közelmúltban alakult új munkabizottság te­vékenysége is, amelynek egyik fontos feladata, hogy segítse a közegészségügyileg veszélyez­tetett települések vízellátásá­nak javítását EGY TANKÖNYVRAKTÁR ÜRÜGYÉN Most már minden rendben ? A címbeli kérdést a minap tette fel egy vendég, a buda­örsi új tankönyvraktár átadá­si ünnepségén. Akadt, aki naivnak vélte az illetőt és ól- néző fölénnyel mosolygott. Voltak azonban, akik fino­man, jóindulatúan provokáió- nak minősítették az érdeklő­dést és egyáltalán nem derül­tek. Sőt Inkább arra gondol­tak, és ezt hangosan ki is mondták: — Csak nehogy ez legyen az általános vélemény! Miért a félelem? Miért a félelem? Ismerked­jünk a tényekkel, adatokkal. A budaörsi raktárbázis 6400 négyzetméteres. Hetvenhai millióba került. Irdatlan ösz- szeg, de kellett (erről még később). Rekordidő, alig egy év alatt építette fel a Csong- rád megyei Tanácsi Építőipa­ri Vállalat az Aluterv—AIu- tröszt tervei alapján és fővál­lalkozásában, úgynevezett Aludonga rendszerű könnyű- szerkezetes módszerrel. Az átadással egy időben már ja­vában üzemelt a komplexum, felváltva ezzel rozoga fésze­reket, nedves fővárosi pincé­ket, sőt, a nyarankénti sza­badtéri tárolás átkait. Miért volt e sok kis rak­tár, miért a hatalmas új? Mert évente csaknem 4010 tankönyv, mintegy 32 millió példányban jelenik meg. A könyves szakemberek most attól tartanak, hogy a nem hozzáértők úgy vélhetik: egy raktár elkészültével már minden tankönyv időben, pon­tosan eljut az olvasóhoz, vagyis a diákhoz, tanárhoz. Nos — sajnos — ez nem valószínű. . A könyv terjesztése csak kis része egy hosszú folya­matnak. Egyszerűsítve fogal­mazunk: hiába van már ki­tűnő adottságú raktárbázis, ha oda, illetve onnan nem érkeznek a könyvek idejében. Simonná, Győri Katalin Szigetszentmiklósról jár be Budapestre tanítani: Beletörődve — Most hallom először >zt az egészet. Szkeptikus va­gyok: amíg — kis túlzással — évente újfajta tankönyvek jelennek meg, addig hiába akármilyen raktár. Szerintem képtelenség győzni szerkesz­téssel, nyomdával. Kivált­képp, ha arra gondolok, hogy egy-egy új könyvet nekün.-c, pedagógusoknak, minél előbb meg kellene kapnunk, hogy felkészülhessünk. Mostanában pedig gyakran előfordult, bogy a gyerekekkel együtt, vagy az óra előtti éjjel is­merkedtünk az új tartalom­mal, módszerekkel. Mitóczky Pál tisztviselő, a nagykőrösi könyvesboltban válogat az ifjúsági könyvek között: — Én már ebbe beletörőd­tem, a két gyerek hozzászok­tatott. Mármint ahhoz, hogy r tankönyvekkel minden ősszel zűr van. Nem is izgatom ma­gam. Igaz, nekünk könnyebb. Beülök a kocsiba, fel Pestre, ott azért aránylag könnyeb­ben megkapom a keresett könyvet. Tudom, hogy ezzel meg esetleg egy pesti gyerek elől veszem el, de hiába, r szülő már ilyen: önző. Ha ezt önzésnek lehet nevezni. A kitérőnek vége, és most megpróbáljuk bebizonyítani: nem volt ez felesleges ka­nyar. Amit ugyanis két beszélge­tőpartnerünk elmondott, ab­ban — cseppben a tenger — ott van tankönyvellátásunk jelenlegi állapotának sok jel­lemzője. Onfeláldozóan Sok az űj tankönyv. Mái- mint a tartalmilag új. Mosta­nában írták, szerkesztették illusztrálták azokat, az új tanterveknek megfelelően. Ä sok munkafolyamat — szinte természetesen — csúszik. Ve­A SZOBI NAPOK PROGRAMJÁBÓL Zene, tánc, játék — együtt Tavaly a szobi napokról szóló beszámolónkat úgy kezdtük, hogy első ízben :íz esztendővel ezelőtt rendezték meg azokat. Kétségtelen, egy- egy ilyen eseménysorozat is­mertetésénél szinte elkerülhe­tetlen, hogy ne essék a kez­detekről szó. Szükséges a ha­gyományokat kialakulásuktól kezdve nyomon követni, azaz ismerni az utat, mely az első próbálkozástól a mába vezet. Az ötletadókat az vezérel­te, hogy a községben és a környéken még fellelhető né­pi hagyományok ne puszta - janak el, valamint az, hogy erősítsék a határmenti telepü­lésen és a szomszédos Cseh­szlovákiában lakók közti ba­rátságot. Visszatekintve az el­múlt tizenegy esztendőre, úgy tűnik, félig-meddig valóra is váltak az elképzelések. Lehet, hogy még inkább azzá vál­nának, ha valamivel több pénz jutna ezen rendezvény- sorozatokra? Mint tudjuk, a jövőben még kevesebb össze­get lehet hasonló események istápolására fordítani. Hogy hogyan tovább? Ennek kell rövidesen eldőlnie. Pár éven belül kiderül tehát, hogy élet­képes-e ez a hagyomány, vagy pedig fölszámol tátik. Milyen programokat kínál­nak a község lakóinak az idei szobi napok? Először is a ze­nei táborról kell szólnunk, ahol a ceglédi és a helyi ze­Bemutatkozott a stúdió Idén is nagy sikerrel rendezték meg Szentendrén a Vajda Lajos Stúdió tagjainak közös kiállítását. Képünkön: Holdas Gyöngy Kitüntetés című alkotása Veres Jenő felvétele neiskola tagjai töltenek el tíz napot. A helyszínen a ma­lomvölgyi úttörőtábor, a cél pedig a szakképzett pedagó­gusok irányításával történő rendszeres gyakorlások mel­lett az is, hogy a fiatalok hangversenyekkel szórakoz­tassák a község lakóit. Több alkalommal játszanak majd szabad téren, nemcsak Szo- bon, hanem Márianosztrán is. A képzőművészet barátai­nak figyelmét két kiállításra hívjuk fel. Augusztus 12-én nyílik és 26-ig látható az a tárlat, melyen a váci képző­művészek mutatkoznak be. A váci festők, szobrászok mun­káival a művelődési központ előcsarnokában ismerkedhet­nek az érdeklődők. A másik tárlatnak a Börzsöny Múzeum ad otthont. Itt — M. Várhe­lyi Vanda művészettörténés? rendezésében — a század el­ső harmadában Szentendrén élt festők művei tekinthetők meg. A magyar és csehszlovák határmenti járások vezetői­nek baráti találkozója augusz­tus 19-én lesz. Ugyanezen a napon, este a központi nem­zetiségi együttes ad műsort a művelődési központban. Ugyanide várják a tizenéve­seket is, az ifjúsági táncos összejövetelre. Augusztus 21. napja a gye­rekeké lesz. Délután 4 órakor kezdődik Játsszál velünk, játsszál nekünk címmel Ta­kács Roland műsora. Az utol­só napon, augusztus 24-én. 6 órától a Börzsöny Múzeum­ba várják a vendégeket, ek kor kezdődik Szentpál Móni­ka előadóestje. Dióhéjban ennyit, program­előzetesként. Nem tagadhat­juk, kicsit soványka program ez. De nem tagadhatjuk azt sem, hogy nem a szervezők jóindulatából, s készségéből nem telt több. 1 K. É. le a nyomdai lekötött kapaci­tás. Ha nincs kézirat, mást nyom a gép. Ha van kézirat, nos, sajnos, néha akkor :s. Kifizetődőbbet, gyorsabbat. Vegyük azt az optimális — ritka! — esetet, hogy a kéz­irat időben kész, a nyomda is időben szállít. Eddig az említett áldatlan raktározási állapotok lelassították az el­addig feltételezett folyamatos tempót. Most ez az akadá:y megszűnt, tehát mehet tovább minden. Vagyis ismételjünk elölről kezdve: kézirat, nyo­más, raktározás, kiszállítás időben történik. Hiába a modem raktár Bu­daörsön, ha — például — Cegléden vagy Nyíregyházán, Szombathelyen, nem tudják megfelelő helyen fogadni ts az iskolákba továbbítani a könyvet. Mert nemigen tudják. A könyvesboltok raktárai kicsik, az ott dolgozók keve­sen vannak. Hiába segítenek maguk az iskolák, felajánlva nyáron termeiket raktározás­ra, áldozatkész pedagógusai­kat könyvcsomagolásra, cipe- lésre — mindez kevés. A lánc végére értünk, és láttuk: mégha minden har­monikus is, valami, valahol általában „becsúszik”. Sajnos, idén is. Lemaradva Július közepén 186-féle tan­könyv hiányzott, ez mintegy 6 millió példány. Amelyek eddig megjelentek, azok több­ségét a Könyvértékesítő Vái lalat — hála éppen az új bu­daörsi bázisnak — megfeszí­tett munkával, szünidős diá­kok és a honvédség bevoná­sával már feldolgozta, csoma­golta és útnak indította az ország csaknem 8000 oktatási intézményét ellátó 300 köny­vesboltba. A lemaradtak azonban — úgy tűnik — le is fognak maradni. Ami a legsajnálato­sabb: főleg általános iskolai és gimnáziumi tankönyvekről van szó. Ezek a kiadók, illet­ve a nyomdák hibájából Jú­lius 31-ig, a szállítási határ­időig, nem érkeznek meg a raktárba, sőt félő, hogy jóval később sem. Elsősorban a gimnáziumokban az idei tan­évben bevezetendő fakultatív oktatás tankönyvei okozn ak majd gondot: Mindezek után azt próbál­juk kellő erővel hangsúlyoz­ni: a raktárbázis nem általá­nos gyógyszer. Egy, már vá­zolt folyamat apró része csak. Hatékonyabb, gyorsabb, kul­turáltabb munkát eredménye­ző része ugyan, de csak az. Hogy az évenként visszaté­rő tankönyvgondok oldódja­nak, ahhoz a lánc további elemeit kell erősíteni. Ehhez pedig — ne féljünk kimonda­ni — pénz kívántatik. Még­pedig sok. A budaörsi 76 mil­liónál is jóval több. Ugyanis pótolni kell. Pótol­ni évek, évtizedek elmaradá­sait. Dr. Udvarhelyi László, a Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának ve­zetője mondotta: az új rak­tárkomplexum egyik megtes­tesítője annak a sajnos elég­gé későn, de mégis felismert szükségszerűségnek, hogy a kultúra, a könyv, a tankönyv — kereskedelmi cikk is. Mint ilyennek, megfelelő technikai, infrastrukturális hátteret keli adni, akár — mondjuk — a bútorkereskedelemnek. Emberien Addig is, míg mindez a nagy költségeket igén / ő komplex program megvalósul, minden az emberen múlik. A kiadói lektor, a nyomdai sze­dő gyorsaságán, a raktári tar­goncavezető ügyességén, a vasutas pontosságán, a köny­vesbolti eladó erején, a peda­gógus ügyszeretetén. Szeren­csére ezek az emberi ténye­zők adottak. Adottak, hiszen a felsoroltak egyébként — vagy elsősorban — szülök. Nem közömbös tehát szá­mukra. hegy a gondjaikra bízott tankönyv, minden ob­jektív akadály ellenére is, minél gyorsabban eljusson — saját gyerekeikhez. Andai György HETI FILMJEGYZET Üvegtörők m Phil Daniels és Hazel O’Connor az CvegtBrők című angol filmben Megint egy „életből ellesett” sztori, mely ismét csak arról szól, hogy a siker elkerülhe­tetlenül korrumpál, megszelí­dít, konformizmusra kénysze­rít Ezúttal Angoihonból szár­mazik a film, melyen mind­ezt láthatjuk. Brian Gibson írta és rendezte, Stephen Goldblatt fényképezte (sok képsorban, bravúros munká­val). A zenét Hazel O’Connor írta, mind a tizen-valahány számot, ő is énekli, és ő játssza a film főhősnőjét, bi­zonyos Kate nevű lányt Gibson filmje egy angol underground punk énekesnő­ről szól (ő Kate), akit egy an­gol underground punk énekes­nő személyesít meg a filmen (ő meg Hazel O’Connor). Sze­repel még egy erőszakos, le- vakarhatatlan kis figura, aki pop-menedzser akar lenni és lesz is. Öt Dannynek hívják, s egy bizonyos Phil Daniels nevű, igen fiatal színész játssza, aki úgy lett színész, hogy levakarhatatlanul szí­niész akart lenni. íme, az életből ellesett szto­ri alapvonásai, melyek to- váboi eletoól ellesett vonások­kal bővülpek: Kate és Danny közös erőfeszítéseivel, hogy a lányt énekesnőként és dal­szerzőként elfogadják az iga­zi menő menedzserek; a punk- lány és az önjelölt menedzser- fiú suta érzelmi kapcsolatá­val; a lemezstúdiók és a nagy menedzsercégek pökhen- 'di, fölényes és csak egy bi­zonyos fajta, éppen sikeres stílusra „vevő" hozzáállásá­val; a koncerteken verekedő, balhézó, részeg, narkós, fa­siszta stb. fiatalok riasztó portréival — satöbbi, satöbbi. Gibson nem sajnál semmi fáradságot, amikor ezt a pop- punk-világot mutatja be. Min­den „pont olyan". Még az is, ahogyan a lázadó, protest- songiokat, az angol társadalom hibái ellen hadakozó dalokat éneklő Kate (azaz Hazel) las­san beleszelídül a pop-ipar pápái diktálta édeskés vagy ál-ekszitatikus stílusba, a lé- zeres-ködgyertyás látvány­cirkuszba. Csak az nem „pont olyan”, hogy a már nagy sztárrá feldobott Kate épp egy szupershow közben, szökik meg az előadásról, lézerűr-sci- fi fémruhájában, s így vág­tat végig a városon, mintegy élő tiltakozásul a rákénysze- rített kommersz stílus ellen. S még kevésbé „pont olyan”, hogy az idegösszeomlássa! kórházba kerülő Kate-hez csak Danny látogat el, és ez a Danny, aki korábban szin­te megveszett, hogy menő me­nedzser legyen, most egyszerre maga lesz a nagy kitartás és dac, s ott akarja folytatni, ahol Kate annak idején kezd­te. A legritkább eset ugyanis — különösen a nyugati, való­ban teljesen elüzletiesedett, manipulált, a pénz, a siker, a haszon körül forgó pop-világ­ban —, hogy egy befutott sztár, vagy egy épp felkapasz­kodó menedzser hátat fordít­son a véres verítékkel kiví­vott sikernek. Gibson filmje viszont ugyanezt szinte tör­vényszerűnek ábrázolja, és ezt már nehezen tudjuk el­hinni. Az Üvegtörők — ami egyéb­ként Kate együttesének a ne­ve — főként azért érdemel fi-; gyelmet, mert minden félre­értelmezés, minden felületes­ség és didaktika ellenére is olyan film, amelyből képet kapunk egy sajátos világról. Nem feltétlenül rokonszenves, I nem feltétlenül elfogadható, nem feltétlenül ízlésünk, el­veink szerint való világ ez, de valamit mindenképp felvillant a mai Anglia egy bizonyos társadalmi rétegéből is, és ez nem tanulság nélkül való. , Különösen, hogy napjaink­ban talán épp azok a munka- nélküli, ténfergő, energiájukat nem mindig jó irányban ki­élő fiatalok is lázadoznak az angol nagyvárosok utcáin, akikből ebben a filmben is láthatunk szép számmal. S talán tartalmasabb is lett volna az Üvegtörök, ha né­miképp megjelennek benne a jelenségek ok-okozat összefüg­gései is. Ehhez azonban va­lószínűleg nagyobb formátumú forgatókönyvíró szükségelte­tett volna, mint Brian Gibson. Kölykök Ébred a nagyváros, Kolum­bia fővárosa, Bogota. Egy üz­let kirakata előtt, egy szög­letben, papír- és rongycsomó. Csak jó idő múlva derül ki, hogy ez a vacok egy fiúcska „lakása”. A kisfiú kora meg­állapíthatatlan; lehet, hogy hatéves, lehet, hogy már ki­lenc. Rongyos, koszos, éhes, riadt, szemtelen és nagyon el­hagyatott, nagyon kiszolgálta­tott, nagyon szeretetre, meg­értésre vágyó. Akárcsak a többi, sok ezer társa, akik­től hemzseg a bogotai utca. akik bandákba verődve har­colnak a mindennapi élele­mért vagy csak élelemhulla­dékokért, s akik, ha nagyon éhesek, lopnak is. gátlástala­nul, ügyesen és mégis szánal­masan, szánandóan. Ciro Di ran dokumentum­filmje riasztó alkotás, mert kendőzetlenül és keményen tárja fel ennek a nyomorgó­csavargó gyerektársadalomnak a helyzetét. Elszoruló szívvel szemlélheti a néző. mint pusz­tul ki már fiatalon ezekből a gyerekekből minden neme­sebb emberi vonás, minden erkölcsi érzék, mint kerülnek egyre lejjebb és lejjebb az amúgy is a mélyben élők, mint lesznek kábítószer-élve­zőkké, tolvajokká, kisstílű rablókká, utcalányokká, ilyen vagy olyan úton mint térnek a bűn ösvényére. A fiatalkorúak, sőt, gyer­mekek ellen elkövetett kolum­biai össz-társadalmi felelőtlen­ség, közömbösség valóban megdöbbentő példáit láthat­juk, s ezzel a rendező el is éri a célját: felzaklatja a né­zőt. Csakhogy ez a felzaklatás kissé kevésnek tűnik. Diran ugyanis — bár ez érezhetően a vállalt stílusa — meglehető­sen szenvtelentől mutatja be világát, s lemond az összefüg­gések. a mélyebb társadalmi okok bemutatásáról vagy elemzéséről. Nekünk ez itt csak kisebb gond. mert értjük a ki nem mondottakat is. De Kolumbiában, melynek mozi- nézőire a film valószínűleg a leginkább számít, épp a nem túl tudatos nézőrétegekre fért volna rá egy kis okos .,szemi­nárium Takács István ♦ * ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom