Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-29 / 176. szám

1981. JÜLIUS 29., SZERDA Készítették szabad időben Hasznos szórakozást nyújt Csak sertést vágnak öt év múlva Profilváltás és rekonstrukció a tervben Kiállítást rendeztek nemré­gen a Pestvidéki Gépgyár szi­gethalmi klubtermében, a vál­lalat dolgozóinak szabad időben készített munkáiból. A kiállí­tás anyaga igen változatos volt: hímzés, fafaragás, réz­domborítás, festmény, sző­nyegszövés, modellépítés, tá­nyérfestés és makramé. A ki­állítás szervezője a „Havanna 78” szocialista brigád, tagjai Kurcz Istvánná vezetésével már másodszor rendezték meg azt a bemutatót. Szőnyegszövők Kárpáti Vince brigádtag, az alkotók felkutatója és a ren­dezés tevékeny résztvevője, tő­le érdeklődöm: — Milyen tapasztalatokat szereztek a két bemutatkozás kapcsán? — Ügy tűnik, hogy a tava­lyinak jelentős mozgósító ere­je volt. Sokakat az bátorított fel, hogy idén elhozzák mun­káikat, mások annak ösztön­zésére kezdtek kísérletezni a kézművesség valamilyen « faj­tájával. Mindenesetre idén há­romszor annyi anyaggal kellett megbirkóznunk, mint koráb­ban. A tavalyi kiállításnak még egy fontos eredménye volt: kezdeményezésünkre megalakult a szőnyegszövő szakkör, aminek ma már hu­szonkét tagja van, s néhányuk szép munkáját be is mutattuk. Hagyományt teremteni A kiállítás legszebb darab­jai a hímzett futók és asztal­terítők. Közülük is kiemel­kednek Egyed Béláné szer­kesztő riseliős térítői. — Mit ad önnek ez a nagy figyelmet, aprólékos munkát igénylő foglalatoskodás? — Elsősorban hasznos idő­töltést és szórakozást. Köny- nyen megtanulok minden új kézimunkát, és különösen az elején nagy örömet jelent egy- egy darab elkészítése. Nálunk a családban nem volt a ké- zimunkázásnak hagyománya, lehet, hogy én leszek a meg­teremtője. A fontos az, hogy mind a családomnak, mind a munkatársaimnak tetszik, amit készítek. Szaller Józsefné a vállalat nyugdíjasainak egyike, akit a Havanna brigád meghívott ki­állítani. Az érdeklődők gyűrű­jében magyarázta a kalocsai hímzés szín-, forma- és minta­anyagát. Már gyerekkorában eltanulta a kézimunkázás fo­gásait, piros rózsákkal hímzett sárga zsúrterítőjét minden lá­togató szívesen látná az ott­honában. — Nem szabad mindenféle színt és formát összekeverni, ahogy néhányan teszik! — fnondja. — Egy-egy vidéknek szigorú szín-, forma- és arányszabályai vannak, ame­lyeket meg kell őrizni, ha va­lóban a népi hagyományokat akarjuk tovább vinni. Ez a munka számomra nemcsak kedvtelés, hanem gyakran af­féle nyugdíjkiegészítő foglal­kozás is. A kiállított munkák egy része Lettner János harmincas ko­rú forgácsoló szakmunkás, fa­faragásainak történetét meséli: — Ez egy angolai termé­kenységisten képmása! — ma­tat egy feketére pácolt csa­vart szarvú figurára, majd egy acélszürke, kerek fejfor­májú alak felé int, melynek szarvai között apró Vénusz trónol: — Az pedig a nyugat­afrikai termékenység istene. Többnyire másolatokat készí­tek. Szeretek a fával dolgozni, szeretem ezeket az egyszerű vonalú, nagy síkfelülettel ren­delkező formákat. Remekül díszítik a lakást. Rendszerint kikutatom az eredetüket, a köréjük fűződő legendákat, új érdekes kultúrákkal ismerke­dem meg, amelyekről szívesen beszélgetek a barátaimmal. Kö­rülbelül ennyit jelentenek ne­kem a „szobraim”. Kettős öröm Szacsvay Zsuzsa dr., a vál­lalat fiatal üzemorvosa, maga is tagja a szőnyegszövő szak­körnek. Az ottani munkát szí­vesen ajánlja azoknak a be­tegeinek, akik agyvérzésből vagy más mozgásszervi gá- toltságot okozó betegségből épülnek fel. Ez a sok apró, finom kézmozdulatot igénylő munka remekül segíti elő a rehabilitációt, visszaadja a be­teg kézügyességét és így a megszőtt, szép szőnyeg kettős örömet okoz a készítőjének. Nagy Sándorné, az egyedi alkatrészellátó csoport szer­kesztője. Nagy érdeklődéssel nézte annak idején a kiál­lított munkákat. — Mi a véleménye róluk? — kérdezem. — Ízléses, szép munkákat, jó elrendezésben mutatott be a Havanna brigád. Természe­tesen akad itt néhány kezdőre valló, nem egészen sikerült al­kotás is, de úgy hallottam, hogy készítőik és a jártasabb, felkészültebb kiállítók között máris megkezdődött a tapasz­talatcsere, segítik egymás íz­lésének, tudásának gyarapodá­sát. Én eddig csak horgoltam, vagy ruhaneműt kötöttem, de most megpróbálkozom a sző­nyegszövéssel is. Zelei Attila Jelentős élelmiszer-feldolgo­zó központtá fejlődött az évek során városunk. A háború előtt csak malmai voltak és borpincéjéről volt ismert. Az utóbbi évtizedekben viszont jelentős termékmennyiséget állít elő a konzervgyár szá­rítóüzeme és a vágóhíd. Ezek meghatározó mérték­ben hozzájárultak ipari ex­portterveink teljesítéséhez. A hazai és a külföldi piaci igé­nyek mind magasabb színvo­nalú kielégítése, a verseny- képesség fokozása megkívánja, hogy ezekben az üzemekben is minél jobb termelési hát­teret teremtsenek. Az elavult csarnokok, berendezések, tech­nológiák mielőbbi cselekvésre késztetnek. Évek során elavul Erről tárgyalt a közelmúlt­ban a párt városi végrehajtó bizottsága, amely a Pest— Nógrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat ceglédi gyárának, hatodik ötéves tervi fejlesztési és rekonstrukciós programját vitatta meg. Tu­lajdonképpen a hatvanas évek derekán megkezdődött nagy­arányú fejlesztés folytatásáról van szó. Az akkori célkitűzések csak részben valósultak meg, így napjainkban a vágóhídon már csak nagy erőfeszítések árán tudnak eleget tenni a köve­telményeknek. A vágócsarnok — a hozzá kapcsolódó üzem­részekkel együtt — meglehe­tősen elhasználódott 1972 óta ott folyamatosan két műszak­ban dolgoznak, s a jelenlegi körülmények között legfel­jebb 4—5 évig üzemelhet. En­nek tudatában sürgetővé és elkerülhetetlenné vált a vá­gócsarnok rekonstrukciója. Ezzel kapcsolatban széles kö­rű előkészítő tevékenység kezdődött. Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt hálózat- fejlesztési elképzeléseinél fi­gyelembe vette a ceglédiek igényét, s a VI. ötéves terv keretében megoldandó fel­adatként tűzte célul. Szennyvíztisztító Növeli a teendők súlyát, hogy a rekonstrukció a vágó­híd folyamatos működése mel­lett megy végbe, és a szerény anyagi lehetőségek figyelem- bevételével nagymértékben számol a meglevő létesítmé­nyek további hasznosításával. Ha befejeződik a már körvo­nalazódó építkezés, a gyár el­sősorban a belföldi ellátás céljait szolgálja. A sertésvágóvonalat — a húsbontó, csomagoló üzem­résszel egyetemben — olyan színvonalon kell elkészíteni, hogy az a Közös Piac orszá­gaiba exportálandó küldemé­nyek előírásainak is megfelel­jen. A többi üzemrésznél a hazai normákat kell figyelem­be venni. Ha valóra válnak a jelenle­gi elgondolások, és elkészül a tiszta profilú sertésvágóvonal, meg a kiegészítő üzemek, ak­kor az eddigi évi 200 ezerről 340 ezer darabra növekszik a vágókapacitás. A tervidőszak végére a szarvasmarhavágás teljes mértékben megszűnik Cegléden. A jelenlegi vágócsarnokot gyorselőhűtővé, illetve nulla Celsius-fokon tároló hűtővé alakítják. A munkálatok ré­szeként megépül a gyár sa­ját szennyvíztisztító telepe, amely a város környezetvédel­me szempontjából különös je­lentőségű fejlődés lesz.. A fel­vázolt feladatok megoldása várhatóan 400 millió forintba kerül. Fedezetéről az Állat­forgalmi és Húsipari Tröszt gondoskodik, de zsebbe kell nyúlnia a vállalatnak is és hi­telt kell felvennie. Napjainkban az előkészítő, műveletek folynak a PENO- MAH-ban. Jövőre meglesznek a tervek, és hozzálátnak a te­rület belső előkészítéséhez. 1933-ban és 1984-ben építik és szerelik a sertésvágócsarno­kot, 1985-ben hűtővé alakítják át a jelenlegi vágócsarnokot. Több szakember kell Ebben az időszakban — tűrve az építkezéssel járó fel­fordulást — sertésből évente átlagosan 180—200 ezer, szarvasmarhából 12 500—15 000 darabot kell levágniuk. Végül 1985-ben már 350 ezer sertés feldolgozása a feladat, s ak­korra a marhavágás teljesen megszűnik. A rekonstrukcióval bizonyos profilváltás jár együtt, és növekszik a ceglédi gyár tel­jesítőképessége. A termék- szerkezet módosulásával száz­zal több munkásra lesz szük­ség, elsősorban szakemberek­re. Ezt tudva, már most igye­keznek alaposan megszervezni a szakmunkástanulók neve­lését. A húsüzemre nagy munka vár a következő évek­ben. Nem lesz könnyű folya­matos termelés mellett végre­hajtani a korszerűsítést. T. T. Váliozott munkaképesség A jótékonykodás ártalmai Sajtóban, rádióban, tévében sokat foglalkoznak mostaná­ban a mozgássérültekkel, a csökkent munkaképességűek­kel, szellemi fogyatékosokkal. A rokkantak évének nyilvá­nított idei esztendőben termé­szetes ez: igyekeznek a köz­vélemény figyelmét hangsúlyo­zottabban ráirányítani a se­gítségre szorulók problémáira, a velük való törődés esetleges gondjaira. Sokszor mégis lehangolok aezek a tudósítások, pedig hasz­nosak. Nem a tartalmuk, kö­zölt tények, hanem inkább amiatt, hogy a részvét, a saj­nálkozás hangján szólnak a különféle okokból hátrányos, néha nehéz helyzetbe jutott emberekről. S ezzel a hang­vétellel rendszerint adomá­nyokra vagy más segítségre akarnak serkenteni. Kell a segítség sok sérült­nek, olykor anyagi segítség is. A szociális gondok azonban Érden, a BentcvöEgye Mgtsz parkolójában (o 70-es út mentén, a 21-es km-könél) Áruajánlatunk: Orion Uranus televízió 7700 helyett Modul Star televízió 7900 helyett Tatramat 353-as mosógép 8900 helyett mosógép, 303-as 1800 helyett Perla centrifuga 1500 helyett Hermes nagykocsis írógép 9410 helyett Hermes táskaírógép 6100 helyett elektromos fűnyíró 5050 helyett holland és hazai tapétaritkaságok: mezőgazdasági kisgépek átlagosan 30%-os árengedménnyel; háztartási és vegyicikkek; konzervek 20-30-os árengedménnyel nagy választékban kaphatók; ébresztőóra és karóra 10°/o-os árengedménnyel; 2—6 személyes sátrak. 6700 Ft 6900 Ft 7900 Ft 1600 Ft 1200 Ft 8300 Ft 4500 Ft 3000 Ft nálunk nem jótékonysági kér­dések. Baleset következtében mozgásképtelenné vált rokkan­tak tolókocsija például nem függhet senki jószívűségétől, nem lehet adomány. S ha egy brigád elkészíti, mert nem kapható, s motort is szerel rá, ne azért tegye, hogy jóté­konykodjék. Az adomány megalázza a rászorulót, aki­nek a sorsa mások irgalmá­tól függ, s ezért hálára van kötelezve minden odavetett krajcárért is. A jószívű ada­kozó és a hálálkodó elfogadó — pofon az emberi méltóság­nak. t Pénztárcánkra célozva, saj­nálkozásával senki se akarjon hát könnyekre fakasztani, bár­milyen fontos és sürgős len­ne is sok esetben az azonnali segítség. Arra figyelmeiztessen, hogy a szocializmus kiteljesí­tésének nagy munkájában, a rokkantak egyenjogúsítása te­rén is vannak még felada­taink, s jelenlegi viszonyaink közt e feladatok megoldásá­hoz még sokszor egyének, ki­sebb, nagyobb közösségek se­gítségére is szükség van. Saj­nos, hivatalos szervek sem mindig az egyenjogúság, az egyenlő esély megteremtésének érdekében végzik idevágó munkájukat, hanem olykor a jószívű nagybácsi képében tet­szelegnek. Elvárják a kérelme­zést, s a juttatásért a hálát, lehetőleg az ügyintéző név szerinti sajtódicséretével. A legfőbb veszélye ennek az egyéni jótékonyságnak az egy­ség megbontása: a beteg, a sérült, a rokkant kívül kerül a társadalmon, gondot okozó nyűggé, teherré válik. Sokan odáig jutnak, hogy közéjük sorolják a nyugdíjasokat, az öregeket is, s valami külön, nem kötelező, hanem jószívű­ségből fakadó adakozásnak te­kintik, ha néha egy kis süte­ménnyel, kirándulással, kultúr­műsorral segítenek pótolni azt. ami a teljes emberségből még nem valósulhatott meg, mert szűköseik az anyagi viszo­nyaink. A másik veszélye a karita­tív szemléletnek a már ugyan­csak elterjedt nézet, a rokkan­taik gondozása, egyenlő esé­lyeik megteremtése kizárólago­san állami feladat. Ha álla­munk nem győzi, hát adako­zunk, fölajánljuk, épüljenek csak az otthonok, intézetek, szakszerű személyzettel, ők jobban tudnak majd bánni a lakóikkal, ellátják őket. Eset­leg karácsonykor meglátogat­ják őket és igen, szóljanak, ha elromlik a vízcsap ... így szigetelődik el, így re- kesatődik ki a társadalomból, a közösségből, a közösségi élet­ből az a személy, akinek fo­kozottabb mértékben lenne szüksége a közösségre ahhoz, hogy megtarthassa emberi mél­tóságát, hogy érezze, rá is szükség van még, rá is szá­mítanak, ő is hasznos és nél­külözhetetlen tagja társadal­munknak. Ezért kap most nálunk egy­re nagyobb hangsúlyt a reha­bilitáció: az ellátás nem feje­ződik be az orvosi gyógyítás­sal, hanem kiterjed arra is, hogyan térjen vissza a dol­gozók közé, milyen munkára alkalmas a sérült, a rokkant, akinek régi munkaképessége nem állt helyre egészen. „Csökkent munkaképességű”, mondtuk eddig, hivatalosan is. Ezzel csökkent értékű ember­ré is minősítettük. „Változott munkaképességű”, mondja egy új határozat, he­lyesen tiltva a „csökkent” jel­ző használatát. Igen, a szó is fontos. Aki a szakmáját nem tudja folytat­ni, de másutt még kiválóan megállhatja a helyét, miért volna csökkent munkaképessé­gű, főleg pedig csökkent érté­kű ember? A szóhasználat a gondolko­zásmód tükre. Remélhetőleg az új elnevezés nemcsak tapin­tatból, udvariasságból szüle­tett, sőt, bizonyos vagyok ben­ne, hogy már a szavakban is kifejezésre juttatják az ör­vendetesen változott felfogást. Homoródí József Noteszlapok hét közben HÍRNÉV. Felkapom a fejem. Felkapjuk a fejünket. Én, mi, ti. Akiknek valami közünk van Pest megyéhez és hallunk, olvasunk róla. Szemünkbe ugrik a sorok közül, kihalljuk a szótömegből az ismerős nevet, sze­mélyét vagy községét — megyeiét. Ilyenkor büszkék vagyunk kicsit. Általában. A minap büszkén mondja a mentők illetékese: Tá- piószecső közelében a soksérültes közúti balesethez helikopter is „kivonult”, percek alatt röpítve kórház­ba a rászorulókat. Háát... Ha már Tápiószecső, akkor Inkább — mondjuk — a hírneves népi együttesről hallanék, hallanánk. Arra szívesebben kapnánk fel fejünket, íme: itt vagyunk. Inkább a mezőgazdaság, a kultúra annaleseiben sze­repeljünk példaként, mint a baleseti jegyzőkönyvek­ben. SZALAG. Nemzetiszínű, selyemből van. Igen, az a bizonyos. Amit át szokás vágni, ollóval, a fővendég kezei által, mindenfajta létesítmény (beruházás, épü­let stb.) ünnepélyes átadásakor. Egy budaörsi létesítmény (beruházás, épület stb.) közelmúltbeli avatásakor hiába kerestem. Mondták: objektív és igen egyszerű ok mián: olyan a létesít­mény (beruházás, épület stb.) szerkezete, hogy nincs hol, mikor kifeszíteni, átnyisszantani, elrakni a szala­got. örültem, bevallom. A formálissá váló forma (akár kényszerű) megszűntének örvendeztem. Korán. A fővendég, elmondván mondókáját, odalépett egy kisasztalhoz, felemelt róla egy spulni szalagot, - ollót és szóla: — Mivel a létesítmény (beruházás, épület stb.), va­lamint az ünnepség „szerkezete” olyan, hogy nincs hol, mikor kifeszíteni eme szalagot, hát így, jelképesen vá­gom át. Legombolyított vagy húsz centit-és nyissz. Olló, spulni helyére, szalag zsebre. Hiába. Rendnek muszáj lenni. MŰSORIDŐ. Ha már rendről esett szó. Van műsor­rend. Sokféle. Vegyük most a televíziót. A kiadott mű­sorban leíratik (például): X. film kezdődik 20.05-kor, Y. vetélkedő 21.10-kor, a Tv-híradó 3. kiadása 21.40- kor. Igenám, csakhogy már a híradó első kiadása is há­rom perccel később indult, s mert sok a kül- és bel­földi esemény, el is húzódik vagy hét perccel. Ez ösz- szesen tíz. Javában 20 óra 10 az idő, mikor megjele­nik a bájos mosolyú bemondónő és közli: — További műsorainkban először egy filmet láthat­nak, majd 21.10-kor vetélkedőnk jelentkezik, ezt a hír­adó harmadik kiadása követi, 21.40-kor. Tetszik érteni? Sima szavakkal eltűnt az a bizonyos tíz perc. Min­den úgy van, ahogy elrendeltetett, ö is tudja, mi is, mindenki, hogy a műsoridő elcsúszott, borult az egész. Hiába. A tévé pontos, mégha nem is az. Világos? Apróság, elhiszem. Csak ... Csak bosszantó és sokat sejtető. Többet, általánosab­bat. Egy szemléletet jelez és nemcsak a tévéét. Azt, hogy míg a hibákról nem beszélünk, addig azok nin­csenek is. Pedig ennél nagyobb hiba — kevés van. Andai György k k i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom