Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-28 / 175. szám
2 áaxvrr f x/ünap 1981. JŰUUS 28., KEDD Tovább tart a feszültség Libanonban Izrael megsértette a tűzszünetet Ma nyílik meg Madridban Az SEP X. kongresszusa FÓKUSZ Az új elnök TI ár a hivatalos végered- ményt egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, annyi bizonyos, hogy Mohamed Ali Radzsai Irán elnökének tekinthető. Az eddigi miniszter- elnök megválasztásához kétség nem fűződhetett, a másik három jelölt ugyanis Radzsai megválasztására buzdította a tömegeket, így a befolyásos IKP jelöltjeként a 48 éves politikus az eddigi adatok szerint a lehetséges 14 millió szavazatból 12,6 milliót kapott meg, csaknem kétmillióval többet, mint amennyit 1980 januárjában Baniszadr volt elnök. A mostani választásokkal egy újabb korszak zárult le Iránban. Ismeretesek az előzmények: Baniszadr ellen egyre izzóbb tüntetések robbantak ki, s az ország vallási vezetője, Khomeini ajatollah végül is menesztette az elnököt. Az volt ellene a vád, hogy túl sok hatalmat összpontosított a maga számára. Máig sem tudni pontosan, hol rejtőzik Irán volt elnöke, aki az Irakkal harcoló katonák körében nagy rokonszenvet vívott ki magának. Az viszont tény, hogy a papi vezetés vele együtt a baloldali Mudzsahedin népi szervezet ellen is nagyszabású kampányt indított. Több mint kétszáz embert végeztek ki az elmúlt hetekben Iránban. Többségüket ugyan különböző közbűnténnyel vádolták, valójában azonban azért sújtotta őket a legszigorúbb büntetés, mert Baniszadr hívei voltak, vagy a mudzsahedinek soraiba tartoztak. Jó lenne azt hinni, hogy az újabb elnökválasztással, Baniszadr jogfosztásával most már lecsillapodnak a kedélyek. Erre azonban kevés a kilátás. Igaz; Radzsad személyében Khomeini elkötelezett híve került a magas közjogi méltóságba. De vajon annak idején Baniszadr nem tartozott-e ugyancsak az iszlám főpap legszűkebb környezetéhez? S bizonyára folytatódik a hajsza a volt elnök és hívei után. Hivatalosan a mudzsahedineket vádolták az IKP székházának fölrobbantásával, noha erre vajmi kevés a tárgyi bizonyíték. A kegyetlen megtorlás légkörében mindenesetre elterelődik a figyelem Iránban a múlt év ősze óta Irak ellen viselt háborúról, s ez újabb problémák forrásává válhat. Szembetűnő, hogy a papi vezetés az utóbbi időben — fenntartva az éles Amerika- ellenes irányvonalat — egyre nyíltabban szovjetellenessé vált. A baloldali erők felszámolása, a Szovjetunióval szembeni demagóg fellépés mindenképpen gyengíti a rendszer antiimperialista tekintélyét, s többet árt, mint használ. Többen a helyzetben a „hit- hű iszlám forradalmár” hírében álló, korábban a légierőnél szolgált Radzsai elnökké választása nem okozott meglepetést. Ellentéte régi keletű volt a korábbi elnökkel, ami kifejezésre jutott abban is, hogy az elsők között lépett föl Baniszadrral szemben. Kérdés, hogy az iszlám köztársaság világi teendőit mennyire tudja majd különválasztani az egyházi funkcióktól. Mindenesetre intő példa lebeghet előtte: Baniszadr egyik legfőbb hibája az volt, hogy az iszlám keretei között lépést szeretett yolna tartani korunkkal. Liverpool Toxteth negyedében a hétfőre virradó éjjel kiújultak a zavargások, annak jeléül, hogy a helyszínre küldött kormánybiztos, Michael Heseltine, a környezeti ügyek minisztere, eddig semmi kézzelfogható reményt nem nyújtott a súlyos munkanélküliséggel küzdő nagyváros helyzetének javítására. A hónap első felében itt, Toxtethben dúltak a legsúlyosabb angliai összeA Wafa hivatalos palesztin hírügynökség hétfőn jelentette, hogy Izrael megsértette a tűzszünetet: az izraeliek és jobboldali libanoni milicisták gépfegyvertüzet nyitottak két falura Dél-Libanon középső szektorában. A libanoni haladó és a velük szövetséges palesztin erők szóvivőjének közlésére támaszkodó jelentés beszámol arról is, hogy az izraeli légierő gépei hétfőn több ízben megsértették a libanoni légteret. A bejrúti állami rádió szerint egy izraeli hadihajó hétfőn a határtól mintegy harminc kilométerre északra megközelítette a partot, és ágyúval lőtte a Zahrani olajfinomító környékét. Palesztin források nem erősítették meg a hírt, de közölték, hogy az izraeliek jelentős haditengeTömeggyűlésen emlékeztek] meg vasárnap Kubában a Moncada laktanya ellen intézett támadásnak, a „felkelés napjának” 28. évfordulójáról. I Az idén a központi tömeggyűlést a kelet-kubai megyei székhelyen, Las Tunas ban rendezték meg. A város főterén már a délutáni órákban több százezer, kubai nemzeti zászlókat lobogtató ember várta a nagygyűlés kezdetét és Fidel Castro beszédét. Fidel Castro Kuba gazdasági helyzetét elemezve, elégedetten szólt arról, hogy az első félévben a kubai gazdaság a forradalom óta eltelt időszak legjobb eredményeit érte el. Az ipar tíz százalékkal termelt többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában, a szórtok Hangoztatta, hogy jó eredmények születtek a mezőgazdaságban is. Castro méltatta a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatok jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy Kuba jó és kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik a nyugati országokWílliam Casey, a CIA igazgatója vasárnap a szenátus hírszerzési bizottsága elé terjesztette azokat a dokumentumokat, amelyek szerinte az ellene felhozott vádak tarthatatlanságát hivatottak bizonyítani. Hétfőn délelőtt a bizottság megkezdte a Casey üzleti múltjára vonatkozó dokumentumok vizsgálatát. Egyre több jelzés bizonyítja azonban, hogy a Casey elleni támadás nem a CIA-igazgató pénzügyeivel függ össze, hanem azzal a tevékenységgel, amelyet fél év alatt a CIA igazgatói posztján kifejtett. Mint már hírt adtunk róla, a Newsweek című hetilap szerint — a hírt egy magasrangú republikánus személyiség az AP amerikai hírügynökség előtt megerősítette — a CIA titkos műveleti osztálya nemrégiben tervezetet terjesztett a képviselőház hírszerzési bizottsága elé a líbiai kormány megdöntésére. A bizottság tagcsapások a rendőrök és a helyi fiatalság között. Éjféltájban mintegy 60—70 fiatal most újból megtámadta a rendőrjárőröket, téglákkal és benzinespalackokkal hadakozott, de nagyobb gyújtogatás nem folyt. A rendőrök egy időre visszavonultak a negyedből, majd erősítésekkel tértek vissza, és a hajnali órákban lassan helyreállt a rend. Két rendőr és egy polgári személy sebesült meg. részeti erőt vontak össze a libanoni partok mentén. Izrael az általa elfogadott tűzszünet ellenére továbbra is küld felderítő repülőgépeket Libanon fölé. Begin miniszter- elnök ezt hétfőn a parlament külügyi és hadügyi bizottságában jelentette ki, hozzátéve, hogy a berepüléseket nem tekinti a tűzszünet megsértésének, és erről az álláspontjáról tájékoztatta az Egyesült Államokat is. Izraeli állítás szerint rakétatalálatok érték a hétfőre virradó éjjel Dél-Llbanonnak a Haddad őrnagy jobboldali fegyveresei által megszállt körzetét. Egy izraeli szóvivő a tűzszünet megsértésével vádolta a palesztin erőket. Súlyos hibának minősítette a Bejrut ellen végrehajtott izraeli bombázásokat Simon Pekal is, megemlítve, hogy Franciaországgal közösen hamarosan vízierőmű építésébe kezdenek. Az elnök hangsúlyozta, hogy Washingtonban különböző tervek születtek Kuba destabili- zálására. Ezek között szerepeltek a különböző ipari létesítmények ellen intézendő szabotázscselekmények, terrorista merényletkísérletek az ország vezetői ellen. Beszámolt a legutóbbi ilyen próbálkozásokról, partraszállási kísérletekről és szabotázstervekről. Közölte, hogy legutóbb a hónap elején Ma- tanzas tartományban öt, az Egyesült Államokból érkezett ellenséges ügynököt vettek őrizetbe. A kubai származású ellenforradalmárok bevallották, az Egyesült Államokban képezték ki őket. A szónok kiemelte: Washington Kuba környékén egymás után rendezi egyértelműen provokatív hadgyakorlatait, s katonai manővereket hajt végre a kubai területen levő Guantanamo támaszponton. jai tiltakoztak Reagan elnöknél, attól tartván, hogy a CIA merényletet készít elő Kadhafi líbiai vezető ellen. A Casey vezette CIA egy további műveletére derít fényt Philip Agee voüt CIA-ügynök legújabb könyve, amely a napokban jelenik meg Londonban „Fehér könyv és fehérre mosás” címmel. A The New York Times hétfői számában Agee azt írja, hogy a CIA és a külügyminisztérium által összeállított Salvadort fehér könyv „csupán újabb kormányhazugság egy harmadik világbeli nemzet felszabadító mozgalma ellen”. Végül a szenátus hírszerzési bizottsága amiatt is „feni a fogát” Casev-re, mert az új CIA-igazgató nem tájékoztatta a szenátorokat bizonyos műveletekről. így például Goldwater és társai a sajtóból értesültek róla, hogy az Egyesült Államok megállapodott Kínával a Szovjetunió légterének ellenőrzésére szolgáló megfigyelő berendezések Kínában való elhelyezéséről. A Casey-ügy a CIA elleni vádak szaporodása miatt presztízskérdéssé válik a kormányzat számára. A Fehér Ház néhány lojális szenátor segítségével megindította a ma^a ellenkamványát. Howard Ba’-er, a szenátusi többség vezetőié 'rifeiez+e biz-lmát Casev iránt. Paul Lgxalt szenátor oedig, aki Reagan elnök első számú bizalmasa a törvénv- hozásban. szombaton külön sajtóértekezletet hívott össze Casey „érdemeinek méltatására”. Casey kérte, hogy a hét folyamán személyesen tanúskodhasson a szenátus hírszerzési bizottsága előtt. rész, az ellenzéki Izraeli Munkapárt vezetője. Az izraeli rádióban vasárnap elhangzott nyilatkozatában Peresz az amerikaiak vietnami háborúját kísérő tiltakozáshoz hasonlította a Bejrút bombázását követő nemzetközi reagálást. Kijelentette, hogy mindez súlyos károkat okozhat Izraelnek. A szíriai sajtó arra figyelmeztet, hogy új izraeli támadás várható, amint Philip Habib amerikai megbízott visz- szatér a Közel-Keletre. Az Al- Baath című lap szerint Habib valójában Reagan elnök beleegyezését hozza Tel Avivnak egy újabb, véres agresszióhoz. A „békéltetőnek” nevezett küldetés csak trükk, amellyel az amerikai diplomácia a nemzetközi közvéleményt akarja félrevezetni — írja a lap. Vasárnap Jasszer Arafat elnökletével ülést tartott a Palesztinái Felszabadítási Szervezet bázisát alkotó El- Fatah szervezet Központi Bizottsága. Az ülésen megvitatták a libanoni helyzetet, és aláhúzták a palesztin egység megszilárdításának szükségességété A NATO Mons melletti, európai főhadiszállása előtti tüntetéssel kezdték hétfői napjukat és egyben az utolsó belgiumi menetszakaszt a Koppenhága—Párizs nemzetközi békemenet résztvevői. „Atomfegyvermentes Európát!” — ilyen és a közép-hatótávolságú rakéták elhelyezése elleni más jelszavakkal vonult a tömeg a NATO-épület elé. Noha a főhadiszállást élőre értesítették a menet érkezéséről, ennek mindössze annyi hatása volt, hogy jól bezárták a kapukat. Amikor a menet elhaladt az épület előtt, néhány résztvevő visszafordult, és egy hatalmas transzparenst emelt a magasba: „Európának nem szabad a nukleáris háború hadszínterévé válni!’’ — állt rajta. A menet eddig több mint 100 kilométert iett meg. A világ sok szolidaritási és békeszervezete nevében JUMZSAGIJN CEDEXBAL, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a nagy népi hurál elnökségének elnöke a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására vasárnap rövid pihenésre a Szovjetunióba érkezett. A „VÖRÖS BRIGÁDOK” nevű olasz terrorszervezet újabb gyilkosságra készül. Bejelentette, hogy „halálra ítélte” a hetekkel ezelőtt elrabolt Roberto Pecit. A férfi annak a Patrizio Peci nevű terroristának a testvére, aki tavalyi letartóztatása óta töredelmes vallomásaival nyomra vezette a vizsgálóbírákat. A BELFASTI Maze börtönben éhségsztrájkot folytató nyolc IRA-fogoly közűi kettő igen súlyos állapotban van. Az eddig leghosszabb ideje — hétfőn 67-ik napja — éhező Kieran Doherty már elvesztetMa délelőtt nyílik meg a madridi Quevedo filmszínházban a Spanyol Kommunista Párt X. kongresszusa. A tanácskozás napirendjén a Központi Bizottság beszámolója (előadó: Santiago Carillo főtitkár), a központi bizottság május elején tartott ülésén jóváhagyott tézisek és szervezeti szabályzattervezet megvitatása, valamint a vezető szervek újraválasztása szerepel. A kongresszus előkészítéseként országszerte megtartották a regionális kommunista pártok, illetve a tartományi pártszervezetek pártértekezleteit, ezen megvitatták a téziseket és megválasztották a kongresszus 1214 küldöttét. Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere vasárnap napiparancsban emlékezett meg a szovjet haditengerészeti erők napjáról. A Pravdában Szergej Gors- kov flottatengernagy, a szovjet azt követeli a NATO-tagálla- moktól. hogy tegyék semmissé a brüsszeli, úgynevezett kettős határozatot, és tevékenyen lépjenek fel az enyhülés és a népek békéje érdekében. Csupán Belgiumban több mint ezren csatlakoztak a menethez. Lengyelországban a párt- kongresszus utáni néhány napos rendet és nyugalmat a hét végén megtörte a „Szolidaritás” újabb tiltakozó akcióinak kezdődő sorozata. Szombaton a plocki vajdaság Kutno városában szervezett a helyi „Szolidaritás” tiltakozó menetet, hétfőn pedig a Varsótól nem messzi Lódz iparvárosban vette kezdetét a „Szolidaritás” háromnaposra tervezett akciósorozata. A te látását és hallását, de rendkívül rossz állapotban van a 66 napja éhségsztrájkoló Kevin Lynch is. Az FBI, a Szövetségi Nyomozó Hivatal, befejezte a vizsgálatot a Reagan elnök elleni, márciusi merénylet ügyében, s nem talált bizonyítékot arra, hogy összeesküvés állna annak hátterében. William Webster, az FBI igazgatója, vasárnap bejelentette, hogy a négy hónapi vizsgálat eredményeit tartalmazó, mintegy 1500 oldalas jelentést mér átadták az igazságügyminisztériumna!-- A „magános tettes” elméletét megerősítő jelentést a szövetségi vádemelő esküdtszék A spanyol kommunisták tanácskozására sok kommunista és munkáspárt, valamint több szocialista párt és felszabadító mozgalom küldöttségét hívták meg. Meghívták a kong-«' resszusra a jelentősebb spanyol politikai pártok képviselőit is. ★ Győri Imrével, az MSZMP KB tagjával, a Központi Bizottság osztályvezetőjével élén magyar pártküldöttsóg utazott hétfőn a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Madridba, hogy részt vegyen a spanyol testvérpárt július 28-án 'kezdődő X. kongresszusán. haditengerészet főparancsnoka méltatta a szovjet tengerészek napját. Cikkében a flottatengernagy leszögezi: „A Szovjetunió nemcsak a legnagyobb kontinentális hatalom, hanem mintegy 40 ezer kilométeres tengeri határaival egyúttal tengeri nagyhatalom is. Természetesen lehetségesnek tartjuk, hogy hazánkat és a szocialista országok közösségét nemcsak a szárazföldről, hanem a tengerekről is fenyegetheti veszély.” A világóceán jelenlegi katonai-stratégiai helyzetét az amerikai haditengerészeti erők mind agresszívabb és tömegesebb jelenléte jellemzi, amely jelenléttel az Egyesült Államok a világ több térségében a csendőr szerepét vállalja, hogy nyomást gyakoroljon az amerikai kormány számára nem kívánatos erőkre. A Szovjetunió — emlékeztet rá a főparancsnok — nem egyszer javasolta az Egyesült Államoknak, hogy a parti államok érdekeinek figyelembevételével kezdjenek tárgyalásokat a világóceán helyzetének rendezésére. Gorskov flottatengernagy végül a Pravdában megjelent cikkében leszögezi: „haditengerészetünket nem agressziós célokra hoztuk létre, hanem azért, hogy hazánk és a szocialista közösség biztonságának védelmét, a világbéke megőrzését szolgálja”. megmozdulások oka a szak- szervezet szerint a rossz áruellátás. A „Szolidaritás” azt hangoztatja, hogy nem annyira az áruhiány, mint inkább ] a meglevő áruk rossz elosztá- I sa ellen tiltakozik, elégtelennek tartva a helyi hatóságok munkáját. A tiltakozó menetekkel kapcsolatban a hétfői Trybuna Ludu figyelmeztetett arra, hogy az ilyen menetek kockázatosak, mert nincs arra biztosíték, hogy a túlfűtött hangulatban nem fajulnak el, és nem lesz belőlük más, mint aminek tervezik őket, és nincs | garancia, hogy eredménnyel járnak. Menetek helyett inkább a tartalékok jobb kihasználására kellene törekedni, írta a párt lapja. Végül leszögezte, hogy elosztani csak azt lehet, ami van. tanulmányozza, s néhány napon belül dönt arról, hogy elegendő bizonyíték gyűlt-e össze a merénylő elleni hivatalos vádemeléshez. Hinckley-t, orvosi megfigyelés alatt, jelenleg egy észak- carolinai börtönben tartják fogva. A szakértőknek augusz- tu: 1-ia kell dönteniük arról, hogy tettének elkövetésekor beszámítható állapotban volt-e, ületve. hogy bíróság előtt felelősségre lehet-e vonni a merénylet elkövetéséért. Gy. D. Rendőrök és fiatalok összecsapása Zavargások Liverpoolban Tömeggyűlés Kuba nemzeti ünnepén Fidel Castro beszéde Vizsgáin! a CIA igazgatója ellen Casey a szenátus Tüntetés a NATO főhadiszállása előtt Belgiumban a békemenet CSAK RÖVIDEN... Usztyinov marsall napiparancsa A szovjet f napján Trybuna Inán: Kockázatos akcióserezat Befejeződött az FBI nyomozása Hinckley, a magános tettes * i I M Az atomfegyverkezés megállítását sürgető békemenet, amelynek résztvevői Június 22-én Koppenhágából indultak, már közelednek Párizshoz. A képen: a népes menet a belga fővárosban