Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
GÖDÖLLŐI Otília A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 168. EZÁM 1981. JŰLIUS 19., VASÁRNAP Jól szervezetten Magtárban a kartali őszi árpa — Éppen az aratóktól jövök — mondja a kartali Petőfi Tsz bagi központjában a főmezőgazdász Kupi Károly a szövetkezet elnökének. Kovács Lászlónak. Ez éppen csütörtökön délben volt, amikor már újra kiderült az ég. — A szerdai ötmilliméteres eső éppen elég volt arra, hogy hátráltassa á kombájnosok munkáját — teszi hozzá magyarázólag. — Végeztünk viszont a 160 hektár őszi árpa aratásával, azokon a táblákon már a tarló- hántást is befejeztük. Búzával folytatják Kupi Károly azt is elmondotta, hogy a búza aratásának felénél tartanak, bár az időjárás többször közbeszólt, mi több: jelentős jég- és viharkár érte területüket, emellett a vadak is károsítottak náluk. Tizenkét, NDK-gyártmányú arató-cséplőgéppel dolgoznak, amelyektől csaknem húsz tehergépkocsi, illetve vontató szállítja el a szemet. Ügy tervezték meg, hogy 12 munkanap alatt végeznek a búza betakarításával, a hét közepén úgy saccolták, hogy július 23-án 'befejezik az aratást. Hozzátéve, hogy ha az időjárás is nekik kedvez. Az első napokban szárítaniuk is kellett a búzát, amelyből mintegy 1200 tonnát csak úgy tudtak értékesíteni, hogy előbb csökkentették a nedvességét. Eddig hatezer tonna búzát ..szállítottak az aszódi malomba. Bála, kazal Mint már említettük, folyamatosan, jól haladnak a tarlóhántással is. amit mindössze két nagy teljesítményű traktorral, egy Rábával és egy szovjet gyártmányú T—150K- val jól győznek; naponta több mint hetven hektárt. Persze, előttük a szalmabetakarító brigád dolgozik. Az ő munkájuk sem kevés: minden nyári növényt beszámítva 1888 hektárról kellett a szalmát, növényi szárat lehúzni, illetve bálázni, majd kazlazni. A búzaszalma egyötödét takarítják be bálázógépekkel, hozzávetőleg csupán azt a mennyiséget, amely elég a négy község háztáji gazdáinak. Hogy mennyi szalmát igényeltek ők, azt a háztáji agronómus már összeírta. A bálázott szalmát nem is kazlazzák, hanem a táblákról egyenesen az udvarokba szállítják a gazdaság vontatói. Ahogy Kupi Károly elmondotta: jövőre szeretnének a szövetkezet részére is bálázni, amikor az erre alkalmas, nagybálákat készítő gépsor meglesz. Mindebből kitűnik, hogy az állattartó telepekre szánt szalmát az idén is a hagyományos traktoros lehúzókkal takarítják be, s a kazla.zás is a régi, bár gépesített módszerrel történik még. Másodvetések A tarlóhántókra egyébként, a zöldborsós területekkel együtt 2 ezer 252 hektár el- munkálása vár, amiből a hét közepéig éppen hétszáz hektáron végeztek. Az időjárás sem nagyon kedvezett a zöldborsónak, a jó közepes termés, és a búza bizonyos mértékű terméSKiesése miatt is másodvetésekkel igyekeznek a hiányt pótolni. Nyolcvan hektáron vetették el a rövid tenyészidejű silókukoricát. Ezen felül egy fontos kísérletnek is helyet adtak. Az OMFI, az Országos Fajtaminősítő Intézet és a gödöllői búza-borsó termelési rendszer igen korai silókukoricafajták tenyésztési kísérletét állította be náluk. Hét külföldi, köztük néhány NDK—magyar közös fajtát próbálnak ki egyenként 2,5—2,5 hektáros parcellákon. Ezekkel az a cél, nogy az általában június végén lekerülő borsók helyére föltétien nagy zöldtömeget adó silókukoricát vethessenek a jövőben. F. J. Akcióprogram őszre A kongresszus szellemében Diákparlament a középiskolákban Nincs még két hónapja sem, hogy befejezte munkáját a KISZ kongresszusa, amelyen — a város és a járás küldötteivel együtt — az elmúlt esztendők munkáját s a következők tennivalóit elemezték a delegátusok. Azóta szűikebb hazánkban is többször került terítékre a határozat, bizottságok, alapszervezetek vitatták meg a dokumentumokat. S bár nyáron kevésbé pezsgő a KISZ-élet, s inkább a táborokban zajlik, hagyományosan ez a felkészítések időszaka is. Márpedig a különböző továbbképzéseken éppen arról esik a legtöbb szó: hogyan tovább. Első a tanulás A kérdésre, legalábbis részben, választ kaphatunk például azokból a * tervekből, amelyeket mostanában állítanak össze, segítségül a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok alapszervezeteinek, az irányító . bizottságok. A járásban három ilyen tan- intézmény működik: a péceli Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet, az Aszódi Petőfi és a péceli Ráday gimnázium. Azon nincs mit csodálkozni, hogy a középiskolás ‘diák- KlSZ-esak mozgalmi tevékenységében az akcióprogram kiegészítése a tanulást említi az első helyen. Hiszen az ifjúsági mozgalomnak a kezdetektől fogva az a célja, hogy legelőször ki-tki a maA búza felét betakarították Jól haladnak a kenyérnekvaló betakarításával a vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezetben. A több mint 1200 hektár búza fele már a magtárakban van. Tizenegy E—512-es NDK-gyártmányú kombájn vágja a termést, tíz IFA tehergépkocsi szállítja el a búzaszemeket a kombájnok gyomrából. Barcza Zso,t íelvétele Hagyományőrzés Nincsenek csendes hónapok Aki nem ért hozzá, az is gyorsan megállapíthatja, hogy a hagyományőrzés hivatásos mestersége nem lehet túl köny- nyű. elfoglaltság. Ha másként gondolja, próbáljon meg fél órát beszélgetni Hintalan Lászlóval, a művelődési ház hagyományőrzési előadójával. Az én esetemben a fél órából másfél lett, miközben a kérdezett vagy tízszer telefonált, három vendéget fogadott, kötetnyi jegyzetet, hivatalos iratot forgatott át. Népművészeti vásár Pedig nyár van, amit a közfelfogás csendesebb időszaknak tekint a közművelődésben. Nos amit Hintalan Lászlótól hallottam. alaposan megcáfolja ezt a feltételezést. Azt meg sem próbáltuk, hogy minden, a hagyományőrzéssel összefüggő tervet, elképzelést, teljesen vagy részben már konkrét programot számba vegyünk. Még a kiemeltek is feszegetik egy cikk kereteit Az egyik izgalmas téma már itt a nyakunkon Ma rendezik a művelődési házban azt az egész napos népművészeti vásárt, amelynek szervezéséből a ház többi munkatársával együtt Hintalan László is alaposan kivette a részét. De amiről beszélt az nem csak erre a vasárnapra érdekes: — A helybeli könyvesbolt kínálatának kiegészítéseképpen a Rózsavölgyi zeneműbolttal közösen népművészeti, néprajza témájú könyveket, lemezeket árulunk most vasárnap, s a jövőben hasonló rendezvények kiegészítéseként. Az el-’ ső szállítmány harmincezer forint értékű. A könyvek, lemezek úgy érzem az elmúlt év legjobbjait képviselik, s ha a közönség érdeklődik az együttműködés hosszú távon is gyümölcsöző lehet. Megtudtam azt is, hogy a művelődési ház is az eredeti áron kínál s előnye, hogy olyan köteteket, lemezeket is megszerzett, amelyekből már csak a raktárakban elbújva hevert egy-egy példány. Lehetőség lesz arra is, hogv akinek különleges kívánsága van, előjegyzést kérjen. A néprajz, a népművészet mellett lehet, hogy később más témakörökre, színházra, kén zöm ű vé s zet - re is kiterjeszthető lesz az akció. kör alakuljon ki. De az sem használ, ha túl sokan vannak, hiszen elveszhet az intimitás, a tömegben nehezebb beszélgetni, baráti, személyes kapcsolatokat kiépíteni. Az ideális táncház szerintem harminc ember. Ezt szeretnénk állandósítani ősszel, amikor egyetemista jelentkezőket várunk. Két nagy országos, nyári programra is készülnek a járásiak ezekben a napokban. A Galga tájegység képviselőjeként egy csoport szerepel a kalocsai, Duna menti folklórfesztiválon, majd ugyanezzel a programmal az augusztus 20-i budapesti bemutatón. De a művelődési ház és a szadai közművelődési tábor is vendéget fogad augusztus közepétől. Néprajzi tábor — Szerdán rendezzük meg a komplex néprajzi tábort. Alsós és felsős általános iskolai diákoknak. KISZ-es korosztályú fiataloknak, felnőtt folkloristáknak és olyan idősebb falusi bácsiknak, néniknek, akik átadhatják élményeiket a fiataloknak. A komplexitás tehát először ezt jelenti: több korosztály dolgozik majd együtt. Másrészt a munka és a szórakozás az egyéni és a közösségi alkotás egysége jellemzi majd a tábort. Szövéssel, fonással, kunyhóépítéssel, fafaragással foglalkoznak majd a résztvevők s lesz játék, téne, éneklés is. Gáti Zoltán ga területén tegye meg a tőle telhetőt. S ha történetesen diákokról van szó, akkor elsősorban jól kell tanulni. Lehet, hogy ez így túl egyszerű? Első pillantásra igen. De elég, ha csak felelevenítjük taniulóéveinket, vagy átnézzük egy-egy mai évfolyam előmenetelét, s rögtön bonyolultabb lesz a dolog. Kiderül például, hogy a különféle tanulmányi mozgalmak, az esetleges ösztöndíjak s minden ügyeskedés ellenére sokan maradnak el képességeiktől, amikor a teljesítményeket mérik. Akárcsak minden évben, az idén is meghirdetik az országos tanulmányi versenyeket, amelyeken már korábban is gyakran szerepeltek sikerrel a járás középiskolásai. Az iskolai selejtezők megszervezésében most is a KISZ-eseknek kell közreműködnie. Több önállóság A kongresszuson is sok szó esett a politikai képzés megújításáról, arról, hogy a különféle vitakörökön, fórumokon, a mindennapokhoz kötődve, a valóság problémáit elemezve lehet igazán véleményt formálni. Ez a cél a járás középiskoláiban is. Az új politikai képzési rendszer több önállóságot ad, de követel is. Különösen fontos, hogy az irányító bizottságok, a felelősök kísérjék figyelemmel a politikai vitakörök munkáját: segítséget csak így adhatnak. Az izgalmas beszélgetések vonzerőt jelenthetnek azoknak a fiataloknak is, aikik még nem léptek be a KISZ- be. s a szervezettség javítása nemcsak a lakóterületek, az üzemi KISZ-szervezetek gondja. , Jó lehetőség lesz az idén a vitára, a tapasztalatcserére a diákparlament, amelyet a járás középiskoláiban is megrendeznek. Hogy milyen egy jó ifjúsági parlament? Erre aligha válaszolhat bármilyen központi irányelv, útmutatás. A demokratikus szabályok betartása az egyetlen, amire fel lehet hívni a figyelmet. De azt, hogy melyik iskolában, miről essék szó, helyszíne válogatja. Hiszen van ahol az előbb emlegetett tanulással kevesebb a gond, döcög viszont a művelődés ügye. Az egyik iskolában az érdekvédelem hagy maga után kívánniva- . lót, a másikban a szabad idő eltöltéséhez várnak több segítséget a diákok a tantestülettől, a KISZ-től. A lényeg: a parlamenten ne takargassák a hiányosságokat, a párbeszéd intézményes lehetőségeit — közhely —, itt is jobban ki lehetne használni. Sport és művelődé^ A szeptemberben kezdődő új tanévben is folytatódik a művelt ifjúságért, korszerű műveltségért akció. Az idén a zene lesz a téma. De ezen kívül is alkalom nyílik arra. hogy az iskolákban és a községekben is minél több diák kapcsolódjon be • a helyi közművelődés vérkeringésébe. Ehhez viszont az kell. hogy az iskola, a KISZ és a közművelődési intézmények, a házak, a könyvtárak, keressék az együttműködés jobb formáit. Ezen csak nyerni lehet:hiszen a fiatalság érdeklődése ösztönző lehet az egész községre. Kérjenek műsorokat, előadásokat, rendezvényeket. Aligha kétséges, hogy a művelődési házakban is erre várnak. De a kölcsönös várakozás még nem elég. Mint ahogy az évek óta gazdag' járási sportprogram mutatja, ha mindenki komolyan veszi az igyekezetét, egymásra találhatnak az akaratok. A járási bizottság akció- program kiegészítése a fentieken kívül természetesen mindhárom iskolának testre- i szabott, .feladatokat is ajánl,.: A figyelemfelhívás nyilván nem árt, de az irányításban is a kölcsönösség kell. G. Z. A művelődési ház programja Népművészeti vásárt tartanak 10—18 óráig fazekasok, hímzők, bőrművesek, kékfestők, gyöngyfűzők és fafaragók részvételével. Ugyanakkor könyvvásár, lemezárusítás, játékkészítés és néprajzi filmek vetítése is lesz. Délután 3 órakor Cirkusz az egész világ! címmel egyórás gyermekműsort tartanak bohócokkal. Közreműködik: Vágj, Zsuzsa, Balogh László és Kunfalvi Teodóra valamint Horváth Károly bábművész. A gödöllői járás népművészeti csoportjainak műsorát délután 5 órától láthatja a közönség. Városi moziműsor Vasárnap: Zugügyvéd zavarban. Színes, szinkronizált olasz bűnügyi film, 4, 6, 8 órakor. Hétfőn: Autóversenyzők. Színes magyar dokumentum- film. Csak 4 órakor! Félelem a város felett. Színes francia bűnügyi film. Csak 16 éven felülieknek! 6 és 8 órakor. Sokan keresik a felüdülést ........... ■ .....v ............... Ed dig több mint 30 ezren kerestek felüdülést a veresegyházi strandon. Hétköznapokon 5—800-an, a hétvégeken több ezren látogatják a fürdőt. Az eddigi csúcs 4 ezer vendég volt Barcza Zsolt felvétele ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) I Az előző örvendetes hírhez kapcsolódik egy formálódó másik újdonság is: Táncházasok — Már készül annak a hanganyagnak a katalógusa, amelyet elsősorban az iskoláknak, óvodáknak és a járás közművelődési intézményeinek kínálunk majd. A környék és az ország népdalainak, szokásainak, játékainak hanggyűjteménye lesz ez, szolgáltatás, amely a kevés profi kiadványt igyekszik saját erőből megtoldani. A főpróbát a táncházasokkal már megtartottuk, ők az első kölcsönzők. S ha már a táncháznál tartunk, a hagyományőrzés e fontos területéről is érdemes néhány szót siólni. A mostani foglalkozásokon Lázár Katalin és Hintalan László tanítása mellett általában tíz pár ismerkedik a régi táncokkal, zenékkel, szokásokkal. Kérdésemre, nem kevés-e ez a szám, Hintalan László a szakértő biztonságával felelt: — A táncház akkor az igazi, ha elegendően vagyunk ahhoz, hogy igazi közösségi lég-