Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-12 / 162. szám
LLÖI ina A PEST MEGYÉI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM 1381. JÚLIUS 12., VASÁRNAP Negyvenhafan szereztek szakmai képesítést A versenymozgafom tartalékai 1 Aki , figyeli, az láthatja, hogy vállalatainknál, intézményeinkben, szövetkezeteinkben nagyszerű eredményeket produkálnak a szocialista* versenymozgalom résztvevői. De így sem mondhatjuk, hogj» már minden lehetséges forrást kiaknáztak, hiszen, csakúgy, mint a gazdasági élet egészében, még ebben is nagy tartalékaink vannak. Ez a legtöbbször nem is év közben, hanem az egy-egy évi munka értékelésekor derül ki. Felröppennek ilyenkor sóhajok, hogy de jó lett volna még egy kicsit többet tenni, ám • akkor már késő. Beszerzés a termelőtől Mindez bizonyítja, hogy a versenymozgalomban csak ott érnek el elfogadható vagy éppen kimagasló eredményeket, ahoi év közben is rendszeresen gondot fordítanak szervezésére, netán félévkor, háromnegyedévkor rövid értékelésre vállalkoznak. Hogyan is' irányítják a munkaversenyt és a szocialista brigádmozgalmat, erre kerestünk választ a Pécel—Isaszeg Áfész példája nyomán. Ahogy az Lómen Károlyné személyzeti vezető értékeléséből kiderül, a ' versenymozgalomnak különösen nagy lendületet adott náluk a tavaly értékelt kongresszusi és felszabadulási munkaverseny, amelyben csaknem ötven kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató .alapegységük vett részt, köztük a 27 szocialista brigád több mint kétszáz tagja. Két év alatt a tervezettet jóval meghaladóan, 857 millió forintos árbevételt produkáltak. Nagyban segítette ezt az is, hogy csaknem százmillió forint értékű árut úgynevezett közvetlen termelői árubeszerzésben teremtettek elő számukra. Ezzel persze a lakosság is nyert, ami ugye az elsőrangú cél. Általános műveltség Segített persze az is, hogy a kereskedelmi munka színvonalának korszerűsítése kapcsán növelték számos bolt áteresztőképességét, forgalmazókészségét. Pécelen például ön- kiszolgálóvá alakították át a Kazinczy úti élelmiszerüzletet, s a gépesítést is növelték. A vendéglátó egységek közül két pavilon jellegű italboltból nagyobb szolgáltatást nyújtó részleget alakítottak ki. A munkaversenyben részt vevők vállalásai nemcsak a közvetlen munkával kapcsolatosak: a jövőt alapozzák azzal, hogy szervezik a dolgozók politikai szakmai képzését, általános műveltségük emelését. Két év alatt negyvenha- tan szereztek az áfésznél szakmai képesítést, jelenleg huszonhármán végeznek tanulmányokat. Politikai oktatásban nyolcvanan vettek részt. Sokat foglalkoznak a szakmunkástanulókkal is, akik valamennyien jó eredménnyel fejezték be tanulmányaikat. Tisztább üzletek A szocialista munkaverseny magját természetesen náluk is a brigádmozgalom léte jelenti. Tavaly munkájuk alapján egy, az Auróra szocialista brigád a szövetkezet kiváló brigádja címet érte el, aranyfokozatot kilenc ilyen kis közösség érdemelt ki. Erre az évre a SZÖVOSZ IX. kongresszusa és a Pécel— Isaszeg Áfész megalakulása 35. évfordulója tiszteletére hirdették meg a versenyt, Meghirdették a csinosítási versenyt is, hogy üzleteikben, vendéglátóhelyeiken még magasabb szintre emeljék a környezet kulturáltságát, a tisztaságot, a rendet. F. I. Fiataton nehéz poszton A vasutat választották Ma, ahogy lapunk harmadik oldalán mi is tettük, országosan megemlékeznek a vasutasokról. Ez az írás is róluk szól. Veszélyes üzem a vasút. Mindannyian tisztelettel tekintünk a mozdonyvezetőre, a forgalmistára, a váltókezelőre, akikre életünket bízzuk, ha vonatra ülünk. Nem panaszként Képzeletemben minden vasúti állomásfőnök alakja zord, barázdált arcú, deresedő hajú, aranyos parolinos férfi képében ölt testet. Nem csoda, ha meglepődtem, amikor Cselzó Andrással, a gödöllői vasútállomás állomásfőnökével először találkoztam, hiszen a fantáziám kreálta képpel legfeljebb csak a csillogó parolin egyezett. Nem is, titkolom csodálkozásomat, hogy ilyen fiatalon ekkora felelősséget kapott és vett magára. Egyetértéssel bólint. Valóban, még nem is túl régen egy pályafutás csúcsa volt, ha valakiből állomásfőnök lett, és csak néhány évvel a nyugdíj előtt érte el. Ma azonban már nagyobb biKerepestarcsa Cserélik a villanyvezetéket Az Elektromos Művek gödöllői kirendeltségének egyik, Szeles Sándor vezette brigádja dolgozik Kerepestarcsán, a Thököly úti elavult villanyvezetékek cseréjén. Amint a szakemberek megállapították, ezen a részen még a két háború között felszerelt vezetékek is voltak. A nagy szakértelemmel dolgozó brigád 1971- ben alakult, s akik akkor létrehozták, többségükben most is tagjai. Pedig a munka nem könnyű, ezt felvételünk is igazolhatja. A kollektíva termelési értéke az idén eléri a hárommillió forintot, amiből valamivel több mint kettőt a kerepestar- csgi munka tesz ki A távlati tervekben arról is szó van, hogy az Elektromos Művek esetleg egy kirendeltséget nyitna a nagyközségben, ahol ezzel is tovább javulna az ellátás, gyorsabban tudnák kijavítani a hibákat, írta és fényképezte: Csiba József Ati az igazság? Vándortáborozók a Bakonyban gyalogolnak. S hogy mi az igazság? Nézzünk egy napot, amelyen fél hatkor volt az ébresztő, s a reggeli után azonnal indult a társaság az új szálláshely, a hétszáz méteres Kőri$hegy lábánál épült Kisszépalmapusz- tai- erdészház felé. A távolság csaknem húsz kilométer, de a leküzdendő magasság jelentéktelen volt. Okos étrend Az úton még a két ötödikes kislánytól is alig bírtuk egy- egy időre elkérni a hátizsákjukat, végig ők akarták vinni, Porva községben vásároltunk vagy öt kiló szalonnát, és a há_ tizsákokban is volt két tucat kenyér. Délután két óra körül már az erdészháznál voltunk, így a korai indulással elkerültük a délutáni napv meleget. És ez volt a leghosszabb túra! Veszprém és Zirc között vezet talán az ország legszebb vasútvonala. Vadnyugati kanyarokat ír le a szerelvény, míg a négyszáz méteres magasságra feljut. Zirc határában olyan magas erdő — az arborétum széle — fogad, mint a járásunkbeli átlag kétszerese. A kisvárosból még húsz kilométeres autóbuszozás és Ba- konyoszlopra érkezem. A németajkú községből negyedórás gyaloglás a sövénykúti KISZ- tábor, ahol a Bakony úttörő- vándortábor mintegy húsz váltása közül éppen a tagiak tartózkodnak, húszán. Az aszfaltozott sportpályán focizó ötödikesek hamar felfigyeltek a messziről érkezőkre, útba igazítottak. A völgyoldalba kapaszkodó tábor tetején állították fel a négy, nyolcszemélyes sátort, a Galga-völ- gyiek szállását. Az iskola legfiatalabb nevelői vezetik a tábort. Juhász Attila, Juhászné Gallov Gabriella és Karácsony Éva nem vállalkozott könnyű feladatra, hiszen húsz tizenévest bíztak rájuk, két hétre. — A Szendrey Júlia úttörőcsapat történetében pedig ez az elsői vándortábor. Megkönnyíti munkájukat, hogy rajonganak a gyerekekért és értik is a nyelvüket. Vajon ér- zi-e, érti-e minden szülő, hogy mekkora segítséget jelent számukra a három fiatal munkája? Húsz kilométer Hazatérve éppen ezért hallottam szomorúan: olyan hírek terjedtek el, hogy a gyerekek fáradtak, éhesek, egész nap zalmat és több bizonyítási lehetőséget kapnak a fiatalok. Mint kezdő vezetőt — mindössze egy éve — nem a szakmai problémák megoldásai terhelik főleg, hanem a munkafegyelem betartatása. Igaz, nincs sok rendbontó az állomás dolgozói között, de egyetlenegynek sem szabad lennie! Az lenne az igazi, ha senkit sem kellene olyan elemi dolgokra figyelmeztetni, mint, hogy teljes értékű emberként jöjjön munkába. Akkor sokkal több idő jutna a dolgozók szakmai továbbképzésére. A nyolc óra leteltével gyakran visz haza munkát, mondja, de sietve hozzá is teszi: nem panaszként mondja. Hiszen a feladatot nemcsak kapta, vállalta is. Manapság szokatlan Rusznyák Endréné, Erzsiké árupénztáros parolinjánis három aranycsillagot láthatnék, ha nem farmernadrágot és, pólót öltött volna magára. Az ő munkakörében nem kötelező a vasúti egyenruha viselése, akkor hát miért ne öltözne kényelmesen, fiatalosan. Nem állítja, hogy a vasút volt leánykori álma. Ha nem vesztette volna el idejekorán váltókezelő édesapját, tanárképző főiskolára jelentkezett volna érettségi után. Cseng a telefon. Erzsiké beleszól, és arcán felderül a mosoly. A férje keresi , Ferencvárosból. — így van ez nálunk, magyarázza, amikor leteszi a kagylót. A férjem mozdonyvezető és amikor megkezdi a szolgálatot, gyakran nem tudja még, hogy mikor keveredik haza. Ha valami fontos üzennivalójaákad, felhív egyik vagy' másik állomásról, telefonon. — A szolgálataink miatt nemegyszer fordul elő, hogy napokig nem látjuk egymást. „Levelező házasságiban élünk, mert már gyakorlat lett, hogy kis cetliket hagyunk egymásnak, rajta a felsorolással, kinek mit kell elintéznie. Erzsiké Szadáról jár be> dolgozni, délufánonként degeszre tömött szatyrokat cipel haza. Mindez önmagában még nem szokatlan manapság, a legtöbb dolgozó nő így csinálja. Azt azonban már szinte mesterinek tartom, ahogy beosztja a megmaradt délután minden percét. — Mosás közben kihallgatja a tizenegy éves Krisztitől a leckét, kifaggatja a gyerekeket, mivel töltötték a napot, orvosolja panaszaikat, igazságot tesz vitáikban. Az aznapi vacsorával megfőzi a másnapi ebédet. Aztán ágyba parancsolja a két gyereket, mesél az ötéves Lacikának. Sorolhatnánk még, éjfél előtt sose kerül ágyba,-.hatkor pedig csörög az óra. — A férjem még tőlem is kevesebbet pihen, ha leül a fotelba, elbóbiskol. Tudom, hogy ilyenkor is a mozdonyon ül' álmában, mert nemegyszer rajtakaptam, már, hogy úgy tesz a lábával, mintha a mozdony vészjelző berendezését taposná. Személyvonat fékez az állomáson, utasok nézelődnek kifelé az ablakain, vagy újságot böngésznek, könyvet lapozgatnak. - Egy másik vágányon tehervonat robog, hogy reng belé a föld. A harmadikon gyors szalad. Mindezt a forgalmi iroda üvegfalán át látom. Úgy érzem itt magam, akár egy varázsló üveglombikjában ülnék. A fiatal és örökvidám Kurucz János forgalmista azonban megnyugtat: csak számomra nagy a káosz, az állomáson rend honol. És már tanítja is a szakmát: az ott a vasúti biztosító- berendezés. azon Aszódtól Isaszegig „ellátni”. Alatta a félautomata vezérlőasztal. Beszélgetésünk persze nem lehet folyamatos. Telefonberregés, vonatrobaj vág újra meg újra a szavunkba. Megpróbálom magam a fiatal forgalmista helyébe képzelni, aki közben egy pillanatra sem tétlenkedik. Telefonál, kapcsokat igazít, adminisztrál, vonatokat fogad, indít, beleszól a hangosbemondóba. Idegen szemével — Mindettől én gombócot kapok a gyomromba. Meg is kérdezem: nem nyomasztja az őrült felelősség, hogy minden másodpercben emberek ezreiért, milliárdos értékekért felel? Megmosolyog. Már hogyne érezné a súlyát. Hiszen ha nem érné fel tudattal, felelősséggel, hogy mit bíznak rá, jobb lenne, ha be sem tenné a lábát a forgalmiba. Messzire belátom a pályát. Én még mindig az idegen szemével nézelődök, Kurucz János pedig úgy, mint az igazi, jó gazda. Uhr Viktória Városi moziműsor Vasárnap: Keresztül a nagy vízválasztón. 4 órakor. A királyi biztos szeretője. Brazil film. Csak 16 éven felülieknek ajánlott. Este 6 és 8 órakor. Hétfő: Walt Disney állatbirodalma. 4 órakor. Kamaszok. Este 6 és 8 órakor. Tornázó, festő óvodások Hasznosan töltik idejüket a gyerekek a gödöllői 2-es számú óvodában. Kellemes szórakozás és egyúttal tanulás, gyakorlás is az iskolára való felkészítésben a festés és a rajzolás. Jobb oldali képünkön: pingálnak a nagycsoportosok. Alsó felvételünkön: a János utcai lakótelep gyermekintézményében Sípos Er- . ^... zsebet óvónő vezetésével tor- 1 * násznak a gyerekek. , Nyilas Ilona felvételei &KÍN8 ISSN 0133—1937 (Gödöllői Hírlap) / * I 4 amelyek kertjéből zsákszámra viszik a borsót a piacra, de otthon nem főznek borsófőzeléket. Azt azonban mégsem hittem volna, hogy lesz, aki még a lecsót sem eszi meg. Talán nem is volt éhes? A délután további része a nyárskészítés, a rőzsegyűjtés jegyében telt el. A szalonnasütés nagy párviadal volt. Kinek lesz nagyobb tekintélye a cső-, portban? A mesterek addig sütötték a szalonnát, amíg áttetszővé nem vált. Közben a gyerekek egymással vetélkedtek, hogy ki őrködjön az éjszaka folyamán. Ez volt a legnehezebb nap! A táborozás két hete elég nagy idő. Próbára teszi a gyermekek lelkivilágát is. Aki anyásabb természetű, az jobb esetben megedződik, aki eleve virgoncabb, az most kiélheti szenvedélyeit, lekötheti energiáit. Bár,' mi tudja elfárasztani az olyan kötésű legényeket, mint Gyiki, polgári nevén Gergely István, mint Őszi, azaz Tóth István, vagy mint Galambos Csaba. Mikor lehet leszerelni végre az édesapja tehetségét öröklő labdazsonglőrt, Aszódi Zoltánt, becenevén Pocot? Mikor un bele az erdő szépségéibe az erdészálmökat ringató Begidsán Ottó? Egy életre szól A vándortábor 7-én érkezett Bakonybélbe, 9-én indul Farkasgyepűre, majd 11-^én Vöröslődre, az utolsó állomáshelyre. A keretprogram .szerint július 13-án este érkeznek haza, azt hiszem, nem túl. zás, ha azt állítjuk, hogy egy életre szóló élmény birtokában. Bárcsak minél többen köteleznék el magukat az itteni tapasztalatok alapján is, a kirándulás szenvedélyének! Balázs Gusztáv Senki sem akart pihenni. A tanárok megmelegítették az ebédet — melyet más élelmekkel együtt, jó előre postára adtak —, közben a gyerekek szamócát, málnát, ribizlit szedtek, a bátrabbak a vadcseresznye- és vadmeggyfákat lovagolták meg. Egyikük alatt — talán Sápi Zoli volt az — le is szakadt egy nagy ág, és a csalán alaposan megcsípkedte a fiút. Aki még csak annyit sem mondott, miután odaérkeztem, hogy! hűha. Álmot ringató Következett az ebéd. A lecsóból még maradt is! Nem ez az egyetlen jel, amely arról árulkodik, hogy a gyerekek egy részének otthoni életrendje kívánnivalót hagy maga után. Sokan nem ismerik a főzelékféléket például. Elég furcsa, hogy vannak olyan családok,