Pest Megyi Hírlap, 1981. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-11 / 161. szám
Takarékos, gyors, pontos Számítógép az ügyvitelben Az új anyagkönyvelési rendszer előnyei Két éve kezdték meg a Szi- lasmenti Termelőszövetkezetben az új anyagkönyvelési rendszer kialakítását., A számítógép alkalmazása, illetve igénybevétele elsősorban azokon a területeken terjedt el a gazdálkodó szerveknél, ahol az adatok sokaságának gyűjtése, feldolgozása sok időt, dolgozót követelt. A létszámgondok pedig, ismeretes, mindenhol szorítóak. A Szilasmenti Termelőszövetkezetben jelenleg 35 raktár, 8 magtár és állattenyésztési telep működik. Ezekben az egységekben a havonkénti anyagforgalom mintegy 18 000 tétel. r Éjszakába nyúlt Az első lépésben az anyagkönyvelésből négy dolgozót egyéb területekre irányítottak, majd kidolgozták a telephelyek kódszámrendszerét. Gondot jelentett, s még ma is gyakori hiba az új gépi bizonylatok kitöltése. Pedig az anyag- könyvelési rendszer, amint az elnevezése is mutatja, rendet és rendszerességet követel. A termelőszövetkezet tevékenysége olyan sokrétű, hogy az ügyviteli folyamatokat átfogni, egységesen meghatározni és irányítani csak számítógéppel lehet hatékonyan. Az új rendszer bevezetése elképzelhetetlen lett volna a dolgozók továbbképzése nélkül. Tavaly tanfolyamon ismertették az érdekeltekkel a rendszer lényegét, amely a raktárosok és magtárosok ismereteinek tesztlapos felmérésével zárult. A szervezéssel, illetve a számítógépes feldolgozással egyidejűleg megalakult a rendszerszervezési csoport, amelyet dr. Dajka Miklósné vezet. A csoportban négyen dolgoznak, s a szakirányú képzettségen kívül közgazdasági, műszaki és anyaggazdálkodási kérdésekhez is értenek. Munkájúk eddig sem volt könnyű, de gyakran éjszakába nyúló munkával sikerült túljutni a kezdeti nehézségeken. Pontos leltár S bár az ismertetés minden bizonnyal csak a szakembereknek érdekes, a járás többi gazdaságában sem árt, ha megismerkednek az új anyagkönyvelési rendszer előnyeivel. Az inup, azaz bemenő adatok egyik csoportja a raktárosok és magtárosok által kitöltött bizonylatok, amelyekről az anyagkönyvelési csoport ellenőrzését követően készül el a lyukkártya. A inup-adatok másik alkotóeleme a rendszer- szervezési csoport által kialakított törzsadatok állománya, amely jelenleg 20 ezer tétel. Az elkészült lyukkártyák további feldolgozása a számítógép feladata. Az output, vagyis kimenő adatok komplett táblák formájában jelenik meg. Az elkészült táblák a havi raktárforgalmi kimutatást, a főkönyvi feladást, a zárókészlet-kimutatást, a költségnemenkénti bontást, a leltárak pontos hiány-többlet kidolgozását, valamint az árkülönbözet felosztását külön-külön tartalmazzák. Érdekes fotókiállítás Július 19-ig tekinthető meg, Fuszenecker Ferenc fotóművész, Szociális otthon ’80 című fotókiállítása Gödöllőn, a művelődési központ emeleti galériájában. Barcza Zsolit felvétele LUOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM 1981. JÜLIUS 11., SZOMBAT Az OTP közreműködése Támogatják a lakásépítést Általában takarékos emberek vagyunk, ez bebizonyosodott az elmúlt években is. Ki erre, ki arra gyűjt, hogy valamilyen tervét évek múltán valóra válthassa. A takarék- pénztárak, a takarékszövetkezetek jól elősegítik ebbeli törekvésünket, sőt tucatnyi egyéb ügyekben is szolgálatunkban állnak. Ha építési, személyi vagy éppen áruvásárlási, kistermelői kölcsönre van szükségünk, tudjuk: hozzájuk kell, érdemes fordulni. Feltételek Cseppet sem közömbös tehát, hogyan is látja el egy- egy pénzintézményünk a lakossági szolgáltatásait, sőt, a takarékpénztárak mintegy tíz éve a tanácsok bankja szerepét is betöltik. Arról, hogy az OTP gödöllői fiókja miképpen felel meg ennek, éppen a napokban tárgyalta a városi párt-végrehajtóbizottság, amelynek ülésén részletesen elemezték, hogy milyen eredményeket ért el a fiók, s melyek az elkövetkező évekre szóló tervei. Emeljük ki a lakásépítéseket. Az értékelés szerint az OTP helyi fiókjának lakásépítéseket segítő tevékenysége még a várossá válás előtti évekre nyúlik vissza, amikor már számos többszintes társasház épült Gödöllőn. A célcsoportos lakásépítések, valamint az OTP beruházásai eredményeként jöttek létre a város lakótelepei, amelyek már most, de a későbbiekben is sokáig meghatározói a település arculatának. Persze nem volt mindig egyenletes az építés üteme, ami elsősorban az építőipar kapacitási gondjaival volt és van összefüggésben. Valamelyest az is gátat szabott egy időben a lakásszám gyarapításának, hogy nem mindig állt rendelkezésre elég közművesített telek. Részben ennek tulajdonítható, hogy a magáníngatlan-forgalomban magasra szöktek a telekárak. Túlteljesítés Az OTP beruházásában elkészült lakások elosztásánál messzemenően figyelembe vették az elmúlt időszakban a párt és az állami vezetés iránymutatásait. A lakások 60 százalékára a városi tanács jelöli ki a vevőket, a fennmaradóból tíz százalék az OTP szabad kerete, amelynek odaítélése a beérkezett vételi ajánlatok alapján történik. A további 30 százalékra a takarékpénztár és a tanács közös kijelölése alapján kerítenek sort, ezen belül bonyolítják le a szervezett lakáscseréket, s elégítik ki az ifjúsági betéteseket. Az V. ötéves tervben 1166 lakás épült a városban, ebből 1072-nél az OTP működött közre. A többszintes lakások száma 537 volt, ebből 482 az OTP saját beruházásában, mint társasház valósult meg, telepszerű, többszintes kivitelben. Az OTP igazgatósága a VI. ötéves tervben 655 lakás felépítését tervezi Gödöllőn, hozzátéve azt, hogy ha az építési terület és a kivitelezői kapacitás lehetővé teszi, mód nyílik az előirányzott mennyiség túlteljesítésére. Arra is elvi megállapodás született korábban az OTP és a város vezetői között, hogy sor kerülhet egy garzonház felépítésére, ez a fiatal házasok átmeneti lakásgondjainak megoldását szolgálja. A gyakorlati megvalósítás ugyancsak az előbbiek függvénye, tehát, hogy találnak-e megfelelően előkészített helyet és kivitelezőt. Kör utca Egyéb szervezésben még további száz lakás felépítése várható, s az OTP-nél úgy becsülik, hogy mintegy 660 magánerős lakás létesül öt év alatt a városban. A terv teljesítése már tart: a Gödöllői Építőipari Szövetkezet jelenleg 81 lakás építését végzi, blokkos technológiával. Ennek üteme azonban rendkívül lassú, szükséges, hogy e lakások átadása, a szövetkezet terveivel ellentétben, ne 1984-ig valósuljon meg. Űjabb 120-nak az építését a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat kezdte el a Kör utcában, ezek alagútzsalus megoldással készülnek. Mintegy száz családi ház építése folyik jelenleg, tizenhat lakást pedig a tangazdaság dolgozói építenek az ottani lakásszövetkezet tagjaiként. F. I. Tanácsház Kezdődik az alapozás Egy éve, hogy lezárták Gödöllőn, a Petőfi Sándor utcában a központi rendelőintézet melletti területet. A szanálást bontás, kerítésépítés, végül földmunka követte. A kezdeti gyorsaságot nagy csend követte. és a megszokott úton a városközpontba igyekvők bosszúsan figyelték, mikor történik Háztájiból, kisegítő gazdaságból Termékbemutató augusztusban Sokszor szóltunk már arról, hogy a gödöllői városi-járási művelődési ház legyen a megye agrárismeretterjesztésé- nek a központja, olyan bázisa, amely kezdeményezéseivel, módszereivel segítheti ennek a tevékenységnek az eredményességét, hatékonyságát egész Pest megyében. Ha megnézzük a művelődési központ plakátjait, átlapozzuk megjelent műsorfüzeteit, eddig ilyen irányban kevés kezdeményezést fedezhetünk fel. Változatos formák A sokszínűséget biztosító program ígér színházi előadásokat, irodalmat, zenét, táncot, izgalmas filmvetítéseket, gyermekfoglalkozásokat, képző- és fotóművészeti kiállításokat, de a barna borítású füzetecskében csak egyetlen szerény híradás utal az agrárjellegre, s ez adja tud- tul a 25. oldalon, hogy az augusztus 19—22. közötti időszakban tervezik a háztáji mezőgazdasági termékbemutató megszervezését. — Egy lépés lenne ez a kiállítás az agrárcentrum megtisztelő feladatainak az ellátása sorában? — Hajnal Irén városi-járási TIT-titkár igennel válaszolt a kérdésre. — A háztáji gazdaságoknak változatos formái alakultak ki attól függően, hogy milyen a közös gazdaság fejlettsége és milyen mértékben segíti a háztáji tevékenységet. A kizárólag kézimunkán alapuló, önellátó háztáji gazdaság a közös gazdaságok általános technikai fejlettségével ma már nehezen összeegyeztethető gazdálkodási forma. Az ilyen típusú gazdasághoz főleg az idős termelőszövetkezeti tagok ragaszkodnak. Szaporodnak viszont azok a háztáji gazdaságok, amelyek a mezőgazda- sági tevékenységnek egy részét — például állattenyésztést, gyümölcs- vagy szőlőtermelést — folytatják. A formák változatossága nem csökkenti jelentőségüket. Összefogással — Ebbe a népgazdaságilag jelentősnek tartott feladatba kíván bekapcsolódni a városi, járási művelődési központ és a TIT városi-járási szervezete, amikor a gödöllői járás áfészeivel, az áfészek legjobb szakcsoportjaival, a Hazafias Népfront kertbarátköreivel közösen augusztus 19 én és 20-án megrendezi Gödöllőn a város és járás kistermelőinek háztáji mezőgazdasági termékbemutatóját. — Természetesen a kiállításra nemcsak termelőszövetkezeti tagokat várunk, hiszen a városban és a járásban több száz munkás és alkalmazott foglalkozik kiegészítő mezőgazdasági termeléssel. Jó lenne, ha az áfészek mellett a közös gazdaságok, amelyek kellő felkészültséggel rendelkeznek, a háztáji gazdaságokhoz hasonlóan integrálnák a munkások és alkalmazottak kisegítő mező- gazdasági tevékenységét. A Hajnal Irén által megfogalmazott gondolatok nemcsak indokolttá, de hasznossá is teszik ennek a kiállításnak a megrendezését. A hasz- hasznosságot szolgálják azok a szaktanácsadók, akik ott lesznek a kiállítás mindkét napján: — Az Állattenyésztési és Takarmányozási Központ pré- mesállat-osztálya, az Agroker, amely kisgépeket, kerti szerszámokat is bemutat. Ott lesz a Pest megyei Állategészségügyi Állomás, amely vállalta, hogy a tanácsadás mellett biztosítja a kiállított állatok egészségügyi ellátását, s ott lesznek a Pest megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás dolgozói is. A szervező bizottság megtartotta az első megbeszélését, s megkezdődtek a kiállítás gyakorlati előkészületei. A községi tanácsokhoz, művelődési házakhoz — azok részére, akik a kiállításon be akarnak mutatkozni — jelentkezési lapokat juttattak el a szervezők. Ezeket augusztus 1-ig kell visszaküldeni a városi-járási művelődési központba, ahol egyébként szintén lehet kérni jelentkezési lapot. Állatok, növények Hajnal Irén a szervezők nevében elmondotta, hogy mindenkit szívesen látnak a kiállítók között, aki olyan terméket tud bemutatni, amely szépségével, különlegességével vagy fajtájával számot tarthat az érdeklődésre. Gyümölcs- és zöldségfélék mellett virágokat, gyógynövényeket, mindenféle kerti terményt várnak. A növények — a kiállító kívánságának megfelelően — a kiállítás erre kijelölt helyén már előre kiül- tethetők. A kisállattenyésztők bemutatkozására szintén lehetőséget adnak. Várják a nyú- lászokat, a galambászokat, a baromfi- és díszbaromfi-te- nyésztőket, a méhészeket is. A kísérletező kedvű termelők új termelési eljárásaikat, kísérleteiket leírhatják, eljárásuk módszereit eszközökkel fényképekkel szemléltethetik. Fercsik Mihály már valami, hiszen csak az épület elkészülte után rendeződnek a közlekedési viszonyok. Hetek óta újabb mozgást tapasztalunk az említett helyen, ahol alkalmunk volt elbeszélgetni a Pest megyei Beruházási Vállalat műszaki ellenőrével. Gurmai László elmondotta, hogy a Gödöllői Építőipari Szövetkezet hamarosan elkezdi a városi tanácsház és járási hivatal alapozási munkáit. A létesítmény generálkivitelezője a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelenleg a Közép-Magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat Május 1. szocialista brigádja vákuumkutak telepítését végzi az építési terület víztelenítése céljából. Városi moziműsor Keresztül a nagy vízválasztón. 4 órakor. A királyi biztos szeretője. Brazil film. Csak 16 éven felülieknek. Este 6 és 8 órakor. A művelődési ház programja Este 6 órakor GM 49 koncert lesz a színházteremben. Állatorvosi ügyelet Július 12-én, vasárnap: Csömör, Erdőkertes, Gödöllő, Isa- szeg, Kerepestarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Veresegyház: dr. Szőke Ferenc, Gödöllő, Stromfeld sétány 16. Aszód, Bag, Dány, Domony, Galgahévíz, Galgamácsa, Hé- vízgyörk, Iklad, Kartal, Túra. Valkó. Vácegres. Váckisújfalu. Vácszentlászló, Verseg, Zsám- bok: dr. Ipacs Imre, Galgamácsa, Egresi út 7/A. Szombati jegyzet Közlekedés Lehet, hogy megütközést kelt, de amikor annak idején átadták az M 3-as autópálya első szakaszát, csak visszafogottan tudtam örülni az egyébként lelkesítő ténynek. Az ok: attól tartottam, hogy a ragyogó új úttal mostohává válik a kipróbált, a 3-ból 30-assá visszaminősített régi. Az a régi, amely egyben főútja több községünknek, Kere- pestarcsának, Aszódnak, s részben Gödöllőnek is. Eleinte mintha félelmemet igazolta volna az idő; azt tapasztaltam, hogy kevésbé gyorsan tűnnek el a tél utáni kátyúk, mintha a felfestéssel sem igyekeztek volna úgy, mint annak előtte. Már-már diadalittas bosszúsággal kiáltottam fel: íme, én megmondtam, hogy nekünk, akik most is többet használjuk a régit, mint az újat, inkább rossz ez a gyarapodás. Most viszont örömmel látom be tévedésemet. Remélem, közlekedő társaim is egyetértenek azzal, hogy ha nem is tökéletes, de azért a régi út sem veszett kárba. Lehet, hogy göröngyösebb, szűkebb, széle- szabdaltabb, s koszosabb, mint ifjú testvére, de azért a célnak ma is megfelel. S főként azért, mert ha néha késéssel is, de rendben tartják. Tavasszal gépek és emberek érkeztek, kijavították a kisebb- nagyobb gödröket. A padkát is elegyengették, s ahol nagyon megkoptak a jelzések, új festékkel tették jól láthatóvá. Most pedig több helyen is azon dolgoznak, hogy a továbbra is sűrű forgalomhoz igazítsák. Gödöllőn, a belvárosban, a művelődési ház előtt szélesítik, s a forgalombiztonságnak megfelelő csomópontot készítenek. Akárcsak Aszód határában, ahol Bag, és Domony felé is elágazik, s ahol éppen a sztrádára lehet kis kerülővel feljárni. Nem is lehetne más kívánságom, minthogy legalább így viseljék gondját továbbra is, sok-sok autós, buszon közlekedő utas, kerékpáros és gyalogjáró kedvére. S ha egy picivel még gondosabbak lesznek a gazdái, az is csak javunkra válik. Kevésbé örömteli viszont a sokat próbált Szabadság | tériek közlekedése. Annak j idején számtalan jegyzét, ; glossza, elemzés tárgya volt a télen vagy esőben sáros, szárazságban poros belső terek, utcák már-már tűrhetetlen ügye. Akkor \ joggal panaszolták az ott lakók, hogy néhanapján '■ szinte bénítóan lehetetlen a közlekedés, hogy nincs az az akrobata, aki száraz lábbal gázolna át a koszos pocsolyák által elfedett, kiismerhetetlen gödrökön, vagy aki nyeldeklés nélkül tűrné, amikor elmegy mellette egy-egy autó, munka- ■ gép. Azóta persze sokat vál- , tozott a környék képe. Lassan befejeződik a tér építése. All már az új iskola, s az Erzsébet park mellett és a Kossuth Lajos utcában már beköltöztek az új házak lakásaiba, s csak a Gödöllő étteremmel szemben kell befejezni az utolsó, egy üzletsornak is otthont adó négyemeletest. S az építkezések vége nemcsak az új lakóknak, a nemrégiben átadott, s még átadandó üzletek, szolgáltatóhelyiségek használói. nak öröm, hanem mindenkinek, aki itt megfordul. A lakók most azt remélik, a házak építése után már valóban az utcák, a terek és a járdák következnek! Hiszen a helyzet e tekintetben most is szomorú. Van ahol már elkészült a gyalogjáró. de egyszer csak hirtelen véget ér. Egy helyen éppen a sarkon, veszélyt jelentve autósnak, gyalogosnak egyképpen. A tisztasággal, az esztétikai külsővel sem lehetünk elégedettek — egyelőre. A Szabadság tériekkel együtt reméljük, hogy most már nem sokáig. Gáti Zoltán ISSN 0133—1357 (Gödöllői Hírlap) I