Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-13 / 137. szám
1981. JÜNIUS 13., SZOMBAT at* SZENTENDREI * PEST MESYEI HÍRLAP SZENTENDREI JÁRÁSI ÉS SZENTENDRE VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Néhány szó a fizetővendég-szolgálatról Adjam, ne adjam? Vasárnap is várják a tájékoztatást Kedden ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Egyik napirendi pontként a Pest megyei Idegen- forgalmi Hivatal szentendrei kirendeltségének munkáját tárgyalták. Mint az írásbeli összefoglalóból is kitűnt, a ki- rendeltség dolgozói a Dunakanyarba és a Szentendrére érkező turistákat informálják, s propagandát fejtenek ki a város érdekében is, de feladatkörükbe tartozik a városban élőknek nyújtott idegenforgalmi szolgáltatás is. A szentendreieket leginkább ez utóbbi érdekelheti, hiszen régi gondjuk, hogy ok nem válthatnak be valutát, nem juthatnak valutához a hivatalban. A végrehajtó bizottság kifejezett kérése volt a megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetőjéhez, hogy a szentendrei részlegben javuljon az a szolgáltatás, mely a helybélieket érinti. Ezenkívül még néhány érdekes észrevétel is elhangzott. Egyebek között szó volt arról is: jó lenne, ha a hivatal dolgozói nemcsak a Szentendrei Nyár ideje alatt tartanának vasárnapi ügyeletet, hanem más vasárnapokon is. Hiszen a turisták márciustól augusztus, illetve szeptember végéig, vasárnaponként is szakszerű tájékoztatást kaphatnának, az nemcsak az idelátogatóknak, hanem a város lakóinak is jó lenne. Szó esett az idegenvezetői tanfolyamokról is, azokról, melyeket szentendrei diákoknak tartanak. Évente 20—25 fiatal vesz részt ezeken, s a hallgatók a szentendrei városnézésre képesítő igazolványhoz jutnak. Megvitatták az ülésen a fizetővendég-szolgálat kérdéseit is. A Dunakanyarban még mindig sokan feketén — megkerülve az adórendelkezéseket — adnak ki szobát. Mivel a feketepiac mindig ott él, ahol hagyják, hogy virágozzék, ezért úgy döntöttek, megszigorítják az ellenőrzést. Ez helyes is. Csak az a kérdés, ha valaki adózás mellett nem hajlandó kiadni a szobáját, s ezért feketén teszi azt, s ezt megakadályozzák, lesz-e elegendő szoba a környéken? A szállásadók ugyanis magasnak, találják az adót, s vagy titokban fogadnak vendégeket, vagy pedig hagyják hogy üresen álljanak szobáik. Csicserkó, Kada-csúcs, Pismány Elegendő lesz-e a víz nyáron? = Vízellátás, csatornázás, | fürdőszolgál tatás. Lehet, , | hogy hivatalosnak tűnik e I három szó, ám a Dunámén- ! ti Regionális Vízmű és Viz- | gazdálkodási Vállalat szent- = endrei üzemigazgatóságá- ! nak tevékenysége legjobban | e fogalmak felvázolásával | érzékeltethető. Ezért ezek 1 köré csoportosul Csentős I Lászlóval, az üzemigazga- = tóság vezetőjével folytatott I beszélgetésünk is. Ne vasárnap! — Regionális vízbázisaink, a Szentendre Déli és a Leányfaluk Északi néven ismertek, biztonságosan el tudják látni vízzel a területüket — mondja Csentős László. — Igaz, bizonyos részeken előfordult és ezután is előfordul majd nyomáscsökkenés, ezt azonban a vezeték szűk kereszt- metszete okozza. Hangsúlyozni kell, a a kertek, az üdülők pázsitjait és virágait nem ivóvízzel öntöznék a tulajdonosok, illetve nem hát végén öntöznék, akkor nem lenne nyomásingadozás. Ezért ismételten kérni szeretnénk a Büfé a múzeum mellett Nagy sikere van a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat büféjének, melyet a múlt hét elején nyitottak meg a skanzen bejáratánál. A mozgóbüfét a tavaszi BNV-n mutatták be — dicséretes az a gyorsaság, amellyel munkába állították, s az is, hogy székekről, asztalokról, napernyőről is gondoskodtak. Akkor nem volt pankráció A mennyiben egy kis pankrádót szeretnék látni, javasolták, legyek délután 3 órakor a dunabogdányi felvásárlótelepen: ekkor kezdődik a cseresznye, a meggy és a málna átvétele. Ott aztán van bőven izgalom! A múltkor például, amikor keveset fizettek a cseresznyéért, majdnem megverték az átvevőt. Szóval, tanácsolták, ha a felvásárlásra vagyok kíváncsi, napközben senkit se faggassak, csak álljak három órára a telep bejáratához ... Még ha másképpen szerettem volna is, csak úgy tehettem, ahogy javasolták. Egyszerűen azért, mert Dunabogdányban a reggeli órákban szinte lehetetlen bárkit is szóra bírni. A tanácselnök szabadságon, a titkár is távol. A presszó meg zárva, a hajóállomásra hétköznap délelőtt ritkán érkezik motoros. A strand homokját is csak külföldiek tapossák. Még Herr Andrásék népszerű cukrászdája is üres. Csak messziről jött teherautók állnak meg előtte néhány pillanatra, s térnek be a sofőrök egy-egy adag ízletes fagylaltra. Nagysokára egy öreg néni érkezik, majd egy idősebb férfi. Aztán betoppan Mészáros Lajos iskolaigazgató is. S miről is beszélnének, ha nem a gyümölcsről! A felvásárlási és a bolti árakról,,s arról, hogy manapság már nehéz embert találni, aki napszámban, vagy felesben leszedné a gyümölcsöt. Arról társalognak, hogy két évtizeddel ezelőtt még innen, Dunabogdányból egyenesen külföldre vitték az áru|, akkor még triplája volt a termés a mostaninak. Ma már egyre több az elhanyagolt fa, a kárba vesző gyümölcs. Mert aki azt látja, hogy a cseresznyét, mire a fővárosba ér, már másfélszer olyan áron adják, mint ahogy tőle megvették, hát bizony meggondolja, dolgozzék-e érte. Mert mind azt mondják, nehéz ám napi 10—12 órát lógni a fán, s a rekkenő hőségben szedegetni a szemeket. Rétdásul úgy, olyan gondosan, hogy a fa ne érezze meg, s jövőre is szép termést hozzon. Horányi György, a könyvtár vezetője később úgy magyarázza, aki ilyenkor Dunabogdányban az utcán van, az beteg. Mert aki csak mozogni tud, szedi a cseresznyét. Még a szabadságok nagy részét is ilyenkor szokták itt kivenni, s hajnali négykor már indul a család. Irány a kert, a létra, a fa. Erről folyik a disputa a felvásárlótelep előtt is, ahol már fél kettőkor gyülekeznek az asszonyok és a férfiak. Bár csak háromkor nyitnak, de már előtte jó másfél órával hozzák kétkerekű kocsikon, kis traktorokon a friss gyümölccsel púpozott ládákat. Aztán amíg Széles Lászlóra, az átvevőre várnak, azt találgatják, vajon ma menynyiért veszik át tőlük a karmazsint? Van, aki esküszik rá, jövőre már nem csinálja. Mert sehogy sem viseli, ha tőle 15-ért vásárolják meg, aztán az üzletben meg harminc fölött látja viszont. S a málna? Arról meg jobb nem is beszélni, legyintenek, hiszen megesik, hogy 35-ért adják le, s mire Pestre ér, már nyolcvanat kérnek érte. Néhányan azt erősítgetik, hogy a szentendrei ÁFÉSZ-től veszi át az árut a Pest megyei Zöldért, attól meg a budapesti, a sápot meg mindegyik leveszi, hát azért ugranak meg így az árak! Hallgatok. Talán ha érteném az értékesítés kacifántos útját, enyhíthetném mérgüket... S zerencsére, még két óra előtt megérkezik Széles László. Már nyitja is a kaput, pillanatok alatt mindent a helyére tesz, kezdődhet a mázsálás. Közben arra kér, csak a szentendrei ÁFÉSZ-t ne szidjam, higgyem el, ők alig keresnek valamit ezen. Rövidesen kikerül a tábla is, lá.tható, a karmazsint ma három forinttal többért veszik át, mint tegnap, 18-at adnak kilójáért, annyit,' mint a germersdorfiért. Az emberek helyeslőén dünnyögnek. Kilónként három forint, az már valami. A mérgük alább száll, bár' az egres árát keveslik, csak nyolc forintot kapnak kilójáért és a málnáért sem sokat, 35 forintot. Az asszonyok, Spanisber- ger Mártonné, Zsuffka Ferencné, Verba Fe- rencné mondják: most elégedettek. De holnap? Azt kérdezik, holnap mi lesz. Üjabb számítgatás, újabb izgalom. Vajon holnap esik-e az ár, vagy tisztességgel megfizetik őket? kertek és víkendházak tulajdonosait, ne szombaton és vasárnap locsoljanak. A legtöbbször Szentendrén, a pismányi övezetben, a Ka- da-csúcson és Csicserkó térségben van nyomáscsökkenés. Ennek megszüntetésére Pismányban jövőre hálózati rekonstrukciót hajtunk végre. A Kada-csúcson vízműtársulati beruházás javít majd a helyzeten, Csicserkón pedig még ebben az évben, a Szamár-hegy—Csicserkó közötti csővezeték elkészültével javulás várható. A fejlesztések generálisan nem oldják meg a térség vízellátását, ezért fontos, hogy a Csicsorkó- skanzeni vízellátómű — tervei részben már elkészültek — mihamarabb megépüljön. Forró hétvégen — Várható-e a járásban vízhiány a nyáron? — Igen, de csak időszakosan, Dunabogdányban, a lo- esolási idényben. Természetesen nyomásváltozások, főleg Szentendre környékén, a forró hétvégeken továbbra is lesznek. — Ennél jobb hír? — Pilisszántón egy hónap múlva már egészséges ivóvíz folyik az utcai kutakból, Pi- lisszentkereszten pedig nyártól nem lesz vízhiány, ami óriási eredmény. Legalább ilyen örömhír, hogy Pilis- szentlászlón hozzákezdenek a forrásfoglalásokra telepített vízmű kivitelezéséhez. Ennek kiépültével a járás valameny- nyi községében lesz egészséges ivóvíz. Azt hiszem, ezzel kevés helyen dicsekedhetnek. — Iható az ivóvíz? — Igen, ám a minőség védelmét jennek ellenére kiemelt feladatunknak tartjuk. A vízpiszkítókkal, az illegális fwenny vízöntözőkkel és szemétlerakókkal ezután sokkal szigorúbban kell eljárnunk. — A vízveszteség? — Sajnos, nálunk jóval magasabb az országos átlagnál. Ennek legfőbb oka: az üdülőterület. — A szennyvíz? — A legfontosabbnak a szentendrei telep bővítését tartjuk, e telepnek most 200 százalékos a túlterheltsége. Szükségesnek látszik a házi szennyvizet elszállító vállalat által fizetett díj összegének felülvizsgálása is, mert jóval kevesebb pénzt kapunk tőlük, mint amennyibe nekünk a tisztítás kerül. _ Ebben az évben helyezik egyébként üzembe a visegrádi és a pilisszent- kereszti csatornaműveket! Űj hálózattal bővül a szentendrei Felszabadulás lakótelep is. Új nemzedék — Kevés járásnak van három olyan szép strandja, mint a szentendreinek. Meglepő hát, hogy nem eléggé kihasználtak. .. — Valóban, de én inkább Úgy fogalmaznék, hogy nagyon változó a látogatottságuk. A papszigetinek 30, a leányfaluinak 50, a lepencei- nek pedig csak 40 százalékos a kihasználtsága. Hétvégeken viszont valamennyinek 200 százalékos. Nem árulok el hát titkot, ha elmondom, nekünk nem üzlet a strandok fönntartása. Ráfizetünk valamennyire. Lepencén még nem fejeződött be az építkezés. Jövőre újabb ülőmedencékkel gyarapodik a strand, s vendégeink bizonyára örömmel fogadják a növekvő zöldterületet is — mondja befejezésül Csentős László. Megszépül a Bükkös-patak Korcsok Edittől, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkárától hallottuk: A HNF városi bizottsága társadalmi munkában elkészítette a Bükkös-patak általános rendezési és organizációs tervét, melyet szeretnénk nyilvánosságra hozni. Ezért június 15-én, hétfőn este a Lenin úti általános iskolában fórumot rendezünk. A hat órakor kezdődő összejövetelre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A terv megvitatása mellei! a jelenlévőknek alkalmuk lesz bepillantani annak a környezetvédelmi ifjúsági tábornak az életébe, mely ma, szombaton nyitja meg kapuit. Az országban először itt, Szentendrén jött létre ilyen tábor. Célja, hogy a Csuvár Lászlój Sebők Zoltán, Forral Sándor, Pirk Ambrus és a szentendrei művészek, így Balogh László és Deim Pál közreműködésével megszületett terv szerint tevékenykedjenek a tábor tagjai a patak rendbehozataláért. A város életéből Óvoda. Hétfőn adták át a Felszabadulás lakótelep új óvodáját, amelyben 100 kisgyermek töltheti napjait. Kedden már újabb tárgyalások kezdődtek, egy másik óvoda építéséről. A tervek szerint a Hold utcában rövidesen hozzálátnak egy, a Felszabadulás lakótelepi óvodához hasonló épület alapozásához. Tejbüfé. Még a nyáron megnyílik a Marx téren egy tejbüfé. Az új üzletet a régi tejbolt helyén alakítják ki. Rézkarcok. Hozzákezdtek a grafikai műhely alatt lévő és ahhoz tartozó bolt építéséhez. Az új főtéri boltban a többi között a szentendrei grafikai műhely tagjainak alkotásait árusítják majd. Építők napja Játék, sport, disceprogram Tavaly nyáron rendezték meg először Szentendrén az építők napját, melyet évenként visszatérő hagyományos programsorozattá kívánnak tenni. Idén a város építőipari, építőanyag-ipari *. vállalatainak, gyárainak, szövetkezeteinek, részlegeinek, intézeteinek dolgozóit a Beton- és Vasbeton- ipari Művek szentendrei gyára látja vendégül. A szervezők itt, a telephelyen június 14., vasárnap reggel 9 órától várják az érdeklődőket. Az . esemény ünnepi beszéddel és kitüntetések átadásával kezdőA tárgyalóteremből Kacsázó motorosok Iszogatunk? Bizony iszogatunk, a statisztika szerint nem is keveset. S tetézi a bajt, ha valaki alkaholmámorban a volán mögé ül, vagy motorkerékpárra pattan. Mint dr. Né- \ meth Istvántól, a szentendrei járási és városi vezetőügyésztől megtudtuk, mostanában egyre többen kerülnek ittas vezetés vétsége miatt a bíróság elé. S ott aztán hiába védekeznek azzal, hogy balesetet nem okoztak. Büntetésüket megkapják, hiszen az ittas vezetők potenciális veszélye óriási. Alábbi históriáink főhősei sem okoztak balesetet, de belelapozva aktájukba, állíthatjuk, csak azért nem, mert szerencséjük volt. Természetesen nem csak nekik, hanem mindazoknak, akik éppen akkor arrajártak, amikor ők részegen vezették járműveiket, azaz kacsáztak motorbiciklijükkel. A kacsázás szó nem túlzás! Első történetünk főhőse éppen ennek köszönhette, hogy elkapták. Egy szép tavaszi estén a szentendrei rendőrjárőr arra lett figyelmes, hogy kacsázva közeledik egy motorke- ■rékoár, mely sajátos vonulását még feltűnőbbé tette azzal, hogy lámpája nem égett, belehajtott a tilosba, majd jelzés nélkül befordult egy mellékutcába ... Persze a felsorolt bakik közül egyetlen is elegendő lett volna ahhoz, hogy a járőr utána eredjen. Az igazoltatást vizsgálat követte, a motoros vérében 3 ezrelék alkoholt találtak. A fiatalembernek 4200 forintja bánja, hogy illuminált állapotban ült a motorra, s a bíróság egy évre és 10 hónapra a vezetéstől is eltiltotta. Másik főszereplőnk visszaeső. Egyszer már rajtakapták, amint részegen vezetett, ezért javító-nevelő munkára ítélték, és egy időre engedélyét is bevonták. Ügy tűnik, ettől nem ijedt meg túlzottan, a 21 éves szentendrei illetőségű fiatalember. Még az sem zavarta, hogy jogosítványa nincs a kezében. Az pedig a legkevésbé sem izgatta, hogy mielőtt fölpattant motorbiciklijére, már alaposan felöntött a garatra. Saját bevallása szerint egy liter sört, 2 deci konyakot, valamivel később pedig egy liter bort nyelt le. Ekkora mennyiséggel a gyomrában, nem csoda, hogy miközben Pomázról Szentendre felé hajtott, egyfolytában ijesztegette a szembejövőket. A kormányt az istennek sem tudta megtartani, s így hol jobbra, hol balra tett éles kitérőket, azaz rendesén kacsázott. Felelőtlenségének ára: 4800 forintos pénzbüntetés. A vezetéstől pedig újabb két évre tiltották el. dik, s kulturális műsorral folytatódik. Délelőtt 10 órától délután háromig a résztvevők különböző sportágakban mérhetik össze tudásukat, a gyerekek pedig kedvükre játszhatnak. Pihenésül szolgálhat majd délben a finom ebéd, s ,6.természetesen a büfé is. Aionap fél 4-kor kezdődő discoprog- rammal zárul. Kész a színpad! Felvételünk a szabadtéri színpad ácsolásának megkezdésekor készült, s mert meglepő gyorsasággal építették föl, ezért ma már a város főterén járók á kész színpadot vehetik szemügyre. Július 2-án kezdődik a Szentendrei Nyár! HIBAIGAZlTÄS A Szentendrei Hírlap május 23-án megjelent számában sajnálatos elírás történt. A Taxizás hozómra című anyagban szereplő férfi nem pilis- szentkereszti, hanem pilis- szentlászlói lakos. Az oldalt írta: Koffán Éva Fotó: Bozsán Péter / i