Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-05 / 130. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Vin. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM 1981. JÜNIUS 5., PÉNTEK Középtávú tervprogram Továbbra is kielégítő ellátás Változó körülmények, lehetőségek Ülést tartott tegnap délután a városi tanács. Először Benedek János tanácselnök (számolt be a két ülés közötti időben történt legfontosabb eseményekről, majd Bamberger Károly elnökhelyettes előterjesztésében megtárgyalták és elfogadták a tanács 1981—85-re szóló középtávú pénzügyi tervét. Befejezésül korábbi interpellációkra adott válaszokról tájékoztatták a testületet. Az ötödik ötéves terv sikeres teljesítése megfelelő alapot nyújt városépítő munkánk folytatásához, hangsúlyozta előterjesztésében Bamberger Károly. Erre a bázisra épül a város VI. ötéves tanácsi terve, amely az ismert nehezebb gazdasági körülmények közepette is lehetőséget ad a fejlődéshez. Tisztában kell azonban lennünk azzal is, hogy a népgazdaság jelenlegi helyzetében csak szerény mértékű gazdasági növekedésre elegendők a terv előirányzatai, a korábbi eredmények megtartása mellett csak néhány, társadalmilag kiemelt területen javulhat az ellátottság. Közreműködő lakosság Gödöllő középtávú pénzügyi terve 1 milliárd 605 milliós előirányzatot tartalmaz. A fejlesztési alap kerete 745 millió, a költségvetés 860 millió forint. Az előbbi a megelőző középtávú tervénél valamivel kisebb, az utóbbi azt 59 százalékkal meghaladja, s elegendő a szervezetek és a létesítmények működtetéséhez, fenntartásához, illetve a felújításokhoz. Mivel a fejlesztési alap tervében néhány ágazatra a szükségesnél kevesebbet irányozhatnak elő, ebben a tervciklusban is számítanak a lakosság aktív közreműködésére, elsősorban a lakótelepi parkok társadalmi munkában történő kialakításában, a tanácstagi körzetekben lévő . járdák szilárd burkolattal való ellátásában, az utak karbantartásában, áz egész város tisztán tartásában. Vigyázzuk, óvjuk A tervprogram ezután a költségvetést taglalja részletesen. A gazdasági ágazat ebben a tervben 116 millió forinttal gazdálkodhat. Ezen belül a legjelentősebb tétel az út-híd keret A csaknem 48 millió forintból még az idén korszerűsítik a Szabadság úti parkolóhelyet az Illés István utat kiépítik a Humán buszfordulóját megerősítik a Baj- csy-Zsilinszky út burkolatát átépítik a Szőlő utcai hidat. A következő esztendőkben korszerűsítik a Bethlen Gábor és a Hegy utcát a Honvéd, a Tessedik és a Faiskola utcát, a Török Imre, a Kiss József és a Munkácsy Mihály utcát. A város parkjainak karbantartására. gondozására nem lesz elegendő a több mint 14 millió. E téren nemcsak a lakosság segítségére számítanak, de arra is, hogy mindenki fokozottabban vigyázza, óvja zöldterületeinket. Ugyanez vonatkozik a többi közterületre is. Egészségügyi és szociális célokra az összes kiadás 30 százalékát, 254 millió forintot fordítanak. Ez a korábbi ötéves tervhez képest 37 százalékos emelkedést jelent. Fejlesztésre ezekben az években nem gondolnak, annál inkább az integráció előnyeinek kihasználására, a belső tartalékok feltárására, melyek révén továbbra is színvonalas ellátás biztosítható. A szakorvosi és járóbeteg-ellátásra fordítható összegek az átlagosnál nagyobb ütemben nőnek. Még ebben az évben kialakítanak egy új gyermekorvosi és egy védőnői körzetet. A kulturális ágazat 359 millióval rendelkezik a tervciklusban. Kiemelt feladat a növekvő számú általános iskolás elhelyezése, a napközi otthonos ellátás. A tanulócsoportok száma 15-tel, a napközi otthonosoké 5-tel fog bővülni. Több tanulócsoportra számítanak a gimnáziumban, az óvónői szakközépiskolában és a szakmunkásképzőben. Köz- művelődési és sportcélokra 28 milliót irányoztak elő, amely 97 százalékkal haladja meg az előző ciklus teljesítését. Családi ház A fejlesztésialap-tervben ezúttal is a célcsoportos lakásépítés szerepel az első helyen. Az előirányzat 410 lakás felépítésére, valamint a többszintes magánlakások építési területének előkészítésére és a VII. ötéves terv indításához szükséges feladatok megoldására nyújt lehetőséget Az építkezések a rekonstrukcióra szánt városrészekben várhatók. A felújítások miatt körülbelül hatvan öreg, elavult lakás megszűnésével számolnak. Telepszerű építkezések a Balogh Ádám utca térségében, a Fácán-soron lesznek, s a 30-as főút mentén, a Klapka utcaitól a besnyői templomig terjedő területen, amennyiben megteremtik a szükséges feltételeket, elkészül a vízgyűjtő hálózat és az átemelőtelep. Változatlanul nagy a jelentősége a csoportos és a hagyományos családi háznak. Az ilyen építkezéseknek azonban határt szab a kevés közművesített telek, illetve a közmű- vesíthető állami telkek kicsiny száma. A gyermekek létszáma az előttünk álló esztendőkben is nagy ütemben növekszik. Az általános iskolásoké például 20—30 százalékkal. A bölcsődei, óvodai, iskolai gondok emiatt és a fejlesztések mérsékelt volta miatt sem fognak enyhülni. Kedvező, hogy lehetőség nyílik az új kisegítő iskola megépítésére. Az új gimnázium építését a tervciklus végén kezdik el, elkészülte áthúzódik a következő tervciklusra. Szerepel a tervben egy báziskonyha megépítése, amely megoldaná Gödöllő valameny. nyi tanulójának étkeztetését, és lehetővé válna az iskolai konyhák tanteremmé váló átalakítása. A tervprogram következő fejezetei a vízellátással, a -szállítással és hírközléssel, a gáz- és az elektromosenergia-ellá- tással, a köztisztasággal, a parkosítással, a kereskedelemmel és a szolgáltatással kapcsolatos pénzeket osztja be. Az utóbbiról annyit, hogy a rendelkezésre álló összegek a Szabadság téren befejezésre váró létesítményekre elegendők. Befejezésül hangsúlyozzuk, a tanács által elfogadott tervprogram alapján évente elkészítik az operatív tervet, amely a változó körülmények és lehetőségek figyelembevételével határozza meg a rövid távú feladatokat. K. P. Ünnepség a művelődési házban Kitüntetett pedagógusok Mint megyeszerte, járásunkban is tegnap tartották meg a pedagógusnapi ünnepséget. A gödöllői művelődési központ színháztermében rendezett ünnepségen dr. Süpek Zoltán, a járási hivatal elnöke köszöntötte a meghívottakat, majd dr. Tóth Albert, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője tartott ünnepi beszédet. Az ünnepségen kitüntetéseket és jutalmakat is adományoztak. A művelődési miniszter Kiváló munkáért kitüntetésében részesültek a következők: dr. Fabó Istvánná tanítónő (Dány), Zombor István igazgató (Erdőkertes), Pecze Jánosné vezető óvónő (Galga- hévíz), Herczeg Jánosné igazgatóhelyettes (Kartal), Turá- nyik Józsefné igazgatóhelyettes (Kerepestarcsa, 3-as számú általános iskola), Hámori Jánosné igazgatóhelyettes (Pé- cel), ’Vankó Istvánná tanárnő (Veresegyház), Kiss Andrásné gazdasági vezető (Kerepestarcsa, 1-es számú általános iskola) és Tőke Józsefné dajka (nagytarcsai napközi otthonos óvoda.) Miniszteri dicséretben részesült Kurucz Lászlóné tanítónő (Bag), Horváth Zoltánná tanár (Dány), dr. Bftter Istvánné tanár (Hévízgyörk), Koós Ottó- né tanítónő (Kerepestarcsa), 2-es számú általános iskola), Tóth Kálmánné tanítónő (Pé- cel). Pataki Tibor tanár (Túra), Dózsa Jánosné főzőnő Kiállít az országban Csütörtök: alkotónap Törékeny kis asszonyka. Reggel, este két gyermeke kezét fogva végigsétál a lakótelepen. Amíg ő dolgozik, a gyerekek óvodában vannak, napköziben. Zsigmond 4, Zolika 3 éves, édesanyjuk ígéretei ők, akikért dolgozik. Két gyermek nevelése, eltartása nem kis gond. Az édesanya napi munkája a Városgazdálkodási Vállalatinál van biztosítva, megkeresett fizetéséből szépen tartja gyermekeit. — Különb sorsot szántaim nekik, mint amilyen az enyém volt. Ök már ismerik a fürdőszobát és a padlón a szőnyeget, ismerik az emberi hangot és szeretetek Naiv festő — Én szegény cigány szülők gyermeke vagyok, házasságom nem sikerült, mégis úgy érzem, van erőm, hogy talpon maradjak. Mindig érdekeltek a világ eseményei, mindaz, ami történik. Ha akad szabad időm olvasni és festeni szeretek. Gyermekfejjel, alig hétévesen kezdtem el festeni, amire az utóbbi években mind kevesebb időm volt és sokszor éjjel álltam, ültem a tábla előtt. Beszélgető társunk Bada Márta Gödöllőn, a Munkácsy Mihály utcai lakótelep egyik belső épületének negyedik emeleti lakásában él gyermekeivel. — Évekkel ezelőtt a városi tanács révén jutottunk a lakáshoz, megfelelő körülmények közé. Bada Márta naiv festő, számos kiállításon mutatta már be munkáit. Ezidáig több mint 150 képet festett, amelyek nagy részét az ország különböző vidékein mutatta be. Többek között Nagykanizsán, Szentendrén, Kőbányán a Pa- taky István művelődési központban és Csepelen, a Rideg Sándorról elnevezett művelődési házban. Katalógus, újságcikkek, levelek tanúskodnak Bada Márta sikeréről. A napokban újabb levelet hozott a posta, amelyet a Népművészeti Intézetből küldtek. Idézzünk a levélből: örönimel értesítjük, hogy a IX. országos amatőr képző- és iparművészeti kiállításra beküldött munkáit a zsűri díjazásra javasolta. A kiállításra Diósgyőrben, a Vasmű művelődési központjában június 6—7 keVül sor. Képekről, kiállításokról esik szó, vajon melyik'a legkedvesebb számára. — Valamennyit szeretem, hiszen saját munkám. Mindhez fűz valami, az érzelem világa, fantáziám szüli őket, mindnek van mondanivalója. Itt van az Elvesztett kincs, a Veszprémi házak, A cigányok majálisa, A kígyók királya című festmény, mind-mind nagyon kedves nekem. A levél Munkahelyén megbécsült ember, akire vezetői felfigyeltek. A Városgazdálkodási Vállalatnál takarítónő és munkáját közmegelégedésre végzi. Innen ered tulajdonképpen az a levél, melyet április elején kapott a vállalat igazgatójától. „A vállalat gazdasági és politikai vezetői megvizsgálták és értékelték az ön festői tevékenységét és e téren elért eredményeit. Megállapítottuk, hogy ön a két kiskorú gyermekének egyedüli nevelése mellett a festészet terén kiemelkedő eredményeket ért el, amit a külnböző bíráló bizottságok által az ön részére kiadott elismerő dokumentumok és jutalmak is bizonyítanak. Annak érdekében, hogy gyermekeinek nevelése mellett ezen tevékenységét zavartalanabbá tudja végezni, heti egy alkalommal az ön részére alkotónapot biztosítok. Ez a nap minden hét csütörtöki napja, melyen munkavégzése alól felmentem, de az ön részére keresetcsökkenéssel nem jár. Ezen kedvezmény megadásának a fent felsorolt indokokon kívül figyelembe vettem szorgalmas munkáját is. Kérem, hogy ezen kedvezmény kihasználásával tovább folytassa eddig végzet eredményes kulturális tevékenységét, melyhez erőt és egészséget kívánok: Kiss József igazgató.” Kép és könyv Bada Mártát csütörtökön festőállvány előtt találtuk, a kastély képe elevenedett meg a táblán, önkéntelenül is felvetődik az emberben a gondolat, mekkora változás ment végbe a világban. Egy cigány asszony festi meg a volt királyi kastélyt. Megbecsült emberként 'él gyermekeivel a fejlődő városban. A képei mellett könyvei száma is növekedett, mert vásárol és olvas. Egyszóval alkalmazkodik az újhoz és dol- gazik is érte. Maga körül új világot teremt és abban neveli gyermekeit is. Csiba József (Túra, 2-'es számú óvoda) és Szabó Péterné gazdasági vezető (Dány). Az Országos Úttörőelnökség Űttörővezetői érdemérmét kapta Kovács Dezső igazgató (Bag), Bellái Jánosné tanárnő (Veresegyház). Kiváló úttörővezető kitüntetésben részesítették Tóth Imréné tanárnőt (Kartal), Cziberéné Szító Mária tanítónőt (Szada) és Balatoni Dániel igazgatót (Do- mony). Dicsérő oklevelet vehetett át: Bárdy Józsefné tanítónő (Túra), Varga János tanár (Kartal), Molnár Lajos tanító (Nagytarcsa), Palágyiné Kollarics Katalin tanár (Erdőkertes) és Hagyó Ernőné tanítónő (Aszód, 1-es számú általános iskola). A fiatalok körében végzett nevelő munkájáért Kiváló ifjúvezető kitüntetést adományozott a KISZ Központi Bizottsága Mikus Katalin tanítónőnek (Aszód), míg licsérő oklevélben részesítette Bányai Ildikó tanárnőt (Kerepestarcsa) és Palik Eszter tanárnőt (Isaszeg). Kisiparosoknak Mérőeszközök hitelesítése Kisiparosok és kiskereskedők mérőeszközeit hitelesítik Gödöllőn a Szabadság téri HÉV-megálló épületében, a volt Utasellátó étterem helyiségében az Országos Mérésügyi Hivatal szakemberei június 10-én, szerdán 8 és 10 óra között. Akiknek birtokában hitelesítésre kötelezett mérőeszköz — mérleg, súly-, űrmérték, méterrúd stb. — van, azokat a megjelölt helyen és időben újrahitelesítés végett mutassák be. Nagytarcsa Két kiállítás Megnyitották Nagytarcsán a falumúzeumban a kerepestar- csai 1. számú általános iskola díszítőművészeti szakkörének kiállítását, illetve a helyi iskolában a járás úttörőinek jubileumi rajzkiállítását. Mindkét bemutató június 15-ig tekinthető meg. Ipari Műszergyár Jubileumi gyereknap Tábortűz és tűziiáték Jubileumi gyermeknapot rendez szombaton, június 6- án az ikladi Ipari Műszergyár szakszervezeti és KlSZ-bizott- sága. Az IM Vasas-sporttelepén délelőtt 10 órakor az ünnepélyes megnyitóval • kezdődik a program, amelyben aszfaltfestőverseny, sportvetélkedők, sárkányeregető és palacsintasütő verseny szerepei egyebek között Délután a Budapesti Vasas ökölvívó-szakosztályának bemutatóját láthatják, majd ugyanennek az egyesületnek a válogatott ifjúsági labdarúgói lépnek pályára a Galga menti válogatott ellen. Ezt követően a válogatott kézilabdái lányok mérik össze tudásukat a legjobb Galga mentiekkel. A gyermeknap tábortűzzel, szalonnasütéssel, közös énekléssel folytatódik, majd diszkóval és tűzijátékkal fejeződik be. Városi moziműsor A Dervis lerombolja Párizst. Színes, szinkronizált szovjet film. Csak 4 órakor! Bátorság, fussunk! Színes, szinkronizált francia filmvígjáték, 6 és 8 órakor. Anyakönyvi hírek Született: Orgován János és Tar Mária Zsófia: Katalin; Bodó László és Szántai Margit Júlia: Balázs nevű gyermeke. Névadót tartott: Balázs János és Deme Magdolna: Szabolcs; Bárányi József és Monod Irén: Ákos; Simon Gyula és Urbán Ilona: PéterGyu- la; Bakos István és Tóth Mária: Éva; Greif Károly és Tamás Genovéva: Péter nevű gyermekének. Házasságot kötött: Tihanyi József Ferenc és Hollnsi Má- ria; Tasi Géza és Fehérvári Ilona; Gyöngy Oszkár és Szabó Ildikó Magdolna: Tóth Zoltán és Selmeczi Magdolna Katalin: Lakatos József és Bogdán Éva Agnes. Elhunyt: Szendik Galmbos Margit, Damjanich utca 93. Gyuláné Gödöllő, Galgamácsa Kispályás-eredmények Lejátszották a galgamácsai kispályás^ labdarúgó-bajnokság hatodik és hetedik fordulóját. Hatodik forduló: Galgamácsai Tsz Gépész— Vácegres község 7-4. Vezette: Kovács. Sűrűn potyogtak a gólok, jó csatársorok, gyenge védelmek találkozója. Domonyi öregfiúk—Vácegre- si Honvéd 2-0. Vezette: Rot- tenhoffer. A küzdelmes mérkőzésen meglepetésekre az öregek győztek a fiatalok ellen. Váckisújfalu község—Aszódi Fiúnevelő 2-0. Vezette: Pesti Nem ízlett a füves, göröngyös pálya a vendégeknek. Mindkét együttes sok helyzetet elpuskázott. Alagi Áll. Gazd. Medosz—Ifelad—Galgamácsa SE öregfiúk 1-1. Vezette: Kosztolánsz- ki. Esti mérkőzés, igazságos pontosztozkodás. Galgamácsai Tsz KISZ— Galgagyörki Fémmunkás 0-3. Játék nélkül. Hetedik forduló: Aszódi Fiúnevelő—Domonyi öregfiúk 3-2. Vezette: Makk. A rangadón a hazai csapat magabiztosan győzött. Vácegresi Honvéd—Galgamácsai Tsz Gépész 6-2. Vezette: Szénást Az élbolyba tartozó két csapat mérkőzését az egységesebb hazaiak biztosan nyerték meg. A vendégek 2-2 után föladtak. Vácegres község—Galgamácsai Tsz Medosz 10-4. Vezette: Szénást Első győzelmét aratta a vácegresi csapat, pedig az ellenfél már 2-0-ra vezetett. Galgagyörki Fémmunkás— Alagi Áll. Gazd. Medosz 4-3. Vezette: Berényi. Pesti bombagóljával győzött a ház, együttes. Iklad—Galgamácsa SE öregfiúk—Váckisújfalu község 4-1. Vezette: Kovács. Az öregfiúk győzelme a jól szereplő Váckisújfalu ellen nagy megle petés. Három egyesület Vívóverseny az egyetemen Kard- és tőrvívóversen.,j rendeztek > a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tornatermében úttörőknek és közép- iskolásoknak. Az Aszódi Spartacus, a GEAC és a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola sporttagozatos versenyzői léptek pástra. Ilyen nagy arányú ifjúsági találkozóra még nem volt példa ebben a sportágban Gödöllőn, ami dicséri azokat, akik az utánpótlás neveléséért fáradoznak. Az aszódiakat Gémesi Zoltán, a GEAC versenyzőit Benkő Tibor, a Damjanich iskola sportolóit Nyulászi András készítette fel. Eredmények, kard, úttörők: 1. Takács Zoltán, GEAC; 2. Ottinger Zoltán, GEAC; 3. Palaga Zoltán, Aszod. Tőr: 1. Nyulászi Zsolt, 2. Eszes László, 3. Prieger Károly, mindhárom Damjanich iskola. Kard, középiskolások: 1. Budai Botond, 2. Juhász Zsolt, 3. Maul Ferenc, mindhárom GEAC. jssn iisi-itn (Ofldnnni Hírlap)