Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-09 / 133. szám

*&unoD 1981. JŰNTOS 9., KEDD Nehéz a homokban... Vácott, néhány hónappal ezelőtt adták át a városi-járá­si könyvtár korszerű, minden igényt kielégítő épületét Po- mázon, Budakeszin néhány he­te kerültek vonzó környezetbe a könyvek, s ha akarnánk, to­vábbi példákkal illusztrálhat­nánk a tanácsi fenntartású könyvtárhálózat fejlődését. Arra is hozhatnám azonban a példák sorát, hogy ezek az in­tézmények önmagukban nem oldhatják meg az olvasóvá nevelés feladatait, vagy éppen nem elégíthetik ki a már ál­landó olvasók igényeit. Ismerősöknek: Tuti néni Hogy miért? Vácott az egyik olvasó így panaszkodott: a deákvári lakótelepről, a távol­ság miatt ritkán jut el a könyvtárha. Más településeken a napi ingázás, az otthoni fel­adatok sora tartja távol az embereket a bibliotékával. Az adatok szerint a tanácsi könyv­tárak olvasóinak többsége az általános iskolások közül ke­rül ki. Éppen ezért továbbra sem csökken azoknak a könyvtá­raknak a szerepe, amelyeket a szakszervezetek tartanak fenn s amelyeket egy-egy vál­lalat, üzem dolgozói műszak előtt, után, ebédszünetben is fölkereshetnek. A polcok csak néhány méterre vannak a munkahelytől, mint például Solymáron, a PEMÜ központi gyárában. A polcok között középkorú szemüveges férfi áll. László Csaba, aki a legújabb kiad­ványokat lapozgatja, két évti­zede dolgozik a gyárban. Se­gédmunkásként kezdte, itt sa­játította el a műanyagipari feldolgozói szakmát; most üze­mi diszpécserként dolgozik. A húsz év ezek szerint az állan­dó tanulást is jelentette szá­mára ... — Sajnos, húsz évvel ez­előtt még csak egy 20—25 kö­tetes szakmai könyvtára volta gyárnak — feleli ---, s oda nem is engedtek be bennünket. Amikor már volt néhány szek­rény könyv, 1967-től állandó vendég vagyok itt A tanulás­hoz, kikapcsolódáshoz min­dig megtalálom a megfelelő irodalmat s ha nincs meg vé­letlenül a keresett könyv, Er­zsiké néni napok alatt meg­szerzi. Erzsiké nénit hivatalosan Hoffer Károlynénak nevezik. Az ismerősök azonban inkább Tuti néninek hívják, s neki, évekig társadalmi munkában vezette a könyvtárat, ki nem ismerőse a PEMÜ két solymá­ri üzemének dolgozói közül?! Ííióta nyugdíjba ment, még több időt szán a bibliotékára, igyekszik még otthonosabbá tenni az amúgysem barátság­talan helyiséget. Csőke Anná­val, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa központi könyvtárának a vezetőjével együtt idézi fel a bibliotéka történetét. LÁTOGATÁS A PEMÜ KÖNYVTÁRÁBAN • — Tizennégy évvel ezelőtt létesült itt a letéti könyvtár annak köszönhetően, hogy a gyár vezetői felismerték: ahol ilyen sok az ingázó (mert még Dorogról is jönnek) a betanított munkás, a szakma nélküli nő, nagyon fontos, hogy' közel legyen egymáshoz az ember és a könyv. Nyolc évvel ezelőtt nyüt meg az új könyvtár. Ma ötezer kötet van itt és több mint 350 beiratko­zott olvasó. A dorogiak, s a pilisvörös- váriak közül sokan természe­tesen veszik, hogy ide járnak olvasnivalóért. De jönnek a gyár melletti lakótelepen élők is, hiszen a községi könyvtár több kilométer távolságra van innen. Több irányból vezet hát ide az út — de milyen irá­nyokba fut innen tovább? Hogy valóban komoly szere­pet játszik-e a könyvtár az egyén és a közösség életében, bizonyítja talán néhány véle­mény. Például Gál Imréné, aki anyagnyilvántartó a gyár központjában, s most, gyere­keivel egyidőben végzi a kö­zépiskolát s aki nemcsak a kö­telező irodalmat hordja haza innen, hanem a gyerekeknek is visz olvasnivalót, s nagyon elégedett a választékkal. Műszak a műemlékekért — Én sem jövök ide hiába — folytatja Sós Csaba, a gé­pészeti gyár csoportvezetője.— A történelmi, vallástörténeti, politikai tárgyú művek érde­kelnek. A szüleim pedagógu­sok — felel a kimondatlan kérdésre —, ők alakították ki bennem ezt az érdeklődést. Aztán a turisztikát is szere­tem — s furcsa lenne, ha egy- egy várromról, amiért a he­gyet megmásztuik, nem tud­nám, ki, miért építette. Ügy érzem a történelmi ismere­teknek, a múlt értékei meg­becsülésének mai életünk ala­kulásában is nagy szerepe van. Hogy ezt nálunk is egy­re többen kezdték felismerni, bizonyítja talán, hogy a gyár szocialista brigádjai egy kom­munista műszak bevételét fel­ajánlották az Országos Mű­emlék Felügyelőségnek. Ti­zenhárom brigád, száznál több ember vett részt ebben az ak­cióban ... Ki tudja mennyi — az bizo­nyos, hogy nem kis szerepe volt a könyveknek, s ennek a barátságos könyvtárnak ab­ban, hogy erre a ritka szép kezdeményezésre sor került. Vida László gépkocsivezető, aki éppen az írásbeli érettsé­gire készül, határozottan állít­ja, hogy a könyvtár nélkül sokkal nehezebb lett volna munka mellett tanulnia. Mik­lósi Béla, aki a hetedik X-en túl van s immár a nyugdíjas szócskát odabiggyesztve mond­juk róla: osztályvezető, állan­dóan gyarapítja házikönyvtá­IBU6SU VL13-R Június 13-án és 14-én, Vácott, a Március 15. téren, 0 Wúcl Búcsún minden műfajban kellemes szórakozást kinálunkl Zene: Hungária, Old, Boys koncert, Operett, Sanzon, Sramli, „Egy szál gitárral". Humor: Nagy nevettetők, Kabarékavalkád, Humorral a világ körül. Divat: Maneken kerestetik, Sminkverseny, jelentkezés a helyszínen. Gasztronómia: ínyencek utcája, Adóm vidám főzőcskéje. De lesz még: karikatúrarajzoló verseny; zsürielnök: Kaján Tibor - Dél-amerikai folklór, diszkó parádé. TALÁLKOZUNK A VÁCI BÚCSÚN! rát, de jő néhány új művet kölcsönöz innen is. — A többiek még perspek­tivikusan olvasnak — jegyzi meg mosolyogva —, én már nosztalgikusan. Most a Komp­ország katonái című regény érdekel, különösen azért, mert az író, Simonffy András édes­apját, aki közvetíteni próbált Horthyék és a szovjetek kö­zött 1944-ben, annak idején Debrecenben megismertem. Fé­lek, elszalasztom a könyvet, mert a közönség egyre érzé­kenyebb, elkapkodja a jó mű­veket. Erzsiké ebben is na­gyon sokat segít. Megszerettetni a verset — Hoffer Károlyné egyike a kevés könyvtárosnak — mondja Csőke Anna —, aki a verset is sokakkal meg tud­ja szerettetni... — Nem én szerettetem meg a verset — tiltakozik moso­lyogva Tuti néni —, hanem azok a művészek, akiket meg­hívunk. Amikor Bitskei Ti­bor Szabó Lőriíic-költeméhye- ket mondott el, telt ház volt. Azután persze sokan jöttek irodalomért. De járt itt Bánffy György, Bárdi György, Hor­váth Teri és Lukács Sándor is. A tévé, a színház, más. Ezeken az előadóesteken igazi közvetlen kapcsolat alakult ki a színház és a közönség kö­zött. Olyan közvetlen és benső­séges lehet ez a kapcsolat amilyen itt a könyvtáros és az olvasó viszonya is. Kevés az ilyen igazán tartalmasán dol­gozó — használjuk ezt az el­koptatott szót: valóban em­berközpontú — könyvtár, pe­dig látszólag nem kell sok eh­hez az eredményességhez: ér­deklődő emberek, lelkes, hoz­záértő könyvtárosok és a mun­kát segítő gazdasági vezetők kellenek. Hogy a dolog valóban csak látszólag könnyű, hogy a PE­MÜ könyvtára különösen jó példát jelent, azt hadd bizo­nyítsák azok a sorok is, ame­lyeket Moldova György egy évvel ezelőtt írt a vendég­könyvbe: Nem nehéz jó fölödön sok búzát termelni, de ho­mokban igen; nem nehéz egy- egy országos könyvtárnak ol­vasót nevelnie, de egy gyár­ban könyvtárt vezetni, embe­reket a Könyv jelé irányítani az igazi és szép munka. P. Szabó Ernő KÍÁLLÍTŐTERMEKBŐL Itthoniak és vendégművészek 5 Juhász Erika kiállítása a i százhalombattai általános | iskolában június 13-ig te- i kinthető meg, hétköznapon- = ként 10 és 18 óra között. A fejlődés egyik jellemző­je Pest megye képzőművésze­ti életében, hogy megfontolt előkészítéssel és rendre gya­rapodó újdonságokkal sok- szorozódik a kiállítások szá­ma iskoláinkban. A hajdani ráckevei kezdeményezés egy­re nagyobb teret hódít. Ma már Dunaharasztin, Gödöllőn, Dabason, Dunakeszin általános és középiskolákban, továbbá egyetemeken is rendeznek tár­latokat. Űjabb állomás Száz­halombatta, ahol harmadikal-, kálómmal nyílt kiállítás az ál­talános iskola emeleti aulá­jában. Ezúttal gyerekek és felnőttek ismerkedhetnek meg Juhász Erika művészetével. Kettős forrásból Tanár és festőművész egy személyben, a Budapesti Ta­nítóképző Főiskola docense. A Képzőművészeti Főiskolán vé­gezte tanulmányait 1950-ben Pór Bertalan és Szőnyi Ist­ván tanítványaként, 1973-ban megkapta a Székely Bertalan- emlékérmet, 1979-ben TOT- ösztöndíjat kapott. Több egyé­ni tárlata nyílt Budapesten, Tokajban, Kőszegen, Komá­Ünyl István: Vörös katedrális romban és ezúttal Százhalom­battán. Részt vett az egri ak- varellbiennálón és a barcelo­nai Sport és képzőművészet című nemzetközi kiállításon. Hosszú időt töltött Nagyma­roson és Ausztráliában, innen, hogy a Dunakanyar e szög­lete és e távoli világrész je­lenti festészetének két fő for­rását. Az is tény, hogy Sidney és a Terrigal-i öböl olyan színegyüttesben jelenik meg, amely a magyar tájakra is jellemző — ott az óceán mel­lett sem tudott megfeledkez­ni hazájáról, viszont Kaszab Judit és Orbán Dezső mellett A XI. országos amatőr kép­ző- és iparművészeti kiállítás­hoz kapcsolódóan országos ta­nácskozást tartottak a hét vé­gén az amatőr képző- és ipar- művészeti mozgalom helyzeté­ről a diósgyőri vasas műve­lődési központban. Az eszme­cserén felmérték az Amatőr Képzőművészek Országos Ta­nácsának tavalyi megalakulá­sa óta végzett munkát és ke­resték a mozgalom további kibontakozásának lehetőségeit. A tanácskozáson, amelyen mintegy 300-an vettek részt, több javaslat hangzott el az­zal kapcsolatban, hogy a há­romévenként megrendezésre kerülő országos kiállítások .mellett még az ilyen fórumok szolgálhatnák a mintegy 7000 amatőr festő- és iparművész számára a közlés lehetőségét. Többen szóvá tették a műhe­lyekben folyó csoportmunka szerepét és a vizuális látás­mód formálásában. Mint mon­dották, a műhelyek szerepe nagy jelentőségű, hiszen cso­portokból — a népművelési szerepükön kívül — számos eredeti új alkotás, és a mű­vészet új ága is kifejlődhet. A kétnapos tanácskozás leg­főbb tapasztalataként azt ösz- szegezték, hogy az amatőr képzőművészeti mozgalom számára kialakított forma, az Amatőr Képzőművészek Or­szágos Tanácsa a Művelődési Minisztérium és a Népműve­lési Intézet szakmai támogatá­sával megtalálta helyét a ma­gyar szellemi életben. TV-FIGYELO Randevú. Pest megye dé­lebbi tájain is jól ismerik azt a Gyöngyössy Gábort, aki a legutóbbi Randevúban Baráti Géza vendége volt. Már ho­gyan is ne ismernék, amikor eseményekben és eredmények­ben oly gazdag életének jó pár esztendejét itt töltötte el, s hasznosította mezőgazdasági szaktudását annyi eredmény­nyel, hogy az nem egy, ha­nem egy tucatnyi gazdásznak is dicsőségére válna. Aki végigfigyelte a máig energikus, minden szavával, mozdulatával a folytonos ten- niakarást hirdető férfi kérdé­sekkel alig megszakított mo­nológját, az megtudhatta, hogy nemcsak időben járt be ő nagy utat, de a közelmúlt történelmében is, hisz’ ura­dalmi gazdatisztként kezdte, majd második világháborús katonatisztként folytatta, s mindezt követően vált aztán az egybeszántott földtáblák legjobb értelemben vett pa­rancsnokává, s állított glédá- ba — hogy mást ne említsünk —, annyi, de annyi kajszi­barackfát ezen a reája bízott Duna melléki tájon. Az ilyen embereket szokás kovászembereknek nevezni, akik egyszerűen képtelenek arra, hogy egy valamely köz­ügy érdekében ne erjesszenek s az ilyen jellemekről szokott kiderülni, hogy forduljon bár­merre a világ kereke, az a bi­zonyos karakter váltig önmaga marad. Őszinte, igaz élmény volt tehát Gyöngyössy Gábort vé­gighallgatni, és figyelőinek száma nyilván még nagyobb lett volna, ha előre tudjuk, hogy tulajdonképpen ki lesz most a soros randevúzó. A műsorújság ugyanis minden közreműködőjét felsorolja en­nek az adásnak, kezdve a há­zigazdával, folytatva a gyár­tásvezetővel és befejezve a rendezővel, de arról, hogy végtére is mely személy miatt gyulladtak ki a stúdiólámpák és kapcsoltattak be a mikrofo­nok, egy árva betű sem árul­kodott. Lehet, hogy szándékos, afféle figyelemfelcsigázó fo­gás ez a titkolózás, de legyen bármilyen indíttatású, a pub­likumot aligha jól szolgálja. Műsor, a programgazdák bizonyára számos megköny- nyebbült sóhajjal nyugtázták, hogy nemcsak magyar—angol lesz a szombati napon, de lesz meccsük a főváros meg a vi­dék színeiben pályára lépő öregfiúknak is — így hát a jelzett n^pra nem kell külö­nösebb kínálatot összeállítani.' Sőt, a következő vasárnapra sem, mert akkor — légyen az eredmény bármi — a képer­nyőre legföljebb ha rápislant, egyébként úgyis a meccsről, vagyis hogy a meccsekről fog tárSalkodni az előfizető. Voltak ilyen sóhajok, nem voltak, ki tudná ezt bebizonyí­tani, ám az kétségtelen tény, hogy a most odahagyott hét­végén nem sok halaszthatat­lanul fontos néznivaló sugár- zódott szét. Filmek, ismétlések váltották egymást színházi át­vételekkel, s ha jól meggon­doljuk, súlyosabb mondandójú összeállításként csak a vasár­nap esti Hetet élvezhettük vé­gig. Ez viszont most ismét a legjobb formájában jelentke­ző önmaga volt; éles metszésű, pontos képét adta a sajnos nyugodni nemigen szándékozó nagyvilágnak. Nevet és helyszínt is említ­ve: Róbert László libanoni je­lentése a hajdani Chrudinák- bravúrokra emlékeztetett, a pesti stúdióban is közreműkö­dő Sándor Istvánnak a nyu­gatnémet kül- és belpolitikát elemző kommentárja pedig Szakszerűségével és dicsérete­sen tiszta beszédű előadás­módjával tűnt ki. Ez utóbbi tudósítót korábban is láttuk, hallottuk már a televízióban és sokszor keltett megelége­dést szavainak hibátlansága. fogalmazásának tömörsége és világossága miatt. Vonat. Néhány rövid film­kocka az esti híradó nézőinek is bemutatta a börzsönyi kis- vasutat — melynek avatásáról az 1—3. oldalon számolunk be —, s amelyet túlnyomó részt önkéntes kezek munkája tett képessé arra, hogy ismét tova töfögjön. Látványa igazán kedvcsináló volt, s így aligha kell aggódni, hogy kevés lesz azon az utas ... Akácz László azon kevés magyar festő kö­zé tartozik, akik Ausztráliát képekkel idézték. Nemzedékek értékei A júniusi tárlatok sorából kiemeljük a szentendrei Mű­vésztelepi Galériában látható Vásárhelyi művészet című ki­állítást, mely több nemzedék munkáját és értékeit villant­ja fel. Most elsősorban Tor­nyai János Vontató-ja kelt fi­gyelmet — továbbá Szalay Ferenc Közgyűlés-e, Fejér Csaba Vak hordár-ja és Csi­kós András, Németh József, Hézső Ferenc alkotásai-. S ter­mészetesen, mindenek előtt a klasszikus erejű Kohán György. Júniusban tartja közgyűlé­sét a Magyar Képző- és Ipar­művészek Szövetsége. Erre az alkalomra mutatkozik be újra, ezúttal a Történeti Mú­zeumban, a festőszakosztály. Mit mutat a termés? Azt, hogy sokrétűen . egyenletes, hogy éppen e tényleges mi­nőségi mérleg nyomán min­denki igyekszik legjotíb tudá­sát adni a legújabb alkotá­sokban. Pontosan tükrözi e kiállítás festészetünk helyze­tét, teendőit. Két lényeges momentum érződik Barcsay, Vecsési, Váli Dezső, — három nemzedék tevékenységében; komolyság, felkészülés a leg­nagyobb teljesítményekre. Jó vonása, helyes gyakorlata festészetünknek, hogy ki-ki saját elgondolásainak, saját képességéinek megfelelően al­kot. alakítja ki sajátos képi rendszerét, ezzel gyarapítja festészetünk holnapra is meg­maradó kincseit. Ciprusi színvilág Az különösen jó és hasznos, hogy a ciprusi festők a leg­frissebb termést küldték Ni­cosiából Budapestre, az 1980- ban, 1981-ben szignált alko­tásokat. A mediterrán jelleg­nek megfelelően élénk, éles a színkezelés, harsogó vörösek, narancsok, zöldek társulnak egymáshoz megfelelő belső indulattal és ízléssel. Árnyalt tónusok A Stúdió Galériában Markó Erzsébet mutatkozik be, aki 1947-ben született Vácott. A Képzőművészeti Főiskolán Ká­dár György és Kokas Ignác tanítványaként 1975-ben vég­zett. Finom tónusokkal átszőtt festményeit többször is bemutatták Vácott és Buda­pesten, művei szerepeltek Sal­gótarjánban, Bulgáriában, Esz­tergomban és Szegeden. Lel­kiismeretes, eredeti fantáziá­val megáldott festő. Egyéni utakon Vnyi István képeit Tábor­falván láthatjuk. Gyomron él és a Nagy István csoport tag­ja. Figyelmesség jele. hogy tárlatát Szabó Antal alezre­des nyitotta meg. Unyi István nemcsak festő, hanem a hon­védség egyik polgári alkalma­zottja. Mivel nagyon szor­galmas, fejlődik is. Egry Jó­zsef eszközeit használja, mely arra utal, hogy a saját rend­szerét kellene megteremtenie. Amit csinál: korrekt, s ez kü­lönösen vonatkozik Felsöfar- kasdi domb-jára és a Vörös katedrális-ra. Losonci Miklós T i I A AZ AMATŐRÖK MOZGALMÁRÓL Munka a műhelyekben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom