Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
ŐRÖS! A PEST, MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM 1981. JÜNIUS 7., VASÁRNAP már az ergonómiát? Gyümölcsöt bárhonnan? Lucernaterület - bérbe Új elgondolások Népszerű a könyvtár Sajtótermékek — A nyársapáti klubkönyvtárban több mint 6 és tél ezer kötet könyv kapott helyet — mondja Ramasz Gá- borrié könyvtárvezető. Kedd és szombat kivételével minden nap van kölcsönzés, délután 2-től 6 óráig. Az olvasók' száma 250. Többségükben iskolások, nyugdíjasok és tsz- dolgozők. Természetesen ezzel a számmal nem elégszik meg a könyvtárvezető. Éppen ezért új elgondolásokon töri a fejét. Bár igaz az is, hogy a legnagyobb dologidőben kevesen iratkoznak be új tagként a könyvtárba. A könyvtárban 30 féle sajtótermék közül válogathatnak az érdeklődők. A klubkönyv- tárban megteremtették a zenehallgatás lehetőségét is. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban délután fél 3-kor és este 7 órakor, Georges Feydeau: Oszitrigás Mich Móra-, illetve Tsz- és nyugdi- jasbériet. Hétfői előadás Délután három órakor, Mark Twain: Koldus és királyfi, tv-felvétel. Jól gondoskodtak a kirándulókról Sikeres volt az út Változása TRAKIS Kupában Korláton és talajon gyes vidéken jó a fűtermés, nagy gonddal folytatják az állattenyésztést, s a sík földeken szépek a gabonavet* sek. Az IBUSZ magyar és román idegenvezetőt adott melléjük, akik részletesen ismertették a látnivalókat, s minden igényt kielégítő módon. ? gondoskodtak a kirándulók- - ról. A jól sikerült turistautat a tsz-ben Boros János, a háztáji bizottság elnöke szervezte meg. Az út költsége fejenként 3 ezer forintot tett ki. A tsz-tagok költségéhez a termelőszövetkezet hozzájárult. Az autóbuszt nagy gonddal és figyelemmel, Zsoldos Albert nagykőrösi gépkocsi- vezető vezette. Nyári akadémia Ismerjük-e A mögöttünk hagyott hét elején adtuk hírül olvasóinknak, hogy a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság különböző szakosztályai és a társaság városi szervezete rendezésében megnyílt a III. nagykőrösi nyári ergonómiai akadémia. Azóta, pénteken, annak rendje és módja szerint be is fejeződött Ám az utolsó foglalkozásra külön meghívót kaptunk. Nyilvánvalóan nem véletlenül, de mindenképpen szerencsénkre. Ez az összegző megbeszélés ugyanis olyan tanulságokkal szolgált melyek nemcsak a szakembereket érdekelhetik. T ami! súgok Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mi az ergonómia. A Bakos-féle idegen szavak szótára szerint „a munka gazdaságos megszervezésének elmélete és gyakorlata, az ésszerű erőkifejtés tudománya”. Másként, kevésbé szabatosan fogalmazva, az ember, a gép és a környezet (a szervezeti környezetet is beleértve) viszonyát kutató tudomány. Amely persze gyakorlati tanácsokkal is szolgál a gépen dolgozó embernek, a gépszerkesztőnek s a mindkettőt igénybe vevő gazdasági szervezetnek. Egyébként ennek a nyári akadémiának az ergonómia és a szervezés, különösképpen pedig a munkaszervezés viszonya volt a fő témája. A nyári akadémiának 28 állandó résztvevője és 20 egy- egy foglalkozásra ellátogató vendége volt. Az előbb említett fő témán belül 17 részkérdésre keresték a választ a tudományuk gyarapításán munkálkodó szakemberek. Nem ijesztésképpen, de érdemes néhány témát megemlíteni. Íme: „Az egyszer használatos injekciós tűk gyártó- rendszierének értékelése műszaki-konstrukciós és ergonómiai szempontból”. Vagy: „Konfliktusfeloldási technikák ergonómiai problémamegoldó csoportokban”. Avagy: „Vizuális minőségellenőrzési utasítás, mint látási feladat”. A fogalmakat tisztáztuk, az adatokat felsoroltuk, meg némi ízelítőre is futotta erőnkből. Lássuk hát a tanulságokat. Pontosabban ezek közül azokat, melyek azt a kívülállót is megragadják, aki soha nem volt s nem is akar ergonómus lenni. Viszont dolgozik. Nos, az ergonómia fölöttébb hasznos és pártolandó tudomány, mert az embert közvetlenül szolgálja, mert megkönnyíti a dolgát. Ám a kívül, álló azt szűrhette le az említett vitából, hogy ez a tudomány még nem vívta ki az őt megillető helyet magának. Ámbár a jelene és a jövője kétségkívül megalapozott, hiszen hogy mást ne mondjunk, az MSZMP XII. kongresszusa is arra intett mindenkit, hogy a termelésben fokozottabban vegyük figyelembe az emberi tényezőket. Vagyis támaszkodjunk! az ergonómia tudományára. Igen ám, de hogyan? A hozzáértők szerint az ergonómiát elsősorban a munkaszervezésen keresztül lehet gyakorlatilag is alkalmazni. S fordítva, az elérendő célokat is a szervezésnek kell meghatároznia az ergonómia számára. Ebből az is következik, hogy e két tudománynak, a szervezésnek és az ergonómiának sok közös területe van. Ámde ezek részleteit még nem tisztázták a tudományok, noha a szakemberek együttműködésére sok jó gyakorlati példát lehet találni. Feladatok Mégis arra volna szükség, hogy a munkaszervezők s általában a gazdasági élet mindenféle szintű irányítói több követelményt támasszanak az ergonómia tudományával szemben. Feladatokat adjanak az ergonómusoknak. Tárják fél az ergonómia segítségével megoldható problémákat. Ma általában az a helyzet, hogy ha a munkaszervezők, gazdasági irányítók a munkavédelem terén mindent rendben találnak, akkor úgy vélekednek, hogy azon a munkahelyen ergonómiai szempontból is minden rendben van. Másrészről, s ez is kihallható volt a vitából, az ergonómiát is fejleszteni kellene, különösképpen módszereit illetően, hogy ha meg akar felelni annak a várakozásnak, melyet a gazdasági élet még nem fogalmazott meg, de bármelyik pillanatban megfogalmazhat. Végeredményben talán akkor járunk közel az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy kialakult egy tudomány, melyre szükség van, de még nem tudjuk, hogy milyen mértékben. Mégpedig azért nem, mert nem ismerjük ezt a tudományt Pedig nem kellene ergonómussá válni, csak tájékozot tabbá, hogy megrendeléseket adjunk ennek a tudománynak. A nyári akadémia végső tanulsága tehát az, hogy tanulnunk kell. Immáron ergonómiát is. T eendők Egyébiránt a nagykőrösi ötnapos tanácskozás résztvevői szabatosan és körültekintően megfogalmazták, hogy mit kellene tenniük a dolgozó ember érdekében az ergonómusoknak, a szervezőknek és a gazdasági élet irányítóinak, s természetesen a tudományos intézményeknek. Amit az előzőekben olvasóink elé tártunk, az nem azonos az ergonómusok ajánlásaival. Ugyanis nincs sok értelme a tudományos életnek szánt mondatokat betűről betűre a kívülállók elé tárni. Arra viszont szükség van, hogy változatosan szóljunk az ergonómia nehézségeiről. A tudomány és egyáltalán nem mellékesen a saját érdeA KISZ városi bizottsága, a városi úttörőelnökség és a városi tanács művelődésügyi osztálya tavaly novemberben hirdette meg a most május 31-én véget ért Barátunk, a város elnevezésű kulturális mozgalmat. A kiírás szerint ebben az úttörőcsapatok ötödik és hatodik osztályos őrsei vehettek részt. A mozgalom célja az volt, hogy az úttörők minél több ismeretre tegyenek szert városunk és hazánk múltjával és jelenével kapcsolatban. Sőt, még a jövőt is megálmodhatták a pajtások, hiszen egyik feladatuk megoldása során elmondhatták, hogy milyennek képzelik Nagykőröst a VI. ötéves terv befejezésekor. A mozgalom meghirdetése jó gondolatnak bizonyult. Négy általános iskolánkból összesen húsz őrs vállalta a feladatok megoldását. Az úttörőelnökség folyamatosan értékelte a pajtások tevékenységét, s már menet közben megállapította, hogy az őrsök részvételére épített mozgalom, illetve vetélkedő rendkívül hatásos eszköze a hazafias nevelésnek. Ugyanakkor a résztvevők körében nagy lendületet ad az úttörőmozgalomnak is. A végső értékelés után a városi úttörőelnökség a minap hirdette ki a Barátunk a város mozgalom eredményét. Eszerint az V. osztályosok csoportjában az Arany János úttörőcsapat Misa mackó őrse szerezte meg az első helyet. Az őrs tagjai: Mester József, Somlyai Károly, Bankó István, Kasza Tamás, Dobos Ferenc, Molnár Zsolt, Kakuk János, Egri Álmos és Barta Szabolcs. A második és harmadik helyen sorrendben a Bagoly és a Miki egér őrs végzett, ugyancsak az Arany János úttörőcsapatból. A VI. osztályosok csoportjában a legjobb eredményt a Kossuth Lajos úttörőcsapat Böbe baba őrse érte el. A közösség tagjai: Fehér Mónika, Barta Anikó, Bacsó Edit, Utasi Piroska, Kisprumik Szilvia, Tomyi Edit, Baky Ildikó, Buzsák Ágnes, Halasi Gabriella, Tóth Ildikó és Németh Ágnes. E csoport másoMint ismeretes, Kocséron a kereskedelem, a vendéglátó- ipar, a zöldség, gyümölcs és kisállat-felvásárlás legfőbb gazdája a Nagykőrös és Vidéke Áfész. A napokban a szövetkezet helyi zöldség- és gyümölcsfelvásárló telepére látogattunk el, melyet hatodik esztendeje Bogi Józsefné vezet immár nagy szakértelemmel. Tőle az idei zöldség- és gyű nölcster- meiési szerződésekről és a felvásárlás várható alakulásáról érdeklődtünk. Zárt kertek — Bár az idén öt év óta a zöldségtermeltetési szerződéskötésekben, például 40 tonna paradicsom és 30 tonna patisszon felvásárlására számítok, egyáltalán nem vagyok elégedett. Kocséron, bár kissé csökkent, de még mindig nagy divat a dohánytermelés. Hiába próbálom uborkatermesztésre rábeszélni az embereket. Talán patisszont többet is vállaltak volna, ám e növényből nincs többre szükség, — Gyümölcstermelési szerződéskötésekről pedig, sajnos, szó sem lehet Kocséron. Csak az udvarokban, meg a tanyákon van néhány gyümölcsfa. Az egyetlen gyümölcs, amit a kocsériak hoznak mostanában, a piszke. A telep egyébként szamócát is vásárolna Itt kapcsolódott a beszélgetésbe egy idős férfi; Verebes Mihály, és egy asszony, Hajnal Balázsné, akik tyúktojást hoztak eladásra — A kocsériak csak úgy jutnak gyümölcshöz, ha az áfész Nagykőrösről vagy Nyársapátról hozat,, vagy a piacra hoznak a tiszakécskei termelők. Nagyon hiányoznak a zártkertek Kocséron, melyek kialakítását a mozgalom megindulásakor elmulasztotta a dik és harmadik helyezettje a Barátság és a Természet- barát őrs lett az Arany János úttörőcsapatból. A két nyertes őrs tagjai jutalmul a zánkai úttörővárosban táborozhatnak. A mozgalom többi résztvevője társasjátékokat kapott munkájáért. A jutalmakat és ajándékokat, a hozzájuk tartozó oklevelekkel együtt Germán Istvánná városi úttörőelnök adta át az MSZMP városi bizottságának ünnepségen. F. P. Bővebben buzog Parádi víz A népszerű parádi vizet — a gyomor és a légutak bántal- mainak természetes gyógyszerét — gyakran hiába keresik a boltokban. Ennek oka jórészt az, hogy a forrás hozama az elmúlt hónapokban a csapadékhullás korábbi ingadozása következtében megcsappant. A parádi víz fogyasztói számára örvendetes hír, hogy most ismét bővebben buzog a parádi forrás, több víz tör föl a kutakból. A palackozópavilonban naponta hat-hét ezer üveget töltenek meg a természetes gyógyforrás vizével. Moziműsor A nagy balhé. Színes, amerikai bűnügyi film. Előadás 4, 6 és 8 órakor. A stúdióteremben Aladdin és a csodalámpa. Színes, szinkronizált francia meserajzfilm, fél 4-kor. Gyilkosság az Orient Expresszen. Színes, szinkronizált angol film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8 kor. Hétfői műsor üzenet az űrből. Színes szinkronizált japán tudományos-fantasztikus film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben Szárnyalás. Színes, szovjet film, fél 4-ko<r. Sakknovella. Szinkronizált NSZK-film. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Fél 6-kor és fél 8-kor. község Jó volna ezen a helyzeten változtatni. A beszélgetés után Bagi Józsefné átvette az eladóktól a tyúktojást, darabonként 1,30 forintjával. Elmondotta, hogy a nyári hónapokban most már kevesebbet tojnak a tyúkok, de még hetente összegyűlik vagy 3 ezer tojás. B.nellett minden héten több száz naposcsibét oszt el a termelőknek, ezért van olyan sok vágócsirke a kocséri piacon. Az itteni aprójószágot a pesti árusok is szívesen vásárolják. A korábbi évtizedekben, miként Nagykőrösön, Kocséron is sok libát hizlaltak az asszonyok. A libahizlalóknak külön szakcsoportot alakított akkor az áfész, de arra már kevesen emlékeznek. Most már csak egy kocséri áfész szakcsoport működik, mégpedig a nyúltenyésztőké, mely szerződésre neveli a telepnek a nyulakat. Nyúltenyésztők A nyúltenyésztőket szaktanáccsal támogatja Pál Imre kocséri gyógyszerész is, aki nagy szakértője a nyúltartás- na!k. A fejlődő szakcsoport munkáját azonban nehezíti, hogy a nyulak táplálására nincs lucematerület Ezért a csoport tagjai elhatározták, hogy kérelemmel fordulnak a helyi tsz-hez, hogy adjon nekik bérbe lucernaterületet. Kopa László A nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezet vezetőinek és tagjainak 30 tagú csoportja, mint az öregek mondják, kihasználta a kukoricavetés és kapálás közti kis szabad időt és május utolsó szombatját, elment Romániába, ötnapos erdélyi autóbusz-kirándulásra. A turistaúton részt vett Sz. Tóth László elnök, Holló Ferenc főmezőgazdász is. Elmondották, hogy 1600 kilométeres útjuk során Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyulafehérvár és Arad érintésével járták be Erdélyt. A gazdasági szakemberek, a természeti és építészeti szépségek mellett azt is megfigyelték, hogy a heKellemes időben, jó hangulatban és zömmel azonos já- tókerejű csapatok összecsapásával folytatódott a kispályás labdarúgó TRAKIS Kupamérkőzéssorozat a 10. fordulóban. Az Ifjúsági-sporttele- pi eredmények: Ládagyár— Papírgyár 2-0, Pedagógusok— Városgazdálkodás 5-1, Vági- lakótelep—21-es Volán 5-1, Tormás—TRAKIS 3-0, a Konzervgyári raktár—DEMÁSZ találkozóra a DÉMÁSZ csapatából csak hárman jelentek meg és a 2 pontot 0-0-lal a gyáriak kapták. A Kinizsi- sporttelepen: Mészáros Tsz— Kossuth utcai lakótelep 6-1, a TRAKIS Ifjúsági Klub— 1- es Volán mérkőzést későbbre halasztották. Kedvező időben, sportszerű keretek között meglepetésekkel tarkított volt a 11. forduló. Az Ifjúsági-sporttelepen : Konzervgyári raktár— Pipagyár 4-1, Ládagyár—VGV 2- 1, Pedagógusok—21-es Volán 5-1, TRAKIS—Vági Up. 2-2, az 1-es Volán—DÉMÁSZ 2 pontját az utóbbi kapta. A Kinizsi-sporttelepen: Mészáros Tsz—TRAKIS IK 7-3, Tormás—Kossuth utcai Itp. 2-1. A létszámgonddal küszködő 1-es Volán visszalépett, eredményeit törölték, a táblázat így jelentősen módosult Az élcsoport a következő: 1. Pedagógusok 19; 2. Mészáros Tsz 17 (52-15 gól); 3. Tormás: 17 (31-11); 4. Ládagyár 14; 5. Városgazdálkodás 13 pont. A Toldi KISZ Kupáért A Toldi-sportcsarnokban két helyi középiskolai sportkör tornász!Bányaival három kategóriában tornaversenyt rendezték. A 10—11 éves kezdők és a haladók 4 szeren előírt gyakorlatot mutattak be. A kupáért küzdők (egyéni tornászkupa viadala nemrégen van az országban) ezen kívül korláton és talajon szabadon választott gyakorlatokkal is versenyeztek. A Toldi KISZ Kupát 9 versenyző közül Mocsáry Gizella (Nk. Toldi DSK) nyerte 54,6 ponttal; 2. Szénást Györgyi (T) 53,6; 3. Varga £va (Nk. Gimnázium) 52,8; 4. Klinkó (G) 51,5; 5. Csókás (T) 51,4; 6. Toricska (G) 51,2 ponttal. Haladók (8): 1. Pálfi Ildikó 34,2; 2. Móczi Ilona 34; 3. Sáfrán Ildikó 33,3; 4. Kovács (mind: Toldi) 33,2; 5. Papp (G) 33,1; 6. Demus (T) és Jakab (G) 31,1-31,1 ponttal. Kezdők (7): 1. Fischer Renáta 34,4; 2. Dér Gabriella 34,2; 3. Fancsali Edit 33,7; 4. Szalkó 33,1; 5. Szigetvári 32,6; 6. Bodrogi (mind: T) 30,4 pont. Hétfői sportműsor Labdarúgás Kinizsi-soorttelep, 17 őrá: TRAKIS Ifjúsági Klub—Kossuth utcai lakótelep. 18.05: Pipagyár—Mészáros Tsz; Ifjúsági-sporttelep. 18.05: Tormás—Városgazdálkodás. kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. Sttkk Zánka: a XVII. nvári úttörő-olimpia országos döntője. S.Z. ISSN 0193—9703 (NagykőrOtl Hírlap) Nyársapáton silézzák a lucernát A Ceglédi Kossuth Termelőszövetkezetben csaknem 400 hektáron kezdték meg a lucerna betakarítását. Felvételünk Nyársapát határában készült, itt egy 40 hektáros táblán dolgoznak a silózógépek Barcza Zsolt felvétele künkben. Farkas Péter Barátunk, a város Pályázatok múltról, jövőről 4 4 h