Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1981. JŰNIUS 7.. VASÁRNAP Arany János-díjasok, 1981. ' A jövő század emberét formálják Öröm minden katedrán töltött óra Alighanem idejét múlta a régen népszerű megállapítás, hogy az óvónők, tanítók, tanárok a nemzet napszámosai. Sokkal inkább kifejezi a ma társadalmának követelményét, hogy a pedagógus a nemzet élő lelkiismerete. Nem szabadulhat a felelősség alól, rábízatott a jövendő. Alkotó munkája semmihez sem hasonlítható: a gyerekek és az ifjúság szellemét, a jövő század emberét formálja. Egy hivatás, egy pálya, amelyen sohasem lehetnek látványos sikerek. Mert a tanulmányi versenyeken elért megannyi siker is talmi dísz a növendékek többségében kifejlesztett igényességhez, társadalmi nyitottsághoz, gondolkodni tudáshoz képest. Meglehet, udvariatlanságnak tűnik a felelősségre emlékeztetve köszönteni, de hamis minden tisztelgés, amely az ünnep bűvöletében alkalmilag megfeledkezik a nemzet legigazabb érdekéről. Miközben köszöntjük a elhivatott pedagógusokat, hittel villantjuk fel három ember portréját, akik az idén vehették át az Arany János-díjat. ök a mai nap ünne- peltjei között is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Körben a Földvári téri lakótelep új épületei, lassan rendeződő utcái, terei. Távolabb tágas térséget vert fel a gaz — itt épül tovább a lakótelep —, s mellette aprótska régi házak. Szinte jelképezhetné is ez a látvány azokat a körülményeket, amelyek között a váci Gábor József általános iskola pedagógusai dolgoznak. Most szerveződik még csak közösség a környéken élőkből, most alakulna ki a szokások, igények, az együttes cselekvés lehetőségei. De ugyanigy jelképes lehet az a nagy méretű aula, amely az iskolába lépőt fogadja — mintegy jelzi a nevelők, s az iskolaigazgató, Vásárhelyi József oktatáson túli nevelő, közösséget teremtő szándékait. Ez a közösségigény lehet az egyik olyan tulajdonság, amellyel az iskolaigazgatót jellemezhetjük, s jellemezhették 1974, az új iskola elkészülte előtt, máshol, más beosztásokban dolgozva is. Mondhatni: otthonról hozta ezt az igényt. Édesapja 1919-ben a jászberényi direktórium tagja, majd ország vándora, hiszen mindenütt csak addig tűrték, míg mozgalmi múltja ki nem derült. A fiú, a mai iskolaigazgató összegyűjtötte a pénzt, hogy elvégezhesse a tanítóképzőt, majd sor- kosztos volt első kisdiákjai családjánál egy kis Szatmár megyei községben. Hadifogságból hazaérve 1947-ben lépett a Magyar Kommunista Pártba, s pályázta meg a sza- dai tanítói állást. Tizenhét évig dolgozott itt — s valóban sokat dolgozott. Megszervezte az úttörő- csapatot, létrehozta a Székely Bertalan Emlékmúzeumot, megírta a falu történetét, közben évekig a gödöllői járás úttörőtitkára is volt. Nem voltak eseménytelenek első váci évei sem ... — Amikor 1964-ben idekerültem, megszerveztem az első KlSZ-lakás- építkezést a városban. Hogy ez helyes volt, azt nem elsősorban a kapott oklevél bizonyítja, hanem az, hogy azután ezt a példát sokan követték. Egyébként is azt hiszem, az ember soha nem dolgozhat úgy, hogy arra gondol, mit szólnak hozzá mások, mivel jutalmazzák. A munka öröme vezet. Ha nem így lenne, aligha tudta volna megszervezni a tanítást a réMagából ad, s nem fogy ki gi Iskolában, rossz körülmények között, nem alakíthatott volna ki olyan kollekívát az új helyen, amely minden jó új módszerre, eljárásra fogékony; aligha szerveződhetett volna meg itt a hetvenes évek elején az ország egyetlen pedagógus szocialista brigádja. Akkor évekig nem bukott meg diák az iskolában. Most is így van ez? — Ezerszáz gyerek és ilyen heterogén lakosság mellett nem lehet már így. Két műszakban tanítjuk az alsósokat, a napközisek néhány csoportja a művelődési központba jár át. Tíz év alatt 16-ról 54-re nőtt a tanulócsoportok, 23-ról 60- ra a pedagógusok száma. Sok gond adódik, de a tantestület közösséggé kovácsolódott, így sikerül elérni, Faragott barokk bútorok, süppedő nehéz szőnyegek, öblös fotelek. Egy szolgálati lakás szobájának bútorai. Minden mérhetetlenül fegyelmezett. Hirtelenjében csipkelődő kérdésekre ösztönöz, megőrizhető-e egyáltalán a szellemi frisseség ilyen környezetben? Aztán a szemben ülőről keveset tudva is felötlik a válaszkérdés: elveszíthető-e a szellemi frisseség, ha valaki irányító-szakfelügyelőként végigjárta a magyar oktatásügy utóbbi három évtizedét, s ha gyakorlati megvalósítója a koncepcióváltozások diktálta módszereknek? A tanügyi reformok sűrűje ugrásrakész figyelmet kívánt mindeddig Miskolczi Károly megyei vezető szakfelügyelőtől. Feszes, kemény ember. Csakhogy lehet-e valaki próféta a saját falujában? Persze, hogy lehet. És példának a feleségét említi, aki Alsónémediben született, ott is nőtt fel, onnét járt el kitanulni a tanárkodást, most pedig egykori osztálytársainak gyerekeit okítja. Példának a feleségét hozta, pedig ő is szülővárosában — Kalocsán — kezdett dolgozni a tanítóképző befejezése után. Csakhogy ide nősültem Alsónémedibe — mondja — és itt is ragadtam. A beszélgetés emlékfoszlányok sorát hozza felszínre a Nevelj jobban — hogy a tantérnek jó szintű megvalósítása mellett jut időnk társadalmi munkára, sport- és tanulmányi vetélkedőkre, az ünnepségeken való tevékeny részvételre. S mindig belekezdenek egy-egy komolyabb feladat megoldásába is. Ilyen volt például az egy üzem — egy iskola kapcsolat kialakítása a Forte-gyárral. — Ez a kapcsolat 1972-ben kezdődött. Három évig kihelyezett dolgozók esti iskoláját működtettünk ott, 105 dolgozó végezte el az általános iskolát. Ez a kapcsolat, azt hiszem, kölcsönösen hasznos ma is. Létrejött egy másik érdekes találkozás is, mégpedig a mi úttörőink s a szovjet pajtások között. Egyszer írtam egy cikket a Pionyirsz- kaja Pravdában úttörőink munkájáról — s ennek hatására hatezer szovjet gyerek írt a váciaknak. Néhány százan még most is leveleznek. Vásárhelyi József az irányítás mellett maga is 23 órát tanít hetente (a kötelező 4 óra lennej, emlékszobát hozott létre az iskola névadója tiszteletére; kezdeményezte a városi iskolai Magyar—Szovjet Baráti Társaság létrehozását, hely- történeti munkáival sikeresen szerepelt pályázatokon. Vezeti a Béke és Barátság munkacsoportot, részt vesz a TIT, a Múzeumi Baráti Kör munkájában, megyei bírósági ülnök. A hivatást és a magánéletet, ha akarná sem választhatná el. — Gyönyörű az az alkotószabadság, amellyel a gyerekekért, a felnőttek boldogulásáért dolgozhatunk. Mert a pedagógus, ha akar, nagyon sokat alkothat. Olaszországban nem is tudtam, meddig nézzem Michelangelo szobrait — nos, a szobrász itt hagyja a közösségnek a műveit, a pedagógus pedig azt az embert, aki ebben a műben gyönyörködik. Magából ad, s nem fogy ki mégsem. Harminchárom cv után ötvenes éveket idéző mozgalmától, a dabasi járási tanfelügyelőként eltöltött éveken keresztül az infarktusig. Pedig hitvallása, hogy csak úgy lehet dolgozni, ha örömet okoz a pedagógiai munka. Hiába kérdezem, hogy voltak-e kudarcai, hogy csalódott-e néha? A válaszból nem kerekedik ki semmiféle látványos történet. Csak becsülettel megfelelt azoknak a kö- vetelményneknek, amelyeket rámért a sorsa, igyekezett szakmailag is segíteni a megyében dolgozó általános iskolai nevelőket, aprópénzre váltotta a párt oktatáspolitikai célkitűzéseit. A sikerek? Nehéz válogatni a pedagógusként eltöltött 33 év eseményei közül, hiszen siker minden katedrán töltött óra, mely közben a diákszemekből visszacsillan a figyelem, a tananyag megértése. És siker — az ő sikere is —, amikor egy-egy kollégájának adott tanácsa jónak, hasznosnak bizonyul. A valóságos sikert mindig munka közben érzi az ember. A kitüntetések átvétele inkább csak emlékezetes napként marad szép. Miskolczi Károly életét betöltötte a munka, sokrétű feladatai közül szívéA pedagógus hivatása TV agy ember volt hajdanán a tanító, a tanár. Nemcsak eikta- * ’ toíf, nevelt — olykor körmössel, olykor jó szóval, személyes példával —, a felnőttek ügyes-bajos dolgait is ő intézte. Tudott deákul, kérvényt írt, levelet fogalmazott; s, mégha a nemzet napszámosaként tartották is számon, rászolgált az úr titulusra — tekintélye révén. Ma is tekintélyes, megbecsült ember a tanító társadalmunkban. Ez természetes is, hiszen az ő munkáján múlik jelentős részben, milyen lesz az új nemzedék, hiszen iskolai nevelő tevékenységével alakítja, formálja az ifjú „palántákat”. De a pedagógusnak meg kell teremteni ehhez a tekintélyéhez a „hátországot", amely a világnézeti következetességtől a humanizmuson át a tudás széles körű tárházáig sok mindent magában foglal. Igen, tájékozottság, felkészültség nélkül a nevelő nem dolgozhat elégséges, vagy annál jobb eredménnyel. A Jó nevelő is holtig tanul. Ha nem így tenne, szakmája, hivatása erkölcsének nem felelne meg. S lépést tartani ma a tudomány fejlődésével, nem könnyű dolog. Amikor az emberiség ismeretanyagának mennyisége szinte évtizedenként növekszik a kétszeresére, amikor az iskolában megváltozik a rendtartástól az oktatóeszközökig, a módszerekig szinte minden, tiszteletre méltó a pedagógus erőfeszítése, hogy mindig magasabb szinten adja tovább az ismereteket, nevelje az új generációkat. Nem vitás, hogy a társadalom hatalmas erőfeszítéseket tesz az oktatásért, nevelésért. Hat éve Pest megyéből nem jutott be az óvodába minden harmadik gyermek. Most csak minden negyediknek nincs hely. Ezernyi tanterem épült az elmúlj években, ( tornatermek, műhelyszobák. Mégis igaz: zsúfoltak az óvodák, az általános iskolák több mint felében váltott műszakban oktatnak, s a tantermek egytizede szükségterem. Nehéz más okból is: hallatlanul nagy teher jut a nevelőkre, Pest megye 2500 óvónőjére, 6500 általános iskolai és 1500 középiskolai, szakmunkásképző intézeti pedagógusára. A zömük méghozzá fiatal. Sokan élnek közülük a gyes lehetőségével, $ emiatt gyakoriak a helyettesítések. Nem kis áldozatot kívánt tőlük az az eredmény, hogy öt év alatt felére-harmadára csökkentették a képesítés nélkül nevelők arányát. Mást várnak ma a pedagógusoktól, mint hajdanán. Szinte nincs közöttük, aki ne venne részt társadalmi munkában — nem is kevésben —, mint úttörővezető, vöröskeresztes, népfrontbizottsági tag, tanácstag, vagy akár egy szakkör vezetője. Érthető is ez. bár nem magyarázza mások passzivitását, hiszen az értelmiségiek közül legtöbben vannak a nevelők, s az iskola nyitottsága sem lehet egyoldalú. A korszerű tudást átadni, bölcsen nevelni, fegyelemre, becsületre felkészíteni a gyermekeket — mindez állandó megújulást, készenlétet követel. Alkotó, nem csupán az oktatási eszközöket, metódusokat újító, hanem a legifjobbakból szocialista módon gondolkodó; cselekvő felnőttek közösségét formáló munkát. pedagógúsnapon, amikor Pest megye tíz és fél ezer nevelőjét köszöntik a' növendékek, a szülők, van miért ismét leírnunk a szót: tekintély. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy minden ötödik-hatodik állampolgár — megyénkben 175 ezer az óvodások, iskolások száma — közelebb kerüljön ahhoz, amit úgy nevezünk; szocialista embereszmény, S ide kívánkozik: még ha igaz lenne is, hogy mindenki ért neveléshez, ez sem lenne elég. Segíteni is kellene — a mostaninál sokkal de sokkal jobban — az iskolát, a pedagógusokat nagy hivatásuk teljesítésében. Több lenne ez a legszebb rózsacsokornál,.. VASVARI G. PÁL hez legközelebb a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyerekek is- tápolása áll. Nyilván ennek elismerése is volt, hogy a negyedszázada az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Alsónémedi község tanácstagjaként megkapta a Tanácsi munkáMikor beszélgettünk, fogalma sem volt arról, hogy június első hetének végén majd kitüntetik. Nem is egészen értette, hogy sok-sok kollégája közül miért éppen őt kerestem meg az ácsai óvodában. Ragyogott a nap az apró kerti bútorokon, a száguldozó gyerekek haján és az óvó néni arcán, s a csöppségekből látható irigykedést váltott ki, hogy egy idegen kíván- csiskodása miatt felnőttjátszótárs nélkül maradtak. Egy Gyöngyi nevű minitündér előbb zöld-sárga virágból frissen készült láncot erőszakolt az óvó néni nyakába, aztán új és új ötletekkel bombázta a kialakuló beszélgetést. Hát harminchat gyerekhez bizony türelem kell, hiszen egy is képes arra, hogy kicsikarja magának a figyelmet. Konfár Lászlónénak volt türelme kivárni, míg az élet megengedte, hogy önmagát is fontosnak tekintse: felnevelte két gyerekét — az egyik katonatiszt, a másik jogász —, legalább is elindította őket az iskolai pályafutásukra, aztán más apróságokat keresett. Ügy mondta: végre elmehetett óvónőnek. Pedagógus akart lenni. Kamaszasszony volt. A férj, a két gyerek, a házépítés sokáig az otthonához kötötte. De az álom megvalósult: tanulhatott — előbb gimnáziumban, majd óvónőképzőben — s érett felnőtt lett, mire kezébe foghatta a diplomáját. Addigra már képesítés nélküli óvónőként is elismerést, tekintélyt szerzett magának a kolléganői között. S most már Arany János-díjas óvónő. Nemcsak ócsán, a falujában Ismerik. Példaként említik máshol is az anyanyelvi nevelésben, a beszéd- készség fejlesztésében kialakított ért kitüntetés arany fokozatát, s egész tevékenységét ismerték el a Munka Érdemrend bronz fokozatával. S az idei pedagógusnapon a köszönet egyik formájaként vehette át a Arany János-díjat. Kulcsa — a türelem módszerét. Azon kevés pedagógusok közé tartozik, aki sohasem szól rá a beszélgető apróságokra, hiszen a fegyelemnél is fontosabb a 3 és 6 éves kor közötti gyerekek önkifejezési kényszere, . kapcsolatteremtési szándéka. Konfár Lászlóné tudatosan vállalja az emberformáló szerepet, érzi annak felelősségét, hogy a közvetlen környezetében a kicsinyek tucatjainak alakul ki alapkaraktere, itt dől el, hogy mennyire lesznek zárkózottak vagy nyitottak, passzívak vagy érdeklődők. A módszerben nincs titok: a nap minden pillanatában úgy kell beszélgetni a gyerekekkel, hogy a pedagógus a lehető legjobb példát adja és sohasem szabad megelégedni az egyszavas válaszokkal. Igaz, nem is olyan könnyű ez, fárasztó folyamatos koncentrálást igényel, hogy minden hibás hangsúlyt kijavítsunk, minden rosszul használt fogalmat a helyére tegyünk. Aprólékos, szívós munka; kulcsá a hivatástudat. Persze, alapos szakmai tudás nélkül a legjobb szándék is hatástalan marad. Konfár Lászlóné nemcsak vezető-óvónőként igyekszik közreadni tudását és tapasztalatait, hanem a megyei pedagóguspályázatokra írt tanulmányaiban is, amelyekkel eddig egy harmadik és egy második díjat nyert. KRISZT GYÖRGY, P. SZABÓ ERNŐ Az oldal élén, a képeken balról jobbra: Miskolczi Károly, Konfár Lászlóné és Vásárhelyi József. r »
