Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-30 / 151. szám
LUOI tritt A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM 1981. JÚNIUS 30., KEDD Kerepestarcsa öt éve Milliók lakásra, óvodára, útra Korszerű közvilágítás Borítékolták a további munkát Nem kicsi az a fejlődés, amelyen az ötödik ötéves tervben kialakult nagyközségünk, Kerepestarcsa átment.' Űj közműveket építettek a faluban: ivóvízhálózatot, szennyvízcsatornát létesítettek. Iskolákat, óvodákat adtak át, növelték a bölcsődei helyek számát. Javult az egészség- ügyi és a kereskedelmi ellátás. Hogy pontosabban fogalmazzunk: a jelentős előrelépés nem azt sugallja, hogy most már mindennel elégedettek lehetnének. Nem. Sehol, egyetlen községünkben sincs így, hiszen hol ez, hol az kellene (még, vagy a mostaninál még több. Hogy Kerepestarcsán mik is ezek a kívánalmak, vagyis a hatodik ötéves tervükbe foglalt dolgok, arról beszélgettünk Tuska Jánossal, a végrehajtó bizottság titkárával. A hozzájárulások — A hatodik ötéves tervünket a legjobb akarat, a legnagyobb tenniakarás mellett is szerényebben kellett összeállítanunk, mint amilyen jól az előző sikerült.— mondta Tuska János. — Elsődleges célunk, hogy a lakosság . életkörülményein javítsunk, külön figyelmet fordítunk a lakásépítésre, és az alapellátás fejlesztésére. Az utóbbin a kereskedelmi hálózat, az oktatási intézmények és az egészségügy fejlesztését értem. A községfejlesztési feladatok teljesülésénez öt évre 116 millió forint bevételre számítanak a kerepestarcsai tanácsiban. Ebből megközelítőleg 19 millió a saját bevétel, a többi felsőbb tanácsi hozzájárulásból származik. A saját bevétel a múlt tervidőszakban még 8,4, a mostaniban 28,3 százalékot tesz ki. A községfejlesztési hozzájárulás ebből a legnagyobb tétel, nem kevesebb mint 6 millió forint, de gyarapítja a bevételt a telekadó, az út- és községfejlesztési hpzzájárulás, a földhasználati díj és az üdülőtelkek tartós bérbeadásából származó díj is. Gázvezeték, park A megyei tanács keretéből 18 milliót kapott a nagyközség, az állami hozzájárulásból a célcsoportos lakások fedezésére csaknem 17 millió, egyéb beruházások fedezésére csaknem 23 millió forint áll majd rendelkezésükre. Számítanak természetesen bankhitelre, a területükön működő vállalatok hozzájárulásaira, s van bizonyos mértékű maradványuk is. így kerekedik ki a 116 millió forintos fejlesztési alap, ami nem kevés, de nem is sok öt évre. Jól kell vele gazdálkodni Tárcsán is. Mire költenek? Hat cél- csoportos lakást építenek a kistarcsai részen, a Széchenyi űt 52-ben, ahol előbb még szanálni kell az ingatlant. Az Eperjesi úton hatvan lakótelepi lakást építenek, e 66 lakásra együtt mintegy 32 millió forintot áldoznak. További kétmillió forint áll rendelkezésükre a lakótelepen épülő házak csatornacsatlakozásai, a gázvezetékek és a parkok kiépítéséhez. Útépítésre előbb a kerepest, majd a kistarcsai részen kerül sor várhatóan 1982—83, Illetve 1985-ben. Ezek együttes öszege több mint 15 millió forint lesz. Járdaépítésre másfél millió forintot terveztek. évenként tehát 300 ezer forintot költenek rá. A tervezett mennyiségű járda természetesen csak úgy készülhet el, ha lakosságuk társadalmi összefogást nyújt. Az elmúlt öt esztendőben összesen 1,7 kilométert, most évenként akarnak ilyen hosz- szan gyalogjárdát építeni! Vannak még Kerepestarcsán villanyhálózattal el nem látott közterületek, ezek vezetékeinek építésére kétmillió forintot tudnak költeni. Bölcsődeátalakítás A gázhálózat fejlesztésére több mint hárommilliót, a Háromszáznyolcvan-millió és ötezer. A két szám aránya valóban olyan, mint a cseppé és a tengeré. Jelképesen is igaz ez, ha megmondjuk, melyik mit jelent. A nagy szám a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének taglétszáma, a jóval kisebb itt érvényes nálunk, ennyi a Pécel—Isaszeg Afész tagjainak száma. A nemzetközi szövetség 1895-ben alakult, s hatvanhét országból mintegy másfélszáz szövetség a tagja. Érdekes, hogy az első fogyasztási szövetkezetét angliai szövőmunkások alakították, s talán nem is sejtették ők huszonnyolcán, hogy ez egy világméretű nagy mozgalom elindítója lesz, amely sok országban ma már a gazdasági és a társadalmi élet fontos, része. Pécel—Isaszeg Hogy mennyire az, azt egyebek közt éppen a Pécel—Isaszeg Afész példája is mutatja. Ez a fogyasztási szövetkezetünk, amely most ünnepli megalakulása 35. évfordulóját, 1946-ban jött létre, ahogy ezt a jubileumi igazgatósági ülésen Duka Gyula elnök elmondta. Szövetkezetük az elsők között volt a megyében: a páceli 1946 augusztusában, az isaszegi februárban született. 1948-ig sok nehézséggel küzdöttek, egyebek közt zavarta működésüket, megerősödésüket a hangya-szövetkezetek léte. A fordulat éve 1948, a magyar szövetkezeti mozgalom alapvető kérdéseit is tisztázta. 'Pécelen és Isasze- gen azonban, még sokáig hátvízellátás javítására 2,8 milliót költenek: fúrnak egy nagy átmérőjű kutat, s vízvezetéket fektetnek le a most még ellátatlan területekre. Még az idén átalakítják a kistarcsai rész bölcsődéjének öreg, megviselt épületét, s megnyitják a Szilasligeten levő Petz-tanya óvodáját. Várhatóan 1983-tól 1985-ig elkészül egy százszemélyes új óvoda is a nagyközségben, erre mintegy nyolcmillió forintot ütemeztek be. Fehér István ráitatta az áfészek működését az állami és a szövetkezeti kereskedelem együttes léte, elsősorban a tennivalók tisztázatlansága miatt. Ezen először 1953-ban módosítottak, s akkor az állami kereskedelem javára történt átszervezés. Ám 1953-ban egyesült a két község fogyasztási szövetkezete, s lassan, fokozatosan vált az együtt húszezer lakosú két nagyközség jól fejlődő kereskedelmi és szolgáltató cégévé. Négyszer kiválóak Húsz éve már annak is, emlékeztetett Duka Gyula, hogy a helyi Tüzép-telepek kivételével, minden kereskedelmi egység gazdája azáfész lett Két évtized alatt árbevételük nyolcszorosára, nyereségük pedig tízszeresére nőtt Kereskedelmi és vendéglátó egységeik száma csaknem duplája a réginek, szebbek, korszerűbbek is üzleteik. A Pécel—Isaszeg Áfész eddigi legsikeresebb időszaka az 1970- es évek, a negyedik és az ötödik ötéves tervek ideje, amikor négyszer érték el a Kiváló szövetkezet címet. 1970- ben árbevételük 161 millió, a nyereségük 6 millió forint volt míg tavaly 456 millió forint után 16,6 millió forintos nyereséget értek el. Folytathatnánk tovább a szövetkezet eredményeinek sorolását de talán érdekes lesz jubileumukon egy kis értékelés, véleménycsokor a múltról, s az előttük álló tennivalókról. Bodrogi András, isaszegi ta>- nácselnök: Fordított világ Ügyes rendezők manapság úgy aratják nagy közönségsikereiket, hogy mesterien elegyítik a vér- fagyasztó izgalmat és a feloldó humort. Élénkebb arccal jönnek ki az emberek az Óvakodj a törpétől című film előadásáról, mint a Languszta reggelire vetítéséről. Az utóbbit végig lehetett nevetni, ami az előbbiről nem mondható el. A recept: kialakul egy veszélyhelyzet, válsághelyzet, mely csak a végén jut az elhárításra képesek tudomására. Ekkor a védők akcióba kezdenek, minden elérhető technika igénybevételével kétségbeesetten megpróbálják utolérni az időt. Minél izgalmasabbra, minél hajmeresztőbbre sikerül a hajsza — sok esetben magáért az életért — annál nagyobb a kasszasiker. Ügy érzem, hogy ez a tűzoltómunka-jelleg mindennapjainkban is jelen van. Baleseteket követően, váratlan súlyos megbetegedések után a riasztással egy időben elindul a szirénázó autók valamelyike. Villamossíneken vágtat, tilos jelzéseken tör át, amit bír, végrehajt a kockáztató ember által vezetett tech- nilca. A mentőst soron kívül szolgálja ki a kórházi büfés. Szabályokat alkotunk a megkülönböztetett jelzést alkalmazó járművek, szolgálatok segítésére. Aztán következmények lehető legjobb elhárításáról, körültekintés nélkül rohanunk sokszor majdnem a vesztünkbe. Együttérzően nézem a száguldó mentőt, izgulok érte, de nem lenne jobb önmagunknak megvédeni önmagunkat? B. G. Városi moziműsor A XX. század kalózai. Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm, 4, 6 órakor. Ahová lépek, ott fű nem terem. Színes, szinkronizált francia filmvígjáték, 14 éven aluliaknak nem ajánlott! 8 órakor. — Kétféle minőségben is szólhatok áfészünkről, úgy is mint egyszerű szövetkezeti tag, úgy is mint tanácselnök. Szerintem ez a közösség, beleértve az ötezres tagságát is, képes lehet még színvonalasabb ellátást, illetve szolgáltatást nyújtani. Am ennek megvalósításához szükség lesz a szövetkezeti egység erősítésére, a tagok véleményének kikérése után született döntések következetes végrehajtására. Ez nem könnyű, hiszen olykor kockázattal is jár, de megéri! Csima Lajosné nyugdíjas: — 1948 óta vagyak a szövetkezet tagja, huszonnégy éve, hogy közvetlen munkakapcsolat köt ehhez a közösséghez. Előbb Puskás Rezső elnök mellett dolgoztam, most meg még 74 évesen is szinte minden nap segítek valamit. Már történelem Cserey tSyuláné főkönyvelő, aki a napokban megy nyugdíjba: — A fiatalabbaknak már történelem, amiről mi beszélünk. Harmincegy éves munkaviszonyból 27-et itt töltöttem, de igyekeztem egy helyről is figyelni az újra, a szakma változásaira. Ha az ember maga is fejlődni, boldogulni akar, erre nagy szüksége van. Rosza István, a péceli intéző bizottság elnöke, MÁV- tiszt: — Hol volt régen ennyi szállítójármű? Az áfészen belül valaha egyetlen lovaskocsis hordta, vitte, amit kelA múlt év nyaráig a köz- világítást illetően Bag nem büszkélkedhetett különösképpen. A teljességében is ritka közvilágítási hálózat gyakran volt foghíjas és ez elegendő okot adott a bukdácsolásra. A járműforgalom mellett a legnagyobb arányú gyalogos- közlekedés is a Dózsa György úton volt és van, hiszen ez az út gyűjti össze a község más részeiből a vonattal munkába igyekvőket. A járda a gyér világítás mellett keskenynek bizonyult a hullámokban érkező embercsoportok számára, ezért sokan tértek a közútra, ami nemcsak szabálytalan, de nagyon veszélyes ii volt. Hosszabb élettartam A gépkocsik egyre sűrűbben követték egymást, az autópálya csomópontjának építése a végéhez közeledett, igazi megkönnyebbüléssel lélegezhettek fel tehát a bagiak, amikor csaknem egy évvel ezelőtt hozzáfogtak a község közvilágításának korszerűsítéséhez. Ennek legfőbb eredményeként a vasúti felüljárótól a Hunyadi tér elejéig tartó egykilomé- teres szakaszon huszonhét ostornyeles világítóoszlopot állítottak fel az ÉMÁSZ dolgozói. Valamennyi lámpatestbe két higanygőzlámpát szereltek, így ha az egyik elromlik, a másik tovább világít, nem borul sötétségbe a szakasz. A hosz- szabb élettartam mellett érdemes megjegyezni, hogy a higanygőzlámpa több mint kétszer jobb fényhasznosítású, mint a hagyományos wolf- ramszálas izzólámpa. Neuralgikus pont Könnyű volt megszokni a városi igényeket is kielégítő — a régihez képest valóságos fényözönt. Sokan visszatértek az immár világosabb járdára és az autósok is jobban láthatták, korábban észrevehet- ték a Távilágítatlah géppel közlekedő kerékpárosokat. A nagy fellendülés hónapját követően egészen az idei júniusig borítékolták a további munkát. A sok keresztező- désű Hunyadi téren úit- betonoszlop hevert az út* szélén. Az útszakasz is eléggé:"’ rendezet - len állapotban volt: —• túlzás lett. Akkoriban a vasútállomás árukezelője voltam. AzÁfósz- szel is kapcsolatba kerültem, hiszen sokfajta árut adtam ki és vettem át tőlük. A legnagyobb esemény talán az volt, amiről a mai péceliek sem igen tudnak már: valamikor Pécelt a paradicsom hazájának ismerték a környéken, Londontól Párizsig számtalan helyre exportáltunk ... — Sosem felejtem el, pontosan emlékszem ró, hogy 1955-ben 6 hét alatt 352 vagon paradicsomot küldtünk Péoelről exportra, de egyetlen vagonnal sem küldtek vissza — mondja közben Cserey Gyuláné. Emberi kapcsolatok — Vagonhiány persze akkor is volt — folytatja Rosza István. — Puskás Rezső meg csak szívósan telefonált vagy üzent, ha kellettek a kocsik. Egyszer megtörtént, hogy sehonnan sem tudtunk keríteni vagont, akkor személyesen jött, mondtam neki, hogy várjon egy kicsit Papírt, ceruzát vettem elő, s lerajzoltam lcét vagont Erdős Sándor, Dobrovolni István nyugdíjasok, aztán Szabó Józsefné, aki harminc éve dolgozik a Pécel—Isaszeg Áfész-nél, majd Tóth István tanácselnök hasonló történeteket, értékelést mondhatott. Mint tette azt Dicső Eleonóra, a járási pártbizottság osztályvezetője: — Valóban a munkahely iránti elkötelezettséget kell örökül hagyni a fiatalok számára, erre is érdemes a péceli áfész jubileumán gondolni. Hiszen ez a közösség sem csak az ellátás jobbá, eredményesebbé tételére hivatott, hanem emberi kapcsolatokat is teremt, ápol. F. I. nélkül állíthatjuk, hogy ezen a százötven méteres részen volt a helyi közlekedés neuralgikus pontja. A nagy ellentét pedig a főút két részének világítása között, tovább csökkentette a régi létjogosultságát. Balesetmentesen A hosszú szünet után ismét megjelentek az ÉMÁSZ gyöngyösi üzemegységének dolgozói és felállították az újabb oszlopokat. Június 22-én és 23-án be is kötötték azokat a, hálózatba, most már 32 ostor- nyeles lámpa szolgálja a közlekedés biztonságát a községben. Időközben új aszfaltszőnyeget terítettek a kritikus útszakaszra, így tovább csők-, kent a balesetveszély. örvendetes, hogy Bag íő- útjának immár a Vörös Hadsereg úti szakaszán ■ is hozzáfogtak a közvilágítás korszerűsítéséhez. Ennek során a régi faoszlopokra olyan lámpatesteket szerelnek fel, melyekben egy-egy higanygőz- lámpa a fényforrás. A nyolcvan watt teljesítményfelvételű higanygőzlámpák által kisugárzott fényenergia megfelel egy százötven wattos izzó teljesítményének. A megújuló esti világítás nemcsak a balesetmentes közlekedést segíti elő, hanem a maga módján ahhoz is hozzájárul, hogy valóban nagyközségnek látszódjon Bag. Erdőkertes Kiállítás, vetélkedő Az idő múlását sok minden jelzi. A. számozott jubileumok, évfordulók, születésnapok körül emlékeket idézünk, történéseket jegyzünk fel, mondunk el. Valami hasonlóra készülnek ezúttal az erdőkerte- siek, akik a község alapításának 25. évfordulóját ünnepük majd augusztusban. Az ün- népség keretében számos kuRh turális rendezvényt,'" «portvé- télkedőket tartanak, és kiállításokat nyitnak meg, A művelődési ház programja 4S8j Az ének-zenei próbateremben 18-tól 21 óráiig táncház lesz. Ugyancsak este 6 órakor kezdődik a Balázs Béla Stúdió filmklubjának eseményeként a Cséplő Gyuri című film vetítése, az ifj. Schiffer Pál rendezésében készült film bemutatását vita követi. Meghosszabbították az olcsó könyvek vásárlását 1 is, a könyvböngészde július 2-ig tart, naponta 15-től 19 óráig.. Cérnametélt A dányi Magvető Termelő- szövetkezet kókai tésztaüzemében szeptember második felében megkezdik a fehérjo- dús tészták, és a szójaliszttcl dúsítottak készítését. Ezeknél a tésztakeverékeknél tejport, illetve szójalisztet használnak majd fel. Képünkön: még a régi eljárással készül a cérnametélt. Barcza Zsolt felvétele ISSN i)IS3—IHM (QädällOi Hlilap) Szerelik a láncfeszítőket Az idén mintegy 600 DT—75-ös lánctalpas traktor láncfeszítő kereke készül el a monori MEZŐGÉP aszódi gyárában Harmincöt éve Két község jobb ellátásáért