Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-28 / 150. szám
1981. JÜMUS 28., vasárnap PEST MEGYEI HÍRLAP Konczek József: Léfige A pám, fiatalabb korában gyakran megsimogatta bajuszát a tükör előtt. Előttem van a kép, amint borotválkozik, majd letörli arcát, megfésülködik, rendbehozza bajuszát is, tréfálkozik. Ez olyankor volt, amikor már kialudta magát a szerelvényen, a fékbódéban vagy a postavagonban töltött hosz- szú idő — néha hetven óra — után. Mostanában egyre az eszembe jár. Ezt a villanyborotvát, amit nekem adott anyám, alig használta; s hogy ő már nincsen, itt van valami, ez a villanyborotva, ami rám vár. De én nem akarom ezt a villanyborotvát. Elhoztam, s nem is akadt a kezembe sokáig, csak most, hogy a fürdőszoba szekrényében keresgélek. Egy kis fehér törülközőbe van csavarva gondoséul. Kihajtogatom, visz- szateszerru Te csavartad be? Ettől a törülközőtől olyan védett, olyan szeretett és takargatott lett. Csak nő tehet ilyet. Te egyébként tetszettél neki. Mire megismert, már a feleségem voltál. Nem mosta meg a fejem. Ez amúgy is szokatlan lett volna tőle. Azt mondta, derék asszony vagy, szép, sudár. Magam is úgy gondolom, hunyorítottam rá tréfásan. Apám nem úgy szólt bele a dolgokba mint mostanában láthatod sok helyen. Először is — meghallgatta az embert. Másodszor — nem szembe támadt, hanem a te oldaladról szemlélődött ő is. és csendesen, de néha más eredményre jutott. Ezt mint tanácsot adta elő. Nem parancsolt. Az más, hogy ő is volt sokszor ideges, haragos is. Amikor megtudta, hogy dohányzóm, bejött a szobába. Megkérdezett, nem tagadtam. Hallgatott egy kicsit, és azt mondta: Te tudod, elég nagy vagy már. Ne szívj többet, mint ami jólesik. Zöld a szeme. Ne haragudj, de nem esnék jól úgy mondanom, hogy zöld volt... Apám szeme zöld. Nagyon él bennem. Mintha csupán kicsit régehben találkoztam vele. S majd ott áll a konyhahajtóban, s örül neki. hogy meglátogatjuk. aztán estig kötöztünk meg tetejeztünk a szőlőben. Másnap is kimentünk, harmadnap pedig a délután közepére megvoltunk az egésszel. Ez a kis szőlő ott. a hegyen már akkor a szőlő volt. amikor még nem is tudtuk, lesz-e egyáltalán. Gyerekkorom óta beszélt róla apám, hogy egyszer lesz nekünk egy kis szőlőnk. Mikor nyugdíjba ment, akkor tudta megvenni. De nekem addig soha nem adódott lehetőségem, hogy fizikai munkát végezzek otthon, különösen nem a szőlőben. Hiszen még meg sem volt. Igaz, volt úgy, hogy én is, ő is elmentünk napszámba nyaranta, amikor nem volt iskola, s neki is összejött pár szabadnap, de vele soha nem mérhettem össze, mit tudok, mert őt permetezni fogadták fel, engem eleinte csak gazt tépni, később kötözni. Amikor pedig tanulni kezdtem, ő elismerte, hogy az biztosan nehéz lehet, én meg mindig akartam, hogy ne beszéljen rólam ilyen megkülönböztetetten. Ez olyan, mintha sajnálná valamiért, nem? Illetve, hogy nem olyan vagyok, mint ő. Én nagyon szerettem volna megmutatni, hogy tudok én is dolgozni úgy. mint ő. Azért, mert tanulok. még bánhatok jól a szerszámokkal. Ez volt a becsvágyam, ösz- szemérni a teljesítményt. Nem akartam volna én ezzel bántani őt. csak azt elérni, hogy az a megkülönböz- tető-sajnálkozó vagy milyen hangszín tűnjön el a szavaiból, ha rólam beszél. Pedig lehet, hogy ez fejezte ki a szere tétét? Ezen tűnődöm mostanában. Nem lett volna szabad elvégeznünk azt a munkát a hegyen. Megfosztottuk vele sok mindentől. Napokon át járhatott volna az ismerősökhöz. hogy napszámba hívja őket. Ö, aki addig maga járt napszámba, egy-egy százast, később többet keresni a vasutasfizetés mellé. Megfosztottuk a beszélgetésektől, amik adódtak volna, miközben napszámost keres. Itt is. ott is. megállva az Alsó utcán. „Hová, Józsi bátyám?’’ „Hát, kéne nekem két permetező. Nem tudna valakit?" „Tán a Törekiék tudnak, próbálja meg..., vagy ott, a trafiknál, tudja, a sarkon ...” És így tovább. Magány Bodnár Ede alkotása Más nyelven egyébként azt mondanák. hogy a szem van zöíd^ Amikor a gimnázium első osztályába jártam, nagyon rácsodálkoztam, hogy néha a mondatból elmarad az ige. Ez minden nyelvben előfordul. Az olvasmány arról szólt, hogy a telepest, aki családostul, szekéren érkezik erre a tájra, megszólítja a katona: Azt kérdezi — szó szerint: — „Hová ma az út?”. Vagyis meddig mennek aznap. Meddig tart ma az út? Vagy pedig: meddig visz ma az út, vagy: meddig vezet ma az út. A fordítás során odakívánkozott egy ige, hogy szebben hangozzék. De az a valami van valami-féle mondat is sokat foglalkoztatott. Szinte beleremegtem, amikor megkérdeztem, hogy milyen nagy dolog azonosítani valamivel. A megnevezés. az azonosítás, az ősvallás papjainak. a sámánoknak a tévedései, tévesztései, amikor a félelem elűzésére még félelmesebb istent találtak ki, ezzel azonosulva aztán ők ijesztgették azokat, akik hittek... Menynyi érdekes dolgot tanultam. Azt is, hogy a féltettjét hogyan rejtette el az a régi-régi ember. Ilyen nevet adott a gyermekének, hogy Neméi, Nemvaló. Mintha nem lett volna. Úgy kell elgondolni, hogy jön a gonosz, keresi a kisgyereket, s amikor megtudja, hogy a neve Nemvaló, akkor békén hagyja, hiszen nincsen, nem való. Fiatalabb koromban ezt a képet kiszíneztem volna, íme, most jön a gonosz, nézeget jobbra-balra, bekukucskál a konyhaajtón, ni, milyen borzas, s mondogatja: Hol az a kisgyerek? Hol az a kisgyerek? Ahá, itt van. Hogy hívnak? Nemvaló? És erre a homlokára csap, s villámgyorsan eltűnik a csudába. Most csak szomorú vagyok. A hülyéskedés sem hozhatja vissza apámat. * E mlékszel, amikor segíteni akartunk neki a szőlőben? Derekadra kötözted a rafiát, mint az asszonyok, ott, a hegyben, illeg- tél-billegtél kedvesen, szép vagy-e, kérdezgetted. Persze, hogy szép vagy. Apám is kinézett a pinceajtón, nem akart engedni, hiszen soha nem kötöztél te még szőlőt. Elma- gyaráztattad magadnak velem, és C sak most értem meg, mennyire szerette, ha így beszélgetett az emberekkel. Egész életében rohant. Percre pontosan, óra szerint, a vasútra, szolgálatba. Milyen boldogság lehetett neki, hogy végre ráér. és megadhatja a módját nyugodtan mindennek. Mit beszélhetett volna még otthon is, zsörtölődve talán. hogy elég lesz-e a hús a napszámosoknak a gulyáshoz. Jó étvágyú emberek azok, mit gondolsz! Szinte hallom és látom, mit és hogyan mondott volna, hogyan nézett volna, merre lépett volna, ha nem végezzük el ketten pár nap alatt azt a munkát a hegyen. Én? Én szinte rejtegetve örömömet. elvártam, hogy tudj kötözni. Apám jobban kigömbölyítette az örömöt. Csodálkozva megdicsért. Amit túlzott, azt csak szeretetből. De azzal nem mondott olyant, ami nem igaz. Persze, hogy tudtál kötözni. Milyen jó az, amikor az ember keze alatt a zöld vesszők szépen elrendezve simulnak a karóhoz, még a szellő is vidámabban lengedez a sorok közt! Apám egy-egy pohár bort hozott. Nem akarózott abbahagyni a munkát. Másnap már nem jött ki velünk. Biztatott, hogy csak napozzunk, kiránduljunk, nem kell dolgozni any- nyit. Meg kellett volna hallanom: valóban azt kívánja, hogy ne dolgozzunk. De én nem hallottam meg. Beléfeledkeztem. Őröltem neki, hogy szereted a munkát. Amikor megtudta, hogy mindent megcsináltunk, nem lett ingerült, csak elfehéredett. Konyhaszékről a szobai fotelba ült át. újság után a televízió gombjához nyúlt, abba- v,-„vta azt is, nem beszélt, csendes volt szokatlanul. Az évődő jókedv, ami mindig megjelent a szemében, ha a kis szőlőről volt szó, vagy ha a városban intézte a munkák sorát, most eltűnt a tekintetéből. Valami végleges, hűvös derű vette át a helyét. Sokáig kereste a papucsát, aztán meg a szemüvegét nem találta sehogyan sem. Nem nézett a szemembe. Zavart volt, és a sarkában járt a szomorúság. A kkor értettem meg, hogy megfosztottuk valamitől. Ha nincs mit csinálni a hegyen, otthon unalmas a nap egyedül. Anyám dolgozik, este jön meg ... Ő ünnepelni akart volna, örülni nekünk, poharazgatni mértékkel. Beszélgetni. Mi pedig? Semmi. Nem akarok semmit mondani. Kiss György Mihály: Jó banda — Ugye, szólíthatlak Zsókának? Tudod, mi itt, az osztályon mindenkit a keresztnevén becézünk, nem cifrázzuk, hogy kartársnő, legyen szíves, meg parancsoljon az elvtárs. Szerintem a kisgóré, mármint szeretett főnökünk szívszélhüdést kapna, ha valaki leelvtársozná! Csak simán, Béluci! Érted? Majd meglátod, milyen jó kis banda ez. Papíron én vagyok a csoportvezetőd, de ne félj, nem rázom a porrongyot. Béluci az osztályvezető, tündéri pofa, csak vigyázz, minden új lányt megkörnyékez, született szoknyabolond. Az új munakerőt mindig én igazítom el, Béluci ilyesmivel nem foglalkozik, ezért szövegelek most neked, világos? Jó helyed lesz köztünk, ne ijedj meg. Nem tudom, hogy állsz anyagilag, de ha megszorulsz, nincs gond. Aranka néni a másik szobában tele van pénzzel, tőle mindig kérhetsz. Fizetéskor visszaadod, ráteszel egy húszast és kész. ötszáz forintig jó vagy nála. Azért ismertetem ilyen részletesen a dörgést, hogy tanulj. Vásárolni akkor mész ki, amikor akarsz, szemben a húsbolt, Józsi bácsi a főnök, leadod nála a rendelést, és a legjobb húsokat teszi félre. Havonta adunk neki fejenként egy egy ötvenes jattot, a csinosabb lányoknak ilyenkor még kezet is csókol! A közértben Tériké a beépített emberünk, majd neki is bemutatlak. Nem tudom, van kocsitok? Az alkatrész nem gond, csak szólni kell a számlázásban Nusikának, a férje autósboltban dolgozik. Azt tudod, hogy minden második szombat szabad, de mi a péntekeket is megszerveztük. A fele társaság délben szép lassan, különböző trükkökkel hazaszivárog, a többiek tartják a frontot, de erről nem beszélünk. Különben, ha van valami maszek intéznivalód napközben, csak szólj, megoldható, szabadságot még tüzelőszállításkor sem szoktunk kivenni, marhaság, de sokat lógni nem célszerű, mert Béluci kiszúrja és morog. A könyvelésből szokott idejárni egy csaj. az Eta, vele ne bizalmaskodj, abból él, hogy mószerol, mindent beköp a főnöknek, utáljuk is érte mindnyájan. A nagyfőnökünket, a főosztályvezetőt Somosnak hívják, ritkán látni, a kuckójában ücsörög egész nap, mert mindig van benne egy-két légkör, ha nagyon megszívta magát, akkor puszit kér mindenkitől, egyébként jó fej. — Az osztályon minden névnapot megünnepyink, délben leáll a munka. húsz forinttal szoktunk beszáll- ni, a pénzen ajándékot veszünk. Béluci névnapján százas a taksa. Ai ajándék fejében az ünnepelt megvendégel bennünket. Ebből is láthatod, ez egy jó banda, összetartunk. Mit kérdeztél? Hogy mi lesz a munkád? Nyugi, nyugi! Egy-két hétig ismerkedsz a körülményekkel, szöszmötölsz egy kicsit, aztán majd találunk neked is valamilyen melót. Világos? Fehér izzásban (Tóth Menyhért emlékére) Németh Miklós metszete
