Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-02 / 127. szám

POLKA ÉS SÁRKÖZI KARIKÁS Ezúttal Muzsikagazda címmel mutatta be műsorát a Tápiószecsöi Együttes Még mindig nagy lehetőségek Veresegyházon, hatodszor Ki ne ismerné a néptánc, a hagyományőrzés Pest megyei, de altár más megyékben dol­gozó szakemberei közül is Sza­bó István bácsit, a Zsámboki Népi Együttes „nagy egyéni­ségét”? Több mint négy év­tizede vesz részt a hagyo­mányőrző mozgalomban, s ha szerénykedve mondja is: „Csak kiöregszünk belőle” — bizto­sak lehetünk benne, hogy ott találjuk a következő megyei, országos találkozón is. Éppen ezért jók ezek a bemutatók — szögezi le —, mert ilyen­kor összefutunk a régi isme­rősökkel. Találkozott egy olyan tápéi táncossal a múltkor, aki­vel negyven évvel ezelőtt Kas­sán lépett fel. Ha a lentikhez hozzátesz- szük, hogy ezek a találkozá­sok nyilván véleménycserék­kel, a szakmai tapasztalatok átadásával is járnak, s azt, hogy a hagyományőrzés, a néptánc országos hírű szák­emberei is elmondják kriti­kájukat, .máris meghatároz­tuk a Veresegyházon idén Immár a hatodik alkalommal megrendezett Hagyományőrző Népi Együttesek Országos Találkozója egyik funkció­ját. A másik célkitűzés az, hogy ilyenkor maguk a szak­emberek is új motívumokkal, esetleg eddig ismeretlen szo­kásokkal ismerkedjenek meg; ezek majd feldolgozva, át­alakulva kerülhetnek vissza a mozgalomba. Jó példa volt erre az idei találkozón a Mi- lotai Cigány Együttes fellépé­se: olyan, az Erdőháton szo­kásban volt betlehemi játékot mutattak be, amely eddig a Libbennek a szoknyák, dobban a láb szakemberek előtt is ismeret­len volt Nem kis bonyodalmak után kezdődhetett meg szombaton az idei kétnapos találkozó, mert a legkitűnőbb előkészí­tés, ^ Népművelési Intézet, a veresegyházi tanács, a műve­lődési ház körültekintő szer­vező munkája sem akadá­lyozhatta meg a több órás fel­hőszakadást. Az eredetileg az iskola udvarán felállított sza­badtéri színpad helyett így a szombat délutáni bemutató­kat a művelődési ház nagy­termében tartották meg.' Hogy nem veszett kárba teljesen a várakozásra fordított idő sem, azt a bátmonostori zenekar­nak köszönhetjük: olyan tánc­házi hangulatot varázsoltak, amilyet talán a legjobb szer­vezés sem biztosíthat. Ennyi együttes — összesen tizennyolc csoport — fellépé­sét, étkeztetését, elszálláso­lását még sohasem kellett megszerveznie Sejtes Vendel­nek, a művelődési ház mun­katársának, ilyen nagysza­bású program kialakítását tá­mogatnia a járási hivatalnak. Felléptek Pest megyei cso­portok — a tápiószecsői, a galgamácsai, galgaihévízi, bagi, zsámboki népi együttes —, de érkeztek résztvevők az ország legtávolabbi vidékeiről is. Változatos, gazdag műsor vár­ta tehát szombaton és vasár­nap az érdeklődőket. Vasár­nap kirakodóvásárt, ételfő­ző versenyt is rendeztek. — Az idei találkozó — álla­pította meg Héra Istvánná, a Népművelési Intézet táncosz- tályának vezetője — egészé­ben színvonalasabb volt, mint a «Korábbiak. Újdonságot az jelentett, hogy néhány együt­tes — a rábaközi és a Tolna megyei — több falu anyagá­ból összeállított műsorral mu­tatkozott be. Ez a módszer je­lenti a hagyományőrző moz- ■galom továbbfejlődésének irá­nyát is. A másik fontos ta­nulság az volt, hogy még min­dig nagy lehetőségek rejlené­nek ebben a mozgalomban, ha valóban felkarolnák. A Nép­művelési Intézet néhány mun­katársa ehhez nem elég. Most egyetlen együttes sem volt, amelyre azt mondhattuk vol­na: kár volt eljönnie; a szín­vonalas produkciók sorából kiemelkedett a tolnai, a rába­közi, az uszodi, mecsekná- dasdi, berzencei, domaházi, öregcsertői csoport bemutató­ja. P. Szabó Ernő Dalaik mindenkihez szólnak Jubileumot ünnepeltek szombaton Dunaharasztin, il­lő tisztelettel, példás szorga­lommal — és szép sikerrel: az idén rendezték meg tizedik alkalommal az évenkénti nem­zetiségi napot. Programja ha­gyományőrző és ápoló együt­tesek szívet-lelket gyönyör­ködtető, szép emlékeket idéző folklór műsorából állt össze. Helybéliek, s közelebb-távo- íabb lakók, németek és* dél­szlávok, magyarok és szlová­kok jöttek el megnézni, meg­hallgatni a minden eddiginél gazdagabb műsort Szarvasról, Taksonyból, Szigetszentmár- tonból, Békésszentandrásról, Tökölről, Soroksárról. A né­pes közönség elé lépő együt­tesek ékesen bizonyították: beszéljenek bármilyen anya­nyelven is, zenéjük, dalaik, táncaik egyként szólnak min­denkihez. S mint a jelenlé­vők örömmel láthatták-hall- hatták, nem is akárhogyan. Dunaharaszti lakosságának egyhanmada német ajkú. Ké­zenfekvő volt hát az eredeti ötlet, hogy a közelben élő tak- sonyi németekkel együtt nem­zetiségi napot rendezzenek. Annál inkább — mondja Diós Ágostonná, a művelődési ház akkori igazgatója —, mert fé­lő volt, hogy a német csalá­dokban őrzött nemzeti-kultu­rális hagyományok az idősebb generációkkal lassan elvész­nek. A kezdeményezést örömmel fogadták itt és Taksonyban is, s 1972-ben megrendezték az első találkozót, melyet azóta minden esztendőben újabb és újabb követett Amint gazda­godtak sikerek és tapasztala­tok, úgy bővült a résztvevők köre. Az idei dunaharaszti nemzetiségi napon már 22 együttes '-•*’y szólista lépett színpadra. Nyírségi és bunye- vác táncok, szlovák és ci­gányritmusok, sárközi kariká- zó és Galga menti ugrós, Zset- va és Ländler, vörösvári rez- gős és polka váltogatta egy­mást, sajátos hangulatú sváb dalok és magyar dallamok szólaltak meg. A legkisebbektől az idő­sebbekig, minden nemzedék Nyírségi táncok. Színpadon a du- naharaszti népitánc-együttes képviselője izgatottan várta, hogy színre lépjen. A műsor­vezető Tamási Eszter németül és magyarul konferálta be a szereplőket, akik közül érthe­tően nagy tetszés fogadta a helyi I. számú óvoda apró­ságait; gyermekjátékokat, mondókákat, dalokat mutat­tak be — anyanyelvükön, né­metül. Szép siker volt a szarvasi Tessedik táncegyüt­tes sárközi műsora, hosszan tartó taps köszöntötte a tak­sonyi német nemzetiségi asz- szonykórust csakúgy, mint a szigetszentmártoniak rekruta táncát. A nézők soraiban so­kan együtt dúdolták a békés- szentandrásiakkal, borsodi, az alföldi gyűjtésű népdalait, új­rázó taps hívta vissza a tököli népi együttest. Nagy sikere volt a szólistáknak is: minde­nekelőtt a soroksári Ullmann Andrásnénak és Merk Fri­gyesnének, akik tisztán into- nált, szépen csengő hangon énekelték például Mozart Va­rázsfuvolájának egyik szép dallamát, Sztankovics Zsuzsá­nak, az.l. számú iskola diákjá­nak, ki az Ungarland mein Va­terland című verset mondta és természetesen az 1975-ben ala­kult dunaharaszti német nem­zetiségi asszonykórusnak, a taksonyiak és a helybéliek közös táncegyüttesének, vala­mint Hermann Antal sramli. zenekarának. A hosszan tartó, lelkes taps hallatán elégedetten mondta Gyúr jón József, a művelődé­si ház jelenlegi igazgatója: Ügy érzem, a mai siker méltó folytatása volt a tíz éve meg­kezdett útnak, s bizonyította, hogy helyes volt a kezdemé­nyezés. így vélték a jelenlévők is valamennyien, vidáman, ünne­pien telt a nap, melyet az ezerszínű, gazdag műsor után sváb bál zárt. S hogy milyen volt? A hangulatról Hermann Antal sramlizenekara gondos­kodott ... Khim Antal A taksonyi német nemzetiségi asszonykórus Élénk érdeklődés a legkisebbek soraiban is A helybeliek és a taksonyiak cigánytánca Bozsán Péter felvételei házban inkább rendezőként próbálja meglelni újabb kori önmagát, és az a Kálmán György, aki jószerivel teljesen eltűnni látszik ezüstös szakál- lának szomorú függönye mögé, mivelhogy egyszerűen nem játszatják. Mint hallhattuk, egyikük is, másikuk is a csapatot hiányol­ja; azt a régi, remek ízű kö­zös munkát, amelyhez ha­sonló igyekezetnek mostaná­ban a nyomát sem látjuk. Szomorúságuk fokának meg­méretése nyilván nem az elő­fizetőkre tartozik de az igen, hogy megállapítsák: így, az őszinteségnek ily nagy mély­ségével is lehet arról a színi világról elmélkedni. Ellentét­ben a most fölöttébb gondta­lanra sikeredett Tereferével. Ablak. Ismét remek eleven­séggel pergett végig a televí­zió új, közszolgálati riportmű­sora, az Ablak. Alkárha valami rádiós ki-bekapcsolás lett vol­na, úgy váltották egymást az azon frissiben érkezett kérdé­sek és a reájuk felelő vála­szok. Különösen a fővárosi lakáshelyzetről esett sok szó, amely fontos témát éppen rö­viddel a sugárzás előtt tár­gyalta meg Budapest tanácsa. Ami ott határozatba foglaló- dótt, az ernitt mindjárt az elemzés témájává . lett. Ez igen — bólintott a néző —, így kell ezt csinálni! De — s ez ugyanígy általá­nos vélekedésnek mondható — miért csak havonta tárulnak szét az Ablak szárnyai, s miért nem hetente? Bizony, lenne elég téma, amellyel ki lehetne tölteni azt az egy órát. és bi­zony ügyes munkatársi gárda is lenne ezen adások tartalmas és közérdekű lebonyolításá­hoz. Kitűnően bizonyította ezt ez a legutóbbi jelentkezés. Akácz László TV-FIGYELŐ elevenített jelenetek, mind lse­dig a közéjük iktatott párbe­szédek leginkább a kellem képzetét keltették. Katartiku- sabb élményt tulajdonképpen csak a remek Körmendy Já­nos nyújtott, aki egy nyugdí­jas színész sirámait mondta el, példaszerű átéléssel, asze- reptelen szerepelni vágyó vé- necskével teljesen azonosulva. Míg őt néztük, kinek-kinek a Stúdió ’81 legutóbbi, kedd esti hatvan perce is eszébe juthatott, amelyben — hogy, hogy nem —, szintén bőven esett szó színházi dolgokról. Csak egy kicsit érdesebben, őszintébben, egészen sötét ke­serűn. Két jeles színészünk, Gábor Miklós és Kálmán György szólt így. Az a Gábor Miklós, aki most a Várszín­Vasárnap szerencséje volt a vásárosoknak Barcza Zsolt felvételei Terefere. A színház világát választotta tárgyául a Terefe­re csütörtök esti műsora, te­hát azt a birodalmat, amely­nek valóságos és Képletes ér­telemben vett kulisszái mö­gött annyi kedves kis regény szövődik, és annyi nagy drá­ma lángjai csapdosnak. A jámbor néző legalábbis így véli, vélheti számos olvasmá­nya és szintén számos film- stb. élménye nyomán. Ezért hát kellő érdeklődéssel és iz­galommal várhattuk ezt a teátrista Tereferét, amely azonban végül is nagyon ke­veset mutatott meg abból az aktori világból. Röviden minősítve: ezt a bő egy órát nagyjában-egészében elkedélyeskedték. Mind a meg­l t 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom