Pest Megyi Hírlap, 1981. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-18 / 141. szám

1981. JÜNIUS 18., CSÜTÖRTÖK '\JfMav Háztáji nyulak exportra Örkényben, a vasi termelőszövetkezettel kötött szerződés értel­mében nyúltenyésztéssel foglalkoznak a háztáji gazdaságok­ban. Segíti az építőket a tangazdaság Megszűnnek a cselédlakások Alig néhány száz méterre a Vác határát jelző táblától az ember a múlttal találkozik. A máriaudvari cselédlakások né­ma memen tóként őrzik egy bukott világ áporodott szagát. Most, 1981-ben is. Hiszen a roskatag, többnyire dohos és szűk otthonokban napjaink­ban is több száz ember lakik még elviselhető körülmények között. Nemzedékek nőttek közben itt fel, a fiatalabbak aztán családot alapítottak, s elhagyták a távoli tanyákra emlékeztető kis települést. Sokan az idősebbek közül is elmentek, elköltöztek. Támogatás A telep az Alagi Állami Tangazdaság területén éli Késve mozduló segítség Az emberség mindenkor kötelez! Végül is megoldódik a Farkas család problémája. Hogy mégis, a szerencsés befejezés ellenére, úgy érzem meg kell írni a történteket? Csupán a példa kedvéért, okulásnak. Okulásnak arra, hogy a késve, vonakodva mozduló segítség, még ha megvalósulásakor a humánum nagyszerű tetteként jelenik is meg a külvilág színe előtt, milyen súlyos következményeket vonhat maga után, mennyire kétes értékűvé változtathatja a végeredményt. Minden rendben? íme a történet első része. Nagykáta, nagyközségi tanács. Az igazgatási csoport vezető­je Karancsi Sándor, egy dosz- sziét tesz elém, legfelül a Pest megyei Tanácstól nemrég ér­kezett hivatalos levél, mely­ben közük: a községi tanács megkapja a kért 250 000 fo­rintos megyei támogatást a családi ház vásárlásához. — Most már minden rend­ben — mondja Karancsi Sán­dor- — Június végén költöz­hetnek is! — És látszik raj­ta, hogy őszintén örül. Kérvényüket 1979. március elején adták be Farkas Jó- zsefék. Mind a ketten vakok, a férfi édesanyja látja el őket és két kisgyermeküket. Alsó- egreskátán, messze bent a dű- lőút mentán, egy nagyon rossz állapotban lévő tanyán élnek, kefekötő bedolgozók. Sajnos, akkor, két éve semmilyen le­hetőségünk nem volt az azon­nali segítségre. Nekik, sze­rény megélhetésükön kivül, pénzük nincs, azonkívül olyan lakásra van szükségük, ahol kényelmesen tudnak dolgozni, a lakás könnyen megközelíthe­tő (Pestről kocsival szállítják az anyagot, amit feldolgoz­nak), és ahonnét ők is segít­ség nélkül el tudnak mozdul­ni, a gyerekek pedig önállóan közlekedhetnek az óvodába, iskolába. Először megpróbáltunk a tanyai házon javítani, de hoz­zá sem lehetett nyúlni, olyan állapotban van. Különben sem maradhattak ott kint az isten háta mögött, már csak a gye­rekek miatt sem. Akkor vető­dött fel az ötlet: házat kelle­ne keresni számukra, lehető­leg a község központjában. Végre most, április elején ta­láltunk is egy magántulajdon­ban lévőt, itt a környékün­kön. Két szoba, konyha, mel­lékhelyiségek, 240 négyszögöl kerttel. A családi ház 320 ezer forintba kerül. Természetesen ennyi pénze a tanácsnak nincs, így azonnal felterjesztést ír­tunk a megyéhez, felsoroltuk az okokat, indokokat és a se­gítségüket kértük. Mi a fej­lesztési alapunkból 70 ezer fo­rinttal tudunk hozzájárulni a vásárláshoz. Amint látja, aüg néhány hét alatt megérkezett a válasz, így a pénz gyakorla­tilag együtt van. Most már csak a hivatalos, jogi részt kell lebonyolítani. Házas in­gatlanként az állam tulajdo­nába, tehát a községi tanács kezelésébe kerül az objektum, bérlakásként kapják meg Farkasék és a velük élő édes­anya. Június végén költözhet­nek! Csak hitegetnek li-magát ki küldte ide? Persze, persze, biztos egész Nagykáta azt beszéli, házat kaptak Farkasék, pedig nem igaz! Semmi sem igaz! Kiesett a toll a kezemből. Vízióként tárult elém a kép: egy világvégi, lakatlan csu­pasz táj, közepében a kilátás- talanság földberokkant épít­ménye, előtte két mozdulatlan tekintetű fiatal, egy hat- és egy hároméves forma, ijedt arcú, mezítlábas gyerekkel. ... évek óta hitegetnek, nem hiszünk már senkinek. Nem két éve, 1976 óta élünk itt, mint a vademberek a semmi közepén, akkor kellett eljön­nünk Pestről, azt intézetből, mert megszületett a gyerek, tőle pedig nem voltunk haj­landók megválni. Nem volt semmink, valahol lakni kel­lett, akkor édesanyám meg­vette ezt a tanyát hatezer fo­rintért, legalább tető legyen a fejünk fölött. Hogy miért nem adtuk be azonnal a lakáská- relmünket? — A férfi arca elkeseredettséget tükrözött. — Feleségem, amikor leköltöz­tünk Pestről, azonnal bement a tanácshoz és kérte, segítse­nek. Tudja, mit mondott ott egy nő? Hogy ne is próbálkoz­zunk, mostanában úgysem épül tanácsi lakás. Aztán ki­hez fordulhattunk volna? In­nét egyedül sehová sem tu­dunk menni, édesanyámnak kell kísérnie bennünket, de akkor meg hová legyen addig a két gyerek? Amikor a fele­ségem a másodikkal terhes lett, ez 1979-ben volt, a védő­nő figyelmeztetett bennünket, hogy sürgősen adjuk be írás­ban a kérelmünket, mert ő tudja, hogy most épülnek ta­nácsi lakások. Be is adtuk a papírt, áprilisban közölték, hogy ha valahol üresedés lesz, soron, kívül kapunk. De hogy mikor? Nem kértünk mi mást, csak egy szobát, bent a köz­ségben. Nézze meg ezt a két kis szerencsétlent! A nagyob biknak most szeptemberben kellene iskolába menni, de még óvodába sem járt, gyere­keket sem lát soha, teljesen elvadulnak itt. Igaz, vettem nekik egy tv-t, legalább azt nézzék. . •. tudja, mi történt tovább? A szó elszáll N.minden dátumot ponto­san tudok! 1980 őszén leg­alább tíz ember tódult ide a tanácstól, felajánlottak 100 ezer forintot, meg bútort. Csak azt nem tudom, mit csináltam volna azzal a pénzzel, palotát építettem volna a tanya tete­jére? Igaz, azt is megkérdez­ték, milyen lakást akarunk. Mindenfélét beszéltek, hogy a bérház nekünk nem jó, a lép­csők, meg a munkánk miatt. Ugyan, kérem, Pesten vajon hogy közlekedtünk? Meg hogy a munkánk? Bárhol lehet csi­nálni, zajjal sem jár. De már egyre nehezebben bírjuk! A gyerekeknek óvodá­ba kellene menni, s lassan mi iS megbolondulunk itt ebben a puszta magányban. És to­vábbra is csak hitegettek, hogy már nézik a lakást, hogy majd családi házat kapunk. Most, március elején aztán a felesé­gem végső kétségbeesésében elment az iskolába és ott min­dent elpanaszolt. Kálmán ta­nárnő azonnal elküldte a fér­jéhez, mert ő a járási pártbi­zottság titkára. Látja! ö az egyetlen ember a községben. Senkinek nem hiszek már, csak neki. — Mit mond? Hogy most jött a tanácstól és megvan a ház? Hogy június végén köl­tözhetünk? Hol a papír? A papírt mutassa! A szó elszáll, az semmi. Pecsétek nélkül Amikor elbúcsúztam tőlük, nem mozdultak, nem nyúlt előre a kezük. Álltak a ház falának simulva zárt, keserű arccal. Kálmán Jánost bent talál­tam a járási pártbizottságon. Azonnal fogadott. — Tudom, mindent tudok — bólintott- — Sajnos, ezek­nek a fiataloknak megrendült a bizalmuk. A férfi nagyon rossz idegállapotban van, de- hát ez érthető. Még egy egész­séges embert is megvisel egy ilyen huzavona- Amikor tu­domást szereztem az egészről (most tavasszal), még mindig olyan tétova, semmilyen stá­diumban volt az ügyük, hogy kénytelen voltam direkt mó­don beleavatkozni. Merjük kimondani: emberi felelőtlen­ség ilyen helyzetben nem azonnal, minden lehető és le­hetetlen lehetőséget felkutat­ni és cselekedni. Súlyos mu­lasztás történt. Két gyereket nem szabad ilyen ingersze­gény környezetben hagyni. Az már biztos, hogy a nagyobbik megsínyli a késedelmeskedést. Most szeptemberben, semmi­képp nem mehet iskolába. Sürgősen óvodába kell adni. Ott aztán majd kiderül, mi­lyen szellemi hátránnyal kell megküzdenie. Reméljük, a ki­csinél, éppen most óvodáskorú, nem lesz különösebb problé­ma. — Ez a két ember úgy bí­zik önben, ahogy az ember talán a saját apjaban sem szokott. Félek, újabb emberi csalódást fog okozni, ha to­vább csúszik a dolog. — Meglesz! Most mindjárt beszélek a tanácselnökkel és egyszerűen a hivatalos ügy­menet közben — nem várjuk meg az összes pecsétet! — be fogjuk költöztetni őket. Leg­följebb Ideiglenes papírral. Egyet azért nem szabad el­felejteni. Nehéz. helyzetben vannak a tanácsi vezetők is. Nagy a lakásínség, sok a ké­relmező, s a jogszabályok is kötik őket. Mindez természetesen nem ment fel az alól, hogy meg­tanuljunk végre helyesen rangsorolni, és hogy tudjuk, az emberség mindenkor köte­lez! | A Farkas család problé­mája végül is megoldódott. iHogy ennek ellenére, úgy = éreztem, meg kell írni a I történteket? A példa ked- 1 véért. Okulásnak. S. Horváth Klára mindennapjait. Az emberek többsége is ott talál munkát: a gépműhelyben szerelőként, erógépvezetőkémt, vagy máshol dolgoznak. S mert megbecsü­lésre méltó eredményeket ér­nek el, a gazdaság vezetése is elsőrendűen fontos feladatként tartja számon, hogy elmaradott lakásviszonyaikon segítsenek. Esztendőkkel ezelőtt kezdő­dött áz az akció, amelynek keretében a tangazdaság több kerületében megszervezték az első, telepszerű lakásépítése­ket. Szobon például a tanács által parcellázott telkekből kaptak néhányan, többségük­ben rossz szociális körülmé­nyek között élő családok. Ala­pon már lassan tíz éve tart a lakásépítő akció, Vácott pe­dig 1978-tól. Akkor a mária­udvari major mellett a tan­gazdaság ötven telket mért ki, s eddig harmincon kezdődött meg az építkezés. Gond azonban, hogy akad­tak szép számmal, akiket nem csábít a kedvezményes lehető­ség. A telek ugyanis ingyen van, s a dolgozóiknak a gazda­ság kamatmentes kölcsönt is ad. Emellett az Országos Ta­karékpénztár szintén kedvez­ményes hitelekkel segíti az építőket. Ennek ellenére — főleg az idősebbek közül — többen visszautasították a le­hetőséget. Késésben Akik viszont vállalkoztak az építkezésekre, most utólag azt mondják: jól tették. Ez a véleménye Kelemen Ferenc- nének is. — Férjem már tizennégy éve dolgozik a tangazdaság­ban, egy időben én is mellet­te voltam. Amikor megtudtuk, hogy parcelláznak, kis gon­dolkodás után mi is jelent­keztünk. Az asszony végigvezet a még csak épülő házban. A falak már állnak, most a bel­ső szerelési és építési munká­latokon a sor. A földszinten egy nagy szoba, a konyha, az éléskamra, a mellékhelyiség és a fürdőszoba található, de a padlástér is beépíthető, s ezt a lehetőséget mindenki ki­használja. — Ügy számoljuk, hogy a hasznos alapterület mintegy száz négyzetméter körül lesz — mondja a férje. — Csak az a baj, hogy lassan már három esztendeje tart a mun­ka. Tudja, az adminisztrációs nehézségek miatt ilyen nagy a csúszás. Idősebb Burszán Lajossal fia házánál találkozunk. — Lajos fiam most katona, s majd csak augusztusban szerel le, mi meg, az asz- szony, meg én, kijárunk min­den nap, mert akad itt ten­nivaló még bőven — mutat a szépen művelt kertre. Telkek Ifjabb Burszán Lajos a tangazdaság műhelyében dol­gozik szerelőiként. Alig több, mint húszesztendős kora el­lenére már egy szép lakás tulajdonosa. — Persze, nem ingyen — teszi hozzá az apa. — Itt, Vácott katona, ha hazajöhe­tett, mindig segít az építke­zésben. Meg aztán elég sok pénzt kellett összegyűjtenünk, eddig legalább ötvenezer fo­rintot. Ügy számolom, hogy a végleges befejezéshez még legalább ennyi kell. De hadd mondjam el azt is, hogy a tangazdaság segítsége nélkül bizony nem igen boldogultunk volna. Az anyagok beszerzé­sében, a főfalak felhúzásában is közreműködtek, sőt, a tí­pusterveket is egy itteni mér­nök készítette. Vácott tehát nagyot lépnek előre a rossz lakáskörülmények felszámolásában a tangazda­ságiak. Gazdátlan még húsz te­lek, újabb jelentkezőket vár­nak tehát F. Z. T akarmányozási program Három év mérlege Jól halad a három évvel ezelőtt indított országos ta­karmányozási program meg­valósítása. A korszerű top- anyag-recepturák alkalmazá­sával — amellett, hogy az állati termekek mennyisége növekedett —, 150 ezer tonná­val csökkent a fehérjeimport. Az állami gazdaságok es a termelőszövetkezetek állattar­tói a megdrágult alaptakar­mányból, az abrakból is keve- seboet etettek fel. A szakta- nacsadók — elsősorban a te­henészetekben —, sikeresen segítették a nagyobb techno­lógiai fegyelmet követelő, ta- karékosaóó takarmányozási előírások bevezetését Három év alatt 3 milliárd forint megtakarítást értek el az állattartó gazdaságok az aDrak- és a fenérjefemaszná- lás csökkentésével. Az ered­mények javítására, a költsé­gek csökkentésére az OTÁF keverötakarmány-el- lenörzési hálózatot szervezett, amelyben rendszeresen vizs­gálják a tápok minőségét. Eddig elsősorban a pazarlás megszüntetése és a tápok mi­nősegének javítása volt a leg­fontosabb feladat, most az ésszerűbb legelőgazdálkodás, a melléktermékék széles körű hasznosítása, s a körültekin­tőbb energiagazdálkodás ke­rül előtérbe. Ezekkel — a program szerint —, évente további 1 milliárd forintot ta­karíthatnak meg a gazdasá­gok. Terjed a nedves kukorica légmentes , tárolási módszere. A szárítással járó energiakölt­ség-megtakarítás — 3 millió tonna kukorica nedves tárolá­sánál —, évente 120 ezer ton­na kőolaj megtakarítását ered­ményezheti. Tavaly már 500 ezer tonna kukoricát tároltak ilyen módon, az idén előrelát­hatólag 6—800 ezer tonnára növekszik a mennyiség, jö­vőre pedig várhatóan eléri az 1 millió tonnát. Néhány cu­korgyár, szintén az energia- költségek csökkentésére, nyers répaszelet tartósításával kísér­letezik. Gombó Pál: Juturoíoaia Századvégünk nagy divatja a futurológia, a jövő megjósolásának (pardon, tudomány- féleségről van szó: előrejelzésének! számító­gépbe táplálása. A jeles tudományféleség fő módszere az úgynevezett kivetítés, vagyis a számítógép-egyed számbaveszi a meglevő irányzatokat, fejlődésüket grafikonná ala­kítja át és a grafikon vonalát meghosszab­bítja, hol egyenesen, hol nagy ravaszul hi­perbolának, szuperbolának, sinus görbének, esetleg egyenes görbének. Az alapul szol­gáló irányzatot, amelyet azelőtt latinosán, tehát elavultan, tendenciának neveztek, mo­dern prakticizmussal átkeresztelték trend­nek, ami mindjárt lenyűgözőbb. Jómagam, elragadtatva a futurológia távlataitól, ezen­nel beszállok a jövőtanba. Kommunikáció Bevallom, a trendre későn figyeltem fel. Igaz, hogy hivatalban küldözgettek már in­nen oda, onnan tova, pipadohány híján vet­tem már trafikban kávét és rádióba elemet, de mindez egyszerű kommunikációs átirányí­tás képét öltötte magára, fel se tűnt. Hanem a televízió egyik adása felnyitotta a szememet Annál is inkább, mert egy ab­lakon könnyű átlátni és az Ablak múltkori adásáról van szó. Ott ültek, álltak, mozogtak a stáb tagjai, tucatnyian, egyszerre csak a műsorvezető megszólalt: most pedig hallgas­suk meg a rádió híreit! És kinyitott egy kö­zönséges rádiókészüléket amelyen bejelent­kezett az Esti Magazin és mondta, mondta a belföld híreit hírecslséit A tucatnyi tévé­munkatárs töprengőnél töprengőbb arccal hallgatta, egyikük-másikuk még Rodin jól ismert Gondolkodójának pózát is magára öl­tötte, vagyis a fejét tenyerébe támasztotta, mi pedig láthattuk őket és hallhattuk a rádió híreit a tévéből. Nagyszerű élmény volt, ame­lyet még csak tetézett, hogy egy idő múltán a műsorvezető felszólított bennünket, hogy aki akarja, most már csukja el a tévét és nyissa ki saját rádióját Ami itt lejátszódott, egyértelmű. A trend: a magad dolgát végezze más és te közvetítsd az ö munkája eredményét. Egyenes vonal­lal folytatva a kivetítést, megjósolok egy kő­vetkező tévéadást. Ezen látni fogjuk az Esti Híradó stábját Hallani pedig egy rádióké­szüléket fogunk. A rádió pedig a maga részé­ről egy újságcikket fog ismertetni. Az új­ságcikk viszont egy beszédről számol majd be. A beszéd egy könyvkiállítás megnyitása­kor hangzik majd el és a leközölt o’pardon, közvetített, illetve képernyőre vetített rész­let éppen egy tanulmánykötetből idéz, de nem ám az író egyenes szavait, hanem egy általa felhasznált Kölcsey-idézetet. így ke­rül képernyőre a rádióból, a cikkből, a be­szédből, a könyvből, átlényegülve és mégis megőrizve önmagát Ha viszont a trendet cotangens görbével folytatom, akkor megvalósul egy színházi előadás, ahol kinyitják a tévét, amely köz­vetíti a rádiót amely zenét ad egy hang­versenyről készült ma gnetofon felvételről, miközben a színészek hallgatják, a nézők pe­dig fizetik a jegyáraikat Film Ahogyan elnézem a fesztiválról fesztiválra diadalmenetben diadalmenetelő filmeket, s magasrendű, ám főként a vgdó életből merí­tett konfliktusaikat, amelyeket azzal emel­nek a reaüsztikus abszurdum szintjére, hogy több befejezést is konstruálnak hozzá — kö­vetkezésképpen folytatom a trendet (Vigyá­zat! Copy right by Tőlem!): Adva van egy egyszerűen bonyolult ma­gyar értelmiségi intellektüel mérnök. Sze­szélyes visszajátszások (come black, play black, időjáték, pszichoperfektálás) után ki­derül, hogy hősünk életében három dologra tett szert, főként: egy darab feleségre, egy darab szeretőire és egy darab Ladára, ame­lyet külhoni ragacsok díszítenek. Addigra el­értünk már a film feléhez és kibontakozik a konfliktus: a benzinárakat emelik és újra emelik. Üjabb filmikilométereken át az in­tellektüel mérnök lereagálja a megváltozott helyzetet: fnivel két nőt nem tud eltartani (szeretője ugyanis, az kiviláglik, inkább csak érzéki anyagiasságával köti le, mintsem al­katuk harmonikus összeillésével), szóval jö­vedelméből immár csak úgy tud kijönni, hogy vagy a feleségéről mond le, ami ked­vére való, vagy a szeretőjéről, ami netán megóvná őt a kiszolgáltatottságtól, vagy az autóról, ami eleve abszurdum. Így hát a be­fejező egynegyedben következnek a végkifej­letek: 1. az autóról mond le mégis, társadalmi süllyedés a sorsa, a jövedelme csökken, a két nő otthagyja; 2. a feleségéről mond le és megbánja, illetve 3. nem bánja meg; 4. sze­retőjéről mond le, minek következtében szexuáloatológiai esetté válik, illetve 5. bol­dogan őszül meg és a Lukácsba jár iszap­pakolásra. Lehetséges egyébként egy 6., op­timista befejezés is: bűnözni kezd. hogy min­denét megtarthassa és a rendőrség alszik. A néző szintén, de valamelyik fesztivál reha­bilitálja a filmet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom