Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-30 / 125. szám

I MEGKEZDTE MUNKÁJÁT A KISZ X. KONGRESSZUSA NEGYVENEGY MEHET PEST MEGYÉBŐL BETERJESZTETTÉK A KISZ KB BESZÁMOLÓJÁT PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXV. ÉVFOLYAM, 125. SZÁM Ara 1.40 í«»rint 1981. MÁJUS 3Q„ SZOMBAT Nyolcszázkilencvenkilenc kongresszusi küldött — közöttük negyvenegy Pest me­gyéből — látott felelősségteljes munkához pénteken az Építők Rózsa Ferenc székhazá­ban, ahol pontban reggel nyolc órakor megkezdődött a KISZ X. kongresszusa. „Együtt az ifjúság tömegeivel a fejlett szo­cialista Magyarországért!” — felirat hir­dette az ünnepi díszt öltött terem emelvénye fölött a kongresszus jelmondatát. A kül­döttek mellett — akik az ifjúsági szövet­ség legmagasabb fórumát előkészítő ta­nácskozásokról magukkal hozták a társa­dalom, a fiatalok, az ifjúkommunisták vé­leményét, javaslatait — több mint kétszáz meghívott vendég foglalt helyet: politikai, gazdasági, kulturális életünk vezetői, a párt-, az Elnöki Tanács, a kormány, a tár­sadalmi és tömegszervezetek képviselői, s meghívót kaptak a kongresszusra a mun­kásmozgalom veteránjai, az ifjúsági moz­galom egykori vezetői is. Kovács Jqnő, a KISZ Központi Bizottsá­gának titkára köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Az elnökségben foglaltak he­lyet: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maróthy László, az MSZMP Budapesti Bi­zottságának első titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, továbbá a párt Központi Bi­zottsága, az Elnöki Tanács és a kormány számos tagja, a társadalmi és tömegszer­vezetek, valamint a tudományos és kultu­rális élet képviselői, a munkásmozgalom veteránjai. Az elnökségbe invitálták a KISZ' legfőbb fórumának tanácskozására érkezett több mint negyven külföldi test­vér ifjúsági szervezet delegációjának veze­tőit, köztük Borisz Pasztuhovot, a lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkárát. A Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetséget Ranadzsit Guha alelnököt, a Nemzetközi Diákszövetséget Miroslav Ste­pan elnök képviselte a kongresszus elnök­ségében. Kovács Jenő megnyitója után a küldöttek elfogadták a kongresszus napirendjét: A központi bizottság beszámolója és javas­lata a X. kongresszus hatá­rozatára. Előadó: Fejti György, a KISZ KB első titkára. O A központi pénzügyi ellenőrző bizottság je­lentése. Előadó: Szilágyi László, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke. © A központi bizottság és a központi pénz­ügyi ellenőrző bizottság megválasztása. A küldöttek elfogadták a kongresszus munkarendjét, majd megválasztották a kü­lönböző munkabizottságo­kat, azok vezetőit, valamint a szekcióülések elnökeit. Ezt követően az elfogadott napirendnek megfelelően Fejti György terjesztette elő a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságá­nak kongresszusi beszámolóját. A beszámolót követően a küldöttek meghallgatták a KISZ Központi Pénzügyi El­lenőrző Bizottságának jelenté­séhez fűzött szóbeli kiegészí­tést, amelyet a testület elnöke. Szilágyi László terjesztett elő. Ezután megkezdődött a vita a KISZ Központi Bizottságának beszámolója, a határozatter­vezet, a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatok, valamint a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság jelentése felett. Elsőként Tarcsi Gyula, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára szólalt fel, majd Hágenthurn József, a Mecse­ki Ércbányászati Vállalat vá­jára, utána Puffá Sándor, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek fődiszpécsere, Hangodi Éva, a szolnoki Varga Katalin Gim­názium tanulója, Szabó István, a Mezőhegyi Mezőgazdasági Kombinát állatorvosa, Császár István, az Ikarus Karosszé­ria- és Járműgyár autószere­lője, Vabódi György, a KISZ Csongrád megyei bizottságá­nak első titkára, Szakolczai Éva, a Videoton Elektrotech­nikai Vállalat KlSZ-bizottsá- gának titkára, Horváth Attila. a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, Tizedes Ildikó, a zalaegerszegi 407. sz. Szakmunkásképző In­tézet tanulója. A továbbiakban a vitában felszólalt Nyíri Bálint, ana,gy- ecsedi Rákóczi Tsz állatte­nyésztője, Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművésze, majd Borisz Pasztuhov, a 40 milliós lenini Komszomol, a' szovjet fiatalok forró üdvöz­letét tolmácsolta a kongresz- szusnak (felszólalását a 3. ol­dalon ismertetjük). Ezután fel­szólalt Szabó Pál, a Borscd- Abaúj-Zemplén megyei KISZ- bizottsag első titkára, utána a katonafiatalok nevében Far­kat László főhadnagy kö­szöntötte a kongresszust. Ba­lázs Árpád, a mandátumvizs­gáló bizottság elnöke ismer­tette a bizottság jelentését. A kongresszus a mandátumvizs­gáló bizottság jelentését tudo­másul vette. Majd szót kért Ternai Já­nos, a Dunai Vasmű előmun- kása. Ezt követően — a fiatalok nagy tapsá közepette — Ká­dár János emelkedett szólás­ra. Köszöntötte a KISZ X. kongresszusának küldötteit és meghívottait. Átadta az MSZMP Központi Bizottságá­nak üdvözletét a Kommunista Ifjúsági Szövetség egész tag­ságának, a magyar ifjúságnak. Beszédében időszerű nemzet­közi, belpolitikai és ifjúságpo­litikai kérdésekről szólt. (Kádár János beszédét a Magyar Rádió szombaton 18.30 órakor a Kossuth adón, a Magyar Televízió 21.00 óra­kor az 1-es programon sugá­rozza, a lapok pedig vasárnapi számukban részlétesen ismer­tetik.) Ezután felszólalt még Rá­kóczi András, a MÁV záho­nyi üzemigazgatósága KISZ- bizottságának titkára, Fazekas Györgyné, a Medicor eszter­gomi gyáregységének raktá­rosa, Ranadzsit Guha, a De­mokratikus Ifjúsági Világ- szövetség alelnöke, Miroslav Stepan, a Nemzetközi Diák- szövetség elnöke. Ezzel a KISZ X. kongresz- szusának első munkanapja befejeződött. A tanácskozás szombaton szekciókban foly­tatódik. Fei&i György: ÉPÍTENI a FIATALOK TETTREKÉSZSÉGÉRE — A Magyar Kommunista Ifjúsági SzöVö.séig zászlóbon­tása óta ezernyi szállal kötő­dik szociailizmust építő né­pünk történelméhez, hazánk minden második felnőtt lako­sa. aki ötvenévesnél fiata­labb. a KISZ-ben tette meg első lépéseit a munkásmozga­lomhoz. a politikához —kezd­te beszédét Fejti György. — Ennél is többen vallják közös élményüknek, világnézetük és öntudatuk formálójának a kommunista ifjúsági mozgal­mat, amely több, mint hat évtizede a párt hűséges har­costársa. 1957-ben, a KISZ első or­szágos értekezletén vitában született a jelszó: „Együtt az- ifjúság tömegeivel a szocialis­ta Magyarországért!” Ebben a jelszóban a résztvevők hosszú időre fogalmazták meg az if­júsági mozgalom legfontosabb feladatát. Az azóta megtett út, a jelen és a jövő együttes vál­lalását akarjuk kifejezni az­zal, hogy — egyetlen szóval kiegészítve — ismét ezt vá­lasztottuk kongresszusunk fő jelszavának. Ebben a „fejlett” szóban benne van huszonöt év következetes marxista—leni­nista politikájának, pártunk és népünk céltudatos, kemény munkájának minden eredmé­nye és minden reménye. Mi hiszünk abban, hogy a mai, nehezebb körülmények között Is bizton építhetünk eredmé­nyeinkre. Ennek tudatában hívjuk' fel az ifjúságot, moz­gósítjuk a KISZ-tagságot fel­adataink megoldására, a fej­lett szocialista társadalom épí­tésére. Tennivalóink megfogalmazá­sához biztos alapot ad a pár­tunk XII. kongresszusa és az a kiegyensúlyozott belpoliti­kai légkör, amelyben élünk. Nekünk szinte természetes, hogy hazánkban létbiztonság van, hogy fiatalok és időseb­bek egyaránt nyugodtan néz­hetnek a jövőbe. Az emberek saját tapasztalataikból tudják, hogy aki dolgozni akar, az munkához jut. és aki dolgo­zik, az' boldogul. A POLITIKA RÉSZESEIKÉNT Az elmúlt öt esztendőre visz- szatekintve sok lényeges dol­got idézhetünk fel. A legíon­A Pest megyei küldöttek egy csoportja tosabb számunkra mégis az, hogy békében, biztonságban élűnk. Ez akkor is így van, ha mostanában ismét aktivizálód­tak aizok az erők, amelyek a hidegháború bizalmatlan, fe­szült légkörét akarják vissza­hozni a nemzetközi viszonyok­ba. Fenyegetőznek, és az erő­szak nyelvén próbálnak be­szélni a Szovjetunióval, a szo­cialista országokkal, és mind­azokkal, akik a társadalmi ha­ladás útját akarják járni. Ez — mondanunk sem kell — nem a mi nyelvünk. Mi a vi­lág békeszerető erőivel együtt azért küzdünk, hogy az embe­riség erőfeszítései ne a fegy­verkezést, hanem a társadal­mi haladást, a világ sorskér­déseinek megoldását szolgál­ják. Ebben a gondokkal, olykor súlyos feszültségekkel terhes világban hazáin^ ifjabb és idő­sebb polgárai joggal becsülik szocialista vívmányainkat. Köz­tük azt, hogy saját sorsuk for­málóiként részesei annak a po­litikának, amely képes úrrá lenni a kedvezőtlen külső kö­rülményeken és saját gyenge­ségeinken egyaránt. Ez a po­litika programot és perspektí­vát ad népünk minden osztá­lyának és rétegének, hazánk minden állampolgárának, te­kintet nélkül korára, nemére, nemzetiségére, és világnézeti meggyőződésére. Pártunk po­litikáját egy egész ország bi­zalma övezi. Tudjuk, milyen program mellett állunk, van mit támogatnunk, van miért küzd énünk. Ifjúságunk döntő többsége becsüli azt, hogy szo­cializmusban él. Tetteivel, munkájával bizonyítja elköte­lezettségét Ezzel természetesen nem akarunk idealizált képet fes­teni az ifjúságról. Jól tudjuk, hogy miközben a fiatalok túl­nyomó többsége tisztessége­sen tanul, dolgozik, felelősség- tudattal él, nem kevesen van­nak közöttünk munkakerülők, hanyag, felelőtlen, igénytelen emberek, a társadalom iránt közömbös, vagy éppen cinikus fiatalok. Akadnak olyanok is, akik szembekerülnek az álta­lánosan elfogadott és követett normákkal, nemegyszer tör­vényeinkkel. Mindezért ma már nem te­hetjük felelőssé a múltat. De az ellenünk irányuló propa­gandát is csak részben. Az alapvető okokat a társadalmi viszonyok ellentmondásainak (Folytatás a 3. oldalon.) Tegnap ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács — a pol­gári légi közlekedés fejlődése által támasztott új igényekre figyelemmel — törvényerejű rendelettel újraszabályozta a polgári repülést. A jogszabály a repülés biztonsága érdeké­ben minden légi járműre ki­terjedően meghatározza a lég­kör használatát, kötelezően előírja a légi járművek, biz­tonsági fölszerelések és be­rendezések előzetes típusvizs­gálatát, szigorú előírásokat tartalmaz a szakszemélyzet alkalmassági feltételeire. Meg­határozza a légi járművek nyilvántartásának módját, a repülőtér-használat és a repü­lésirányítás hatósági-rendésze­ti szabályait. A törvényerejű rendelet 1981. július 1-én lép hatályba, végrehajtásáról a minisztertanács gondoskodik. Az Elnöki Tanács ezután bírákat választott meg és men­tett föl, végül egyéb folyamat­ban levő ügyeket tárgyalt. Megnyílt a könyvhét Ä szép szó ünnepe Budapesten, a Belváros szí­vében, a Kristóf téren ünne­pélyes külsőségek között kez­dődött meg pénteken az 52. ünnepi könyvhét. A sereg­szemle nyitányán megjelen­tek: Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, Tóth Dezső; művelődési mi­niszterhelyettes, Garai Gábor, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára. Jelen voltak az er­re az alkalomra hazánkba ér­kezett külföldi írók és a ma­gyar irodalom képviselői. Borbély Gábor, az MSZMP V. kerületi bizottságának első titkára köszöntötte a megnyi­tó részvevőit, majd Cseres Ti­bor Kossuth-díjas író mon­dott beszédet. Izgatottan sürögtek a buda­keszi új művelődési ház mun­katársai tegnap délután: megnyitása óta az első nagy, megyei rangú rendezvénnyel, az ünnepi könyvhét megnyitó­jával „vizsgázott” a szép in­tézmény. Tegyük hozzá: je­lesre. Az ízlésesen dekorált épü­let praktikusan tervezett, több részre osztható emeleti nagy­termének újabb és újabb „re­keszeit” kellett megnyitni, ahogy jöttek, egyre sűrűbben, a. vendégek a nagyközségiből, a budai járásból és az egész megyéből. Őket, köztük Barinkai Osz- kárnét, az MSZMP Pest me­gyei bizottsága titkárát és dr. Csicsay Ivánt, a megyei ta­nács elnökhelyettesét dr. Ker- tai Tamás, a járási hivatal elnöke köszöntötte. Ünnepi beszédében Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vál­lalat igazgatója elmondotta: a könyvhét eszköze annak a ne­mes mozgalomnak, mely cé­lul tűzte ki, hogy otthonra leljen a könyv nemcsak a la­kásokban, de elsősorban az értelemben, a szívekben. Do- bozy Imre Kossuth-díjas író, az írószövetség elnöke hang­súlyozta: az irodalom legfon­tosabb vonulata napjainkban az, amelyik felvállalja társa­dalmunk lényegének magas színvonalú, művészi tükrözé­sét. Az ünnepség végén bemu­tatkoztak a jelenlévőknek a megnyitó íróvendégei: Gerő János és Tamás Menyhért. Műveiket, akárcsak valameny- nyi, a könyvhétre megjelenő újdonságot a már délelőtt megnyitott kis könyvtár ízlé­ses sátraiban árusították a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat munkatársai. G&df, DunamentS Tsz A kiválóak között Különösen a mezőgazdaság exportjához való , növekvő hozzájárulását, a gazdasági társulásokban élenjáró szere­pét emelte ki Kis Pál, a Ma­gyar Nemzeti Bank igazga­tója a gödi Dunamenti Tsz tavalyi tevékenységét méltató beszédében. A rendkívül di­namikusan fejlődő közös gaz­daság az elmúlt esztendőben 110 millió forintos nyereséget ért el, neve egyebek között a Dunavex Külkereskedelmi Társaság létrehozása révén országszerte is ismertté vált. A termelőszövetkezet jó munkája elismeréseképpen el­nyerte a Kiváló Szövetkezet címet. Az ebből az alkalom­ból megrendezett gyűlést a dunakeszi művelődési házban rendezték meg tegnap délelőtt. A legjobbak közé tartozást dokumentáló oklevelet Kis Pál nyújtotta át dr. Godla Istvánnak, a tsz elnökének. Az ünnepi eseményen megjelent Krima János, a váci járási pártbizottság első titkára. Stadler András, az MSZMP Pest megyei bizottságának munkatársa is. A TOT em­lékplakettet Dvoják Ferenc főkönyvelő kapta meg. Kiváló munkáért miniszteri -kitünte­tésben részesült Budai János betanított munkás. Gelencsér József szakmunkás, Dr. Gye- nes Levente főosztályvezető, Hantos Tivadar vezető köny­velő, Karpeta Bálint főágazat- vezető, Lánczi Kornél főosz­tályvezető, Piros Béla szere­lő és Szarvas Sándor szak­munkás. KOZELET Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táv­iratban köszöntötte Pen So- vant, a Kambodzsai Forradal­mi Néppárt Központi Bizott­ságának 1 főtitkárává történt megválasztása alkalmából. Ábrahám Kálmán építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter vezetésével delegáció vett részt Bukarestben a KGST építésügyi állandó bi­zottságának 51. ülésén. Megtárgyalták a monolit és előregyártott vasbetonszerke­zetek gazdaságos előállításá­nak lehetőségeit az ipari a mezőgazdasági és a lakásépí­tésben. i I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom