Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-05 / 103. szám
NAGYKŐRÖSI NAGYKC ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM,1103. SZÄM 1981. MÄJÜS 5., KEDD Segít a számítógép A város pénzével gazdálkodnak A személyi számok bevezetése segített A vállalati, szövetkezeti vagy az intézményi pénzgazdálkodásról valamilyen elképzelése többé-kevésbé mindenkinek van. Egyszerűen azért, mert a munkahelye pénzügyei iránt mindenki érdeklődik, hiszen ezektől függ borítékjának vástagsága. Az osztályon belül Az újságolvasók,' a tanácstagi beszámolókra járók legalább ennyire tájékozottak városunk pénzügyei dolgában is. Ez a nyílt várospolitikának köszönhető. Ma már ugyanis a város vezetésének egyetlen járható útja az, hogy a döntések minél több ember véleményére alapozódjanak. Ezért aztán gyakran kerülnek a nyilvánosság elé olyan adatok, melyekből azt olvashatjuk ki, hogy mennyit költ a város mondjuk az iskolákra, vagy mennyi lesz a fejlesztési alapja az idén, jövőre, vagy éppen a VI. ötéves tervben. A város rendelkezésére álló összegek alapvető felosztásáról — ezt is mindenki tudja —, a városi tanács dönt. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a város pénzeit pontosan, ki számolgatja, ki könyveli pénzforgalmát, s egyáltalán, ki gyűjtögeti ösz- sze a bevételeket. „Nyilvánvalóan a pénzügyi osztály meg az adóhivatal” — vélekednek sokan. A városi tanács szakigazgatási szervei között sem az egyiket, sem a másikat nem találjuk. Az illetékes, a keresett szakigazgatási egység ugyanis a városi tanács vb pénzügyi, terv- és munkaügyi osztálya. Mégpedig 1973 óta. Akkor vonták össje, a tanácstörvény 1972-es rendelkezéseihez igazodva, a korábbi szakigazgatási csoportokat. Azóta bebizonyosodott, hogy az átszervezés nem nélkülözte az ésszerűséget. A korábbinál lényegesen egységesebbé válhatott a pénzügyi tervezés és gazdálkodás, s az egységes osztály igen jó kapcsolatokat építhetett ki partnereivel. Köztük természetesen a lakossággal. Az itt dolgozók munkájáról a minap Falusi István osztályvezetőtől érdeklődtünk. Elsősorban azt firtatva, hogy miként osztották szét a feladatokat az osztályon belül, s mi a dolga az egyes csoportoknak. Nos, a hosszú nevű szak- igazgatási osztálynak négy részlege van. Ezek: a főkönyvelőség, a tervcsoport, a lakosság» adóztatási csoport és a munkaügyi hivatal. Ez a négy egység teljes egészében átfoghatja a városi tanács pénzgazdálkodási, fejlesztési és fenntartási tevékenységét és sikerrel birkózhat meg a munkaerőigények egyeztetésével, s az ehhez kapcsolódó szervezési feladatokkal. A tényleges gazdálkodó központ a főkönyvelőség. Tudnunk kell persze azt is, hogy a városi tanácsnak pontosan hét önállóan gazdálkodó költségvetési szervezete van, például az iskolák, egészségügyi intézmények, s egy ugyancsak önálló vállalata, a Városgazdálkodási Vállalat. Név szerint A főkönyvelőség tehát ezeknek az egységeknek a gazdálkodását irányítja és ellenőrzi. Ugyanakkor természetesen számon tartja a város bevételeit, s részt vesz minden olyan döntés végrehajtásában, melynek pénzügyi kihatásai vannak. Ilyen döntések például a fejlesztési tervek is. Ezek előkészítője, majd végrehajtásuk irányítója a tervcsoport. Természetesen ebben a részlegben nem csak lakásokról, óvoda. és iskolaépítkezésekről esik szó, hanem a pénzről is. A tervkészítés során ugyanis felettébb bonyolult közgazda- sági számításokat kell végezni. A név szerinti nyilvántartási adatok számát tekintve, vélhetőleg a lakossági adóztatási csoporté a pálma. Városunkban hozzávetőlegesen kilencezer adófizető polgár él. Akik magától értetődően nemcsak egyféle címen adóznak. Fizetnek ház-, gépjármű-, bor-, eb- és földadót, s végül községfejlesztési hozzájárulást. Ha mindent összeszámolunk, évi 26—28 ezer befizetési tételt kell nyilvántartásba vennie a csoportnak. A pénzügyektől legtávolabb Ajánlják a bimbóskelt A kiskertek újdonságai A kertbarátok klubja napokban tartott összejövetelén Sz. Tóth András, az Arany János Termelőszövetkezet kertészeti ágazatvezetője arról tartott előadást, hogyan tudnak minél jobb eredményt és minél több jövedelmet elérni a zárt- és kiskertesek. A nagyüzemi gazdaságok, a szakosítás folytán csak 4—5 féle növénnyel foglalkbznak, tehát sokféle termény előállítása a kiskertesekre vár. Fontos, hogy olyan árut igyekezzenek termeszteni, melyet könnyen és jól el lehet adni. Ezek közül amelyikre lehet, kössenek termelési szerződést. A fóliás termelőknek Nagykőrösön már kialakult a termelési profilja: tavaszi salátát, karalábét, hónapos retket és zöldhagymát termelnek. Ezek után másodterményként foglalkoznak a zöldpaprikával, a paradicsommal és az uborkával. A paradicsomból a kistermelők étkezési San-marsanó paradicsomot termeljenek, mert konzervparadicsommal a nagyüzemi gazdaságok ellátják a gyárat. Szabadföldi termelésre legjobban ajánlható a rögzített áras uborka, melyet első véleménynek lehet vetni, de jó másodvetésre is. Kifizetődőnek látszik paradicsompaprikát is ültetni, melyet az idén az Arany János Tsz már nem termel, mert a gyümölcsösök és a paradicsomtermelés lefoglalja a munkaerejét. Paradicsompaprika palántát május 20-ig az Arany János Tsz hosszúháti kertészetében a Vihar utcában lehet jegyeztetni, szálanként mintegy 40 filléres áron. San-marsanó paradicsompalántát csak az esetben árusít a szövetkezet, ha saját területének beültetése után marad ki palánta. Mindezek mellett természetesen termelni kell zöldborsót, zöldbabot, káposztaféléket, petrezselyemgyökeret és egyéb terményeket is. Nehéz megjósolni ugyanis, hogy mi lesz a legkelendőbb portéka. Saját fogyasztásra, a káposztafélék sorában sokan ajánlják a bimbóskelt, melynek finom bimbóit télen is lehet szedni. K. L. eső részleg a munkaügyi hivatal. Ebben az irodában foglalkoznak a munkakönyvek kiadásával, s ami sokkal fontosabb, legalábbis a város szempontjából, a munkaerőmozgás koordinálásával. Magyarán szólva az igények felmérésével, s ennek megfelelően bizonyos fokig munkaerő-közvetítéssel. Milyen közérzettel A végeredményben megszámlálhatatlanul sok adattal dolgozó pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály életében jelentős változásokat hoztak az elmúlt évek. A főkönyvelőség már korábban, a terv- és a lakossági adóztatási csoport pedig az idén tért át _ a számítógépes adatfeldolgozásra. Ezt az utóbb említett csoportnál, vagyis az; adónyilvántartás esetében, egyértelműen a személyi számok bevezetése tette lehetővé. A számítógépeket persze emberek kezelik, s a technikai könnyítés mit sem változtat azon a tényen, hogy városunk gazdálkodási feladatait továbbra is ennek az osztálynak a dolgozói oldják meg. S mitagadás, nem csekély mértékben tőlük függ az, hogy milyen közérzettel élünk Nagykőrösön. Pénzügyeinkre ugyanis valamennyien rendkívül kényesek vagyunk. Kovács Katalin Moziműsor 2001. Űrodüsszeia I—II. Színes tudományos-fantasztikus angol—amerikai film. Előadás csak 6 órakor. A stúdióteremben A sólyom nyomában. Színes magyarul beszélő NDK- film, fél 4-kor. Az egér és a macska. Színes, magyarul beszélő francia krimi, fél 6-kor és fél 8-kor. Széchenyi brigádok Várják a város lakóit is Háromszáz küldöttre készültek fel Igaz, a nagy esemény még várat magára, de a Nagykőrösi Konzervgyár és a MÁV- állomás Széchenyi Istvánról elnevezett szocialista brigádjait máris nagy ' munkában találtuk. — Miért ez a lázas készülődés? — kérdeztük a lelkes szervezőket, Fehér Györgyöt és Máté Józsefnét. — Hagyomány már, hogy az ország Széchenyi István nevét viselő szocialista közösségei 2 évenként találkoznak — mondták. A legutóbbi ilyen tanácskozás Sopronban volt, ahol a jelenlévő küldöttek a következő találkozó színhelyéül egyhangúlag a mi városunkat jelölték ki. — Ilyen előzmények után kezdtünk hozzá az idei találkozó megszervezéséhez. A rangos eseményt június 19— 21 között tartjuk meg. A tapasztalatcsere-tanácskozásra, mintegy 300 küldöttet várunk az ország különböző részeiből. — A sok vendég fogadása nem könnyű feladat. Gondjainkkal azonban nem maradtunk magunkra. A SZOT jelentős anyagi támogatással járul hozzá a rendezvény sikeréhez. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben pedig a szállást és az étkezést biztosítják. — Nagy segítséget kapunk a konzervgyártól is. Egyebek között vállalati autóbuszt a vendégek szállításához. Ezenkívül lehetőséget kaptunk arra, hogy az idelátogatók közelebbről is betekintést nyerjenek a gyár életébe, s megismerkedjenek az ott folyó munkával és a dolgozókkal is. Vetélkedőt szerveznek — Milyen programokat terveztek vendégeiknek? — Az első napon, vagyis június 19-én, délután 5 órakor dr. Novák László múzeumigazgató megnyitja a Szé- ohenyi-kiállííást az Arany János Múzeumban. Erre az anyagokat a nagycenki Széchenyi Múzeum és a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár adja kölcsön. Egyébként ez a kiállítás 2 hónapig várja a látogatókat. — Másnap küldöttértekezletet tartunk a konzervgyár bemutatótermében. Ezen a tanácskozáson szó esik majd a szocialista brigádok jelenlegi helyzetéről, feladatairól. Bízunk abban, hogy a tanácskozás hasznos és előremutató lesz. A terv szerint ekkor alakítjuk meg a Széchenyi Kört is. Vetélkedőt is. szervezünk, amelyen a versenyzőknek a XIX. századi magyar irodalomban kell jártasnak lenniük. — Ugyanezen a napon, este pedig a budapesti Vasas népi együttes műsorát tekintik meg vendégeink a Cifrakertben. A harmadik, egyben utolsó napon koszorúzási ünnepséget tartunk. Tervek szerint a konzervgyár fúvószenekara térzenét ad a Csobogónál. Persze, városnézésre is sort kerítünk. Méltó ünneplés — Munkánkhoz sok segítséget, szakmai tanácsot kapunk dr. Környei Attilától, a nagycenki Széchenyi Múzeum igazgatójától. Szeretnénk ösz- szejövetelünkkel méltóképpen megünnepelni Széchenyi István születésének 190. évfordulóját, s ezáltal is kifejezni tiszteletünket a nagy magyar hazafi, a nagy tehetségű ember, a katona, a politikus és a társadalmi reformer emléke iránt. Rendezvényeinken szívesen látjuk városunk lakóit is. K. K. Higiéniai napok A XIII. konzervipari higiéniai napokat az idén május 6- án és 7-én rendezi meg városunkban a Magyar Agrártudományi Egyesület Állatorvosok Társasága élelmiszerhigiéniai Szakosztálya, a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület konzervipari szakosztálya mikrobiológiai szakosztálya és annak higiéniai szakcsoportja, a Konzervipari Vállalatok Trösztje, a Konzerv- és Paprikaipari Kutatóintézet, a Nagykőrösi Konzervgyár MÉTE üzemi csoportja, az MTESZ Nagykőrös városi szervezete, valamint a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet. A tudományos tanácskozás május 6-án, szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskolában. A vendégeket dr. Bognár Gyula, a házigazda iskola igazgatója köszönti, majd dr. Mihalusz Ferenc, a Konzervipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója mond megnyitót. Az ezt követő teljes ülésen, majd a délutáni két szekciótanácskö- záson kilenc tudományos előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Másnap, csütörtökön délelőtt 10 órától ugyancsak kilenc érdekes témáról kapnak tájékoztatást a higiéniai napok résztvevői. Vereség - hazai pályán Üllő—Nagykőrösi Kinizsi 2-1 (2-1) Kinizsi: Vilcsák — Benkó, Dénes, Várkonyi, Orbán, Torma, Szabó T., Szőke, Farkas J., Kovács, Németh (Búz a szünetben). Támadólag kezdett a körösi csapat, de igazi gólhelyzet csak a 25. percben alakult, ekkor Farkas hosszú átívelését Németh a hálóba fejelte. 0-1. A 35. percben eldőlt a mérkőzés sorsa: a vendégek védelmi hibából egyenlítettek és kezdés után rögtön egy távoli jól eltalált lövéssel a vezetést is megszerezték. 2-1. Ezután a vendégcsapat az eredmény tartására törekedett. A 43. percben Farkas J. jó lövését a kapufa mentette. Fordulás után többet támadott a körösi csapat, de még az egyenlítés sem sikerült. A körösi játékosak nem tudtak idegeiken uralkodni, így Búz 15 perces játék után, Vilcsák pedig a mérkőzés végén a kiállítás sorsára jutott. Ezzel elveszett a remén/1 a feljebb jutáshoz, mert már most szinte lehetetlen, hogy az első négy között végezzen a csapat. Szerdán Hemádon MNK- selejtező mérkőzést játszik a csapat. Halványuló emlékek Talán megújul a Kutyakaparó A napokban kilátogattam a kocséri határban levő, régi, híres Kutyakaparó csárdába, melyet a Nagykőrös és Vidéke Áfész tart üzemben. Ebben az öreg csárdában az 1848-as szabadságharc előtti időben, megfordult és szép, szomorú verset írt róla Petőfi Sándor. Ünnepélyek Az. én gyerekkoromban, a jó öreg körösi tanítók is ki- kivitték a kis nebulókat ebbe a történelmi múltú öreg csárdába. Még én is láttam a vén lócát, melynek aljára az akkori korcsmáros szerint, Petőfi Sándor sajátkezűié® karcolta bele a nevét. Akkor még látszottak a nyomai az egykori föld alatti kijáratnak, melyen a mulató betyárok menekültek el, ha pandúrok tűntek fel a láthatáron. A többször leégett és újjáépített csárdában, ezeknek már semmi nyoma sincsen. A régi betyárvilágból emlékként már csak egy rozsdás mordály lóg a falon. A másik oldalon pedig egy tabló emlékeztet Petőfi Sándorra és a csárda múltjára. A tablót dr. Törös László tervezte, s Rácz József festőművész rajztanár készítette el. A műemlékké nyilvánított csárdát, néhány év óta Urbán János és Ádám Miklós vezeti, akik mindketten kocsériak. A nagykőrösi áfész igyekszik a csárdát karban tartani, és a vendéglátás színvonalát fejleszteni. Az arrajárók kényelmére a folyamatos nyitvatar- tást is megszervezték. Tehát sem a vendéglősökben, sem az üzemeltetőben nincs hiba, az utóbbi években mégis lanyhult az öreg csárda forgalma. Egyszerű a magyarázat, az előző években, a környékbeli városok és községek ifjúsági szervezetei és iskolái, a nagy költő emlékére gyakran rendeztek a csárdában ünnepélyeket, kirándulásokat, a vendéglősök pedig hangulatos ünnepi társas vacsorákat. Ezek lassan mind elmaradtak. Az idén március 15-én csak a kocséri Gábor Áron iskola tanulói vittek egy kis koszorút a csárda emléktáblájára. A csárdabeli rendezvények tartása is kiment a divatból. A csárdahelyiség ugyanis kicsi ezekhez, s az erre a célra szolgáló fedett színt a kocséri községi tanács és a tűzoltóság a tűzveszélyre való tekintettel elbontatta. Gyenge versek Az idők változását igazolják a csárda vendégkönyvének bejegyzései is, melyeket végigolvastam. Valamikor valóságos irodalmi értékek voltak a vendégkönyvek. A mostani vendégkönyvet 1973. január 1-én bocsátotta ki Antal Domonkos, a kocséri Hazafias Népfront elnöke és a nagykőrösi áfész igazgatósága. Olvasatain benne, hogy a járási KISZ-bizottság még abban az évben szavalóversenyt rendezett a csárdában. Ünnepelték Petőfi Sándort és jól érezték magukat a budapesti, nagykőrösi, ceglédi és szolnoki gimnazisták. Kedvesen emlékezik a csárdára a bécsi Bálint Ferenc, s az olasz- országi Reggióba való Katerina Lia. Az utóbbi években egyre fogynak a beírások, s csak néhány gyenge verset találtam. Hírnevéhez méltón Egyébként a vendégkönyv betelt, s újat kell kezdeni. Üj korszak kezdődik a Kutyakaparó csárda életében is. Az áfész ugyanis bérbe adja a csárdát. Május 13-án lesz a bérbeadási versenytárgyalás, most folynak a pályázók jelentkezései. Szeretnénk remélni, hogy a Kutyakaparó csárda az új megoldás után visszaszerzi történelmi múltjának szellemét, s ismét fel- virágzik. A legutóbbi években egy Tolna megyei látogatócsoport nevében dr. Kuti Zoltán magyar tanár ezt írta a csárda vendégkönyvébe: „Kívánjuk, hogy a csárda illetékesei, hírnevéhez méltó gondot fordítsanak a csárda fenntartásáMindnyájan ezt kívánjuk. Kopa László N. Kinizsi ifi—Üllő ifi 1-0 (1-0) Kinizsi ifi: Demeter — Dan- ka, Ember, Pesti Albert, Angyal, Bartha, Kisári, Dobos (Szigetvári), Lővei, Toricska, Abonyi. Góllövő: Toricska. Nk. Kinizsi ser.—Vecsés serd. 12-0 6-0). Nk. Kinizsi serd.—Monor 1-0 (0-0). Kinizsi serd.: Fercsi — Szabó, Nagy, Torma, Petrezselyem (Szigetvári), Szűcs, Gal- góczi, Szívós, Juhász, Boros (Pesti) Csapó (Sallai). A vecsési pályán gyenge ellenfél volt. Góllövő: Pesti 10, Juhász, Torma. Monoron szoros mérkőzései) megérdemelten győztek a körösi serdülők. Góllövő: Juhász. Csak gólkülönbséggel vezetnek a Ceglédi Vasutas serdülői, a hátralevő mérkőzések alapján még lehetőség van az elsőségre. Járási II. osztályú bajnokság Kőcser—Vecsés II 1-1 (1-1) Kocsér: Bállá — Fazekas. Petrezselyem, Laczkó, B., Kerekes, Herczeg, Podmaniczki. Nyolcvan percet a kocséri csapat támadott, sok helyzetet kihagyott, még 11-est is hibázott. Az első és második csapat találkozója volt. Így továbbra is a vecsési csapat vezet. Góllövő: Podmaniczki. P. S. Mai sportműsor Asztalitenisz Sportotthon, 18 óra: Műszakiak—Rokonok, Volán Kupa csapatverseny döntő mérkőzése. Kosárlabda Monor: Monori S'fe II—Nk. Pedagógus felnőtt női, MSE— Nk. Arany isk. úttörő leány és mini fiú megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Ifjúsági sporttelep, 14: Nk. Gimnázium—Váci Szakmunkásképző, megyei diák bajnoki helyosztó visszavágó; 18: TRAKIS—21-es Volán; Vági lakótelepi pálya, 18: Vági-ltp. —Kossuth ltp, kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. Anyakönyvi hírek Született: Káplár Balázs és Patonai Hilda: Balázs; Csákó Ferenc és András Erzsébet: Tibor és Erzsébet; Ádám László és Bognár Irén: Izabella; Fitos Ferenc és Dombi Mária: Ferenc; Mohácsi György és Kovács Zsuzsánna: Mónika; Székelyhídi József és Hatvani Éva: József nevű gyermeke. Házasságot kötött: Becze Pál és Ivanics Rozália; Andó József és Búkor Katalin. Meghalt: Szalai Jánosné Urbán Piroska (Arany János u. 5.); Flórián Magdolna (Táz- erdő dűlő 57.); Hegedűs Antal (Baracsi u. 39.); Balta Mihály (Zöldfa u. 13.). ISSN 0133—3108 (Naaykrtröoi Hírlap 1 \