Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-31 / 126. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXin. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM 1981. MÄJUS 31., VASÁRNAP A bizalmiak fontos szerepe Segítőtársakra találtak Bizonytalanság után kedvező változások Import helyett itthon Az UNITECHNÍKA ipari szövetkezet sülysáp! részlegében fél­automata gépeken öntik a savas akkumulátorok ólomlemezeit Korábban ezeket az alkatrészeket importból kellett behozni. Barcza Zsolt (elvétel* Túl az osztályvizsgákon Csábítójuk: a tudásvágy Ősszel új tanulókkal folytatják Rákosmezeje Tsz Mozgó könyvárusítás Több (éves hagyománya van már a maglódi Rákosmezeje Tsz-ben ,az ünnepi könyvhét alkalmából rendezett mozgó könyvárusításnak. Az idén is megszervezték az akciót, péntektől a tsz által e célra biztosított kis teher­gépkocsik könyvekkel meg­pakolva járják a munkahe­lyeket, s keresik fel a dolgo­zókat, árusítják a könyvhét­re megjelent újdonságokat. A szervezők és árusítók ezút­tal is az ifjúkommunisták. A mostani könyvheti vásár két dologban tér el az elmúlt éviektől. A szövetkezetben a legalább 200 forint értékben vásárolt könyv esetén a tsz- dplgozók 20 százalékos ked­vezményt kapnak. Ugyanakkor a könyvárusí­tás nem csupán a termelő- szövetkezet területére, illetve munkahelyeire korlátozódik, hanem kiterjed a központi te­lepre, Maglód, Gyömrő és Ecser községekre is. Kulturális program Gyomron, gyermeknapi ren­dezvények, 14-től: aszfalt­rajzverseny, 16-tól: vidám mű­sor. Holnap: az ünnepi könyv­hét megnyitója, Monoron, a moziban, 16-tól: A kétéltű ember, 18-tól és 20-tól: Kicsi a kocsi, de erős. Holnap, 15- től és 17-től: szabás-varrás tanfolyam, 17-től: asztalite­niszedzés (a sportszékházban), 18-tól: kertbarátkor foglal­kozása, 18.30-től: kondicioná­ló torna. A moziban, 16-tól: A kis gömböc, 18-tól és 20-tól: Gengszterek sofőrje. Pilisen, 18-tól: ifjúságiklub-foglalko­zás, a moziban, 17.30-tól és 19.30-tól: Ékszerráblás fényes nappal. Hétfőn, 16-tól: a Csepp I—II., irodalmi színpad, 17- től: az asszonyklub; 18-tól: a díszítőművészeti szakkör fog­lalkozása. A moziban, 17.30- tól és 19.30-tól: Egy kis in­dián. Sülysápon, hétfőn 15- ■ tői: a fotószakkör összejöve­tele (az 1. számú iskolában). Voesésen, hétfőn 17-től: a ga­lambász-; 18-tól: a kertbarát­kör foglalkozása. A közalkalmazottak szak- szervezete járási bizottságá­nak bizalmi testületé ülésezett a hét végén. A vezető testü­let jog- és hatáskörébe tar­tozik a helyi szakszervezeti csoportok tevékenységének áttekintése, ellenőrzése. Ezúttal a vecsési csoportok beszámoltatására került sor. Bakk Gedeonné, szakszerve­zeti főbizalmi terjesztette elő a jelentést, mely a közel öt­száz fős alapszervezet egyik legnagyobb, kilencvenkét ta­got számláló tagcsoportjának mindennapjait, eredményeit és gondjait tartalmazta. Gyorsabban, jobban 1977-től a közművelődési dolgozók is a közalkalmazot­takhoz tartoznak, szerteágazó, sokrétű szempontok alapján kellett összeállítaniuk a meg­vitatásra kerülő beszámolót. Mint elhangzott: a szak- szervezeti csoportok állami munkát segítő tevékenysége egyre fejlődik, a népszámlá­lásban, a népességnyilvántar­tásban, a tanácstagi beszámo­lók során, a tervfeladatokban, s a mindennapi államigazga­tási munkában is az tapasz­talható, hogy gyorsabb, szak­szerűbb a munka. Az új szakszervezeti vá­lasztásokat követő, kezdeti kőzés, az Abony—Üllő össze­csapás ígérkezik érdekesnek. Az üllőiek eléggé szeszélye­sen szerepeltek az utóbbi 5— 6 fordulóban, s ma is nehéz .niadat előtt állnak, az ott­honában mindig veszélyes, s még veretlen abonyiak ellen. A papírforma döntetlenhez közelálló eredményt ígér. Az élen álló vecsésiek otthonuk­ban fogadják a mendeieket, s biztos esélyesnek látsza­nak. Ugyancsak otthon ját­szik az albertirsai együttes, s bizonyára megszerzik a két pontot Péteri ellen. A mono­nak Nyáregyházára utaznak, s ha győznek, már nem le­het elvenni tőlük a 4. helyet. Hazai sikert ígér a Gyömrő —Ecser, a Nagykőrös—Mag­lód és a Ceglédbercel—Törtei találkozó. A dánszentmikló- siak viszont Köröstetétlenröl is győzelemmel térhetnek ha­za, ha megismétlik elmúlt he­ti jó játékukat. A 11. osztályú és serdülő bajnokság már befejeződött, az előbbi csoportban a Ve- csés 11., az utóbbiban a Ceg­lédi VSE szerezte meg a baj­noki címet. A tabellák végle­ges állását a jövő héten kö­zöljük. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Hal­mi telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Laczkó Pál Maglód, Dózsa György u. 7. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reg­gel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes ál­latorvos címén. bizonytalanságot a stabilitás váltotta fel, helyükön vannak a tisztségviselők. A bizalmiak kapcsolata a tanácsi vezetők­kel jó, jól érvényesül a párt- irányítás, javult a munkafe­gyelem. Jól példázza ezt a Goldmann György nevét vi­selő tanácsi munkakollektíva, amely tavalyi munkája ered­ményéül oklevelet kapott, a központi konyha munkakol­lektívája pedig másodízben nyerte el az idén a szocialis­ta címet Sokat javultak a munkafel­tételek, s a munkavédelem helyzete is kifogástalan. Emelkedett a bérezés szín­vonala, nőttek a fizetések, s bár esetenként tapasztalható még bérfeszültség, ezek ki­küszöbölésére törekednek. Megfelelő a jutalmazáspoli­tika, a differenciálásnak ha­tározott jeleivel találkozni Ve­csésen. A szakszervezeti bizottság sokat foglalkozott az érdek- védelemmel, a dolgozók anya­gi és szociális helyzetének javításával. Mint megállapí­tották : a jelenlegi állapot Ve­csésen kielégítő. Humánus változtatás A tanácsnál most zajlik az apparátus stabilizálódása. Hu­mánusan, de igényesen vál­toztatni, megerősíteni a szak­mai apparátust — ez volt a cél, s megvalósításának ered­ményei máris érezhetők. Megfelelő a szakmai és po­litikai képzés, jó a munka- kapcsolat a tanácsi, s az szb járási vezetőivel is. A vecsésiek jól dolgoznak — summázták az ülésen részt — Még ennyit várakozni! — Az ember szinte belebetegszik ebbe az ácsorgásba — mondja egy fiatalasszony mellette álló társának. Színhely: a Monori Járási Rendőrkapitányság fo­lyosója. Akik várnak — lehet­nek vagy harmincán — útle­vélért állnak sorban. Vagy újért, vagy értvényesítésért ke­resték fel a rendőrség igazgá- tásrendészeti osztályának út­levél részlegét. Belépve a szobába, megle­pő kép fogad. Barátságos, halk szavú fiatalasszony türelme­sen, minden részletre kiterje­dően ad felvilágosítást az ügy­feleknek. Ű nem ideges, és ami legalább olyan fontos — gyors és udvarias. Sima Istvánná előadó intézi az útlevélügyeket a monori rendőrkapitányságon. B. A. Vecsésről jött útleve­let váltani. Először utazik kül­földre, az úticél Csehszlovákia. — Jó lenne, ha már a jövő héten csütörtökig megkapnám az útlevelet. A postagalamb­jaimat viszem versenyre, el kell kísérni a szárnyasokat. Szinte esdeklő hangon kéri az ügyintézőt, hogy ezúttal te­kintsen el a kéthetes intézési határidőtől. — Rendben van. Egy hét múlva bejöhet az útleveléért — hangzik Sima Istvánné vá­lasza. vevők. Szakszervezeti életük eleven, tartalmas, színes. Házi ünnepségeiknek, kö­zös kirándulásaiknak, szín­ház- és múzeumlátogatásaik szervezettségének híre van. Rendszeres, jó kapcsolatot tar­tanak nyugdíjasokkal, s a gyesen lévő kismamákkal. Bakk Gedeonné főbizalmi, aki több évtizede dolgozik a mozgalomban, jól irányít, s jó segítőtársakra talál. Védnökség A bizalmi testületi ülés utolsó napirendjeként hang­zott el: több ezer forint gyűlt össze a mozgássérültek támo­gatására. A maglódi nagyköz­ségi tanács Váci Mihály kol­lektívája kezdeményezte a se­gítségnyújtást, a járási szb átvállalta a védnökséget, s a tanácsi dolgozók nagy többsé­ge egynapi keresetét ajánlot­ta fel a mozgássérültek meg­segítésére. K. Zs. Ma utoljára Játékok - gyerekeknek Gazdag választék Népszerű volt, a monori könyvesboltban a gyermek­nap alkalmából rendezett kedvezményes játékvásár. Mint megtudtuk, ma, va­sárnap is nyitva tartanak, s 20—30 százalékos árenged­ménnyel kínálják a játéko­kat, azoknak a szülőknek, akiknek eddig nem jutott ide­je vásárolni. Űjabb kopogás az ajtón, két 15 év körüli lány a következő ügyfél. Jugoszláviába szeretné­nek utazni a nyári szünetben turistaként. Az útlevélkérő­lapot azonban hiányosan töl­tötték ki: hiányzik a két szülő aláírása és beleegyezése, vala­mint a két tanú neve. Mert ilyen útlevélkérelemhez ezek is szükségesek. Kissé csalódottnak látsza­nak. Lehet, hogy otthon a szülők nem is tudtak utazási szándékukról? Lehet, hogy ott­hon azt mondták, hogy csak a Balatonhoz mennek? Lehet. S vajon aláírják-e az útlevelet? Nem felelőtlenség-e két lány­gyereket kiengedni Jugoszlá­viába? Csupa kérdőjel. — Ilyen esetben a döntés fe­lelőssége a szülőké — mondja a másodpercnyi szünetben Si­ma Istvánné. — Nem vagyok maradi, de én nem engedném el egyedül őket külföldre. Ismét nyílik az ajtó: Idősebb házaspár lép be. Romániába szeretnének utazni rokoni es­küvőre. — Miért ilyen későn jöttek? — kérdezi az útlevélelőadó. — Csak három napra me­gyünk, , tegnap kaptuk a meg­hívót az esküvőre — válaszol a férj. Az előbb és most is megértő A nagykátai Damjanich Já­nos Gimnázium és Szakközép- iskola egyik kihelyezett rész­lege Gyömrőn, az 1. számú (központi) általános iskolában működik. A közelmúltban a harminchat végzős növendék részvételével tartották meg a ballagási ünnepséget. Ám ün­neplésre nem sok idejük ma­radt a felnőtt tanulóknak, hi­szen azóta már túl vannak az év végi osztályvizsgákon is. ★ Somogyi Ferenc tagozatve­zetőtől, aki egyben az 1. szá­mú általános iskola igazgató­ja, megtudtuk, hogy általában jól felkészült hallgatók jelen­tek meg az osztályvizsgákon. Persze, a neheze még hátra van, hiszen június 1-én és 2-án lesznek majd az írásbeli, június 26-án, 27-én pedig a szóbeli érettségi vizsgák. A tagozatvezető örömmel szólt arról, hogy a munkahe­lyek támogatták dolgozóik to­vábbtanulási szándékát, biz­tosították a tanulmányi sza­badságot. A legtöbb tanulóról véleményt és jellemzést is kértek. Mindez azt bizonyítja, hogy érdemes a szakmunká­sok szakközépiskolájába beirat-1 •kozni. Szeptemberben újabb osztály indítását tervezik. Ehhez azon­ban elengedhetetlenül szüksé­ges, hogy legalább harmincán jelentkezzenek. Várják azok jelentkezését, akik szakmukás­a válasz. Az utazás előtti nap­ra — jövő hét csütörtökjére — kész lesz a Romániába szóló útlevél. — Aki először kér útlevelet, annak a szocialista országok­ba (Lengyelországba, Csehszlo­vákiába, Bulgáriába, NDK-ba és Romániába) két hét alatt készítjük el az okmányokat — mondja Simáné. Szükséges hozzá egy útlevélkérő lap, egy 4X4-es fénykép, 150 forintos okmány bélyeg és egy válasz­boríték (megcímezve) nyolc­forintos bélyeggel ellátva. Az ilyen útlevél öt évig érvényes. A Szovjetunióba és Jugo­szláviába, valamint a nyugati országokba általában egy hó­nap alatt adjuk ki az útlevé­lét. Közben szinte ötpercenként cseng a telefon, sokan munka­helyükről érdeklődnek útlevél­ügyben. Fiatalasszony következik. Mint mondja, elvált a férjétől, szeretné kiskorú gyermekét is magával vinni Jugoszláviába. Ehhez azonban szükséges a volt férj — a gyermek édes­apja beleegyezése, valamint két tanú aláírása is. A hölgy csalódottan távozik. — Ezt nem is tudtam — jegyzi meg egykedvűen. Cseh Kálmán rendőr őrnagy, bizonyítvánnyal rendelkeznek, illetve a kétéves nappali gyors* és gépíróiskolát elvégezték. Jelentkezni lehet Somogy. Ferenc tagozatvezetőnél a köz­ponti iskola igazgatói irodájá­ban június 15-ig, naponta 8- tóű 17 óráig. A jelentkezéshez csak a szakmunkás-bizonyít­vány bemutatása szükséges. ★ A tagozatvezető és a tanári kar, akik fáradtságot nem is­merve látták el feladatukat — sok segítséget kaptak a nagy­községi pártbizottságtól is — várja a nők és férfiak jelent­kezését a szeptemberben induló első osztályba. G. J. Monde Tanfolyamok Kellő számú jelentkező ese­tén, a mendei Petőfi Sándor Művelődési Házban személy- gépkocsi-, motorkerékpár- és segédmotorkerékpár-vezetői tanfolyamot szerveznek. A je­lentkezőket várják június, július és augusztus hónap* ban. Amennyiben elegendő jelentkező lesz, a tanfolyam szeptember 10-én kezdődik. az igazgatásrendészeti osztály vezetője mondja: — Már április közepétől tart az útlevélkérési ostrom. So­kan indok nélkül sürgetik, hogy intézzük el minél előbb útlevelük kiadását. Nekünk két hét az intézési határidő, s ettől csak indokolt esetben tu­dunk eltekinteni. Előfordul olyan eset is, hogy néhány an már a vasúti jegyet is megvá­sárolják, s utána kérik az út­levelet. Télen viszonylag keve­sen fordulnak hozzánk, pedig akkor több idő lenne az ügyek intézésére. Egyébként a nyu­gati országokba a Pest megyei Rendőrkapitányság adja ki az útleveleket, a kérelmet is ott kell benyújtani. — Nálunk mindennap — szombat és vasárnap kivételé­vel fél 9-től 12 óráig lehet út­levélkérelmet beadni. Arra kérjük ügyfeleinket, hogy ide­jében jelentkezzenek, s akkor kevesebb lesz a sorbanállás. S még valamit: tartsák be a vám- és devizaszabályokat, ellenkező esetben ugyanis vissza is vonhatjuk a szabá­lyokat megszegők útlevelét. Erre pedig, úgy vélem, nincs szüksége senkinek/ Egy délelőttöt töltöttünk el az útlevél részlegben. Megál­lapíthattuk: a rendőrség meg­felelően szolgálja az állampol­gárok ügyét. Most már jogos az igény, mindenki idejében gondolja meg, mikor akar kül­földre utazni, s ne legyen rest idejében kiváltani az útlevelét. Gcr József ISSN 0133—2631 (M*n*rl Hírlap) Mai fodajánlatunk Kiesési rangadó Pilisen A megyei labdarúgó-baj­nokságban kiütéses vereséget szenvedett az elmúlt vasár­nap a pilisi gárda. Sok esé­lyük ugyan nem volt az egy­kor szebb napokat is látott Dunakeszi csapatának ottho­nában, a 7-0-ás vereség azon­ban mindenkinek meglepe­tést okozott. Ma délután re­mélhetőleg feledtetik a múlt heti fiaskót, otthonukban fo­gadják az utolsó helyezett perbáliakat. Mindenképpen győzelmet várunk a pilisiek­től, akik ezzel bebiztosíthat­ják bennmaradásukat a me­gyei bajnokságban. Veszélyben vannak a süly- sápiak is, hiszen 22 ponttal je­lenleg a 16. helyen állnak. A mai fordulóban az ifjú város, Érd csapatához látogatnak, s kevés reményük van a pont­szerzésre. Ügy tűnik, nekik is otthonukban kell majd bebiz­tosítaniuk a bennmaradást. Hajrájához érkezett az ösz- szevont járási labdarúgó-baj­nokság is. Az elmúlt hetek­ben szinte minden fordulóra akadt néhány rangadó, ma azonban csupán egyetlen mér. Orvosi ügyelet a járásban Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyömrőn: köz­ponti ügyelet (Steinmetz kapi­tány u. 12., telefon: 26.), Mo- noros, Monori-erdőn, Csév- haraszton, Vasadon és Péteri­ben: központi ügyelet (Mono­ron, az egészségházban), Mag­lódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügye­let (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Üriban: dr. Papp Ágoston (Sülysáp), Üllőn: dr. Utazni szeretnénk... A nyár eleji ostrom kezdetén Az elhatározás még nem elegendő * * 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom