Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-27 / 122. szám
1981. MÁJUS 27., SZERDA "é/Ps V sJurhw Növény génbank T ápiószelén Évtizedekig életképesek Az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérlett Intézet agrobo- tanikai központjában, Tápiószelén mintegy harmincezer zöldség- és szántóföldi növényfajta van. A VI. ötéves tervben az intézet fö feladata a szántóföldi és zöldségnövények génbankjának fejlesztése, összegyűjtik a hazai alapanyagokat és egyben megőrzik a már elismert fajtákat. A magok életképes tárolása megfelelő szárítás és hűtés után több évtizedig is lehetséges. Az intézet a KGST-orszagokkal is kapcsolatot tart. Legény Erzsébet a holland gyártmányú hűtőkamrában tárolt mintegy kétezer fajta bab elállóságát ellenőrzi Bencsik Jánosné, Czakó Margit és Kiss Lászlóné a búza úgynevezett tulajdonságfelvételével foglalkozik. Az intézetben csaknem ezerkétszáz tétel búzát termesztenek őszi és tavaszi vetésben, egymás mellé ültetve, azért, hogy megállapítható legyen melyik a fagy tűrő fajta Együttműködés Közös a kockázat öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat hét konfekcióipari vállalattal, illetve szövetkezettel. A megállapodás értelmében ezentúl az LSZV szovjet megrendelésre gyártott Trapper és Weekend anyagait a szegedi és a salgótarjáni ruhagyár, a Carbon és a Mohácsi Könnyűipari Vállalat, valamint a Minta Női Szabó Ktsz, a Heves megyei Ruházati Szövetkezet, a Debreceni Minőségi Szabó Szövetkezet konfekcionálja. Ez évente 8 millió rubel értékű, 2 millió négyzetméter Trapper és Weekend szövet farmeranyag öltözékké való feldolgozását jelenti. Az együttműködés közös kockázatvállaláson alapszik, s minden résztvevő számára kötelező feladatként jelöli meg az önköltség csökkentését. A szerződésben megfogalmazták azt is, hogy a jövőben közös piackutatást végeznek. Tervezik, hogy a szovjet exportkínálatot a szafari típusú öltözékekkel gazdagítják. Hatmillió hektó ZöBdaSmaital Az idén várhatóan 10—15 százalékkal növekszik az üdítőital-fogyasztás, s eléri a fejenkénti 56—57 litert. Az üzemekben összesen mintegy hatmillió hektoliter italt palackoznak. Ahhoz, hogy az ellátás a nyári melegben is folyamatos legyen, több helyen bővítik a kapacitást. Vácott például az elavult gépsorokat cserélik fel korszerűbbekkel. A felmérések szerint a fogyasztók mindinkább a hazai alapanyagból készült üdítőket kedvelik, ezért fokozzák a szőlő, alma, málna és fekete- ribizli szénsavas üdítők gyártását. Több vállalat kísérletezik a kalóriaszegény üdítő italok kialakításával. Vállalkozó kedvű solymáriak Biogázhoz — műanyag tartályok a PEMÜ-ből Hárommillió körülire becsülik napjainkban a hazai mezőgazdasági nagyüzemek állatállományát. Az istállókban keletkezett trágya pedig lehet vagy 30 millió tonna egy évben. Nem -csupán az a kérdés, miként oldható meg ekkora mennyiség folyamatos elszállítása, hanem az is, hová helyezzék el, és hogyan akadályozzák meg a jelentős mértékű környezetszennyezést. S még valami: a termőtalaj feljavítására — szerves trágyával — egyre nagyobb szükség lenne. Nem véletlenül került tehát az utóbbi években ismét napirendre egy már-már feledésbe került lehetőség: a biogáztermeléses trágyakezelés. Bár Magyarországon próbálkoztak már biogáztermeléssel — a 60-as években négy telepet állítottak fel kísérleti jelleggel —, olcsóbbnak tűnt, ha a magyar szakemberek ezúttal nem kísérletezgetnek, hanem határainkon tűi néznek körül. A választás a nyugatnémet Chemotechnik cégre esett, amely megfelelő ajánlattal állt elő. Így jöhetett létre tavaly velük, a Nádgazdasági Külkereskedelmi K/t-vel és az Energiagazdálkodási Intézet agroenerge- tikai főosztályával az AG- REXCO gazdasági szerződés. Ennek értelmében a Nádex megvásárolta a Chemotechnik- től a biogáztelepekhez szükséges műanyag tartályok gyártási eljárását — százezer márkáért — a nyugatnémet partner pedig vállalta 50 tartály megvételét — 450 ezer márkáért — 1981-ben. Újító-vállalkozó kedvéről és rugalmasságáról közismert már országszerte a PEMÜ. A licenc alapján Solymáron kezdik meg a 12—15—18 köbméteres hegesztett műanyag tartályok gyártását, amihez a Chemotechnik díjmentesein szerszámokat is küld. Hol tart ma a téma? Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság segítségével már tavaly beszerezte a PEMÜ — egy szintén nyugatnémet cégtől — azt a lemezgyártó sort, amellyel a tartályokhoz használható anyagot állították volna élő. Ám miután az műszakilag nem bizonyult megfelelőnek, tavaly decemberben vissza kellett küldeniük. Az újabban megrendelt berendezéseket — természetesen már egy másik vállalattól — azonban csak az idén októberre ígérték. Így, hogy a tervezett program kútba ne essék, más megoldást keres' nek. Ügy határoztak a PEMÜ- ben, hogy míg maguk nem tudják előállítani a lemezt, megpróbálják importból beszerezni. Ez ugyan devizába kerül, de mint mondják, így is megéri a népgazdaságnak. Dodó Györgyi Áporkai képek Kis falu - nagy ambíciókkal Áporka. Aránylag kicsi, úgy 1100 lelkes falu a ráckevei járásban, közel a Dunához. Társközség. E fogalom sokakban, bennem is, bizonyos séma szerinti gondolatmenetet indít el. Lakosok sértődöttségét, irigységét a székhelyfalura, fokozódó közönyt saját településük ügyeiben, lassú elvándorlást és gyors indulatokat. Mindezek, sajnos, tényeken és gyakori példákon leszűrt általánosítások. Hogy Áporka más lenne? Próbáljuk meg felderíteni. Képek menet közben Fut a kocsi. A házak nagy kertjeiben fóliasátrak kazlai csillognak a napon. Végig az utcán új betonoszlopokon lámpák tucatjai, a közvilágítás higanygőzizzót keretező fémernyői. Kerékpárok erdeje az iskola előtt, a hosszúra nyúló falu abszolút tömegközlekedési eszköze, a legkisebbeknek is. Emeletes fehér épület, felirat nem, csak a csukott ajtó mögött meghúzódó, februári plakát jelzi: ez a művelődés háza lehet. Szép kis bolt, mini ABC-nek titulálva, belül árutömeg, városi előítéletekkel, romantikus faluképzettel megvert ember számára kedvesen meghökkentően: mandarin-, almasamponok, habfürdők hadrendje az egyik pulton. Az iskola tetején csúsznak a cserepek, a ' tódott-fódott termekben olajos padlón imbo- lyognak a gyerekek, a biztosíték kivág, szinte rendelésre, igazodva a vendégnek szánt információt a padlásvezeték katasztrofális állapotáról. Belül, az udvaron, ritkán látható tempóban építkeznek, emeletnyi mély alap a leendő kazánnak, a teljes felújítás után nem udvarvégi mellékhelyiség és bűzlő olajkályha jelenti a komfortot. A Patyolat-buszról idős néni kászálódik lefelé. Hogy az unokák, vagy (legyőzve esetleges ellenérzéseit a nagyüzemi tisztítással szemben) saját holmiját adta be a pucerájba, kideríthetetlen. Kommentár a képekhez _ ígéri szegény falu volt Áporka, jórészt cselédek lakták. A huszonnyolc cselédház közül az utóbbi öt évben tizennégyből költöztek ki, különböző kedvezmények is segítették őket az új otthon megteremtésében. Az itt élők többsége a Kiskun Tsz-ben dolgozik, mások a Petőfiben, az is kiskunlacházi központú, néhányan eljárnak a Csepel Autóba, a Pestvidéki Gépgyárba. Pest felé jó á közlekedés, és — mondják — majd minden második házban van kocsi. A fóliás zöldség jól fizet, aki teheti, viszi a Bosnyákra, de van felvásárló, helyben is. Annak idején bizony volt morgás, félelem. Nemcsak a tanácsokat vonták össze, de a helyi tsz is beolvadt. Amikor azután az iskolát is körzetesí- leni akarták, nagyon elkeseredett mindenki. Úgy érezték, leírták őket, teljesen. Ma már ez a gondolat anakronizmus. Oka: nem kerültek hátrányos helyzetbe. Ez így persze túl szép, túl frázisos és túl egyszerű. De. Bárkivel beszéltem, úgy véli, soha nem jutottak volna annyi mindenhez, ha önállóak ugyan, de pénzben (közpénzben természetesen) szegények maradnak. Már közvetlenül az összevonás után elkészült az óvoda. Sokan nagyzolásnak tartották, minek ekkora — kérdezték. Kovács József né, az óvoda vezetője mutatja: mára teljesen kinőtték. A kis, modern, csinos ABC vezetője, Pólya Pál, a hűtőpultokra büszke, és ha panaszkodik, leginkább a virslit, párizsit hiányolja, meg a nyári, mintegy '500 üdülővel megszaporodó község húsellátását kevesli. Csak rossz álmában él az emlék, amikor a bolt elődje, a rozoga épület, elunta a terheket és lazan összerogyott. Szerencsére akkor, amikor nem volt bent senki. Feith János nemcsak mint iskolaigazgató, de alapszervezeti párttitkárként, Kovácsné pedig most népfrontelnöki minőségében is büszkélkedik. Joggal. Az életveszélyes állapotú iskola rekonstrukciójára az egész falu megmozdult. A szó szoros értelmében ott dolgozik apraja-nagyja, az elsős kisunoka és a nagypapa. Meg azok, akiknek senkijük sem járt a suliba. Egy hónap alatt annyit építettek, hogy máshol fél év sem elég rá. A krónikás fél a túlzás veszélyétől, mégis megkockáztatja: Ilyen lelkesedést, ekkora munkát kevésszer látott. A munka természetesen az embereké. Neveket sorolni igazságtalanság, mert mindenkiét nem lehet. Éppúgy emlegetik Vásárhelyi Zsig- mondot (aki magától értetődően engedte, hogy az iskola melletti szép kertjén keresztül szállítsák az építőanyagot), mint Kovács Antalnét, a HNF Pest megyei Bizottságának titkárát (aki mint a község megyei tanácstagja segített sokat). Komár Lászlót, a kiskunlacházi közös tanács elnökét (aki évek óta tettekkel oszlatja a gyanakvás kö| Az alábbi beszámoló írója az Anr | tarktisz jégmezőin állítólag egy is- = meretlen néptörzset fedezett fel, s a 5 néptörzs lakta területet Sudlandnak | nevezi. Ott szerzett élményeiről tá- = jékoztatja ismét olvasóinkat. Parazsat érdemelnék a nyelvemre, ha bármi rosszat mondanék a sudlandiak- ra. Van azonban egy olyan szokásuk, amely nálunk a tiltakozás meg-megújuló hullámát váltaná ki, éspedig a szesz- ivás. öreg sudlandiak ajkáról hallottam a legendát, miszerint a múlt században valami részeges hittérítő pap vetődött közéjük egy kutyaszán szeszes itallal. A sudlandiak türelmesen meghallgatták a kótyagos hittérítőt, majd a tengerbe vetették. Aztán megették a kutyáit, s végül megitták az italát. Ez utóbbit annyira megkedvelték, hogy később cserekereskedelmükben a rum és a konyak beszerzése került az első helyre. Az utóbbi években már a munkahelyükön is ittak a sudlandiak, s közben azt kiabálták, hogy juhu-juhuhujujuj!, ami sudlandi nyelven az öröm legmagasabb fokát jelzi. Az egyik sudlandi vállalatnál, ahol megfordultam, a legfőbb vezető kiadta az utasítást: ezentúl a munkahelyeken munkaidőben tilos az italozás! Az utasítást tartalmazó jéglapokat mindenki eltette. Ennek az utasításnak a végrehajtását értékelte az a tanácskozás, amelyen szerencsém volt részt venni. MintSudlandi krónika JS 1zeóz hogy vendég voltam, sudlandi szokás szerint konyakkal koccintottunk, majd Ping Ving üzemvezető emelkedett szólásra. — Az utasítás időszerűségéhez nem férhetett kétség! — kezdte szavait. — Már korábban is kiadhattuk volna! Hanem elnézést, úgy kapar a torkom, igyuk már meg, ami itt kotyog a palack alján. Egészségünkre! Szóval, ott hagytam abba, hogy ennél időszerűbb utasítást ki sem lehetett volna adni! — Lassabban a lelkesedéssel! — pattant fel Lári Fári, a fókanyúzók irányítója. — Az igazság ugyanis az, hogy egyesek még ma is megfeledkeznek magukról és erről a kitűnő utasításról, s munkaidőben is isznak. Ha erre gondolok, majd szétvet a düh! Töltsünk még egy pohárral ebből is, szomjúság ellen ez a legjobb! Megint ittunk, s Lári Fárinak igaza volt: nem éreztük már a szomjúságot... annyira. Tuty Muty, a fókákat figyelő és nyilvántartó csoport vezetője kért szót, s amíg beszélt, újra megtöltötte a poharakat. — Ismertek barátaim, tudjátok, hogy a szép szó híve vagyok. De tegnap is mi történt? Megyek az irodákon át és látom, isznak. Mondom: ne igyatok, kedves beosztottjaim, hiszen látjátok, most én sem iszom! Jöjjön, főnök, azt mondja az egyik beosztottam. Horp névnapját ünnepeljük. Nem akartam megbántani őket, Ittam Velük egy pohárral. Aztán megint egyet, aztán megint. Azt se tudom, hogy vittek haza. Pedig tudják a mihasznák, hogy nem szabad inni, de ha az ember a lelket kibeszéli magából, akkor is isznak. Egészségünkre! Megint lehörpintettük, ami a pohárban volt. Ekkor Gorin Goba, a fókamáj pácolók csavaros eszű vezetője kezdett töltögetni, s közben a személyes példamutatás erejéről tartott meggyőző beszédet. — Nálam bizony nem iszik egyetlen beosztott sem munkaidőben! — hangoztatta. — Reggel elsőnek érkezem a munkahelyemre, mégpedig színjózanul. Ahogy egy-egy beosztott megérkezik, nekiszegezem a kérdést: hoztál szeszt, te pernahajder? Azzal rögvest megmotozom. Amelyiknél szeszt találok, elveszem tőle és egy hajtásra kiiszom az egészet. Az utóbbi időben már egy kortyot sem mernek, sajnos, behozni, mert tudják, ha ivásról van szó, nem ismerem a tréfát! Gorin Goba célravezető, egyéni módszerét. mint követendő eljárást, jegyzőkönyvbe foglalták. Majd miután ittunk az egészségére, felhangzott ajkunkról a duhaj sudlandi nóta: Csandra cseszka honojuju, vagyis: Neheztel a vén fókahím a csalfa fókalányra. Cseri Sándor dét: Áporka nincs hátrányos helyzetben), meg Mészáros Andrást, a Kiskun Tsz elnökét (aki naponta megjelenik az építkezésnél, gyors intézkedéseivel is tartalmat adva az itt igazán kézzel fogható Egy üzem — egy iskola mozgalomnak). Rakuschinecz Péter és ifj. Bánfalvi János nem kicsinyeskedtek: ők felvállalták az egész felújított iskola valamennyi festési, mázolási munkáját, cakk-pakk, egybe. Utóbbi szakember ezzel is bizonyítva az almáról és a fájáról szóló közmondást: édesapja egyike annak a 31 párttagnak, akik mindenféle, a közösséget és a községet érintő gondban, bajban, annak megoldásában nem a miértet, de a hogyant kérdik azonnal. Bucsi Imre, a Kiskun Tsz személyzetise, Áporka képviselője a nagyközségi tanács végrehajtó bizottságában és — jelenleg ez a minősége a lényeg — a helyi vízműtársulás elnöke. Elhúzódó beruházásokban edzett magyar számára elképesztő dolgokat mond. A társulatot 1979 nyarán kezdték szervezni, muszáj volt, a kutak errefelé igen fertőzöttek. Októberben megalakultak, a tervek szerint 1983-ban lett volna kész minden. De — és most tessék kapaszkodni! — idén nyáron átadják a 13,6 km hosszú vezetéket, a két, több száz méter mélyről remek vizet adó kutat, a hidro- glóbuszt, a közkifolyókat — vagyis teljesen készen lettek, alig két év alatt. Hogyan csinálták? Bucsi Imre csak mosolyog, jól kell szervezni, mondja, meg azt, hogy a gyors munkával 3 millió forintot takarítottak meg. Az áporkaiak portánként 16 ezer forinttal szálltak be a költségekhez, volt, akit kapacitálni kellett, de a többség azonnal mozdult. Tették ezt nemcsak szükségből, a jó. vízért, de talán ismét példát adandó: ha őket nem írják le, bizonyítanak. Állóképek Ennyire szép és jó lenne minden errefelé? No nem. Ott áli. szinte árván, az emeletes művelődési ház. Néha egy-egy óvodai, iskolai rendezvényt tartanak benne, a könyvtár is működik olykor, de különben — semmi. A földszinti terem nagy rendezvényeknek ugyan szűkös, de kisebb diszkóra, asztalitenisz-csatákra azért kitűnő lenne. Az emelet szobáit pedig az isten és a tervező is kiscsoportok, klubok, szakkörök foglalkozásaihoz teremtette. Sajnos, míg a régi ház helyett, ez — a másutt, hasonlóan kis falvakban talán jogosan irigyelt épület — elkészült, az emberek elszoktak tőle, belőle. Visszahódításukhoz talán nem is kellene más, mint egy képzett és — főleg — lelkes, agilis népművelő. Siralmas az orvosi rendelő, sok helyen elhanyagoltak az utak menti részek. Előzőhöz komolyabb pénz kívántatik, ha az iskolaügy rendeződik, kerül erre is sor. A porták előtti csinosításhoz csak jószándék kellene, és csak magyarázat, de nem mentség, hogy az emberek a társadalmi munkát — ismétlem: rengeteget — az iskolának áldozzák. Ügy vélem (bár a kibicnek semmi sem drága), éppen önbecsülésük, mely a különböző, fentebb említett tettekben szépen megnyilvánult, nem engedhetné gazzal felverni a falu kirakatát: az utak mentét. Példa-kép? Azt mondja Kátay Incé- né dr., a ráckevei járási hivatal elnökhelyettese: — Áporka példa arra, hogy egy kis, nem túl szerencsés adottságú község lakói szembe tudnak szállni a vélt vagy valós hátrányokkal. Néhány kezdeményezésük, munkájuk sok mindenben precedens lehetne. Kis falu, nagy — és jogos, reális, megvalósuló — ambíciókkal. Ánúai György t 1
