Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-26 / 121. szám
Fonalat orsóinak a tsz-ben A törteli Budapesti Dózsa Tsz melléküzemében két műszakban huszonnyolcán orsóznak fonalat a Pamuttextil Műveknek. Felvételünkön: Nyári Józsefné ellenőrzi a csévéket. \ Apáti-Tóth Sándor felvétele Évfordulót ünnepeltek Vöröskeresztesek népes tábora • • Összefogó ereje az emberség Bár munkájuk nem. látványos, mégis hangyaszorgalommal végzik, önként vállalva a vele járó nehézségeket. Szívesen áldozzák a célért, melyet maguk elé tűztek — mások segítéséért — szabad óráikat, perceiket. Főként az egészség- ügyi felvilágosítás, az eszméért kiállás, szervezés, ismeretszerzés a feladatuk. Mindez oly módon, hogy szinte kapcsolódik a mindennapi élethez, annak kihagyhatatlan részévé válva. Van közöttük, aki mögött már több évtizedes mozgalmi múlt áll. Amikor szolgálatát először felajánlotta, még azt a kifejezést, hogy aktíva, vagy azt, hogy társadalmi munka, nem -nagyon használták. Legfeljebb vöröskeresztes nővér volt a neve és amit tett, emberségből, hittel tette. Érteni igyekezett az emberek nyelvén, meggyőzte őket, hogy egészséges életmódot folytassanak, rendezett körülmények közt éljenek, gyermekeiket a személyi higiénia fontosságára neveljék. Értett a sebkötözéshez, öregeket, magányosokat gyámolított. Nemzetközi, humanitárius akciókba kapcsolódott, hogy ezzel is segítse a világ jobbrafordulását. Napjaink tanúi Cegléden, a pártszékházban most emlékeztek meg a Vöröskereszt megalakulásának 100. évfordulójáról. Arról, hogy a városban 'kik voltak azok, akik elsőként csatlakoztak e nemes mozgalomhoz egy évszázaddal ezelőtt, nem szól a krónika. Főként az utóbbi három-négy évtized és különösen napjaink a tanúi a kiteljesedésnek. A városban sok száz társadalmi aktíva él. Vannak köztük háztartásbeliek, gyári és mezőgazdasági dolgozók, értelmiségiek. Főként lányok, asszonyok. S természetesen nem szabad megfeledkezni a legfiatalabbakról, a lelkes ifjúsági vöröslceresz- tesekről, kis egészségőrökről sem, akikből csapatnyi van szinte minden általános és középiskolában. Cegléden elkötelezték magukat e nemes hivatásnak azok is, akik nem társadalmi munkaként, hanem életcélul választották ezt. ők az egészség- ügyi szakiskola tanulói. Jó kapcsolatok Szólni kell a térítésmentes véradókról, akik az akció fontosságát értve, legdrágább 'kincsükkel segítik önzetlenül mások gyógyulását. A szervezésben, meggyőzésben, felvilágosításban és példaadásban egyaránt lelkesek a város vöröskeresztesei. Nekik is köszönhető, hogy több munkahelyen, így az ÉVIG ceglédi gyárában és a KÖZGÉP-nél is olyan véradó brigád alakult, amelynek tagjait, ha segítségükre szükség van, otthonról, vagy munkahelyükről is el lehet szólítani. Többször mentettek már így emberéletet. Az ismeretterjesztő előadásokon a részvevők száma mind nagyobb, és az utóbbi években többen szereztek önkéntes ápolónő képesítést. Részt kérnek a vöröskeresztesek a társadalmi munkákból, tevékeny részesei a Tiszta udvar, rendes Június 1-től augusztus 1-ig 10 %-os árkedvezményt adunk, ha felsőruháit szalonjainkban tisztittatja, Gödöllőn, Százhalombattán, Dobáson és Monoron. Cegléden, Vácott, Érden, Szentendrén (bevásárlóközpont), Ne hagyja ki a kedvező alkalmatl PEST MEGYEI SZOLGÁLTATÓ ÉS CSOMAGOLÓ VÁLLALAT ház mozgalomnak és a különböző higiéniai akcióknak. Jó kapcsolatot építettek ki a Hazafias Népfront városi bizottsága mellett működő nőbizottsággal, a szakszervezetek szakmaközi szervezetével, s jók az úttörő és KISZ-mozgalmi kapcsolataik. is. Most a magányosan élő idős városlakók segítésére indult társadalmi ösz- szefogás során fejtenek ki fon tos tevékenységet. Kiválóak kitüntetése A centenáriumi ünnepségen, amelyet dr. Lakatos József, a Vöröskereszt ceglédi városi bizottságának elnöke nyitott meg, részt vett Sárik Ferenc, a párt városi bizottságának első tit- kára, Kovács Károly, a városi tanács elnöke és Csikós Tóth Ágnes, a Magyar Vörös- kereszt országos vezetőségének tagja, a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztályának munkatársa. Ünnepi beszéde ■Mucsányi Józsefné, a párt városi bizottságának osztályvezetője mondott A Vöröskereszt 100. évfordulója alkalmából Csikós Tóth Ágnes kitüntetéseket adott át. Centenáriumi emlékérmet kapott több mint három évtizedes vöröskeresztes munkásságáért dr. Szabadfalvi András, a kórház igazgató főorvosa, Kovács János, a kórház gazdasági igazgatója, Palásti Mi hályné és Szabó Benőné, akik több évtizede egészségügyi dolgozók. Aranyjelvényes vöröskeresztes lett Madarast Józsefné körzeti védőnő, heten emléklapot vehettek át. A vér- adómozgalomiban kifejtett tevékenységéért n£gy, ifjúsági vöröskeresztes kiváló munkáért két jutalmazottat köszöntöttek nagy tapssal az ünneplők. E. K A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1081. MÁJUS 26., KEDD Öi év programja Tovább a városiasodás utján Jóváhagyták a fejlesztési terveket Cegléd életének tíz esztendős időszakát ölelte fel a városi tanács tegnapi ülése, amelyen beszámoló hangzott el az ötödik ötéves terv végrehajtásáról, majd megvitatták és jóváhagyták a hatodik ötéves terv költség- vetési és fejlesztési előirányzatát. Kovács Károly tanácselnök eredményes öt év elteltéről adott számot. A fejlesztési célkitűzések középpontjában a lakásépítés, a közművesítés, a gyermekintézmény-hálózat bővítése és a szolgáltatások körének szélesítése állt. Gyermekintézmények / A tervezettnél kevesebb, összesen 1520 lakással gyarapodott a város. Szanálással előkészítették a további építkezésekhez a Kossuth Ferenc utca — Reiner Albert utca — Beloiannisz utca által határolt területet, amelyen a hőközpont építése már megkezdődött. A vízmű 1500 köbméteres víztározóval, új kutakkal egészült ki, amelyeket az idép kötnek be, s ezzel elkerülhető lesz a nyári vízhiány. Az ivóvízhálózat három kilométerrel lett hosszabb. Megkezdődtek az előkészületek a szennyvíz mezőgazdasági öntözésre való felhasználására. Üjabb szakasszal egészült ki a villany- és a földgázhálózat. Felépült a Lövész utcai bölcsőde — a másik hatvan személyes intézményt az idén adják át, a száz személyes óvodával. Új gyógyszertár létesült a R-ákóczi úton, megfelelő helyet kapott a kórházban a baleseti sebészet, a szemészet, bővült a rendelőintézet, újabb körzeti orvosi rendelők létesültek a felnőttek és gyerekek számára. Társadalmi összefogással 310-zel gyarapodott az óvodai helyek száma. Tavaly megkezdődött a Kossuth Művelődési Központ színháztermének átépítése, amely várhatóan 50 millió forintot emészt fel. Elkészült a nyolc tantermes általános iskola, továbbá hét teremmel bővült az általános iskolai hálózat. Napközibe 632-vel több gyerek járt tavaly, mint öt évvel korábban. Elkezdődött a városi tornacsarnok építése, amely 1983-ban nyitja meg kapuját A város iparának fejlődését hozta a PENOMAH 200 vago nos hűtőtárolójának felépítése, a Fűrész-, Lemez-, és Hordóipari Vállalat széktámla-üze- mének elkészülése, a tejüzem, a 20-as Volán műszaki bázisának, az ÉVIG új csarnokának, a PEVDI részlegének felépítése. Áthúzódó munka a vasipari szövetkezet üzemházának kivitelezése és a cipőgyári reOrvosok, gyógyszerészek Érdekli őket a tudomány Pályáztak és előadtak Mozgalmas volt az elmúlt időszak a kórház tudományos életében. Egy alkalommal Jetiinek Harry professzor, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kórbonctani intézetének igazgatója és Virág Sándor professzor, a Chinoin gyógyszergyár főosztályvezetője tartott előadást az érelmeszesedés megbetegedés kutatásának legújabb eredményeiről. A gyermek-tüdőgyógyászok országos összejövetelén a szabadság-hegyi szanatóriumban a ceglédi gyermekosztály két orvosa tartott esetbemutatást. A Pest megyei orvos — gyógyszerész napokon Gödöllőn is szép sikerrel szerepeltek a ceglédi egészségügyi dolgozók. Mindhárom napon számos tudományos előadást tartottak az intézmény orvosai, gyógyszerészei. Az eddigi legsikeresebb tudományos pályázat a mostani volt, hiszen több mint harminc pályamű érkezett be a bíráló bizottsághoz, és kilenc orvosi pályadíj közül kettőt ceglédiek kaptak. örvendetes a fiatalok tudományos aktivitásának fokozódása, melyet a programokon való részvételük is tükröz. konstrukció. A kereskedelem a Szövetség utca sarkán levő csemegeüzlettel, bisztróval, a Malom téri ABC-áruházzal, autósbolttal, kenyérbolttal, gazdabolttal, vendéglátóipari büfékkel egészült ki. Korszerűbb lett a Magyar Étterem és a Kossuth Étterem. Az AFIT-szerviz a gépkocsijavításra ad alkalmat. Most készül a Károlyi lakótelepen egy ABC-áruház és a 2-es számú szolgáltatóház. A városban felújítottak nyolc kilométer szilárd burkolatú utat, járda 8500 négyzetméternyi épült A társadalrrii munka értéke az öt év alatt meghaladta a 78 millió forintot. A hatodik ötéves terv további előrelépést ígér. összesen 1555 lakás felépítésére számítanak. Folytatódik a vízmű kiépítése és további 1500 köbméteres víztározó létesítése. A szennyvíztisztító-telepnek a megszabott határidőre el kell készülnie. Megkezdődnek a város délkeleti részén a belvízelvezetés munkálatai. T er mól für dó Útépítésre 50 millió forintot szánnak. Ebből az idén befejeződik a Kossuth Ferenc utca belső szakaszának átépítése, majd a Széchenyi út, Petőfi, Török Ignác, Batthyány, Bercsényi, Beloiannisz, Köztársaság utca és a Szabadság tér rendbetétele következik. Az Újvároson köztemető létesül. A tervekben szerepel az autóbuszállomás kivitelezése a pályaudvar mellett és a termálfürdő építésének megkezdése az öregszőlő környékén. Továbbra is kiemelt feladat a tanteremépítés. Tizenkét tantermes általános iskolát emelnek, társadalmi összefogással még 8—10 tanteremre lesz szükség. Minisztériumi pénzből valósul meg a 20 tantermes kisegítő iskola, amelyhez 120 személyes kollégium csatlakozik. Az ipari szakmunkásképző intézet 10 tantermet, 300 adagos konyhát, éttermet, tanműhelyt, 200 személyes kollégiumot kap. A Kossuth Művelődési Központban a színházterem elkészülte után várható a rekonstrukció folytatása, s a tervidőszak vége fele a könyvtárépítés előkészülete. A Rákóczi úton építendő garzonház földszintjén tíz kisiparos nyithat üzletet. Bevásárló központ Lépéseket tesznek a város- központban egy korszerű bevásárlóközpont kialakítására, amely élelmiszeráruházból, iparcikkáruházból, étteremből és fedett piaci csarnokból áll. Természetesen a jövőben is számíthatnak — az eddigihez hasonlóan — a lakosság és az üzemek városfejlesztést segítő társadalmi munkájára. A városi tanács testületé a jelentéseket megtárgyalta és elfogadta. T. T. A könyvhét vendége Bihari Klára Cegfédhercefen Ceglédbercelen, a községi könyvtárban író—olvasó találkozót rendeznek az ünnepi könyvhét alkalmából június 2-án, este hét órai kezdettel. A találkozó vendége Bihari Klára írónő lesz. nw -»a-jtsBBMiauriti KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há- lás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága jó férjem, testvérünk és rokonunk ASZTALOS LAJOS temetésén részt vettek, valamint együttérzésüket táviratilag fejezték ki, az elhunyt sírjára koszorút, virágot helyeztek. Mély gyászunkban együtt éreztek velünk. Külön köszönetét mondunk kezelő főorvosának a betegség gyógyításában és enyhítésében folytatott fáradozásáért. A Lábbeli Készítő Ktsz- nek a küldött koszorúért, özv. Asztalos Lajosné és a gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetét mondok közeli és távoli rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, József és Imre családnak, akik szeretett férjem, édesapám, nagyapám ANDÓ SÁNDOR temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban Velünk együtt éreztek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetünket fejezzük ki a KPM vezetőinek és dolgozóinak, a Lenin Mgtsz asszonybrigádjának megjelenésükért és a sírra helyezett koszorúkért. Andó Sán- dorné és családja. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Vállalat részére üres lakást bérelnénk. A címeket „2 évre szükséges” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat ki- rendeltségére kérjük levélben elküldeni. Egyszobás szövetkezeti lakás eladó.. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 50. II. lépcsőház, III, emelet 11. ________ A Fegyveres Erők Klubja felvételre keres egy fő műszaki rajzolót, egy fő gépírónőt és egy fő szakácsot. Jelentkezni lehet Cegléd, Kossuth Ferenc út 1. sz. alatt. Magányos, idősebb asszony lakásért, idős személy gondviselését vállalja. Cím: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 35. szám TV. em. 13. Érdeklődni lehet 8 órától 12 óráig*. _______ Ce glédi Városgazda»- kodási Vállalat felvételre keres építőin*»! technikust, tetőfedőket, vasbetonszerelőket, kertészeti mun kásokat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál, Cegléd Alszegi út 7. sz. alatt. Kis családi ház beköltözhetően eladó. — Cegléd, Kővágó utca 7. szám alatt._________ Ke ttőszobás szövetkezeti lakás eladó. — Cegléd, Kossuth Ferenc utca 50. II. lép- csőház, II. emelet 12. Három szoba összkomfortos új ház 300 négyszögöl portával, termő gyümölcsössel eladó. Cegléd, Árpád utca l/a. szám alatt. Beköltözhető ház városközpontban eladó. Cegléd, Víz utca 1. szám. _________________ Ig ényes férfi resztre bútorozott szoba kiadó. Cegléd, Szövetség utca B. épület I. gmelet. 3.______ El adó két szoba, konyha, zárt veranda, fürdőszobás ház, 220 négyszögöl kerttel, az utcafronton beépíthető telekkel. Cegléd, Virág utca 27. Telefon 10-P85. Az Egyesített Szociális Intézmény, Cegléd, Baicsy-Zs. u. 1. sz, 4 órás takarítónőt vesz fel. Elcserélném IV. emeleti, szövetkezeti, 2 szoba, összkomfortos lakásomat, kertes családi házért. Tájékoztatást érdeklődő levélre „Nyári csere 112 945” jeligére adok. Cegléd, Postafiók 29. Eladó 3 szoba összkomfortos, földszinti, OTP-öröklakás Cegléden. Érdeklődni lehet: 17 óra után, Cegléd 10-393-as telefonom___________________ Be költözhetően két család részére is alkalmas ház eladó. — Cegléd. Bezerédi utca 14. szám. Érdeklődni lehet: mindennap 17 órából ír órálvt. 270 négyszögöl házhely eladó Cegléd, Csalogány utca 28. c;-7órn íkenderföld). Három szoba összkomfortos új ház eladó. Cegléd, Téglagyár dűlő 40 Korpá- esi. (Pesti útról nyílig __________________ Me zőgép gyártmányú kazán jó állapotban eladó Cegléd, Csenged szél 24. ISSN 0133-2800 fCeitl*1t Hírlap) i I