Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-03 / 102. szám

Összegezték a hónap tapasztalatait' Eltűntek már a hulladékhegyek A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII, ÉVFOLYAM, 102. SZÁM 1981. MÁJUS 3., VASÄRNAP T a ka rmány termeszt ők tennivalói Táplálék a rétekről, legelőkről A közös és a háztáji állatállománynak Az országos, megyei, járási párt- és állami szervek kez­deményezésére — mint köztu­dott — az áprilisi hónapot a településeken köztisztasági hó­nappá nyilvánították a taná­csok. Monor nagyközségben a környezetvédelmi operatív bi­zottság még az ünnep előtt, április 27-én összegezte a hó­nap tapasztalatait. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre dr. Kiss György vb-titkártól kér­tünk választ. — Tudjuk, hogy alapos fel­mérés készült a helyi állapo­tokról. Milyen eredménnyel? — Amikor a helyi népfront- bizottság, a Vöröskereszt és tanács aktíváival együtt az apparátus széttekintett a nagyközségben és a társtele­püléseken, igazolva láttuk a korábban túlzásnak tűnő mon­dást, mely szerint valóban egy „nagy szemétdomb felett élünk mi húszezren”, amelyet saját magunk építettünk. A felmérés eredménye elszomo­rító volt. Több mint három­száz illegális szemétlerakó­hely, 1 ezer 500 engedély nél­küli közterületfoglalás, sze­mét és piszok, kül- és belterü­leten egyaránt, a főutak, ut­cák melletti árkokban, kert­végeken és házak előtt. Példát mutatva — Melyek voltak a legfon­tosabb feladatok? — Az operatív bizottság in­tézkedési tervében elsősorban a mezőgazdasági üzemek szá­mára fogalmaztuk meg, hogy környezetüket hozzák rendbe, de valamennyi vállalatot és intézményt igyekeztünk fel­rázni. Lakosságunk figyelmét is felhívtuk, hogy a hónap vé­gére tisztítsák meg az udvaro­kat, járdákat, levezető árko­kat, szüntessék meg a szemét-, törmelék- és építőanyag-lera- katokat, parkosítsanak, ültes­senek fákat és virágokat, újítsák fel elavult lakóházai­kat és kerítéseiket. — Hallottuk, hogy az állami vagyon kezelőit, nevezetesen a tanácsot, állami intézménye­ket és a kommunális ellátást végző költségvetési üzemet is komoly kritika illette? — Ami jogos is volt. Hogyan kérjük számon állampolgá­rainktól a rendet, ha mi nem igyekszünk példát mutatni? Legalapvetőbb feladat volt a szeméttelepek rendbetétele, az illegáis szemétlerakóhelyek többségének felszámolása, a közterületek karbantartása, parkosítása. A jövőben nem szabad megengedni, hogy egyes közterületek környéke úgy nézzen ki, mint az iparte­lep, a Kossuth utca eleje vagy akár az ifjúsági park egy ré­sze. Még akkor sem, ha az anya­giak behatárolják a lehetősé­geket, hiszen ki hinné, hogy a nagyközség sok vállalata, az állami gazdaság és a termelő­Megyei bajnokság: Pilis- Ráckevei Aranykalász, Pilis, 17 óra 30 perc. Vezeti: Boros L. (partjelző: Bokor, Balia J.). Dunakeszi Vasutas—Sülysáp, Dunakeszi, 17 óra 30 perc, Kapitány (Horváth J., Mocsai L.). Az ifjúsági előmérkőzések 15 óra 45 perckor kezdődnek. Monori—ceglédi összevont járási bajnokság, I. osztály: Monor—Mende, Hegyes István (L its), Nyáregyháza—Dán- szentmiklós, Mészáros Mihály (Kiss Tibor Zoltán), Péteri— Maglód, Sárosi (Ágoston, Csa- naki), Vecsés—Ecser, P. Szabó (Fejes, Szabó S.), Nagykőrös— Üllő, Sári (Szuda, Veres A.), Albertirsa—Törtei, Eperjesi (Zsuzsandor), Ceglédbercel— Karatetétien, Gavló (Bakos). Valamennyi találkozó 17 óra­kor kezdődik az elöl állók ott­honában, megelőzően az ifjú­sági csapatok lépnek pályára 15 órakor. Serdülök: Monor—Nagykő­rös (Csanaki), Üllő—Gyömrő (Lits), Maglód—Pilis (Semsei), Sülysáp—Albertirsa (Ágoston) Abony—Tápiószentmárton (Vigh), Ceglédi VSE—Vecsés (Bakos), Dánszentmiklós— Nyáregyháza (Kiss T. Z.). Minden mérkőzés délelőtt 0 órakor kezdődik, az elöl állók a pályaválasztók. szövetkezet összesen három olyan erőgéppel rendelkezik, amelyik alkalmas a szemét felrakására, elterítésére, vagy például a költségvetési üzem a legalapvetőbb technikai fel­szereléssel sem rendelkezik ilyen jellegű feladat ellátásá­hoz. Jogos kritika — A lakosságot élénken fog­lalkoztatja a szemétszállítás rendszere. Hogyan ítéli meg, várható-e javulás a szolgálta­tásban? * — Amióta a költségvetési üzem — lehetőségeihez mér­ten — beszerezte a szükséges gépeket, s igyekszik megte­remteni a személyi feltétele­ket, sokat javult e szolgálta­tás. Arra kell törkedni, hogy a meghatározott napokon ne legyenek kimaradások a szál­lításban. Két dolog nagyon lényeges. Egyrészt pontosab­ban meg kell határoznunk a háztartási szemét fogalmát, de esetenként rugalmasabban kell eljárni a munkásoknak is, mert ha nem viszik el a szemetet, az állampolgár haj­lamos lerakni oda, ahova tud­ja. Másrészt a lakosságnak is meg kell érteni, hogy tartós ideig az utcákon rossz papír- zsákokban, lyukas dobozokban és lábasokban nem lehet biz­tonságosan a szemetet tárolni. El kell jutni ma már minden háztartásnak és intézménynek odáig, hogy beszerezze a megfelelő tárolóedényeket. A szolgáltatás fejlesztése szempontjából az sem közöm­bös, hogy rengetegen nem tesznek eleget a szemétszállí­tási díj fizetési kötelezettségé­nek önként, hanem csak ha­tósági kényszer hatására. — És a szeméttelepek? — Monoron és Péteriben rendelkezünk ilyen lerakatta!. Valóban nem a legjobbak ott a körülmények. A rendszeres karbantartás, a megfelelő ke­zelés nem 300 ezer forintot igényelne — amennyi egyéb­ként minden köztisztasági fel­adatra rendelkezésre áll —, hanem ennek sokszorosát. En­nek ellenére jogos a kritika, hogy az alapvető karbantar­tást biztosítani kell, mert a környék lakói számára sok esetben elviselhetetlen a sze­méttelep közelsége. Megkzedtük a telepek rendbe­tételét, a lehetőségekhez mér­ten mindkét telepünket meg­felelő állapotba hozzuk, s a jö­vőben jobban odafigyelünk a karbantartásukra, őrzésükre és gondozásukra. — A sok gond közül melyek megoldásában, enyhítésében lehetett előbbre lépni és ho­gyan? — A kezdeti bizonytalanság után méltó partnerünk volt a munkában az állami gazdaság és a többi gazdasági egység. Külön ki kell emelnem az ál­11. osztály: Gyömrő II—Tör­tei II 10.30 (Sárosi), Sülysáp II—Nyíregyháza II (Úriban!) 10.30 (Ágoston), Kocsér—Ve­csés II 10.30 (Fejes), Dán­szentmiklós II—Gomba 10.30 (Kiss T. Z.), Vasad—Kecskés­csárda 16.30 (Hörömpö János). KÉZILABDA Megyei bajnokság: Verőce­maros—Gyömrő, Verőcema­ros 10 óra. Ifi: 9 órakor. Találkozóra készülnek Pedagógusok edzésben Május 24-én. vasárnap Szentendrén rendezik meg a megyei pedagógus sporttalál­kozót. Járásunk tanárait egy kis­pályás labdarúgó- és egy fér­fi kézilabdacsapat képviseli majd. A csapatok kialakítá­sa céljából holnap, hétfőn délután 3 órakor előkészítő edzést tartanak Vecsésen, a Kun Béla téri általános is­kolában. A szervező Szlahó József testnevelő tanár várja pedagógusitársainak megjelené­sét a holnapi edzésen. talános iskolák tanulóit, akik a szeméttelepek felderítésével, a szemét összegyűjtésével, fá­sítással, virágültetéssel vas- és egyéb hulladék gyűjtésével segítették feladataink meg­valósítását. Amikor hétfői napokon rendszeresen végigjártuk a legfontosabb területeket, úgy ítéltük meg, hogy fokozatosan javult az állapot. Azt is el kell mondani azonban, hogy meglepődve láttuk, hogy az előző nap megtisztított terü­leten másnap újabb szemétku­pac éktelenkedik. Egyes em­bereknél a felelőtlenség, a kö­zösségi szemlélet hiánya elké­pesztő. — Egy hónap kevés a rend­csináláshoz és a hatóságok, gazdaságok, társadalmi szer­vek erőfeszítései csak a lakos­ság segítségével vezethetnek eredményre. Rövidesen táblák jelölik azokat a helyeket, ahova nem szabad szemetet le­rakni és nyíllal ellátott táb­lák jelzik a szeméttelepek helyét. Ez csak a kezdet Foglalkozunk a köztisztasági tanácsrendelet korszerűsítésé­vel, a szemétszállítási szolgál­tatás javításával és továbbra is szükség van a korábban már jól bevált negyedéven­kénti, félévenkénti lomtalaní­tási napok megrendezésére. Semmiképpen sem lehetett tehát a hónap vége az opera­tív bizottság intézkedési ter­vében megfogalmazott mun­kálatok befejezése. Ellenkező­leg: a kezdete lehet csak egy olyan egészséges mozgalom­nak, amelynek keretében a la­kosságunk, a munkahelyi kol­lektívák, szocialista brigádok és egyéb közösségek együtt dolgoznak folyamatosan a tisztább, szebb, egészsége­sebb községkép kialakításáért. Óvodai beíratás A vecsési nagyközségi ta­nács szakigazgatási szervétől kapott tájékoztatás szerint az 1981—82-es évre az óvo­dai beiratkozásokat május 4. és 10-e között a területileg il­letékes gyermekintézmények­ben tartják. Kérik a szülőket, hogy a kijelölt időben jelentkezzenek az óvodákban a szükséges ira- tokkal. A monori járás közigazga­tási területén már 1972 óta kísérletek folynak a tanácsi munka egyszerűsítésére, az államigazgatási tevékenység színvonalának emelésére. ★ Azokban az években jöttek létre az első szocialista címért küzdő brigádok, illetve mun­kakollektívák, amelyeknek lét- jogosultságát eleinte meglehe­tősen sokan vitatták. Sem a tartalom, sem a forma, illet­ve az elnevezés nem egyköny- nyen alakult ki. A közalkal­mazottak szakszervezete járá­si bizottságának, mint kezde­ményezőnek, kitartó és követ­kezetes munkáját igazolta azonban a közalkalmazottak szakszervezete országos elnök­ségének 1979. évi állásfoglalá­sa, amely aláhúzta e kezde­ményezés hasznosságát és kö­vetendő példaként elismerte a tanácsi munkakollektívák megalakításának hasznosságát, A monori járásban a mai napig 16 ilyfen közösség ala­kult és verseng a szocialista címért. A legjobbaknak a munka ünnepének előestéjén adták át a kitüntető címeket a járási hivatalban. ★ Tavalyi és korábbi kiemel­kedő államigazgatási tevé­kenységért harmadszor nyer­te el a szocialista kollektíva kitüntető címet az üllői nagy­községi tanács közössége. A díjátadó ünnepségen, amelyen Kozák Sándornétól, a járási hivatal elnökétől vehették át a legjobbak a kitüntetéseket, bejelentették, hogy a Pest me­gyei Tanács elnöke és a köz- alkalmazottak szakszervezeté­nek megyei bizottsága az ül­lőieknek a Pest megyei Ta­Valamennyi termelőszövet­kezetben elsősorban a takar­mánytermesztő ágazatokon múlik, hogy az állatok ele­gendő élelemhez jussanak az év minden időszakában. A maglódi Rákosmezeje Tsz-ben a szántóterület 26 százalékán termelik meg az állatállo­mánynak szükséges zöld-, szá­las é* tömegtakarmányt. Az ágazat feladata továbbá, hogy a lucernaliszt-készítő üzemnek zöld alapanyagot, valamint a háztáji gazdaságokban tartott szarvasmarháik, juhok és nyu- laik részére legelőt, illetve ka­szálót biztosítson. Kevesebb költséggel A megfelelő tömegtakar­mány termesztése mellett fon­tos követelmény, hogy azok minősége elérje a kívánt szin­tet, s az önköltség is tovább csökkenjen. A korábbi évek terméseredményei lucernából, zöldtakarmányból és silóku­koricából lehetővé tették, hogy 45 hektárnyi területet átad­tak a növénytermesztési ága­zatnak, s mindezt a technoló­giai fegyelem betartásával, a gépek jobb kihasználásával tudták elérni. A zöldtakairmányt is igye­keznek minél kisebb terüle­ten megtermelni, ennek ér­dekében nagy tömegű termést adó növényeket vetnek. Az elmúlt év őszén elsőként ve­tették el a tyfon elnevezésű növényt, 5 hektáron. Kedvező időjárás esetén ez nács kiváló szocialista kollek­tívája elismerő címet adomá­nyozta. A Steinmetz Miklós nevét viselő ecseri kollektíva és a vecsési központi konyha Há- mán Kató kollektívája, vala­mint a járási hivatal Mező Imre brigádja (műszaki és termelésellátás felügyeleti osz­tály) másodszor érdemelte ki a szocialista címet. Először részesült e rangos elismerésben a járási hivatal Kossuth Zsuzsa munkakollek­tívája (pénzügy, terv, munka­ügy), a sülysápi nagyközségi közös tanács Bogdán Flórián munkakollektívája. ■k A díjátadó ünnepségen je­lentették be azt is, hogy Mik­lós Károlyné, a pilisi nagy­községi közös tanács adóügyi főelőadója a járási szb tagja, kimagasló szakszervezeti te­vékenységéért a SZOT elis­merő oklevelét vehette át. A díjátadó ünnepség a ki­tüntettek, a meghívott tanács­elnökök és osztályvezetők ba­ráti eszmecseréjével fejező­dött be. Monoron, 13-tól 19 óráig: a Szentendrei Szitamappa kiállí­tás (a Vigadó feletti kiállító­teremben), a moziban, 16-tól: Pugacsov, I—II., 20-tól: Kojak Budapesten. Holnap, 17-től: asztaliteniszedzés (a sportszék­házban), 18-tól: a kertbarát­kor foglalkozása, 18.30-tól ■ kondicionáló torna (a gimná­a kalóriadús növény képes 50 tonna zöldtömeget is adni hektáronként. Szigorú fegyelem További két új növényt is termesztenek a maglódi szö­vetkezetben,: Corczanskit és Emeraldót. Ezek kísérleti jel­leggel kerültek földbe, csak az idén derül ki, hogy érde­mes-e nagyobb területen vet­ni belőlük. A szudáni füvet már az elmúlt évben is fel­használták az állatok takar­mányozásához, kedvezőek a tapasztalataik, ezért az idén is jelentős területen termesz­tik. Csaknem 500 hektáron ad 1 termést évente többször is a lucerna. amelynek hozama biztosítja a tsz állatállomá­nyának, valamint a háztáji ágazatokban nevelt állatoknak a szükséges takarmányt. A lucernaliszt-készítő üzem több mint másfél ezer tonnát termel minden esztendőben. Mivél a szükségletek folyama­tosan növekednek, valamint a régi, gyengén, termő lucernát Aggódva lesték az eget a járási székhelyen lakók is az ünnep reggelén: vajon elvo­nulnak-e a felvonulás kezde­tére a nehéz felhők? Mire a főtéri dísztribün elé sorakozott az ünneplő tömeg, már sütött a nap, s a színes zászlókat, szalagokat lobogtatta a szél. Mintegy négyezer fel­vonuló — munkások, KISZ- fiatalok, diákok — serege hall­gatta dr. Sándorfi Lászlónak, a monori Mezőgép Vállalat igazgatójának május 1-ét kö­szöntő beszédét, majd a sport­pályára vonultak, az ünnep­lők, ahol lacikonyhák és lég­gömbös. tarka sátrak várták őket. Nem hiányzott a színes műsor sem, s bár néha-néha meg-megeredt az eső, a má­jus 1-ét ünneplő jó hangulatot nem moshatta el. A kézilabda-pályán a népi táncosok tartottak bemutatót, míg a sportpálya túloldalán a kerek bőr hívei bűvölték a labdát több-kevesebb sikerrel. A hűvös estét a művelődési házban megrendezett péntek­esti diszkó hangulata forrósí- totta fel. A gyömrőiek a település két különböző pontján a művelő­dési háznál, s az öregfalui ré­szen gyülekeztek, onnan vo­nultak a strandkertbe. A gye­rekek egy része régi népvise­letben, májusfával a kézben haladt a felnőttek között. Az ünnepségen Gulyás Lász­ló vb-titkár mondott beszédet, ziumban). A moziban, 16-tól, 18-tól és 20-tól: Piedone Egyiptomban. Sülysápon, 15-től: bűvész­műsor, 17-től: a nyugdíjasklub összejövetele, holnap, 15-től: a fotóklub foglalkozása (az 1. számú iskolában). Pilisen, a moziban, 17.30-tól és 19.30-tói: Forgalmi dugó, holnap: A tanú. ki kell szántani, évente 100 hektáron új lucernát szüksé­ges telepíteniük. Az új telepítések igénylika szigorú technológiai fegyelem betartását és a megfelelő táp­anyagokat. Ennek érdekében még az elmúlt év őszén el­végezték a mélyszántást. A talajba különböző ható­anyagokat juttattak, egyebek között mészport és szerves trá­gyát. Felújítási terv A tömegtakarmányt majd­nem teljes egészében, a siló- kukorica adja, amelyet 307 hektáron termesztenek ebben az évben. Jól kiválasztatták a fajtát, amely lehetővé teszi, hogy a szükséges 900 vagon- nyi szilázst előteremtsék a szarvasmarha-állománynak. A termelőszövetkezetben az elkövetkezendő években gon­dot fordítanak majd a gyep­területek hozamának növelésé­re is, ennek érdekében táp­anyag-utánpótlási és -felújítá­si tervet dolgoztak ki. G. J. majd az iskolásoké lett a sza­badtéri színpad pódiuma. A járás más településein vi­szont szeszélyesen változott az időjárás. Az eső több helyen felborította a programot. Gombán, illetve Bényén ezért elmaradt a Kisasszonyvölgybe tervezett, hagyományokat idé­ző majális. Lezajlott viszont a nősök— nőtlenek mérkőzéssorozat első fordulója. Az előbbiek örülhet­tek, az utóbbiak pedig készül­hetnek az augusztus 20-i visz- szavágóra. Mocsári Károly zongoraestje A csütörtöki Bartók emlék­hangverseny után újabb ran­gos zenei esemény színhelye lesz a Vigadó emeletén levő Nagy István Galéria. Ezúttal a monori járási kör­zeti zeneiskola egyik volt nö­vendéke, Mocsári Károly fő­iskolai hallgató zongoraestjére szól a meghívó: május 6-án, szerdán, 18 órára. Mocsári Károly kivételes tehetségként, a szokásosnál korábban nyert felvételt a Zeneakadémiára. A fiatal elő­adóművész szerdai zongora­estjének műsorán Liszt- és Bartók-művek szerepelnek. Kiállítás Vallomás képekben A Magyar Fotóművészek vándorkiállításán Szebeni András Vallomás cimű fotó­kiállítása látható Monoron, a Vigadó feletti Nagy István galériában május 5-től 25-ig, naponta 13-tól 19 óráig. ISSN 0133—ÍB51 (M.n»rl Hírlap) Vasárnapi sportműsor LABDARÜGÄS Kitüntetések, jutalmak A színvonalas ügyintézésért Két nap kulturális programja Léggömbös, tarka sátrak Vidám volt a majális Esőben is jó hangulatban A t *

Next

/
Oldalképek
Tartalom