Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-22 / 118. szám

/ Befejeződött a tavaszi vetés Bfefaté heiyxei Pest me^yé&een A mezőgazdasági nagyüze­mek és a kistermelők jól ha­ladtak az időszerű mezőgaz­dasági munkával: országszerte befejeződött a vetés, a kijelölt területeken a földben a mag. Kivételt csupán a vízzel elöntött területek képez­nek, ezeken a részeken egyelőre nem tudtak hozzáfogni a mór nagyon is sürgetővé vált mun­kához. Országosan 45—48 ezer hektárról van szó, s főként Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat- már és Borsod megyében bo­rítja víz a földek egy részét. Bár a levezetésen nagy erővel dolgoznak, a mezőgazdászok még bizonytalanok afelől, mi­képpen lehetne a továbbiak­ban hasznosítani ezeket a föl­deket. A tervek szerint legalább 20 ezer hektárra szuperrövid te­nyészidejű kukoricát vetnek, s ezzel némiképp ellensúlyozzák a vetési késésből adódó ki­esést. Mivel vetőmag van bő­ven, jól szervezett munkával jelentősen mérsékelni lehet a veszteségeket. A Pest megyei gazdaságok az országos átlagnál ha­marabb készültek el a ve­téssel, s mint a megyei tanács mező- gazdasági osztályán Tünyogi Andrástól megtudtuk, május 15-ig már mindenütt földbe került a vetőmag. Az Óbuda Tsz 500 hektárnyi kukoricája például — Szeremlei Béla fő­mezőgazdász tájékoztatója sze­rint — mintegy 10 cm magas­ságban. kikelt, sorol. A közös gazdaságban már meg is kez­dődött a lucerna betakarítása, s a rendkívül fontos szálasta­karmány 50 százaléka már renden van, szárad. Indulnak a szérűmunkák, a behordás, s a lucerna betakarításával mind a 350 hektáron várhatóan napokon belül elkészülnek. A gazdaságokban nagy erő­vel dolgoznak a zöldségnövé­nyek palántázásán. A meleg­NegyedmiiSiáreios beruházás Keltés hasznú eljárás A kukorica, a magyar me­zőgazdaság sikerterméke az utóbbi években. Nem csoda, hiszen piaca — főleg a tőkés országokban — szinte korlát­lan. Ha továbbra is verseny- képesek akarunk maradni, nem pihenhetünk a babérain- kon. A bábolnai iparszerű kuko­ricatermelési rendszer, amely 260 taggazdasággal — közöt­tük több Pest megyei terme­lőszövetkezettel — tart kap­csolatot, eddig is nagyon eredményes volt. Nemrégiben a tangazdaságoknak új prog­ramokat dolgoztak ki, ame­lyek segítségével tovább nö­velhető, az eddig is magas termésátlag. Ez a tervezési rendszer messzemenően figye­lembe veszi, az adott gazda­ság talaj-, domborzat- és klí­maviszonyait. Ezek ismereté­ben választhat a szövetkezet, hogy az 50 vagy a D0 méter­mázsás hektáronkénti átlag­termésből, melyik kategóriá­ban tud termelni. Az idei esztendő a próba éve. Az új tervezéshez modern gépsorokra is szükség van. A nemrégiben vásárolt, amerikai IHC-gépsotok, az előzetes fel­mérések szerint beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Cegléden egy másik nagy­szabású kísérletről kaptunk hírt. Kétszázötven millió fo­rintos költséggel épül — az országban kísérleti jelleggel először — egy olyan szenny­víz-öntözőrendszer, amellyel megoldódhat a város szenny­víztisztításának és hasznosítá­sának kérdése. Skuitéty Jó­zsef, a ceglédi Magyar—Szov­jet Barátság Termelőszövetke-, zet elnöke elmondta: három­fázisú szikkasztásos rendsze­rű szennyvíztisztítót építenek, amelyhez 250 ezer köbméte­res víztározó csatlakozik. Épül egy másik, egymillió-három- százezer köbméter befogadó- képességű tározó, amely nem szennyezett vizet tartalmaz majd.. Az öntözést a kettő ke­verékéből oldják majd meg. A tervek szerint 1400 hektárt öntözhetnek így. Számítá­saik szerint az öntözéssel körülbelül. 100 métermázsás hektáronkénti átlaghozamot fognak' elérni a jelenlegi 63 helyett. Az eljárásnak kettős a haszna. Egyrészt megoldódik Cegléd szennyvízelvezetési gondja, másrészt a termelő­szövetkezet a hasznosítás ré­vén többletjövedelemhez jut. A szennyvíz-öntözőrendszer 1933-ra készül el. A munká­latok már tavaly megkezdőd­tek, s eddigi költségeik el­érik az 50 millió forintot. K. A. E. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! igényes növények vannak so­ron, a paprika- és paradicsom- palánták országszerte már 70—80 százalékban földben vannak. Jó ütemben halad a dohány palántázása is. A ter­veknek megfelelően a gazda­ságok az idén — a mérsékel­tebb piaci kereslettel össze­függésben — kevesebb paradi­csomot és fűszerpaprikát ter­mesztenek. Pest megye mezőgazdasági üzemei a paradicsom és a pap­rika palántázásával is az or­szágosnál kedvezőbb helyzet­ről számolhatnak be, Tunyogi- András szerint már 80—90 százalékban ezzel a munkával is elkészültek. Az abonyi Űj Világ Tsz-ben például — mint azt Mészáros Gyula el­nöktől megtudtuk — ezen a heten mind a közös földterületen, mind pedig a háztájikban összesen mintegy 150 hektáron be­fejezik a palántázást, s szintúgy földbe kerül 20 hektár korai káposzta. A jó megyei eredmények elsősorban annak köszönhetők, hogy a termelési rendszerek megfeielően gépesített, jó technológiákat közvetíte­nek. Az elmúlt hetekben ország­szerte sokáig hiányzott a csa­padék, s ennek következtében a növények több lépcsőben, szakaszosan keltek ki. A csa­padékhiány elsősorban az or­szág északkeleti részében, to­vábbá Pest és Nógrád megye egyes részein jelentett gondot, s ezzel kapcsolatban a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lyán felhívták a figyelmet a növényápolás, az öntözés kiemelt fontosságára. Az intenzív műtrágyázás lé­nyegesen növeli Ugyanis a nö­vények szárazságtűrő képessé­gét. _____ #fCS Y-temávsktozás XXV- ÉVFOLYAM, 118. SZÁM Ára 1,40 Íoriní 1981. MÁJUS 22., PÉNTEK Ma 2. oldal: Bizonytalanság Thaiföldien 3. oldal: Tanítás- életveszélyben Legyen még megnyerőbh e táj 1. oldal: Már túlnőttek Ocsa határán Foglyot lőtt, s lett fogoly 6. oldal: Mégis csak közel van Spanyolország? 7—8. oldal Rádió-tv melléklet a jövő heti műsorokkal Tapasztalat- és információcsere Tegnap jegyzőkönyv aláírá­sával befejeződött a KGST- tagországok szövetkezeti szö­vetségei elnökeinek háromna­pos magyarországi tanácsko­zása. Megvitatták a KGST-orszá- gok és a független fejlődő ál­lamok szövetkezeti mozgalmai közötti együttműködés további lehetőségeit. A tervek szerint a szocialista államok szövet­kezeti szervezetei a jövőben részt vesznek a fejlődő orszá­gok szövetkezeti dolgozóinak jelentős üzletkötések a BNV-n EtseSssSs’sröS gépek, H&gymarásról műszerek Csütörtökön a BNV-n kezdetét vette a szakmai rendezvények so­rozata. Az első szakmai napon már kora délelőtt megteltek a tár­gyalótermek és jelentős üzletkö­tésekre is sor került. Elsőként a Metalímpex írt alá megállapodást szovjet partnerével, a promsirioimporttal és a Razno- importtal, összesen 72 millió ru­bel értékben. A Chemclimpex a bolgár Chimimporttai írt alá 37 millió rubeles üzletet vegyipari alapanyagok kölcsönös szállításá­ról. A Ferrokémia vegyipari szö­vetkezet kooperációs együttműkö­désről kezdett tárgyalást az inter- cooperation közvetítésével egy an­gol céggel. Az első szakmai napon több sajtótájékoztatót is tartottak. Az Ikarus vezetői beszámoltak a még tervezőasztalon levő 300-?.s és 400- as típusokról is. A szovjet Sudo- irapórt vezetői elmondták,-a vál­lalat 70 ország több mint 800 cé­gével áll kereskedelmi kapcsolat­ban. Az egyesülés legfőbb keres­kedelmi nartnerei a szocialista or­szágok. köztük hazánk. A svájci kiállítók tájékoztatójukon hangsú­lyozták: vásári szereplésüket a koooerációs kapcsolatok kibővíté­sének reményében szervezték meg. Ügyes, ötletes a rendezés, szinte el sem kerülhető a vá­sárváros D-pavilonjában a Pest megyei ioari szövetkeze­tek standja, ötük közül — ennyien bérelnek közös terü­letet —, ezúttal a Texelektrö és a nagymarosi Vas- és Mű­szeripari Szövetkezet kiállítá­sára invitáljuk olvasóinkat. Buda István, a biídaörsiek kereskedelmi osztályvezetője hagy nézelődni, csak azután mutatia be termékeiket. — Ez az új berendezés tex­tiláruk mikrohullámú szárítá­sára alkalmas. Azaz szárító­gép. a legmodernebb faitából — magyarázza. — Legfőbb erénye, hogy igen-igen takaré­kosan üzemeltethető. Igaz, ezért is fejlesztettük ki. Kísér­leteink alapján állíthatom: mintegy 40 százalékkal keve­sebb energiát fogyaszt. Iránta — bár csak jövőre kezdjük gyártani —, nagy az érdeklő­dés, előreláthatóan ki sem tudjuk majd elégíteni az igé­nyeket. Éves kapacitásunk ugyanis csak 50 darab, három­szor annyit is eladhatnánk azonban. Figyelemre érdemes a Tex- eléktro korszerű mikro pro­cesszoros folyamatirányító be­rendezés is. Sokan állnak meg előtte, figyelik a működését. Ebből az okos gépből idén ötöt értékesítenek, már jövőre is előjegyeztek megrendelése­ket. És egy apróság: érdekes vo­nalú ülőalkalmatosság foglal helyet a kiállítás közepén. Kis táblát láthatunk mellette, raj­ta a megnevezés. A stadion- székekből már hatezret ki is szállítottak, június végéig in­dítják Budapestre a többi két­ezret is. Mint kiderül ugyanis, ezeket, az épülő hatalmas kör­csarnokba rendelték. Tóth János, termelésirányí­tó, a nagymarosi kiállítás gaz­dája. Bemutatójuk szép és jól rendezett, példa arra, miként adhatnak ízelítőt kis helyen — szinte egész termékösszetéte­lükből a gyártók. — Digitális feszültségmé­rőink kapcsolótáblaba építhe­tők — mondja —, belőlük idén 300-at készítünk. Hagyomá­nyos cikkeink a hangolás — és telepfeszmérök, valamint a különböző típusú lengőteker­cses mérőműszerek. Új termé­künk viszont — nyugatnémet kooperációban készülnek —, a nyomtatott áramkörbe ültet­hető Schaffer system transz­formátor. Láthatunk több műszaki ér­dekességet is a standon. Pél­dául a pneumatikus asztali fi­nom ponthegesztő berendezést, valamint a tranzisztoros- és szervó rendszerű váltakozó áramú feszültségstabilizátoro- kat. Utóbbiakból évente 800- at gyártanak, egyebek között könyvelőgépekbe használhatók jó eredménnyel. D. Gy. képzésében, továbbképzésében, rendszeres tapasztalat- és in­formációcserét is szerveznek. A tanácskozás résztvevői hangsúlyozták: a Szövetkeze­tek Nemzetközi Szövetségében növelni kell a szocialista or­szágok befolyását, aktívabbá kell tenni az afrikai, ázsiai, latin-amerikai szövetkezeti szervek fellépését. Nagy hangsúlyt kapott a szocialista országok szövetke­zeti külkereskedelmi vállala­tainak két- és sokoldalú együttműködése. Rámutattak arra, hogy a szövetkezeti kül­kereskedelmi vállalatok hoz­zájárulhatnak a nemzeti áru­házi hetek és a kishatármenti forgalom növelése révén a közszükségleti cikkek kölcsö­nös szállításának fokozásához. Megállapították: a szövetkezeti szektorban is a kooperáció és a nemzetközi gyártásszakosítás bővítése sürgető feladat. A KGST-tagországok szö­vetkezeti szerveinek delegá­ciói megismerkedtek a magyar szövetkezetek gazdasági, tár­sadalmi feladataival, amely­ről Rév Lajos, az OKISZ, Sza­bó István, a TOT és Szla- menicky István, a SZÖVOSZ elnöke adott tájékoztatást. A delegációk vezetőit fo- | gadta Havasi Ferenc, az i MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára és Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. Lázár György fogadta a dán szakszervezeti küldöttséget Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tegnap a Parla­mentben fogadta a Dán Szak- szervezeti Szövetség Thomas Nielsen elnök vezetésével ha­zánkban tartózkodó küldöttsé­gét. A szívélyes légkörű eszme­cserén részt vett Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára is. A dán küldöttség ellátoga­tott a SZOT központi iskolájá­ra, ahol Thomas Nielsen talál­kozott a SZOT-elnökség tag­jaival. Több áru gördül a síneken Egységes közlekedésfejlesztési tervek készülnek — Bekötőút-program, mely­nek keretében minden, 200 lakosnál nagyobb települést bekapcsoltak az országos köz­úti forgalomba, megkezdett vasúti rekonstrukció, a nem­zetközi szállítások 50 százalé­kos növelése tíz év alatt — néhány ízelítő az ország köz­lekedési, személy- és áruszál­lítási rendszerének fejleszté­séről intézkedő közlekedés- politikai koncepció eddigi eredményeiből. A hazánk gazdasági vérke­ringését biztosító ágazat fej­lesztése során az elmúlt évek­ben olyan, az igényekhez ru­galmasan alkalmazkodó köz­úti szállítási rendszert alakí­tottak ki, mely ma már tete­mes tartalékokkal rendelke­zik, s ezzel egyidejűleg gyors ütemben javították az egyéni közlekedés feltételeit is. A szállítási ' feladatoknak meg­felelően formálták át az el­múlt években a járműparkot. A most indult VI. ötéves tervb.en a közúti közlekedés már nem fejlődik az eddigi gyorsasággal — ugyanakkor a korábbinál előbbre lép a vasút. A közúti szállításban a Vo­lán például az előbbi terv­időszak 42 százalékos növe­kedésének alig felét tervezi, míg a MÁV teljesítménye a korábbi 3.5 százalékkal szem­ben most 8—10 százalékkal fejlődik. Ezzel összhangban a következő évek fontos felada­ta a vasúti csomópontok és rendező-pályaudvarok korsze­rűsítése. A közlekedési ágazat tevé­kenységét évek óta irányító és meghatározó közlekedés- politikai koncepció eddigi eredményeiről és jövőbeni feladatairól tartott tegnapi sajtótájékoztatóján Urban La­jos közlekedés- és postaügyi államtitkár elmondta: lényeges követelmény a közlekedés önfinanszíro­zása, amely felé eddig csak szerény lépéseket tettek. Az áruszállí­tási tarifákban csak áremelé­seket érvényesítettek, ugyan­akkor a tárca azt javasolta, hogy a fuvarozási díjakat úgy differenciálják, hogy azok jobban ösztönözzenek a kor­szerű, gazdaságos szállítási módszerek alkalmazására. Mint azt az államtitkár beje­lentette, legalább egy-két évig nem várható a személyszállí­tási díjak változása. A közlekedéspolitikai kon­cepció további céljai között szerepel az az elképzelés is, hogy a jövőben a most még külön-külön kezelt vasúti és közúti terveket egységes, szá­razföldi közlekedésfejlesztési programként kezelik. Párt- és atlanti vezetők látogatása Jövőre már üzemeltethetők a korszerű szárítóberendezések Bozsán Péter felvétele Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára tegnap a főváros XXII. kerületének életével, mun­kájával «ismerkedett. A ven­déget a kerületi pártszékház­ban tájékoztatták a helyi po­litikai és gazdasági munká­ról. A látogatás Budatétényben folytatódott, végül Gyenes András részt vett és felszólalt a kerületi pártbizottságon ren­dezett aktívaülésen. Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, ipari ntiniszter csütörtö­kön Fejér megyébe látoga­tott Székesfehérváron, a me­gyei pártbizottság székhazá­ban tájékoztatót hallgatott meg a megye eredményeiről és terveiről, majd felkereste a 18 ezer dolgozót foglalkoz­tató Videoton Elektronikai Vállalatot. Délután a Politikai Bizott­ság tagja Dunaújvárosba lá­togatott. A Dunai Vasműben tájékozódott a nagyüzem mun­kájáról, majd az üzem szocia­lista brigádjainak képviselői­vel találkozott. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Sergej Kraighert, a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének el­nökét, megválasztása alkalmá­ból. Marjai József miniszterel­nök-helyettes fogadta Hriszto Hrisztov bolgár külkereskedel­mi minisztert, aki magyar kol­légájával Veress Péterrel egyezményt írt alá a magyar— polgár járműipari szakosítás 1935-ig történő meghosszabbí­tásáról. Hriszto Hrisztov csü­törtökön elutazott Budapestről. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom