Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
1981. MÁJUS 17., VASÁRNAP SZÍNHÁZI level Ki így, ki úgy ^A néző általában {nemigen kerül J olyan helyzetbe, familyenbe a hi váltásos néző elég fgyakran: ugyanannak a műnek több különböző előadását is megtekinti, más és más színházban, más és más rendezésben, más és más szereplőkkel. Ilyenkor gyakori a felkiáltás: — Ez egy más darab! Holott valójában nem a darab más, hanem az előadása. A jelenség mindennapos és természetes a színházművészetben. Az nyilvánvaló, hogy egyes műveknek — főleg a nagy klasszikus alkotásoknak, de az újabb, sőt esetleg a legmodernebb drámáknak is — van valamiféle előadásbeli, értelmezésbeli tradíciójuk. Kortárs drámák esetében ez gyakran nem egyéb, mint az ősbemutató teremtette precedens, de ez is lehet szinte kötelező erejű. (Közismert, hogy egyes műveket, például a méltán musical műfaj egyik klasszikusává emelkedett West Side Storyt csak a bemutató előadás rendezésének, koreográfiájának tiszteletben tartásával lehet játszani.) A tradíció, más esetben a szerzői jogok többnyire a mű védelmét szolgálják (vagy azt is). Ily módon is meg akarják akadályozni, hogy a műalkotás a szerzői szándékoktól eltérő, netán azt alapjaiban megváltoztató módon kerüljön színire. Az alkotó és az amotás védelme persze többnyire nem elsösoroan jogi kérdés. Sokkal inkább esztétikai, művészi ügy ez; roppantul 'leegyszerűsítve, körűi Délül az a lényege,, hogy egy művet egyszerűen nem lenet az alapvető mondanivalójával, tartalmi és formai meghatározóival szöges ellentétben álló módón előadni. Rég halott szerzők esetében sem képzelhetők el .bizonyos megoldások. A luamietből végül is nem lehet Feydeau- vagy Labiche-stílusú francia vígjátékot csinálni, s a Bolha a fülbe vagy az Olasz szalmakalap (hogy az említett szerzőknél maradjunk) sem képzelhető el klasz- szikus sorstragédiaként előadva, B ár a fenti példák szélsőségesek, az előadások közti eltérések néha mégis majdnem -ilyen tág határok közt mozognatnak, s ugyanakkor mégsem hamisítják meg, torzítják el az előadott mű lényegét. A variációk lehetősége kezdődik mindjárt az úgynevezett objektív körülmények közti eltérésekkel. Ahány színház, annyiféle objektív körülmény. Más méretű a színpad. Más szinten van a technikai felszereltség: az egyik helyen van íorgószín- pad, a másikon nincs; az egyik helyen háromszáz reflektor van, a másikon ötvein. Másmilyen a társulat összetétele. Az egyik helyen Hamiet sovány, nyurga fiatalember, a másikon daliás termetű érett férfi. Itt Júlia épphogy megkapta a főiskolai diplomát, ott Júliának két gyereke van és épp elvált a harmadik férjétől. Itt a rendező a védett kor révébe beevezett öreg róka, aki a nyugdíjig már a sok évtizedes rutin félgőzével is ellavíroz; ott egy ifjú titán, aki Európa valamennyi jelentős rendezőjének valamennyi nevezetes előadását látta, ismeri, s eredményeiket a maga munkájába akarja integrálni. S akkor még hol vannak azok az eltérések, amelyeket a rendezői látomásnak, a rendezői koncepciónak, az előadás üzenetének a szép címkéivel szoktunk ellátni? Magyarán: hol vannak az adott művel kapcsolatos művészi mondanivalók közti eltérések? Hol van annak a kifejezésrendszernek a millió apró vagy nem apró jele, amely egy-egy ilyen elképzelést hordoz? Hiszen már pusztán attól más lehet egy mű, egy karakter színpadi megjelenése, ha mondjuk a gesztus- és mozgásrendszer eltérő egymástól, eltérők a tempók, az előadás belső ritmusa, másmilyenek a jelmezek, a díszletek, satöbbi, satöbbi. És ezek még mindig csak alkotórészei a nagy egésznek, magának a teljes előadásnak, amelyből (jó esetben) ki kell derülnie annak, tulajdonképpen miről is szól a mű, hogyan értelmezi ezt a mondandót az adott előadás, mit akar vele aláhúzni, azaz miért játssza el egyáltalán, s miért épp'én ezt a darabot, miért nem egy másikat? Ha egy előadásról aztán mindezek kiderülnek, akkor még távolról sem biztos, hogy az az előadás jó. Hiszen lehet egy értelmezés helytelen, egy megoldás pontatlan, lehet egy „üzenet” fals. Amint hogy vannak rossz szabók, akik a legdrágább angol szövetből is vi- selhetetlen öltönyt csinálnak, úgy vannak (hogyan fogalmazzuk ezt udvariasan?) nem a szükséges mennyiségű képességekkel megáldott szánházi emberek — rendezők; tervezők, színészek — is. Vágy: a tehetségadaggal nem is lenne baj, de a tehetség nem a megfelelő irányba munkál. Vagy: egész egyszerűen tévhitek áldozata lesz az előadás; a rendező, a színész, valami olyasmit „téved bele”, ami vagy nincs benne, vagy nem úgy van benne. Egy művet százféleképpen is el lehet jól játszani, és százféleképpen el lehet játszani csapnivalóan is. Ezen a héten a véletlen igen kitűnő példát szolgáltatott erre az egész kérdéskörre. A Fővárosi Operett Színház még 1980. decemberében mutatta be az immár hat éve világsikerű musicalt, John Kander— Fred Ebb—Bob Fosse (a Kabaré szerzőhármasa) Chicago című művét. Ezt követően gyors egymásutánban a kaposvári és a pécsi színházban is eljátszották a musicalt. Most, vendégszereplésük alkalmából, a pécsi társulat elhozta az előadást a budapesti Madách Színházba. S íme: — Ez nem az a darab! A z Operett, adottságaihoz, adott színészeihez igazodva, látványos revűje- lenetekkel tűzdelte meg a Chicagót, s elsősorban arra ügyelt, hogy a két női főszereplő, Galambos Erzsi és Felföldi Anikó megfelelő lehetőségeket kapjon ének- és tánctudásuk csillogtatására. Ez meg is történt: a pesti előadás igen szórakoztató, de nemigen hagy mélyebb nyomottat a nézőben. Pécsett a Chicagót a Pécsi Balett igazgatója, a kitűnő koreográfus-táncos Tóth Sándor rendezte, ő tervezte a táncokat is, és a nemzetközi rangú Pécsi Balett táncosai adták elő ezeket a nagyon szellemes, kifejező koreográfiákat. Már ez is alapvetően más hangsúlyokat csalt elő a darabból. A két női főszereplő pedig ebben az előadásban két fiatal színésznő, más élményanyaggal, más stílussal, más — mondjuk ki — életkori sajátosságokkal. Eredendően frissebb, fiatalosabb, karco- sabb, drámaibb figurákat formálnak ők (Füsti Molnár Éva és Vári Éva); talán kevésbé csillogóan, de emberibb hitellel — mert a Chicagóban ez is benne van. Takács István TV-FIGYELO Randevú. Értékes együttlétnek a tanúi lehettünk most, csütörtökön este, midőn dr. Montágh Imre logopédus került szembe azzal a volt tanítványával, akit hajdan ő oktatott ki a szájról való beszédolvasás tudományára, lévén a szóban forgó személy sajnálatosan siketnéma. Ez a stúdióban lezajlott terefere, megint csak azt bizonyította, hogy jó kalauzok segítségével el lehet jutni lélektől lélekig. Amíg ez a hatvan perc pergett, bizonyára sok néző tűnődött el azon, hogy ugyan hány és hány óráját áldozta e kedves és immár boldog anyává serdült növendékére dr. Montágh Imre. Ugyan hány és hány napon át küzdött vele együtt, hogy abból a természet lezárta torokból újabb és újabb hangokat előcsalogasson. Az ilyesféle közhasznú működésre szokták mondani, hogy — hivatás; az ilyesféle nagyszerű emberekre, hogy elhivatottak. Szintén péntekhez kapcsolódó élményként vehettük tudomásul, hogy a legjobb parkerdőgazdaságok közé sorolták a pilisit. Ez az örvendetes bejelentés a Paletta című riportműsorban hangzott el, amely összeállítás természetesen az egész intézményről gazdag rajzolatú képet festett. A néző egyebek között megtudhatta, hogy a cél, miszerint e főváros közeli hegyes-erdős tájék, úgynevezett négyévszakos szabadidő-köz. pont legyen, már egyáltalán nincs távol. Mind több az olyan intézkedés, amely télen is, nyáron is, tavasszal is, őszszel is odacsábít. Nagyszerűen bevált például az immár országos hírű jurtatábor, ahol a gyerekek igazán kedvükre vakációzhatnak. Annál is inkább, mert egy ideje hátukat kínálgatják ott a kis túrázóknak a barátságos póni- lovak. Aki pedig hó múltával is síelni akar, az is végighaladhat a lejtős pályán, mert ha kéri, rolkát — szép új magyar nevén fűsit —, kötnek a lábára. A gond csupán az, hogy kevesebb a hely, mint a jelentkező. Akácz László ÉRETTSÉGI TÁRGY A TÖRTÉNELEM József Attilát sem értheti... ÍGY VÉLEKEDNEK A DIÁKOK, A TANÁROK Először megkönnyebbülten sóhajtott fel sok középiskolás; ezután nem kötelező történelemből érettségizni. S jöttek a riasztó vélemények, a hiányzó műveltségi alapokról, az emiatti nevelési, oktatási nehézségekről, a felvételi vizsgákon mutatott — s csak látszólag meglepő — történelmi, politikai, világnézeti tájékozatlanságról. Idén, több mint fél évtizedes szünet után ismét elengedhetetlenül kötelezővé tették a számadást e tantárgy ismereteiből az érettségi vizsgán. Tudás híjén — Egy tanítónak óriási szerepe leihet — így dr. Kovács József, az Esztergomi Tanítóképző Főiskola zsámbéki tagozatának tanára. Súlyos következményekkel járt, hogy a történelem átmenetileg nem maradt kötelező érettségi tárgy. Csak néhány példát: volt olyan érettségizett fiatal, aki tanítónak készült, s a felvételi vizsgán azt mondta, Gömbös Gyula antifasiszta volt. Akadt olyan is, aki szerint Dózsa Gyöngy megégette Szapolyait, s akadt még másodéves hallgató is, akinek fogalma sem volt az ősiség törvényéről, arról, mi is az az Aranybulla. — Irodalmat tanítok. Aki nem tudja, mi az a Vörös Segély, nem értheti meg József Attilát, s aki csak annyit tud a parasztság sorsáról, hogy a felszabadulás után volt földosztás is, aligha értheti meg Sáiratha Ferenc Húsz óráját — Az a meggyőződésem, hogy jó dolog, ha újra kötelezővé teszik a történelem-érettségit. Hiszen tanító csak érettségizett fiatalból lehet, a pedagógus pedig történelmi tájékozottság nélkül csak a félműveltség bővített újratermelésére képes. Kevéssel is beérték Czul József történelmet tanít Dunaharasztin, a Baktay Ervin gimnáziumban. — Minden magyar állampolgárnak ismernie kell saját népe történelmét, amint hogy más népek históriájának ismerete is nélkülözhetetlen. — Hozzáteszem, a tantárgy ugyan nem szűnt meg az elmúlt években, de term:sz;etes a jelenség: a diák csaK an a fordít energiát, amiből vizsgáznia is kell. A korábbiakhoz képest megemelkedett az elégséges osztályzatot kapók száma, sivárabbá vált az érdeklődés, sok tanuló beérte a minimummal. — Most? Örülök nagyon, noha üröm is van ebben az örömben. Ugyanis a most érettségi előtt álló diákjaim csak 1979 novemberében értesültek a változásról, így a gimnázium első két esztendejében kevesebb energiát fordítottak a történelemtanulásra a kelleténél. Így azután több időt kellett az ismeretpótló foglalkozásokkal tölteni, s most egy kicsit tartok is attól, hogy az idei érettségin még gyengébb eredmények születnek. Nem képesek alkalmazni Bazán Lászióné, a gimnázium igazgatóhelyettese: — Jómagam szakközépiskolás osztályt érettségiztetek. Ha a történelem nem is szakom — magyart tanítok —, abban biztos vagyok, hogy semmiféle esztétikai jellegű tantárgyat nem lehet a történelem. a társadalmi háttér ismerete nélkül oktatni. A pedagógusra marad; a feszített munka köziben több vagy kevesebb gondot fordít a legfontosabbra, a világnézet alakítására. — A szakközépiskolában például sok a szakmai feladat. s kevesebb az olyan, amely az általános műveltség bővítését szolgálja. Még ma is gondom, hogy a történelem és a magyar tan terve nem párhuzamos. A növendékeim többsége három éven át nem tartotta fontosnak a történelemtanulást, sokan közülük nem is képesek arra, hogy más tantárgyak óráin alkalmazzák történelmi ismereteiket Végül a legérintettebbeké, a diákoké a szó, a 4/A osztály maturánsaié. Nagy Zoltán: — Amikor megtudtuk, hogy érettségiznünk kell történelemből, sokan félni kezdtek. Ajnra kényszerültünk, hogy lényegesen nagyobb energiával tanuljunk, s talán a siker sem marad el. Azért az ismétlés nem árt... Amit más mulasztott el Serfözc Ildikó, az ELTE matematika—fizika szakára jelentkezett: — Én amúgy- sem választottam volna a történelmet, hiszen a felvételihez elég lenne a magyar, a matematika, a fizika és az orosz. Így most ez az ötödik kötelező tantárgyam. Pedagógus szeretnék lenni, s ezért igyekszem becsülettel megtanulni a történelmet is. De tény, hogy a felvételi pontszámba nem számít bele az érettségi történelemjegye. Thold Ildikó gyógytornásznak készül: — Én sem felvételizem történelemből, s nem vitás — még, ha érdekei is —, nem a történelemből próbálok majd elsősorban ötösért tanulni, beérem a hármassal is. A pályámra a továbbiakban ugyanis ez az osztályzat már nem lesz hatással. Serföző Ildikó búcsúzóul még mondott valami érdekeset; szerinte minden gimnáziumi tantárgyból érettségizni kellene, akkor minden diáknak nagyobb lenne az általános műveltsége, s a pedagógusoknak is kevesebbet kellene küszködniük a közönnyel, érdektelenséggel. íflén Pest megyében 106* nappali tagozatos gimnazista és 843 szakközépiskolás érettségizik. A középiskolák levelező hallgatói közül 1200-an érettségiznek a megye gimnáziumaiban és szakközépiskoláiban. Az írásbeli érettségi vizsgák holnap, május ,18-án kezdődnek, 23-ig tartanak, 25 és 26- án pedig a felvételi-érettségi közös vizsgákat tartják. A szóbeli érettségikre június 9-től 22-ig kerül sor. A levelező kö- zéoislcolások írásbelije június 1-én kezdődik, a szóbeli vizsga pedig június 15-én. Vasvári G. Pál Térképek, tervek, vázlatok PEST MEGYEI ÉRTÉKEK KÉT BEMUTATÓJA Ilyen bemutatókat még nem rendeztek — legalábbis hazánkban nem. Ez már önmagában indokolja, hogy szóljunk arról a két tárlatról, amelyet a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeumban, illetve a Magyar Nemzeti Galériában láthatnak az érdeklődők. Az előbbi intézményben a Pest-Budát és környékét ábrázoló régi kéziratos térképeket, az utóbbiban az 1650—1760 közötti barokk terveket és vázlatokat tették közszemlére. Aligha kell hosszan elemezni. milyen szempontokból fontosak a régi térképek. Alapvető történeti forrást jelentenek a település-, város-, hadtörténet, a régészet, a történeti néprajz, a történeti földrajz, a névtan, a térképezés- törtánet számára, jó néhány, ma is használható gyakorlati célokra. Ugyanilyen nélkülözhetetlenek több tudomány- terület szempontjából a két- háromszázéves, világi és egyházi épületekhez készült tervek, vázlatok, amelyek közül nem egy ma is pontosan eligazítja a műemlékvédelem szakértőit. A régi kéziratos térképek, épületszobortervek azonban nemcsak a tudományos kutató számára fontosak. A bennük rejlő esztétikum teszi ezeket a dokumentumokat igazán jelentőssé, hiszen a tussal készült körvonalakhoz finom ak- varel lszí nézés társyl, a térképeken figurális jeleneteket is ábrázoltak az egykori mesterek, a terveken, vázlatokon pedig mintegy a majdani épület ideáját jelenítették meg. Nem véletlen, hogy a barokk tervek és _ vázlatok bemutatására a Magyar Nemzeti Galéria vállalkozott: lényegében ezek a munkák jelentik a XVII —XVIII. századi rajzművésze- tünfceit. Ahogyan a katalógusban Mojzer Miklós írja, ebben a korban az önálló értelemben vett rajz nem honosodott meg a Kárpátokon belül. Mányokitól, akit Rákóczi továbbtanulni és a rézmetszést elsajátítani küldött Hollandiába, egyetlen rajzot sem ismerünk; Bogdány Jakabtól csak egyetlen akva- rellt... A térkép, terv viszont gyakorlati célokat szolgált. A térképkiállítás első rajzai Buda 1686-os ostromáról tudósítanak, eredetileg hadijelentéshez csatolták az ostromlók. A tervkiállítás első darabja egyben a barokk építészet magyarországi megjelenésére utal. Ez a terv az 1629- től épített nagyszombati jezsuita templomhoz készült, s a jezsuiták bécsi templomának alaprajzát követi, közvetíti számos magyar városhoz. Lényegében tehát a két kiállítás először ad igazán jelentős áttekintést az egyházi, főúri, községi levél- és irattárakban megőrzött munkák segítségével a XVII—XVIII. századi magyar rajzművészetről — s ezért is érdemesek figyelmünkre. A Pest megyeiek számára pedig külön érdekességeket tartogatnak a bemutatók. Egyrészt azért, mert a rajzok közül jó néhányat megyei intézmények adtak kölcsön, másrészt, s főként azért, mert a bemutatott térképek, vázlatok egy része a megyével kapcsolatos. Több térképet például Zsámbék, Tök, Perbál, Nagykovácsi, Piliscsaba, Solymár és persze Buda határvitájának' eldöntéséhez készített Ruttkay Mihály, a XVIII. század derekának kiváló földmérője. Az egyiket egyedülálló rajz díszíti: a határmegállapításihan részt vevő hatósági személy megesketi vallomására a határjelül szolgáló föld- hányáson álló pórrendű tanút. Ugyanilyen érdekes az a két, Nagykovácsit, illetve Budakalászi áorázoló térkép, amelyet Teleki József gróf megrendelésére 1783-ban készített Horváth Adám hites matematikus — akit ma inkább Pálóczi előnévvel, költőként ismerünk. A barokk tervek és vázlatok kiállításán rábukkanunk a gödöllői kastély enteriőrtervei- re; s a bemutatót (egyszersmind a hazai barokk rajzművészet első szakaszát) záró művek is Pest megyeiek. A váci székesegyház nagyszabású tervsorozatát 1760—61-ben a híres bécsi építész, Franz Anton Pilgram készítette. A templom belső oltárépítményei, nyíláskeretei, építészeti műrészletei gondos és vir$it Mtöwr* 'Xm rktH íttú | ó-C A'< j Pilgram egyik terve a váci székesegyházhoz tuóz rajza vérbeli művészként jellemzik öt, a merész szerkezeti megoldások kiváló statikusnak mutatják, a székesegyház és környékének térrajzai a püspöki palotával, kanono- ki házak sorával, a papi szeminárium és a piarista rendház épületével és templomaival, az együttesnek a Dunával és a pécs-pesti főúttal való kapcsolatával valóban a leg- monumentálisabb város- és tájszervező egyéniséggé avatják — írja a művészről a katalógus tanulmányában Voit Pál. Igen gazdag irodalma ,van már a váci székesegyház terveinek. A térképek, tervek, vázlatok többségiét ily nagyszabású kiállításokon még nem szerepeltették. Érdemes felsétálni a várba, hogy a stílusos környezetben ismerkedjünk a hazai, ezen belül is a Pest megyei művészet, művelődéstörténet jelentős értékeivel. P. Szabó Ernő é t *
