Pest Megyi Hírlap, 1981. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-15 / 112. szám

1981. MÁJUS 15., PÉNTEK wwtet *é£}jr -w sdmm CJP Épül a Duna-parti lakótelep A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói készítik a Duna- parti lakótelepen az elkövetkezendő időben felépülő 384 lakás fogadó­szintjét. Ezek el­készülte után, a 43-as Állami Épí­tőipari Vállalat folytatja majd a munkát. A képen beíonágyúval ké­szítik a fogadó­szintet. Az első már kész Gondenyhítőül - lakásirodákat Merőben új fogalom a lakás­óvodáé. Városunkban most nyílt meg az első. Elkészülté­re sokan vártak, mindenek­előtt azok a szőlők, akiknek gyermekeit tavaly az óvodai beíratások idején a felvételi bizottságnak hely hiányában el kellett utasítania. Akkor mintegy 200 kisgyer­meknek nem jutott hely. E helyzet enyhítésére kitalálták .az oktatásügy városi vezetői, hogy a Duna-parti lakótelepen épülő lakásokból alakítsanak ki — átmeneti jelleggel — óvodát. Három lakást jelöltek, ki e célra, melyben a hónap elején kezdte meg működését a város legújabb portos intézménye. — Május 4-én fogadta az új óvoda az első két csopor­tot, s várhatóan két hét múlva nyílik lehetőség a harmadik csoport fogadására — tájé­koztatott Tóth Istvánná mű­velődésügyi osztályvezető. — Egy két- és két háromszobás lakásból alakították ki a há­rom csoport elhelyezésére al­kalmas intézményt, mely a lakótelepi óvoda részlegeként működik. — Hány gyermeket tudtak felvenni? — Száznyolcvanhárom je­lentkező közül kellett kivá­lasztani nyolcvannégyet, közé­Anyakönyvi hírek Született: Szoták Józsefnek és Nagy Ágnesnek Gábor, Csontos Lászlónak és Németi Máriának László, Tergulicza Györgynek és György Mártának Zoltán, László Gábornak és Urbán Máriának Mónika nevű gyermeke. Házasságot kötött: Gál István Cséplő Anikóval, Kelecz Tibor Oláh Margittal, Juhász Gyula Soós Máriával, Csordás Attila Suslk Veronika Erzsébettel, Gál Tibor Vineze Évával, Horváth Ferenc Szabó Mariannával, Albert Sándor Bődi Évával. Nagy Tibor Gellérfi Zsuzsannával. Elhunyt: Pauer János (Bulcsú u. 25.), Kőhalmi Józsefné Nagy Margit (Szt. István u. 85.), Benner Jánosné László Mária (Május 1. u. 27.), Nagy Ferencné Krisztek Zsuzsanna (Hárs köz 3.), Bődi Andrásné Vityi Mária (Katona József u. 61.), Gubucz Györgyné Tímár Eszter (Szabadság tér 6/a.), Janotai István (Bercsényi u. 27.), Czirfusz Antainé Német Erzsébet (Thököly u. 13.), Klemertt Rezsőné Jekatyerina Bogdanova (Somogyi B. u. 34.), Somodi János (Május 1. u. 12.), Heim István (Csaba u. 9.), Megyeri Gyuláné Kiss Piroska (Kohói A. u. 42.), Kis János (Du- nasor 120.), Szécsényi János (Köz­társaság u. 8.). háromcso- I jük számítva a bölcsődékben I visszamaradt harminc kiscso­portosunkat is, akik miatt a város bölcsődéiben hosszabb ideje felvételi zárlat volt. így a szülők részére a bölcsődék­re nehezedő nyomás is eny­hült és számos édesanya — többen közülük fizetés nélküli szabadságot kellett hogy kényszerűségből igénybe t ve­gyenek — visszatérhetett mun­kahelyére. A város vezetői tudják, ez­zel a gondok csak átmenetileg enyhülnek. Még ebben az esz­tendőben körülbelül 800, az OTP beruházásában épülő la­kásba költöznek be többségé­ben fiatal tulajdonosaik, akik ugyancsak óvodába, bölcsődé- ze szeretnék beiratni gyerme­keiket. A megoldást az újabb óvoda-bölcsőde együttesek megépültéig a lakásóvodák je­lentik majd. Gazdag program Péntektől péntekig Dunakeszi a sajtóban. Ma délután 3 órakor a József At­tila Művelődési Központ könyvtárának előterében nyit­ják meg a Városunk a sajtó hasábjain címet viselő doku­mentumkiállítást, mely a hó­nap végéig lesz nyitva. Az ér­deklődők mindennap reggel 8 és este 9 óra között tekinthe­tik meg. TIT-előadások. Ma délután 5 órakor a szakmaközi bizott­ság rendezésében Zánkai Gé- záné pszichológus, a városi nevelési tanácsadó vezetője tart előadást arról, hogy mi­ként neveljük gyermekeinket 5 éves korukig. Színhely: a mű­velődési központ klubhelyisé­ge. — A Kölcsey utcai ifjúsá­gi klubban ma este 6 órakor „Az arab nacionalizmus és az iszlám” címmel Kondratek Jó­zsef tart ismeretterjesztő elő­adást. — Szerdán délután 4 órakor a szocialista brigád­klub tagjainak Gesztesi Albert csillagász, a penci obszervató­rium munkatársa beszél az élet földön kívüli lehetőségei­ről. — Este 6 órakor a József Attila ifúsági klubban dr. Szabó Gábor főorvos a rákról tart ismeretterjesztő előadást. Kismamáknak. Csütörtökön délután 3 órakor a művelődési központ vörös és zöld termé­ben tartja következő foglalko­zását a kismamaklub Körösi Istvánná óvónő vezetésével. Tömegsport: A Mechanikai Laboratórium vállalati mun­kahelyi olimpiájának verse­nyeit holnap Dunaföldváron rendezik. A szocialista brigá­dok és családtagjai vasárnap Királyrétre kirándulnak, melynek során tréfás szellemi és ügyességi vesznek részt. írfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Tilos a locsolás Lajttal viszik a vizet A Pest megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat javaslatára a már eddig is érvényben volt korlátozott tilalom helyett tel­jes locsolási tilalmat rendelt cl a városi tanács elnöke. En­nek kapcsán kértünk tájékoz­tatást a városi tanács műsza­ki osztályán Nagy József elő­adótól. = — Miért volt szükség a i vízkorlátozás elrendelésére? — Minthogy az elmúlt he­tekben rendkívül kevés csapa­dék hullott, és az utóbbi na­pokban ehhez szokatlan me­leg is járult, a város napi fo­gyasztása elérte a kánikulai csúcsidőben szokásos napi 10 ezer köbmétert. | — A városban az elmúlt | napokban gyakori volt a i vízhiány. A vízkoriátozás 1 miként javít a helyzeten? — A teljes locsolási tilalom kiterjed a házikertek, utcák és közterületek locsolására, illet­ve a gépkocsik mosására. Eh­hez szakaszos vízszolgáltatás párosul. A Rév dűlőben és a város alsóbb területein hajna­li 4 és reggel 7 óra között, il­letve délután 4 és 8 óra között folyik majd víz a vezetékek­ből. Emellett lajtos kocsikkal is segítik a vízellátást a Széchényi és Monus IKés ut­ca, illetve a Rákóczi út és a Zetkin Klára utca sarkán. A város magasabban fekvő terü­letein reggel 7 és délelőtt 10 Jövőre itthon Dortmundban delegátus A soknyelvűség problémái­ról és a nemzetközi nyelv szerepéről tartott nagy érdek­lődéssel kísért előadást a hely­béli eszperantistáknak Sugár András, a televízió főmunka­társa, melyen örvendetesen sok, a nyelv iránt érdeklődő fiatal is részt vett. Nem kis örömmel számolt be erről Kapitány Lajos, a vasutas eszperantisták vezető­je, akitől azt is megtudtam, hogy mától 21-ig a magyar vetélkedőben | delegáció tagjaként részt vesz I a 33. nemzetközi vasutas eszperantó kongresszuson, Regensburgban, majd a dort- mundi nyelvbarátok meghívá­sára az ottani eszperantista szervezet életével ismerkedik. Tapasztalatait szeretné fel­használni a jövő évi kongresz- szus előkészítésében, melynek május 2-től 9-ig Balatonfüred ad majd otthont. Itt is szeret­nék bizonyítani annak nagy- szerűségét, hogy húsz nemzet képviselői milyen akadályta­lanul érintkezhetnek, ismer­kedhetnek egymással Zamen- {íof nyelvének segítségével. óra, illetve délután 3 és 6 óra között juthatnak ivóvízhez a lakók. i — Milyen hátrány éri | azokat, akik a tilalmat = megszegik? — Velük szemben szabály­sértési eljárást kezdeménye­zünk, melynek során 5 ezer fo­rintos pénzbírság kiszabására is sor kerülhet. A rendkívüli helyzetben a város lakóinak megértésére és türelmére számít a városi ta­nács. A tilalom betartását egyébként a tanács munkatár­sai társadalmi aktívák segít­ségével naponta ellenőrzik. A hónap végén Áruházavatás Az elmúlt héten írtuk a Pest megyei Ruházati és Ipar-> cikk Kiskereskedelmi Vállalat új áruházáról, melynek elké­szülte után elnyerte végleges formáját a Duna-parti lakó­telep bevásárló központja. Az időközben megjelent plakátokon tévesen 21-ére je­lezték az áruház avatását. Az időpont megváltozott. Az új áruházat 29-én, pénteken dél­előtt 10 órakor adja át ren­deltetésének dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, a város országgyűlési képvise­lője. Csütörtökön Tanácsülés A városi tanács csütörtökön délután 2 órakor tartja kö­vetkező nyilvános ülését, me­lyen egyebek között a város VI. ötéves tervét vitatja meg. Őszinte szókimondással A KISZ városi küldöttérte­kezletének szünetében arra kértem, betekintésre adja ide felszólalásának gépelt példá­nyát. Kedvesen szabadkozott, mondotta, hogy ő csak a be­számoló alatt papírra vetett skicceit vitte magával az emel­vényre, de „kotta” nélkül mondotta el a gondolatait. Ezek a gondolatok akkor és ott merészen őszintének tűn­tek, szókimondó — mégsem bántó — kritikájukkal. Mert vitatkozni lehetett ugyan azon, hogy igaza volt-e, amikor azt fejtegette, nincs szükség ter­jedelmes, drága papírra nagy munkával készített statisztikai kimutatásra, de szükség lenne az alapszervezetekben a ko­rábbinál sokkal nagyobb őszinteségre, mind a közösség munkáját illetően, mind a ta­gok között. Szorgalmazta, ne legyen olyan nagy az egyet­értés a taggyűléseken, ha utá­na a folyosón már-már egészen más a tagok véleménye. Voltak, akik igazat adtak neki, mások vitatkoztak vele — Záhorszky Árpád, a KISZ városi Bizottságának titkára is közöttük volt —, abban azon­ban mindannyian egyetértet­tek, hogy Dinka Károlyt, a Mechanikai Laboratórium KISZ-szervezetének küldöttét, a vállalat műszerészét a jobbí­tó szándék vezeti valamennyi megnyilvánulásában. Ennek is szerepe lehet ab­A gyerekek érdekében Egy év változásai a Gárdonyiban Két esztendeje csupán, hogy a 201. számú Gárdo­nyi Géza nevét viselő szak­munkásképző intézet a me­gyei tanács fennhatósága alól a városi tanács fel­ügyelete alá került. A vá­rosban az a hír járja, hogy az elmúlt esztendőkben bi­zony jócskán akadt gond az intézetben. Anyagi problé­mákról, személyi ellentétek­ről egyaránt suttogott a fá­ma. Egy esztendeje az intézet ve­zetésével Szabó Mihályt, a tantestület tagját bízták meg, aki kollégái támogatásával rendkívül sokat tett^ azért, hogy elcsituljanak az ellenté­tek, stabilizálódjon a helyzet. Szabó Mihály: Elméleti ok­tatás a hét három napján fo­lyik, tizennyolc órában. Köz­ismereti alapozó és szakmai­elméleti tárgyakat tanítunk. Tanáraink pedagógiai végzett­ségű mérnökök, illetve közép­iskolai tanárok. A gyakorlati oktatás során — hetenként 21 óra alatt — szakoktatóink, akik ugyancsak elvégeztek legalább egy pedagógiai tan­folyamot — a növendékek vá­lasztott szakmáinak gyakorlati fogásait sajátíttatják el és munkára nevelnek. Ma az is­kolában az az elv, hogy füg­getlenül attól, vajon a gyakor­latot vagy az elméletet tanít­ják-e a kollégák, esetleg a kollégiumban foglalkoznak a gyerekekkel, mindannyian pedagógusok, akiknek egyetlen szempontjuk lehet munkájuk­ban: a növendékek érdekeinek védelme. »»»»»» Ez az utolsó mondat arra is utal, hogy megszűnt az el­lentét az elméletet és a gya­korlatot oktató tanárok és ok­tatók között. Erre annál is in­kább szükség van, mert az intézetbe kerülő, az ország számos vidékéről érkező nö­vendékek — közöttük állami gondozottak is — különböző előképzettséggel kezdik tanul­mányaikat, az pedig igencsak sok energiát kíván minden pedagógustól, hogy segítsenek a gyengébbeknek a felzárkó­zásban, hogy azonos alapokkal kezdhessék meg a szakma el­sajátítását. Az igazgató véle­ménye szerint ez olykor egy esztendőt is igénybe vesz. Korrepetálással, tanulópárok alakításával tudják elérni, hogy az első osztályokban nem ritka 40—50 százalékos bukási arányt harmadikra sikerül le­dolgozniuk 5—10 százalékosra. Antal János, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára: Az intézet szülői munkaközösségének tevékeny­ségét korábban is ismertem, amikor úgyszólván csak papí­ron léteztek. Munkájuk az utóbbi hónapokban megújult, sőt nemrégiben részt vettem egy olyan ülésükön, melyen már nemcsak szervezési, ha­nem nevelési kérdésekkel is foglalkoztak. »»»»»» Rónai Árpád, az MSZMP városi bizottságának első tit­kára: A párt-végrehaj tóbizott­ság a közelmúltban az intézet­ben folyó világnézeti nevelést vitatta meg. Előtte munkatár­saink többször is elmentek a növendékek közé, s beszélgeté­seikből az derült ki, hogy bi­zony van rrtég mit javítani az oktató-nevelő munkában. Ez természetesen nem kisebbíti azoknak az erőfeszítéseknek az értékét, melyeket az ott ta­nító pedagógusok az elmúlt időszakban tettek a színvonal javításáért, s melyeknek már látszanak az eredményei. Ezek közül említést érdemel az a törekvésük, hogy a hely­beli általános iskolákban ta­nító kollégáikkal megismer­tessék azokat a szakmákat, melyeket itt elsajátíthatnak a növendékek. Jó kapcsolatuk van a megyei pályaválasztási tanácsadóval és annak több megyében levő testvérintézmé- riyeivel. így adódiK, hogy még Szabolcs-Szatmár megyéből is vannak jelentkezők, sajnos, kevesebben annál, mint ahány elsőst felvehetnének. »»»»»» Rupp József, a megyei ta­nács művelődési osztályának szakfelügyelője: Három hóna­pig vizsgálták felügyelőink az intézetben a tanítás rend­jét, módszereit, az ott dolgozó kollektívák munkáját. Jóllehet az összegező jelentés még nem született meg, annyit elmond­hatok, hogy a felügyelők -véle­ménye nem rossz. Ám azt is megállapították, hogy szükség lenne a testület felfrissítésére. Most két állást hirdettek meg, ez is hozhat változást. A gyakorlati oktatást vezető kol­légák viszont majdnem mind régen itt működnek, nagy szakmai tudásuk és személyes képességeik teszik őket alkal­massá a megnövekedett fel­adatok ellátására. Mindebből az derül ki, hogy ha egy év alatt min­den nem is változhatott meg gyökeresen a szakmun­kásképzőben, de ráléptek arra az útra, mely az iskola megerősödéséhez vezet Ez a feltétele, hogy az eddigi­nél több szakmunkást ké­pezhessenek a város válla­latai számára, melyek közül a két legnagyobb, a jármű­javító és a mechanikai la­boratórium több szakmá­ban is munkáshiánnyal küzd. ban, hogy a megye küldöttei között ő is ott lesz a KISZ kongresszusán. Olvasóinknak üzenjük Szabó Györgynének üzenem a Thököly utca 8-ba: Panaszos levelét átadtam a városi ta­nács elnökének. Az ügy ki­vizsgálása és az igazgatási osz­tály válasza után a dologra visszatérünk. Többeknek. A gimnázium tornatermében hétfőn délutá­nonként férfiaknak tartanak kondicionáló tornát és tömeg-* sportfoglalkozást. A lányok és asszonyok a lakótelepi iskola egészségmegőrző tornájára je­lentkezhetnek. Bővebb felvilá­gosítást az iskola ad. Moziműsor hét napra Vörös Csillag Filmszínház: Vasárnapig, csak este 6 órakor a Harmadik típusú találkozá­sok című színes amerikai tu­dományos fantasztikus filmet vetítik két részben. A film megtekintését 14 éven aluliak­nak nem ajánlják. Szombaton és vasárnap délután 4 órától szí­nes szovjet kalandfilmet per­getnek ifjú nézőik számára, címe: A szultán fogságában. Hétfőn és kedden a sok vitát kiváltott Ballagás című ma­gyar film, csütörtökön és pén­teken a Sugarlandi hajtóvadá­szat című amerikai kalandfilm lesz a mozi műsorán. 14 év­nél fiatalabb nézők ezeket sem nézhetik meg. József Attila Filmszínház: Vasárnap itt is a Harmadik típusú találkozások, hétfőn a Ballagás megy. Szerdán a Ka- csavadászat című csehszlovák bűnügyi filmet, csütörtökön Az egér és a macska című francia krimit nézhetik meg az érdeklődők. Az oldalt írta: Bányász Hédi Fotó: Barcza Zsolt l

Next

/
Oldalképek
Tartalom