Pest Megyi Hírlap, 1981. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-24 / 95. szám

Tudós diákok Tanulmányi verseny a Toldiban Felvételi nélkül juthatnak feljebb Ismét és idáig megoldatlan probléma, hogy a középiskolá­sok tanulmányi versenyein, főként a gimnáziumi anyagból összeállított kérdések szere­pelnek. Ezért, a szakközépis­kolába járók gyakran kerül­nek hátrányos helyzetbe a gimnazistákkal szemben. Erős mezőny Mindezektől függetlenül a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet diákjai is beneveznek a különböző ver­senyekre, ahonnan legtöbbször eredményesen térnek haza. A napokban ellátogattunk az iskolába, ahol Kanyó Te­réz igazgatóhelyettest az idei versenyekről és az elért he­lyezésekről faggattuk. — Az országos középiskolai tanulmányi versenyre — me­lyen 3. és 4. osztályosok ve­hettek részt — matematiká­ból, biológiából és orosz tan­tárgyakból neveztünk be. A második fordulóra csak bioló­giából jutott tovább egy tanu­lónk. Tóth Irén végzős diá­kunk ottani szerepléséről még nem kaptunk értesítést. — Első és második osztályo­sok részvételével rendeztük meg az Arany Dánielről el­nevezett matematikaverseny első fordulóját, melyen 12-en készítettek dolgozatot. Sajnos, továbbküldhető nem akadt közöttük. — Megrendezték a megyei matematikaversenyt is, mely­nek legjobbjai továbbjutottak a megyék közötti versenyre. Ezen Szolnok, Pest és Fejér megye diákjai mérték össze tudásukat. A szakközépiskolá­sok megyei versenyén a Toldi iskola diákjai megszerezték az első, a harmadik és az ötödik helyezést. A legeredményesebben ver­senyző Kovács Évát azonban nem hívták meg a megyék közötti versengésre. Ennek oka az volt, hogy dolgozatá­val kevasebb .pontszámot ért el, mint á gimnáziumi első helyezett. Mivel a megyék kö­zötti versenyen együtt szere­peltek a szakközépiskolások és a gimnazisták, érthető, hogy a legtöbb pontszámot el­ért versenyző jutott tovább. — A Művelődésügyi Mi­nisztérium, a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság és a KISZ Központi Bizottsága által megrendezett országos orosz nyelvi szóbeli versenyen a ne­gyedikes toldis diák, Kovács Gábor, megnyerte a megyei versenyt és továbbjutott az országos döntőre. Bár helye­zést ezen a versenyen nem ért el, igyekezete mégis dicsére­tes, hiszen az igen erős me­zőnyben derekasan helytállt. — Az Irinyi János kémia­versenyen, melyen első és má­sodik osztályosok küzdhettek, az első fordulóban 18-an in­dultak. A második fordulóra négy diákunkat hívták meg. A megyei fordulóban, az elsős Kovács Éva a 7. helyen vég­zett. A két másodikos tanu­lónknak a saját kategóriájuk­ban nem akadt ellenfelük, ezért ők a gimnazistákkal kö­zösen versenyeztek. — A szakmunkástanulók versenyére az iskolai verse­nyek legjobbjait küldhetjük tovább. Évfolyamonként 1—1 tanulót. Diákjaink irodalom­ból, magyar nyelvből, mate­matikából, fizikából és szép magyar beszédből versenyez­tek. — Matematikából a harma­dikos Kocsmár Sándor me­gyei 3. helyezett lett. A szép magyar beszéd megyei ver­senyén, Mészáros Margit 3. osztályos tanuló a 6. helyen végzett. — Végzős, szakközépiskolás diákoknak országos szakmai tanulmányi versenyt is hir­dettek. Az iskolai fordulóban 9-en vettek részt. Továbbju­tott az országos versenyre há­rom tanulónk. A verseny le­zajlott, várjuk az eredmény­ről az értesítést. Abban az esetben, ha diákjaink az első tíz között végeznek, a szak­irányú főiskolára vagy egye­temre felvételi nélkül jutnak be. Szakmunkások lettek — A szakmai háziversenye­ket kétfordulósra terveztük. A konzerveseknél és a sütő­söknél az első fordulóban va­lamennyi tanuló részt vett. Közülük kerültek ki a máso­dik forduló versenyzői. A leg­eredményesebben szereplők pedig elindultak az országos döntőn. — A sütős szakmában az országos versenyt Szombathe­lyen rendezték meg. Ezen 3 diákunk indult el. Mindhárman olyan sikeresen szerepeltek, SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Kézi! abd ások sikerei Döntőbe jutottak a lányok Túrái Vörffí Meteor—Nk. Kinizsi 20-16 (9-4). Nk.: Po- zsár — M. Szűcs (6), Nagy J. (3). Járdi (2), Tóth F. (2), Pé- czeli (1), Hatvani (1); csere: Vilcsáik (1). A Kinizsi-sportte­lepen rendezett megyei férfi II. osztályú bajnoki kézi labda- mérkőzésen több technikai hi­bával kezdett mindkét fél, és csak a 9. percben esett az el­ső gól. Az ellenfél jobban ki­használta lehetőségeit. A 24. percben, 5:3-nál a sportsze- fűtlenkedő Tóthot végleg ki­zárták a játékból. Szünet után a fiatal helyiek feljöttek, de az ellenfél megérdemelten vitte el a 2 pontot. Nk. Kinizsi ifi—Túrái VM ifi 23-18 (11-9). Mindkét csa­pat támadásban volt jobb. A második félidőben a jobban játszó hazaiak megérdemelten növelték előnyüket. Góldo­bók: Ivády (13), Léden (6), Ró­naszéki (3) és Laurencsik (1). Az 1980/81-es tanévi me­gyei diák leánybajnokság dé­li csoportjának hajrájában az élelmiszeriparis lányok újabb kettős győzelmet arattak, ez­zel csotwrtgyőztesek lettek és bejutottak a megyei döntőbe. A Toldi-páiyán: Nk. Toldi DSK—Ceglédi Egészségügyi DSK 16-3 (11-2). A körösiek az első játékrészben jó játék­kal jelentős előnyt szereztek. Legjobb dobók: Becze (5) és Szabó (4). Idegenben: Nk. Toldi DSK —Ceglédi Gimnázium 22-2 (9-1). Fölényes győzelem, 9 körösi játékos dobott gólt! Ld.: Búbos (5), Szakái (4) és Spenger (3). JÖL SZEREPELTEK A megyei kosárlabda-baj­nokság keretében a gimnáziu­mi labdajátékteremben ket­tős férfi, idegenben női mér­kőzést játszottak. A legfiata­labb utánpótlás Kecskemétre utazott, a városi bajnokság tavaszi 9. játéknapjára. Megyei ifjúsági, férfi: Nk. Gimnázium—Érdi 220-as Szak­munkásképző 112-32 (59-18). A sokkal ponterősebb helyiek ilyen különbségű győzelme is megérdemelt. Legjobb dobók: D. Kovács (28), Csikós P. (24), Demcsik és Csikós Z. (18-18). Megyei serdülő, fiú: Nk. Gimnázium—Érdi Szakmun­kásképző 43-34 (24-10). A megfiatalított körösi csapat, rászolgált a győzelemre. Ld.: Szilágyi (18) és Molnár B. (14). Megyei serdülő leány: Ceg­lédi Vendéglátóipari DSK— Nk. Gimnázium 42-40 (20-14, 40-40). A jobban kezdő ellen­féltől váratlan vereséget szen­vedtek a gimnazisták. Ld.: Németh (13) és, Lányi (8). Városi úttörő fiú: Nk. Arany isk. I.—Kecskeméti Jókai isk. 53-20 (28-11), ld.: Szilágyi (22) és N. Szűcs (15). Nk. Arany isk. I.—Tiszakécskei isk. II. 58-12 (32-8). Ld.: Szilágyi (22) és N. Szűcs (12). MAI SPORTMŰSOR LABDARÚGÁS Ifjúsági-sporttelep, 14."0: Rákóczi isk.—Petőfi isk. III. korcsoportos kispályás városi úttörőbajnoki mérkőzés. i hogy jóval a tanév vége előtt szakmunkások lettek. — A konzerves szakmában országos versenyt nem hir­dettek. Viszont, iskolánk vál­lalta a megrendezését. A meg­hívást az iskolák örömmel el­fogadták. A versengésre má­jus második felében kerítünk majd sort. A versenyzők szak­mai elméletből, gyakorlatból, géptanból és társadalmi isme­retekből mérik össze tudásu­kat. Igazgatói dicséret — Egyébként a másodikos szakmunkás és a harmadikos szakközépiskolás tanulóinknak háziversenyeket bonyolítot­tunk le. A legjobban szerep­lők NDK-beli cseregyakorla­ton vesznek részt. A július­ban utazók között 8 tartósító­ipari és 4 sütőipari tanuló lesz majd. A megyei versenyeken leg­jobban szereplő diákok igaz­gatói dicséretben részesültek és jutalmul könyveket is kap­tak. K. K. Előadás, vetélkedő Mozgássérültek a közlekedésben A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete ceglédi csoportjá­nak klubjában, Cegléden a Kossuth Művelődési Központ „B” épülete 1. sz. termében április 25-én, szombaton dél­után . 2 órai kezdettel az Or­szágos Közlekedésbiztonsági Tanács és az MBE ceglédi cso­portja „Mozgássérültek a köz­lekedésben címmel ismeret- terjesztő előadást és játékos vetélkedőt rendez. KJ m A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 95. SZÁM 1981. ÁPRILIS 24., PÉNTEK Akácosok és fenyvesek Késleltetik a rügyfakadást Gyéritik és gyarapítják az erdőt A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ceglédi erdészeti üzeme több mint nyolcezer hektáron, a ceglé­di, nagykátai és monori járás területén, tizenhárom község határában gazdálkodik. A fa­állomány összetételét elsősor­ban a rossz talajviszonyok ha­tározzák meg, ezért legna­gyobbrészt akác (47 százalék) és fenyő (24 százalék) alkotja erdeiket. A területnek csupán ötödrészét borítja nyár, és mindössze a fennmaradó ré­szen van még tölgyes. Hűtőházban a csemeték Az úgynevezett rontott er­dőket már felszámolták, de sarj eredetűen még vannak, s ezek átalakítását, felújítását ebben az, évben is folytatják. 1981-ben 270 hektárt erdősíte­nek. Jó ütemben haladnak a munkálatokkal, de a tavaszi szárazság közbeszólhat, mint ahogy tavaly sem tudták a rendkívüli időjárás miatt el­végezni az őszi erdősítési mun­kákat, ráadásul télen a fákra hullt nagy hó sok ágat le­A Kőrisfában főzik Négymázsás fagylaltadag A KÖJÁL sem köthet bele A Nagykőrös és Vidéke Ál­talános Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet tavaly a bok- rosi városrészen saját házába helyezte át korszerűsített cuk­rászati üzemét, ám a fagylalt­készítők a Széchenyi téri régi üzemben maradtak. Az idei tavaszon a szövetke­zet a KÖJÁL előírásai szerint, szépen rendbe hozatta ezt a fagylaltgyártó részleget, de azzal a feltéttéllel engedélyez­te, hogy az üzem vezetőinek és dolgozóinak fagylaltkészítő és -tároló tanfoiyamot kell végeznie. A tanfolyamot a Kő­risfa cukrászdában megtartot­ták, s azon a íagylaltelosztó üzletvezetők is részt vettek. A tanfolyam végén Szabó Dénes KÖJÁL-ellenőr vizsgáztatta a hallgatókat. Ezek után az egészségügyi hatóság ellenőrzése mellett próba fagylaltfőzést tartottak. A vizsga alapján, Barna And- rásné, a cukrászati üzem ve­zetője, Urbán László fagy­laltfőző mester és munkatár­suk, Hegedűs Zoltánná enge­délyt kapott a fagylaltfőzésre. A munkát már április elején megkezdték, és például április 12-én vasárnap csupán a Kő­risfa cukrászdában 80 kilo­gramm fagylalt fogyott el. A húsvéti forgalom is elég jó volt, bár az időjárás hűvösre fordult. A fagylaltot, a cukrászati üzem süteményeivel együtt, az áfész nagykőrösi, kocséri és nyársapáti cukrászdáiba és eszpresszóiba, valamint a kon­zervgyári és egyéb elosztóhe­lyekre szállítják. Mióta hűvös az idő, természetesen keve­sebb mennyiséget készítenek, de majd nyáron, a napi fagy­lalt „adag” előreláthatólag 3— 4 mázsára növekszik. Urbán László fagylaltfőző mester elmondotta, hogy az idei fagylaltszezonban 19-féle fagylaltot készítenek, minden­nap 4—5—félét. A gyümölcs­fagylaltok mellett vanília-, puncs-, csokoládé-, karamella-, kávé- és tejszínfagylaltok vár­ják az ínyenceket. Urbán László elmondotta azt is, hogy üzemükben a fagylaltot tejből, cukorból és ízesítő anyagból hagyományo­san főzik, s nem használják az országszerte elterjedt fagylalt­porokat. Sok vásárló ragasz­kodik ugyanis a régi ízekhez. tört, s ezeket ápoló vágással kell eltávolítani. Mindez most tavaszi fel­adat, s hogy az elhúzódó munkák ne okozzanak a tele­pítésben gondot, az albertirsai Micsurin Tsz-től bérelt hűtő­házban tárolnak 300 ezer fa­csemetét, mesterségesen kés­leltetve a rügyfakadást. (Hek­táronként 8—10 ezer csemete ki ült etését tervezik.) Hetvenhat hektáros cseme­tekerti ükben fiatal fenyőik és nyárfák várják, hogy végleges helyükre kerüljenek. Onnan szállítanak csemetét a három járás állami gazdaságaiba, ter­melőszövetkezeteibe is. A múlt évben a fenyővetés sikertelen volt, a nyárfacsemeték is gyengébben növekedtek a ter­vezettnél. öntözéssel, időben végzendő ápolással ezen a helyzeten az idén javíthatnak. Az erdőket is úgy gondozzák — szakszerű vegyszerezéssel, ápolással —, hogy júliusra, augusztusra, az átvétel idejére az erdőfelügyelőség által meg­szabott feltételeknek megfe­leljenek. Korszerű kitermelés Véghasznosítás! területük 150 hektár, s az ott végzett munkákkal párhuzamosan fel­újítási kötelezettségűiknek is eleget tesznek. Több mint 27 ezer köbméter vastagfa kiter­melését tervezik. (Tulajdonuk­ban van Közép-Európa leg­korszerűbb fakitermelő gép­sora, amellyel a következő he­tekben a ceglédi erdészeti üzem területén is dolgoznak.) A kitermelt fa feldolgozásá­val is foglalkoznak, fűrész­rönk, papírfa, szőlőtámfa, tű­zifa stb. előállításával. Ez az ágazatuk kiemelkedően jó eredményt ért el tavaly, túl­Az autószerelés titkairól A 224. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet tanulói a Gépjavító- és Faipari Szövet­kezet tanműhelyében ismer­kednek az autószerelés fogá­saival. Horváth László és Erős Ot­tó másodéves szakmunkásta­nuló a Nisa mikrobuszok ka­rosszériájának javítását és el­ső futóművének szerelését gya­korolják. Németh Ferenc és Pintér Ferenc ugyancsak másodéves tanulók, Magyar László okta­tó irányításával egy ZIL-mo- tor karburátorát szerelik. teljesítette árbevételi tervét. A bányákban használatos fa­anyagoknál mutatkozó terme­lési lemaradást megfelelő szer­vezéssel próbálják behozni. A korszerű gépek és az ösz- szehangolt irányítás mellett, jól képzett szakmunkásokra is szükség van. Az ásotthalmi szakmunkásképző intézet ki­helyezett tagozatán saját erő­ből oldják meg a továbbkép­zést. Kétszázan dolgoznak az erdészeti üzemnél, s közülük 1980-ban huszonheten szerez­tek szakmai végzettséget. Az eredményes gazdálkodás­nak ma már elengedhetetlen feltétele a szakosodás. Meg­nőtt az erdészek feladatköre, szerepe, mivel ágazatonként szakosítottak a gazdaságban. Egy-egy erdész fő feladata az erdőművelés, vagy a vágás irányítása, s csak a kieső, ki­sebb területeken maradt meg a hagyományos szerepkör. Favágók ebédje A jól képzett erdészeket, szakmunkásokat, betanított munkásokat 5 százalékos bér- fejlesztésben részesítik, továb­bá 1,8 százalékot mozgóbér­ként' fizetnek ki, a végzett munka arányában, s igyekez­nek megtartani őket a szo­ciális körülmények javításával is. Megoldották az üzemi ét­keztetést, amelyet elsősorban a fakitermelésben dolgozók vesznek igénybe. A munka- és védőruhaellá­tás a korábbinál jobb, bár vannak még nehezen besze­rezhető cikkek, mint például a bőrkarvédő. Sajnos, a védő- felszereléseket nem mindig használják az emberek. Az idén tervezik az erdé­szeti üzemnél a melegedőhe­lyek, esővédők kulturált belső berendezésiét. A mikebudai szociális épületet, amelyben öl­töző és étkezde is van, folya­matosan felszerelik. Győrffy Annamária Moziműsor A nagy zsákmány. Színes, szinkronizált francia—olasz bűnügyi filmvíg játék. Előadás kezdete: 6 és 8 óra. A STŰDIÓTEREMBEN A cárlány és a hét dália. Színes, szovjet mesefilm, fél 4-kor. A férfi, aki szerette a nő­ket. Színes, szinkronizált fran­cia filmvígjáték. (16 éven fe­lülieknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. Köszönetnyilvánítás! Köszöne­tünket felezzük ki mindazon is­merősöknek, rokonoknak, bará­toknak, munkatársaknak, szom­szédoknak. akik felejthetetlen fér­jem, édesapám Biró László teme­tésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét min­den rokonnak, jó barátnak, szom­szédoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, özv„ Szabó Balázsné sz. Oláh Lídia temeté­sén megjelentek, őt utolsó útjára elkísérték, sírján elhelyezték a szeretet és megemlékezés virágait részvétüket bármilyen módon ki­fejezték. Ugyanitt mondunk kö­szönetét dr. Somjai Károly kör­zetorvos fáradhatatlan gyógyító munkájáért. Gyászoló család. Varga Irén felvételei A kistermelők részére a nagy­kőrösi Arany János Tsz paradi- csompaDrika-palántát biztosít az igényeknek megfelelően. Érdek­lődni lehet a tsz Vihar utcai ker­tészetében. issn oi33-me (N*eykórö9i Hirmpi

Next

/
Oldalképek
Tartalom