Pest Megyi Hírlap, 1981. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-14 / 87. szám

uiGtn i98i. Április il, kedd NÉPMŰVÉSZETI NAP GÖDÖLLŐN Kirakodóvásár; gálaest Könnyebben megy a mun­ka, ha vagy dúdolgatsz, vagy dalolsz. Mert elég buszma csalód az, amelyik nem talál­ja meg az egész napi beszá­molóját, csak hazamegy este, oszt belebújik a tévébe. Utá­na aztán panaszkodik, hogy semmi se vöt benne... Így éltünk mi a Galga mentén, és így is élünk — ezekkel a mondatokkal fejezte be a me­sét a hévízgyörki Homoki Juli néni vasárnap, estefelé, az új gödöllői művelődési központ színpadán. Megőrizni az értékeket így fejezte be valamikor, vagy fejezi be ma is a me­sét, ha otthon, családi, baráti körben beszél a nép tegnapi, tegnapelőtti életéről, amely mára szinte teljesen átalakult ugyan, jő néhány jellemző vonása azonban megőrzésre, ápolásra érdemes. Például az együttes cselekvés, a szórako­zás, a játék közösségi jellege. Ne legyünk buszmák, azaz te­hetetlenek, magunknak .valók, figyelmeztet a mesélő, talál-. juk meg az egész napi beszá­molót, a dalt, a játékot, a tán­cot. Nos, vasárnap Gödöllőn so­kan eleget tettek a fenti kí­vánságnak: több mint kétez­ren keresték fel az április másodikán átadott korszerű városi-járási művelődési köz­pontot. Igaz, az érdeklődéssel már a korábbi napokban sem volt baj. — Nemcsak programjaink­ra jöttek eddig szép számmal a városból, a járásiból, de még Budapestről is ■— mondja Kecskés József, a művelődési központ igazgatója —, hanem egyszerűen azért is, hogy megnézzék, megismerjék a há­zat. A hagyományok A tájegység értékei, hagyo­mányéi szinte kötelezték a művelődési központot, hogy a Gödöllői tavasz • központi programja a népművészethez kapcsolódjon. így került sor a kirakodóvásárra, amelyen a Fiatal Népművészek Stúdiójá­nak tagjai árulták portékái­kat a művelődési központ elő­terében. A szervezés, rendezés gondosságára jellemző, hogy három jelentkezőt, akiknek munkái nem feleltek meg az esztétikai normáknak, elküld­ték. Az asztalra került kerá­miák, bőrmunkák, citerák, textíliák így valódi értékeket képviseltek. A kirakodóvásárhoz olyan rendezvények kapcsolódtak, amelyek a látogatókat, főként a gyerekeket, aktív tevékeny­ségre ösztönözték: szakembe­rek irányításával folyt a já­tékkészítés”, a Stromfeld lakó­telep melletti parkban pedig népi sportjátékokat rendeztek. Felnőttek és gyerekek együtt készítették a népi Játékokat Délután Bt órakor a négy­száz személyes színházterem­ben négyszázan hallgatták az első dalt: „Galga vize, ne zárd el ez utamat, /. Hol találom meg a régi babámat?” s a telt ház azt jelezte, hogy a helyi hagyományok ápolása nem csupán néhány lelkes szakember ügye. Nos, a Gal­ga menti dalok és táncok című gálaműsor, amelyet Hintalan László állított össze, jól szol­gálta a hagyományok iránti érdeklődés további elmélyíté­sét. Sápi Pálné Homoki Ju­lianna ízesen., lebilincselően besizél-t az egykori faluról: a gyermekek játékairól, a fiata­lok mulatságairól, a táncról, a szokásokról, hiedelmekről, a házasságról. A műsor máso­dik részében az egymás mel­lett élő generációk kapcsola­táról, a „legényfogásról”, a fo­nóházról, a sorozási népszo­kásokról, a születésről és a halálról, a faluközösségekről mesélt, s az elhangzottakat Dány, Galgahévíz, Galgamá- csa, Hévízgyörk, Kartal, Sza- da, Túra és Zsámbok szó­listáinak és együtteseinek mű­sora hitelesítette. Rendhagyó volt ez a gálaműsor, vagy még inkább: érdekes kísérlet. Sikeres kísérlet — Mindig kontrasztot érez­tem a szokványos népművé­szeti műsorok és a gyűjtések között — mondja Hintalan László, a műsor összeállítója —, a bemutatókból ugyanis hiányoznak a tánc, az ének mögötti emberi értékek. Ezek­kel akartam gazdagítani a Fiatal népművészek árulták portékáikat a művelődési központban A galgamácsal fiatalok a fonóházak tréfás szokásait elevenítik fel Barcza Zsolt felvételei produkciót. A Vigadóban, az Egyetemi Színpadon már vol­tak ilyen jellegű előadások. Kiderült: Sápi Pálné Homo­ki Julianna van olyan szug- gesztív egyéniség, van annyi közösségismerete és egyéni mondanivalója, hogy egy jól szerkesztett műsor katalizáto­ra legyen. Az már a szer­kesztésen, rendezésen múlik, hogy az együttesek produk­ciója egy pillanatra se váljon illusztratívvá, ne szólaljon meg magyar nóta, ne fordul­janak elő a műsorban ismét­lődések. Kisebb-nagyobb iga­zítások még gördülékenyebbé, hatásosabbá tehetik az össze­állítást A nagy taps azonban azt jelezte: így sem volt kár végignézni, végighallgatni. P. Szabó Ernő Tudósok a leszerelésért A Tudományos Munkások Világszövetségének Végrehaj­tó Tanácsa tegnap megkezd­te háromnapos ülését aSZOT- szálióban. Az eseményen a vi­lág 32 országa 46 tagszerve­zetének több mint 400 ezer tudományos dolgozóját tömö­rítő szervezet vezetőit köz­tük Jean-Marie Legay fran­cia professzort, a világszövet­ség főtitkárát Tóth János, az MTESZ főtitkára köszöntötte a magyar műszaki értelmisé­giek szövetsége és a SZOT nevében. A budapesti ülés terveit Nyikolaj Bászov, Nobel-díjas szovjet fizikus, a világszövet­ség egyik alelnöke vázolta. El­mondta, hogy az időszerű tu­dománypolitikai, szociális és gazdasági kérdé.XA között központi helyet foglal el az új­fajta tömegpusztító fegyve­rek kifejlesztése, elterjesztése elleni küzdelem, az, hogy mi­ként lehet a világ tudomá­nyos köreit mozgósítani a le­szerelés és az enyhülés érde­kében. DIÁK NÉPTÁNCOSOK KÖZÖTT Legjobb Budakalász volt Nem tudni, kinek tűnt hosz- szabbnak a kisdobos és út­törő néptánc- és népijáték- verseny döntője: a diák tán­cosoknak, avagy a zsűrinek? Mert vasárnap az érdi mű­velődési központban megren­dezett maratoni — hatórás -r- találkozó, bizony megpró­bált gyereket, csoportvezetőt, tanárt egyaránt. S hogy mi­csoda szent őrület vezeti a néptánc szerelmeseit, mutat­ta, hogy tanárok és zsűrita­gok hat óra múltán sem mondtak le a látottak-hallot- tak közös értékeléséről. A dr. Osskó Endréné ko­reográfus, Lázár Katalin, a Zenetudományi Intézet mun­katársa és Dómján Sándor, a megyei néptánc-szakbizott­ság vezetője alkotta zsűri mondott véleményt a bemu­tatókról: a hévízgyörkieknél a gyönyörű, szép kiejtést, a galgamácsaiak ügyes összeál­lítását, a zsámbokiak hiteles­ségét, az ürömi csoport nagy­szerű ugrősát, a budakalásziak egyöntetűen szép stílusát, az érdiek bátor vállalását és a, nagykőrösi tanyasi iskola je­lenlétét dicsérve. Közülük is kiemelve a budakalásziak tel­jesítményét: ck képviselik Pest megyét az országos ta­lálkozón. Az utánuk követke­ző legjobbak: Zsámbok (ha lett volna osztott első hely, Budakalász mellett őket illet­te volna). Hévízgyörk, Galga- mácsa, Solymár és üröm cso­portja ajándékot vehetett át Kovács Margittól, a megyei úttörőt! tkárt ói. A rendező Érd, Százhalom­batta városi úttörőelnökség — Karlovszky Mária elnök veze­tésével — jól megszervezte a találkozót. Hogy a műsor fá­rasztóan hosszú volt. a szín­pad szokatlanul nagy és rossz az akusztika — nem az ő hi­bájuk. Ez a rendezvény is iga­zolta egy szabadtéri színpad szükségességét Érden. TV-FIGYELŐ Varkonyi. Azt, hogy a mű­sorszerkesztés utjai mennyire kiszámíthatatlanok, sokszor tapasztalhattuk már. Olyan furcsaságra azonban, hogy rö­vid egymásutánra soroljanak be két, szinte teljesen azonos jellegű és célzatú összeállítást — színészek emlékének idézé­sét — sem a közelebbi, sem a távolabbi múltból nemigen emlékezhetünk. Akik mindkét adást látták, most furcsa helyzetben van­nak, hisz’ akarva, akaratlan, össze kell vetniük azokat. Egyrészt tehát Gábor Pál munkáját arról a kedves, megunhataüanul csicsergő tü­neményről, másrészt meg Vtí- ray Tamás filmjét az all round, azaz mindenféle szín­házi és filmdolgokhoz értő szakemberről. Talán amannak a tragiku­san szabálytalan sorsa, emen­nek meg a terjedelmes és be­fejezettnek mondható életmű­ben megtestesült nagysága okozza a különbséget, de tény az. hogy Dómján Edit emlék­műsora amennyivel kócosabb­ra, csapongóbbra, annyival őszintébbre — mondjuk így: keservesen szívközelire — si­keredett, Várkanyi Zoltán könnyed és lezser eleganciái ú alakjának felrajzolása vi­szont? Hát azt a Két- emlék­mű című bő félórát Vitray egy kicsit túlrendezte. Ilyen nem egészen tetsző és érthető fogásnak bizonyult például, hogy több megnyilat- kozóról egészen az adás vé­géig nem tudhattuk, hogy kicsoda. Kétségkívül hatásos jelenet volt az a sírhoz veze­tő virágos felvonulás, amikor a szóló személyek alakján végre a névfeliratok is megje­lentek, de mindaddig bizony csak találgatni lehetett, misze­rint ki mely életszférájában került kapcsolatba a színész­szel, a filmrendezővel, avagy a vígszínházt direktorral. Szintén hiányérzetet kel­tett Várkonyi képeinek moz­dulatlansága. Tehát az, hogy csak mondták, mondogatták róla, micsoda gáláns küllemű ember, micsoda jó színész, a nagyközönség tetszését meny­nyire jól ismerő valaki volt, ám működésének ilyen emlé­keit nem láthattuk. A másságra való törekvés ilyeténképpen tehát jól elté­rítette Vitrayt. Kár, mert egy­hamar nemigen készül újabb televíziós összeállítás Várko­nyi Zoltánról, s így most er­re az elegáns, biztos kézzel megkomponált, de végtére ii nem eléggé emberközeli arc­másra kell gondolnunk, ha a megidézett személy valami okból eszünkbe jut. Akácz László KEREK EGY HÍRLAPOT Nem jött, elfogyott — megmaradt Manapság — ha zárva is a bolt — vasárnap délelőtt lehet tejet és kenyeret kapni a vendéglőkben, presszók­ban; szól a rádió; a televízió műsort sugároz. Miért nem lehet egyes településeken újságot vásárolni? — kérde­zik olvasóink. Erre kerestük a választ vasárnap. DUNAKESZI, 8 óra 30 perc. A tízemeletes épületek tövé­ben kis bazár, előtte hosszan kígyózó embersor. Gyerekek, felnőttek, idősek. Vesznek sa­vanyú cukrot, bordó cipőfűzőt cigarettát, Népszavát, papír­zsebkendőt. Én egy Pest me­gyei Hírlapot kérek. Elfogyott. Kovák Zoltánná, a bolt tu­lajdonosa a vasárnapi ebédet főzi, helyette a férje árusít. Elmondja: 7 órakor nyitott, a húsz darab Pest megyei Hír­lap egy óra alatt elfogyott. Délig legalább negyvenet el tudna adni. De nem panasz­kodik: az utóbbi időben ja­vult a helyzet, több újságot kapnak, mint korábban. Duna­keszi, 9 óra. Az állomás melr lett, az Utasellátó 562. számú pavilonjában Bözsönyi Károly- né mondja: nem lenne semmi baj, ha időben érkeznének a lapok. Ma például 7 óra he­lyett 8-kor hozták meg Bu­dapestről a napilapokat. Ez­alatt ötvenen dühösen, újság nélkül távoztak. Tíz órakor bezárja a pavilont, s az újsá­gok fele megmarad. A 30 Pest megyei Hírlapból 16 még itt van. Jön egy férfi, Lövessél Já­nos, Képes Újságot és Pest megyed Hírlapot kér. Miért? Őslakos, mondja, érdeklik a helyi dolgok és a váci járás hírei. Igen, a helyi érdekeltség miatt pénteken, amikor meg­jelenik a dunakeszi oldal, két­szer annyian vásárolnak — erősíti meg Bözsönyi Károly- né. Aztán újra a gondokról szól: előfordult, hogy a vasárnapi lap kedden érkezett meg — Budakalászról. Néha olyan vo­natokra rakják fel az újságo­kat, amelyek meg sem állnak Dunakeszin, s Vácról, Szobról küldik vissza a kötegeket — akkor már nem újság az újság. Végül egy elgondolkoztató vélemény: ha valaki Dunake­szin maszek alapon árulna új­ságot, hamarabb meggazdagod­na, mint a lángossütéssel. LEÁNYFALU, 9 óra 40 perc. Hol lehet itt újságot kapni? Sehol — mondják a buszra várók, a járókelők. A posta- hivatal zárva, akárcsak Duna­keszin. A strand előtt rábuk­kanunk egy alumínium pavi­lonra; a Művelt Nép Könyv­terjesztő Vállalat könyveket árusít itt. Kamondi Imre pa- vilonosnak most Óvári Tibor- né segít, hiszen sok lenne reg­geltől estig itt ülni. Tőle hal­lom: szombaton — a posta felkérésére — ismét megkezd­ték az újságeladást. Ismét, mert évekkel ezelőtt is volt már ilyen, de megszűnt. Ök nem­rég vették át a boltot. A pulton hetilapok, a 10—10 Népszabadság, Népszava, Ma­gyar Nemzet és Magyar Hír­lap rég elfogyott. A postások óvatosak voltak az indulással — a jelek szerint túlzottan is. Pest megyei Hírlapot nem ren­deltek. Tréningruhában érke­zik egy fiatalember: semmi napilap? — kérdi. Nincs. Ha lenne, Népszavát venne. Jön­nek .többen is, és csalódottan távoznak. Ügy látszik, az em­berek hamarabb felfedezik az újságos pavilont, mint gondol­nánk. Enyhe vigasz: majd ha ki­nyit a strand, ott. is árulnak újságot. Ennél többre lenne sportból, Népszavából is keve­set küldenek — panaszkodik Kormosné. Rosszul osztják el — mondja —, volt olyan nap, hogy egyáltalán nem kaptunk, elvitték a zsákunkat (s benne az újságokat. A szerk.), nem is tudom, hová? Errefelé sok kiránduló jár, meg a futóbaj- nokok; azt hiszik, nem aka­rom nekik odaadni az újságot. Mert a Kormos néninél min­dent lehet kapni, akkor újsá­got miért nem? Hiába magya­rázom, hogy én nem spórolok vele, hanem ott. Pesten. Ha valakiről megtudom, hogy Pestre megy, vele hozatok, ne panaszkodjanak a kuncsaft­jaim. Mondom, Pesten senk! sem spórol, az újsággal, sőt: min­den szerkesztőség és kiadóvál­lalat azt szeretné, hogy több foggyon- a lapokból. Ennek ér­dekében időnként terjesztési kampányt is szerveznek. Filis- csabán erről nem tudnak. PILISSZENTI VÄN, 11 óra 35 perc. Völgykatlanban húzó­dik meg a kis község, a főút­vonal közelében. Hasztalan hajtunk végig a főutcán, min­den zárva, pavilonnak nyoma sincs. A Fekete gyémánt tágas termében férfiak söröznek az asztaloknál. Hol lehet újságot kapni? Itt aztán nem. Elolvas­nák? Bizony, el. Akár itt, a vendéglőben is; jutna rá idő. Hogyan összegezzük kőrútunk tapasztalatólt? Lehet így tol hét hejyen akartunk Pest megyei Hírlapot venni, s csak egy helyütt kaptunk. Ezzel azonban túlságosan leegyszerűsítenénk a dolgot. Többről, sokkal többről van szó. Ha az újságot egy­szerű árucikknek tekintjük, mint a kenyeret, akkor is joggal elvárhatják az emberek, hogy a pénzükért ezt a cikket is — vasárnap is — megvehessék. Ha az újságolvasást, tájékozódást úgy tekintjük, mint a köz­művelődés részét — talán egyik alapvető részét —, akkor még Inkább fontos, hogy a lapok eljussanak az olvasókhoz. Egyet­len vasárnap délelőtt elegendő ahhoz, hogy bérki meggyőződ­jék róla: a lapokat várják, igénylik az emberek, szeretné- nek olvasni. E cikk végén bizonyára azt is szeretnék megtudni — mint más esetekben —, ki a felelős? Hadd oszlassunk el egy tévhi­tet — jó néhányan ugyanis szerkesztőségünkben reklamálnak —, a lapterjesztésért a posta a felelős. Tudvalevő, hogv a postás kollégáknak elég sok teher nyomja a vállukat; ennek ellenére: a mostaninál jobban megoldhatnák a lapterjesztést. Félnek a remittendától, attól, hogy a nyakukon marad az újság. A remittenda 5 százaléknál nem lehet több. Ugyanakkor — esetenként — késve, pontatlanul szállítják rendeltetési he­lyükre a lapokat. Az bizony megmarad. Ezért tovább csök­kentik a rendelést. Mintha hétfőn szombati, megsavanyodott tejet kínálna a boltos, s ha az nem kell — keddre frisset sem hozat. Hiába szomjúhoznak rá. Palád! József szükség, jobb megoldásra — látva a tavaszi napsütésben a Dunakanyarba áramló töme­get. CSOEÄNKA, 10 óra 25 perc. A kis falu főterén két fiatal­embert szólítunk meg: hol le­het itt újságot kapni? Nevet­nék. Itt?- Újságot? Menjenek Pilisvörösvárra, ott minden van. Kanyargós hegyi utakon jutunk el oda, nagy autosfor- galom közepette. Ez nem a világ vége. PILISVÖRÖSVÄR, 10 óra 45 perc. A Tárna étteremben átellenben, a kis pavilon, ahol újságot is szoktak árulni — zárva. Vagyis: itt sem lehet lapot venni. FILISCSABA. 11 óra 10 perc. Kis trafik a .vasútállomás szom­szédságában. özvegy Kormos Benedekné fáradhatatlanul osztogatja a cukorkát, cigaret­tát, játékárut, s közben szóval tartja vevőit. Kinn, az üveg­ablak előtti pulton egyetlen Népszabadság fekszik a napi­lapok közül, s néhány színes lap tarkállik. Ma 4 Pest megyei Hírlap kelt el; nem is volt több. Nép-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom