Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-13 / 61. szám
Má, dúsban bolt börze Jobban jár a kedves vendég is Licit hat üzletre — Vállalják a rizikót Sokféle esemény színhelye volt már a ceglédi Kossuth szálló étterme, de ilyené az utóbbi időben aligha. Tanácskozást tartott a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat ceglédi igazgatósága, amelyen részt vehetett, aki csak akart, aki tudott az eseményről, akit a téma érdekelt. Főként szakmai berkekben keltett érdeklődést az előrejelzés: az igazgatóság területén is lesz néhány — és később valószínű több — olyan kisebb bolt, vendéglátó üzlet, bisztró, presszó, amelyet szerződéses formában önálló üzemeltetésre adhatnak át magánszemélynek, a belkereskedelmi miniszteri rendelet alapján. Ez már január 1-től érvényben van. Ajánló és bérbe vevő egyaránt felmér, számol, gondolkodik. Nem árul — de nem is vesz zsákbamacskát. Vállalkozók A kétnapos ceglédi tanácskozáson több mint ötvenen vettek részt. Főként a vállalat üzletvezetői, néhány nyugdíjasa, vállalkozásra kész fiatal alkalmazottja érdeklődött a lehetőség felől, ceglédiek, nagykőrösiek, monoriak, beesésiek, kisebb településeken dolgozók egyránt. Kérdéseikre választ Ben- hardt Lászlótól, a központi kereskedelmi igazgatóhelyettestől és Kari Jánostól, a ceglédi igazgatótól kaphattak. Az első nap csöndesen telt, akkor hangzott el az általános tájékoztatás és akkor kapták kézbe a Házi jogi tanácsadó különszámát, amely több mint hetven oldalon ezzel a témával foglalkozott. Másnap az étterem szinte zsongott, zsibongott. Bizonyára nem sokat aludtak éjszaka az értekezők, mert jegyzetlapok, számítások tömkelegét hozták magukkal, hozzá sereg kérdést is, amelyekre pontos választ vártak. Vendéglátásról lévén szó, egy modell üzletet vázoltak fel gondolatban, s azt ki-ki szinte magáénak érezve záporoztatta kérdéseit. — A többcsatornás árubeszerzés az üzletvezető dolga. De ő döntheti-e el majd, hogy mit honnan vásárol? — Ha a vállalati cukrászüzemmel szerződnék folyamatosan süteményszállításra, akár több évre előre, akkor pontosan szállítanának-e és kaphatnék-e valami kedvezményt? Rang és haszon — Ha a berendezés, a bútor a bolttal együtt az enyém, s nem tetszik, hanem kedvemre szeretném kialakítani a vendégváró környezetet, értékesíthetem-e a meglevőt és az áráért vehetek-e újat? A leltárral így hogyan kell számolni? — Meddig fogyóeszköz a fogyóeszköz? Pótlásbeszerzésben segítenek-e? Kisárutermelővel szerződhetek-e? A vállalati karbantartók munkájára lehet számítani a bérbe vevés után is, lehetőleg gyorsabban, mint eddig? — A vállalat kér a boltért egy összeget, ez a kikiáltási ár. Ezt tornáztatják fel licitálással azok, akik a boltra igényt tartanának. Ez is üzlet. Épp ezért érdekelne: inkognitóban úgynevezett licitembereket alkalmazhatnak-e, vagy tényleg igen becsületes, törvényes úton dől el, hogy kié lesz, kinek ér legtöbbet? Vendéglátónak, vendéglősnek lenni valamikor szinte álomszakma volt. Oda kívánkozott, aki gyorsan akart boldogulni, épp ezért történt, hogy a vendéglátás nemcsak a minőségből, hanem ezer színéből, jóra valóságaiból, sok fontos alapkövetelményéből vesztett. Ezt főként a vendégül látottak sínylették meg, nemcsak a hígabb kávék, nagy habbal mért sörök, karcsúsodó tortaszeletek, fogyókúrára fogó adagok miatt, hanem azért is, mert oda lett a vendéglátás igazi rangja. Hírneve, fénye fogyott. A helyzeten javítani lehet, s kezdeni pedig a kicsinél. Labdarúgás, serdülök Tavaszi bajnoki fordulók MÁRCIUS 15.: Vecsés— Nyáregyháza, Ceglédi VSE— ÜMő, Sülysáp—Abony, Maglód —Monor, Pilis—Tápiószent- márton, Albertirsa—Gyömrő, Dánszentmiklós—Nagykőrös. MÁRCIUS 22.: Monor—Pilis, Üllő—Sülysáp, Nagykőrös —Nyáregyháza, Gyömrő—Vecsés, Tápiószentmárton—Albertirsa, Abony—Maglód, Dánszentmiklós—Ceglédi VSE. MÁRCIUS 29.: Sülysáp— Dánszentmiklós, Maglód—Üllő, Pilis—Abony, Albertirsa—Monor, Vecsés—Tápiószentmárton, Nyáregyháza—Gyömrő, Ceglédi VSE—Nagykőrös. ÁPRILIS 5.: Tápiószentmárton—Nyáregyháza, Monor— Vecsés, Abony—Albertirsa, Üllő—Pilis, Dánszentmiklós— Maglód, Ceglédi VSE—Sülysáp. Gyömrő—Nagykőrös. ÁPRILIS 12.: Nagykörös- Sülysáp, Maglód—Ceglédi VSE, Pilis—Dánszentmiklós, Albertirsa—üllő, Vecsés—Abony, Nyáregyháza—Monor, Gyömrő —Tápiószentmárton. ÁPRILIS 19.: Abony—Nyáregyháza, Üllő—Vecsés, Dánszentmiklós—Albertirsa, Ceglédi VSE—Pilis, Sülysáp—Maglód, Monor—Gyömrő, Tápiószentmárton—N agykőrös. ÁPRILIS 26.: Nagykörös- Maglód, Pilis—Sülysáp, Albertirsa—Ceglédi VSE, Vecsés —Dánszentmiklós, Gyömrő— Abony, Nyáregyháza—Üllő, Tápiószentmárton—Monor. MÁJUS 3.: Dánszentmiklós— Nyáregyháza, Ceglédi VSE— Vecsés, Sülysáp—Albertirsa, Maglód—Pilis, Abony—Tápiószentmárton, Üllő—Gyömrő, Monor—Nagykőrös. MÁJUS 10.: Nagykőrös—Pilis, Albertirsa—Maglód, Vecsés —Sülysáp, Nyáregyháza—Ceglédi VSE, Gyömrő—Dánszentmiklós, Tápiószentmárton—Üllő. Monor—Abony. MÁJUS 17.: Sülysáp—Nyáregyháza, Maglód—Vecsés, Pilis—Albertirsa, Üllő—Monor, Abony—Nagykőrös, Dánszentmiklós—Tápiószentmárton, Ceglédi VSE—Gyömrő. MÁJUS 24.: Nagykőrös—Albertirsa, Vecsés—Pilis, Nyár- egyháza-JMaglód, Gyömrő— Sülysáp, Tápiószentmárton— Ceglédi VSE, Abony—Üllő, Monor—Dánszentmiklós. MÁJUS 31.: Pilis—Nyáregyháza, Albertirsa—Vecsés, Dánszentmiklós—Abony, Ceglédi VSE—Monor, Sülysáp—Tápiószentmárton, Üllő—Nagykőrös, Maglód—Gyömrő. JÚNIUS 7.: Nagykőrös—Vecsés, Nyáregyháza—Albertirsa, Gyömrő—Pilis, Tápiószentmárton—Maglód, Monor—Sülysáp, Üllő—Dánszentmiklós, Abony —Ceglédi VSE. Az életszínvonal emelkedésével — no, meg az árak alakulásával — a fogyasztók igénye is növekszik. A kis üzletek hatékony üzemeltetése, mindkét részről gazdaságos és vonzó működtetése valószínű, némi fellendülést hozna. Dél-Pest megyében mostanában sok családi körben téma eszerint, hogy vállalják-e, ne vállalják a rizikót. A szerződéshez nem elég, hogy az ember elnyerhesse a boltot, anyagi alapja legyen és vállalkozó kedve. Alapos felkészülés, szakmai tudás, rutin nélkül, jó ötletek nélkül és jó munkatársak, nélkül sokra nem jutnának. A miniszteri rendeletnek nem is az a célja, hogy minél több vendéglátó- hely kerüljön a szerződés szerint magánkézre, hanem főként az, hogy jó kézbe adják azokat, a népgazdaság számára is előnyös legyen ez a megoldás. Ki ad többet? A szerződéses rendszerű üzemeltetés a ceglédi igazgatóság területén hat vendéglátóhelyet érintene. A versenytárgyalás most, márciusban lesz és az elsőt a hálózat területén majd több is követi a jövő év végéig. A kérdés, hogy ki ad többet érte? a börzén, elhangzik majd egy- egy ajánlat alkalmával. Ám a vendég is kimondva, kimondatlan, ezzel a kérdéssel fog betérni az ily módon magánkézbe kerülő kiskocsmába, büfébe, cukrászdába. Amíg a finom falatokért fizet, addig is bírál, értékel, felmér. Saját véleményét alakítja ki, miközben a kávéért, egytálételért, pohár italért a forintokat leszámolja: ki adott többet, jobbat érte? Amint az előbb említettük, az első versenytárgyalásra e hónapban kerül sor, méghozzá 26-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor Vecsésen, a Halásztanyában. A monori járásból három üzlet, a monori Fészek vendéglő, a yecsési Sorokhoz eszpresszó és a gyöm- rői Otthon kisvendéglő kerül kalapács alá. E. K. mag A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM 1981. MÁRCIUS 13., PÉNTEK Bizakodó a hangulat Alkalmazkodva az igényekhez * Küldöttgyűlést tartott a Monorvidéki Áfész Nagy érdeklődéssel és megelégedéssel fogadta a Monorvidéki Áfész küldöttgyűlésének népes közönsége Nagy Gézának, az igazgatóság elnökének beszámolóját. Az őszinte hangú beszámoló érintette a forgalom alakulását és az üzletpolitikai célok mellett a hálózatfejlesztés és -korszerűsítés mértékét, lehetőségét, amelyet a megváltozott gazdasági szabály- fok, gazdálkodási körülmények lényegesein befolyásolnak. Előkelő helyen Az árbevétel alakulása az elmúlt évihez viszonyítva emelkedést mutat, hiszen amíg tavaly a bruttó árbevétel alig haladta meg a fél- miliiárd forintot, ebben az évben 600 millión is túljutott, amelyben a felvásárlás 13 millióval szerepel, a balti kiskereskedelem eléri az 501 milliót. A vendéglátás 89 milliója mellett az ipari tevékenység 30 milliójával és az egyéb alaptevékenységen kívüli árbevétellel az 1975. évi 359 millióval szemben eléri a 637 millió forintot. Ezzel az eredménnyel a megye szövetkezeteinek nagy családjában igen előkelő helyet foglal el. A teljes tevékenység realizált árrése — amelynek lényegében egy része felhasználható a gazdaságpolitikai célok megvalósításaiban: 104 millió forint. A szövetkezet vezetői gondos előrelátással az alaptevékenység árbevételének növelését mérsékelten átlagosan 8 százalékban tervezi, azL evei esi ád ónkból Az első maturálás Maglódon A napokban bensőséges ünnepségre került sor a maglód! általános iskolában. Az idén érettségiző felnőtt diákok szalagavatóját tartották meg. A péceli Ráday Pál Általános Gimnázium kihelyezett levelező tagozatának IV. osztályos tanulóit köszöntötték diáktársaik, a családtagok, barátok és ismerősök. A helyi párt- és tanácsi vezetők kezdeményezésére 1976- ban indult meg a szervezés. Az első lépések megtételében nagy segítséget nyújtott a péceli gimnázium igazgatósága és 1977 őszén — megyei segítséggel — már az első évfolyamon megkezdődhetett a tanítás. A község pedagógusai örömmel vállalták ezt a nagy feladatot azért, hogy a továbbtanulással járó utazás fáradalmaitól mentesíthessék a község tanulni vágyó tagjait és még eredményesebbé, tartalmasabbá tehessék a gyesen lévő kismamák szabad idejét Maglód község történetében az idén először érettségi bizonyítványt szerez helyben 30 felnőtt diák. A nagy erőpróba hátravan. Eddig tanúsított szorgalmuk becsületes felkészülésük elismerésre méltó. Jól tudják, hogy a sikeres érettségi vizsgák záloga további lelkiismeretes munkájuk. Eredményes felkészülésükért továbbra is igen sokat tehet a család és munkahely egyaránt. Mindez együttvéve biztosítja az Illyés Gyula által megfogalmazott programjuk valóra váltását: Az ember dolga a földön, hogy minél tökéletesebb, emberibb ember legyen. A maglód! gimnázium reális igényeket vált valóra. Ma már négy évfolyamon folyik a tanítás. A folyamatos működtetés feltételei adottak. Minden tanulni vágyó felnőttet hívnak és várnak soraikba. Ladányi János, o maglódi általános iskola igazgatója zal, hogy a foglalkoztatottak összlétszáma nem haladja meg a jelenlegi 696 főt. A jövő tervei A szövetkezet üzletpolitikai célja a kongresszusi útmutatások maradéktalan megvalósítására törekszik, a közhangulatot kedvezően befolyásoló választékos áruellátás, a kereskedelem kulturált fejlesztése, az üzlethálózat tervszerű és korszerű bővítése, amelyet végeredményben a szemünk előtt változó társadalmi igény is egyre sürgetőbben megkíván. Az 1981. évi fejlesztési és korszerűsítési tervekben foglalt célokat igyekeznek valóra váltani. A küldöttgyűlés közönsége nagy örömmel hallgatta, hogy Üllőn a szövetkezet ABC-áru- ház építését kezdi meg, a vasútállomás mellett a lakatosműhelynek anyagraktár épül, Pilisen autósboltot alakítanak ki, új kerítés veszi majd körül a TÜZÉP-telepet, az olajkutat nagyobb forgalom lebonyolítására teszik alkalmassá, Péteriben bővítik a vegyesboltot, Nyáregyházán étterem-presszó készül el, bővítik az ABC-áruház raktárát is. A nagy forgalmú monori- erdei Rétescsárdánál a szűk szociális helyiségek szinte követelik a bővítést. A sorból Gomba sem marad ki: bővebbé, tágabbá válik az ABC raktártere, Pilisen a Falatozódba sörtankot építenek be. Jobb körülmények Persze, nem hanyagolják el a működő, árusító hálózati egységek technikai, műszaki felszereltségének szintjét is fokozni, emelni, hogy a vásárlási feltételek megközelítsék, egyes helyeken elérjék, alkalmazkodjanak a megkívánt igényekhez. Persze, a bolti dolgozók munkakörülményei is előnyösen változnak meg, és ez sem elhanyagolható szempont. Kiss Sándor A gazdag téli piac — amelyet főleg a bazárosok és a kiskereskedők uraltak, a meleg téli holmik bőséges választékát kinálva — fura módon épp tavaszra szegényedett meg. Vagy csak a nyúlós szálakban szemergő eső okozná, hogy ezen a hét közepén alig négy sort alkotnak az árusok, s az állatpiaci részen is csupán két vergődő kakast, s egy autó- csomagtartónyi kismalacot kínálnak? ★ Monoron a piac időnként — nem is ritkán — vásár nagyságúvá növekszik. A vásárló örömmel nyugtázhatja azt is, hogy szaporodnak a pavilonok: legutóbb egy savanyúság-kiskereskedő kapott árusítási lehetőséget. Friss, gusztusos árut kínál, céklája, paprikái, savanyú káposztája kelendő portéka. A zöldségpiac választéka gyérült: primőrt nem látni a standokon, az egy-két fodrosSegítség a bölcsődének Bekötötték a vezetéket Hosszú ideje gond volt a monori bölcsődében a vízellátás. A berendezés, a csőrendszer jó ideje elavult, megesett, hogy heteken át minden reggel csak egy szerelő tudta üzembe hozni a berendezést. A közelmúltban a PVCSV vecsési kirendeltségének fizikai dolgozói szabad szombatjukat áldozták fel, hogy megoldják a régi gondot. A társadalmi munkában készült terv alapján egyetlen dolgos napon bekötötték a bölcsődét a köz-' üzemű vízhálózatba, ugyancsak társadalmi munkában, önzetlenül. ISSN 0133-2631 (Mnnart Hírlap) OlCS 6 NAPOK KÜLÖNFÉLE NŐI, FÉRFI- ÉS GYERMEKCIPŐK 40-50%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK Női bokacipő, 804 Ft helyett 400 Ft o monori cipőboltjában: Száras fiúcipő, 489 Ft helyett 250 Ft Kossuth Lajos u. 71. Női csizma, 1080 Ft helyett 500 Ft I I szélű saláta kivételével, melynek tíz forintért árulják darabját. Alma van bőségesen, 7-től 20 forintig kilója, apró szemű startingtől férfioköl- nyi jonatánig. A tojás darabját egy forint hetven fillérért árulták, volt belőle bőven, még a késő reggeli órákban is. ★ Ügy látszik, a vetőmagvakat, a virágmagokat kínálók várnak még, nem bíznak a tavaszban: nem láttuk az apró zsákokat, melyből kiskanalak- kal mérik máskor az ősszel gyűjtött magokat, esküdve rá, hogy jobb’, mint a gyári tasakos! Ez azonban már csak az új gazdánál derül ki, s nem ritkán bosszúság az eredménye ... Nem voltak fa- és dísznövénycsemeték, egyetlen árus kinált rózsatöveket. Valóban korán lenne még, s csupán türelmetlen tavaszvá- rásunk látja szegénynek a tél maradékát kínáló piacot? K. Zs. Piacnézőben Kevés még a primőr áru Káposzta, alma, tojás